„There I was on a July morning
Looking for love
And with the strength of a new day dawning
And the beautiful sun”
– énekelte David Byron, az Uriah Heap énekese az 1971-es dalban.
Hasonló gondolatok jártak fejemben is azon a fülledt júliusi reggelen, mikor a 2002-es Tomac ’98 Special-t avattam fel.
Pár éve már mountain bike-oztam, mikor a 90-es évek első felében egy svájci üzletből kaptam egy menő, fényképpel nyomott pólót, amin egy elszánt tekintetű mountain bike versenyző volt, aki egy sasos sisakban tekert. Jó pár év eltelt, mire megtudtam, ő John Tomac, a mountain bike történetének egyik legsokoldalúbb versenyzője, akit sokan minden idők legjobbjának tartanak. Később, jó pár Mountain Bike Action Hungary-t kiolvasva, már persze tudtam, hogy egyedi Troy Lee Designs festésű Bell sisakjáról egyértelműen azonosítható.
Valahogy ilyen lassan esett le az is, hogy ezt a Tomac montit meg kell vennem. 2019 nyár végén láttam meg a legnagyobb magyarországi használt kerékpáros bolt oldalán. Több héten át csak nézegettem, olvasgattam utána. A híres Tomac 204 DH gép lebegett egyre a szemem előtt, ahogy élőben csodáltam egy olasz boltban. Na ez nem az, de mégiscsak egy Tomac. Sok infót nem találtam róla.
A Tomac Bicycles-t John Tomac többszörös cross-country és downhill bajnok, a 90-es évek ikonja alapította 1998-ban a Manitou atyjával, Doug Bradburyvel. Kis szériában gyártottak kerékpárokat, Doug tervei alapján.
A ’98 Special piros-fehér színe túl egyszerűnek tűnt, felszereltsége sem volt a legjobb, ráadásul akkor már 55 gépem volt, soknak tűnt. Azóta persze tudom, hogy a szükséges kerékpárok száma mindig „n+1”, ahol „n” mindig a meglévő kerékpárok számát jelenti (jelenleg 108db). Végül megegyeztünk és pár nap múlva meg is érkezett a gép.
De miért is döntöttem végül így?
Több okból kifolyólag:
John Tomac neve valahogy mindig ott volt a tudatomban, ráadásul egyik kedvenc márkám, a Mongoose versenyzője volt, a vázat pedig Doug Bradbury, a Manitou felfüggesztések legendás atyja tervezte. A CNC-zett részletek már a képeken is feltűntek, a Manitou Black pedig úgyis kellett volna a kollekciómba.
Mint minden használt kerékpár, ez a gép is átesett a sokak által már ismert, agyelborítós felújítási programomon. Darabokra szedést követő teljes tisztítás, fertőtlenítés, majd egy átpihent, szabad ég alatt töltött éjszaka utáni harmatos reggelt követő végső fényesítő kezelés után összeraktam minden alkatrészt, majd mérlegelés után megkezdődött az újjáépítés.
Ez olvasva gyors folyamatnak tűnik, de a többi, folyamatban lévő projekt miatt elhúzódott 4 hónapon át. 2020 februárjára már majdnem elkészült a gép. Ekkor az egyik legalapabb alkatrész, az Avid BB5-ös mechanikus tárcsafék okozta a leghosszabb fennakadást, ugyanis az egyik egyedi méretű és formájú bowdenház akasztó elgurult szerelés közben és feltehetően egy párhuzamos világba teleportált. Vártam a random csodát, hogy amikor teljesen mással foglalkozok, hirtelen a szemem elé kerül, de ez a csoda azóta sem történt meg. Szóval a megmaradt egy szent akasztót elvittem a helyi mesterhez, hogy ugyan esztergáljon már nekem egyet.
A kb. 10 perces műveletet több hónapos ráhangolódás előzte meg, míg végül elkallódott az alkatrész és soha többet nem találtam. Akkoriban még nem lehetett könnyen beszerezni hasonló alkatrészt, így a hirdetéseket nézegettem, hátha lesz valakinek egy másik tárcsaféke. Végül 2025 júniusában sikerült a messzi Ázsiából beszereznem két ugyanolyat, csak fekete változatban. Rögtön neki is láttam a végső szerelési fázisnak, aminek végén a bowdenvégeket lezáró kupakok kerülnek fel a gépre, a szerelés megkoronázásaként.
Felszereltsége alapján a Tomac ’98 Special egy alsó-középkategóriás mountain bike volt, olcsóbb alkatrészekkel, belépő Fox rugóstaggal, béna mechanikus tárcsafékkel, viszont egy felső kategóriás Manitou Black Comp teleszkóppal. Észrevehetően azt szerette volna Doug és John, ha megfizethető áron marad a kerékpár és így több rider számára teszik elérhetővé a márka kisszériás gépeit. A korabeli kb. 2.000 $ körüli ár, mai áron kb. 1.250.000 Ft lenne + adók és vámok.
A ’98 Special nevét John Tomac 1998-as visszavonulásáról, illetve a márka születési évéről kapta. A Doug Bradbury által tervezett, alumínium váz jellegzetessége a széles, négyszög keresztmetszetű tám- és láncvilla, valamint a CNC-zett papucsok, lánc- és támvillavégek, valamint a nagyon szépen kialakított yoke. A himbakar is CNC eljárással készült és nagyon szép, íves darab, némi kontrasztot ad a szögletes, gépies formáknak. A fő háromszög változó falvastagságú csövei kellő merevséget adnak a 98 mm rugóút, lejtőkön való kihasználásához. Az ipari csapágyas fő forgáspontot a középrész fölé és elé pozícionálták, ez minimalizálta a pedálozás közbeni bemozdulást.
Az agresszív geometria és a könnyű szerkezet miatt cc-re, mászáshoz is tökéletes. A 2101 grammos váz 2002-ben elég jónak számított. A jóval drágább Klein Adept vázszett több, mint 250 grammal nehezebb volt nála.
A 290 grammos alap Fox Float rugóstagon csak a légnyomást lehet állítani, viszont ha jól be van lőve, csodásan működik.
A felső kategóriás, sokszor bizonyított TPC+ olajcsillapításos rendszert alkalmazó Manitou Black Comp teleszkóp útja 80 és 100 mm közt választható. Ezen kívül a rugóelőfeszítés (Preload) és a visszaút-csilllapítás (Rebound Damping) is állítható rajta. Sajnos a korabeli Manitoukra jellemző matricázási gondok erre is jellemzőek. A 3D műanyag Black felirat könnyen leesett a telóról, a többi matrica is elég sérülékeny. De minden más még mindig szuperül teszi a dolgát.
A hajtáslánc a tuning alkatrészeiről híressé vált Race Face Prodigy XC hajtókarából és Shimano Deore, Deore LX alkatrészekből tevődött össze. Bár a katalógus szerint Deore LX járt volna hozzá, ez a példány érintetlennek tűnt a sima Deore karokkal is, így a hitelesség kedvéért ezeket tartottam meg.
A kerekekkel is hasonló volt a helyzet. Gyári Sun Rims Tomac DS-2 XC-k helyett Mavic X223 Disc felnikkel jött a gép.
A fékrendszeren érezhető a legjobban a spórolás. 2002-ben már árulták a Deore tárcsafékeket a nagyon ritka, küllőperem nélküli agyakkal. Mennyivel ütősebb lenne a gép ezekkel… Viszont az Avid fékkarok a mechanikus féktestekkel működnek. Nem hidraulikus, nehezebb a beállítás, mivel csak az egyik oldali fékpofa mozog, emiatt hosszabb, erősebb fékezéskor már súrlódik is a féktárcsa a fékpofához, de teszik a dolgukat.
A kiegészítők mind Tomac logósak, külön elismerés illeti a Tomac logóval hímzett nyerget. A kormánycsapágy is egy nevesebb darab, a Cane Creek C2-ese.
Újjáépítéshez egy korhű, piros-fekete Lizard Skins MOAB markolatot használtam. Régóta megvolt és végre lett egy gép, amihez színben is passzol.
A változatos felszereltség és leginkább az alap rugóstag miatt nagyon kíváncsi voltam, milyen menet közben.
A felavatás a kb. 20 km-es „házi tesztpályán” történik. Aszfalt, sóderes, nyomvályúkkal izgalmasított földút, szántóföld, erdei trail, uphill és enyhe downhill is része a próbaútnak.
Alapból van egy fílingje a hajnali tekeréseknek, főleg nyáron, amikor mindenféle illatot hoz a szél. A városban még csend, alig van mozgás, csapathatjuk neki. A külterületre érve jobban látni a hajnali derengést, az egyre közeledő napfelkelte folyamatosan változtatja a környezet színét. Ilyenkor alapból nagyobb tempóra kapcsolok, amit a Tomac-kel játszi könnyedséggel tudtam megtenni. Nagyon gyorsul a gép. Betapad, eleje elemelkedik picit, mint egy ’71-es Cuda drag race közben. Szinte olyan, mintha merevfarú lenne. A pogózásra figyeltem, de nem volt érezhető. Gondoltam na majd a sóderes emelkedőn adok neki.
A kb. 3 km aszfalt bemelegítés után jött a helyi „1. kategóriás emelkedő” kemény 100 m hosszával, majd át a technikás, kátyús, nyomvályús, nagy köves szétbomlott aszfaltos szakasz után éles ballal ráfordultam a kilátóhoz vezető, keréknyomos, homokos, sóderes, tüskés, belógó ágak simogatásával biztató emelkedőre. Ez a szakasz mindig örök harc az elemekkel és az idővel. A cél, hogy a csúcson én legyek előbb, megelőzve a felkelő nap első sugarait.
Az 595 grammos külsőknek hála kicsi maradt a gördülő tömeg, de azért a sóderes, homokos részen csúszkáltak, kifaroltak.
A napfelkeltés, feltámadós fotózást követően indulás tovább, be a helyi dzsungelbe, ahol kígyók és pókok helyett akáctüskék, vadrózsák támadnak az emberre. Ráadásul a gép gyors, akár névadója. Kell a reflex és a jó manőverezhetőség. Mind meg van. S-kanyarok követik egymást, buszmegálló, újra S, enyhe mászás, közben lehet elmélkedni, melyik kerékjáratban ver össze kevesebb belógó ág. A helyi őzek meg csak reggeliznek röhögve a szántóföldön.
Aztán kiérek a leharcolt aszfaltosra, mászós, Strava szakasz kezdődik, de én rögtön le is fordulok az első elágazásnál, be az egyik legjobb helyi trailhez, ahol majdnem egy kilométer erdei szakasz vár. Ez a fantáziadús, egyben irónikus „Új erdő” elnevezést kapja, ami mindig más arcát mutatja. A gép itt is jól teljesít, hiába a semislick külsők, tökéletesen nyomban marad. A Fox rugóstag szintén nagyon jól teljesít, a légnyomást pont jól eltaláltam, még a lejtő vége után következő erős, meredek jobbost is teljes összenyomódás nélkül letudja. Majd jön egy hosszú, szélesebb, gyors szakasz, ahol nagy tempónál is tesztelhetem a felfüggesztést. A kb. 2 km-es csapatás után, kiérve az erdővel körülvett szántóra ismét előkerül a nap. Megállok, megcsodálom a gépet és elismerően elmosolyodok.
Ez a Tomac tudja, amit kell. A rugóstag okozta a legnagyobb meglepetést. Ahhoz képest, milyen egyszerű, nagyon jól és szinte elsőre össze tudtam hangolni a teleszkóppal. A göröngyös, buckás terepen is olyan volt, mintha valami varázsszőnyegen lebegnék. A váz nagyon rendben van, szépek a részletek, jó az összkép, sportos a geometria, szépek a feliratok és a logók. A támvilla kialakítása miatt néha útban van a lábnak, de ez is megszokás kérdése csak.
A hajtás, váltás, fékezés rendben volt, bár a fékeket amint tudom, lecserélem korabeli Deore tárcsafékekre.
Az IRC Mythos XC SemiSlick külsők meglepően jól kontrollálhatóak száraz, kemény, gyökeres terepen is. A Manitou Black 100 mm-es útja és a hátsó rugóstag összehangolt mozgása stabilan az úton tartotta a gépet.
Bár a 2002-es technika nem rendelkezik a mai modern platformos csillapításokkal, a Tomac mégis meglepően hatékonyan falta a szintkülönbséget.
A Tomac ’98 Special a hegyikerékpározás egyik legnagyobb legendája, John Tomac neve alatt fémjelzett márka aranykorából származik. Ez a kerékpár nem csupán egy gép volt a sok közül, hanem a technológiai innováció és a versenyzői tapasztalat találkozása egy olyan korszakban, amikor az össztelós gépek még keresték az utat a hatékonyság és a megbízhatóság között.
A Tomac ’98 Special nem a legdrágább vagy legkönnyebb gép a gyűjteményemben, de azon a júliusi reggelen bebizonyította, hogy 23 év után is képes arra, amire született: mosolyt csalni a rider arcára.
Ha szeretnéd, hogy a Te arcodra is mosoly kerüljön, gyere el május végén a „Moutain&Bike Kiállítás Pilis” (ejtsd: Montendbájk) rendezvényre, ahol a Tomac mellett többek közt Cannondale, Klein, Mongoose, Reflex, Trek, és Yeti kerékpárokat is láthatsz.
Ha elérzékenyülős típus vagy, hozzál zsebkendőt is. Kelleni fog.
Bővebb infó:
https://www.facebook.com/events/1434570305047212/
Early Bird jegyek még kaphatók:
https://www.jegy.hu/program/mountainbike-kiallitas-pilis-188596
