A spanyol El País információi szerint a WorldTour-világranglistát 2012-ben az élen záró Joaquím Rodriguez tegnap felhívta menedzserét, Ángel Edo-t, hogy gyorsítsák fel az eseményeket a nemzetközi első osztályból etikai okok miatt kiszorult Katyusa elhagyását illetően, és hozzák tető alá a három szezonra tervezett szerződést egy megnevezni nem kívánt csapattal, mellyel már lefolytatták a tárgyalásokat.
Az időzítés elgondolkoztató… A Giro d’Italia szervezői ugyanis a tervek szerint ma jelentik be, melyik lehet az a négy másodosztályú ProContinental csapat, akik meghívást kapnak a 2013-as olasz körversenyre. A Coppa Italia élén végző Androni helye ugye biztos induló, tehát marad három hely. Az eddigi állás szerint Rodriguez Katyusája csak a második vonalban folytathatja 2013-ban, Purito pedig a Giro ezüstérmese, tehát illene ott lennie a nápolyi rajtnál. A meghívókra azonban sokan pályáznak és több olasz csapatnak is létszükséglet a részvétel. Az eddigi állás pedig a friss hírt követően megváltozik…
Az oroszok ugyebár fellebbeztek a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kizáró döntése ellen Lausanne-ban a Nemzetközi Sport Döntőbíróságnál, ahol január 10-ére vagy 12-ére ígértek döntést. Vagyis hivatalosan a Giro szervezői, az RCS részéről még nem tudhatják, marad-e esetleg a Katyusa az első osztályban, ami alanyi jogon Giro-részvételt jelent.
A történethez hozzátartozik, ami profi kerékpáros berkekben közismert, hogy az orosz kötődésű érdekcsoportok nem ápolnak jó viszonyt a jelenlegi UCI-vezetéssel, és ősszel tisztújításra kerül sor a nemzetközi szövetségnél, ahol „nyomulni” szeretnének ezek a körök. Sokan ezzel magyarázzák a Katyusa és a RusVelo csapatok szándékos gyengítését a jelenlegi UCI-vezetés által, valamint hogy minél nagyobb teret kap a Közel- és Távol-Keleti tőke is.
Nagyon érdekes tehát Purito bejelentése egy nappal a Giro-meghívók kihirdetése előtt, mert gyakorlatilag miről is van szó? Bár az új igazolás részletei még nem ismertek, ezzel egyértelművé válik, hogy a Giro d’Italia ezüstérmese nem a Katyusa mezében teker majd 2013-ban, tehát ebben a pillanatban az RCS-nek nincs nyomós oka meghívni a jelenleg nem az első osztályba tartozó Katyusát.
Felmerül persze a kérdés, minek a hatására lett Puritónak hirtelen ilyen sürgős az eligazolás, mikor az utóbbi hetekben azt hangoztatta, hogy mindenképpen megvárja a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) ítéletét, hogy marad-e csapata a WorldTourban, ennyivel ugyanis tartozik is az oroszoknak. A szerződésbontás egyébként ebben a helyzetben jogilag nem jár következményekkel, mert az UCI-szabályok értelmében mivel a Katyusának nincs folytonossága a WorlDtourban, minden versenyző szabadon igazolható, de ki is töltheti az eredeti szerződését.
Korábban Rodriguez még arról nyilatkozott, hogy mindenképpen a Tour de France-on akar indulni, akár a Katyusa, akár más csapat színeiben, de meg szeretné várni a CAS döntését. Ilyen szempontból lényegtelen lenne ez a pár nap „ide vagy oda”, sokkal fontosabb a Katyusa szempontjából, hiszen a Puritóval kapcsolatos tegnapi hír gyakorlatilag azt jelenti: A Giro-ezüstérmes nem lesz a Katyusa kapitánya, ha ott lesznek Nápolyban az oroszok, ha nem. S hogy ott lesznek-e? Ma délután minden bizonnyal kiderül… (Nem kaptak meghívót.)
Az új magyar kontinentális csapat, az Utensilnord Olaszországból igazolta le 14. versenyzőjét, a 25 éves Alessandro Mazzi személyében.
A villafrancai születésű Mazzi a junior korosztályból kilépve a 2006-os illetve a 2007-es évet a Palazzago dilettanti csapatánál töltötte. Ebben a két szűk esztendőben három nevesebb versenyt is nyert (GP San Bernardino, Coppa Stignani, Trofeo Magnaghesi), míg a dobogóra további öt alkalommal állhatott fel. 2008-ban már jóval több versenynapot töltött a nyeregben, köszönhetően annak, hogy egy új szponzor lépett be a Palazzago mellé. Számos Top 10-es helye felkeltette az egyik legnagyobb olasz utánpótlás-nevelő intézet a Zalf Desiree Fior figyelmét, akik gyorsan le is csaptak hősünkre.
Alessandro fantasztikus idényt futott, négy győzelmet is szerzett, közte a Montepaschi Eroica utánpótlás versenyét is nyerte, amelyre azért már a profi gárdák is figyelnek. Így került hamarosan a belga első osztályú Quick Step látókörébe, azonban 2010 elején egy sajnálatos bukás miatt az álmok ideiglenesen szertefoszlottak. Ennek ellenére az idényben a Colpack csapata ugyan igényt tartott rá, de csak néhány versenyen tudott elindulni. Alessandro nem adta fel és kőkeményen készült. 2011-ben a Petroli Firenze (még mindig utánpótlás csapat) színeiben nem akárhogyan tért vissza. Megnyerte a bivalyerős 1.2-es Trofeo Franco Balestra-t, mégpedig úgy, hogy az utolsó 40 kilométeren gondolva egy merészet, egyedül lépett el.
2012-ben ismét nagyot alkotva nyerte a Coppa San Bernardino-t, lett harmadik a Giro del Casentino-n és hetedik a Trofeo Edil C-n. A nevesebb olasz 1.2-eseken elért kiváló teljesítményei alapján a kérdés az, hogy vajon az a három évvel ezelőtti sérülés miért tartotta távol tőle a profi csapatokat. Mazzi nagy fogás, ilyen eredményekkel bőven lehet rá építeni a 2013-as évadban.
Alaposan helybenhagyták vasárnapi edzése közben a Lampre-Merida frissen igazolt kolumbiai versenyzőjét, José Serpát, és elrabolták kerékpárját, szülőhazájában, Cúcuta közelében.
Serpa az egyik legsikeresebb kolumbiai bringás, kétszer nyerte meg a Tour de Langkawi-t, győzni tudott a Giro del Friulin Olaszországban, és tucatnyi szakaszt nyert a legnagyobb dél-amerikai körversenyeken vagy az olasz egyheteseken.
Sajnos a támadói – a vanguardia.com szerint két motoros – nem respektálták a 33 éves kerekes dicsőséglistáját, késsel fenyegetve állították meg, mialatt a Picacho emelkedőjére tekert, és be is mostak az arcába, miközben elrabolták 7000 dollár értékű kerékpárját.
„Egyszerűen csak megláttak és megragadták a lehetőséget. Nagyon sokkolt az eset, egyszerűen félek most kimenni edzeni. Az anyagi dolgokat lehet pótolni, de az életet nem.” – nyilatkozta a kolumbiai, aki a január 21-én kezdődő Tour de San Luisra készül, ahol ProTour-szintű mezőny gyűlik majd össze.
Kolumbiában nem ritkák a hasonló támadások, a múltban súlyosabb atrocitások is értek profi bringásokat is, például Oliverio Rincon és Lucho Herrera is áldozatul esett már emberrablóknak. De említhetnénk a több mint százszoros magyar bajnok Pais Péter esetét is, akitől közel két évtizede a pálya világbajnokság ideje alatt rabolták el bringáját a dél-amerikai országban, lőfegyverrel megfenyegetve.
A másik oldalon tegyük hozzá, hogy – a magyar mezőnyből ismert Werderits Ádám elmondása alapján, aki hosszú hónapokat töltött már Argentínában vagy Kolumbiában versenyeken is indulva – általában óriási tisztelet övezi a kerékpárosokat, de nyilván akadnak nagyon veszélyes részek, és olyan régiók is, melyeket bringás paradicsomnak nevezhetünk.
Egy igen mozgalmas december hónapon vagyok túl. Igazán sok dolog összejött az életem ezen időszakában. Volt benne gyönyörű rész, de sajnos kijutott egy kis kellemetlenségből is. Nézzük szépen sorban az elmúlt heteket.
A felkészülésem a terveknek megfelelően haladt, mindent elvégeztem, ami ki volt írva. A kerékpáros tesztek, melyeket végeztem, azt mutatták, hogy előrébb járok, mint egy évvel korábban. Éreztem is, hogy erősödtem, a konditermi munkában ez elég szépen megmutatkozott. A hónap közepe felé jártunk, amikor az egyik reggel arra ébredtem, hogy fáj a jobb térdkalácsom. Azonnal elmentem a sportkórházba, megvizsgáltak, és azt mondták, hogy nincs semmi baja, nyugodtan lehet vele edzeni. Még aznap elindultam bringázni, de nem tudtam hajtani. Mindössze 45 percet sikerült tekernem, de azt is csak fájdalmak között. Az edzőm, Tisza Zoli azt javasolta, hogy ne csináljak semmit, pihenjek, amennyit csak tudok, és gyógyuljak meg rendesen, nehogy a szezonban legyen valami probléma. Így nem volt mit tennem, egy teljes hétig nem ültem kerékpárra, és kizárólag felsőtestre, hasra és törzse végeztem erősítéseket.
Hét nap elteltével végre fel tudtam ülni a görgőre, szépen lazán forgattam egy órát, de a lábam még nem volt 100%-os. Napról napra növeltem egy picivel a terjedelmet, és a térdem is kezdett javulni. Mindeközben 29-én, életem eddigi legboldogabb napjára került sor. Feleségül vettem Krisztinát! Az esküvőnkre rengeteg bringás ellátogatott, gondoskodtak a jó hangulatról. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyien megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel. Szeretném ezúton is megköszönni azoknak, akik nem lehettek ott, de üdvözletüket küldték e számunkra örömteli esemény alkalmából.
E csodás napot követően, pár napot pihenéssel töltöttem, majd január másodikán ismét edzésbe álltam. A térdem továbbra sem volt teljesen rendben, de legalább már bringázni tudtam; napról-napra jobb lett, és mára már újra teljes értékű munkát tudok végezni. Sajnos nem jött jól ez a kényszerpihenő, de póbálom pozitívan felfogni. Nem csüggedek, és gőzerővel folytatom tovább a felkészülést. Konditermi munkát most nem végezhetek, de a kerékpáron való erőfejlesztést hamarosan elkezdem.
A versenyprogramomról még nem tudok semmi konkrétummal szolgálni, csak annyit, hogy az első megmérettetésünkre február közepén kerül sor. Előtte azonban még vár ránk egy olaszországi edzőtáborozás. Az idei évvel kapcsolatosan készült egy interjú, melyben Lovassy Krisztián, és én is megszólalok.
Sokak kedvence, a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso egyedüli GT-menője maradt Vincenzo Nibali távozását követően a Cannondale csapatának, 35 évesen tőle várnak jó eredményt a körversenyeken.
A „Mosolygós Gyilkos” az olasz Gazzetta dello Sportnak beszélt 2013-as terveiről, fontos változásként kiemelve, hogy szakított a felkészülését, edzéseit irányító Mapei Centerrel, ahol a két éve elhunyt Aldo Sassi mesterrel ért el sikereket, többek között második Giro d’Italia győzelmét 2010-ben.
Basso elmondta, hogy a Giro d’Italia-ra koncentrál ismét, ahol dobogón szeretne végezni: „Ha partiban akarok lenni olyan ellenfelekkel, mint Nibali vagy Wiggins, akkor a 110%-os formámat kell adnom…”
Az interjú elkészítésekor Bassót a spanyolországi Valenciában érte az Újév, ami jelzés értékű, hiszen a közismerten családcentrikus bringás, aki az elmúlt években rendre a gyerekekkel és az asszonnyal készült fotókat lőtte fel a twitterre ilyentájt, ezúttal a közös Szilvesztert is beáldozta a minél jobb 2013-as forma érdekében.
„Itt pont megfelelő a klíma, jó útvonalak, és amikor elhagyod a várost, megszűnik a forgalom. És itt edzenek jó barátaim, mint Garzelli, aki 40 évesen is tele van fiatalos lendülettel, Viviani, Marangoni és a többiek, egy nagyobb társaság.” – mondja Basso az edzőtáborról, és úgy tűnik sikerült felállnia egy nem túl sikeres szezon után:
„2012-ben nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy terveztük. A legrosszabb momentum a Giro volt, ahol minden balul sült el, és teljesen kikészültem. A Stelvióra már 350 Wattal hajtottam fel, ami borzasztó szám. De túllépek, megkerestem a hibákat, és ismét nyugodt vagyok.
Tudom, hogy fontos, sőt, kulcsszerep hárul majd rám a csapatban (melyből kiszállt a korábbi első számú névadó szponzor, a Liquigas). Itt sajátos légkör uralkodik, ahol pont jól érzem magam, mintha rám szabták volna, mint egy ruhát. Nibali elvesztése nagyon fontos, ráadásul így az első számú olasz ellenfelem lesz. De ez nem baj, mert tudom, hogyan kezeljem az új helyzetet.”
Az utóbbi időben egyre több helyen olvashatunk kritikákat a hazai mountain bike versenyekkel kapcsolatban, ami hol jó, hol kevésbé. Egy vélemény már bennem is kialakult és hosszan tudnám ecsetelni a versenyek általam vélt előnyeit, hibáit. De ugye az egyéni véleményem kevés lenne egy hiteles értékeléshez, fontosabb általában a versenyzők, a tömeg meglátásai, ezért egy kérdőívvel próbáltuk megállapítani azokat a jellemzőket, melyek ma Magyarországon meghatároznak egy XCO vagy maraton versenyt.
Az első gondolatunk az volt, hogy már év elején kiválasztunk néhány versenyzőt a hobbista lányoktól az elit férfiakig, majd különböző szempontok szerint pontoztatjuk a versenyeket és év végén összegzünk. Ezt végül elvetettük, de most egy év végi összegzést készítettünk, ami remélhetőleg a sportág előrelépését is szolgálja.
fotó: mtb-news.de
Első lépésként rögtön a cross country versenyekkel kezdünk. Összesen hat, talán a legismertebb és legnépszerűbb versenyt választottam (sokkal több közül nem is tudnék választani…), amik közül négy kupafutam, egy országos bajnokság és egy kategórián kívüli verseny volt:
– eBike Kupa – Szlovákgyarmat,
– Kürtős Kupa – Gyenesdiás,
– McDonald’s Magyar Nagydíj – Veszprém,
– Decathlon Kupa – Borsodnádasd,
– Honda Éles Országos Bajnokság – Pilisvörösvár,
– Ózd kupa – Ózd.
Két szempontot emeltem ki, az egyik a versenyről nyerhető információk, a média tájékoztatása, a másik a versenyrendezés színvonala.
Sokkal több szempontot is lehetett volna keresni, mert nem csak ennyiből áll egy verseny, de úgy gondoltam, hogy egyelőre „örüljünk, hogy verseny van” és majd később, amikor a bőség zavarában leszünk, ráérünk foglalkozni a pályával, díjazással stb.
A versenyekről nyerhető információk kérdésében egyedül a McDonald’s Magyar Nagydíjat emelték ki a résztvevők (válaszadók), mondván ott volt a legjobb a kommunikáció. A többi futamról teljesen eltérő vélemények alakultak, az alacsony mintavétel miatt nem lenne érdemes értékelni az ott kapott válaszokat.
A médiakommunikációban jeleskedik tehát a Vuelta csapata, akik az év során folyamatosan számot adnak tevékenykedésükről az online-on kívül az írott médiában és a televízióban egyaránt.
A versenyrendezés kérdésnél a Kürtős Kupa, a McDonald’s Magyar Nagydíj és a Honda Éles OB kapta a legjobb osztályzatokat. Személyesen is részt vettem mindhárom eseményen és igazolhatom, hogy valóban minden flottul zajlott a rutinos szervezőgárdáknak hála.
A 2012-es cross country versenyeken alapvető hibaként a rossz pálya (átgondolatlan nyomvonal; frissen irtott, defektveszélyes ösvények; időjárástól erősen függő nyomvonal) került megemlítésre. Ezen kívül jelentősebb probléma nem merült fel.
Az ideális cross country versenyre nagyon sok és sokféle ötlet felmerült, ez adódik a válaszadók különbözőségéből és az ő saját prioritásuktól. Az elit versenyzők, akiknek „az életük a versenyzés”, már több külföldi versenyt is megjártak, nekik a nemzetközi ismertség és elismertség is fontos. Számukra fontos a technikás pálya, ami felveszi a versenyt a kinti pályákkal, fontos az UCI besorolás, a hasonló kvalitású ellenfelek és nem utolsó sorban a pénzdíj. A pénzdíjat nem csak saját maguk miatt gondolhatjuk fontosnak, ezzel lehet idecsábítani a külföldi ellenfeleket, nekik így éri meg sokat utazni.
De vannak más aspektusok is, Zsivity Zoránnak például a nagy a szurkolótábor tudná a legtöbbet segíteni:
„A pálya mellett ordibáló, tömött sorban álló tömeg, akik a szesztől önfeledten felszabadulva őrjöngenek! Az piszok nagy erőt adhat, de persze nem muszáj szesz, csak nagy biztatás.”
Neruda Nándor is pozitívan tekint a versenyekre és szeretné, ha minél nagyobb közönség előtt nyílna meg ez a versenyforma:
„Technikás pályák, na de azért nem kell beleépíteni 2 méteres letöréseket, mint a világkupán! 🙂 Én a pilisi, meg a veszprémi pályákat ismerem, azok szerintem nagyon jók. Nyitni kell kicsit a hobbisták felé, a maratonokat is ellepik mindig! Azért arra figyelni kell, hogy őket nem kellene összeengedni mondjuk a haladó kategóriákkal, mert abból könnyen összetűzések is lehetnek.”
Juhász Zsolt, aki amúgy nagyon sok külföldi versenyen vesz részt, fontosnak tartja, hogy összeegyeztethető legyen a nemzetközi versenyekkel:
„Kb. 5 futamból állna a hazai sorozat, nemzetközileg bejegyzett, UCI naptárhoz igazított versenyekkel és egyeztetve a válogatottal.”
A futamok egységesítése lenne fontos, ez alatt a rajtidőpontokra, időmérésre, nevezésre kell gondolni. Sok versenyen nem találkozni elegendő pályabiztosítóval – akár a pálya szélén álló „Stuff”-okra vagy a készenlétben levő egészségügyi személyzetre is gondoljunk.
Fontos a jó médiamegjelenés, egyrészt a szponzorok kiszolgálása, másrészt minél több versenyző elérése miatt.
Dr. Molnár Bertold és Filó András is a hobbi versenyzők mellett érvel, miszerint rájuk is kell gondolni, külön kategóriát kell rendezni, hogy kedvet kaphassanak a versenyzésre. Ez fontos, hiszen a hobbi versenyzők adják a versenyek tömegbázisát, közülök nőnek ki a komoly, tehetséges versenyzők, az idősebbek közül pedig a legtöbben megismertetik majd a szakágat gyermekeikkel. És az sem utolsó szempont, hogy az utánpótlás korú versenyzőknek is végig kell menni egy fejlődési folyamaton.
Cser Gabi egyszerűen megfogalmazza:
„Azt gondolom, hogy meg kell velük értetni, hogy végig tudnak menni egy ilyen versenyen és nem fog nekik ez gondot okozni.”
Parti András így venné rá a hobbi versenyzőket a cross country versenyzésre:
„Nagyobb népszerűsítéssel és például egy igazi hobbi kategória rendezésével, ahol egy könnyített pályán mindenki bele tud kóstolni az XCO-ba. A legfontosabb viszont a gyerekek inspirálása lenne, színvonalas gyerekversenyekkel a „nagyok” futama mellett. Ezt is több részre lehetne osztani: a legkisebbeknél pár ügyességi versenyszám pontozással, ami után a hibapontok alapján, hendikeppel indulhatnának a gyerekek, mint az osztrákoknál.”
A kérdőív második felében a maraton versenyek után kérdezősködtem. Jelenleg a maraton versenyek lényegesen nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az olimpiai szám, ezt az arányt igazolja a kérdőívben található 6 darab XCO és 13 darab maraton verseny is.
A maratonok rendezésénél a nagyobb látogatottságú maratonok közül – tehát amelyeket sokan pontoztak – a legtöbb jó véleménnyel a Mátra Maraton, a Crosskovácsi és a Specialized Szilvásvárad Maraton büszkélkedhet, azonban kiemelendő, hogy bár nagyon kis sokaság x-elte őket, de nagyon jól szerepeltek olyan családiasabb rendezvények, mint a Drótszamár Fesztivál, a Gerecse Maraton és a Kondenzgyík Maraton. Jó osztályzatokat kapott a közepes létszámú maratonok közül a Villapark Vértes Maraton, és a Kelly’s Bakonyerdő Maraton is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a maradék versenyek csupa rossz pontot kaptak, hanem csak azt, hogy jobban megosztották a versenyzők véleményét.
Az információközlés kérdésben a Specialized Szilvásvárad Maraton, a Bükk Maraton és a Mátra Maraton került az élre, merthogy ezekről lehetett a legtöbb információt megtudni, ezeknek a legnagyobb a médiavisszhangja.
Egy örökös nyitott kérdés marad a rajtcsomag és a nevezési díj kérdése. Itt mi is több választási lehetőséget adtunk, érdekes módon a „Szeretem az ajándékokat, tömjék meg rendesen és fizetek többet.” választ nem kattintotta senki. Ez mondjuk érthető is, hiszen „nem a versenyekre járunk vásárolni”.
A legtöbb válaszadó, például Nagy Zsolt is választási lehetőséget szeretne, hogy „ha nem kér rajtcsomagot, akkor ne kelljen annyit fizetnie a nevezésért”. Ezzel a lehetőséggel például a Crosskovácsi maratonon már találkozhattunk, ahol a pólóval vagy anélküli opciót lehetett választani.
A maraton versenyekkel szemben támasztott legfontosabb három pont közt a pontosságot (pályajelölés és időrend), kultúrált rajt-cél terület (elegendő kerékpármosó, zuhanyzási lehetőség, parkoló) és pontos, dokumentált időmérést említették a válaszadók.
A pályakijelölésnél arra is kell figyelni, hogy használható legyen mindenféle időjárási körülmény közt és egyértelmű jelölési rendszert kell alkalmazni – ahol szükséges, ott legyen segítő és ne csak szalagok, nyilak.
A versenyek egyik sarkalatos pontja a frissítés. Hova, mit és mennyit? Ez is említésre került, hogy olyan frissítőt kaphassanak a versenyzők, amelyek sportolóspecifikusak. Például keveseket láttam, hogy édes kekszet majszolnának a frissítőn, ellenben a sok ásványianyag vesztés miatt egy kis sós már sokakat megmentett volna.
maraton
Soltész Gábor példája egy jó ár-érték arányú versenyre:
„Az őszi Kishegy kupán indultam Balatonlellén. Örültek a versenyzőknek, kitűnő volt a pálya, szuper a rendezőcsapat, istencsászár a babgulyás, családias a hangulat.
Míg egyes versenyeken (négyszer ennyi nevezési díj mellett) grammozzák a szétfőtt tésztára a babszószt, addig itt úgy kínáltak többedszerre is, mint egy lakodalomban: „Egyél, nehogy éhesebben menj haza, mint ahogy jöttél!”. Ne értsen félre senki, nem arról van szó, hogy kajáért megyek, és ennél kevesebb is elég, viszont jó ha azt érzem, hogy arányban van a nevezési díj a szolgáltatással. (8 ezres nevezési díj mellett szomorú vagyok ha el van jelölve a pálya, vagy épp le van csukva az erdészeti sorompó, a s..r kaja csak extra „öröm” a végére.)”
Baros Bálint a külföldi versenyek közül az osztrák sorozatot ajánlja:
„TOP SIX … Etalon, érdemes megnézni a munkájukat, jó csinálják a dolgukat. Megéri kimenni egy tesztversenyre!”
A kezdő bringásokban felmerül a kérdés, hogy vajon melyik versenyen induljon el először? Ugye, mint tudjuk az első a legnehezebb. Hosszass dilemmázásokat lehet olvasni a fórumokon is, hogy a kiszemelt versenyt, távot tudják-e teljesíteni.
A válaszadók általában a maratonok rövidtávját ajánlották annak, akik még nem indultak versenyen. Ez a táv általában tényleg arról szól, hogy bárki kedvet kaphasson és könnyedén teljesíteni tudja. Itt még nem fontos az eredmény, inkább a jókedv és a szép emlékek gyűjtését kell előtérbe helyezni.
Bogár Gábor, mint versenyző megosztotta a kérdést:
„Milyen kezdő bringásról van szó? Gyerek vagy felnőtt? Gyerekeknél csak és kizárólag cross country versenyt javasolnék, felnőtt kori kezdőknél maratont.”
Cseh Veronika kettő versenyt javasol:
„Vértes Maraton (abszolút teljesíthető bárki számára) és a
Bükk Maraton (a rövid táv teljesíthető, s nincsenek benne gyilkos, a további kedvet elvevő részek sem)”
A válaszadók közül sokan a versenyek teljesíthetősége, a pálya könnyedsége miatt a Mountainbike Challange maratjonjait javasolták, Blazsó Mártonnal ellentétben, aki máshogy közelítette meg a kérdést:
„A Top Maratonokat javaslom, mert látják, hogy mennyien bringáznak és ott mindig akadnak lassabbak, akármilyen kezdő vagy!”
Mivel a cross country az élsport, ezért fontosnak tartjuk, hogy megtaláljuk a megoldást, mivel lehetne rávenni az embereket az indulásra, főleg fiatalokat, akik sportolóként nyilván ebben a szakágban válhatnak igazi mountain bike versenyzővé, szövögethetnek olimpiai álmokat.
„Engem az motiválna, ha lenne egy versenynaptár időben, helyszínekkel, jó szervezéssel.” – kezdi a motiváló tényezők sorolását Wágner Balázs.
Ezt az elméletet igazolja Fejes Miklós véleménye is, hogy nem szükséges túl nagy feneket keríteni, egyszerűen beszélnünk kell róla:
„Nem kell őket rávenni! Többet kell beszélni erről a szakágról, hogy miről is szól, és sokkal többet kell kommunikálni a létüket, a megrendezésüket!”
Bíró Ádám szokásához híven, viccesen fogalmaz, miszerint a helyzet reménytelen:
„Semmivel. Egy idegbeteg pont és éremhajsza, csak az első 10 élvezi, de inkább azok sem. Daráló!”
Búr Zsolt egyelőre nem látja túl pozitívan a helyzetet, de ő is azon a véleményen van, hogy több cross country versenyre van szükségünk az olimpiai szereplés miatt:
„Sajnos borúsan látom a helyzetet. Az XCO a versenysport, így a pályák „keménysége” miatt nem sokan vállalják ezeket a versenyeket.”
Benkó Barbara szerint fontos az egységes sorozat, ahol példaképekkel találkozhatnak az amatőrök:
„Kellene egy sorozat, amiben érdemes pontokat gyűjteni az összetett miatt (lásd télen Supercross). Több UCI versenyre lenne szükség, ami idevonzza a külföldieket és másnak is érdekes lehet, még ha előtte hobbyban is indult, találkozik egy-két sztárral. Látványossá kell tenni a nézők számára (esetleg eliminátor előtte nap, másnap XCO, meghívott külföldiekkel).”
Galajda Péter szerint a versenyek sajnos nem kerülnek eléggé a középpontba:
„Közelebb hozni az emberekhez, nem eldugott helyen rendezni, hogy legyen néző is.”
Papp Dénes részt venne több helyi versenyen, ami bár nem nagy volumenű, mégis meghozná a versenyzők kedvét a bringázáshoz:
„Közel legyen a lakóhelyemhez – több, kis-regionális verseny(sorozat) – akár hétköznap du/este, különösebb flanc nélkül – ez lenne hasznosabb (meghozza a kedvet és nem kell költségekbe, utazásba verni magunkat), és egy szokásos „nagy” kupasorozat: 3-4 futam elegendő, az egyik lehet az OB.”
Megpróbálom összefoglalni a fent leírtakat: Szervezzünk 5-tel több cross country versenyt, neveljünk utánpótlást és induljon el mindenki legalább eggyel több cross country futamon, mint tavaly!
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a kérdőív kitöltésével hozzájárult a cikk megírásához!
A Pedáldöngölők HKE rendezésében január 12-én sorra kerülő 2013-as cyclocross országos bajnokságra a szervezők új döntése értelmében jövő hét csütörtökig lehet még online nevezni, és megkaptuk a szövetség által intézett SOS-sportorvosi vizsgálatról az információkat:
A TF Sportorvosi Tanszékétől kaptuk a lehetőséget, hogy aki a hétvégi OB-ra csináltat licencet, az ott megcsináltathatja a sportorvosit. Fontos, hogy csak ezeknek adott a lehetőség, kérjük a sporttársakat, a korlátozott férőhely miatt Nagy Balázsnál – Telefon: 06-30-9-914-614 – előzetesen regisztráljanak!
Időpont:
Szerda 13-15 óra között
Csütörtök 10-21 óra között
Helyszín: TF Új épület, Alkotás út 44, 2. emelet a folyosó végén jobbra az utolsó ajtó. Györgyné Szűcs Évát kell keresni.
A tesztverseny – fotó: Kliszek Antal
A Pedáldöngölők oldalán – www.pedaldongolok.hu – továbbra is rendelkezésre áll a nevezési felület, csütörtökön, 11 óráig lehet regisztrálni. A megadott pénteki határidő után nevezők már ne utaljanak nevezési díjat, hanem a helyszínen, a rajtszám átvételekor tudják ezt majd befizetni.
Fontos, hogy aki most váltana ki licencet, akkor – ha eddig nem tette meg – minél hamarabb egyeztessen erről csapatvezetőjével, mert előfordulhat, hogy egyes csapatok még nem teljesítették a 2013-as bejegyzéshez szükséges követelményeket (0-s igazolás, stb.). Ha azonban megvannak a szükséges dokumentumok, a szövetségi főtitkárokkal egyeztetve két napon belül kiállíthatóak az engedélyek. (Ezzel kapcsolatos bővebb információkat kérjük ne rajtunk keresztül, hanem a szövetségi elérhetőségeken keresztül próbáljanak szerezni az érintettek!)
Csütörtökön az egész kerékpáros társadalmat sokkolta a dél-afrikai olimpikon mountain bike versenyző, Burry Stander halálos balesete. Egy nappal a végzetes tragédia után már nyilvánosságra kerültek a gázolás körülményei.
A 25 éves kerékpáros Shelley Beach közelében tekert hazafelé egy edzésről, amikor egy taxi keresztezte az útját, mintha ott sem lenne. A sofőr elmondása szerint egyszerűen nem látta Standert amikor ráfordult, elsodorva a kerékpárost. Ennek ellenére a vád súlyos, a rendőrség emberölés vétségében indított eljárást.
Kevin Govener, egy szemtanú azt mesélte, hogy a taxis teljesen zavart volt, azt sem tudta, mit csináljon. „Azt mondta nekem, balszerencséje volt, nem is látta a kerékpárost, nem is tudja, hogy történt a baleset.” – nyilatkozott Govener, továbbá beszámolt arról is, hogy Stander családja és felesége nagyon hamar a helyszínen volt.
Charles Stander, Burry édesapja, csoda, hogy egyáltalán nyilatkozott a helyzetében: „Egy szülőnek sem szabadna soha látni a gyermekét a földön fekve egy baleset után, tudva, hogy semmit sem tehet, hogy megmentse az életét. Egész életem legrosszabb pillanata ez. Ezt az érzést nem lehet szavakkal leírni, iszonyatos.”
Dél-Afrikában a tragédia nyomán azonnal egy Burry Stander Alapítványt hoznak létre, melynek küldetése a biztonságos kerékpározás lehetőségének megteremtése lesz, terveik között szerepel közlekedési- és jogszabályok megváltoztatása, balesetet szenvedő bringások anyagi támogatása (a bírósági eljárásokban is), több szervezett felvonulással is szeretnék felhívni magukra és a biztonságos kerékpározásra a figyelmet, s mindezeken kívül fiatal tehetséges sportolókat is segíteni kívánják.
Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölt tegnap egy cikket a New York Times, melyben az áll, hogy Lance Armstrong a coming out-ot fontolgatja, vagyis a karrierje során folytatott doppingolás beismerését nagy nyilvánosság előtt.
Szögezzük le mindjárt az elején, hogy az amerikai médium nem azonosított forrást jelöl meg a „tűz közeléből”, akinek rálátása van a vizsgáló szervek munkájára, de neve elhallgatását kérte. Más szóval a leírtakat ennek megfelelően kell helyén kezelni…
A cikk szerint Armstrong azért döntene a coming out mellett, hogy 41 évesen folytathassa „sportolói karrierjét”, vagyis indulhasson olimpiai sportszövetségi versenyrendszerekbe tartozó triatlon és futó eseményeken a jövőben. A szabályok szerint azoknak a sportolóknak, akik beismerő vallomást tesznek, mérsékelhetik eltiltásukat, s mint ismeretes, Armstrongtól nem csak hét Tour de France-győzelmét – és egyéb eredményeit – vették el a doppingvétségei miatt, hanem örökre eltiltották a versenyzéstől.
Szintén a meg nem nevezett informátor szerint Armstrong korábban az USADA (Amerikai Antidopping Ügynökség) nyomozását vezető Travis Tygart-tal, valamint a WADA (Antidopping Világszervezet) első emberével, David Howmannal is találkozott, hogy alkudozzon a büntetés mérséklését illetően. A New York Times megkeresésére Tygart nem kommentálta a hírt, az Új-Zélandon vakációzó Howman pedig nem válaszolt a hívásokra és e-mailekre.
Reálisan nézve azért elég furcsa volna Armstrongtól a beismerés – főleg olyan céllal, hogy túl a negyedik X-en „hobbiversenyzéssel” töltse az idejét, mikor a másik oldalon ez több – dollármilliókról szóló – eljárás lefolytatását könnyítené meg ellene, melyeket korábbi partnerei vagy ellenlábasai indítottak kártérítési céllal…
Alberto Contador és Joaquim Rodriguez már egyértelművé tették, hogy abszolút a Tour de France-ra koncentrálnak 2013-ban, a napokban két másik spanyol sztár, Alejandro Valverde és Samuel Sanchez is nyilatkoztak céljaikról.
Az egyik legnépszerűbb spanyol országúti kerékpáros, Alejandro Valverde tavaly remek teljesítményt nyújtott kétéves eltiltás után (noha pozitív doppingmintát sosem produkált, két évre eltiltották az Operación Puerto ügyben való érintettsége miatt, a Fuentes doktor laborjában beazonosított vértasakok okán). 2012-ben sikerült szakaszt nyernie a Tour de France-on és a Vueltán is, utóbbin második lett összetettben Alberto Contador mögött. A Movistar bringása régi nagy álmát, a kiváló Tour de France szereplést szeretné valóra váltani 2013-ban, ahogy az alábbi videóból kiderül:
„Idén az új igazolásokkal nagyon jó a csapatunk, nagyon egységes, tulajdonképpen pont az egységben van az erőnk. Amíg nem versenyezhettem, a Movistar volt a legjobb csapat és újra itt akartam lenni.
Nem nyertem a Vueltán, ott Alberto győzött, de jobb formában éreztem magam, mint 2009-ben, amikor én voltam az első. Ez komoly motivációt adott, és megerősített morálisan, hogy elhiggyem, tudok még harcolni egy nagy körversenyen és odaérni a végén.
Úgy érzem benne van a lábaimban egy jó Tour de France, utána pedig meglátjuk, de szerintem képes leszek egy elég jó Vueltát is teljesíteni.”
A másik spanyol és tiszteletbeli baszk kedvenc, a 2008-as olimpiai bajnok Samuel Sanchez viszont a balul sikerült 2012-es Tour után (komoly balesetet szenvedett) a Giro d’Italia-t jelölte meg elsődleges céljaként, amellett, hogy nem kíván lemondani a Tour de France-részvételről sem.
„Ha minden jól megy, lesz elég versenyzőnk minden fronton. Samuel 34 éves, és annak ellenére, hogy még több kiváló szezon is benne van, és a Tour mindig is a legfontosabb volt számunkra, úgy gondolom, itt az ideje, hogy olyan versenynaptárat állítsunk össze számára, ami jobban motiválja. A Giro útvonala kedvez számára, ahol a legfőbb cél, hogy ne szakadjon le az olaszokról. Hogy minél jobbak legyenek az esélyei, úgy állítjuk majd össze a csapatot, hogy minél jobbak legyünk a csapatidőfutamon is. A Giro után meglátjuk, hogy Samuel elég jó formában lesz-e a Tour de France-ra.” – nyilatkozta az Euskaltel csapatfőnöke, Igor Gonzalez de Galdeano.
