Home Blog Page 925

Spanyol dominancia a Vuelta mai falmászásán

Fotó Stefano Sirotti / Sirotti.it

„A mai nap utolsó emelkedője olyan 25%-os, ha jól emlékszem” jelezte Philippe Gilbert a Twitterén. Nos, emlékezete nem csalt, sőt, egyes részeken 30%-ot is olvashattunk, amely még a legjobbakon is kifogott.

Rögtön a rajtot követően egy ötfős formáció (Lloyd Mondory (Ag2r), Francisco Javier Aramendia (Caja Rural), Anthony Roux (FDJ) Johnny Hoogerland (Vacansoleil), Luke Rowe (Team Sky)) alakult ki a mezőny előtt. Joaquim Rodriguez tegnapi nyilatkozatához hűen csapatával kontrollálta az elmenést, ennek megfelelően alig nőtt 5 perc fölé az előnyük.

A szökevények megkapták ajándékba a gyorsasági részhajrákat (Roux illetve Mondory nyerte), cserébe a szakasz lényegi része előtt, az „okosok” vették át a kezdeményezést. A 140. kilométeren mindenkit utolértek.

Ezután többen is próbálkoztak (Txurruka, Kiserlovski, Boasson Hagen, Luis-Leon Sanchez), de a Katusha nem hagyott esélyt senkinek, a döntés a cél előtti falra maradt.

Fotó Stefano Sirotti / Sirotti.it
Fotó Stefano Sirotti / Sirotti.it

Egészen pontosan az utolsó kilométerre ahol pillanatok alatt felgyorsultak az események, Moreno támadásba lendült, Valverde és Rodriguez eredt utána, de a sorrend a célig nem változott, Moreno duplázott és egyben átvette az összetett vezetést is, mindössze egy másodperccel Roche-tól.

A többi esélyes lőtávon belül érkezett, viszont a tegnapi nap hőse, König valamint Pinot és Urán már közel egy perc hátrányban zártak.

Philippe Gilbert teljesítményét érdemes még kiemelni, aki remekül tartva magát a 8. helyen érkezett mindössze 13 másodperc hátránnyal. Ez mindenképpen jó hír lehet a belgának a világbajnoki felkészülés szempontjából.

Holnap még nagyobb harc és másodperc osztás várható, kiemelt kategóriás hegyi befutót jelöltek ki a szervezők.

 

A Vuelta 9. szakaszának végeredménye:

1 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 4:18:57
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:04
3 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
4 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:08
5 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:09
6 Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale
7 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
8 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team 0:00:13
9 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano
10 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:15
11 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling
12 Ivan Santaromita (Ita) BMC Racing Team
13 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:00:18
14 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi
15 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team
16 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol
17 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
18 Javier Moreno Bazan (Spa) Movistar Team 0:00:26
19 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:00:27
20 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:29
21 Dominik Nerz (Ger) BMC Racing Team 0:00:30
22 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team
23 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team
24 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team
25 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:43
26 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:47
27 Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team
28 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard
29 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura
30 Christian Meier (Can) Orica-GreenEdge 0:00:49
31 Simon Clarke (Aus) Orica-GreenEdge
32 Diego Ulissi (Ita) Lampre-Merida
33 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling
34 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA
35 Cayetano José Sarmiento Tunarrosa (Col) Cannondale Pro Cycling 0:00:53
36 Gianni Meersman (Bel) Omega Pharma-Quick Step 0:00:55
37 Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma-Quick Step 0:00:57
38 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:00:58
39 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff

 

Az összetett állása:

1 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 35:58:34
2 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:01
3 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:20
4 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:22
5 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:28
6 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:00:56
7 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:01:09
8 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:01:10
9 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:01:24
10 Ivan Santaromita (Ita) BMC Racing Team 0:01:25
11 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling 0:01:36
12 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:01:43
13 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team 0:02:05
14 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:02:12
15 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:02:21
16 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:02:23
17 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:25
18 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:02:28
19 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano 0:02:31
20 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:02:33

 

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

 

 

Eurobike 2013 – Fatbike: a duciság egyre népszerűbb

A vastag kerekű MTB kerékpárok rengeteg érdeklődőt vonzottak a németországi kiállításon. A nézelődők hol kételkedve, hol csodálva nézték a különös bringákat, amik egyre több standon feltűntek. Honnan ered ez az irányzat, mire jó ez a kialakítás? Milyen érzés lehet egy ilyet hajtani? Beszámolónk ezekre a kérdésekre próbál választ adni!

Az első, dagadt gumival szerelt kerékpárok Alaszkában jelentek meg. Az extrém kinézet nem kizárólag figyelemkeltési célt szolgált, hanem a funkcionalitás miatt volt szükség a nagyon széles gumikra, ugyanis a hóval borított területeken a hagyományos MTB kerékpárok használhatatlanok voltak, folyton belesüllyedtek a hótakaróba.

Fatbike, fat man, avagy a Demo Day varázsa
Fatbike, fat man, avagy a Demo Day varázsa

A 3,7”-nél szélesebb külsők viszont nagyobb felületen érintkeznek a talajjal, ezáltal jobban eloszlik az általuk fenntartott bringa súlya, így irányíthatóak maradnak laza talajon is. Homokban szintén kijönnek a duci kerék előnyei az említett okok miatt.

Sivatagban túrázni tökéletes lenne
Sivatagban túrázni tökéletes lenne

Az első tömegtermelésben készülő fatbike is Amerikából származik. A minesottai székhelyű Surly cég 2005-ben kezdte gyártani a Pugsley modellt. Azon kívül, hogy a váz különbözik a hagyományos MTB vázaktól, alkatrészekből is speciális darabokra van szükség.

Igen, az ott a felniszalag...
Igen, az ott a felniszalag…

Úgy gondolom, ez volt az az indok, ami a nagyobb gyártókat visszatartotta a duci kerekű bringák készítésétől. Ilyenek például a 65 mm szélességű –triálhoz hasonlóan kikönnyített-felnik, a hosszabb tengelyű első és hátsó agyak, továbbá az extra széles középcsapágy.

Nem elírás, tényleg közel 12 cm vastag a gumi
Nem elírás, tényleg közel 12 cm vastag a gumi

Az utóbbi időben azonban a fatbike-ok népszerűsége rohamosan nőni kezdett, így egyre több cég kínál ilyen modellt. Talán nem véletlen, hogy az Eurobike egyik díját is egy vastag kerekű MTB nyerte. A Salsa Beargrease nem egy átlagos darab, még ebben a kategóriában sem.

Az Eurobike Award díjas Salsa Beargrease
Az Eurobike Award díjas Salsa Beargrease

Teljes karbon monocoque vázszett, 121 mm széles középcsapágyház, 145X15 mm-es átmenő tengely elöl, 177X12 mm-es hátul. A komplett monstrum tömege XX1 szettel 12 kg körül alakul. Szinte hihetetlen adat, ha a kerékpár méreteit figyelembe vesszük.

XX1 alkatrészek a legkönyebb össztömeg érdekében
XX1 alkatrészek a legkisebb össztömeg érdekében

A kiállításon sétálgatva botlottunk bele két belga srác nagykerekűjébe. A bringák érdekessége, hogy titán vázra épültek, és speciális, prototípus teleszkópokkal voltak szerelve.

Sandman Hoggar, titán vázzal, prototípus upside down villával
Sandman Hoggar, titán vázzal, prototípus upside down villával

Mindkét tulajdonos teljesítette gépével az idei Megavalanche enduro versenyt. Elmondásuk szerint, akik merevfarú bringához vannak hozzászokva, könnyen alkalmazkodnak a használathoz, és rövid összeszokási periódus után hatalmas élményeket lehet szerezni egy ilyen géppel.

A teleszkóp még nem szériaérett, a srácoknak többször gondot okozott a felmelegedés miatt megváltozó rugózási karakterisztika
A teleszkóp még nem szériaérett, a srácoknak többször gondot okozott a felmelegedés miatt megváltozó rugózási karakterisztika

A német Velotraum kevésbé versenyorientált MTB-t állított ki a standján. A csomagtartóval ellátott monstrum majdnem 17 kg-t nyomott, és az egyik legszélesebb kerekekkel szerelt bringa volt, 4,7”-es (12cm) külsőivel.

Velotraum, álom vagy rémálom?
Velotraum, álom vagy rémálom?

A nagy gyártók közül az amerikaiak mozdultak rá leginkább a trendre. Talán a legesztétikusabb megoldást a Specialized találta ki a fatbike trendre, a Fatboy-al.

Specialized Fatboy, a legtetszetősebb duci...
Specialized Fatboy, a legtetszetősebb duci…

A KONA inkább egy „átlagos”, alaszkai télben mindennap használható modellt mutatott be.

A KONA se akar lemaradni
A KONA se akar lemaradni

Végül, de nem, utolsó sorban következzen a Bikemag által is tesztelt Gates hajtásos, Nicolai Argon Fat beszámolója az Ügyvezető Úr „tollából”:

Nicolai Argon Fat, mekkora gumi van ezen?
Nicolai Argon Fat, mekkora gumi van ezen?

A Demo Day-re belépve egyből a Nicolai standján kiállított dagadt kerekűbe botlottam. Az első ledöbbenés után lelkesen fényképezni kezdtem, és tesztre kértem az egysebességes rombolót. A bringa nem volt igazi tesztgép, egyedi darab, amit magának épített az egyik Nicolai alkalmazott, aki megengedte, hogy elvigyem kipróbálni egy körre. Az első méterek igazán megdöbbentőek. Mintha egy traktorra ülnél, iszonyúan stabil és biztonságos érzés. Aszfalton meglepően könnyedén gurul, ami azonban egy normál 2.0-ás mtb kerékhez képest mégis kicsit ragadós érzés. A fordulás és manőverezés a látogatók között nem okozott gondot, a fekete pályás tesztkör irányába suhantam vele. Az aszfaltos szakasz után kavicsos murvás földút következett enyhe lejtővel, itt van igazából elemében a bicikli, könnyen és stabilan gurul és iszonyúan jól tart, ha mindig ilyen úton mennék lefelé, csak ilyen kerék kéne…  A sóderes földút után beértünk egy technikás, köves gyökeres erdei single trail-re, ami kellően saras volt pluszban. Itt már nem annyira tetszett a nagy kerék, a szűkebb nyomvonalakat nehéz volt vele belőni, nehézkes bizonytalan érzésem volt vele.

Normál erdei saras földúton gurultunk tovább, ami kellemes volt, de semmi extra, ám utána a mászásnál halálba kívántam az extra szélességet, mintha rágógumiban tekernék felfelé úgy éreztem magam. Összességében igazán különleges élmény egy dagadt kerekű, de engem nem igazán sikerült lenyűgöznie…

Szöveg: Laczkó András, Kuntár Bence
Borítókép: fat-bike.com

Mountain bike világbajnokság: Schurter és Bresset is megvédte címét, frissítve Parti nyilatkozatával!

Schurter címvédő

A Sport2 TV közvetítése által azok is végig izgulhatták a dél-afrikai világbajnokság felnőtt versenyeinek történéseit, akiknek korábban erre nem volt lehetősége. A nőknél a verseny előtt szinte megtippelni se lehetett ki fogja nyerni a világbajnokságot. Benkó Barbi az utóbbi időben javuló formát mutatott, így bizakodva várhattuk jó szereplését. A férfiaknál már jobban körvonalazódott az esélyesek kiléte, a svájci Schurter top favoritként állt rajthoz, de a francia ikon, Julien Absalon idén már többször megszorongatta. Magyar részről Juhász Zsolt és Parti András is bizonyította ebben az évben, hogy Európa élmezőnyébe tartozik, tehát kíváncsian vártuk mire lesznek képesek a világbajnokságon.

A pietermaritzburgi verseny egyike a legtechnikásabb cross country megmérettetéseknek világszerte. Az 5,5 km hosszú kör 280 m szintemelkedést tartalmaz olyan kihívásokkal, mint például a sziklakert vagy a mesterséges „lépcsősor”, azaz a Sharks Playground.

A nők versenye Julie Bresset (Franciaország) és Maja Wloszczowska (Lengyelország) párbaját hozta. Az első körben még többen is képesek voltak tartani tempójukat, de Eva Lechner (Olaszország) és Tanja Zakelj (Szlovénia) is bukott, így mindketten leszakadtak a vezető párosról. Utóbbi idén rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az esés nélkül komoly esélye lett volna a győzelemre. A Bresset- Wloszczowska duó az utolsó körig együtt haladt, végül a francia versenyző bizonyult erősebbnek.

Bresset és Wloszczowszka komoly harcott vívott a szivárványszínű trikóért
Bresset és Wloszczowska komoly harcott vívott a szivárványszínű trikóért

Az szezon nagy részét kulcscsonttörés miatt kihagyó Bresset tökéletesen időzítette csúcsformáját, és nagy elégtétel volt számára, hogy a legfontosabb versenyen azért sikerült tavalyi önmagát hoznia. A harmadik helyre meglepetésre a maraton versenyekről ismert, 39 éves svájci Esther Süss érkezett. Benkó Barbara betegséggel küszködött, becsületére legyen mondva, hogy így is végigcsinálta a versenyt, nem is akármilyen eredménnyel, ugyanis a 33. helyen ért célba 1 kör hátrányban.

A francia hölgy megvédte címét
A francia hölgy megvédte címét

Barbi a következőket osztotta meg az egyik közösségi oldalon:

33. hely ma a Világbajnokságon! Amikor év eleji top formádat egy titokzatos vírus lerombolja, amivel hónapokig küzdesz, de mégis meggyógyulsz, és visszatérsz remek formában, hogy életed versenyét abszolvál, de mégis,  2 nappal verseny előtt újra lebetegszel… erre nincsenek szavak! Csalódottságom határtalan, holnap sprinten nem indulok, mert mára már a hörgőim is begyulladtak, hangom nincs és a tüdőm is fáj!

A női dobogó: Wloszczoszka, Bresset, Süss
A női dobogó: Wloszczowska, Bresset, Süss

A férfiak versenyén Nino Schurter rajt-cél győzelmet aratott.  A svájci a starttól kezdve hatalmas tempót diktált, taktikája az volt, hogy legfőbb ellenfeleit, Absalont és cseh olimpiai bajnok Kulhavyt minél előbb leszakítsa.

Schurter volt a leggyorsabb a technikás részeken
Schurter volt a leggyorsabb a technikás részeken

Absalon 3 törött bordával versenyzett, így a 6. helye is elképesztő teljesítmény. Kulhavy nagyon lassan kezdett, lehet, hogy csak egy szubjektív megérzés, de olyan tüneteket mutatott egész szezonban, mint aki túledzettség miatt árnyéka korábbi önmagának. Végül sikerült az 5. pozícióig felküzdenie magát.

Jarda Kulhavy nem találta önmagát
Jarda Kulhavy nem találta önmagát

A legjobb francia a 4. helyen záró Maxime Marotte lett. A dobogó legalsó fokára a világversenyeken mindig kitűnően teljesítő José Antonio Hermida (Spanyolorság) állhatott fel.

Hermida a nagy versenyekre mindig összekapja magát
Hermida a nagy versenyekre mindig összekapja magát

Manuel Fumic (Németország) kiválóan versenyzett ma, holott kulcscsonttörés miatt ő is kihagyta a fél szezont. Az első két körben kétszer is hibázott a sziklakertben, ha ezek nincsenek, talán képes lett volna megszorítani Schurtert.

Manuel Fumic remekelt
Manuel Fumic remekelt

A magyarok közül Parti András 31. helyen zárt olyan neveket megelőzve, mint például az amerikai Todd Wells. Juhász Zsolt ugyancsak körhátrány nélkül teljesítette a versenyt, 1 perc hátrányt szedett össze Andráshoz képest.

A férfi dobogó: Fumic, Schurter, Hermida
A férfi dobogó: Fumic, Schurter, Hermida

Parti András a verseny után így nyilatkozott:

A 42-es rajtszámot kaptam, Zsolti az 50-est. Ez kb. meg is egyezett a rajtpozíciónkkal. A startot egészen jól elkaptam, de néhány száz méter után történt egy bukás, amibe pont belekeveredtem. Na nem estem el, de meg kellett állnom, mert pont előttem „bénázott” egy kanadai. Keresztbe volt a bringája és nem tudta egyenesbe rakni, mert folyton tolták, lökték jobbról-balról. Én végül a kerekén átgázolva tudtam üldözőbe venni a mezőnyt…
Elkezdtem a szokásos előzgetést, de az első körben nagyon bedugult sok helyen, így volt némi sorban állás. Ekkor még együtt haladtunk Zsoltival, majd a második körben rákapcsoltam, ahogy kicsit felszabadult a pálya.
A harmadik körtől, körönként egy helyet tudtam hozni, egészen az utolsó körig. Az utolsó kört a 27-helyen kezdtem meg, de voltak még hátulról támadók, így nagyon rá kellett kapcsolnom. Felfelé fogvicsorgatva megőriztem a helyemet, de lefelé elkezdtem hibákat véteni… Először egy kanyarban csúsztam ki, ami után egy „dropp” volt, így azt se tudtam beadni, így elvesztettem a lendületem. El is mentek hárman, majd a nagy rock gardent rontottam és a legvégén a célegyenesbe befordulva is megcsúsztam, ami miatt még egy helyet veszítettem…
Így 31 lett a vége! Ez még mindig életem és azt hiszem, Magyarország legjobb felnőtt VB. eredménye, de kicsit dühít, hogy így elrontottam a végét… Zsolti is nagyon jót ment, főleg első éves felnőttként, 36. lett! Azt hiszem, fel kell kötnöm a gatyát!

Köszönet a segítségért Valter Tibinek és Benkó Lacinak! Most néhány napot még itt töltünk, majd kedden indulunk haza, a hétvégén pedig egy Cseh C2-es versennyel folytatjuk.

ui: Mindenkinek nagyon köszönöm a szurkolást, jó volt olvasni, hogy milyen sokan szurkoltok nekünk, ez mindig sokat segít!

 

Eredmények

Férfiak:

1. Nino SCHURTER (Svájc) 1:40:17
2. Manuel FUMIC (Németország) 1:40:24
3. José Antonio HERMIDA RAMOS (Spanyolország) 1:40:38
4. Maxime MAROTTE (Franciaország) 1:41:10
5. Jaroslav KULHAVY (Csehország) 1:41:34
6. Julien ABSALON (Franciaország) 1:41:48
7. Moritz MILATZ (Németország) 1:42:02
8. Ondrej CINK (Csehország) 1:42:21
9. Stéphane TEMPIER (Franciaország) 1:42:36
10.Fabian GIGER (Svájc) 1:42:47

31.Parti András (Magyarország) 1:46:25
36.Juhász Zsolt (Magyarország) 1:47:35

Nők:

1. Julie BRESSET (Franciaország) 1:42:54
2. Maja WLOSZCZOWSKA (Lengyelország) 1:42:59
3. Esther SÜSS (Svájc) 1:44:00
4. Irina KALENTIEVA (Oroszország) 1:44:23
5. Tanja ZAKELJ (Szlovénia) 1:44:57
6. Alexandra ENGEN (Svédország) 1:45:51
7. Kathrin STIRNEMANN (Svájc) 1:45:59
8. Gunn-Rita DAHLE FLESJAA (Norvégia) 1:46:17
9. Lea DAVISON (USA) 1:46:35
10. Eva LECHNER (Olaszország) 1:46:52

33. Benkó Barbara (Magyarország) 1 kör hátrány

Képek: mtbs.cz;www.bicycling.co.za

Pro-konti csapat versenyzője a Vuelta elsőszámú esélyese!

Elérkezett a sokak által várt nap, a Vuelta első igazán komoly hegyi befutója és bár lassan közhellyé nemesül szófordulatunk, de megint kissé váratlan végjátéknak lehettünk szemtanúi.

A nap egyik szomorú híre, hogy a tegnap bukásba keveredő ír Daniel Martin (Garmin) agyrázkódása miatt nem állhatott rajthoz, így csapata lényegében első számú ember nélkül maradt, így már csak szakaszgyőzelmekben bízhatnak…

194-en azért ma is ott voltak a rajtnál amelyet nem máshol, mint a motorsport szerelmeseinek ismerős jerez-i versenypályán tartottak. A rajt után történő bukást páran megpróbálták kihasználni a különbség kialakítására, azonban őket is befogták, ma nehezen engedtek el bárkit is.

Megannyi próbálkozás után a 34. kilométernél jártunk már, mire egy nem kevesebb, mint 14 főt számláló szökés alakult ki. Dario Cataldo (Team Sky), Kevin De Weert (Omega), Ben Gastauer (Ag2r), Rafael Valls Ferri (Vacansoleil), Francis De Greef (Lotto-Belisol), Jorge Azanza (Euskaltel), Alex Howes (Garmin), Bartosz Huzarski (Netapp), Thierry Hupond (Argos-Shimano), Christian Meier (Orica-Greenedge), Matthew Busche (RadioShack), Dominik Nerz (BMC), Antonio Piedra (Caja Rural) és Beñat Intxausti (Movistar) előnye 64 kilométernél már közel 3 perc volt, ez (és az összetettben a  csoportból legkisebb hátrány) azonban Huzarskit nem győzte meg és visszazárkózott a mezőnybe.
A döntés jónak bizonyult, hisz a csoport előnye csekély maradt, amely előre vetítette az összetettben esélyesek küzdelmét a mai etapon.

A nap nagy részén a pro-konti Netapp diktálta a tempót, a hegy lábához érve azonban régen látott ismerős kezdte diktálni a tempót. Fabian Cancellara jelent meg a színen, aki annak rendje és módja szerint megtizedelte a élcsoport létszámát (sőt, Mollema és Kreuziger is leszakadt), a szökevényeket pedig szépen lassan utolérték.

Ekkor, 5 kilométerrel a cél előtt lendül támadásba Igor Anton (Euskaltel). Sikerült egy kisebb különbséget kialakítania, azonban Leopold König (Netapp), mintegy csapata egész napos munkáját megköszönve utána eredt a spanyolnak és tovább is ment, s bár Daniel Moreno nagyot hajrázott mögötte, de egy másodperccel mégis hazaért, mellyel pályafutása első Grand Tour szakaszgyőzelmét ünnepelte. Ez egyben csapatának első sikerét is jelentette.

PIC392246137
Fotó: Stefano SIrotti / sirotti.it

Hátul az újra remek formát mutató Ivan Basso (Cannondale) ment nagyot, ebben a csoportban ért célba Pinot (FDJ) és Nicolas Roche (Saxo-Tinkoff) is aki ezzel az eredményével átvette a piros trikót az előzetes információk szerint láncleeséssel bajlódó Nibalitól, aki 27 másodperc hátrányban zárt.

A többiek „elkönyvelhető” veszteségekkel zártak a mai napon, voltak azonban olyanok is, akik nagy valószínűséggel elbúcsúzhatnak a Vuelta dobogójától. Mollema (Belkin) és Kiserlovski (RadioShack) több mint kettő, Nieve (Euskaltel) három, míg Kreuziger (Saxo-Tinkoff) több, mint 5 perc hátrányban zárt.

Holnap nyugodtabb szakasz vár a kerekesekre, enyhén emelkedő befutóval. Talán hazaengednek egy szökést?

 

A Vuelta 8. szakaszának végeredménye:

1 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 4:09:46
2 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:00:01
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:05
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr
5 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling
6 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:00:08
7 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:13
8 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:19
9 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
10 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:23
11 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
12 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff
13 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
14 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard
15 Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:00:27
16 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
17 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano 0:00:31
18 Ivan Santaromita (Ita) BMC Racing Team 0:00:40
19 Yoann Bagot (Fra) Cofidis, Solutions Credits
20 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA
21 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi
22 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team
23 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:00:57
24 Dominik Nerz (Ger) BMC Racing Team
25 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:59
26 David De La Cruz Melgarejo (Spa) Team NetApp-Endura
27 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team
28 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team
29 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:01:39
30 Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team

 

Az összetett állása:

1 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 31:39:30
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:17
3 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha
4 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:18
5 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:00:29
6 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:00:30
7 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:31
8 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:42
9 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:00:52
10 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:01:03
11 Ivan Santaromita (Ita) BMC Racing Team 0:01:17
12 Ivan Basso (Ita) Cannondale Pro Cycling 0:01:28
13 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:01:37
14 Eros Capecchi (Ita) Movistar Team 0:01:42
15 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:59
16 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:02:01
17 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:02
18 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:02:03
19 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:02:22
20 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano 0:02:25

 

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Casco Urbanic-TC és Urbanic-TC Plus városi fejvédő, 2014-es modell

A Casco a kerékpározás majd’ minden szakágához készít a felhasználás szempontjából specializált típust, ezen belül városi használatra pedig egy kisebb flotta áll rendelkezésre: a kínálat ebben a szegmensben már-már megszégyeníti más gyártók teljes fajvédő palettáját. Az ok kézenfekvő: ezekből a sisakokból fogy a legtöbb, lévén egyre többen pattannak nyeregbe a nagyvárosok utcáin, hogy gyorsabban, kellemesebben érjenek célba, nem mellesleg ezzel biztosítva a mindennapi testmozgást.

A csodálatos bevonatnak köszönhetően a Plus modell megvilágítást követően 20-30 percig foszforeszkál, így fokozva az amúgy is biztonságot...
A csodálatos bevonatnak köszönhetően a Plus modell megvilágítást követően 20-30 percig foszforeszkál, így fokozva az amúgy is biztonságot…

Ez a tendencia a jövőben várhatóan csak fokozódik, a kerékpározás mind a közlekedésmérnökök, mind a kerékpározással foglakozó szakemberek szerint a városokban le fogja váltani a mai motorizált közlekedést, van aki önerővel, van aki e-kerékpáron jár majd munkába vagy intézi ügyeit, de mindenki fején ott lesz egy praktikus, városi használatra tervezett fejvédő, amely a nyári melegben megfelelően szellőzik, de hidegben téliesíthető, esős időben pedig burkolható. Az egyedi színvilággal pedig kifejezhetjük személyiségünket: nem kell, hogy minden fejet „egyenbili” védjen. A Casco jövő évi Urbanic-TC modellje pontosan megfelel minden felsorolt kívánalomnak, két változatban és sok érdekes színben lesz kapható, a Plus utótagú modell még soha nem látott extra szolgáltatásokat is nyújt!

Az Urbanic-TC Plus kis díszítő jelvényt is kap, de mindegyik modellen tetszőleges színűre cserélhetők a fényvisszaverő zsinórok, illetve a pántok...
Az Urbanic-TC Plus kis díszítő jelvényt is kap, de mindegyik modellen tetszőleges színűre cserélhetők a fényvisszaverő zsinórok, illetve a pántok…

A versenysportban a legutóbbi időkig a nyílásszámok növelése volt az egyértelmű trend, azaz minél több volt belőlük, annál magasabb szintű – következésképpen árú – volt a fejvédő. Érdekes, dinamikus formákat hozta ki a gyártók, köztük az innovatív és a biztonságot előtérbe helyező német Casco is. De valójában szükségszerű-e, hogy egy bukó ementáli sajtra hajazzon? Manapság pont ellentétes a tendencia: a gyártók az aerodinamikai tulajdonságokat helyezik előtérbe, és a szellőzést rafinált légáramoltatással oldják meg közvetlenül a fej felületén. Városi használatra pedig még egyszerűbb a képlet: a dinamikus, „lyukacsos” formavilágnál sokkal fontosabb, hogy a fejvédő egyszerűen téliesíthető vagy vízhatlanító legyen, amit a Casco az Urbanic-TC modellcsalád esetében példásan meg is oldott. Ezt egészíti ki egy intelligenst szellőzés-rendszer, amely 20 apró nyíláson át biztosítja a hatékony légáramlatot, ellenben ezek könnyen ez is zárhatók vagy szigetelhetők. A biztonságot pedig már-már említeni sem érdemes a Casco esetében, hisz’ tökéletes védelem nélkül náluk semmilyen termék nem kerülhet a piacra!

20 apró nyílás, de azok légcsatornákon hatékonyan hűtik a felfelületet, ellenben így a praktikus vízhatlanítás is megoldható...
20 apró nyílás, de azok légcsatornákon hatékonyan hűtik a felfelületet, ellenben így a praktikus vízhatlanítás is megoldható…
Az esőhuzatnak, illetve a fülmeglegítőnek köszönhetően valóban 4 évszakban használható
Az esőhuzatnak, illetve a fülmeglegítőnek köszönhetően valóban 4 évszakban használható

A Urbanic-TC Plus model mindezen felül foszforeszkáló bevonatot is kapott, amely ha egyszer megvilágították, 20-30 percig magától „világít”, maximalizálva a biztonságot szürkület után. A belső szerkezet pedig a Plus esetében karbonmerevítőket is kapott, amelyek már-már elpusztíthatatlanná teszik az amúgy is technikailag fejlett, robusztus in-mould felépítést. Ha ezt a modellt választjuk, a vízhatlan burkolatra sem kell költeni: ez a csomag részét képezi. Természetesen mindkettőhöz kapható fülmelegítő is, így az Urbanic-TC valóban 4 évszakban használható fejvédő.

A fényvisszaverő zsinór több színben kapható, bármikor könnyedén cseréhető...
A fényvisszaverő zsinór több színben kapható, bármikor könnyedén cseréhető…

Visszatérve a dizájnra, illetve a személyiség kifejezésére: a Urbanic-TC modellcsalád esetében a MyStyle rendszer minden elemét felhasználhatjuk, a külső héjon lévő láthatósági csíkokat tucatnyi színre cserélhetjük ki, hasonlóképpen a pánt is személyre, ízlésvilágra „hangolható”. A biztonsági csíkok minden irányból visszaverik a fényt, amely városi közlekedéshez ideális megoldás. A pánton lévő csat minden idők leggyorsabban és legpraktikusabban működtethető szerkezete, a sisak levétele és felcsatolása valóban egy pillanat műve. Casco_MyStyle_Colors_2013Még egy apróság, amely jól mutatja, hogy a Casco fejlesztők valószínűleg maguk is kerékpáros közlekedők: mivel ez a sisak nem edzésre szolgál, hanem emberek közt is viseljük, a belső szivacsozás gyorsan egyszerűen kiszedhető, visszahelyezhető, 30 fokon bármikor mosható!

Méretválaszték:

  • Small = 50 – 56cm
  • Medium = 56 – 59cm
  • Large = 59 – 63cm

Ajánlott fogyasztói ár: Urbanic-TC 23.185 Ft; Urbanic-TC burkolattal, pántokkal szettben 26.085 Ft; Urbanic-TC Plus 34.785 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján

A boltlista, ahol a CASCO sisakok elérhetők, a sorozat első bemutatójában olvasható
[divider scroll_text=”Casco Urbanic-TC”]

Alább a legújabb 2014-es színkollekció egyenes az Eurobike standról!

Gilbert megvillant, Stybar megcsinálta – Vuelta 7. szakasz

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Lassan már az fog szenzáció számba menni, ha minden a szokásos forgatókönyv szerint halad a 68. Vuelta a Espana-n, hisz ismét egy olyan embert nyert, akinek a győzelméért a fogadóirodák hatalmas összeget fizettek…

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

205 kilométer volt a mai táv, mely talán a legideálisabb terepnek ígérkezett a Vuelta sprinterei számára. A 11. kilométerig kellett várni a nap szökésére, amikor a tegnap is próbálkozó Marco Pinotti (BMC) lendült támadásba, ezúttal vele tartott Christian Knees (Team Sky) és Francisco Javier Aramendia (Caja Rural) is. A mezőny, tanulva a korábbi napok fiaskóiból, rövid pórázon tartotta őket, nem nőtt a különbség 7 perc fölé.

Minden a megszokott rend szerint zajlott, Knees és Pinotti elvitte a két gyorsasági részhajrát, esélyük azonban nem volt a hazaérésre, 14 kilométerrel a befutó előtt mindenkit befogott a mezőny. Talán a rutinosabbak már sejthetik, hogy egy Vueltán ez túl korainak mondható, ezt a lehetőséget ki is használta a Gilbert (BMC)-Stybar (Omega Pharma-QuickStep) kettős.

Igazán erős sprinter-vonatok hiányában nem volt elég átütő erejű az üldözés, így minimális előnyük kitartott a célig, ahol – ha csak milliméterekkel is – de az ex cyclo-cross világbajnok diadalmaskodott, ezzel élete első GT szakaszgyőzelmének örülhetett.

A mai nap vesztes kétségkívül a Garmin volt: Daniel Martin nagyot bukott és hátrányba került az összetettben (egyelőre több, mint egy percről szólnak a hírek), Farrar pedig defektje miatt nem szólhatott bele a végjátékba.

Holnap első kategóriás hegyi befutó, ahol az esélyesek felfedhetik lapjaikat.

A Vuelta 7. szakaszának végeredménye:

1 Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma-Quick Step
2 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
3 Robert Wagner (Ger) Belkin Pro Cycling Team
4 Adrien Petit (Fra) Cofidis
5 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
6 Andrew Fenn (GBr) Omega Pharma-Quick Step
7 Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling
8 Danilo Wyss (Swi) BMC Racing Team
9 Klaas Lodewyck (Bel) BMC Racing Team
10 Reinhardt Janse van Rensburg (RSA) Argos-Shimano

 

Az összett állása:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 27:29:35
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:03
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:08
4 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:00:16
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:21
6 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard 0:00:26
7 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:28
8 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:00:31
9 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:00:38
10 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:00:42

 

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Mountain bike világbajnokság: egy top10-es helyezés és kvótaszerzés az eddigi mérlegünk!

 A dél-afrikai Pietermaritzburgban megkezdődtek a mountain bike világbajnokság küzdelmei, mellyel kapcsolatban szép magyar eredményekről számolhatunk be!
A triál szakágban a világkupákban rendre 8-as döntős helyezéseket elérő Hegedüs László elmondása szerint a selejtezőben egy bírói döntésnek köszönhetően szorult csak ki most a döntőből, de így is top10-ben végzett, a 9. helyen. A juniorok közül Erdélyi Attila a mezőny első felében, a 27. helyen végzett, ami junior olimpiai kvótát érő teljesítmény, Dina Márton pedig szintén nagyot küzdött a mezőny végéről rajtolva. Bányai Dominiknak sajnos nem sikerült befejeznie a versenyt.
Dina Márton
Dina Márton
Dina Marci kőkemény darálóba keveredett a junior futamban, amiről így írt:
Jól haladt a bringa, jó formában éreztem magam. Csak sajnos az utolsó sorból rajtoltam, és az első 500 méteren volt egy tömegbukás, amibe szerencsére csak érintőlegesen, de belekerültem. Innen végig próbáltam előrébb menni, ami kb. a 40. helyig ment is, mikor az utolsó előtti körben kicsit elszabtam egy kanyart, és leestem egy kisebb szakadékba. Mire onnan fölráncigáltam a bringát, és helyreraktam a láncot, az kb. 1 perc volt. Addig elment 5-6 srác. Onnan még  tudtam párat visszaelőzni a maradék egy kör alatt. A pálya nagyon technikás volt, de nekem kifejezetten tetszett.
Hegedüs László így értékelte top10-es helyezését:
Végül elértem a célom, 9. helyen végeztem. A bosszantó, hogy csupán egy ponttal maradtam le a döntőről és az első körömben a bírói szubjektivitás miatt a hibátlan pályámra maximális hibapontot kaptam. Az ugrást levideóztuk és teljesen tiszta volt, ennyi hiányzott a Top 8-hoz. Próbálok ettől elvonatkoztatni, mert a formám nagyon jó volt! Köszönet a Magyar Szövetségnek, az Evopronak és a biketrial.hu-nak, valamint hatalmas köszönet a tesómnak, akivel kiváló csapatot alkottunk. Egy biztos, magyar létemre sokkal többet kell teljesítenem, és tisztábban ahhoz, hogy döntőzhessek! A motivációm természetesen megvan!
Hegedüs László
Hegedüs László
Parti András – tegnap este:
Ma nem jártunk a pályán, csak átmozgattunk, illetve belenéztünk a juniorok versenyébe. Jól mentek a srácok, nekik aztán nem volt sok idejük pihenni, Erdélyi Atkó pl. 27. lett, ami elég jó eredmény, főleg első évesként. A triálos Hegedűs László pedig 9. lett, egy ponttal lemaradva a döntőről! Én közben „egytányérosítottam” a rendszert egy 36-os fogaskereket raktam fel (hátul is 36 a vége), bízván, hogy nem lesz komoly eső… Hála isten, kezdem kipihenni magam, holnap még két kör a pályán, majd szombaton belecsapunk a lecsóba, amit a televízió is közvetít!
A junior  férfi XCO-futam eredménye:
1     Lukas Baum (német)     1:20:06
2     Peter Disera (kanadai)     0:00:42
3     Gioele Bertolini (olasz)     0:01:02

27     Attila Erdelyi (magyar)     0:08:44
44     Marton Dina (magyar)     0:12:39
-2laps     Dominik Banyai (magyar)
.

ATom blog: Ejtett felsőcső, vagy inkább hagyományos geometria?

Az egy dolog, hogy kinek melyik tetszik, és miért, de kérdés, hogy valójában melyik a jobb?

Régen viszonylag egyszerű volt a helyzet. Amilyen hosszú a váz nyeregvázcsöve, olyan hosszú volt a felsőcsöve is. Ez utóbbi pedig mindig vízszintes volt. Ergó: amennyivel magasabb volt a váz, pont annyival volt hosszabb is. Igen ám, de egy idő után jöttek az MTB-k. Megjelentek a hátrafelé lejtő, ejtett felsőcsövek, mert az ugye praktikus. Majd tetézte a helyzetet a telók megjelenése, ami megemelte a fejcső helyzetét. Végül az i-re a pontot az össztelós vázak girbe-gurba felsőcsövei tették fel.

__schwinn_single_speed

Persze manapság is fontos, hogy ha egy váz fölé állsz, akkor a felsőcsőnek úgy kell elférni az alfeled alatt, hogy mindkét sarkad stabilan a földön van, de ennek inkább már csak praktikussági okai vannak. Ha hirtelen le kell ugranod a nyeregből, akkor mégse lenne jó, ha a nemesebb testrészeiddel landolnál a felsőcsövön.

Régebben, amikor még szinte minden váz acélból készült, akkor törekedtek is rá, hogy a támvillák minél magasabban kapcsolódjanak a vázhoz, növelve ezzel a szerkezet merevségét, amire akkoriban szükség is volt, mivel nagyon kis átmérőjű csövekből dolgoztak a vázépítők. Verseny vázaknál pedig már akkor is fontos volt, hogy egyre hatékonyabb legyen az erő átvitelük. A másik terület, ahol fontos volt a vízszintes felsőcső, az pedig a hagyományos tanya-bike-ok, vagy paraszt biciklik, ahol ugye az a praktikus, ha az 50 kilós tápos zsák nem csúszkál semelyik irányba a felsőcsövön…

__charge-plug-2012-single-speed-road-bike

 

Aztán ezek az igények az új anyagok, technológiák megjelenésével nagyjából kivesztek, a vízszintes felsőcső viszont maradt. Mi a gond vele? Ha a design-t nézzük, akkor semmi. A vízszintes, és az ejtett felsőcsővel készült vázból is lehet szép kerékpárt alkotni. „Ránézésre” nekem is tetszik mindkét megoldás, de valahogy nem tudok elszakadni attól a hozzáállástól, hogy ha valami egyszer lehet funkcionálisan hasznos, akkor legyen már az.

__Daily-Bred-6475

A magas váz, extra rövid nyeregcső kombináció kivétel nélkül mindig merev, mint a dög. Azaz kevésbé kényelemes. Nem használja ki a hosszú nyeregcső szerkezeti rugalmasságából adódó komfortnövekedést. Így összességben 4-6 mm extra rugalmasságról mond le az ember. Persze mondhatod, hogy ennyit bármikor lehet kompenzálni egy párnázottabb nyereggel, vagy egy ballonosabb külsővel, de ezt megteheted az ejtett felsőcsöves vázon is… Manapság, amikor szinte senki nem használ már acél vázat hajtáshatékonyságra kihegyezetett kerékpárokon, tehát gyakorlatilag az acél vázak jelentős része komfort kerékpár vázaként végzi, szerintem műszakilag semmi nem indokolja, a vízszintes felsőcsővel rendelkező váz kialakítást.

__Daily-Bred-6481

Persze teljesen más kérdés, hogy tetszik-e a végeredmény. Sokan hidegrázást kapnak az extra hosszú fejcsőtől, és az erősen lejtő felsőcsőtől. Én imádom ezeket és a gépeket, főleg ha nincs egyetlen hézagoló sem a stucni alatt. És nem csak azért tetszik, mert tudom, hogy műszakilag ez a jobb megoldás.

Te hogy vagy vele? Fölülírja a megjelenés a logikát és a műszaki funkcionalitást?

Szerző és fotók: Ardó Tamás

Egyéb kerékpáros szakcikkekért kattints a bikepro.hu -ra

 

Erős nemzetközi mezőny a BringaMánia Fesztiválon

Kemény verseny várható a hétvégi McDonald’s BringaMánia Fesztivál mindkét napján, mivel több európai ország kiemelkedő tehetségű kerékpárosa is rajthoz áll a szombati MTB Magyar Nagydíjon és a vasárnapi Mátra Maratonon.

Dobos buzdítás a Kékesen

Komoly buzdításra lesz szüksége a versenyek magyar résztvevőinek hétvégén, ha az XCC és a Maraton dobogóinak tetejére szeretnének állni. A szervezők a hazai legjobbak közül a többszörös Mátra Maraton győztes Blazsó Márton, a cyclo-cross bajnok Buruczki Szilárd és az évről évre egyre eredményesebb Búr Zsolt részvételére számítanak, akiknek a szlovák maraton és cyclo-cross bajnok Martin Haring, a román U23-as maraton bajnok Dobai J. Róbert, illetve a belga Wouter Cleppe lesznek a legnehezebb ellenfeleik.

A szombati MTB Magyar Nagydíjon a pálya mellől lehet szurkolni a magyaroknak, hiszen a két kilométeres pálya szinte teljes egészében belátható a sástói Oxygen Adrenalin Parkból. A Mátra Maraton leglátványosabb helyére, az ország legmagasabb pontjára pedig külön szurkolói buszt indítanak a Fesztivál szervezői. A buszon ötven szurkoló utazhat ingyenesen a rajttól Kékes-tetőig, hogy a csúcson buzdítsa kedvenceit. A busz a rövidtáv rajtja után, 10:30-kor indul a rajtterületről és 11:45-kor indul vissza Kékes-tetőről a sástói Adrenalin Parkba.

wouter_cleppe

De nem csak a versenypályán lehet találkozni bringás sztárokkal: vasárnap a fesztiválra kilátogatókat a nemrég harmadik világbajnoki címét begyűjtő Kun Ádám szórakoztatja BMX flatland bemutatóival.

A McDonald’s BringaMánia Fesztivál részletes programja itt olvasható: www.vuelta.hu/BMF

 

.

Dósa Eszter blogja: Ezüstértem Lettországból

Lehet síkvidéken magas színvonalú, nemzetközi hegyikerékpár-maraton versenyt rendezni? Bizony lehet! Ennek lehettem Marci és Viktor társaságában tanúja az elmúlt hétvégén, amikor is a lettországi SMScredit.lv Marupe MTB Marathon versenyen álltam rajthoz, a szép eredmény és a vele járó újabb halom UCI Marathon Series pont reményében.

dosa_marupe1

Nehezen indult a több mint 1300 km-es utunk Viktorral és Marcival, ugyanis csütörtök este Hatvan felé tartva dupla első defektet kaptunk az autóval. Magyar utak… De, mivel minden rosszban van valami jó, még aznap éjszaka megoldódott a dolog, így másnap hajnalban útnak tudtunk indulni. Huh! Mivel autópálya északra nem igazán visz, ellenben gőzerővel folyik az útépítés/-karbantartás, így célállomásunkat, Jurmalát, csak szombat hajnali fél 2-kor értük el. Viktor és Marci váltott vezetéssel zúzta le ezt az irdatlan távolságot, míg én a hátsó ülésen “hawaiiozhattam”.

Szombaton délután felkerestük Jaunmarupét, hogy átmozgatásként megnézzük a pályát, illetve a rajt-célterületet. Nagy meglepetésünkre egy árva embert nem láttunk a megadott helyen, de még egy árva molinót vagy plakátot sem. Tényleg UCI marathon series verseny lesz itt holnap? Közben megérkezett egy orosz különítmény, akikkel hamar összebarátkoztunk, s közösen indultunk a pályát felkutatni.

dosa_marupe11

Habár idén az új helyszín miatt nem tekertünk a tengerparti homokban, a fenyvesekben igazi krosszpálya fogadott minket, “nyakig érő” homokkal. Emellett erdei egy- és kétnyomos utak, illetve erős szeles sík, nyílt murvaköves szakaszok váltották egymást. Teljes kört nem mentünk, mert nagyon elment az idő, s már volt sejtésünk arról, mi vár ránk vasárnap. Azaz majdnem: már csak azt nem tudtunk, mi is konkrétan a “water obstacle”. Biztos valami patakátkelés… Hát… az IS volt… de ne szaladjunk annyira előre! 🙂

A verseny reggelén, mintegy varázsütésre, megjelent a rajt-célterület, miniexpo, sátrak, mentők, stb… nem semmi! Persze még ért minket meglepetés, ugyanis a kirendelt UCI főbíró nem tudott arról, hogy én volnék a magyar bajnok, nem vagyok a nemzeti bajnokok hivatalos UCI listáján. Az eredmények sajnos másfél hónap alatt nem érkeztek meg… Szerencsére a főbíró ismerte magyar kollegináját, Tam Csillát, aki közreműködésével megoldódott ez a probléma is.

Ekkor már igazán vártam, hogy végre a versenyzéssel foglalkozhassak. Igazából egyetlen ellenfelemet sem ismertem, viszont azt tudtam, hogy a tavalyi győztes lány, Dana Rozlapa, országúti profi, szóval a síkon nem szabad leszakadnom, ha kiköpöm tüdőm, akkor sem. 11-kor volt a rajtunk, otthoni idő szerint ez 10 órát jelent, így nem volt szokatlan. A 92km-es táv 2 körből állt, s okulva az idei Országúti OB történéseiből, eszem ágában sem volt vezetni, inkább igyekeztem megfigyelni a többi leányzót. Amint lefordultunk az aszfaltról, meg is történt az első bukás a homokban. Szerencsére még időben észrevettem, így csak lendületet vesztettem. Tanulság: a homokos szakaszon elöl kell helyezkedni!

dosa_marupe14

A sík szakaszon több ritmusváltás is volt, ami nem esett jól, de nem adtam meg magam. Messze még a vége, meglátjuk, ki bírja a végéig. A tervem az volt, hogy a második kör krosszos részén próbálok meglógni, s véletlenül sem nagy közös sprintbefutón vinni dűlőre a dolgot.

Dana azonban keresztülhúzta a számításaimat, ugyanis egy aszfaltos szakasz végén, egy egynyomos erdei ösvényen indított szökést. Én ekkor a negyedik helyen tekertem a csoportban, s pechemre a második lány megtorpant egy árokban, így mindannyiunkat leszállásra kényszerített. Az ösvényen nem tudtam előzni, el pedig nem engedtek (na nem mintha én másképp tettem volna), így Dana már jelentős előnyre tudott szert tenni, amit a sík szakaszon vérbeli országútiként csak tovább növelt.

A másik lett lánnyal, Lija Laizanével mi is úgy döntöttünk, felvesszük Danával a kesztyűt, s mi is megléptünk. A repülőtér mellett elhaladva, pár hosszú, szeles szakaszt túlélve jött az előző napi találgatásokra a válasz (ti. mi is a “water obstacle”): combközépig-fenékig érő csatornán való átkelés, de nem ám a partra merőlegesen!

dosa_marupe3

Ami a víz hőmérsékletét illeti, vetekedett a felsőtárkányi tavacska vizével. Kiérve a vádlijaim olyanok voltak, mint két kő; kellett még egy jó pár perc pörgetés, míg visszatért beléjük az élet. Szerencsére az izomgörcs most is elkerült, bár azért volt egy kis para bennem emiatt… Viktor, nagyon okosan, a frissítőben egy RQmax tablettát is “csomagolt” a kulacs mellé: egy kis nejlonba csomagolta, amit a kulacstető rászorításával rögzített, így csak ki kellett rágnom belőle. Szeretem az efféle frappáns megoldásait. 🙂

Amíg a lábaim kiengedtek, Lija is szép előnyt szedett össze. Na nem, őt már aztán tényleg nem engedhetem el. Végig látótávolságban haladt, de csak a kör legutálatosabb szakaszán, a durva murvaköves, s brutálisan szeles szakaszon sikerült utolérnem. Szegény, látszott rajta, mennyire nem komálja a nagy szelet – pedig náluk aztán van szél bőven. Viccesen hangzik talán, de nekem a szél a barátom, még ironmanre készülve “bratyiztunk le”, azóta nem stresszelek még ezen is. Mert (sok)minden fejben dől el!  Ezt a “pszichós” előnyt kihasználva még nagyobb fokozatba kapcsoltam, s úgy haladtam el mellette, hogy meg se próbálhasson rám tapadni. A taktika jónak bizonyult, így fokozatosan növeltem előnyömet.

A második körben már teljesen kikerültem a látótávolságából, s így lényegében egyedül tettem meg a táv hátralévő részét. Sajnos Danát nem bírtam megfogni, így 3 perc hátránnyal érkeztem meg a célba, hulla fáradtan, de mosolyogva. Persze nem is lehetett nem örülni, hisz a nézők úgy fogadtak, mintha VB-t nyertem volna. De nem csak engem, minden célba érkezőt. A női dobogó Lijával lett teljes, aki szűk 4 perccel érkezett mögöttem.

dosa_marupe6

A fiúknál orosz-lett-észt kerekes állhatott a dobogóra Dimitriy Sorokin, Matiss Preimaniss és Markku Ainsali személyében. Számomra meglepő módon sem a német, sem az olasz versenyzők nem kerültek top 5-be. Bár az is igaz, hogy a 150m szintemelkedéssel bíró pályához nem igazán szokhattak-szokhattunk.

Számomra is furcsa volt a kevés szint, s erre a pályára nem volt a kis Scottom a legideálisabb. A teljes “kilockolás” lett volna a célravezető, de sajna a telószervizelés miatt a cseretagra nem lehetett bekötni. Annyit “trükköztünk”, hogy magasabb nyomáson használtam, hogy ne mocorogjon annyira. Persze nem csak mi próbáltunk meg alkalmazkodni az itteni terepviszonyokhoz, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja:

dosa_marupe13

Az eredményhirdetés újabb meglepetést tartogatott: jutalmunk, többek között egy palack kiváló minőségű pezsgő volt, valami “Törley” nevű… 😉 Nagyon menő errefelé! A ceremóniát egy rövid sajtótájékoztató követte, ahol a dobogósokat mind megszólaltatták. Utána pedig beváltottuk a kajajegyeinket egy két fogásos menüre: kapros céklaleves + sajtos tészta kolbászkával. Amilyen furán nézett ki, legalább annyira finom volt!

A víz ugyan hideg volt, ennek ellenére többen belemerészkedtek. A strandolóktól távolabb pedig a wakeboard szerelmesei hódoltak kedvenc sportjuknak. Estére a kötelező program a pihenés volt, hiszen másnap hajnalban útnak indultunk. Igazából az autókázás volt az egyetlen igazán problémás része a hétvégének, szegény fiúk ki is dőltek, mire Hatvanba visszaértünk. Hatalmas köszönet azért, hogy bevállaltátok, s remélem, az élmények valamelyes kárpótolnak a kellemetlenségért. Számomra abszolúte pozitív volt ez a pár nap.

A következő program a Mátrába szólít: McDonald’s BringaMánia Fesztivál!