fbpx

Új kontinentális klubunk belső hármasa nyilatkozik: Dér, Lovassy, Kusztor

Mindhárman nyertek már országúti bajnokságot, kategóriás nemzetközi versenyeket, külön-külön is épült rájuk kontinentális kerékpáros csapat. Az új magyar bejegyzésű Utensilnordban mindhárman együtt tekernek majd: Dér Zsolt (29), Kusztor Péter (28) és Lovassy Krisztián (24).

A három versenyzőt arról kérdeztük, miért döntöttek a csapatváltás mellett, mire számítanak az Utensilnord színeiben, melyek a saját céljaik, és hogyan készülnek most a mozgalmas szezonra:

 

Dér Zsolt

Dér Zsolt:
Több csapatban voltam már, olaszban, olasz-szerbben, magyarban, szerbben, mindegyikben jól éreztem magam, de mindig eljött egy pont, amikor kénytelen voltam váltani, megesett amikor ez kényszerhelyzet volt, de az esetek többségében új kihívásokat kerestem és új lehetőségeket!

A lehetőség, ami most kínálkozott, nagyon csábító volt, 2007-ben is nagyon sikeresen együttműködtünk Stubán Ferenccel és az akkori gárdával. Most egy ilyen szintű olasz háttérrel, profizmussal támogatva fényes jövőt jósolok a csapatnak. A srácokkal már évek óta nagyon jól ismerjük egymást, szerintem nagyon jól fog funkcionálni a csapat.

Természetesen közrejátszott az állampolgárság váltás is, izgatottan várom, hogy milyen érzés lesz magyarként rajthoz állni 🙂 Természetesen a tervek között szerepel a vb-részvétel is, amennyiben a pálya konfigurációja nekem kedvez és természetesen az olimpiai részvétel is. Közös célunk, hogy a magyar kerékpársportot “felvirágoztassuk” és ehhez amennyire csak tehetem, szeretnék hozzájárulni eredményekkel, tapasztalatommal.

Már készülök a következő szezonra, végzem az alapozó edzéseket, a tervezett kolumbiai úttal gondok vannak, úgyhogy még kérdéses az utazás. Szeretném, ha megvalósulna, mert így sokkal jobban fel tudnék készülni az idény elejére.

 

Lovassy Krisztián

Lovassy Krisztián:
A Tusnadban egy kifejezetten eredményes évet zártam, ha csak a pontjaim számát és az EuropeTourban elért helyezésemet nézem. Teljes mértékben elégedett voltam mindennel, még ha egy hirtelen váltás is volt ez év elején. Mindent biztosított a csapat számomra a legjobb eredmények eléréséhez. A csapatban pedig, egy soha nem tapasztal családias összhangban volt részem, sok régi ismerőssel és egy régi svájci csapattárssal. A csapatváltás nem feltétlen volt tervben, mert mint mondtam, jól éreztem magam a csapatomban és viszont láttak volna a 2013-as szezonra is. Volt pár érdeklődő Hollandiából és Belgiumból, ám végül egyik sem kínált olyan lehetőségeket, hogy megérte volna váltani.

Pont a tűz közelében voltam, mikor felvetődött egy újabb olasz-magyar csapat létrehozása, de ez akkor még közel sem volt biztos. A konditermi alapozást Stubán Feriéktől két utcára, ifj. Stubán Ferenccel végeztem, így majdnem hogy napi kapcsolatban voltam vele és láttam, hogy formálódnak ki a konkrétumok. Akkor már kezdett érdekelni a dolog és mikor kézzel foghatóvá vált, hogy ez a csapat létre jön, leültünk megbeszélni a fontosabb dolgokat az olasz csapatfőnökkel, Fabio Bordolanival, és sikerült is megállapodnunk.

Az hogy ez előrelépés-e, azt soha nem lehet előre tudni. A csapat összetétele nagyon biztató, hiszen az ország legtehetségesebb versenyzői alkotják. Én nagyon bízom benne hogy jó döntést hoztam, ami biztos, hogy a legjobbat fogom kihozni magamból és a csapatból is!

A céljaim változatlanok, szeretnék egy nagyobb egynapos nyugati versenyt nyerni, amivel felhívhatom magamra egy nagyobb csapat figyelmét. Mellette pedig minél több pontot gyűjteni és előkelő helyet elfoglalni az EuropeTourban. A hegyeken szeretnék javítani a formámon, hogy ezzel is kitoljam a nyerési esélyeim lehetőségeit, és olyan csapattársak, mint Kusztor Péter vagy Cador Rida mellett lesz is lehetőségem fejlődni! Az olasz versenyek nagyon nehezek lesznek, főleg ami a terepviszonyokat illeti, de úgy érzem, ha év elejétől benne leszünk ebben a körforgásban, akkor akár meglepetést is okozhatunk.

Jelenleg Horvátországban készülünk egy leendő csapattársammal, Holló Botonddal, aki ha ügyesen felveszi a ritmust akkor már az első komolyabb országútis évében leteheti a névjegyét az U23-asok közt! Karácsonyig haza sem megyünk innen, mert bár nincs itt sem nyár, de még mindig értékesebb edzőmunkát tudunk itt végezni a 10-15 fokban mint otthon a -6-ban!

Utólag pedig mindenképpen szeretnék köszönetet mondani a Tusnad csapatfőnökének, Novak Carol Eduardnak és managerének Török Atillának egész éves munkájukért és segítségükért és sikeres 2013-as évet a csapatnak!

Kellemes ünnepeket miden kerékpárosnak és olvasónak !

 

Kusztor Péter

Kusztor Péter:
Stubán Feri régebben említette, hogy jövőre ismét szeretne egy remek magyar sort összehozni, de persze ehhez még nagyon sok pénzre volt szüksége. Én csak annyit mondtam neki, hogy az tényleg remek lenne, és hogy sok sikert kívánok. Azt gondoltam, hogy engem nem tud rávenni arra, hogy eljöjjek Svájcból. Majd újra előkerült a téma, de ekkorra már egy olasz ember is képbe került, aki vele kívánt dolgozni. Ekkor jött fel először az, hogy szeretné, ha én is hozzá szerződnék. Eleinte egyáltalán nem foglalkoztam a dologgal, nem vettem komolyan. De amikor elmondta, hogy ez az ember mit szeretne, mije van, és hogy ki is ő valójában, akkor azért végigfutott a fejemen, hogy mi lenne ha… Elkezdtem gondolkozni, sokat őrlődtem a dolgon, szemügyre vettem minden opciót.

Feri felhívott, és közölte velem, hogy az említett úriember Magyarországra érkezik, hogy találkozzunk, és beszéljünk a szerződésről. Nem volt sok időm a döntésre. Végül találkoztam Bordonali úrral, rengeteget beszélgettünk, felvázolta a jövőképet, és megegyeztünk, hogy a 2013-as versenyszezonban az új magyar-olasz egyesületben fogok hajtani. Ami a legjobban tetszett, az a versenyprogram: szinte egész évben erős olaszországi versenyeken vehetek részt. Mindig is nagyon vágytam arra, hogy ott mutathassam meg a tudásomat, és az, hogy ezt részben egy hazai klubban tehetem meg, külön öröm számomra. Igazából tetszett minden, amiről szó esett. Nagyon hiszek benne, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben lesz.

Biztos vagyok benne, hogy Feri mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb megmérettetéseken ott legyek. Természetesen nem csak olasz versenyek vannak terítéken, hiszen Európa másik részén is meg szeretnénk mutatni magunkat. A váltás okaihoz még az is hozzá tartozik, hogy nagyon szerettem volna már valami új motivációt, kihívást. Jó volt az elmúlt négy esztendő, szerettem a svájci csapatban lenni, de szükségem volt valami újra. A nagy álmom, hogy egy Pro csapatba bekerüljek, egyelőre most sem jött össze. De remélem, hogy ebben az új alakulatban minden adott lesz ahhoz, hogy tovább tudjak majd lépni. Nem tudom, mit hoz a jövő, de abban biztos vagyok, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy remek eredményeket szállítsak. És hiszem, hogy ehhez meg fogok kapni minden támogatást.

Remélem, hogy meg tudjuk szerezni a kvótát a jövő évi Világbajnokságra, ami nem mellékesen Olaszországban kerül megrendezésre. Nagyon fekszik nekem a pálya, remek lehetőség lenne egy szép eredmény eléréséhez. De persze a VB mellett szeretnék minél több versenyt nyerni, akár Olaszországban is.

Biztosan sok mindenkit megleptem ezzel a csapatváltással, de valahol úgy éreztem, hogy ezt a lehetőséget most nem szabad elszalasztanom.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo