fbpx

A világelső Rodriguez kilátásba helyezte eligazolását

A világelső, Joaquim Rodriguez spanyol sportsajtóban tett legfrissebb nyilatkozatai alapján már egyáltalán nem olyan hűséges a WorldTour-licencről lemaradó Katyusához, mint azt korábban kijelentette.

Az UCI döntése alapján az orosz Katyusa kimaradt a 18 WorldTour gárda közül, ez pedig – amennyiben másodosztályú, Pro Continental csapatként folytatnák – azt jelenti, hogy a szervezők meghívásától függ, ott lehetnek-e majd a nagy körversenyeken. Purito egyértelműen kijelentett, hogy számára legfontosabb, hogy részt vehessen a francia körversenyen, akár más csapat színeiben, ha a Nemzetközi Sport Döntőbíróság elutasítja a Katyusa keresetét a WorldTour tagságért.

Joaquim Rodriguez a Katyusa új mezében, kérdés meddig…

“Indulni akarok a Tour de France-on és küzdeni a győzelemért. Tudom, hogy ez óriási kihívás, de jövőre a francia körverseny útvonala kimondottan kedvez a hegyi menőknek, így nekem is. Nehéz ez a helyzet, de ez van.

Belgiumból és Olaszországból is megkerestek ajánlatokkal, amióta kiderült a Katyusa kizárása. Ezekben az országokban nagyon nagyra tartják a győzelmeimet a Giro di Lombardián és a Fleche Wallonne-on. Sajnos Spanyolországban ezek kevésbé értékes eredmények.

A Vuelta elvesztése azonban még mindig fáj. Még mindig verem a fejem a falba miatta, sokkal rosszabb volt, mint amikor a Girón az utolsó napon, a milánói időfutamon kellett megválnom a rózsaszínű trikótól.”

Angel Edo, a világelső menedzsere is megerősítette, hogy minden az orosz csapat WorldTour licencétől függ, vagyis Purito akkor marad, ha garantált lesz a Tour-indulás:

„Nem kérdés, hogy Purito ott akar lenni a Touron, a következő verseny útvonala tökéletes számára. 33 éves korában nem szalaszthat el egy ilyen lehetőséget. Nem áldozhat fel egy szezont, ami attól függ, kapnak-e meghívót, s ami csak tavasszal derül ki. A felkészülés is teljesen más, ha a rózsaszínű trikóért megy a Giro d’Italia-ra, vagy ha beáldozza az olasz körversenyt a Tour de France-ért.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo