fbpx

Rózsaszínű reggeli: Ezt elkúrták. Nem kicsit, nagyon.

A szervezők hibájából tegnap minden bizonnyal eldőlt az idei Giro d’Italia, és Nairo Quintana nem biztos hogy jól járt így, mert a 2014-es versenyről ez a nap jut majd mindenkinek az eszébe…

Az újdonsült rózsaszínű trikóssal kapcsolatban nem bonyolult a helyzet. A kolumbiai megtett mindent a győzelemért, erre a Movistar csapatvezetője, Eusebio Unzué feltehetően folyamatosan utasította a kísérőkocsiból. A sors fintora, hogy elnézve mozgását, Quintana minden bizonnyal kiosztott volna egy perc körüli különbséget Urannak, és Pozzovivón, Arun, Keldermanon kívül nem maradt volna más a közelében. Vagyis csökkent volna a különbség az összetettben, ami férfias küzdelemben egy Quintana szintű hegyi menő számára megfordítható.

Quintana a piros zászló mögött

Quintana a piros zászló mögött

Sáros Quintana mai győzelme. Ciki a Giro szervezőinek. Ez NEM profizmus. Ugyanakkor sajnálatos a kerékpársportnak – kommentálta a tegnapi napot Oleg Tinkov, a Tinkoff-Saxo tulajdonosa.

Quintana végül is nem vette figyelembe, hogy a mezőny nagy része a neutralizáció jegyében kezdi a lejtmenetet a Stelvióról. De miért is nem vette figyelembe? Egyszerű. Aki figyelte a twittert tegnap, tudja, hogy a Movistar csapata már a Stelvio tetején konkrétan kiírta, hogy nincs neutralizáció. Mi következik ebből? Quintana folyamatosan azt az utasítást kapja, hogy menjen lefelé, ahogy csak bír, nincs neutralizáció. A mellékelt képeken látható, hogy Quintanáék megelőzik a piros zászlós motorost, de egy profi versenyző, ha választania kell, hogy a csapatautóból érkező utasítást tartsa be, vagy a szemének higgyen és gondolkozzon, általában az előbbit választja…

Quintana a piros zászló előtt

Quintana a piros zászló előtt

A képen Quintana a piros zászlósmotorost megelőzve – „aki nem tartja be a szabályokat” – kommentálta a fotót a Quick Step csapatvezetője, Patrick Lefevere, később pedig így nyilatkozott: „eszünk ágában sem lett volna hagyni Quintanát elgurulni, ha nem úgy tudjuk, hogy neutralizálták a szakaszt.”

Quintana nem ment bele nyilatkozatháborúba: “Nem érzem ellentmondásosnak a győzelmet. Én sem a szervezőktől, sem a csapatomtól nem kaptam információt a neutralizációról, az időkülönbség döntő részét pedig a hegyen szereztem meg, nem a lejtőn.”

Quintana rózsaszín ködben

Quintana rózsaszín ködben

Quintana egyszerű gyerek, még ha valaki számára nem is volt szimpatikus a tegnapi történetben, akkor is felmenteném a felelősség alól, azt tette, amit a haza megkövetelt. Sőt, nem is feltétlenül a Movistar autójában ülő Unzué a felelős, ő egyszerűen úgy döntött, kihasználják a zűrzavart, amit a szervezők okoztak. Unzué az egyetlen amúgy, aki tagadja a neutralizácót, mondván ő úgy értette a rádióüzenetet, hogy “a piros zászlós motoros azért megy a mezőny előtt, hogy jelezze a veszélyeket, szó sem volt neutralizációról”. (No komment.)

Unzué és Quintana, már "szökésben"

Unzué és Quintana, már “szökésben”

A többi csapat twitterén általában azt olvashattuk, meg vannak győződve a lejtmenet neutralizációjáról, sőt  – ugyancsak a twitterre – a szervezők (@giroditalia) is kiírták ezt. Más kérdés, hogy később törölték, ugyanakkor a „nincs neutralizáció” információt már bőven a lejtmenet derekán posztolták. Ezután azt is kommunikálták, hogy szó sem volt neutralizációról, miközben már kering a versenyrádió-felvétel a neten, miszerint bemondták a neutralizációt.

Még együtt a Stelvio csúcsa felé

Még együtt a Stelvio csúcsa felé

„A lejtmenet a Stelvióról neutralizálva lesz a hó miatt” – így a szervezők később levett posztja.

A rádiófelvételen pedig felhívják a sportigazgatók figyelmét, hogy a hegycsúcs után a különböző csoportok előtt egy piros zászlós motoros megy majd, amit nem szabad megelőzni, hogy elkerüljék a támadásokat, és hogy ne kockáztassanak a versenyzők a veszélyes lejtőn. Ugyanakkor tartják a csoportok eredeti pozícióját. A neutralizáció mindaddig tart, amíg a piros zászlót le nem veszik.

Téves kommüniké: nincs neutralizáció a Passo dello Stelvio-ról. Elnézést a téves információért – exkuzálták magukat később a szervezők.

A rózsaszínű trikóban tekerő Rigoberto Uran így emlékezett a történtekre:

A Stelvión hallottam Davide Bramatitól, hogy a lejtőn piros zászlós motorosok mögött kell menni, és tartanunk kell a pozíciónkat, támadás nélkül. A csúcs előtt többen beöltöztünk, majd elkezdtük a lejtőt, de én nem láttam motorost. Az ereszkedés közben láttam Majkát és a többieket, nem vettem észre, hogy nincs ott Quintana. Már megtettünk pár kilométert, amikor Bramati mondta, hogy egy perc a különbség. Így megkezdtük az üldözést. Ez történt, és azt hiszem, normális körülmények között talán máshogy alakul a verseny.

Hesjedal Quintanával tartott, csapatvezetője, Jonathan Vaughters ennek ellenére bírálta a szervezést.

Hesjedal Quintanával tartott, csapatvezetője, Jonathan Vaughters ennek ellenére bírálta a szervezést.

Quintana tehát nagyot ment, de a rendezők csúnyán megbuktak, amivel bukik a 2014-es Giro, s bizonyos szempontból bukik a rózsaszínű trikós is. Hiába kezdett az időjárás miatt felejthető első hét után remekül alakulni a verseny, nyílt, három-négyesélyes volt a küzdelem, most egy szervezői hibából dőlt el. Ez valahol a fiatal kolumbiai tragédiája is, mert véleményem szerint jó eséllyel ledolgozhatta volna tiszta körülmények között is a hátrányát, és a tegnapi győzelem kétes voltában sincs túl nagy felelőssége. A mezőny ennek ellenére nem felejti el az ilyet, isten mentse meg Quintanát, hogy technikai vagy egyéb problémája legyen innentől kezdve rózsaszínű trikóban, mert biztos lehet benne, hogy ezt kihasználják majd a többiek. S nem csak ezen a Girón, hanem akár a szezon hátralévő részében is, és ez vonatkozik teljes Movistar csapatra. Sajnos ilyen az élet.

A mai kommunikációs hiba újra megmutatta, miért kéne egyértelművé tenni a profi kerékpársport szabályait extrém időjárási viszonyok között – mondta a profi mezőny egyik leginkább köztiszteletben álló versenyője, a Girón tekerő Mick Rogers, s ezzel jól rávilágít a probléma lényegére.

2014-ben is lett emlékezetes "havas szakasz"...

2014-ben is lett emlékezetes “havas szakasz”…

És a történteknek meglesz ennek a böjtje szervezői oldalon is, hiszen már idén sem vette komolyan több nagy csapat a Girót, nem a legjobb sorukat küldték, hiányozik a legjobb GT-menők és a legjobb sprinterek többsége, és ez még inkább így lesz jövőre. S ha így alakul, valahol jogosan alakul így, mert az időjárás mellett komolyan asszisztálnak a rendezők is, hogy komolytalanná tegyék a versenyt.

Fotók: Stefano Sirotti; twitter

Rózsaszínű reggeli: újabb Giro kezdődik, Pantanival…

Rózsaszínű reggeli: “Nyertem én már időfutam OB-t is”

Rózsaszínű reggeli: Bruce Willis is megirigyelhetné…

Giro d’Italia-jegyzet: a további esélyekről a félidőhöz közeledve

Rózsaszínű reggeli: Megnyerheti-e a Girót Cadel Evans?

Rózsaszínű reggeli: kárjelentés és egy kérdés: „Várni vagy nem várni?”

Rózsaszínű reggeli: amikor a versenyzőknek már tele van a hócipője – jegyzet

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo