fbpx

Minden nyilvános! Az Utensilnord kerékpáros csapatról Stubán Ferenc nyilatkozik

Stubán Ferenccel készült nemrég megjelent interjúnkban a sportigazgató már beszélt új kontinentális csapata céljairól, de akkor még nem hozhattuk nyilvánosságra, ki áll a háttérben, s kik alkotják majd magyar részről a csapatot.

Végre megtörhetjük a csendet, a kontinentális gárda neve Utensilnord, a csapat mögött az 1995 óta profi csapatokat üzemeltető olasz Fabio Bordonali, a versenyzők között pedig a legjobb magyar versenyzők közül Dér Zsoltot, Kusztor Pétert és Lovassy Krisztiánt is ott találjuk. A konkrétumokról, célokról Stubán Ferencet kérdeztük.

Bikemag: Most már akkor konkrétan, mit kell tudnunk a háttérről?

Stubán Ferenc: Fabio Bordonali 10 évig volt profi versenyző, 10 Giro d’ Italián, 3 Vueltán indult, 1995-ben még versenyzőként átvette a profi másodosztályú BresciaLat csapat irányítását, azóta az idei évet bezárólag tt2 vagy proconti csapatokat üzemeltetett, egy évig első osztályút is. Többek között a Liquigast ő hozta be szponzorként a kerékpársportba, csapataival 15 Giro d Italia részvétel fűződik a nevéhez, és a teljesség igénye nélkül olyan versenyzői voltak, mint Goncsar, Rebellin, Petacchi, Di Luca, Savoldelli…

Stubán Ferenc, Lovassy Krisztián, Kusztor Péter, Fabio Bordonali

Bikemag: Hogy jut eszébe egy ilyen „nagy halnak” magyar bejegyzésű kontinentális (azaz harmadosztályú) csapatot csinálni?

Stubán Ferenc: Sajnos nincs megfelelő keretek között jelenleg a kerékpársport, Bordonali körülbelül egy hónapja lenyilatkozta, hogy jelenleg másfél-két millió eurós büdzséből nem tudsz elindulni a Girón. Ha pedig nem lehetsz ott a saját hazád körversenyén, az azt jelenti, hogy következő évre nem tudsz (illetve nagyon nehéz) összerakni csapatot. Úgy gondolta, elég volt a stresszből, egy évet hátradől, csinál egy konti csapatot, ami számára lényegesen egyszerűbb, megnézi, mi történik a kerékpársportban. Most nagy a zűrzavar, Armstrong-ügy, Katyusa nem beregisztrálása, stb. Úgy döntött tehát, hogy egy jól szervezett konti csapatot hoz létre, és meglátja mi történik a nemzetközi kerékpársportban, attól teszi függővé, mihez kezd a következő évben.

Bikemag: Miért kellett erről titkolóznunk, mikor már rég beszéltünk erről a színfalak mögött?

Stubán Ferenc: Olaszországban mindenki tudja, hogy fog csapatot csinálni, de semmi konkrétat, arra kért, hogy tartsuk titokban egészen addig, amíg nem látszik biztosnak a bejegyzés és egyéb konkrétumok. Sokan keresik kérdésekkel, a sajtótól, olasz versenyzők (utóbbiak közül sokan szerződés nélkül).

Ilyen Bottecchia vázra épül majd a csapatbringa

Bikemag: Mi a célja, célotok a csapattal?

Stubán Ferenc: A cél most egy jó magyar bejegyzésű csapatot üzemeltetni, felpezsdíteni a magyar országúti kerékpársport iránti érdeklődést. A lehető legtöbb pontot szerezni a kategorizált versenyeken, a pontokkal jön a pénz, a kvóták… Szeretnénk, ha 3 magyar versenyző indulhatna Firenzében, a világbajnokságon, titkos álmunk pedig, hogy kijuthassunk a csapatidőfutam vb-re is.

 

Lovassy Krisztián

Bikemag: És akkor a várva várt kérdés: kik lesznek a csapat soraiban 2013-ban?

Stubán Ferenc: A három főversenyző: Dér Zsolt, Kusztor Péter és Lovassy Krisztián, ez a hármas a 2-es kategóriás versenyrendszerben győzelemre esélyes versenyzők, amit igyekszünk majd kihasználni, de ők fognak az olaszországi 1-es kategóriás versenyeken is rendszeresen indulni. Bízom benne, hogy ott is megállják majd a helyüket, fejlődnek, példát mutatva a fiatalabbaknak.

Lovassyt és Kusztort gondolom nem kell bemutatni, az elmúlt évek legjobb magyar versenyzői, két különböző karakterű versenyző, hegyeken és sprinteken is lesz tehát emberünk, plusz a Jolly Joker Dér Zsolt, júliustól megvannak a magyar papírjai, elküldtük a dokumentációt az UCI-hoz, remélhetőleg magyar licence lesz, ő is rendkívül motivált, jövő héten utazik 40 napra Kolumbiába, magaslaton fog készülni.

Kusztor Péter

Cador Rida a 2008-as Román körverseny győztese egy év kihagyás után újra kerékpározik, Palotai Peti U23 időfutam bajnok, Simon Peti U23 országúti bajnok, Holló Botond eddig pályán jeleskedett, Radonics Máté a legfiatalabb, bennük látom a fejlődés lehetőségét, velük lehet tervezni a jövőt, ebben a sorban egy olimpiai ciklus benne van, de van olyan is, akiben kettő. Az olasz versenyzők közül Gabriele Bosisio szakaszt nyert Giro d’Italián, viselte a rózsaszínű trikót, a fiatalabb olaszok, Federico Rochetti és Marco Zanotti Bordonali korábbi csapatától, Omar Lombardi a Colnagótól érkezett. Ez eddig 12 versenyző, de tárgyalunk még például az idén a csapatom színeiben kerékpározó horvát Emanuel Kiserlovskival is.

Bikemag: Milyen eredményekre számítasz tőlük?

 

Dér Zsolt

Stubán Ferenc: Úgy gondolom, ez a versenyzői garnitúra garancia az eredményekre, akár győzelmekre a régió versenyein, amiket megpróbálunk majd jobban is kommunikálni, mint eddig. Szeretnénk ha minél többen meglátnák a kerékpársportban a szépséget és a lehetőséget, és komoly magyar társszponzort is jegyezhetnénk, amire még most is adott lenne a lehetőség, de egyelőre csak olasz szponzorok raknak be komoly pénzt.

Egy csapat, egy fecske nem csinál nyarat, de mi megpróbáljuk a lehetőségekből kihozni a maximumot. Jövőre három UCI versenyünk lesz, köszönhetően Sutkó Mihálynak, aki hihetetlen munkát végez. Kusztor, Lovassy, Dér Zsolt, ha produkálnak, akár egy kategóriával feljebb is léphetnek, a fiatalok elé példát állítva. A magasabb osztályú csapat az még álom, ez egymilliárd forintos nagyságrend, ha valamit akar kezdeni valaki a kerékpársport felsőbb régióiban.

A gépjárműpark

Bikemag: Hogyan néztek majd ki az új szezonban?

Stubán Ferenc: A provizórikus mez tervet átküldtem neked, ez még nem a végleges, kerülhetnek rá újabb szponzorok, akár magyar főtámogatónak is van még hely. 40 db Bottecchia kerékpárt használunk majd (32 országúti 8 időfutam), Ezen kívül 6 Škoda személyautó, egy VW furgon, csapatbusz, teherautó és lakóautó áll majd rendelkezésére Bordonali jóvoltából.

Bikemag: Sok sikert kívánunk!

Dér Zsolt, Kusztor Péter és Lovassy Krisztián nyilatkozata IDE KATTINTVA olvasható!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo