fbpx

A legsikeresebb német profi kerékpáros csapat mostantól “Team NetApp – Endura”

Bár tegnap éppen hogy lemaradtak a Giro d’Italia szabadkártyáról, mégis a legsikeresebb német profi kerékpáros csapat a Team NetApp, amely új névadó szponzorral kiegészülve a következő szezont már “Team NetApp – Endura” néven kezdi meg.

Főszponzoruk a NetApp, az innovatív adattárolás és adatmenedzsment egyik vezető szolgáltatója, meghosszabbította elkötelezettségét 2014 végéig. Az új szponzortárs, a technikai kerékpáros öltözeteket gyártó britt cég, az Endura, szintén megegyezést kötött a Pro Continental, azaz profi másodosztályú csapattal az elkövetkezendő két évre.

A csapat kerékpárjait is más cég biztosítja a jövőben: az amerikai Advanced Sport tulajdonában lévő Fuji által gyártott kerékpárokon versenyeznek majd a fiúk. A csapat sikerének kulcsa a német licenc és a csapat megalakulása óta a Team NetApp-ban tekerő versenyzők változatlanul maradnak a következő évben. Hozzájuk csatlakozik nyolc versenyző a kontinentális Team Endura Racing soraiból, így a team NetApp – Endura összesen 20 versenyzővel néz az új szezon elébe. Tovább erősítik a csapat menedzsmentjét és a sportigazgatóságot is, 2013-ban mindkét csapat személyzetét bevonják a Team NetApp – Endura támogatására.

Kontinentális csapatunk, az Endura Racing ma már az egyik legsikeresebb csapat a European Tour-ban, mely fejlődés a kitartó elkötelezettség és kemény munka gyümölcse. A Team NetApp és az Endura Racing közös ambíciója a sportteljesítményt a legmagasabb szintre fejleszteni, elkötlezettségünk a Team NetApp – Endura-val azt jelenti hogy a legnagyobb versenyeken is jelen leszünk. Természetesen egy még fontosabb aspektusa az együttműködésnek, hogy egyes versenyzőinknek lehetősége nyílik a legmagasabb szinten kerékpározni, s közben folytathatjuk velük a termékfejlesztés és tesztelés kapcsán is a közös munkát.” – nyilatkozta Jim McFarlane, az Endura Ltd. vezérigazgatója. (x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo