Home Blog Page 804

Interjú a Mátra Maratonon bajnokságot nyerő Poór Brigittával

matra_maraton_4Az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett XIII. Mátra Maraton idén egyben Maraton Országos Bajnokság is volt. A nők között a bajnoki címvédő, Dósa Eszter volt a fő esélyes, a versenyen azonban a korábbi U23-as világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista, Poór Brigitta diadalmaskodott. A részletekről az újdonsült bajnokot kérdeztük.

– Téged elsősorban a triatlonsportból, annak is a terep triatlon ágából ismerhet a sportszerető  közönség. Mióta foglalkozol versenyszerűen a mountain bike-ozással, és összeegyeztethető-e a két sportágban való versenyzés?

– Nagyjából akkor kezdtem el mountain bike versenyeken szerepelni, mikor az országúti triatlonról terep triatlonra váltottam. Kiváló edzéslehetőségként tekintettem a hazai mountain bike versenyekre, mind az XCO-ra, mind a maratonokra. Technikai tudásomat tekintve óriási lemaradásban voltam, ezért igyekeztem a triatlon mellett minél több MTB versenyen is részt venni. Mindennek már körülbelül hat éve. Jól emlékszem, hogy az első versenyem Sopronban, a Pannon Maraton volt. A két sportág a versenynaptáramtól függően nehézkesen bár, de összeegyeztethető. Külföldön hihetetlen, Ironman szintű népszerűségnek örvend az XTERRA Tereptriatlon, és a PRO mezőny is egyre népesebb, egyre több versenyt rendeznek Európában, amik Világkupa minősítést is kapnak. Emiatt nekem is egyre többet kell utaznom. Idén már 11 futamot rendeztek Európában, ebből 7 versenyen tudtam részt venni. És akkor az Európa Bajnokságról, Világbajnokságról még nem is beszéltem. Azonban ahogy szabad hétvégém van, már tervezem is, hogy melyik mountain bike versenyen vegyek részt!

matra_maraton_6
Nagyon kiegyensúlyozottan versenyeztél az idényben, de számítottál rá, hogy maraton cross országos bajnok leszel?

– Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy sikerül megszerezni a bajnoki címet, hisz Eszter nagyon kemény ellenfél.  A Maraton Bajnokság volt zsinórban hét országban a kilencedik versenyhétvégém, így meglehetősen fáradtan érkeztem. Előző hétvégén Angliában zártam a triatlon szezonom, így a Mátra Maratont megelőző héten már csak bringacentrikus edzéseket végeztem. Az idei évben, a Bakony Maratonon is sikerült már győznöm Eszter előtt, így megbizonyosodhattam róla, hogy ő sem verhetetlen, csak el kell hinnem magamról, hogy nyerhetek!

matra14-1035Hogy élted meg magát a versenyt, milyen fordulópontjai voltak a Mátra Maratonnak, illetve volt-e valamilyen előre eltervezett taktikád?

– Első alkalommal álltam rajthoz itt a Mátrában, de nagyon vártam már a versenyt, mert sok jót hallottam róla. Páromnak már volt alkalma versenyezni itt, és az elbeszélése alapján az első lejtő meglehetősen sziklás, nehéz terep, ami fekszik a 29-es bringámnak. Így megegyeztünk abban, hogy megpróbálok a Kékesre elsőként felérni, majd a lejtőn minél nagyobb előnyt kiharcolni! Ahogy elrajtoltunk, azonnal előre helyezkedtem, és Mátraházától a meredek aszfalton már elkezdtem rendesebben haladni, hogy a sípályán már csak a saját tempómmal tudjak foglalkozni, és senki ne hátráltasson. Ez olyan jól sikerült, hogy az ország legmagasabb pontjára már komoly előnnyel értem fel, amit – ha jól tudom –, folyamatosan tudtam növelni. Kimondottan tetszett ez a pálya, úgy érzem feküdt is nekem, és nagyon élveztem itt a bringázást.

matra_maraton_3
Mik a terveid a szakággal kapcsolatban rövid, illetve hosszabb távon?

– A fő sportágam továbbra is az XTERRA, illetve a tereptriatlon marad. Ettől függetlenül nagyon élvezem a mountain bike versenyeket is, és lehetőségeimhez mérten szeretnék minél több hazai rendezvényen részt venni. Mindamellett, hogy kiváló felkészülést, edzést jelentenek számomra, mindig nagy öröm itthon versenyezni!

XIII. Mátra Maraton – 2014. évi Maraton Cross Országos Bajnokság

Felnőtt női végeredmény (60 km):

matra_maraton_5

1. Poór Brigitta (Merida Maraton Team-CST)     02:51:06

2. Dósa Eszter (Vitalitás SE – Kross)                03:00:58

3. Orosz Anita (Trek SE)                                  03:03:46

A XIII. Mátra Maraton részletes eredményei: http://www.vuelta.hu/matra-maraton/eredmenyek-2014

Részletes információk a Mátra Maratonról: www.matramaraton.hu

Fotók: Vuelta Sportiroda, Tirszin János

Doppingolt kerékpár? Nézd meg a videót…

hesjedalTegnapi cikkünk kapcsán többen a csalás lehetőségével kapcsolták össze a könnyű országútiba szerelt elektromos rásegítést…

Pár éve Fabian Cancellara korbácsolta fel az indulatokat a klasszikusokon nyújtott emberfeletti teljesítményével. Sokan vádolták a Kancellárt csalással, és azóta mi is hallottunk, láttunk ezt-azt, de ebben a műfajban vádaskodni nem illik. Az éppen zajló Vuelta a Espana-n Ryder Hesjedal azonban szolgáltatott egy mozzanatot, amin nincs nagyon mit magyarázni:

A működési elv nem ugyanaz, mint amit bemutattunk. Fejlettebb…

Jonathan Vaughters, a Garmin csapatfőnöke így kommentálta ma a videót twitterjén:

Kerestetik: kerékpár szerelő villamosmérnöki doktorátussal és/vagy sugárhajtással kapcsolatos ismeretekkel, szigorúan bizalmas munkára, folyékony kanadai nyelvismerettel.

(Wanted: bicycle mechanic w electrical engineering and/or jet propulsion PhD. Highly confidential work. Must speak fluent Canadian.)

Azóta Hesjedal korábbi Garminos csapattársa, Alex Rasmussen egy „ellenvideót” is készített: https://bikemag.hu/magazin/hirek/gyenge-a-valasz-a-doppingolt-kerekpart-leleplezo-videora-de-letezik-megoldas#comment-158376

Világbajnoksághoz méltó downhill pálya Norvégiában

A 2014-es downhill világbajnokságnak a norvégiai Hafjell ad otthont, ahol szerdán a pálya megismerése volt a program, de még csak gyalogosan. Így tettek a magyar válogatott tagjai is, tüzetesen bejárták a nyomvonalat, erről számolunk be a következőekben.

A kedd esti megnyitó ünnepség után másnap már lehetett sétálgatni a pályán, ami az idei világbajnokság helyszínén még fontosabb, mint eddig bármikor. Ennek az az oka, hogy rengeteg életképes nyom található a két szalag között és meg is kell találni a legjobbat, leggyorsabbat, ugyanis a technikás részek sziklakertjei különösen nagy kihívást jelentenek, ráadásul egy rossz nyomon nagyon sok időt ott lehet hagyni az adott szakaszon.

Egyik nagyobb szikla a pályán
Egyik nagyobb szikla a pályán

Ugratók is vannak szép számban, nem is kicsik. A rajt után közvetlenül négy ugrással indul a buli, ahol az első hét méteres, majd egymást követve egyre nagyobbak és hosszabbak, végül a negyedik még annyival színesedik, hogy azon már csavarni is kell balra. Ha ugratóból az építettek nem lennének elegek, akkor ott van a pálya közepén egy természetes fajta is (a legnehezebb), aminek évek óta nagy híre van. Egy utat keresztez a nyomvonal, de nem átugrani kell fölötte, hanem arról el egy jóval lejjebb és arrébb található kis lejtőbe, tehát akadni is lehet, no meg utána egyből jön egy kanyar, ahova be kell férni.

Csodálatos panoráma
Csodálatos panoráma

Szóval egy vérbeli nagytempós downhill pálya található Hafjellben, totálisan méltó egy világbajnoksághoz, a srácok már nagyon várják a biciklizést rajta. Csütörtökön indulnak már az edzések, először a juniorok, majd a felnőttek is beugranak a mélyvízbe.

palyajaras_sziklakert

Videó a pályabejárásról:

[youtube height=”350″ width=”600″]https://www.youtube.com/watch?v=OSaPrRTdoD0[/youtube]

 

Érdemes követni a LiMiT Racing Team facebook oldalát, folyamatosan érkeznek képek és gyorshírek a világbajnokságról!

 

Shimano 2015: mindenki nyer!

A Shimano mindig hatalmas standdal képviselteti magát az Eurobike-on, ráadásul a legelőkelőbb helyen. Az idén sem volt ez másképp, és jókora mennyiségű friss termékkel jött ki a japán óriás. Igazából végignézni is kicsit fárasztó volt. Az új váltószettek – XTR, Alivio, 105 – mellett most a ruházat, a cipők valamint az új sportszemüveg kollekció is terítékre kerül. Ráadásul mindenki örülhet, hiszen a csúcs és az elérhető árú kategóriákban is komoly újdonságok érkeznek 2015-re!

Shimano_2015_eurobike_001

Az új XTR nagy újdonsága a 11-es hátsó sor, így adva meg az 1×11, 2×11, sőt akár a 3×11 fokozat lehetőségét is. A komplett új alkatrészcsaládot már bemutattuk részletesen a tavaszi Shimano termékbemutató alkalmával: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-xtr-m9000-uj-alapokon-a-legkorszerubb-technikaval

Shimano_2015_007

Az 1×11-es szettről sokat beszélgettünk összevetve a konkurens két éve kapható rendszerével és felvetődött, hogy máris vannak előnyei, például a 11-40-es sor fogkiosztása annak ellenére lényegesen finomabb a 10-42-nél, hogy első ránézésre nincs nagy eltérés (11-13-15-17-19-21-24-27-31-35-40). Természetesen a grammok tekintetében is méltó versenytárs, amihez ha hozzávesszük az új XTR szingós kerékszettet (1,3 kg 29-es méretben), a Shimano nem csak a működés szempontjából jelenti a topot.

Shimano_2015_eurobike_002

Az XTR elektromos verziója igazi úttörő, hiszen más még nem dobott piacra elektromos MTB váltószettet. Erről itt számoltunk be: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-xtr-elektronikus-valtas-2015-ben A váltórendszert a Demo Day-en ki is próbáltuk, amiről hamarosan bővebben beszámolunk itt a Bikemagon.

Shimano_2015_002

Shimano_2015_eurobike_003Az új Alivio szett – bár tudom ez meglehetősen szubjektív dolog – marha ütősre sikerült. A tetszetős világosszürke felületkezelés elég egyedi kinézetet kölcsönöz neki a Shimano palettán belül is. A hajtókar érdekes formavilága mellett megkapta végre az integrált tengelyt, ami sokat dob rajta. A szett ugyanakkor megmaradt a 9 fokozatnál, ami a véleményem szerint egyáltalán nem baj, inkább egy kiforrott 9-es rendszer, mint egy olcsósított 10-es annak minden kompromisszumával. A hátsó váltó külcsínre szerintem übereli a drágább nagytesóit is, de a fék is nagyon ütős dizájnt kapott. Itt mutattuk be részletesen: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-alivio-2015-ujabb-lepes-a-kozepkategoria-iranyaba

Shimano_2015_eurobike_004

Shimano_2015_009A 105-ös szett is szerepelt már bemutatónkban. Nem véletlen, hogy most rengeteg kerékpáron láttuk. Komoly kinézete, a nagytesóktól örökölt funkciók (pl négykaros hajtómű és 11-es hátsó sor), a választható kétféle felületkezelés és az ezekhez mérten kedvező ára népszerű alkatrészcsaláddá teszi az aszfalt világában. A tavaszi Shimano termékbemutató kapcsán már őróla is beszámoltunk részletesen:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/11-fokozatos-hidraulikus-shimano-105-os-szett

Shimano_2015_001Ami fontos a szettek pozícionálása szempontjából, hogy a 105 végre ismét a helyére került. A tavaly bemutatott Ultegra ugyanis annyira jól sikerült, hogy szinte ugyanazt tudja, mint a Dura Ace, így azonban kialakult egy szakadék mögötte, ráadásul lentebb a Sora is erősödött. A régi 105 közelebb állt a Sora/Tiagra szinthez, most viszont úgy tűnik, helyére kerültek a dolgok, ahogy az új 105 fékváltókar szárazon kapcsolja a váltókat, érezhető a minőségi ugrás. Igaz ez a fékekre is és persze a design-ra, az új Shimano 105 újra rendkívül népszerű család lehet Magyarországon is.

Shimano_2015_eurobike_005

Vannak új országúti kerekek is a palettán, ilyen a felső kategóriás, részben karbon RS81 típuscsalád, melynek tubeless-es verziója is lesz. Ezeket itt mutattuk be részletesen: https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-orszaguti-kerekkinalat-2015-ben

Shimano_2015_eurobike_006

Ahogy évről-évre egyre fontosabb szegmens a trekking vonal, úgy bővül a trekking alkatrészek kínálata is. A japán óriás sem maradhat ki az elektromos hullámból, és nem is fog, ezt elég erőteljesen demonstrálta is. A „STEPS” (Shimano Total Elerctric Power System) hajtásrendszerrel egyből nagyot dobott a Shimano, és az e téren eddigi legnagyobb Bosch komoly vetélytársra számíthat. Újdonságot jelentenek a minden eddiginél kisebb és könnyebb agydinamók, az újra átdolgozott agyváltók is. Mindezek részletes bemutatóid itt olvashatod:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/shimano-tura-es-komfortkategorias-fejlesztesek-2015-re

Shimano_2015_eurobike_007

Nagyot lép a cég a hátizsákok terén. Enduro táskájukról már írtunk:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/mtb-enduro-hatizsak-a-shimanotol-2015-ben

De a békésebb tekergésekhez is lesz hátitatyó, sőt kifejezetten urban feeling futárzsák is profi hátkialakítással, amibe kevésbé izzadhatunk bele, mint az oly népszerű, egyszerűbb műbőr társaiba manapság.

Shimano_2015_eurobike_008

Pedálok és cipők terén a pár éve bemutatott Click’R rendszer felfuttatása kapott egyértelműen hangsúlyt. Egyre többféle cipőmodell elérhető ebben a szegmensben (a képen láthatók mind új modellek), melyek kinézetre már tényleg nagyon messze állnak a hagyományos értelemben vett bringás cipőktől. Jellemzőjük, hogy a tervezésüknél a viselési kényelem prioritást kapott a hajtáshatékonysággal szemben, így a sportmodellekhez képest sokkal rugalmasabb, a természetes járást lehetővé tevő talpat kaptak, némelyik cipő felsőrésze természetes bőrből készült, és hagyományos fűzője van. Mind férfi, mind női típusok megtalálhatók a kínálatban.

Shimano_2015_010

Rengeteg új országúti és MTB sport és túra cipőmodellt is dob most piacra a Shimano, ezért inkább csak párat emelnék ki közülük. Több típusnál növelték a cipők mérettartományát, így némelyik már 52-es méretig is elérhető lesz a nagylábúak örömére.

Shimano_2015_eurobike_009

Országúti vonalon új a ProTour szintű csúcsmodell, az SH-R321-es modell. Tervezésénél már a légellenállás is szempont volt, ennek eredménye például az új csat forma vagy a cipő orrvédő műanyag rész formája. A lábfejre formázható Custom Fit kialakítás természetesen alap, de megtalálható benne az üreges szupermerev karbontalp, az új „Surround” elnevezésű felsőrész kialakítás, mely azt jelenti, hogy a cipő felsőrésze két irányból öleli át a lábfejet, ami sokkal finomabb illeszkedést tesz lehetővé, és egy új, rendkívül vékony és finom műbőr anyag alkalmazásával együtt nagymértékben javítja a viselési kényelmet miközben masszívan tart. Tömegére is odafigyeltek: párja 489 gramm 40-es méretben.

Shimano_2015_eurobike_010

XC vonalon az egyik új típus az SH-XC51. A hivatalos besorolás szerint ideális belépő szintű versenycipő. Üvegszál erősítésű poliamid talppal, alacson profilú, finom beállítást lehetővé tevő csattal, ellentétes irányú tépőzárakkal, és strapabíró szintetikus felsőrésszel rendelkezik.

Shimano_2015_eurobike_011

Lényegében teljesen új az Enduro-Trail vonal, hiszen csupa új típusokat találunk itt, melyek közül a csúcsmodell az M200-as. A főbb jellemzői között szerepel az új fejlesztésű Torbal talpkialakítás, mely a saroknál hagy némi csavarodási lehetőséget, hogy természetesebb legyen a láb mozgása, mely jobb irányítást tesz lehetővé extrémebb terepviszonyok között. A talp elülső részén továbbra is megmarad a talp merevsége a hatékonyság érdekében. A talp amúgy karbon, a rögzítésért gyorsfűző rendszer és egy lapos formájú csat felelős, a sarokrész aszimmetrikus, hogy védje a bokát, az eddigi SPD cipőkhöz képest megnövelték a stopli rögzítésnél a hosszirányú állíthatóság lehetőségét, ráadásul minél nagyobb a cipő, annál nagyobb mértékben. Mindezeket egészíti ki a srtapabíróra tervezett erős, szintetikus felsőrész és az opcionális széles verzió, mely a széles lábfejűek kényelmét szolgálja.

Shimano_2015_eurobike_012Ruházat terén irányváltás tapasztalható a Shimano-nál. A sportosabb vonalat úgy tűnik átengedik a házon belül működő Pearl Izumi márkának, ők meg a cipőknél a Click’R névvel fémjelzett irányban mennek el, ami a városi közlekedős, fitnesz bringás, akár nem is annyira bringás, hanem inkább utcai kinézetű ruhák határvidékét jelenti. Shimano_2015_eurobike_013Elsőre szokatlan is a határozottan utcai megjelenést kölcsönző a galléros felsők és lezser nadrágok látványa, de ahogy a városi kerékpározás rohamosan terjed, úgy nő az igény az ilyen kicsit hagyományos kinézetű, ám közben mégis technikai ruházat iránt. Marad ugyan pár sportosabb ruhadarab Shimano logóval jövőre, de a meghatározónak ez az irányvonal tűnik.

Esőruházat Shimano módra. Kifejezetten esős időre tervezett összeállítás Dryshield nevű anyagból, mely strapabíró, valamint nagyon jó lélegző és vízállósági képességekkel is rendelkezik.

Shimano_2015_eurobike_014

Kesztyűk terén is rákapcsol a nagy S. Az anatómiailag gondosan megtervezett Advanced széria igazán kényelmes viseletnek ígérkezik. Érdekessége, hogy a rögzítő tépőzár más irányban áll, mint a megszokott, így szabadabb mozgást tesz lehetővé a csuklónak, és nem zrikálja a tépőzár széle a csukó felső részét. A tenyérrészen természetesen megtaláljuk az ergonómiailag elhelyezett párnákat is elkerülendő az tenyéren lévő idegvégződésektől induló zsibbadást.

Shimano_2015_eurobike_015

A Shimano a kerékpáros szemüvegek terén is erősít, és igen méretes palettával jelentkezik jövőre. Mindegyik típus többféle színkombinációban számos féle lencsével – köztük polarizált és fotokromatikus lencsékkel is – lesz elérhető. A szemüvegek alapvetően egy országúti (R-series) és egy MTB felhasználásra optimalizált (X-series) lesznek sorolva. Míg előbbi könnyebb és aerodinamikusabb formájú, addig utóbbi erőteljesebb védelmet biztosít és strapabíróbb kialakítású. A szemcsik közt többféle méretű típus lesz (akad majd típus kétféle méretben is), hogy mindenki megtalálhassa a fejére illőt. Az országúi vonal új modellje az S71R, mely 10 féle színben lesz kapható. Fontosabb jellemzői: könnyű és erős Grilamid TR-90 keret anyag, cserélhető páralerakódás gátló és karcolásálló bevonattal ellátott víztaszító lencsék, különböző méretű cserélhető orrpárna.

Shimano_2015_eurobike_016

A montis vonalon újak az S41X ( a képen a fekete) és az S22X modellek (a narancs színű) masszívabb kerettel. Természetesen ők is számos színben kaphatók majd, és szintén megkapják a páralerakódás gátló és karcolásálló bevonatot a lencsékre.

Shimano_2015_eurobike_017

A japán mérnökök persze nem állnak le a fejlesztéssel, és már be is mutatták egy fejlesztés alatt álló felső kategóriás alkatrészcsalád, a Metrea koncepcióját, melyet kifejezetten a korszerű sportos városi kerékpárok számára terveznek. A Metrea lehet, hogy egy teljesen új irányvonalat indít el a Shimano kínálatában, melyet majd más alkatrészcsaládok bevezetése fog követni. Már most kíváncsian várjuk a következő kiállítást…

Bővebb Shimano-információ Magyarországon: http://www.paul-lange.hu/

Szöveg: gg

Fotó: gg

(x)

 

Az Eurobike magyar szenzációja: a legkönnyebb elektromos rásegítéses országúti

Az Eurobike-standon

7,6 kilogrammos kerékpár, és 250 Watt rásegítés, amiből semmi nem látszik, akár Contadort is lenyomnád… Avagy egy magyar találmány, amit hosszú „titkolózás” után a feltaláló Varjas István végre bemutatott a szélesebb közönség számára.

Az Eurobike-standon
Az Eurobike-standon

limemotion_2015_eurobike_003Elmehetsz bringázni a legjobb hegyi menőkkel is, hogy közben az ő nyelvük lóg majd, miközben te „kényelmesen” nyomod… Sőt, ha nem mondod el, fel sem tűnik majd nekik, hogy valami duruzsol a bringádban. Mert nem is duruzsol, ugyanis akár hangtalanul működik.

Ahol eddig 10-15-tel cammogtál fel, ott simán tarthatod a 20 km/h fölötti sebességet, a hegy teljes hosszában, az első fokozat két órán át, a második egy órán át, a harmadik 30-40 percig ad plusz Wattokat.

Össze sem lehet hasonlítani a mai e-bike-, pedelec monstrumokkal, hiszen két kilogrammot sem nyom a teljes rendszer, a kiállított kerékpár összesen 7,6 kilogramm, hangtalan, kívülről pedig semmi nem látszik a meghajtásból, az akkumulátor is lehelyezhető a vázon belül, vagy egy „kulacsban”.

ezzel a bringával ma már a Normafára tekertünk fel...
ezzel a bringával ma már a Normafára tekertünk fel…

És igen, magyar találmány, Varjas István a brit Limemotion-nel együttműködve Magyarországon tervezi a gyártást. ennek apropóján már hozott is kipróbálni egy nem mindennapi „játékszert”, de a kerékpárok Ferrarijáról csak legközelebb írunk részletesebben:

https://bikemag.hu/magazin/hirek/kiprobaltuk-a-super-e-bike-ot-hesjedal-nem-ilyet-hajtott-de

.

 

Fabio Aru nyerte a Vuelta 11. szakaszát, Quintana kipontozódott

Aru győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)

A kolumbiai a 20. kilométeren történt bukás következtében kényszerült feladni a Vueltát. A nap végén nagy harc folyt az összetettért.

153 kilométer és a Santuario de San Miguel de Aralarban magasodó célban egy 1210 méteres, átlagosan 7,5 %-os meredekségű hegy várt a mezőnyre. Azonban mielőtt odaértek volna, megtörtént a sajnálatos bukás, melynek következtében nem csak a korábbi piros trikós, hanem Steve Morabito (BMC) is feladni kényszerült a viadalt (az esettől függetlenül kiszállt a játékból az eddig csak szenvedő Thibaut Pinot is).

Ezután – ahogy az lenni szokott – folytatódtak a próbálkozások, melyek közül az egyikbe maga Contador is belekerült, azonban a többi esélyes hamar elkapta ezt a szökést. A felfordulásnak köszönhetően több mint 60 kilométer után alakult ki csak a végső elmenés, ahol ott tekert Vasyl Kiryienka (Sky) is, ám a mai nap esélyük sem volt: az összetettre hajtók nagy csatáját hozta az utolsó emelkedő.

A szívműtétéből barokkos túlzással csak éppen lábadozó Robert Gesink volt az első, aki 4 kilométerrel a céltól bepróbálkozott, majd nem sokkal később Daniel Navarro és Daniel Martin is elgurult a morzsolódó élmezőnyből. Ekkor Chris Froome kezdett el leszakadozni, ám nem sokkal később felzárkózott és ő maga támadta be a maradék csoportot, amelyre Contador reagált egy átütőbb erejű megindulással. Nem sokkal később Martint és Gesinket is utolérve megnyugodott az élcsoport és ezt a pillanatot használta ki remekül Fabio Aru (Astana), akit a célig már nem értek utol, így ő lett a szakasz győztese. Hat másodperccel később érkezett a három spanyol: Valverde, Rodriguez és Contador sorrendben. A Movistar versenyzője a nap elején elvitt egy gyorsasági részhajrát is, így 7 másodpercet faragott a hátrányán. Froome egy, Urán 14 másodpercet kapott, ahogy a többi nagyobb név is 1 percen belül érkezett.

Holnap hosszú idő után ismét a sprinterek villoghatnak.

A Vuelta 11. szakaszának végeredménye:

1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 3:41:03
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:06
3 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha
4 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
5 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:07
6 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:14
7 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:15
8 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:00:18
10 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:21

 

Az összetett állása:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:20
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:08
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:21
5 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:01:35
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:01:52
7 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:02:13
8 Winner Anacona Gomez (Col) Lampre-Merida 0:02:22
9 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:55
10 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:03:51

.

Egy órás rekord Jens Voigttal? „Miért ne!”

Mondta a nemrégiben visszavonult német, aki két hét múlva, Svájcban próbálja majd megdönteni az egy órás kerékpározás csúcsát.

jens3

„Úgy tekintek erre, mint egy utolsó meglepetésre a rajongóimnak, de jó teljesítményt szeretnék nyújtani: ez nem egy cirkuszi mutatvány lesz. (…) Talán ez sokaknak egy jelzés lesz, hogy tegyenek egy próbát. Versenyeztem Boardman, Indurain (korábbi…) és Sosenka (…és jelenlegi csúcstartó(k)) ellen is és most Fabian (Cancellara) és az ő generációja ellenfeleim. Nincsenek illúzióim afelől, hogyha ő és az igazi specialisták is megpróbálják, akkor az én (esetleges) rekordom sokáig fennmaradna, de tetszik a gondolat, hogy 75 évesen elmesélhetem majd az ölemben ülő unokámnak.” – mondta Jens Voigt, akit a szabályok megváltozása (időfutam-kerékpárral is meg lehet dönteni a rekordot) és az emiatt megingó Fabian Cancellara ihletett meg.

A rekordkísérletre szeptember 18-án kerül sor a Svájci Velodromban este 7 órakor. Az alkalomra a Trek egy − a SpeedConcept időfutamgépen alapuló − speciális kerékpárt fejlesztett ki. Ha a bringa és Voigt kísérletét siker koronázza, Ondrej Sosenka 2005-ös 49,7 km/h-s rekordja válik a múlt martalékává − és minden bizonnyal valóban meghozza az étvágyát a specialistáknak is…

.

Határozottabban „Shimanós”: kipróbáltuk az új Campagnolo szettet az Eurobike-on

A legszembetűnőbb változás a négyágú hajtókar-csillag

A Campagnolo évek óta nem frissítette fel annyira radikálisan alkatrészcsaládjait, mint most. Első ránézésre shimanós formákkal találkozunk a hajtókart, az átdobót, de még a váltót illetően is, a működés szempontjából azonban megmaradtak az olasz márkát kedvelők számára fontos tulajdonságok is…

Super Record tesztbringa
Super Record tesztbringa

A jelentős átalakítás a felső kategóriás szetteket – Super Record, Record, Chorus – érinti, hiszen változtak a váltók, váltókarok, valamint a hajtókar is. Utóbbi abban tér el a konkurensektől, hogy két lyukkörrel dolgozik, külön a nagy és a kistányér részére. Kezdeném a jó hírrel, nekem a Super Record rövid próbája alapján tetszik a változás, annak ellenére, hogy nem pontosan azt kaptam, amire számítottam.

A legszembetűnőbb változás a négyágú hajtókar-csillag
A legszembetűnőbb változás a négyágú hajtókar-csillag

A korábbi sajtóanyagok alapján azt gondoltam, hogy amolyan shimanós lesz a váltás, legalábbis a „tik-tik/takk-takk” szempontjából. Az új mechanikával (karok, váltók) a gyár szerint ugyanis kevesebb erőkifejtés szükséges a váltáshoz. Nos, a gyakorlatban nekem ez nem így jött le, ugyanis a váltókarokat érzésre nagyobb erővel kellett mozgatni, mint a saját Recordomat, persze itt bejátszhat az is, hogy a tesztpéldány vadonatúj, a sajátomon pedig jelentősen kopott már a mechanika.

Megjárattuk
Megjárattuk

Shimanóval összehasonlítva mindenképpen több erőkifejtést igényel a váltás, és ez azoknak, akik eddig sem szerették a Campa kioldókarját, ezután sem fogják. Akik viszont eddig is a Campagnolo váltók határozottságát szerették, a markáns visszajelzést a váltásról, az új alkatrészeket még jobban fogják szeretni. Miért? Mert maga a váltás folyamata is határozottabb és precízebb lett, akár teljes terhelés alatt is. Úgy fogalmaznék, visszatért a régi jó – általam nagyon kedvelt – „takk-takk” – érzés.

A kiállítási területen is volt lehetőség a legtöbb szett próbájára
A kiállítási területen is volt lehetőség a legtöbb szett próbájára

Van egy jó hírem azoknak is, akiknek a hüvelykujja eddig nem állt rá a Campa váltókra, ugyanis az alacsonyabb kategóriákban az olaszok tesznek egy próbát. A Veloce és Athena szetteknél az elektromos családok kioldógombjára hajaz majd a lefelé váltásért felelős mechanikus kar, következésképp a működtetését végző mozdulat is más. Én biztos meg tudnám szokni, de nekem a régi is tetszik.

Campagnolo Record 52-36
Campagnolo Record 52-36

További részletek a Recordról:

A váltómechanika átalakítása elsősorban az átdobón szembetűnő, a bowden nagyobb erőkarral mozgatja a terelőlemezeket, melyek alkalmasak a különböző tányérkombinációk – 53-39, 52-36, 50-34 – kezelésére, ránézésre az 53-39-hez és az 52-36-hoz passzol leginkább az ívük. Szerintem ezen a téren az elmúlt években kis hátrányban volt a Campa, az első váltásban a Shimano vitte a prímet. Az olaszoknak most sikerült javítani, és fantasztikusan teljesít az átdobó. Mint már mondtam, azt nem éreztem, hogy kevesebb erővel kéne nyomni a kart, de azt igen, hogy pontos és gyorsabb a váltás.

Giro d'Italia: Quintana, Campagnolo
Giro d’Italia: Quintana, Campagnolo

Próbálgattam egész lassan, gyorsan, kiállva terhelve, mindenhogyan, és átlagosan a teljes felfelé váltáshoz egy körbehajtás szükséges, lefelé egy fél, hogy tökéletesen végbemenjen a váltás. És szerencsére nem hibázott egyszer sem. Hasonlóan a Record sem, amit már a kiállítási területen, görgőn próbálgattunk. Érdekesség, hogy a szintén új Chorus elektromos szettet sikerült rávenni – ugyancsak görgőn – hogy bedobja a láncot a középrészhez (de ezt írjuk a hanyag olasz beállítás számlájára, vagy arra, hogy túl sokan tekerték a csarnokban a bringát előttünk, mit lehet tudni, kitől, mit kapott).

Tour de France: Nibali, Campagnolo
Tour de France: Nibali, Campagnolo

Változott még az átdobó trimmelése is, összesen kevesebb kattanással vált, és a nagytányérról akár trimmelés nélkül végigváltható mind a 11 fokozat. Maga a fékváltókar forma maradt a régi, többféleképpen foghatjuk, ez igazából egyéni ízlés és megszokás kérdése, kinek mi esik jobban. Ami új, a borítás, jobb minőségű, tapintású és a gyártó szerint tartósabb gumiból. Fékek, sor, lánc nagyjából maradt a régi. Könnyebbek nem lettek az új alkatrészek.

...és még Joe barátunknak is a Campa jön be.
…és még Joe barátunknak is a Campa jön be.

Ahogy már tettem rá utalást, előrukkolt a Campa egy új elektronikus szettel, a Chorus EPS-sel, amivel a standon dolgozó srác szerint is elsősorban a Shimano Ultegra Di2-nak szeretnének konkurenciát teremteni. Nehéz ügy, mert előreláthatóan drágább lesz (2500 EUR környéke), mint az Ultegra, ami ugye kb. ugyanazt tudja, mint a Dura Ace, csak éppen nem Dura Ace. A Chorus EPS-t viszont egy szinttel lejjebb pozicionálták, mint a méregdrága Record és Super Record EPS szetteket, a standon is elismerték, hogy nem ugyanaz a minőségi szint, mint a nagytesók.

campagnolo_2015_eurobike_013
Campagnolo Bora One 35

campagnolo_2015_eurobike_012Az újdonságok közül említésre méltó még két új kerékszett, a 35 mm-es Bora One és a Shamal Mille. A Bora One 35 a legendás karbon Bora versenykerék kedvezőbb  árú változatának 35 mm-es verziója, amely apróságokban tér el a drágább Bora Ultra 35-től. Például C.U.L.T. csapágyazás helyett még mindig kerámiagolyós USB technológiát találunk az alumínium agytestekben (a Bora Ultra karbonpalástos). Nagyságrendileg 50 grammal nehezebb az Ultra verziónál, szingós és peremes kivitelben is (a szingós szettben 1215, a peremes 1406 grammot nyom).

Shamal Mille
Shamal Mille

campagnolo_2015_eurobike_015A Shamal Mille új designnal érkezik, a korábbi Shamalnál kevésbé hangsúlyos felirattal, matt eloxálással, ami talán jobban illik a mai divatot követő vázakba. Az új felület a gyártó szerint jobb fékhatást biztosít. Az egyéb technológiák – G3 fűzés, USB kerámiacsapágyazás stb. – nagyjából ugyanazok, mint a korábbi Shamalnál, súlya is hasonló, szettben 1426 gramm a peremes kivitel. A megszokott külsejű Shamal Ultra kapható továbbra is a Mille mellett.

új felületkezelés
új felületkezelés

Campagnolo alkatrészekről vásárlási információt IDE KATTINTVA találsz.

Bence kollégám először ment campás országútival, szerencséjére rögtön a legjobbal… íme a véleménye:

Az új Super Record szett próbája mindenképp izgalmasnak ígérkezett. Nem is akármilyen országútra dobták csak fel a szettet az olaszok, hanem egy kézzel készült, gyönyörű Sarto bringát szereltek vele. Mivel Campával nem sok tapasztalatom van, leginkább az aktuális csúcs Shimano szettekhez tudom hasonlítani, de az összevetés konklúziójaként szerintem nem lehet levonni, hogy egyik jobb mint a másik, egyszerűen mások. 

a trackstand nem az alkatrészektől függ :-)
a trackstand nem az alkatrészektől függ 🙂
Első lényeges különbség a fékváltókar kialakítása, amiben a két gyártó már a kezdetektől fogva más elvet követ. Mindkettő megszokható, szerethető, működésben talán a Campa határozottabb érzést nyújt, a Shimano viszont finomabb szerkezet benyomását kelti. Összességében váltás terén is igaz ez, az elején furcsák voltak a hangos kattanások, de a próba végére kifejezetten megszerettem. Csúcs szettről lévén szó semmiféle késlekedés, pontatlanság nem merült fel, csak „katt és csatt” két fokozat között, meglehetősen gyorsan. Az átdolgozott átdobó felveszi a versenyt a Shimano gyorsaságával és pontosságával, sőt trimmelés tekintetében még jobban is használható. Egyedüli elmaradást a fékek terén éreztem, ott a japánok jelenleg jóval előrébb járnak szerintem.

(x)

 

Szatmáry András sprintbefutón bukta el a maraton bajnoki címet

Vasárnap a Mátrában rendezték az idei év maraton országos bajnokságát, amin a fogadóirodák nagy valószínűséggel a Waberer’s Areus Cube két maratonistájára, Szatmáry Andrásra és Vigh Zoltánra, valamint a Kross csapat versenyzőjére, Blazsó Márton győzelmére adták volna a legkisebb oddsokat.

10356024_759280100782256_3986736588959553208_n
A papírforma beigazolódott, a Bükk Maraton után ismét Szatmáry András és Blazsó Márton sprintbefutóján dőlt el a király kategória országos bajnoki címe, ezúttal András húzta a rövidebbet.

 „Kicsit izgultam a versenyt megelőző héten, hogy hogyan fogok regenerálódni a Gran Raid után, de néhány nap után újra 100%-os állapotban voltam. A versenyre vasárnap reggel utaztunk le, a csapatot ezúttal Csielka Márk, Vigh Zoli és én alkottuk. Andris és Zsolti az XCO világbajnokság közelsége miatt sajnos kihagyni kényszerültek az idei maraton országos bajnokságot. A rajt beszólításnál kellemes meglepetésként ért, hogy három lengyel Kross versenyző is tiszteletét tette az idei ob-n, így még izgalmasabbnak ígérkezett a verseny. Azt mondjuk már a rajtnál eldöntöttem, hogy a lengyel versenyzőkre nem ugrok és az abszolút elsőség sem érdekel, amennyiben csak lengyel versenyző ér be előttem. Pontban 10-kor elrajtoltunk. A lengyel sor gyorsan előre állt tempót diktálni, szépen nyugodtan felértünk a Kékesre, majd elkezdtünk gurulni hasonlóan nyugis tempóban. A lejtmenetben felért ránk egy kisebb csoport benne az edzőnkkel, Bogár Gáborral, aki meccsben volt a Master 1 kategória bajnoki címért, ezért rögtön előre állt és növelte a tempót. Még ezen a lejtőn eltört a nyergem ülőlapja középen, de szerencsére a bőrborítás és szivacsozás összetartotta. Az egészből annyit éreztem, hogy a nyereg orra lejjebb ment, a nyereg közepe pedig kiemelkedett kb. 1 centit, de nem volt annyira zavaró. Márk a következőkben sokat segített az aszfaltos részeken, hogy ne nekünk kelljen tempót menni. Az első igazi balszerencse a mátraszentimrei mászás előtt történt, amikor Zoli defektelt, de sajnos Márk már nem volt ott, hogy gyorsan kereket cseréljenek. Én hirtelen nem is tudtam, hogy mi lett vele, ezért csak gurulgattunk a síkon, mivel Marciék sem siettek, ugyanis lengyel csapattársuk ekkor előttünk volt. A szentimrei mászáson azért ráálltam egy erős tempóra, hogy senkinek ne essen jól és utolértük a lengyel Kross versenyzőt. Az emelkedő végén sikerült elmenni úgy 30 méterre, de az előnyöm elolvadt, amikor a településen belüli parkban elnéztem egy kanyart. Még a galyatetői mászáson próbálkoztam, de sikertelenül. Innentől ketten maradtunk Marcival és csak gurultunk. Egyikünk sem vállalt gyors tempót. Az utolsó rövid emelkedőkön már a forgalom is nagy volt, nem igazán volt optimális komolyabb támadásra. Már mindketten a végére tartalékoltunk. A kalandparkba Marci ment be elöl. Az utolsó rövid meredek végére Marci nagyon megtorpant, -hogy direkt vagy nem, azt nem tudom- de teljesen elvesztettem a lendületemet. Marci innen indított. Be nem tervezett lendületvesztésem miatt gyorsan 2-3 bicajhossz előnyre tett szert, de ezt a következő kanyarig nagyjából ledolgoztam. A célegyenes előtti sík szakasz nagyon köves huplis volt, nem nagyon lehetett szélárnyékot fogni. A hosszúra sikerült hajrá miatt nem volt meg a gyorsaságom a végére hogy kikerüljem Marcit, így másodikként értem célba. Nagyot hibáztam, amikor hagytam Marcit elölről indítani, tudhattam volna, hogy van annyira rutinos, hogy ezt onnan megcsinálja, de ebből is tanultam és igyekszem többet nem elkövetni hasonló hibát. Sajnálom, hogy Zoli defektelt, az utóbbi hetekben erősebb volt nálam. Mindenesetre gratulálok Marcinak a bajnoki címhez és persze minden bajnoknak és helyezettnek!”

A nagyszerű formában lévő Vigh Zoltánt technikai problémák gátolták meg, hogy beleszóljon a bajnoki címért folyó küzdelembe.

„Már a múlt hétvégén is elég jól éreztem magam és bíztam benne, hogy ez a mostani hétvégére még jobb lesz. Kékestetőre a Kross versenyzői diktáltak elég erős tempót. Mire a csúcsra értünk már csak 5-en maradtunk, Osecki Kornel, Blazsó Marci, Csielka Márk,  Szatmáry Andris és én. Az első lejtőn többen is felértek, így a hosszú hurkot egy elég nagy csoporttal együtt kezdtük meg. Nem volt igazán nagy tempó, de egymást váltogatva azért elég jó tempóban haladtunk. A verseny felénél egy ártalmatlannak tűnő helyen kaptam egy defektet. Végül úgy döntöttem, hogy lapos külsővel inkább elmegyek a következő frissítő pontig és onnan új kerékkel megyek tovább. A kerékcsere után mindent beleadtam és sikerült a 4. helyig felérnem és így a magyar bajnokságon 3. helyezést elérnem. Eddig szerencsére elkerültek a technikai problémák és sajnálom, hogy pont most szólt közbe a technika. Még egyszer szeretnék gratulálni Marcinak a győzelméhez!”

1896903_262382987218729_4557409235623108446_n

A Waberer’s Areus Cube kapitányának 2 évvel ezelőtti súlyos balesete lassan a feledés homályába vész, ugyanis Bogár Gábor ismét remek formában versenyez. Ezúttal a Master 1 kategóriában léphetett fel a dobogó legmagasabb fokára és húzhatta magára a bajnoki trikót!

„Bár az idei maraton bajnokságot nem sikerült megnyernünk, nem vagyok elégedetlen. Technikai gondok bárkivel előfordulhatnak. Az idei évben számos nagy maraton versenyen bizonyították versenyzőink, hogy felnőttek a feladathoz és fel tudják venni a versenyt a legjobbakkal. A 24. életévét épp csak egy hete betöltő Szatmáry András komoly maratonos jövő előtt áll. Megtehettük volna, hogy teljes csapattal állunk oda a rajthoz, de Partinak és Juhásznak most fontosabb, hogy a hétvégi olimpiai krossz világbajnokságon jól szerepeljenek. Egy maraton országos bajnokság most nem fért volna bele a programjukba. Azért a csapat mégsem maradt maraton bajnoki cím nélkül. Bár nálam elsősorban már nem a versenyzés a fő prioritás, azért ahol tudok, még rajthoz állok. Így történt, hogy sikerült megszereznem a Master1 korosztályos XCM bajnoki címet. A Bükk Maraton után szisztematikusan készültem erre a napra. Sikerült leadnom még két kilót és az elmúlt hetekben jól mentek az edzések is. A verseny alatt végig jól éreztem magam, bár időnként erősnek éreztem a tempót, mégis igyekeztem az élbollyal maradni, amíg csak lehet. Élveztem, hogy újra az élbollyal versenyezhetek.”

1907437_877326455629698_1956648812085619694_n

A Holdfény Liget idén is megrendezi 10 órás MTB körversenyét!

A 10 órás versenyre várjuk a terepkerékpáros sport iránt elkötelezett bicajosokat, akik újra megmérettethetik magukat versenytársaikkal egy színvonalas tekerésben!

Akcióban a zalaegerszegi Hotel Yacht Club SE versenyzői (archív)
Akcióban a zalaegerszegi Hotel Yacht Club SE versenyzői (archív)

A verseny időpontja: 2014. szeptember 13., szombat, 08:45 – 18:45 óra.
Helyszín: Vas megye, Gyöngyösfalu, Liget u. 1. – Holdfény Liget – az Alpokalja kalandparkja, GPS: É 47o 19′ 27,496″, K 16o 34′ 13,186″.
Bővebben:  http://holdfenyliget.hu/hu/szolgaltatasok/reszletek/10-oras-mtb-verseny/

A rendezvényt kedvezőtlen időjárási feltételek (pl. eső) mellett is megtartjuk!

Időterv:
Rajt: 08:45.
Cél: 18:45.
Eredményhirdetés: 19:30.

Pénzdíjas versengés az alábbi kategóriákban 100,- Ft/megtett km díjért:
• Egyes versenyszám férfi
• Egyes versenyszám férfi – Single Speed (ÚJ)
• Egyes versenyszám női (ÚJ)
• Páros versenyszám férfiak
• Vegyes páros versenyszám (páros nők is ide tartoznak)
• Csapatverseny férfiak (4 fő)
• Vegyes csapatverseny (4 fő bármilyen összetételben)

Nevezés:
Az info@holdfenyliget.hu e-mailcímre megküldött levélben, a http://holdfenyliget.hu/hu/szolgaltatasok/reszletek/10-oras-mtb-verseny/
címről letölthető nevezési lapokkal.

2014.08.31-ig:
egyéni: 3.900 Ft/fő, páros: 7.600 Ft /pár, csapat (4 fő): 14.800,- Ft/csapat

2014.09.01-től a verseny napjáig (akár a helyszínen is):
egyéni: 4.900 Ft/fő, páros: 9.600 Ft /pár, csapat (4 fő): 18.800,- Ft/csapat

Nevezési díj magában foglalja:
• Chipes időmérés
• Frissítés a pályán
• Izotótiás italok
• Mentőszolgálati felügyelet a verseny egész ideje alatt
• Vacsora a versenyzők és 1-1 kísérőjük részére
• Öltözők, mosdók, zuhanyzók használata napközben
• Speaker a rajtnál-célnál
• Versenyzők számára és versenyzőnként 3 fő kísérő számára belépés a Holdfény Liget kalandparkba a verseny napján.
• Fotózás és képek közzététele tárhelyen a résztvevők számára

8021247510_e61b2f09fc_b
A pálya 2014. augusztus 16-tól a Holdfény Liget nyitva tartási idejében (előzetesen telefonon vagy e-mailben történő jelzéssel) bejárható és kipróbálható!

A pályáról:
A pályán kb. 2,1 km egy kör, a szintkülönbség 45 méter.
1/3 felfelé egyenletes középen kicsit rosszabb, de jó minőségű, akár esőben is tekerhető, végén egy fahíddal egy kisvasút felett.
1/3 csiki-csuki a szó szoros értelmében, egy quad-pályával, ami direkt nagyon kanyargós, hogy lassan menjenek rajta a kilátogató vendégek, önmagába forduló pálya, ahol egy szakaszon egy bicajos egy alagútba, a másik pedig az alagút tetején teker.
1/3 lefelé a végen rázósan, de nagyon gyorsan, katlanos fordulóval.

Még több információ és nevezés:
Kiss Enikő: 30/630-3901
kiss.eniko@holdfenyliget.hu
www.holdfenyliget.hu

.