November közepe van. A korán sötétedő, csípős esték jelzik: a nagy tekerések szezonja véget ért. Miután a bringát megpucolva, gondosan elrakja a garázs mélyére vagy a szoba sarkába, behúzódik a melegre, teát főz és jöhet az év végi összegzés. De ahelyett, hogy a rideg számadatokat bújnánk, tegyünk inkább egy nosztalgikus időutazást!
Kicsit több mint fél éve, május végén ugyanis olyasmi történt Pilisen, ami miatt a hazai montis társadalom egy része azóta is csak keresi az állát a padlón.
Vonatos zötykölődéstől a saját kiállításig
A történet 29 évvel ezelőtt kezdődött. Egy napsütéses tavaszi hétvégén, amit már a februári hó elolvadása óta vártam, tekerés helyett 45 perc vonatos zötykölődés és egy kis séta után már benn is voltam a kiállításon. A tömeg hömpölyög, a vakuk villognak, az emberek tátott szájjal bámulják az ország legmenőbb gépeit. Fényképező elő, és jöhetett a nyálcsorgatós kattintgatás, a vázsimogatás, na meg a matrica- és katalógusgyűjtés. Hazaérve, a megtömött hátizsák cipelésétől kifáradva, egy jó kis ebéd után napokig tartott a katalógusok ünnepélyes átlapozgatása.
Ebből a gyerekkori transzból, na meg a legendás Interwheelek és Bringaexpók hangulatából ihletet merítve gondoltam egy merészet: létrehozom a saját kiállításomat.
Tervezéstől megvalósításig
A projekt január közepén indult. Építőmérnök lévén a pilisi Csernai Pál Művelődési Ház színháztermébe belépve egyből felskicceltem a dimenziókat: ide jönnek az országútik, oda a montik, amoda pedig a legdurvább kult-gépek. A helyi önkormányzat és a Művház partnerek voltak az ötletem megvalósításában, ám ekkor jött a mérnöki tudományt is próbára tevő logisztikai rémálom: hogy fog megállni ez a rengeteg bicikli anélkül, hogy dominóként dőlnének egymásra?
A ceglédi szentély és a késő esti polírozások
Elsőként a ceglédi Györe Kerékpáristállóhoz fordultam – ahonnan az első mountain bike-unkat is vettük. Györe Szabolcs azonnal az ügy mellé állt, bár jelezte, hogy emberes fába vágtam a fejszém. A nagykereket is megrohantam szponzorációért, hiszen a gépek fényesítéséhez egy kisebb vegyipari üzem tisztítószer-készletére volt szükségem. Az eredeti terv egy hatalmas, gyereknappal és Challenge Day-jel egybekötött, tesztnapos, közös gurulós kerékpáros majális volt. Ám a forgalmazók részéről falakba ütköztem: az érdektelenség és az „időhiányuk” miatt a nagy outdoor parádé elmaradt. Magamra maradtam, mint montis a defekttel az erdő közepén.
Szabolcsékra viszont számíthattam! Beengedtek a bolt rejtett, titkos szentélyébe, és olyan mennyiségű állványt és dekorációt rámoltak ki nekem, hogy a biciklik rögzítése egyből megoldódott.
A felkészülés 3,5 hónapja tömény alkatrész-vadászatból, szerelésből és éjszakai portörlésből állt. Februárban a 100 darabos gyűjteményemből még csak 65 volt bevethető, így kénytelen voltam rákapcsolni a fokozatot: építés, tesztkörök, fotózás, sőt még egy meglepően jól sikerült házi festésjavítás is belefért. A díszletek gyártása és a marketing mellett a kerékpárok adattábláit írtam – végül 80-ig jutottam, a többinél maradt a személyes előadásom.
Sokkhatás a színházteremben
Aztán eljött a várva várt pillanat, hétfő reggel irány a Művház és megkezdtük a berendezést. Feledhetetlen élmény volt végigkövetni, ahogy a teljesen üres színházterem kiállítássá alakul. A Művház dolgozói is le voltak nyűgözve attól, amit a szüleimmel kb. másfél nap alatt összehoztunk.
A szerdai megnyitó napján is volt még bőven finomhangolás, de kora estére készen állt minden az ünnepélyes megnyitóra.
Amikor Györe Szabolcs és Édesapja beléptek, Szabolcs arcán láttam a döbbenetet, ahogy megtorpant és hátrahökölt a látványtól. Mondta is később, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen nagy kaliberű kiállítást hozok össze. Ez volt az első nagy elismerés.
A megnyitót egy 3 órás tárlatvezetést követte, amit még két rendezett és egy rögtönzött kör követett, ugyanis a balassagyarmati 1. Kerékpár Múzeum tulajdonosai is ellátogattak a kiállításra, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra.
A látogatók végül több, mint 100 darab (ebből 8 „vendég”) kerékpárt csodálhattak meg a látogatók. A mountain bike-okon és országútikon kívül vázak, teleszkópok, mezek és egyéb érdekes tárgyak is láthatóak voltak.
A Csernai Pál Művelődési házban a főszponzor Györe Kerékpáristálló által adott kerékpáros díszlet fogadta a vendégeket egy kakukktojás országútival, mintegy ellensúlyozva azt, ami a nagyteremben várta őket.
Túra a kiállításon
A kiállítótérbe belépve a személyes kerékpáros evolúcióm kezdetei várták a közönséget. Az első monti, amit gyerekként láttam, egy 1990-es Schwinn Woodlands, amilyen az általános iskolai osztályfőnökömnek, Kasa Tibornak volt. Ezt a példányt Szabolcsék adtak kölcsön. Mellette a gyűjtőszenvedélyemet hivatalosan is elindító, 1997-es Jamis Durango AL.
A kacskaringós ösvényen haladva a látogatók azonnal átestek az első esztétikai sokkon. Egy 1990-es és egy 1991-es acélvázas Specialized Stumpjumper figyelt a Györééktől kapott korabeli gyári reklámfeliratok előtt, mellettük egy neonsárga Alpinestars és a patika állapotú Reflexek a ’89-’91-es időszakból. Volt olyan vendég, aki ennél az első 10 montinál konkrétan több mint egy órát gyökerezett le, a katalógusadatokat vizslatva.
Ezután következett a személyes gyengém, a Mongoose-birodalom. Sikerült berendeznünk egy hamisítatlan, ’90-es évekbeli Mali-stand hangulatot, ahol az alapszintű Alta modelltől kezdve az I.B.O.C.-okon át egészen a brutális NX DH rombolóig több mint 20 Mongoose feszített, a legkülönlegesebb darabok ráadásul stílusosan fa northshore elemekre bakolva.
Közvetlen szomszédságukban a Cannondale-ek (Killer V, Super V-k és egy Scalpel), valamint a Trek alu-, karbon kompozit- és karboncsodái (mint a gyári állapotú 9200-as és az Y-22-es) lopták a show-t. A Trek után mi más jöhetett volna, mint a kultikus Klein-részleg? Több mint 24 darab 1990 és 2004 közötti Adroit, Attitude, Fervor, Pulse, Pinnacle, Rascal, Adept, Mantra, Palomino mountain bike-ok ragyogtak a szivárvány minden színében.
Ezt követte a Manitou-fal, ahol több mint 50 teleszkóp sorakozott – köztük a Sachs tárcsafékes Manitou 3 Disc és a szuperlimitált Millenium amit egyik nagykátai barátom, Zoltán bocsátott a rendelkezésemre.
A nézőtéren még Tanárbá ritka Magellanja is helyet kapott, mellette az általa, kézzel rajzolt, meglepően pontos, Pilisi Dolina erdőség legelső térképe.
A nyomtatott álmok: Az MBAH-tól a BikeMag-ig
A hazai montis kultúra ma sehol sem tartana, ha nem lett volna 1993-ban egy amerikai fiatalember, David ’Dave’ Erickson, aki életre keltette az első hazai mountain bike magazint, a Mountain Bike Action Hungary-t, amit 1999-ben a BikeMag követett. A teljes gyűjteményt képtelenség lett volna kiteríteni, a színházteremben egy külön kis szentélyt szenteltem azoknak a lapoknak, amikből a mi generációnk megtanulta a montizás alapjait.
Átjáró egy másik dimenzióba: a száguldás oltára
A színpadra egy alagútszerű feljárón keresztül vezetett az út, ami átjáróként szolgált egy másik dimenzióba, az országúti versenykerékpárok világába (1980–2008).
Itt kapott helyet a 2008-ban elhunyt, szeretett pilisi háziorvosunk, Dr. Pázmány Elemér „szolgálati” KTM-je, amelyet egy megható emlékhelyen, az eredeti orvosi táskájával és sztetoszkópjával állítottunk ki.
Mellette egy korabeli zöld KTM pihent (szintén a Györe-istállóból), valamint Tanárbá Casatija és László barátunk Scarpa-ja, mindkettő csodás, korhű Campagnolo szettekkel. A boly másik felén a modernebb korok suhantak be: Trek 2300, Specialized Epic Pro, Klein Quantumok és egy Q-Elite, valamint két legendás Colnago C40-es.
Levezetésként két ritka, teljesen gyári cruiserem, egy Nirve és egy 2000-es GT Dyno hozta a laza tengerparti életérzést.
Big guns
De a java még csak most jött! Az emeleti páholyban kaptak helyet a legdurvább, leginkább „poszterre kívánkozó” gépek. Belépéskor a Yetik (A.R.C. és 575) vicsorogtak a nézőkre, a hosszú rugóutas rombolók (Mongoose NX 9.5 és a Cannondale Super-V Missy Giove Signature kiadás) pedig northshore-okon egyensúlyoztak. Itt mutattam be a saját, mindennapi kedvenceimet is: a 9 kilós Trek 9.9 SSL-t, az arany-fekete Trek 8500-ast, a Lefty-s Cannondale Flasht és a Trek Farley fatbike-ot.
A kiállítás tortáján a habot az utolsó standon helyet foglaló Manitou-k és a Tomac 98 Special jelentették. A merev vázas Manitouk Nagykátáról érkeztek bemutatóba. Zoltán rengeteg munkája és erőfeszítése van bennük, méltán gyönyörűek is.
Guruló történelemkönyv
A kiállítás nem csak egyszerű kerékpárlerakat volt, hanem egy guruló történelemkönyv. Ugyanis nem csak egyszerűen kerékpárok, vázak és teleszkópok voltak kiállítva, hanem rengeteg más érdekes, kidolgozott részlet is látható volt. A legtöbb kerékpárhoz volt bemutató leírás, amit olvasva mindig új információhoz juthattunk. A Mali standok emlékét Mali, Cannondale, Mongoose matricákkal igyekeztem még jobban visszahozni. Az országútiknál a Rudy Project hazai forgalmazójától kapott zászló, fém fej és dobozok, displayek dobták fel.
A páholyban teljesen elszabadult a fantáziám: Maxxis külsők, DH-kiegészítők és egy szerelőállványon készülő Yeti engedett betekintést a kulisszák mögé. A Super-V mellett elhelyeztem a korszak ikonjai, Missy Giove és Tinker Juarez fotóit – utóbbiról küldtem is egy képet magának Tinkernek az interneten, aki nagyra értékelte a pilisi tiszteletadást!
Amikor a poszterhősök életre kelnek
A legnagyobb élmény mégis a látogatók csodálkozása volt. Fantasztikus volt nézni, ahogy a felnőtt emberek szeme felcsillant és odajöttek hozzám, hogy fiatal korukban pontosan erről a bringáról álmodoztak.
A vasárnapi zárás előtt nem sokkal, több mint 250 kilométer autózás után befutott Kotroczó Nándor is, aki a ’90-es években Mongoose-okkal versenyzett. Hosszan hallgattuk a zseniális sztorijait. Az ő egyik fő fegyvere a Nicolai által Németországban gyártott Mongoose Amplifier 2 Team volt.
És hogy a sors mekkora forgatókönyvíró? A kiállítás után pár héttel sikerült egy pontosan ilyen Amplifiert beszereznem Németországból, gyönyörű állapotban. 1997 tavasza óta vártam erre a pillanatra! Ráadásul azóta már a kistestvére, a kék I.B.O.C. Zero-G is a flottát erősíti, teljesen új állapotban.
Mert egy igazi gyűjtőnél a szezon soha nem ér véget, a szerelés és a vadászat télen is gőzerővel folytatódik. Lehet, hogy kint már röpködnek a mínuszok, és a bringák a szobában pihennek, de a szívünk mélyén mindannyian ott tekerünk a ’90-es évek napsütötte ösvényein. Ez ugyanis nem egyszerű hobbi – ez egy életre szóló, gyógyíthatatlan szenvedély.
Ha a téli estéken szívesen merülnél még el a retro kerékpárok világában olvasd el retro kerékpáros írásaim a BikeMag-on:
Alpinestars AL-Mega DX ’90 – A legszínesebb havasi gyopár
Cannondale M2000 ’92 – Árkon-bokron át
Klein Attitude Race ’98 – Ragadozó beállítottság
Tomac ’98 Special ’02 – A szárnyaló sas
Trek Y-22 ’96 – A megvalósult álom
