Az amerikai SRAM cég XX1 szettjével új fejezetet nyitott a mountain bike alkatrészek történetében. Mik az előnyei és hátrányai annak, ha elöl csak egy lánctányért használunk? Csak a cross country világkupák résztvevői számára nyújt kihasználandó lehetőséget? Az XX1 az egyetlen alternatíva, ha meg szeretnénk szabadulni az első váltótól? A cikk ezekre a kérdésekre próbál választ adni.

A cross country pályák és versenyek az elmúlt években világszinten komoly változásokon mentek keresztül. Előtérbe kerültek a technikás, látványos szakaszok, képességek szintjén sokkal fontosabbá vált az erő és ügyesség, mint korábban. A versenyek időtartama jelentősen lecsökkent, a versenyzők és a kerékpárok is próbálnak alkalmazkodni az új igényekhez. A 2000-es évek közepén szinte elképzelhetetlennek tűnt egy 680mm széles hajlított kormány xc biciklin, manapság ez teljesen természetes, sokan el se tudják képzelni, hogy lehetett az 540mm-es egyenes kormányokkal menni a lejtőkön.

Összességében a cross country biciklik sokkal közelebb állnak felszereltségben az enduro és freeride szakágakhoz, mint az elmúlt évtizedben. Véleményem szerint ez a felismerés vezette a SRAM mérnökeit is az XX1 megalkotásához. Az is jelentős szereppel bír, hogy nagy mértékben javult a technológiai háttér. A kompozit technológiák felhasználása egyre több helyen valósul meg, az alumínium és acél alkatrészek megmunkálására és felületkezelésére is az optimumot közelítő eljárások válnak elérhetővé.

A SRAM nem kizárólag xc szettnek szánja az XX1-et. Ezt bizonyítja az is, hogy a prototípusok tesztelését olyan riderekre bízták, mint Jerome Clementz kétszeres Megavalache győztes enduro versenyző, valamint Nicolas Vouilloz downhill legenda és IRC bajnok rallyversenyző. A cél egy elöl egy tányéros hajtásrendszer kialakítása volt, az csak következményként jelentkezett, hogy ehhez hátul 11 sebességre van szükség a megfelelően használható áttételtartományhoz.

Az első váltó, váltókar és ezek működését összekötő bowdenek elhagyása rengeteg előnnyel jár. Az első lánckerekek között történő váltás igen megterhelő a lánc számára, sokkal kevésbé effektív, mintha hátul váltanánk, és rengeteg hibalehetőséget rejt magában. Gondolok itt a láncszakadástól kezdve, a sár okozta problémákon át egészen a váltó/váltókar töréséig. Fontos azt is megemlíteni, hogy a vázak tervezésénél is problémát jelent az első váltó elhelyezése, nem véletlen, hogy ennyi féle rögzítési szabvány alakult ki az évek során. A 29”-es kerékpárok esetén például nagy jelentősége van az arányaiban rövid láncvillának a jó kezelhetőség, agilitás szempontjából, tehát amennyire lehet, megpróbálják a tervezők közel hozni a nyeregvázcsőhöz a hátsó kereket. Az első váltó nélkül a karbon vázak tervezői is sokkal szabadabban „játszhatnak” a középrész környékén, ami nagyobb merevséghez, ezáltal jobb hajtáshatékonysághoz vezethet.

Az SRAM termék menedzsere, Chris Hilton szerint az első váltás hiányával felszabaduló költségek és tömeg lehetőséget biztosít arra, hogy a hajtás többi eleme merevebb és tartósabb legyen, úgy hogy a komplett szett könnyebb lesz. Az XX1 hajtókarok megegyeznek az X.0 DH típussal, a spider lyukkör távolsága 74mm, amire az egyedi, magasabb és szélesebb, speciális fogakkal kialakított X-Sync (váltakozik a fogak alakja lásd kép) lánctányér rögzül. 28-38 között a páros fogszámúak kaphatóak. Nincs szükség láncvezetőre sem, ami számomra igen meglepő, Jerome Clementz se akarta így használni a rendszert miután megkapta, mondván, hogy biztosan le fog esni a lánc, de a SRAM mérnökei meggyőzték és bebizonyosodott, hogy igazuk volt.

A szett Achilles sarka szerintem a 10-42-es kiosztású hátsó lánckerék sor. Gyönyörű egy darabból CNC-zett, kiváló áttételtartományt nyújt, alig nehezebb az XX-nél, viszont elképesztően drága. Látszik, hogy a sor lánckerekeinek kiosztása nem pusztán mérnöki számolás eredménye, hanem tapasztalatukat is felhasználták megalkotásakor. A legnagyobb százalékos különbség a két legkisebb lánckerék között adódik, ez 20%, a többi egyenletesen, lineárisan van elosztva. Nagy gond, hogy a hagyományos 9-10-es sort fogadó kazettatestekkel nem használható, egyszerűen ezek nem elég szélesek és a rögzítés módja is más. Úgy tűnik az eddig bevált lánckerék sor rögzítési módszer 11 sebességgel már nem ideális, a Shimano is új megoldást alkalmazott a 9000-es Dura Ace széria esetében. Friss hír, hogy 2013-ra gyakorlatilag az összes jelentős kerék és agygyártó cég (nyilván a fő konkurens Shimano-n kívül) bejelentette, hogy kínál majd rotort a SRAM 11-es rendszeréhez. A teljesség igénye nélkül ezek: Mavic, Dt, Crank Brothers, Ritchey, American Classic.

A lánc keskenyebb a 10-esnél, de a gyártó a speciális felületkezelés és az optimális láncvonal miatt hosszabb élettartamot garantál. A hátsó váltónál hosszú kanálra volt szükség, a paralelogramma szerkezet csak vízszintes (oldalirányú) mozgást végez, így gyors és precíz váltási teljesítmény érhető el. Váltókarok tekintetében a SRAM-tól megszokott két lehetőség áll fenn, én a trigger típusú váltókart részesíteném előnyben, de sokan imádják a markolatváltókart használni, ez megszokás és ízlés kérdése.

Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogy most akkor ez jó vagy rossz, mennyire használható egy átlag bringás számára? A válasz egyszerű: attól függ.

A leggyakoribb 3X9 és 3X10-es (elöl: 44-32-22; hátul: 11-34) rendszerek közel sem tökéletesek, mégis rengetegen használnak ilyet a mai napig. A fokozatok között sok átfedés van, ebben az esetben kell a legtöbbet váltani elöl, ez a legnehezebb, viszont nem kell megszakadni, ha egy meredek emelkedőn teker fel az ember. A 44-es nagytányért én még egy 26”-es mtb-re is soknak érzem, 44-11-ben ideális 90 körüli pedálfordulattal 45km/h érhető el, ami azért valljuk be terepen leginkább csak komoly lejtőkön valósul meg, ahol sokszor már nem teker az ember. Felmerült bennem a gondolat, hogy miért raknak a gyártók ilyet sokszor a 29”-es bringákra is ekkora nagytányért. Valószínűleg, mert ez az elterjedt, ilyenből hoz legtöbbet a beszállító. Összességében a hagyományos 3 tányéros rendszereknek túrázóknál, kirándulóknál, hétvégi bringásoknál jönnek elő a pozitív oldalai, akik többet mennek aszfalton mtb-vel, nincs szükség hirtelen fel és leváltásokra stb. Egy Alpokat átszelő túrának lehet én is ilyen rendszerrel indulnék neki.

A 2X9 és 2X10 sebességes rendszerek, cross country és maraton szakágban, az elmúlt pár évben hódítottak teret maguknak. Én három éve használok ilyen rendszereket, átlagos edzettségi szint mellett számomra elöl 40-26; hátul 9 sebességgel 11-34 kombináció bizonyult optimálisnak 26”-es mtb esetén. Minden ember más, mindenkinek magának kell megtalálni az ideális áttétel kombinációt, ezért kezdőknek nem ajánlanám, hogy egyből bemenjenek a boltba, hogy nekik ilyen kell, mert az volt leírva, hogy ez jó! Előnyei, hogy gyakorlatilag azok a fokozatok „tűnnek el”, amit amúgy sem használtunk, jóval kevesebbszer kell elöl váltani, ami, mint tudjuk rossz a láncnak, megtöri a lendületet és jelentős hibaforrás. Gramm mániásoknak kötelező tuning , használható országúti első váltó is, ami könnyebb és tapasztalataim szerint jobban is vált elöl 2 tányérnál, mint egy hagyományos mtb típus. Felhasználótól függ, de hátrányként említeném, hogy ilyen rendszereknél viszonylag sokszor fut keresztben a lánc. Ha a középső lánckerék helyére tesszük a kéttányéros rendszer nagytányérját, azzal ez csökkenthető valamilyen mértékben, javul a láncvonal. Az utólagosan átalakított hajtóművek használata nem minden váznál lehetséges, sokszor a használni kívánt nagy lánckerék egyszerűen beleérne a láncvillába (jellemzően karbon vázaknál). Ilyenkor lehetőségként egy gyári 2 tányéros hajtómű merülhet fel, ami mindkét nagy gyártó kínálatában elérhető. Maraton hosszútávra én ezt a rendszert tartom a legjobb választásnak.

Az 1X9 és 1X10 sebességes rendszerek viszonylag ritkák, elvitathatatlan előnyeiket a cikkben korábban már részletesen leírtam. Igaz, hogy első váltó nem kell, de mindenképp fel kell szerelnünk egy láncterelőt, ugyanis a lánc leesik a tányérról a terepen történő rázkódás hatására. Az 1X9-es rendszerek használata hatalmas kompromisszum cross country és maraton szakágakban. Enduro és freeride bringákon gyakrabban láthatjuk ezt a megoldást, ott nem merül fel célként az, hogy síkon 40km/h-val haladjanak, vagy 15%-os meredekségű emelkedőn menjenek fel. Az 1X10-es rendszerből már jóval több kihozható véleményem szerint, csak sajnos nincsenek olyan kazettáik, amikkel ezt ki lehetne használni. Erre kínál megoldást az olasz Leonardi Factory, akik átalakítót kínálnak meglevő 10 sebességes sorunkhoz. Tartóbakos Shimano sorok közül az XTR-el kompatibilis, amivel egész jó áttételtartományt is elérhetünk. Az utolsó négy lánckerék cserélődik, melyek rendre 25-29-34-40 fogszámúak lesznek. Az átalakító ára igen borsos, 123 Euro (~harmada egy XX1 sor árának), de használhatóságban ez közelíti meg leginkább az XX1-et, úgy hogy egyébként standard 10 sebességes alkatrészekkel szereljük a bringát.

Az XX1 majdnem 2 tányéros használhatóságot nyújt, úgy hogy elöl csak egy lánckerék van. A legnagyobb hiányosságát jelenleg abban látom, hogy átlag ember számára gyakorlatilag elérhetetlen, a tönkremenő alkatrészek kicserélésére nincs alternatíva és a termék menedzser Chris Hilton elmondása alapján egy ideig nem is tervezik olcsóbb 1X11 sebességes szett bevezetését.

Írta: Kuntár Bence