fbpx

MET fejvédők – A Tour de France győzelemtől a városi bringásokig mindenkinek

A MET fejvédők már elérhetőek hazánkban, mellyel akár most már vehetünk olyan sisakot is, mint amiben Pogacar nyeri sorra a versenyeket, de az olasz márka más területre tervezett fejvédő műalkotásait is meg tudjuk vásárolni. Mindenki megtalálhatja a számítását a teljesítmény, védelem, dizájn hármasra épülő fejvédő gyártó termékei között.

A MET sisakokat a kerékpáros versenysportot követők biztosan ismerik, ha másról nem is akkor Tadej Pogacar fejéről, aki számos World Tour verseny győzelem mellett kétszer nyert Tour de France-ot MET fejvédőben. Talán nem túl merész kijelentés, hogy korunk legjobb és egyik legsokoldalúbb versenyzője a MET mellett tette le a voksát és az együttműködésük virágzó eredményeket hozott és nem csak teljesítmény oldalról nézve, hanem reklám oldalról is, hiszen Pogacar a sisak+hajviseletével egy új stílust honosított meg az országúti kerékpársportban. Természetesen nem csak Pogi, hanem a komplett Team UAE World Tour csapat a MET fejvédőit viseli rengeteg sztár versenyzővel és eredménnyel. De érdemes hazai vizekre eveznünk, mert itthon is láthatjuk ismert bringások fején a MET fejvédőket, pl a Superior fiataljai közül sokan viselik az olasz gyártó termékeit és kiváló eredményeket érnek el bennünk, elég csak Takács Zsombor nevét említeni, aki a Trenta fejvédőben versenyzett nem is akárhogyan az idei cyclo-cross világbajnokságon és még számos versenyen. Már csak az eredményeket nézve is egyértelműen kijelenthető, hogy a MET sisakok a legmagasabb szinten minden probléma nélkül megállják a helyüket.

A MET kapcsán nem szabad leragadni a versenysportnál, mert a több mint 25 éve létező olasz fejvédő gyártó márka a kerékpározás minden területére tervez, gyárt, kínál fejvédőket, városi, gyerek, MTB, túra, gravel, országúti sisakok teljes palettája vár a bringásokra, sőt még érdemes megemlíteni a Bluegrass márkanevet is, ami a MET gravity (extrém, DH, freeride) vonalát jelöli high-end minőségű termékekkel. Egy gondolattal visszatérve a versenysportra, az ott bemutatott teljesítmény más kategóriákra is teljes mértékben igaz, a MET elég maximalista szemléletben tervezi az összes fejvédőjét.

 

MET Veleno fejvédő

A MET fejvédőket talán úgy lehetne röviden legjobban jellemzi, hogy a teljesítmény és a dizájn tökéletes kombinációi. A dizájn biztosan mindenkinek elsőre feltűnik, nagyon szép színeket használnak és a formavilág is a “Nekem kell egy ilyen sisak!” kategória, látszik rajtuk, hogy vérbeli olaszok 🙂 . A megjelenés és a stílus egy fejvédőnél pont ugyanannyira fontos mint minden más, mert egy kerékpáros sisak már bőven több mint egy védelmi felszerelés, ez egy ruhadarab, amiben jól kell magunkat érezni, szívesen kell hogy viseljük és ehhez sokban hozzájárul ha tetszik nekünk az adott fejvédő és még jól is áll a fejünkön. Ezt a MET-nél látszik, hogy jól tudják és vágykeltő fejvédőket terveznek.

A teljesítmény már jóval összetettebb dolog, erősen a felhasználástól függ, például egy országúti fejvédőnek és egy extrém lejtőző sisaknak mást kell tudnia, de egy közös van bennük mindenképpen, hogy a felhasználástól függően a maximális védelmet kell nyújtaniuk. Ez a MET-nél pontosan így van, a legjobb védelmi technológiákat integrálja a fejvédőibe, például többféle, MIPS-szel felvértezett sisakot kínál mindenféle felhasználásra, ahol meg igazán számít a tömeg ott a MIPS Air-t építi be, amivel lehet pár grammot nyerni az általános megoldáshoz képest. Természetesen az extra védelmeket már említeni sem kellene, mert minden modellnél ott találunk erősítést, ahol igazán fontos. A Virgina Tech fejvédő laboratóriumában a teszteken a MET sisakok rendszeresen a legjobbak között szerepelnek.

A kényelem is a teljesítmény részét képezi a fejvédők összes területén, valószínűleg senkinek nem kell sokáig ecsetelni, hogy mennyire fontos, hogy ne nyomja az ember fejét a sisak, ne mozduljon el, végig a helyén legyen, rázkódásnál is stabilan álljon, na meg persze a szivacsok hosszútávon se dörzsöljenek, és nem beszélve a szellőzésről, ami szintén felhasználástól függően más és más igényt kell, hogy kielégítsen. A MET ezekre mind alaposan odafigyelt, az állító rendszerek már legegyszerűbb sisakoknál is gyakorlatilag teljes körű személyre szabhatóságot biztosítanak és láthatóan a csúcs modellekből csorgott le a technológia az alsóbb szegmensekbe, ezért már az olcsóbb sisakoknál is profi technológiákat kapunk. A szivacsok mind igényesek, sőt a top kategóriáknál igazán látszik, hogy itt már az űrtechnológiáknál bizonyított anyagok használnak.

Mágneses csat

Ezenfelül felhasználásától függően jönnek az extrák, amik szintén nagyon sokat számítanak egy sisaknál és nem apróságokról beszélünk. Például az országúti vagy más teljesítményorientált állóképességi sportra (XC, cyclo-cross, triatlon, gravel) fejlesztett fejvédőknél kulcsszerepet kap az alacsony tömeg, a jól szellőzés és sokszor az aerodinamika is, ami komoly mérnöki teljesítményt igényel és bizonyos esetekben szélcsatornás tesztekre van szükség, és ezek az “apróságok” akár még egy versenyt is eldönthetnek, de mindenképpen javítanak a teljesítményen. Más hétköznapibb modelleknél a világítás, a csatok, a napellenző és számos olyan praktikus dolog van, amitől jobb lesz viselni egy fejvédőt. A MET termékpalettáját végignézve nagyon durván látszik, hogy az olasz márka minden téren odateszi magát a tervezéskor és az adott területre a legjobb fejvédőket fejlessze.

Nézzünk egy kis ízelítőt a kínálatból!

MET Trenta 3K MIPS

Az országúti (+XC és cyclo-cross) vonalon a Trenta 3K képezi a kínálat csúcsát, ami mindent tud, amit egy top kategóriás fejvédőnek tudnia kell (részletesen itt írtunk róla), könnyű, erős, kényelmes, aero tervezés és piszkosul jól néz ki. Létezik belőle a nem karbonos verzió Trenta néven, ami rengeteg dologban ugyanaz, mint a top modell. Az aero országúti sisak a MET-nél a Manta, ami tudásában szinte teljesen megegyezik a normál Trentával, viszont teljesen az alacsony légellenállás irányába tolták el kicsit több extra tömeggel és kevésbé jó szellőzéssel. Kedvezőbb áron elérhető a Rivale, az Estro és a Vinci, melyek a középkategóriát testesítik meg a MET-nél, de mindháromban MIPS van és komoly teljesítményt nyújtanak. A belépő modell az országúti sisakok között az Idolo, ami pénztárcabarát árával és a MET-től megszokott dizájnjával tűnik ki.

MET Roam MIPS fejvédő

A normál trail, enduro MTB fejvédők között a sisak körképünk egyik legszebb fejvédője a Roam jelenti a MET-nél a csúcsot, ami nem véletlenül nyert díjat, megnövelt védelem, MIPS, állítható napellenző és rendkívüli dizájn jellemzi. A kis testvére a Terranova, amit szintén szeretni fognak a durvulósabb montisok és az ebike-osok. A belépő modellt keresőknek pedig az Echo nyújt alternatívát kedvező áron. A Veleno egy általános célú MTB sisak, ami akár gravel vagy túra felhasználásra is jó választás.

A fullface-ek sem hiányoznak a kínálatból, a Parachute MCR a legkeményebb lejtőkön is megállja a helyét, míg a Parachute egy levehető állvédőjű, könnyű enduro fejvédő. Itt érdemes megemlíteni a Bluegrass márkanév alatt futó termékeket, amik az enduro bringások és versenyzők igényeit hivatottak kielégíteni, fullface és normál fejvédő is megtalálható a palettán, és ezenfelül különböző kesztyűk, térdvédők, könyökvédők és test protektorok alkotják a minőségi márka kínálatát.

MET Mobilite MIPS városi fejvédő

A túra és városi fejvédők komoly szelet a kínálatból. Az Allroad a nevéből adódóan nagyon jó választás városi és túra felhasználásra is, elég csak ránézni a dizájnra, egy jó túra szett vagy akár egy elegánsabb ruha mellé is megállja a helyét, természetesen védelem és minden részlet tekintetében is igazi MET minőség, és az ára a tudásához képest igazán baráti. A Crossover a túra bringások egyik kedvence lehet, kedvező ár, sportos kivitel, megfelelő védelem jellemzi. A Downtown ár-érték arányával tűnik a túra sisakok között, az alacsony ára mellett elég sokat tud. A Mobilite MIPS egy ízig-vérig városi fejvédő, megnövelt védelemmel, hátsó világítással és rendkívüli megjelenéssel, részletesebben a bemutatónkban olvashattok róla.

MET Crackerjack gyerek sisak

A sisakviselés gyerekkorban kezdődik, ekkor kell megalapozni, hogy felnőtt korukban is az alap kerékpáros felszerelés része legyen a fejvédő, ráadásul a gyerekek pont azok, akiknek folyamatosan változik a fejmérete és az igényeik, ezért nem baj, ha egy gyártó többféle gyerekmodellel rendelkezik. A MET a többi kategóriához hasonlóan széles választékot kínál gyerekek számára, a normál gyerekfejvédők mellett megtalálható például gyerek MTB sisak is a Crackerjack személyében (ide kattintva részletesen elolvashatjátok róla a bemutatónkat), vagy az Eldar, ami egy mini trail fejvédő. Természetesen a normál sisakot keresők is megtalálják számításukat a MET gyerek fejvédők között.

 

További információkat a MET sisakokról ide kattintva találtok.

 

A MET sisakokat az alábbi üzletekben keresheted:

Bolt neve Honlap Cím
Ride Bike Kerékpárbolt és Szerviz ridebike.hu Budapest Rákóczi út 51.
Gyöngy Kerékpárbolt gyongybike.hu Debrecen Vámospércsi út 66.
Bringabarát Kerékpárbolt és Szerviz bringabarat.com Kiskunfélegyháza Gorkij út 2.
Mátra Bike Kerékpárbolt és Szerviz Gyöngyös Széchenyi István út 7.
BringaSziget bringasziget.hu Nyíregyháza Agyag utca 6.
Velosport Kerékpárüzlet és Kerékpárszerviz velosport.hu Salgótarján Füleki út 8.
Kerékpárműhely és Bolt Bikeworkshop bikeworkshop.ewk.hu Eger Sas utca 25.
Mounty Bike Kerékpárüzlet és Szerviz mountybike.hu Budapest Etele út 71.
Prolog Kerékpárüzlet és Szerviz prologkerekpar.hu Szeged Csongrádi sugárút 31.
Molnár Kerékpárüzlet és Szerviz Cegléd Árpád utca 23.
Drótszamár Kerékpár Szaküzlet és Szerviz dbike.hu Hódmezővásárhely Oldalkosár utca 14.
West Bike Kerékpárbolt westbike.hu Szombathely Hunyadi János út 26.
George Sport Kerékpárbolt georgesport.hu Győr Szent István út 39.
Peppe Kerékpár peppekerekpar.hu Győr Nagy Imre utca 91.
BringaBoard bringaboard.hu Budapest Rózsa utca 86.
480 Bike&Service pista-bike.ewk.hu Pécs Megyeri út 26/1.
Sport 99 Kerékpár-Sí Üzlet és Szerviz sport99.hu Budaörs Budapesti út 99.
Ódor Kerékvár Mezőkövesd Mátyás király út 95.
Aquarius Bike Kerékpárbolt és Szerviz aquariusbike.hu Dunaújváros Vasmű út 1.
Berguson Kerékpárüzlet és Szerviz berguson.hu Budapest Vihar utca 12.
Felsőtárkányi Bringa Szerviz Felsőtárkány Várhegy út 9.
Garage Bike Tech garagebiketech.hu Tiszaújváros Bethlen Gábor út 15.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo