Vannak dolgok, amik egyszerűen csak beleégnek tudatunkba és örök érvényű tényként szolgálnak.
Ez történt 2016 májusában is, amikor kora reggel megcsillant kb. 150m távolságból egy neonzöldes kerékpár az egyik piacon. Egy Reflex ALX 6000-es volt, amit meg is mentettem. Örültem neki nagyon, még nem is vittem az autóhoz, már kérték tőlem. De nem volt eladó, ahogy azóta sem.
„Valami van, de nem az igazi” énekelte a Rapülök. Persze, hogy nem volt az, mert valami rémlett, hogy neon, neon, de mintha lett volna valami még durvábban rikítóbb márka is. Aztán beugrott, Alpinestars.
Beszerzés
Az Alpinestars-t leginkább a 91-es, emelt láncvillás változatról ismerik. Volt olyan is, de törött volt a váltópapucsa, festése megfakult kissé és eléggé viharvert volt. Így utólag persze bánom, hogy nem tartottam meg. A hiányérzetem 2024 januárjában csúcsosodott ki. Ekkor felraktam egy wanted hirdetést, hogy Alpinestars-t és Reflex-et keresek. Már jelentkeztek többen, de egyik embernél mindkettőből volt egy-egy szép, gyári darab. De pár napon belül jött még egy váz és egy Reflex CTD is.
A gyártóról
De mi ez az Alpinestars? Mi ez a mánia?
Ez az…
Számomra az igazi F1 korszakból lett ismert a márka, Fernando Alonso híres kék, Renault overálján virított a logó.
Az Alpinestars-t Sante Mazzarolo alapította 1963-ban az olaszországi Asolóban. A név a kedvelt alpesi növény, a havasi gyopár olasz elnevezésének angolra fordításából ered. A Mazzarolo család ekkor már 3 generációra visszamenőleg bőrből készült ruházattal foglalkozott és több, mint 10 éve túra- és síbakancsokat készített.
Az akkoriban egyre divatosabb motocross területét tanulmányozva fejlesztették ki az első, kimondottan motocross versenyzésre szánt csizmát, ami 1965-ben jelent meg.
A 90-es években a cég már mindenféle védő- és technikai felszerelés gyártására kiterjesztette tevékenységét. Termékkínálatukban a hobbitól a profi versenyzői szintig szinte minden ruházati termék megtalálható volt.
Az Alpinestars egyik fő konkurenciája az 1969-ben, Malcolm Smith által alapított, amerikai MS Racing volt, ami az USA számos profi motorversenyzőjét látta el ruházati felszereléssel. 1989-ben, mikor a céget eladták, egy másik cég, a Fisher Cycles két korábbi munkatársa, Roger Malinowski vezérigazgató és Bill Stevenson termékmenedzser-tervező, saját kerékpár gyártásába kezdett. Hozzájuk csatlakozott Jim Phillips üzletember és Bernie Schreiber korábbi triálmotoros világbajnok. Az MS Racing-gel valószínűleg Malcolm Smith fia révén kerültek kapcsolatba, aki lelkes kerékpáros volt.
1989-ben 4 modellt készítettek, 2 acélvázast (Comp XT, Pro Comp XT) és 2 alumínium vázast (CR 1, CR 2). A vázak hagyományos felépítésűek voltak, de a CR 1-esek szolgáltak érdekességgel. Az alumínium lánc- és támvillákat acél lug-okhoz ragasztották. Mindegyik modell a korabeli csúcs mountain bike alkatrészcsaláddal, a Shimano Deore XT-vel szerelték.
Az ötletgazdák a klasszikus felállást követték, vagyis USA tervezés, távol-keleti gyártás. Ez valószínűleg az MS Racing-nek nem felelt meg annyira, ezért ki is léptek a kerékpárgyártásból. Az ex-Fisher-es dolgozók pedig elkezdtek forgalmazókat keresni, így kerültek kapcsolatba az egyik MS Racing forgalmazóval, Bernie Schreiberrel, aki összehozta őket az Alpinestars-szal.
Ekkor még nem volt neve a cégüknek. Ebben Sante Mazzarolo lánya, Lucia segített, aki az Alpinestars nevet javasolta nekik. Így jött létre az Alpinestars USA márka.
Legnagyobb versenyzőjük Mike Kloser volt, aki az 1990-es UCI DH világbajnokságon 2 helyezett volt Alpinestars gépen.
Az 1990-es modellpalettán 2 acélvázas, 2 aluvázas mountain bike és egy cyclocross szerepelt. Az AL-Mega DX a 2. legjobban felszerelt változat volt.
1991-re változtattak a vázkialakításon és megemelték a láncvillát. A 91-es modellek a legkeresettebb Alpinestars-ok.
A későbbi évekre jellemzőek volt a folyamatos technikai újítások. Minden évben kijöttek valami új vázformával, Tange és titán csőszetteket használtak, különféle egyedi váz alkatrészeket, villákat fejlesztettek ki, dupla vállas teleszkópos gépeket, kifejezetten DH igénybevételekre gyártott vázakat árultak. 1995 körül már eléggé unalmas, átlag gépek voltak csak a kínálatban, 1996-ra pedig teljesen eltűnt a lelkesedés. A kerékpárgyártás megszüntetésében több tényező játszott szerepet. Az első szériákra élettartam garanciát adtak, ami a gyakori vázrepedések miatt magas garanciális költségeket eredményezett. A folyamatosan bővülő kínálat és a nagy gyártók fejlesztései miatt is egyre nehezebb volt fenntartani a kerékpárgyártói részleget, így az Alpinestars inkább a biztos és nagy profitot termelő motoros és technikai védőfelszerelésekre koncentrált, a kerékpárgyártást pedig abbahagyta.
Felújítás
Egyéb teendőim miatt, csak augusztus végén tudtam elvégezni az időigényes tisztítást, fertőtlenítést. Pedig nem a „szalad a konyha / el vagyok havazva / nem volt érkezésem” divat leterheltséget (ami inkább lustaság és bénaság elegye) képviselem…
Tisztítás után újabb pihentetés és egyéb építések miatt ismét háttérbe szorult a gép. Pedig gyorsan felépült volna, mert csak a markolat nem volt gyári. Na de ez van, ha valakinek 108 db-os flottája van…
2025 júliusában kezdtem az építést. Elég sok idő ment el azzal, hogy a vázban gyönyörködtem. Persze mindig ott volt bennem, hogy de jó lenne, ha az emelt láncvillás 1991-es modell lenne, de a szinte gyári, fakulásmentes szín és a fullos felszereltség feledtette ezt a sóvárgásom.
A váz 7005-ös, oversized alumínium Mega™ csövekből készült. Az Al-Mega-t két felszereltségi szinttel lehetett megvenni. Eltérés csak a színben és a Shimano felszereltségben volt. Mike Kloser 1988-as CC világbajnok a Shimano XT-vel szerelt Al-Mega XT-vel nyerte az 1990-es downhill világbajnokságot.
A kerékpár elérhetőbb, Al-Mega DX változata Shimano DX-szel, a „dolgos ember XT-jével” volt szerelve. A 21 sebességes váltórendszer Rapidfire váltókarokkal működött, ami akkoriban váltotta le a hagyományos, hüvelykujjas karokat, forradalmasítva a váltás sebességét és kényelmét. Klasszikus, Shimano cantilever fékek biztosították a megállást, amelyek beállítása ugyan türelmet igényelt, de a DX fékkarokkal párosítva kiváló modulációt nyújtottak. A kiegészítők mindegyike Alpinestars feliratos termék. A külsők a Tioga mókás elnevezésű, Farmer John’s Nephew külsői, amik szinte eredeti állapotban maradtak meg. Ez is mutatja, mennyire keveset volt használva a gép.
A kerékpár eredeti ára 800 angol Font volt, ami mai áron, inflációval számolva körülbelül 1 056 500 Ft lenne.
Építés
Az építések látványos része általában gyorsan lezajlik, aztán a beállításokkal, finomításokkal rengeteg időt képes vagyok eltölteni. Legfőbb kerékpáros mentorom, akinek a bandázsolás tudományom is köszönhetem, hívta fel figyelmem a szép bowdenvezetés rejtelmeire is. Általában a gyári katalógusokat tanulmányozom, de sokszor még ezeket is tovább finomítom.
Szóval a kerékpár nyár végére, mint egy jó nagy építkezés, elkészült, már csak be kellett fejezni. Ugyanis egyik „kedvenc” építési fázisom, a kormány, kormányszár beállítása során valahogy nem akart passzolni a geometria. Kormány- és stucni cserélgetések nem vezettek eredményre. Az oversized 1 1/4” villanyakba más méretű stucni nem jó. Így maradt az eredeti, jól bevált kormányszerkezet. Az ország legnagyobb alu varázslója helyrerántotta a geometriát, én pedig felitattam homlokomon az izzadságcseppeket, amiket a váztorzulás miatti, felesleges aggodalmam okozott.
Tesztkör
A szokásos, 18,5 km-es házi tesztpályára kissé kíméletesebben, 3,3-3,4 bar körülre fújtam a GYÁRI !!! belsőket. Tökéletesen működtek. Kíváncsi vagyok, a mai, modern belsők bírják-e majd 36 évig…
Az első, városi km-ek óvatos ismerkedéssel teltek. 100 kg-s súlyom azért ad a technikának. De semmi nyekergés sem volt. Ami rögtön feltűnt, az a nagy merevség és a jó gyorsulás. A Straight Blade egyenes villa pontos irányíthatóságot ad a gépnek.
Minden működik, fék a cantikhoz képest kb. okés, nem XT, de fog rendesen. Váltás szintén rendben, de a DX fékváltókarok felfelé váltva nehézkesen, nagy erővel működtethetőek, a pozícionálás sem túl határozott, pedig ezeket is teljesen átmostam, újra kentem. Érzékeny szerkezet, főleg a kis rugókkal kell óvatosan bánni, mert sérülékenyek.
Kiérve a dolinai pincesorhoz, jött a több 100x megmászott emelkedő a kilátóhoz. A szétesőben lévő retro aszfaltoson pattogott a gép, de mégis jól mászott. Annyira, hogy a homokos-sóderes emelkedőre érve gyorsítani támadt kedvem. A sprint ellenére a napfelkeltét 5 perccel lekéstem, de még határeset volt.
Jól áll neki a napsütés, mint minden gépnek. A mindenféle színes dekoráció, a selyemszínű, fényes ezüst betétekkel nagyon jól mutatnak. Elsőre nehezen észrevehetőek a lakkréteggel védett feliratok, de aztán egyből feltűnnek a nagy betűk, ha rááll a szemünk. A funky, neonsárgás-zöldes szín pedig alapból ad a dizájnhoz. Az egész megjelenés teljesen visszaadja a 90-es évek első felére jellemző rikító színes divatot, ami mostanában is jön vissza néhol. A napokban kaptam pont egy Cannondale hírlevelet, ahol 90-es évekbeli színösszeállítású háttéren szerepelt az egyik gép. Nekem mindig az első és egyben utolsó görkorcsolyám jut eszembe, ami szintén neonos színekben díszelgett. Legtöbbünknek viszont valószínűleg a színes, lebegős, mindenhol lógó, suhogós joggingok, széldzsekik jutnak eszünkbe. Szerencsére a gépen jobban állnak a rikító színek. Amit hiányoltam viszont, az a napsütés hatására jobban csillogó festés, de valószínűleg túl hozzászoktam a Klein-jaim festéséhez… (Na de erről majd később.)
Kicsit leragadtam az apró részeknél, mint a szegecselt bowdenvezetők, a letisztult vonalvezetés, a színösszeállítás, a minták, a betűstílus. Elgondolkoztam, ugyan miért tartották fontosnak, hogy legyenek csomagtartó és sárvédő szemek a vázon. De legalább a láncvillák tövében a középrésznél a csillagfejű (Philips) csavar színre fújt.
A Shimano Deore DX szett nem a kedvencem, de a szinte gyári, karcmentes első agy felirata katalógusfotó gyanúsan gyönyörű volt a napsütésben. Az első-hátsó váltó is nagyon szép állapotban megmaradt. A hajtókaron azért vannak használati nyomok. A fékekre kicsit haragudtam, mert tekerésnél állandóan beleért a cipő sarka a pillangókba. Itt hangsúlyozom, hogy nem a csámpásan tekerők közé tartozom. Egyszerűen útban vannak.
A kormányhoz érve megcsodáltam a gyári matricás fékváltókarokat, az eredeti Shimano SLR és SIS bovdenházakat. Ezeket általában cserélni szoktam, de nagyon jól megmaradtak, ráadásul a régi, canti Shimano fékeknél vastagabbak voltak a bowdenek, így a bowdenházak is.
Ezen a gépen egyedül a markolat nem gyári, mint sok retro gépemnél, ennél is a Marikoo, dizájnból, minőségből, kényelemből, irányíthatóságából és kb. árból is remekül eltalált DirtyPaws markolatát használtam. Van egy olyan érzésem, hogy pár éve olyan sok helyen kerestem, hogy emiatt is lett az ára mára több, mint duplája. Szerencsére jó előre bevásároltam.
Ami még nem gyári, az a belsőkben lévő levegő.
A külsők is az eredetiek. Bőven maradt minta, a drapp oldalfal minimálisan porlad, színe is megmaradt és még a feliratok is kivehetőek. János gazda valószínűleg alkalmazta az „amit megeszek, azt nem tudják elvenni tőlem” elvet, így az unokaöcsben is van anyag rendesen. Ehhez a tartóssághoz képest a 713 és 726 grammos súly egész jónak mondható.
A gyönyörködés után indulás tovább, kis kitérővel, ugyanis megihletett a Windows háttér táj, így fotózgattam még picit, de aztán irány a mini DH. Dupla S, aztán nyomvályús, ösvényekkel határolt földút, majd ki a rövid aszfaltos és végre a pálya legtutibb része, az Új erdő DH. Az első pár 100 m jobban lejt, a nyomok mélyek, az út kanyargós és a kedves vadászok még pár ágat is behúztak. De egy ügyes montisnak ez mind csak élményforrás ugye.
Ledöngetve a trailen mint jó párszor, most is elcsodálkoztam, hogy milyen jó mintákkal és milyen tartós anyagokkal tudtak külsőket gyártani 36 évvel ezelőtt. A mély nyomok oldalán simán kapaszkodnak még mindig.
De az egész gép nagyon jól manőverezhető, ehhez a nevéhez méltón, a terepbe pengeként irányt vágó első villa is hozzájárul a mélyen szántó unokaöcsökkel együtt. A nagyon merev, nyers és agresszív geometriájú alumínium váz és a közvetlen, egyenes vonalú villa miatt rendkívül precízen lehetett vele kanyarodni, de pont emiatt legkisebb hibára is nagyon érzékeny. A váz merevségét bizonyítja az is, hogy semmi nyikorgás, csattogás, kattogás nem jött sehonnan sem, a bal tenyeremen, pedig gyorsan elzsibbadt annak ellenére, hogy oldschool arcként kesztyűben nyomom, mint az igazi profik.
Kiérve a tisztásra, eszembe jutott a teljesen gyári Reflex ALX-szel való feltámasztó köröm, amikor megálltam, leszálltam a gépről, ránéztem a reggeli napsütésben és szélesen elmosolyodtam. Így tettem az Alpinestars mellett is. Bár az ALX-es „Wow” hatást nem tudta überelni.
Összegzés
36 éves korát meghazudtolóan, nagyon jól működik a gép, de pár problémás, zavaró részlet azért van. Ilyenek a DX fékek, amik kiálló részeikkel akadályozzák a tekerést, nem véletlenül cserélték a későbbi években kevésbé kinyúló változatokra. A fékváltókarokkal a felváltás nehéz és nem teljesen pontos. Ezeket meg lehet szokni, viszont a nyereg kitüremkedő, központi gerince zavaró és nyomja a tekerő alkatrészeit.
Ugyanakkor teljes meggyőződéssel lehet erre a mountain bike-ra mondani, hogy egy igazi versenygép akkor is, még ha csak DX-szel is van szerelve.
Nagy kár, hogy az Alpinestars kerékpáros részlege ilyen rövid életű volt. A cég a retro hullámot meglovagolva kihozhatna egy kisebb szériát 90-es évekbeli dizájnnal… Érdekes és ütős példány lenne, ahogy az AL-Mega DX is az. És hogy nem az emelt láncvillás, 91-es modell? Az már „mindenkinek” van, annyira felkapott. A 90-es változat emiatt talán még ritkább.
Viszont, ha szeretnéd, hogy élőben is megbabonázzanak a neon színek és gyönyörködnél ebben a 90-es versenygépben, valamint korabeli versenytársaiban (is), akkor gyere el a 2026.05.27-31 közt megrendezett „Moutain&Bike Kiállítás Pilis”-re (ejtsd: Montendbájk)!
Bővebb infó:
https://www.facebook.com/events/1434570305047212/
Early Bird jegyek még kaphatók:
https://www.jegy.hu/program/mountainbike-kiallitas-pilis-188596
