Home Blog Page 926

Saxo dupla, sprinter blama a Vuelta 6. szakaszán

Igazán jól jártak azok, akik a közvetítés legvégébe tudtak csak becsatlakozni, hisz amolyan klasszikusan „izgulósra” sikeredett végjátékot és egy korábbi pályaversenyző első GT-szakaszgyőzelmét hozta a mai verseny.

PIC391671844

A Guijuelo és Cáceres közötti 175 kilométeres távelőzetesen nem ígért túl sok izgalmat, tudván hogy az idei Vueltán igazán sima lehetőséget még nem kaptak a sprinterek – és ez egyébként ma sem jött össze, de ne szaladjunk annyira előre…

A rajtot követően az időfutam világbajnok Tony Martin (Omega Pharma-QuickStep) lendült támadásba, akinek akciójára sokan csak legyintettek, gondolván, hogy ez egy taktikai húzás a belga csapat részéről, így ruházva más csapatokra az üldözés felelősségét.

Nos, akár így volt, akár nem, Martin magányosan (Pinotti próbált rá felzárkózni a mezőnyből, de befogták) róva a kilométereket több mint 7 perces előnyt is összegyűjtögetett, mire a mezőnyből észbe kaptak, hogy talán mégse kéne a világ egyik – ha nem a legjobb – tempómenőjét csakúgy szökni hagyni. 75 kilométerrel a vége előtt még mindig volt közel 5 perc előnye, mellyel nyilvánvalóvá vált, hogy ma nem lesz könnyű napjuk a sprinterek csapatainak, ha valóban nyerni szeretnének.

10 kilométer volt csak hátra, amikor Tony Martint választották a nap legagresszívabb versenyzőjének, de ez valószínűleg aligha érdekelte, amikor 12 másodpercre volt tőle a győzelemre éhes peloton. Ő viszont nem adta fel, így a különbség kilométereken keresztül stagnált, de az utolsó métereken elfogyott az erő és (talán a minimálisan emelkedő befutónak is köszönhetően) ismét egy meglepetés győztest ünnepelhettünk, a dán bajnok Michael Morkov (Saxo-Tinkoff) személyében.

Az összetettben változás nem történt, a sprinterek holnap ismét megpróbálhatják.

A Vuelta 6. szakaszának végeredménye:

1 Michael Morkov (Den) Team Saxo-Tinkoff 3:54:15
2 Maximiliano Ariel Richeze (Arg) Lampre-Merida
3 Fabian Cancellara (Swi) RadioShack Leopard
4 Tyler Farrar (USA) Garmin-Sharp
5 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
6 Michael Matthews (Aus) Orica-GreenEdge
7 Tony Martin (Ger) Omega Pharma-Quick Step
8 Gianni Meersman (Bel) Omega Pharma-Quick Step
9 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
10 Graeme Brown (Aus) Belkin Pro Cycling Team

 

Az összetett állása a 6. szakasz után:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 22:38:07
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:03
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:08
4 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:00:16
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:21
6 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard 0:00:26
7 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:28
8 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:00:31
9 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:00:38
10 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:00:42

 

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

LONGUS UNI állítható alumíniumcsöves csomagtartó

Egy kellően stabil kerékpáros csomagtartó elengedhetetlen a néhány napos vagy annál hosszabb lélegzetvételű túrákhoz, illetve praktikus a mindennapos közlekedéshez, bevásárláshoz, ügyintézéshez. Bármilyen csomagtartórendszert választunk, célszerű a súlyt a kerékpár elején és hátulján egyenlő arányban elosztani, így alig romlik a kerékpár irányítása. A hátul történő csomagszállításra keresve sem találnánk jobb vételt, mint a LONGUS UNI állítható alumíniumcsöves modellt, maximálisan teherbírása 20 kg, a stabilitás tökéletes, tömege csekély, a kedvező ár pedig már csak hab a tortán.

longus-uni_0 Kapható feketére anodizált és ezüst színben, illetve létezik tárcsafékes kerékpárokra tervezett változat is (LONGUS UNI DISC). Kiváló párosítás a Longus Increaser túratáska-szettel, amely rugalmasan variálható tárolási megoldást tesz lehetővé. A rögzítés egyszerű és biztonságos, a kerékpár szélességét pedig alig növelik.

Jellemzők:

  • praktikus moduláris kialakítás
  • minden paramétere állítható, majdnem bármilyen felnőtt kerékpárra felszerelhető
  • aluminiumcső alapanyag a stabilitásért és kis tömegért
  • 20 kg teherbírás
  • tömege 920-1060 g típustól és beállítástól függően

A LONGUS kerékpáros kiegészítőkre szakosodott márka története 2004-ben kezdődött, ma LONGUS termékek 300 szlovák kerékpárüzletben kaphatók. A márka egyre népszerűbb Szlovákián kívül is, a bővülő európai piacon gyorsan elterjedt forgalmazásuk, elsősorban a kiváló minőség/ár aránynak köszönhetően. Kínálatukban megtalálható az apró alkatrészek, mint a fékbetétek vagy a küllők, minőségi kiegészítők, például sárvédő, kormány, kormány szár, pedál vagy nyereg, illetve a biztonságos közlekedés kellékei, azaz sisak, kesztyű, szemüveg és világítás.

 

Ajánlott fogyasztói ár: 5790 Ft.

Keresd a Lánc Hálózat partnerüzletekben!

Eurobike Gold Awards 2013: a kiállítás fő díjazottjai

Idén 496 terméket nyújtottak be jelölésre az egyes gyártók, amelyből a neves szakemberekből álló zsűri 61-et választott ki jelölésre. Erről a szelekcióról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, illetve tegnap a előválogatásból válogattunk saját szájízünk szerint. Akkor most nézzük, mely 10 termék érdemelte ki a fődíjat, azaz az Eurobike Gold Award-ot 2013-ban!

Az eredményhirdetés a hagyományokhoz híven a nyitónapon történt. Érdekes módon a környezetvédelemért meghirdetett Green Awardot a zsűri nem adta át, mivel nem talált olyan terméket, amely az elvárásaiknak maximálisan megfelelt volna! Ez is jól mutatja, hogy az Eurobike Awards valóban magas szintű szakmai elismerés, nem egy gépies jutalomrendszer!

gold_10
A szakemberekből álló zsűri a következő köztiszteletben álló tagokból állt: Nils Holger Moormann, formatervező (elnök), Peter Barzel: Velopress főszerkesztő, Thomas Linthaler: Zweirad Center Stadler GmbH, Christoph Listmann: Bike Magazine, Andrea Reidl, szakújságíró,  illetve Dr. Achim Schmidt: Kölni Sportegyetem. 2013-ban a következő kategóriákban lehetett termékeket jelölni:

  • mountain bike (Hardtail, Enduro, Freerider, Downhill, összetlós, BMX, Dirt)
  • cross kerékpár (Cross Bike, Trekking Bike, túrakerékpár, All Terrain Bike)
  • országúti kerékpár (országúti „versenykerékpár”, Triathlon, időfutam, Fitness Bike, Speed Bike)
  • városi kerékpár (City Bike, összehajtható, Cruiser, Design Bike, Cargo Bike, családi mobilitás)
  • különleges kerékpárfejlesztés (Recumbens, Trike, Rickshaw, Velomobile, Tandem)
  • e-bike/pedelec (Mountain Bike, Cross Bike, Racing Bike, Urban Bike, Special Bike, újratölthető akku, pedálszenzor, fékrendszer, speciális kiegészítők)
  • ruházat (nadrág, shirt/jersey, dzseki, lábbeli, kesztyű)
  • alkatrészek/kiegészítők (vázak, kormányok, fékrendszerek, áttételezés, hajtómű, elektromos felszerelés, pedál, dinamó, kerék, villa, nyereg)

gold_11

Az értékelési szempontok a következők voltak:

  • aerodinamika
  • hatékonyság
  • ergonómia
  • funkcionalitás
  • tömeg
  • használati érték
  • tervezés
  • innováció
  • kényelem
  • teherhordó képesség
  • értékarány
  • anyagválasztás
  • szervizelhetőség
  • biztonság
  • stabilitás
  • környezetvédelem
  • kidolgozás minősége
    [divider scroll_text=”Eurobike Gold Awards 2013″]
    És akkor lássuk az egyes kategóriák győzteseit! Dobpergés… az MTB kategóriában, Niner Bikes RIP 9 RDO

gold_9

A RIP 9 RDO kifejlesztése számtalan versenyző és korábbi Niner tulajdonos visszajelzései alapján történt, be kell valljam, hogy személy szerint lelkes rajongója vagyok az innovatív megoldásairól híres amerikai cégnek, főleg miután megalkották az első valóban használható karbon montis merevvillát. Kalapáccsal sem lehetett szétverni, ami egy terepalkatrész esetében egyáltalán nem hátrányos… A RIP 9 RDO-nál ugyancsak a fejlett, maximálisan ellenálló szerkezetű karbontechnológia játssza a fő szerepet, de igen érdekes még a levédett CVA felfüggesztésrendszer is 125 mm rugóúttal, túlméretes, anguláris ipari csapágyakon forog, a tag a Fox Float CTD Factory Shock, azaz egyedileg kifejlesztett változat. Már csak hab a tortán, hogy távirányítós „ejtős” nyeregszárnak integrált bowdenvezetést biztosítottak, és természetesen ISCG 05 láncvezetővel is használható, amelyet anno a Niner hozott a köztudatba. A zsűri indoklása szerint világos és egyértelmű dizájnfilozófia áll a tervezés mögött, egyedi megoldásokkal, magas technológia szinten megvalósítva.

gold_8

Az országúti kerékpárok kategóriájában a Gold Awardot a tegnap már bemutatott Factor Vis Vires érdemelte ki. Ahogy a BikeMag csapat elámult az egyedi megoldások garmadától, a zsűri is hasonló véleményen volt: a komplett elektronikai integráció, az egyedi villa-, illetve stucnimegoldás, melyet a gyártó a Forma 1-ben szerzett tervezési tapasztalatok alapján tervezett és épített, a kettős alsócső pedig nemcsak dizájnmegoldás, hanem tesztekkel bizonyítottan növeli a stabilitást és a kényelmet. Nem utolsósorban a váz mindössze 100 gramm légellenállást kelt a szélcsatornában, ami még speciális időfutamvázak esetében is kiváló érték. A zsűri szerint ilyen sok innovációs fejlesztés ritkán látható egyetlen kerékpáron.

gold_7

A legjobb városi kerékpár díját a COBOC eCycle pedelec érdemelte ki. A minimalista formatervezés például szolgálhat a közeljövőben várhatóan robbanásszerű fejlődést mutató e-bike pedelec-ek számára, mindez hihetetlenül alacsony, mindössze 13,7 kg tömeg mellett valósul meg, így a kerékpár akár más közlekedési eszközön is szállítható. Egyáltalán nem néz ki elektromos kerékpárnak, ami minden bizonnyal a tolvajok szempontjából előnyös. A COBOC eCycle esetében is teljes integrációt találunk, beleértve az energiaellátást és a motort is. A zsűri külön kiemelte a vízállóság biztosítását, amely tovább fokozza az eCycle funkcionalitását.

gold_6

A speciális e-bike masinák kategóriájában ugyancsak egy pedelec diadalmaskodott, bár ez már kevésbé meglepő, mint az általános városi kategóriában. Mellesleg hozzá kell szoknunk, hogy a hangsúly az elkövetkező években egyre inkább az ilyen rásegítéses meghajtásrendszerekre tevődik át – legalábbis a haszonkerékpározás terén. A blueLABEL esetében a zsűri a dinamikus formavilágot emelte ki, amely COBOC eCycle-hoz hasonlóan ugyancsak például szolgálhat a közeljövőben várhatóan robbanásszerű fejlődést mutató e-bike ágazat számára. A technológia extrák között ott a szíjhajtás, illetve a NuVinci Nabe fokozatmentesen változtatható áttételezésű hátsó agy. Az elektromosság és a meghajtás integrált, ahogy annak lenni kell ahhoz, hogy ez a kerékpárszegmens felváltsa a motorizált városi közlekedést.

gold_5

Az országúti vázmegoldások fődíját a Cervélo Rca érdemelte ki, nem véletlenül: ötvözi az aerodinamikus vázkialakítást a lehető legalacsonyabb tömeggel, ami eddig még egyetlen gyártónak sem jött össze. 667 grammot nyom egy M-es méretű váz, a bowdenezés rejtett, az ütésállóságot – ami egy ilyen kevés karbonréteget alkalmazó váz esetében valóban fontos – a Integran/PowerMetal Nanovate (TM) technológia biztosítja. Ha a kis tömeg és és az aerodinamika számunkra a két legfontosabb szempont, akkor a Cervélo Rca ma egyértelműen a világ legjobb váza!

gold_4

A kiegészítők között az ősidők óta létező angol Brooks bőrnyereggyártó a Cambium C17 nyerge érdemelte ki a fődíjat. A meglepő a dologban, hogy a Cambium nem bőrnyereg! Vulkanizált természetes gumiból készül, amelyet egy vékony, ugyancsak természetes organikus pamutréteggel vontak be. Teljesen vízálló és 100% organikus. A nyereg összes alkatrésze cserélhető, javítható, újrahasznosítható, ami ugyancsak egyedi a mai fröccsöntött nyergek világában. Maga a modellnév is botanikai elnevezés – találó. Ha nem is ítélt oda környezetvédelmi díjat idén a zsűri, a Brooks Cambium C17 állt ehhez a legközelebb, a koncepció és kivitelezés mind egyedi, környezettudatos gondolkodásra enged következtetni.

gold_3

Tegnap mi is említettük, hogy a német gumigyártó specialista, a Continental beszállt a szíjhajtás-fejlesztésbe, szerintünk éppen idejében, hiszen elkelt már egy-két új ötlet egy tőkeerős, neves gyártótól, hogy tovább fejlődjön ez a meghajtásmegoldás. Csendes, könnyű, egyszerű, nem koszoló, karbantartásmentes… valójában az agyváltós kerékpárok, az egyetlen áttételfokozatot alkalmazók, a pedelec-ek esetében telitalálat. A Conti rendszere ehhez még az egyszerű szerelhetőséget, az alacsony szíjfeszesség-igényt, következésképpen a jobb hatásfokot teszi hozzá, ami egyértelműen jelentős fejlesztésnek számít. Az innovatív fogprofilnak köszönhetően kontrás kerékpárokon is alkalmazható, és a szíj soha nem esik le. Telitalálat!

gold_2

Az Ortlieb Back-Roller High-Visibility, azaz láthatósági kerékpáros táskakollekciója teljes egészében helyettesíti a kerékpárokon kötelező reflektort, 100%-ig vízálló, ellenálló, tartós, könnyen le- és felszerelhető, vállra akasztható… egyértelműen a tökéletes kerékpártáska!
gold_1

Az Abus In-Vizz kerékpáros fejvédő újdonsága pedig az integrált szemvédelem, amelyet igény lehúzhatunk, vagy visszatolhatunk. Praktikus megoldás, és egyáltalán nem befolyásolja a sisak által nyújtott biztonságot, nem növeli jelentősen a tömeget vagy rontja a kényelmet. Az Eurobike zsűrije is azt kérdezte magától: miért nem jutott ez eszébe korábban más gyártónak?

EUROBIKE_4c_PC

Nem várt kellemetlenségekkel kezdődött versenyzőinknek a mountain bike világbajnokság

A dél-afrikai Pietermaritzburgban kerül megrendezésre a mountain bike és triál világbajnokság, ahol hét magyar versenyzőért izgulhatunk. Az elit női és férfi versenyt pedig élőben követhetjük szombat délután.

A Sport2 tűzte műsorára augusztus 31-én 12:30-tól a női és 15:00-tól a férfi elit cross country versenyt, melyben Benkó Barbara illetve Juhász Zsolt és Parti András is érdekelt. Rajtuk kívül még Bányai Dominik, Dina Márton, Erdélyi Attila és Hegedűs László vesz részt a világbajnokságon.

A közel 1,5 napos utazás után hétfőn délután érkezett meg a magyar különítmény csomagjaikkal együtt Pietermaritzburgba. A csomagokat azért kell kihangsúlyozni, mert ez nem teljesen egyértelmű, hiszen sok versenyzőnek elkeveredett a kerékpárja vagy a csomagja.

A magyar különítmény
A magyar különítmény

Parti András gondolatai a nem mindennapi útról:

Ha jól számolom 36 órát voltunk úton, ami elég borzasztó. Ez is annak köszönhető, hogy utolsó pillanatban lettek foglalva a repülőjegyek. Az szép és jó dolog, hogy kijutottunk a világbajnokságra és köszönjük a Szövetségnek, de jelenleg 100 %-ban amatőr módon mennek a dolgok. Két részletben utaztunk Frankfurtba, a csapat egyik felének (Benkó Barbi, Juhász Zsolti, Dina Marci, Bányai Dominik és én) több mint fél napot kellett a hajnali indulás után a csatlakozásra várnia, amíg többiek, pl. a segítők, egy későbbi géppel érkeztek. Innen Johannesburgba repültünk, ahol 7 óra várakozás volt a menü a következő repülőre… Így vasárnap hajnalban 4-kor indultam el otthonról és hétfő este 6-ra értünk a szállásra. Hát nem voltunk túl fittek… de azért még elmentünk gyorsban egy kis átmozgatásra a sötétben.

Bár az utazás nem, de a cross country pálya valószínűleg kellemes emlék marad mindenkinek. Több új rész is van benne, amelyek durvábbak lettek, de ezt Benkó Barbi és a junior fiúk is egyértelműen jónak ítélték. Sok a sziklakert, illetve a farönkös rész is nehezebbé vált, nem beszélve az ugratóról. A hétvégére eső és lehűlés várható (jelenleg 32 fok körül van, és a por is hatalmas), amiből az esőt természetesen szívesen kihagynák a magyar versenyzők.

Dina Marci mesél részletesebben a pályáról:

Kedden már rámentünk a pályára is. Elsőre nekem nagyon tetszik. Az emelkedők nem nagyon meredekek, de relatív hosszúak. A lejtőbe nem gyenge technikai elemeket építettek. Egy kivételével az összeset tudtam abszolválni, viszont ez az egy nagyon nehéz. Farönkökből lépcső van kirakva, ami nagyon meredek, és még kanyarodik is. Nagyon sokan összetörték ott magukat. Juhász Zsolti azt mesélte, hogy tavaly nem volt ennyire durva. Valószínűleg kivettek belőle egy követ, és kiásták a rönkök közül a földet. Kétszer próbáltam meg lemenni, mind a kettőnek esés lett a vége.

Bár a magyaroknak tetszik a technikás és izgalmas pálya, mégis sokan voltak, akiken kifogott. Ilyen Sabine Spitz is, aki az idei évben másodszor törte el a kulcscsontját – viszont most a másikat, mint amit Albstadtban a világkupán.

Világbajnoki triál pálya
Világbajnoki triál pálya

A cross country-n kívül még a triálban vagyunk érdekeltek, amit a dél-afrikaiak mesefilmbe illő módon terveztek és kiviteleztek. A pályát kettészelő patak és a leopárd és zebra mintásra festett farönkök teszik teljessé a képet, hogy úgy érezzük mintha egy játszótéren lennénk.

fotó (1)
Hege gyakorol

Ezt Hegedűs László is, aki néhány szóban adott tájékoztatást a versenypálya széléről:

A pályák nagyon változatosak lettek és kemények, a mi kategóriánk pontos útvonalát szerda este nyilazzák ki. Szerda délután egyébként a 20″-os kategória versenyzőit néztük, a második körben a profi kategóriával. A célom, hogy a legjobb 10 versenyző között legyek, ami a mostani körülményekhez képest reális.  Csütörtökön 1 órától lesz a versenyem, amint végzek újra jelentkezem.

A következő alkalommal már a juniorok és Hege is túl lesz a versenyén, így tőlük egy friss élménybeszámolóval tudunk jelentkezni.

.

Nyugodt verseny, ausztrál siker a Vuelta 5. szakaszán

Komplikációktól mentesen zajlott a mai szakasz amelynek végén egy olyan feltörekvő fiatal nyert, akire érdemes lesz a jövőben is figyelni.

Ideális, 25 fok körüli hőmérsékletben vágtak neki a kerekesek a mai 174 kilométeres távnak. A szervezők két harmadik kategóriás hegyet jelöltek ki az etapban, de az előzetes várakozások alapján a sprintereknek állt a zászló a mai verseny során.

A tegnapi naphoz hasonlóan ma is öten adták a fejüket szökésre, köztük a tegnapi aktivitásáért piros rajtszámban tekerő Edet is. Bár az Antonio Piedra (Caja Rural), Nicolas Edet (Cofidis), Jurgen Van De Walle (Lotto-Belisol), Arnaud Courteille (FDJ) és Winner Anacona (Lampre-Merida) alkotta ötösnek nagy hátránya volt az összetettben (legalább 20 perc), a sprinterek csapatai miatt az esélyesek sem pihenhettek, kontrollálható távolságban maradt a szökés, mezőnyhajrára volt kilátás.

Rövidesen 10 percre hízott az elmenés előnye, melyet az íratlan szabályoknak megfelelően a Garmin, az Orica és a QuickStep kezdett el üldözni. Dolgukat egy gyengébb eső nehezítette, de lassan, de biztosan csökkent a távolság.

Alig 10 kilométerrel a cél előtt Courteille lendült támadásba, akire még visszazárkózott Van De Walle, de 6 kilométerrel később végleg befejeződött a nap szökése. Az utolsó két kilométeren még Urtasun (Euskaltel) próbálkozott, ám végül a sprinterek csapatainak munkája volt ma a legjobb, Michael Matthews (Orica-GreenEdge) mindössze 23 évesen nyerte a szakaszt Richeeze (Lampre) és Meersman (QuickStep) előtt. Az összetettben ezúttal nem történt változás.

A Vuelta 5. szakaszának végeredménye:

1 Michael Matthews (Aus) Orica-GreenEdge 4:28:23
2 Maximiliano Ariel Richeze (Arg) Lampre-Merida
3 Gianni Meersman (Bel) Omega Pharma-Quick Step
4 Niklas Arndt (Ger) Argos-Shimano
5 Tyler Farrar (USA) Garmin-Sharp
6 Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling
7 Anthony Roux (Fra) FDJ
8 Greg Henderson (NZl) Lotto Belisol
9 Daniele Ratto (Ita) Cannondale Pro Cycling
10 Grega Bole (Slo) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team

 

Az összetett állása az 5. szakasz után:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 18:43:52
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:03
3 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:00:08
4 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:00:16
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:21
6 Robert Kiserlovski (Cro) RadioShack Leopard 0:00:26
7 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:28
8 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:00:31
9 Rafal Majka (Pol) Team Saxo-Tinkoff 0:00:38
10 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:00:42

 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Eurobike 2013 Awards díjazottjai – első dózis

Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk a Eurobike 2013 Awards jelöléseivel, most lássuk testközelből 2013 legjobb, leginnovatívabb, legérdekesebb kerékpárjait, alkatrészeit, illetve kiegészítőit!

Kezdjük az eddig talán kevésbé ismert O-Synce-kel, kerékpárkomputer és navigációs eszközgyártóval, amelynek termékei hazánkban is elérhetőek. A 2009-ben alapított német cég ezen az igencsak nehéz piacon merőben új elgondolásokkal rukkolt elő 2013-ban, nem a nagy konkurensek modelljeit másolta le (mint a távol-keleti keleti gyártók általában), hanem új funkciókat, ötletes kerékpáros rögzítési rendszert és kiegészítőket kínál. Specialitásuk a mozgásban lévő emberek, sportolók lehető legjobb kiszolgálása. – a zsűri szerint ma a leginnovatívabb szinten.

IMG_4911

IMG_4918_Az Ortlieb túra- és speciális, részben kerékpáros felhasználásra szánt táskák gyártója, legendásan kiváló minőségben, teljesen vízhatlan, akár víz alá is meríthető csomagmegoldásokat kínál. IMG_4913Persze első látásra ez a rafting is hasonló vízi sportok esetében tűnhet fontos tulajdonságnak, de aki egy csomagos túra során már került zivatarba tudja, hogy az elázott felszerelés megszárítása nem éppen szívet melengető feladat – a túrázó általában ennél kellemesebb élményekre vágyik, amit az eső elvonultával akár folytatna is…

Az Airmenius az SKS egyik felső kategóriás pumpája, habár a többi modellhez viszonyítva drágának tűnhet, tervezése maximalista szemléletet követ, lényegében a német gyártó megalkotta a tökéletes eszközt az otthoni fújásokhoz. Fém ház, fa nyél, hajszálpontos nyomásmérő és még egy törékeny hölgy számára sem jelent gondot 12 Bar nyomást pumpálni szeretett izompacsirta ura országúti kerékpárjába!

IMG_4927Már a BikeMag hasábjain is bemutattuk az amerikai Topeak kiegészítő gyártó LED szálvilágítással integrált hátsó sárvédőjét és minipumpáját, most pedig már a teljes kereket szorosan burkoló modell is megkapta ezt az igen ötletes és hasznos funkciót, ezzel két eszközt egyesítve eggyé, minimalizálva az otthonfelejtés esélyét. Ez az elgondolás a zsűri szerint is másolandó: ezért az innovációs díj.

IMG_4925Az etalon hátizsákjairól méltán híres Deuter is bemutatott egy-két újdonságot, 2013-as kompakt modelljük ugyanúgy rendelkezik széldzseki funkcióval, esőálló burkolattal, mint ahogy azt a nagyobb méretűeknél megszerettük. Vízálló, praktikus, jól kezelhető, tartós… mi kell még egy Eurobike Awardhoz? Ismét egy kiváló példa a mintaszerű integrációra!

A Koga egy messze-messze alulértékelt kerékpárgyártó, főleg hazánkban, ahol legfeljebb egy-egy csodaszép retro ritkaság bukkan fel ezzel a márkajelzéssel. A holland tervezők szeretik a szokatlan, új megoldásokat, a zsűri is úgy döntött, hogy a terephasználatra szánt, félig országúti, félig montis irányítással rendelkező, 1X10 fokozatos meghajtású, tárcsafékes 29er-jük friss, formabontó ötlet, amely sok kerékpáros számára nyújthat alternatív megoldást a montis élményekhez.

A szíjhajtás terén is van még mit fejleszteni: szabad a pálya, amit több gyártó is kihívásnak tekintett. A Continental meglepő jelölt, de az eredmény magáért beszél: a zsűri is le volt nyűgözve!

A tárcsafékes országúti kerékpárok jelentik a fő újdonságot az idei Eurobike-on, ez jelenleg megvalósulhat hagyományos mechanikus változatban, a Shimano nemrég bemutatott hidraulikus tárcsafékrendszerével, illetve a SRAM keverte meg a kártyákat azzal, hogy választható kizárólag a hidraulikus vezérlés, és abban az esetben a „hidrós fékváltók” hagyományos abroncsféket működtetnek. A lehetőségek egy év alatt kinyíltak az országútisok előtt, erről a legtöbben nem is álmodtak idén tavasszal a fagyos utakon. (Pedig milyen jól jött volna a fagyott kezeknek, ha akár a kisujjal kellő fékhatást tudtunk volna produkálni!) Az Eurobike zsűrije a Stevens mechanikus Dura Ace-szel szerelt masináját tartotta etalon értékűnek, a tajvani TRP fékek állítólag ámulatba ejtő teljesítményre képesek. Mellesleg a Stevens karbonváza is megérdemel egy tüzetes mustrát!

IMG_4940

A másik meghatározó országúti trend az aerodinamikus integrált fékrendszerek előretörése, amelyet a Focus példaszerűen oldott meg, megőrizve a hatékony működést és a praktikus karbantartás lehetőségét. Új időfutamgépük számos egyéb csodálatos megoldást is tartalmaz, végletekig fokozva a légellenállás minimalizálását.

IMG_4952

A Factor márkanevet még tanulnunk kell, és mind szerintünk, mind az Eurobike zsűrije szerint érdemes is: a Forma 1-be és a repülőgépiparba is beszállítóként működő cég valóban újragondolt számos kerékpárokon alkalmazott technikai megoldást. Érdekesség még, hogy a kerékpáron alkalmazott összes elektronikus és mechanikus egység a vázba integrált, ezzel végletekig letisztult formát és rendszert kapunk.

IMG_4968

A francia Look a karbontechnológia (és természetesen az első patentpedál megalkotás mellett) manapság ugyancsak az integráció zászlóvivője, az új 695-ös modelljükön lényegében minden vázhoz kapcsolódó szerkezet egyedi, integrált, és a mérnökök maximalista szemlélete szerint optimalizált. Mit nekik 30 mm-es csőtengely a középcsapágyban? Lehet az 50 is, karbon alapanyagú, egyetlen egységet képezve a karral – természetesen csak akkor, ha a vázat is e szerint tervezzük! A kormányszár legyen agyonállítható, de merev és könnyű: mindehhez ugyebár el kell felejteni a hagyományos felfogatás-rendszert, de ha egy egységben gondolkodunk, akkor ugyebár ez sem jelet gondot. A nyeregszár úgy stabil, ahogy annak lenni kell, és úgy hajlékony, hogy több óra kerékpározás se legyen megterhelő a testnek. Ja, és persze a fékek… még a bowdennek sem kell feltétlenül látszani!

IMG_4998

Thule szerelőállvány? Miután a csomagtartóról lepakoltad a kerékpárt, hosszabb túra vagy verseny előtt célszerű kicsit átnézni, megolajozni, finomállításokat végezni rajta.

IMG_4936

Milyen az ideális városi használatra szánt pedál? Ilyen!

IMG_5046

IMG_5049Borítékolható volt, hogy az amerikai GPS-specialita, a Garmin nem fogja megúszni a díjazást: pedálba integrált wattmérő (teljesítménymérő) rendszere forradalmi, legfőbb előnye, hogy külön-külön méri a két láb által leadott erőt, illetve annak irányát is, mind a körkörösség tekintetében, mind oldalirányban. Ezt semelyik eddig létező wattmérő rendszer nem tudta, pedig így talán még fontosabb információkhoz juthatunk: hogyan hajtunk, miként lehetne a biomechanikát tökéletesíteni.

 

Eurobike 2013 – Demo Day: kerékpár újdonságok élesben

Összességében "Demo Day Like", reméljük érdeklődéssel követitek majd a beszámolókat a következő hetekben!

Tegnap a hivatalos tesztnappal kezdetét vette a legnagyobb európai kerékpáros kiállítás, az Eurobike, ahol 50 országból több mint 1200 kiállító mutatja be 2014-es kerékpár újdonságait. Néhány kép erejéig egy kis kedvcsináló következik, milyen bemutatókkal jelentkezünk a Demo Day-ről az elkövetkezendő hetekben:

A bejelentkező szignál stílszerűen alpesi kürtökön elfújva...
A bejelentkező szignál stílszerűen alpesi kürtökön elfújva…
Az első kerékpár amibe belebotlottunk, ezúttal a hétvégi hamburgi klasszikust nyerő John Degenkolb Felt-je volt, ma a kiállításon szorgalmasan fotózzuk majd a további sztárbringákat
Az első kerékpár amibe belebotlottunk, ezúttal a hétvégi hamburgi klasszikust nyerő John Degenkolb Felt-je volt, ma a kiállításon szorgalmasan fotózzuk majd a további sztárbringákat!
A Shimano standról az új 11 sebességes Ultegrával szerelt bringákat vittük el.
A Shimano standról az új 11 sebességes Ultegrával szerelt bringákat vittük el.
Természetesen az elektromos és a mechanikus váltórendszerrel szerelt verziót is megjárattuk, a teszttel hamarosan jelentkezünk!
Természetesen az elektromos és a mechanikus váltórendszerrel szerelt verziót is megjárattuk, a teszttel hamarosan jelentkezünk!
Idén "szerencsénk" volt a tárcsafékes Colnagók kipróbálásakor, mert a borús időben az eső is eleredt, így tapasztalhattuk a fékrendszer viselkedését ilyen körülmények között.
Idén „szerencsénk” volt a tárcsafékes Colnagók kipróbálásakor, mert a borús időben az eső is eleredt, így tapasztalhattuk a fékrendszer viselkedését ilyen körülmények között. (Ja és közben folytattuk a helyi állattenyésztési szokások feltérképezését is.)
Először próbáltunk idén Fat Bike-ot, a dagi kerekek nagyon népszerűek voltak a Demo Day-en.
Először próbáltunk idén Fat Bike-ot, a dagi kerekek nagyon népszerűek voltak a Demo Day-en.
Kérdezték: Jó ezzel emelkedőre menni? Nem... Jó ezzel lefelé menni? Nem... Hát akkor mire jó? Arra, hogy kipróbáljuk a Demo Day-en,biztosan... Bővebben hamarosan!
Kérdezték: Jó ezzel emelkedőre menni? Nem… Jó ezzel lefelé menni? Nem… Hát akkor mire jó? Arra, hogy kipróbáljuk a Demo Day-en, biztosan… Bővebben hamarosan!
Szintén különcnek számít a gyártók között a Niner, a kipróbált acél 29er, a Ros ennek ellenére pillanatok alatt megszerethető,
Szintén különcnek számít a gyártók között a Niner, a kipróbált acél 29er, a Ros ennek ellenére pillanatok alatt megszerethető,
A "Niner-érzésről" is írunk nemsokára, ami távolról sem divatos hóbort, de azért a külsőségek alapján is menő!
A „Niner-érzésről” is írunk nemsokára, ami távolról sem divatos hóbort, de azért a külsőségek alapján is menő!
Külön érdekesség, hogy a Nineren sikerült először próbálnunk a SRAM 1x11-es elérhető árú hajtásrendszerét!
Külön érdekesség, hogy a Nineren sikerült először próbálnunk a SRAM 1×11-es elérhető árú hajtásrendszerét!
A 29-esek között másféle gyöngyszemre is akadtunk, a Cervelobringákkal közös tőről fakadó Open-re.
A 29-esek között másféle gyöngyszemre is akadtunk, a Cervelo bringákkal közös tőről fakadó Open-re.
Tulajdonképpen a Niner ellentéte a merevfarú nagykerekűek között: abszolút versenyzésre kihegyezve, nagyon finom megoldásokkal, melyekről bővebben is írunk majd...
Tulajdonképpen a Niner ellentéte a merevfarú nagykerekűek között: abszolút versenyzésre kihegyezve, nagyon finom megoldásokkal, melyekről bővebben is írunk majd…
Nem maradhatott el a Speci-mustra sem
Nem maradhatott el a Speci-mustra sem
A DH-rombolók G-box váltórendszere leszivárgott a hétköznapi bringák közé, a tavaly nagydíjat nyerő 18 sebességes váltórendszert is kipróbáltuk
A DH-rombolók G-box váltórendszere leszivárgott a hétköznapi bringák közé, a tavaly nagydíjat nyerő 18 sebességes Pinion váltórendszert is kipróbáltuk
Összességében "Demo Day Like", reméljük érdeklődéssel követitek majd a beszámolókat a következő hetekben!
Összességében „Demo Day Like”, reméljük érdeklődéssel követitek majd a beszámolókat a következő hetekben!

ATom blog: Fa kormány, vagy Fuck-ormány?

A fa kormány retró, trendi, és szexi. Csak nehogy Fuck-ormány legyen belőle…

Szeretem a fa mintázatát. Már régóta foglalkoztatott, hogy be kellene szerezni valami fa alkatrészt, csak pusztán azért, mert jól néz ki. Egyik kiállításon aztán ráakadtam egy gyártóra, akitől meg is vettem életem első fa kerékpár alkatrészét.

Fuck-ormány2

Nagy örömmel hoztam haza. Tetszett a forma, a felület, és a hátrahajlása is. Beszereltem, belőttem rajta mindet, majd megfogtam, és éreztem hogy ez bizony elég rugalmas… Sőt: Q-rvára rugalmas… Aztán megmarkoltam, és csak úgy pusztán alkarral letörtem az egyik oldalát. Ez ám az űbergyors amortizáció. Konkrétan egyetlen métert sem tettem meg vele. Kb. 15 másodperc(!!!) volt az élettartama.

Fuck-ormány1

Gyors dokumentálás, majd levél a gyártónak, részletesen leírva, hogy hogyan jártam. Kb. 2 hét múlva érkezik egy csomag, benne sűrű elnézés kérés, és egy új kormány. Örültem, hogy milyen korrektek. Ez ám support, gondoltam. Beszereltem, majd 100%-ban pontosan ugyanaz játszódott le, mint az előző esetben.

Ghisallo-6019

Újabb – most már keményebb hangvételű – levél a gyártónak, amire már nem jött válasz… Azóta sem. Szerintem azt gondolta készítője, egy idősebb bácsika, hogy bizonyára egy vandállal van dolga, aki kormányokat reggelizik. A gyártót Ghisallo-nak hívják, és ide kattintva tudod elérni őket.

Ghisallo-6018

Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy lehet rétegelt fából megfelelő alapanyag, ragasztó, és technológia mellett olyan kerékpár alkatrészeket készíteni, melyek tényleg bírják a kiképzést. Pedál testet, kormányt, vagy olyan kis terhelésnek kitett alkatrészeket, mint a láncvédő, markolat, vagy pl. a sárvédő simán be mernék vállalni az előző rossz tapasztalatok ellenére is.

Ghisallo-6642

Szerző és fotók: Ardó Tamás

Egyéb kerékpáros szakcikkekért kattints a bikepro.hu -ra

Tények és számok a 2013 első felében: a kerékpár a legnépszerűbb mindennapi közlekedési eszköz Németországban

Jelenleg körülbelül 71 millió kerékpár üzemel Németországban, évente mintegy 4 millió darabot adnak el belőlük. Nincs más közlekedési mód, amely megközelítené ezen számadatokat. Az ok egyértelmű: a kerékpár kínálja a legtöbb előnyt, gazdaságos, környezetbarát, egészséges, rugalmas, illetve a lehető leggyorsabb módja a közlekedésnek, ha a távolság öt kilométernél nem több. Akármilyen meglepő, a legtöbb helyváltoztatásunk ilyen, különösen a városi területeken. Europa nyugati felében a politikusok is tudomásul vették ezt a tényt, ebben az évben például Angela Merkel kancellárasszony nyitja meg EUROBIKE kiállítást!

cycling_ger_main
Számos tényező befolyásolja a kerékpárok eladási számát. Például 2013-ban az elhúzódó tél valamelyest visszavetette az adatokat, amelyek a nyár beköszöntével meredek megugrottak, augusztus végére már alig maradnak el az előző évi statisztikáktól. Mindazonáltal a németországi eladások júniusban megközelítőleg 7%-kal voltak alacsonyabbak, mint ugyanebben az időszakban 2012-ben, ugyanakkor a Német Kerékpárgyártók Egyesülete (ZIV) becslése szerint az értékesítés a minőségi kerékpárok és elektromos kerékpárok esetében mindössze 2-3%-os csökkenést tapasztalunk.

A németországi kerékpárgyártás emelkedő tendenciát mutat, 2013 első felében mintegy 1,65 millió darabot állítottak elő. A „Made in Germany” minőségi pecsétre egyértelműen nagy az igény: a Németországban gyártott kerékpárok exportja 9,3%-kal nőtt, ez kb. 790.000 kerékpárt jelent az előző év azonos napjától számítva. Az elektromos kerékpárok aránya ebben a tekintetben is jelentősen nőtt. Az import 2013 első felében 5%-kal csökkent, jelenlegi számítás szerint éves szinten 1,8 millió darab lesz.

cycling_ger_3

A ZIV prognózisa szerint, az e-kerékpárok piaci részesedése tovább növekszik a 2013-as üzleti évben. Már több mint 1,3 millió e-kerékpár üzemel Németországban, az elkövetkező években az éves piaci részesedése jelentősen emelkedhet, szerény becslések szerint is elérheti a 15%-ot. 2013-ban várhatóan 430.000 darab e-bike talál majd gazdára, amely 13%-os növekedést jelent. Az idei Eurobike kiállításon több tajvani és kínai cég is bemutatja kedvező áron kínált, magas technikai szintet képviselő elektromos meghajtásrendszerét, amely minden bizonnyal kedvező hatással lesz az e-bike-ok árszinvonalára.

A várható változások miatt a közlekedési szokások – különösen a mindennapi mobilitás terén – óriási átalakuláson mehet keresztül. A megváltozó igényekre a kerékpárgyártók már előre készülnek, új típusokat vezetnek be, számos technikai újítást várhatunk az elkövetkező években. A Német Kerékpárgyártók Egyesülete véleménye szerint ezek a prognózisok reálisnak, annak érdekében, hogy ez a folyamat gördülékeny legyen, a az e-bike infrastruktúra fejlesztésére a ZIV létrehozott egy négy pontból álló tervezetet, amelyet a politikusokkal, vezetőkkel is megismertetnek.

A minőségi kerékpárok iránti fokozott kereslet Németországban a kis kerékpárkereskedések felvirágozását hozta magával, illetve jelentősen emelkedett a minőségi pótalkatrészek iránti kereslet is. Jelenleg a hagyományos kereskedésekben történik a kerékpárértékesítések közel 60%-a, az összes eladott az eladott kerékpáros termékek esetében pedig ez az arány már megközelítően 80%! Ezek a számok várhatóan tovább emelkednek 2014-ben.

cycling_ger_1

A fő feladat ma a kereskedések technikai színvonalának emelése, a vásárlói igényeknek megfelelő emeltszintű szolgáltatások biztosítása. Ez utóbbiba tartozik a karbantartási munkák magasabb színvonalon történő megvalósítása, a kerékpárműhelyek technikai színvonalának emelése is. Érdekes adalék, hogy éppen az idei Eurobike-on jelenti be a világ vezető alkatrészgyártójának számító japán Shimano, hogy partnerkereskedői rendkívül fejlett kerékpárméretezési és -beállítási szolgáltatást nyújthatnak a cég támogatásával.

cycling_ger_2

Cube Aim Disc 26 MTB kerékpár

Nem egyszerű ezen a belépőnek számító árszinten megbízható kerékpárt kínálni kényelmes geometriával, 24 sebességes váltóval és tárcsafékkel. A kiváló ár/érték arányt mutató kerékpárokról híres német gyártónak viszont ez a feladat sem jelent gondot: a Cube Aim Disc 26 azoknak a tudatos kezdő terepezőknek készül, akik már egy valóban jól működő, terepen is bátran használható bringával akarnak belekóstolni az MTB világába.

cube_aim-disc-26-grey-red_6

Külön érdemes kiemelni a kiváló Shimano agyakra, Alex abronccsal fűzött márkás kerékszettet, amelyen minden idők egyik legjobban teljesítő gumiköpenye, a Schwalbe Smart Sam feszül. 2.25″-os szélessége kellő kényelmet nyújt, és tapadása a kanyarokban a világ legjobb külsőit idézi. A tökéletes gördülő alapra kerül a szépen kivitelezett 6061-es aluötvözetből készült váz, számos fejlett technikai megoldást felvonultatva. Az alsócső többszörös hidroforming eljárás után (Advanced Mechanical forming process) kapja meg bonyolult de a stabilitás és a kis tömeg szempontjából igen hatékony formáját.

cube_aim-disc-26-grey-red_1

Az alkatrész szett homogén Shimano, ami ebben az árkategóriában ritka, mint a fehér holló. A kiegészítőkkel sem fukarkodtak a német fejlesztők: az amerikai Easton márkás modelljeit láthatjuk a kormányon és a nyereg alatt, amíg a kormánycsapágy terén sem kell beérnünk egy minőségi FSA-nál gyengébb darabbal. A tárcsafékek a jól bevált Alivio-szintű Shimano darabok, amely minden időjárási körülményben jól teljesítenek.

cube_aim-disc-26-grey-red_4

Az itt bemutatott modell kapható V-fékes változatban is természetesen még alacsonyabb árfekvésben, illetve a 29″ kerékméretű Aim Disc ugyancsak a kínálat részét képezi.

cube_aim-disc-26-grey-red_5Jellemzők:

  • Suntour XCM Lockout villa, 100 mm rugóúttal
  • Shimano Alivio RD M410 hátsó és Shimano FD M310 első váltó
  • Shimano BR M395 (160/160) hidraulikus tárcsafék
  • Shimano/Alex kerékszett Schwalbe Smart Sam gumikkal

Alkatrészlista:

  • Váz: Alu Lite 6061 AMF RFR-Geometria, csak tárcsafékkel
  • Villa: Suntour XCM Lockout 100mm
  • Kormánycsapágy: FSA No.10 semi-integrated, 1 1, 8′
  • Kormányszár: Easton EA30 Oversized, Átmérő: 31.8mm, 8°
  • Kormány: Easton EA30 Lowriser Oversized, 660 mm
  • Markolat: CUBE Performance Grip
  • Fék: Shimano BR-M395 hydr. Discbrake (160, 160mm)
  • Első, hátsó váltó: Shimano FD-M310, Top Swing 34.9mm, 8-seb.
  • Hátsó váltó: Shimano Alivio RD-M410 Top Normal 8-seb.
  • Váltókar: Shimano SL-M310 Rapidfire-Plus, 8-seb.
  • Hajtómű: Shimano Acera FC-M361 42x32x22T, középcsapágy BB-UN26
  • Abroncs: RFR ZX24
  • Első, hátsó agy: Shimano HB-RM35 Centerlock Disc
  • Külsőgumi: Schwalbe Smart Sam 2.25
  • Nyereg: Scape Active 8
  • Nyeregszár: Easton EA30 31.6*400mm
  • Súly: 13,85 kg
    [divider scroll_text=”Cube Aim Disc 26″]

geo_ltd_acid_06Ajánlott fogyasztói ár: 169.900 Ft.

További információ a forgalmazó honlapján
[divider scroll_text=”Cube Aim Disc 26″]

Geometriaadatok

Vázméret 14″ 16″ 18″ 20″ 22″
Nominális méret (mm) A 360 405 450 490 540
Nyeregvázcsőhossz A’ 310 355 400 440 490
Felsőcsőhossz B 510 526 545 568 583
Vízszintes felsőcső B’ 527 550 572 596 610
Nyeregvázcső-szög C 72 72 72 72 72
Fejcsőszög D 70 70 70 70 70
Láncvillahossz E 420 420 420 420 420
Fejcsőhossz F 100 110 130 150 170
Tengelytáv G 997 1020 1043 1068 1083
Középcsapágy-magasság H -33 -33 -33 -33 -33