A gumiipar talán a világon az egyik legszennyezőbb ágazat, főleg ha teljes életciklusra vetítve nézzük, viszont a járművek 90%-ához nélkülözhetetlenek a kerekeken feszülő fekete csodák. A Schwalbe már eddig is figyelt a környezetvédelemre, de ezt tovább fokozták! És persze bemutattak új modelleket is.
Immáron három éve létezik a GreenGuard defektvédelmük, ami nem csak hatékony, hanem környezetbarát újrahasznosított alapanyagból készül, a belsőik újrahasznosítása pedig még régebbre nyúlik vissza. Most pedig a „cycling and recycling” jelszó alatt bemutatkozott a Green Compound. Az új alapanyag egy része fenntartható módon a kaucsukfa nedvéből készül, a másik része pedig különböző gumik újrahasznosításából. Az eladások nagy részét kitevő trekking külsők 70-80%-a ilyen alapanyagból fog készülni hamarosan. Jelenleg az új Road Cruiserek készülnek „ultrazöld” módon, és ez az első külsőgumi a piacon, aminek a futófelülete is újrahasznosított anyagból van!
Hasonló durranás a gumikeverékek között az Addix bevezetése, ami rögtön tucatnyi modellnél lesz elérhető. 13-féle monti gumi kapja meg az Addix-ot az EVO szériából, ami ötvözi a kiváló gördülési ellenállást, a maximális tapadást és a tartósságot. Pedig ez utóbbi nem volt haverja az első kettőnek 🙂 2015 óta harmincan dolgoztak azon, hogy ez a keverék megszülethessen.
Négyféle színnel különböztetik meg felhasználási területek szerint. Az Addix Speed gumikon piros csíkot találsz, ezeket XC versenyésre optimalizálták. Kék csíkos az Addix Speedgrip, ami már inkább az all mountain és trail használatra készül, a tartóssága pedig 62%-kal magasabb, mint a jelenlegi PaceStar gumikeveréknek és 35 %-kal jobban is tapad! Az Addix Soft-ot narancs csíkkal jelölik, és enduro illetve downhill versenyzésre célszerű használni, hiszen oda optimalizálták. Ideális akár elektromos montikra is. Végül, de nem utolsó sorban pedig itt a rózsaszín csík az Addix Ultra Soft jelölésére, ami egy extrém puha keverék dh és enduro felhasználásra, illetve a nagyon hideg napokra. Külön ajánlja a német gyártó a különböző színek keverését, tehát például előre egy Ultra Soft, hátra egy Speed, ahogy a pálya, vagy a versenyző kívánja.
A gravel biking és a cyclocross nagyon kedvelt szakág manapság, mondhatni egyfajta trend lett, ezért tovább bővült a One család két új modellel. Az X-One Speed alacsony gördülési ellenállású, szélein apró mintázattal rendelkező gumi, ami főleg száraz döngölt talajon nyújtja a legjobb formáját, de aszfalton is kiválóan használható. A OneStar gumikeveréknek köszönhetően könnyű, könnyen gyorsítható. Kapható lesz belőle belső nélküli Tubeless Easy, defektvédelmes RaceGuard illetve MickroSkin verzió is, 33-622-es szélességben.
A G-One Bite már inkább terepesebb gumi, apró nyitott mintázattal, terepre, vagy nagyon rossz minőségű aszfaltra, murvás utakra. A masszív oldalsó bütykök növelik a kanyarsebességet, ha pedig Tubeless Easy kivitelben belső nélkül használod, akkor kiváló menetkomfortot biztosít. A gravel bringák között itthon nem nagyon terjedt még el a 650B-s kerekek használata, de a jó hír az, hogy 54-584-es méretben azaz 27.5×2.1-esben is kapható lesz a 40-622-es mellett.
A GreenGuard-os gumikon kívül a trekking kategóriában itt a mindenesnek szánt Marathon GT Tour. Dual Guard defektvédelemmel rendelkezik, amit gyakorlatilag csak egy százas szög tud majd átlyukasztani, és vélhetően ennek is brutális futásteljesítménye lesz, akárcsak a többi Marathon külsőnek, melyek egyfajta etalonként vannak jelen a városi bringások illetve túrázók körében. Négyféle méretben lesz kapható: 26×2.0”, 37-622, 40-622, és 47-622.
A Schwalbe gumikat keresd a kedvenc bringaboltosodnál!
Érdekes cikk jelent ma meg az origo.hu-n, miszerint kép alapján köröz a rendőrség egy biciklist, aki vascsővel próbálta betörni a villamos ablakait, miután nem engedték felszállni.
A gyanú szerint a férfi néhány hete a margitszigeti villamosmegállóban akart felszállni biciklijével a villamosra. A vezető azonban megkérte, hogy szálljon le, mert biciklit nem lehet a villamoson szállítani. Ezután a férfi a villamos elé hajtott biciklijével és a Jászai Mari térig ment előtte, aztán az üvegeit megpróbálta betörni egy vascsővel – olvasható a cikkben.
Ha viszont jobban megnézzük a police.hu mellékelt fotóját, láthatóan egy összehajtható, „folding” kerékpárt tart a kezében. Ezeket a bringákat arra tervezik, hogy összehajtva, személyi poggyászként szállíthatóak a tömeg- és vasúti közlekedésben, sőt, még repülőn is. Arról nincs információ, hogy a kőrözött férfi összehajtva próbálta-e feltenni a kerékpárt a villamosra, és természetesen vandál tettére az sem mentség, ha neki volt igaza…
Tulajdonképpen már primitívnek tekinthető Vivax-rendszerű rejtett motorral bukott meg egy francia kerékpáros, akit a verseny után már a rendőrség és a Francia Antidopping Ügynökség (AFLD) emberei vártak.
A több korosztálynak közös rajttal indított, Saint-Michel de Double térségében rendezett versenyen egy 43 éves master versenyző használt motort, akire már korábban is felfigyeltek kiugróan jó hegymenetei miatt. Lebuktatásában nagy szerepe volt a korábbi profi versenyzőből lett doppingellenőrnek, Christophe Bassons-nak.
A francia újságíró, Thierry Vildary riportja szerint a 43 éves bringás kerékpárjában egy 250 Wattos Vivax motor volt, az akkumulátort a kulacsba integrálták. Vildary szerint sokkal fejlettebb csalásokkal is visszaélnek a mezőnyben és a tabletes mágneses kontroll nem elég ezek felderítésére, a delikvens csalót már egy ideje figyelték.
A francia 3-as csatorna összeállításában látható, ahogy a hegymenetben a Tour-szakaszgyőzelemmel is büszkélkedő Pierrick Fedrigo unokaöccsével, a junior Mathys Fedrigo-val vannak szökésben, de később egy defekt miatt ki kellett állnia a master versenyzőnek. A szervek ezután vizsgálták meg a kerékpárját és találták meg a motort.
Idén a Media Days kapcsán már egyszer beszámoltunk arról, hogy milyen fejlesztések várhatóak jövőre a KTM-nél, bemutatták a nyár elejére elkészült 2018-as kerékpárokat, viszont maradt pár modell, ami csak a nyár végi Eurobike-ra állt össze, ilyen például a jövő év egyik legnagyobb slágere, a Prowler Sonic is.
Júniusban még csak a Prowler Sonic vázának 3D nyomtatott változatát láthattuk, akkor is izgalmasan nézett ki, de augusztus végére már komplett kerékpárként nézhettük meg az Eurobike-on, persze most is csak egy üveg mögött, valószínűleg egyelőre még nem készült el belőle túl sok darab, ezért vigyáznak rá ennyire. Annyira új még, hogy a katalógusban még festetlen vázzal összeszerelve szerepel.
A gyártó állítása szerint a Prowler Sonic-ban egyesül az all mountain és az enduro kerékpárok minden előnye. Az igazán könnyű, 2200 grammot nyomó, 150 mm-t mozgó, UD karbon váz adja ennek az alapját, az alacsony irányítópultnak és a meredek nyeregvázcsőszögnek köszönhetően remekül lehet vele mászni, a 67 fokos fejcsőszög és a rövid (436 mm) láncvillák pedig valódi lejtőző géppé varázsolják.
A rugózása a KTM-nél már évek óta bevált Straight Line Link rendszer, gyárilag Boost szabványú 29″-os kerekekkel szerelik és ISCG 5 konzol található rajta. Elöl csak egy lánckerékkel kompatibilis, ennek megfelelően a Sram 1×12-es XX1 Eagle szettje dolgozik teljes egészében a meghajtásban és a váltásban.
Pár hónapja már beszámoltunk róla, hogy a Myroon Sonic és a Scarp Sonic váza is teljesen megújul 2018-ra, mindkét kerékpár a hatalmas KTM stand elé volt kitéve, nagyon sokan megcsodálták őket.
A Myroon új női modelljével a Glory-val is találkozhattunk eldugva a sorok között, érdekes módon alig volt látogató a stand nem e-bike oldalán.
Az Ultra sorozat váza is teljes fejlesztésen esett át, a jövő évtől triplán húzott hidroformingolt alumínium csövekből készül, Boost tengely kompatibilis és a tapered fejcső, a postmount tárcsafékkonzol és a sideswing-es első váltókonzol teszi teljessé a váz mai kor követelményeinek megfelelő modernizálását.
A KTM első aero országútijáról, a Revelator Lisse-ről, már írtunk az előző beszámolóban, megcsodáltuk, hogy milyen zseniálisan oldotta meg az osztrák gyártó a kábelek láthatatlanná tételét, mellyel igazán letisztult megjelenésű kerékpárt kapunk. Viszont csak a legegyszerűbb modellel találkoztunk a Media Days-en, az Elite-tel, de ezenkívül van belőle két másik változat is, az Ultegrával szerelt Master és a csúcs Sram e-Tap-es Prestige.
A Revelator Sky országúti kínálat egy igazi gyöngyszemmel bővül, a DMP eTap-pel, mely a Delko Marseille Provance csapatkerékpárjának a replikája.
Alto Prestige
2018-tól Revelator Alto név alatt kaphatóak az eddigi külön sorozat névvel nem rendelkező Revelator modellek, pl a Prestige-ből Alto Prestige lett és a 4000-ből Alto 4000.
A Strada modellek is teljesen megújulnak a jövő évtől, erről is tettünk már említést, de most az Eurobike-on remekül bemutatta a KTM, hogy milyen felhasználásra is alkalmasak ezek a kerékpárok, a fenti képen egy Strada 2000 látható felmálházva. Nem véletlenül olyan hatalmasak a sárférőhelyek a gumik mellett, gond nélkül tehetünk fel szélesebb vagy bütykös gumit és akár el is hagyhatjuk az aszfaltot egy földút kedvéért.
Két új városi modell is felkerül a KTM 2018-as palettájára, az Oxford 28.9 és a Chester 28.7. Mindkét modellen integrált bovdenezés és teljes városi felszereltség (sárvédő, csomagtartó, világítás, kitámasztó) található, a különbség köztük a váltórendszerekben van, az Oxford láncváltós, míg a Chester-en agyváltós rendszer dolgozik a hajtásban.
Az új kisgyerekeknek szánt modellekkel 2018-ra teljessé válik a gyermek kerékpárok kínálata az osztrák gyártónál, a legkisebbektől az idősebb gyerekekig mindenkinek kínál bringát a KTM. Külön készül bringa terepre, aszfaltra, sárvédővel vagy anélkül, különféle színösszeállításokban, fiú vagy lány geometriával. Nem tudok olyan gyermek kerékpárt mondani, amit nem találok meg a KTM termékei között.
Macina Flite, Gran, Kapoho
Az idei évben a KTM stand e-bike részlege nagyobb volt, mint a hagyományos kerékpároké és végig tele volt látogatóval. Minden kategóriában készít elektromos rásegítéses kerékpárt az osztrák gyártó, sőt már van olyan kerékpárja, ami csak e-bike-ként érhető el. A nyári beszámolókban már bemutattuk, hogy milyen modellekkel bővül a gyártó kínálata, a Eurobike-on is ezek a modellek voltak előtérbe helyezve, mindösszesen egy plusz modellel találkoztunk, amit nem hoztak el júniusban a Media Days-re.
A kiállítás legkülönlegesebb e-bike-ja, a szintén üveg mögött található Macina Fold volt. Túl sok információval nem rendelkezünk róla, valószínűleg még fejlesztési fázisban van, mindössze annyit tudhattunk meg, hogy 837 mm x 680 mm x 396mm-esre összehajtható, tehát e-bike létére igazán könnyen szállítható.
2018-ra a magasabb kategóriás e-bike-ok (Kapoho, Lycan, Fogo, Race, Cross, Flite, Gran, Sport, Style, Eight) többsége megkapta az új Bosch Powertube fejlesztést, ami azonkívül, hogy az integrált akkumulátorral letisztultabb megjelenést kölcsönöz, jóval nagyobb nyomatékot biztosít bringázás közben. A Macina Kapoho 271-en tökéletesen látható, pontosabban nem látható az akkumulátor, a KTM-nek nagyon szépen sikerült megoldania ezt a problémát.
Az e-bike-ok közül a Macina Mine Me az, ami mellett még nem tudok szó nélkül elmenni, 24″-os kerekeivel tökéletes választás azoknak a gyerekeknek, aki szüleikkel hosszabb túrákra akarnak menni, de az erőnlétük még nem engedi azt.
A komoly tradíciókkal rendelkező Colnago már az elmúlt években is belátta, hogy a technológiai fejlődéssel és a piaci trendekkel nem érdemes szembe menni, mindkettő bőven megfér a patinás olasz márka hagyományaival. 2018-ra V2-r néven továbbfejlesztették az eddigi legkönnyebb vázas országúti kerékpárjukat, a V1-r-t, és egy új időfutam bringával is bővítik kínálatukat.
2018-tól az új V2-r a csúcsa a Colnago monocoque karbon vázas kerékpárjainak, mely az alacsony tömeg, a merevség és az aerodinamika mesteri keverékeként született meg. A váz alapját a régi csúcsmodell V1-r adja, tömegben (835 gramm M-es méretben a gyári adat szerint) és karbonszövet szerkezetben nincs is változás a két váz között, de teljesítményben már jelentős különbség van köztük. A V2-r középcsapágyház merevsége hajtásirányban 13%-kal nagyobb, a fejcső pedig 4%-kal merevebb, mint az elődnél, ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően jobban gyorsul a kerékpár.
A fejcsövet és a felsőcsövet is áttervezték, a hátsó fékbovden végig a felsőcsőben fut, annak eredményeképpen, hogy a hátsó fék újra a megszokott helyére, a támvillára került (újra kezdenek rájönni a gyártók, hogy ott van jó helyen a fék), ráadásul direct mount rögzítésűek, tehát alacsonyabb tömeg mellett nagyobb fékerőt biztosítanak. A maximális aerodinamika jegyében a nyeregcső bilincset is vázba integrálták és a nagyobb kényelem érdekében a jobb rezgéselnyelő képességgel bíró, enyhén szárnyprofilú 27,2 mm átmérőjű nyeregcsővel készül a V2-r.
A középcsapágyház is tartogat különlegességet, a Colnago saját fejlesztésű rendszerét, a TF82.5-öt, ahol a csapágyház belsejében egy menetes betét található, amibe két könnyű alumínium csésze tekerhető és ezekben a csészékbe sajtolják bele a press fit csapágyakat, minden BB86,5 rendszerrel kompatibilis. A kor elvárásainak megfelelően nem csak felnifékkel, hanem tárcsafékkel is elérhető lesz a V2-r.
A másik 2018-as fejlesztés a Colnago-nál az új időfutam kerékpár, a K.One, mely az eddigi leggyorsabb kerékpár a gyártó kínálatában, 50km/h fölötti sebességhez tervezték. Fejlesztése során rengeteget teszteltek szélcsatornában és a 2017-es csúcs aero modell Concept tesztadatait is felhasználták. A K.One-t teljes integráció jellemzi, de emellett rendkívül jól személyre szabható. Ahogy a képeken látható Rui Costa idén már ilyen kerékpárt használt a versenyeken.
A klasszikus csúcsmodell, a C60, még mindig töretlenül őrzi helyét a Colnago kínálatának tetején. Bármennyire is nem mai konstrukció, nagyon nehéz vele versenybe szállni. A kínai gyártás uralta kerékpáriparban mai napig kézzel készítik Olaszországban, ráadásul pont a karbon muffos technológia az egyik nagy előnye, sokféle méretben (szám szerint 9 sloping és 5 tradicionális) készítik és lényegében bármikor tudnak egyedi geometriájú megrendeléseket fogadni, ezenfelül remekül megtervezte ezt a modellt az olasz gyártó. Az Eurobike standon jó pár darabbal találkozhatunk, köztük Ben Swift (UAE Team Emirates) kerékpárjával is.
A tavalyi kiállítás sztárja, a Colnago első aero mezőny kerékpárja, a Concept, még mindig egy igazi műremek, tipikus példája az olasz gyártó mentalitásának, ha valamit megcsinálunk azt csináljuk meg rendesen, mind menettulajdonságokban mind aerodinamikailag is a maximumot nyújtja, ami egy országútitól elvárható.
2017-ben jelent meg a középkategóriás C-RS, mely csúcskategóriás kinézetével számos kerékpáros szívét meghódította, jó hír, hogy 2018-ban is a Colnago palettájának részét képezi.
Az országúti modellek mellett cyclocross kerékpárok is megtalálhatóak a Colnago kínálatában és ezeknél sem adja lejjebb a szintet az olasz gyártó, az újratervezett monocoque karbon vázas Prestige CX bármely más gyártó kerékpárjával felveszi a versenyt, sőt! Nem csak szemkápráztató, hanem a technikai tartalmát tekintve is elsőrangú kerékpár. Érdemes rápillantani az első agyra, igazán stílusos darab.
A klasszikus modellekről a Master-ről és az Arabesque-ről sem szabad megfeledkezni. Minden acélváz szerető országútis szíve megdobban, ha ezekre a kerékpárokra néz, annyira gyönyörűek és tökéletesek. Nem mellesleg mindkét modell 1 cm-es lépcsőkben 49-es mérettől 65-ösig kapható, tehát garantáltan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzoló méretet.
További információk és árak a hazai forgalmazó honlapján: Bikeexpress.hu
A negyedik alkalommal, Törökbálinton megrendezett Riczu Imre Emlékverseny idén először volt UCI 1.2 kategóriájú, Magyar Kupa forduló és Parakerékpáros Országos Bajnokság.
Népes amatőr mezőny is élvezte újra a „kerékpáros Forma-1 pályát”, valamint az idei évben először rendezett gyerek futamokat a Tuttobici Hungarofondo gárdája. Így mindösszesen 530 kerékpáros élvezte Törökbálint városi pályáját. Az eredmények és a fotók a rendezvény Facebook oldalán kereshetitek.
A záró nemzetközi versenyen mindvégig az olaszok kontrollálták a 20 körös, 126 kilométeres futamot és egy szökés után Alessandro Giurato révén meg is nyerték a versenyt, a második Mattia de Marchi lett, a dobogó harmadik fokára a brit Anthony Moye fért fel. A legjobb magyar Peák Barnabás lett, 9. helyen átgurulva a célvonalon.
Amilyen összeszedetten nyerte meg idén Nino Schurter az összes fontos XC versenyt, olyan erős volt a Scott dominanciája az Eurobike kiállításon! Talán van valami összefüggés?
Idén egy személyes példán keresztül is sikerült megtapasztalni, milyen szintre emelte a profizmust a svájci cég. A fejlesztőmérnököknél alapvető elvárás a mesterfokú diploma, de többen PhD képzést követően csatlakoznak a cég Givisiez-ben található központjához. Három világszinten elterjed nyelv megértése szintén alapkövetelmény, bár Svájcban ez talán nem is számít különlegesnek. Annak ellenére, hogy a termelés Távol-Keleten zajlik, az összes tesztelésre alkalmas berendezés a Scott kizárólagos tulajdonában van, legyen szó statikus vizsgálatokról, vagy dinamikus élettartam tesztekről.
Scott Foil 2018
A 2017-es szezontól kezdve a WorldTour versenyeken is névadó szponzorként szerepelnek az Orica-Scott révén. Caleb Ewan idén Giro d’Italia szakaszgyőzelemmel hálálta meg a bizalmat, a fiatal ausztrál sprinter az aero Foilországútit használta. A második generációs Foil talán legismertebb sikere Matt Hayman nevéhez fűződik, a 2016-os Paris-Roubaix klasszikuson sötét lóként tudott nyerni.
Scott Foil Premium Disc 2018
A 2018-as modellév újabb mérföldkövet jelent a Foil történetében, debütál ugyanis a tárcsafékes változat. A váz sziluettje meglehetősen hasonló a felnifékeshez, de több ponton lényeges különbségek is felfedezhetőek. A csak tárcsafékes villa új fejlesztés, a villavállat aerodinamikailag optimalizálták, hátsó része illeszkedik az alsócsőbe. A Flat Mount rögzítésű féket és konzolt kívülről egy légterelő takarja, sőt az átmenő tengely furatát a hajtás oldalon is szárnyprofil keresztmetszetű forma veszi körül. A tengely egy 5-ös imbusszal szerelhető, így nem lóg ki felesleges kar sem, ami megnövelné a légellenállást.
A váz első háromszöge megegyezik a felnifékes változattal, így marad a Press Fit középcsapágy és az ékmechanizmussal rögzített aero nyeregszár is. A láncvillán is természetesen Flat Mount konzol található, az átmenő tengely is a kategóriában megszokott 142×12 mm-es. Apró részlet, de cserélhető váltofülből létezik már az új Direct Mount Shimano hátsó váltókhoz tervezett verzió is.
Összességében aerodinamikailag nem marad el a felnifékes modelltől, a teljesen átdolgozott lay-up miatt a váz 25 grammal, míg a villa 15 grammal nehezebb. A végére maradt viszont az aduász, mégpedig a 30 mm-es gumikkal való kompatibilitás. Így már a katalógus adatokat olvasva is Roubaix kompatibilis géppel állunk szemben, de bevethető sprinterek által is egy sík szakaszon, vagy akár egy heroikus „da solo” szökéshez.
Scott Addict RC – Simon Yates kerékpárja
A Riccardo Ricco alkatú függőknek továbbra is csak az Addict RC hozhat teljes kielégülést. A karbon váz és villa tömege együttesen 1100 gramm alatt van, a tárcsafékes változat is mindössze 60 grammal nehezebb, és akár 28-as gumikat is fogad. Az Addict RC a klasszikus országúti versenygép, az idei Tour de France fehér trikósa, Simon Yates is ilyet hajt.
Scott Addict 20 Disc 2018
Az Addict azt a felhasználói réteget célozza meg, akik kevésbé értékelnék az RC hosszú és lapos geometriáját, sokkal inkább a Solace kényelmét keresik. Azonos méret esetén rövidebb a felsőcső, hosszabb a fejcső, így magasabbra kerül a kormány. A vázszögek is inkább a stabilitást segítik elő az agilis irányíthatósággal szemben.
Scott Addict Gravel 20 Disc 2018
A „gravel” szcéna arany virágkorából sem maradhat ki a Scott. Az Addict Gravel ugyan nem a szakág legjobban variálható típusa, viszont nevéhez méltóan kifejezetten könnyű és hatékony fegyver a murvás mérföldek megtételéhez. Nem véletlen tehát, hogy Gus és Lachlan Morton (Dimension Data) ilyen bringákkal vágtak neki Kolumbia felfedezésének a Thereabouts 3. részében. Egyedül felszereltségben különbözik az Addict CX, a teljes Force 1 szett egy könnyű és szimplán használható rendszert kínál akár a saras cyclocross versenyekre is. A kételkedőknek Tufi hosszú távú menet tapasztalatokkal is szolgálhat majd.
Scott Speedster Gravel 20 Disc
Mindenképp említést érdemel az alumínium vázas Speedster széria. A kedvezőbb árú modelleknél is kiemelt hangsúlyt fektettek az igényességre. A Tiagra szettes Speedster Gravel Disc például kiválóan betöltheti a „mindenes” kerékpár szerepét.
Scott Plasma 5 – Sebastian Kienle kerékpárja
Simon Smart neve ismerősen csenghet az Enve kerekek kedvelőinek, a brit aerodinamikai mérnök F1-es tapasztalatok után fordult a kerékpáripar felé. A Plasma 5 triatlon bringa is az ő nevéhez köthető. Több helyen megfigyelhető a teljes integrációra való törekvés, ilyen a fejcső elé helyezett aero italtartó, az egyedi kormány és könyöklők, továbbá a felsőcsövön található tárolóegység. Az Eurobike kiállításon megfigyelhettük Sebastian Kienle Ironman világbajnok beállításait is. Ami különleges, hogy a német festetlen vázat használ, amivel legalább 50 grammot spórol. Egyedi igények szerint készült a Drag2Zero karbon könyöklő, valamint az aero kulacs meghosszabbításaként szolgáló áramvonalas burkolat/tárolódoboz is.
Ha a Scott által támogatott sportolók kerülnek sorba, egyértelműen első a listában Nino Schurter. A tavaly bemutatott Scale és Spark modellek nyergében idén az összes világkupát és a világbajnokságot is megnyerte.
Scott Scale RC 900 SL 2018
A merevfarú Scale mindig is híres volt arról, hogy kategóriájában az egyik legkönnyebb vázzal rendelkezett, a legújabb változat M-es méretben mindösszesen 879 grammot nyom. Mindez 29″-es kerékméret mellett, ugyanis a versenyzésre szánt gépeknél ezt találták hatékonyabbnak a mérnökök. Az RC kifejezetten egytányéros rendszerekhez készült, de szerepelnek a kínálatban első átdobóval szerelt modellek is.
Scott Spark 900 RC World Cup – Nino Schurter kerékpárja
Szintén tavaly debütált a legújabb Spark összteleszkóps XC gép, amiről korábban részletes teszttel jelentkeztünk. A Spark 900 RC 100 mm rugóúttal rendelkezik és elsősorban versenyzőknek készül. A Spark 900 esetén már 120 mm-rel és kifejezetten technikás ösvényekkel kompatibilis vázszögekkel számolhatunk, míg a Spark 700 ehhez a 650B+ (2,8″) gumik megnövekedett tapadását és komfortját teszi hozzá.
Scott Genius 2018
A 2018-as modellév legjelentősebb újdonsága a 150 mm-t mozgó élménybringa, a Genius. Nevén kívül valójában semmi nem köti elődjéhez, műszaki megoldásai sokkal inkább a tavaly bemutatott Spark szérián alapulnak. A rugóstag helyzete megegyezik, az alsó bekötési pont a középcsapágy fölé került, így a fejjel lefelé beszerelt taghoz itt is a vázban integráltan fut a lockout kábel. A metrikus „Trunnion Mount” rugóstag azonos szemtáv mellett nagyobb lökettel bír. Mivel a hosszabb rugóút nagyobb elmozdulással párosul a hátsó háromszögben is, a Scott mérnökei rájöttek, hogy nem kifizetődő egy olyan forgáspont nélküli kialakítás, mint a Spark esetén. Végül a jól bevált négyforgáspontos Horst-link bizonyult a legjobb megoldásnak, látható is a forgáspont a láncvillán.
A jó kezelhetőség érdekében kifejezetten rövid 438 mm-es a láncvilla. Ez főleg annak tudatában nagy eredmény, hogy akár 2,6″-os gumik is beférnek 29″-es felniken. A kerékpár sokoldalúságát mutatja, hogy a rugóstag felső bekötési pontjánál levő excentrikus hézagolókkal pillanatok alatt átalakítható a geometria és 2,8″-as gumikat is használhatunk 650B kereken. Menet közben a tagot és teleszkópot egyszerre vezérlő TwinLoc kapcsolóval választhatunk a nyitott állást jelentő 150 mm, a trail fokozatként ismert 100 mm, és a teljesen lezárt állapotok között.
Scott Genius 700 Tuned 2018
A geometria a legújabb trendeket követi, meglehetősen hosszú a felsőcső, amit rövid kormányszárral kompenzáltak, így tempós szakaszokon is meglehetősen stabil, valamint az irányítás se tűnik túl lomhának. A csúcsot képviselő Tuned változat egy darabból készült kormány-stucni kombóval érkezik, a Syncros Hixon SL iC modellje mindösszesen 290 grammot nyom. A vázszett is hű a Scott hagyományaihoz, a legjobb változat tömege taggal együtt 2249 gramm.
Syncros Hixon SL iC
Nyáron volt alkalmunk rendesen letesztelni a bringát, elöljáróban annyit, hogy remek önbizalom növelőként működött még kevésbé tapasztalt bringások alatt is. Nagyon kiegyensúlyozott gép, főleg a gyors és köves terepeken teljesít jól, illetve az ugratókon is kellőképp stabil.
Scott E-Genius 700 Tuned 2018
Akinek mindez kevés, mert például nem adatik meg a lehetőség, hogy egy felvonóval felszerelt bikepark mellett lakjon, annak érdemes elgondolkoznia az e-Genius beszerzésén. Pontosan ugyanaz a tervezési elv, karbon helyett alumínium vázzal, viszont ezt bőven kompenzálja a Shimano E8000 szett 250 W-os rásegítése. Az 500 Wh kapacitású akkumulátor az alsócsőbe van integrálva, így esztétikailag is remek az összkép.
Scott Sub Cross 20 2018
Akik nagyvárosi ingázáshoz vagy hétvégi túrákhoz keresnek hű társat, azoknak is érdemes egy pillantást vetni a Scott kínálatára. Az Sub Cross kerékpárok kiváló minőségére garancia a márkanév, ezenkívül az specifikáció is remekül átgondolt, a jól párnázott nyergek és ballonos gumik még a kátyús vidéki utakon is kellő komfortot nyújtanak.
Scott E-Silence 10 2018
Ha elkél a rásegítés, akkor is rengeteg modell közül lehet választani a svájci gyártó kínálatában. Az e-Silence széria hihetetlenül halkan és kiegyensúlyozottan teljesítő Brose motorral készül, míg az általunk is próbált e-Sub modellek a jól bevált Bosch hajtást használják. Akik személyesen is szeretnék megtapasztalni, milyen egy elektromos rásegítésű Scott kerékpárral suhanni, azoknak kiváló program az októberi e-bike teszthétvége Visegrádon a K2 BikeShop rendezésében.
Érdekes kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi a Prevost Hungaria fuvarozó cégnél. A dolgozók, akik komolyabban is szeretnének a bringázással foglalkozni, saját gépet kaphatnak a cégtől és vállalaton belüli versenycsapatot is építettek, versenyekre járnak. És mint megtudtuk, a projekt nemcsak a csapatépítést szolgálja, hanem a dolgozók életminősége is javul.
Az, hogy egy vállalat kerékpárokba ruházzon be, amiket a dolgozók sportolásra, szabadidős tevékenységre használhatnak, már eleve ritka. Tudtommal példa nélküli Magyarországon, hogy igényes Specialized montikat kapnak a versenyeken induló munkatársak, sőt ehhez egyéb támogatást is kapnak a cégtől. Ehhez vegyük még hozzá, hogy egy fuvarozó cégről van szó, ahol 270 sofőrrel több mint 200 kamion ingázik Európa útjain, akkor különösen meglepő a történet. Mikrofonvégre kaptuk a cég tulajdonosát, Szabó Györgyöt, hogy meséljen a nem mindennapi kezdeményezésről.
– Meglepő kezdeményezés egy kamionos cégtől, mi adta a kezdeti lökést?
– Egy barátom, Erhard Zelmer vett rá, hogy próbáljam ki a maratonozást. Később már edzővel készültem, innen jött az ötlet, hogy a cégen belül találjunk partnereket a kerékpározás népszerűsítésére. Jelenleg hat bringa van kikölcsönözve a versenyeken induló kollégáknak és ennél jóval többen kerékpároznak aktívan a dolgozók közül. Továbbá elindult a „céges” versenycsapat építése is, ami vélhetően újabb lendületet ad a kezdeményezésnek.
– Nem is gondoltuk volna, hogy egy kamionban – aminek értelemszerűen csak a nyerges vontató részét lehet „privát” célokra használni – elfér a bringa…
– Korábban sok mindent vittek magukkal a sofőrök, még az ivóvizet is, hogy ne kint kelljen megvásárolni. Azóta változtak a szokások is, több külföldi telephelyünk van, ezért úgy tervezzük meg az utakat, hogy a kollégák ott el tudják helyezni a személyes holmikat. Emellett sofőrjeink sűrűbben jönnek haza – régebben több hónapig úton voltak – így eleve nem kell annyi mindent magukkal vinni. A telephelyeinken is vannak kölcsönkerékpárok, pihenőidőkben a kollégák azokat is tudják használni. Hetente kétszer biztosan megfordulnak a frankfurti telephelyünkön, amelynek a környékén remek bicajos helyek vannak.
– Akkor ezek szerint a sofőrök előre tudják mindig mikor és hová mennek?
– Amikor a sofőr egy három hetes útra elindul, jellemzően tudja, hol lesz pihenőideje, így a bringázásokat is előre be tudja tervezni. Használhatja a „ledepózott” kerékpárokat, vagy ott hagyhatja a sajátot, ha éppen úgy adódik. Így akár egy komplett edzésprogramot is össze lehet állítani.
– Mostanában – ha jól tudom – a kamionsofőr hiányszakma. Akár még motiváló tényező is lehet, hogy valaki épp ezért csatlakozzon hozzátok…
– Igen, sajnos egyre kevesebben választják ezt a hivatást, sokaknak csak a pénz számít, de szerencsére egyre többen vannak, akik ily módon is motiválhatók. A béreket nem lehet az egekig emelni, hiszen a fuvarozás pengeélen táncoló üzletág. Ezért is gondolkozunk a nem anyagi jellegű motiváción, megpróbálunk az életformán, illetve az életminőségen javítani.
Néha lehet irigyelni a bringázó kamionosokat 🙂
– A cél, hogy sofőrök szabadidejüket sportosan, aktívan töltsék?
– Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a dolgozóink próbálják ki a bringázást, hiszen ezzel nemcsak ők nyernek, hanem mi is. Jellemzően sok a túlsúlyos, depresszióra hajlamos sofőr, mi fittebb, kipihentebb, motiváltabb munkavállalókkal szeretnénk együttdolgozni. Ha vannak más cégeknél olyanok, akik pont erre vágynak, de ott nem találják meg ezt a lehetőséget, akkor nem állunk ellent!
– Remélhetően nincs „nyomás” a dolgozókon, hogy mindenképpen bringázni kell!
– Dehogy! Ez egy lehetőség. Ha a kolléga egy másik jó ötlettel jön, szívesen támogatom, hiszen nem csak az jó, ami nekem kedves. Ha nem túl költséges, kompatibilis a munkakörrel, illetve valamilyen módon be lehet illeszteni a munkarendbe, akkor részemről rendben van! Ha valaki futni akar, akkor minden további nélkül biztosítjuk neki a futófelszerelést és a lehetőséget.
– A sofőrök számára tudtommal vannak kötelező pihenők…
– Igen, egy nap nem tölthetnek több mint 9 órát vezetéssel. Ha valaki hosszú úton van, a pihenőidőt is magában kell eltölteni. Van, aki tv-t néz vagy netezik, de attól nem lesz igazán kipihentebb, stresszmentesebb. Akik kerékpárra ülnek, egy jót tekernek, majd alszanak, feltöltődve vágnak neki a pihenőidőt követő munkának. De talán még ennél is fontosabb, hogy a sportolásnak köszönhetően megtanulják a helyes táplálkozást, a vitaminok, ásványi anyagok bevitelének fontosságát, ami az éjszakai vezetések során nagyon hasznos. A RedBull és kávé helyett például jobbak a táplálék-kiegészítők!
– Hogy fogadták a sofőrök a lehetőséget?
– Sosem lehet egyszerre mindenki kedvére tenni. A lehetőség egyben szelekció is: nekünk az a jó, ha a dolgozók látják benne a lehetőséget, és főként ezeket a kollégákat szeretnénk a sorainkban tudni. Akiket csak a pénz érdekel, azok ritkán elégedettek. Lehet, hogy ők elszivárognak másfelé, ahol több pénzt lehet keresni, ahol nem foglalkoznak azzal, hogy a szabadidejükben mit csinálnak. Vannak olyanok is, akik nem szeretik, ha a pihenőidejükbe „beleszólnak”.
– Ezek szerint nemcsak a munkavállaló számára előnyös ez a lehetőség, hanem a munkaadónak is?
– Persze! Fittebb lesz, bírja a monotonitást, megtanul bánni az energiáival. Amikor éjszaka kell a 9 órát levezetni, jobban be tudja osztani az erejét, mivel a maratonversenyeken ezt már megtanulta. A sport rendszert visz az életébe. Nem csak elindul nyélen a vakvilágba, nyomja-nyomja, aztán a szalagkorlát alól szedik ki.
– Gondolom a csapat is a cégen belüli közösséget erősíti…
– Legyen egy közösség, legyen akikkel azonosulni tudnak, akiknek szurkolni lehet. Általában 6-10 fővel indulunk egy-egy versenyen, emellett többen eljönnek segítőnek. Ez így kiváló csapatépítő tréning. És ami még fontosabb, itt megszűnik a hierarchia, nem számít ki az irodista, a sofőr, a fuvarszervező vagy éppen a vezető. Egyik fő partnerünk – a Lufthansa – támogatóként állt a kezdeményezés mögé, mivel látják benne a fantáziát. Az együttműködés a dolgozók számára is közvetlenebb kapcsolatot biztosít a megbízóval.
– Voltatok már csapatversenyen?
– Idén mentünk volna Velencére, de sajnos az elmaradt, viszont jövőre mindenképpen tervben van a 24 órás zánkai verseny, természetesen már saját csapattal!
– Egyéb versenycélok?
– A Top Maraton sorozatban szeretnénk minél többen részt venni, eleinte a rövid távokon, ismerkedve a versenyzés élményével. Kitelepülünk a lakókamionunkkal, csinálunk egy jó kis bulit a csapatnak. Második körben viszont azt szeretném, ha az úton lévők – Írországtól Spanyolországig – kapcsolatokat építsenek egymással, és közösen induljanak el a helyi rendezvényeken. Tőlünk nyugatra az adott hétvégén több tucatnyi verseny van, nem nehéz találni egyet a közelben!
– Vannak kollégák, akik a kezdeményezés hatására elkezdtek komolyan bringázni?
– Abszolút! Az egyik csapattag Frankfurtban elment edzésre, hozzácsapódott egy másik, aki korábban nem is bringázott, majd nyomtak egy 60 km-es kört. Ezt ugyebár ezt facebookon, stravan mindenki látja. Írtam a srácnak, hogy ha ezt ilyen ügyesen csinálja, akkor miért nem csatlakozik hozzánk? Pedig ő sem nem fiatal – sokan azt hiszik sportolni csak fiatalon lehet…
– A tevékenység egyben példát is mutat.
– Bárki bármikor „megfertőződhet”, sokan nem gondolják, milyen világ tárul fel előttük. Valljuk be őszintén, a bringa már régen nem az, ami egykoron volt. Bringáztam régen is, de a mai modern gépeknek köszönhetően kaptam rá igazán. Egyből meghozzák a kedvet a kerékpározáshoz! Ezt a kollégák is sokszor megtapasztalják a modern gépeken…
Van ami egészen kis helyen is elfér! Fotó: Mészáros Tamás
– A bringák személyre szólnak, vagy van egy flotta, amiből mindenki elvihet egyet-egyet?
– Is-is. A telephelyeken lévő bringákat a „garázsmesterek” adják ki. Ezeket el lehet kérni, elő lehet jegyezni, van belőle M-től XL-ig, női-férfi, trekking és monti. Emellett vannak a személyre szabottak, a komoly edzés vállaló, versenyeken induló kollégák számára, akik nyilván azt is vállalják, hogy a programot komolyan veszik. Jelenleg gondolkozunk egy olyan kategóriában, amely a nem versenyző kollégákat tömöríti, örülnének, ha ők is bekerülhetnének ebbe a csapatba.
– Ha jól értem a bringák a beszerzésébe a dolgozónak nem kell beszállni…
– Így van, a kerékpárt a cég biztosítja, az ő feladata csak annyi, hogy használja.
– Ha jól tudom jelenleg edzőt kerestek, aki foglalkozna azokkal a munkatársakkal, akik komolyan gondolják a kerékpározást?
– Legszívesebben magam vállalnám a feladatot, de sajnos nincsen időm rá. A jövőbeli edzőnek a versenyfelkészítés mellett további feladata lenne az életviteli tanácsadás, táplálkozás és motivációépítés. Várjuk az ilyen kvalitású edzők jelentkezését, akár távmunkában is!
Sokfelé eljut a sofőr és a bringa együtt. Itt éppen a Holland partoknál Fotó: Kormos Csaba
– Miért esett a Specialized-ra a választás?
– Szeretnénk, ha a bringák színvonala a cégünkkel egy szinten lenne. Mezeink minősége is ezt tükrözi, hiszen ezek által képviseljük a cégünket és támogatóinkat. A bringák természetesen beváltak, nehéz lenne rosszat mondani róluk 🙂
Reméljük ez a kezdeményezés más cégeket is arra fog sarkallni, hogy kövessék a példát, és a bringázás által nyújtsanak többet a dolgozóiknak!
Blazsó Márton, a Mesterbike 575 Team versenyzője igazán vadregényes többnapos mountain bike maraton vett részt szeptember 21. és 24. között a Déli-Kárpátokban, Brassó közelében, ahol végül az összetett 3. helyen végzett. Az „epikus” négy napról mesél az alábbiakban:
A Bükk maraton előtt egy régi román versenyzőtársam, Razvan Juganaru felhívott és meghívott egy négynapos versenyre Brassó közelében. Igent mondtam, mert nagyon szeretem és jól mennek a többnaposok. Az esemény közeledtével egyre komolyabbá vált a dolog. Médiának bemutatkozót írni, szállásról, kajáról nyilatkozni (vega, nem vega…). Ahogy egyre több infó került elő az eseményről, úgy vált egyértelműbbé számomra, hogy nagy durranást akarnak ezzel a versennyel a szervezők. Hiszem, ha látom. A rajtcsomagot átvéve és a versenyszabályzatot olvasva világossá vált, hogy ez tényleg komoly verseny lesz. Kötelező tartozékok: a GPS feltölthető pályatérképpel, Izoterm fólia és esőálló poncsó és egy GPS jeladó, amire még visszatérek. Medve riasztó nincs? 🙂 Ezen a környéken voltam már olyan versenyen, ahol többször is találkozol olyan lejtőkkel, amin elgondolkozol, hogy le akarsz-e menni rajta, vagy egyáltalán le lehet-e menni bringával. Ááá, de csak nem, itt lányok is ugyanazon a pályán indulnak. Hát csak DE! Végül is a verseny jelszava Wild Rugged Epic.
A „Wild”, az itt Romániában alap! Itt azért senki ne várja el, hogy felporszívóznak, a gallyakat eltakarítják az útból, nehogy az elektromos váltód feltekerd. Meg ugye 2400 m-en a -2 fokban bringázni a sziklák közt, már önmagában vad!
A „Rugged” A Déli Kárpátokban csak kicsit kell akarni technikás és sziklás pályát kijelölni, aztán rájössz, hogy mást nem is lenne egyszerű.
„Epic” Hmmm… Számomra a szervezés, de leginkább a Média volt az Epic!
Kezdjük a szervezéssel: A verseny egy 5 km-es prológból, és 3 nap maratonból állt. Az első maraton szakasznak volt csak máshol a rajtja, ahova transzfer vitt, a többi rajt és az összes cél a román olimpiai biatlon pályán volt felállítva. A versenyközponttól pár lépésre voltak a szállodák, ahol a versenyzőknek foglalták a szervezők a helyeket, persze a szobákban a szponzorok által telerakott „welcome” ládával, Banánnal, almával, alkoholmentes Tuborg Sör, Gatorade és még sok finomság. Ezek a termékek vártak minden mennyiségben a célkapunál is, és mellette zöldséges tészta, frissen facsart citrusfélék, magvak (mogyoró, kesudió, nápolyi stb…) Hagy ne soroljam fel. Szállodában központi svédasztalos vacsora. Aki akart még meg is hízhatott, a napi 4-5-6 óra versenyzés mellett is. Miközben, megebédeltél, a bringádat lemosták és ott várt az őrzött depóban.
A média: Egyik barátommal már régóta gondolkoztunk, hogy lehetne visszaadni a maraton versenyek izgalmait. A pálya nehézsége mellett a hosszabb táv és emelkedők, jó lehetőséget adnak a taktikázásra, remekül kijönnek a versenyzési stílusbeli különbségek. Ha ezt nyomon lehetne követni, legalább annyi izgalmat és beszédtémát adhat, mint egy országúti GT szakasz.
És így is lett! Bizonyíték a három, több mint 3 órás youtube-os video az élő közvetítésekről! A kapott jeladót, kötelezően mindenki vitte magával. Ez adta verseny közben a pillanatnyi pozíciót, rajtszámot, nevet, csapatot, sebességet, pillanatnyi helyezést, talán emelkedő százalékát is. Biztonsági funkciója is volt. Ezen a készüléken van egy segélyhívó gomb is, baj esetére.
A verseny honlapján, az aktuális szakasz térképén, végig lehetett követni – okostelefonon is – ki hol jár, mennyi a sebessége, hányadik helyen áll stb.
Fura volt megtapasztalni, hogy a szakasz végén kapod az üzenetet Németországban dolgozó haverodtól, hogy „jól megnyomtad a szakasz végét”, „az utolsó itatónál, majdnem beért vagy 4 versenyző”, „izgi volt…”
Ma már minden csak pénz kérdés! A technológia bőven megvan! Ha hozzávesszük, hogy a drónok is hogy fejlődnek és lassan egyre olcsóbbá is válnak, pozitívan kezdem látni a montis és ezen belül a maraton szakág jövőjét is. Csak a fantázia és a szándék szabhat határokat!
És ha valaki kedvet kapna ide eljönni és próbára tenni magát, hogy kelthet-e még félelmet benne egy maraton pálya, akkor hajrá! Jövő nyár végén ismét Carpathian Epic!
Elhagyva a főutat, a 60-as úton haladunk a Tasmán-öböl ölelésében. Célunk Motueka városa, az Abel Tasman Nemzeti Park kapuja, a 13 park legkisebbike, mégis az egyik legszebb, leglátogatottabb az összes közül, természeti adottságai egyedülállóak. Út? Az nincs. Ösvények vannak és bérelhető kajakok a tengeri úthoz.
Takaka Hill emberpróbáló emelkedőjén meg-megállunk, és nem csak a látvány miatt.
Telt ház fogad a helyi kempingben, de szomorú arcunk meglágyítja a főnökasszonyt, felajánl egy szűk placcot a kivibokrok árnyékában. Bőven elég lesz, csak a kakas ne kukorékolna hajnalban a fejünk mellett. Kinga kicsit tart a 15 kilométeres emelkedőtől, szeretne egy pihenőnapot a hosszú hegymenet előtt, ráadásul felszabadul egy sátorhely is – maradunk.
Innen indul Új-Zéland 9 Nagy Túrájának legnépszerűbbike.
Terepgumik szögre akasztva, a vérgép készen áll eddigi legnagyobb hegymászására. A sátor előtt őrködő kauri matuzsálem nemzeti védelem alatt áll.
[divider scroll_text=””]
[divider scroll_text=””]
Bejárjuk a környéket, megnézzük a nemzeti parkot, a nagy ösvényt, közben megmászunk pár komolyabb dombot is. Sokszor próbáltam meggyőzni Kingát a vékonyabb gumi előnyeiről – eddig hiába – most azonban rábólint a kerékcserére. Tényleg tarthat a holnapi hegymászástól. A vastag terepgumikat otthagyjuk a kempingben, ha akarnánk sem tudnánk más úton visszajönni, minek cipelnénk feleslegesen őket?
Reggel elszántan vágunk neki az eddigi legkeményebb emelkedőnek. Kinga nincs elragadtatva az új „papucsoktól”, instabilabb, bizonytalanabb a vérgép útfekvése, ráadásul tekerni sem könnyebb. Az utóbbi megállapítás nyílván nem igaz, de hegynek tekerni virsligumikon sem leányálom… mi lenne vele a 2.25-ös bütykösökkel? Ezek a kivi útmérnökök tényleg nem gatyáztak a szintek csillapításával, Takaka Hill sem az óvatos bicikliseknek készült, mindjárt az elején 10% feletti meredekséggel veszi el a bizonytalanabb bringások kedvét. Néhány hajtűkanyar után azért csillapodik a hegy ereje, meg is dicsérem Kingát, leszállás nélkül abszolválja az első kilométereket. A Hawkes kilátónál tartunk egy nagyobb pihenőt, fogadunk néhány gratulációt az elképedt autósoktól.
Hawkes kilátó. Ez még nem a csúcs, de itt is pihenünk egyet.
És hol van még a vége?! Szerencsére közelebb, mint az eleje, most már Kinga is elhiszi, hogy meg fogja csinálni. BUUUUMMM! Óriási durranás töri meg csendes hegymászásunkat. Akkorát szól, hogy a szembejövő autós is félrehúzódva kémleli mi történhetett? Sajnos sejtem, óriási szerencse hogy felfelé robbant szét a vadiúj gumiköpeny, belegondolni sem merek mi történt volna pár kilométerrel később lefelé száguldva? Nem is kilométerek, hiszen pár száz méterre vagyunk a hágótól. Nem tudom sírjak-e vagy nevessek?
Kénytelen leszek visszamenni a vastag papucsokért, de biciklivel túl hosszú idő lenne, fizikailag pedig gyilkos kihívás. Stoppolni fogok. Kicsit idegenkedem ugyan az utazás ilyen formájától, de errefelé nem bizalmatlan európai népek élnek, rengetegen közlekednek így. Azon aggódunk inkább, vajon mikor jön erre egyáltalán autó, de szerencsére nem kell sokat várni. A kempingben ijedten néznek rám, csak nem történt valami baj? Főnökasszonyunk a sztorit hallva azonnal ugrasztja a fiát, majd ő visszafuvaroz a hegyre.
No Exit. Egyetlen út vezet a hatalmas homokzátonyhoz, nem tanácsos letérni. Aragorn persze jól ismeri a vidéket, ő simán eljutott Völgyzugolyba is az erdőn át.
Az Egy Úton is van ám „I Site”
[divider scroll_text=””]
[divider scroll_text=””]
Egy biztos, segítőkészségből és jóakaratból sokkal több jutott az itteni embereknek, mint utakból. Két órán belül visszaérek Kingához, sokkal rosszabbra számítottunk mindketten. A vérgép újra stabil lábakon áll, vastag gumikon kapaszkodik fel a hágóra, hogy aztán napnyugtához közeledve, egyre erősödő szembeszélben guruljon le a hegy túloldalán.
Határozottan elkelnek a terepgumik, utólag már egyáltalán nem bánjuk a durrdefektet.
Autentikus pihenőhely közel a célhoz.
[divider scroll_text=””]
[divider scroll_text=””]
Farewell Spit bálnák nélkül
A váratlan közjáték miatt a homokzátonyt elérni esélytelen, kénytelenek vagyunk a hegy aljában letáborozni. Kénytelenségünket némileg csillapítja a mesébe illő táj, amely szó szerint mesébe illett, ugyanis valahol itt menekültek Frodóék Aragornnal a Fekete Lovasok elől. Jelzi a térképünk. Pajkos Póni csárdáját bezzeg nem jelzi, pedig ránk férne egy jó sör. Túl hideget azért nem kívánnék, mivel az esték és az éjszakák kifejezetten hűvösek, jobban esne valami forró ital. A reggel sem sokkal melegebb, harisnyára húzott rövidnadrágban vágunk neki a maradék távnak. Völgyzugolyhoz le kellene térnünk az útról, azért mi maradunk az eredeti aszfaltozott forgatókönyvnél, de Collingwood után így is hamisítatlan senki földjére érünk, csoda hogy nem ütnek rajtunk a nazgúlok. Muszáj megemlítenem az egyik leghihetetlenebb élményünket, amely egy sziklába vájt, szűk, dombos szakaszhoz érve vár. A sziklafal előtt, egy gomb segítségével tudjuk jelezni az autósoknak, hogy biciklisekre számíthatnak a nehezen belátható, szűk úton. Kinga imádja.
Kezdődik. Mármint a Farewell Spit. Kettőnket 300 dollárért felvinnének, de nem foglaltuk le a négykerekes terepbuszt. A pénz nem lenne probléma…de tényleg…Kinga ne röhögj!
Kora délután, szemerkélő esőben, szélben, félig átfagyva, jobbára murván tesszük meg az utolsó kilométereket a Farewell Spit látogató központhoz. A 30 kilométeres földnyelv nagy része ködbe vész, bálnamegfigyelésre az esélyeink közelítenek a víz fagyáspontjához. Sajnos mi is közeledünk saját fagyáspontunkhoz, ezért a közeli kempingbe menekülünk, ahol sátorállítás után inkább a közös helyiségben melegszünk egy forró kávéval. Délutánra megembereli magát az időjárás, a felhők mögül fel-felbukkan a nap, kimondottan kellemes órákat tölthetünk napnyugtáig, ami sajnos sokkal hamarabb bekövetkezik, mint nálunk Magyarországon. Nyár közepén 19 óra után már sötétedik, sajnos Új-Zélandon rövidebb napokkal kell számolnunk, ha nem szeretnénk sötétben tekerni, sátrat állítani, stb.
Pupongai panoráma a Déli-sziget „legtetején”.
Csodálatos táj a homokzátony környéke is, maga a földnyelv viszont le van zárva, kizárólag szervezett túrával lehet megnézni. Előre beregisztrált, 6 órás program keretén belül visznek terepbuszokkal a homokdűnékre fejenként 150 dollárért. Kihagyjuk. Puponga önmagában is gyönyörű, a környék bebarangolása óriási élmény. Este beszédbe elegyedünk két sráccal az étkezőben, akik lakóautóval is megszenvedtek a hegyen, nem irigyelnek a holnapi visszaútért. Reggel 8 körül indulnak, ha van kedvünk és beférünk, szívesen visszavisznek Motuekába. Kinga örömmel fogadja az ajánlatot, nekem azért felemás érzéseim vannak. Megspórolnánk ugyan egy egész napos szenvedést, ráadásul ugyanazon az úton, amin jöttünk, de kihagynánk egy 15 kilométeres, könnycsorgatós száguldást.
A lakóautó befogadóképességére bízzuk a döntést, ha beférnek a bringák nem tekerünk, elfogadjuk az ajándékba kapott nap lehetőségét. Mindketten másban reménykedve hajtjuk álomra fejünket. Holnap a sors, vagy a jóisten, vagy a gyűrű, vagy ki tudja ki – eldönti mik a tervei velünk, legfeljebb nem mondjuk el senkinek ezt sem, ahogy a buszozást fönn északon…
A felhők elvonulásával csodálatos látvány tárul elénk, nem csak a zátony miatt éri meg idejönni.
Martin és George
Aggódva közeledem az olasz srácok lakóbuszához, kíváncsian várom mekkora az a bizonyos „campervan” belülről. Martin és George igazán rendes fiúk, nagyjából rendbe is vágják a négykerekű szoba-konyhás mobilházukat mire odaérünk. Kicsit még mosogatnak, behajtanak egy matracot ide, egy konyhaszekrényt áttesznek oda, és már rendelkezésünkre is áll a tér. Nem tudom eldönteni beférünk-e, tényleg nagyon necces lesz az előszoba két biciklinek, nekem, és az összes cuccunknak. A campervan háromszemélyes, így Kinga előre ül majd. Nem szeretném minden áron bepréselni a bicikliket, ha nekem kuporognom kell nem bánom, de hű társainkkal nem vagyok hajlandó durván bánni. Próbálkozásaimat végül siker koronázza, mindössze én fogok össze-vissza borulni minden kanyarban a kanapé karfáján.
Útközben Martinék jól elbeszélgetnek hármasban, én meg veszettül kapaszkodom minden kéz – és lábujjammal, miközben próbálom visszatartani háborgó gyomrom feltörekvő tartalmát. Így érkezünk Motuekába, ahol három vidám ember száll ki a lakóautóból egy sápadt, tengeri betegnek látszó félszerzettel. Nem kell megkérdezni milyen volt, rám van írva. Köszönjük srácok, igazán sokat segítettetek, legalább egy napot kaptunk tőletek ajándékba. Elvinnének tovább délre a Nelson tavakhoz is, de visszautasítom nagylelkű ajánlatukat. Szerintem tíz percen belül összehánynám a hálójukat. Goodbye guys! God bless you Martin and George!
Motueka River, pontosabban a Kristályfolyó.[divider scroll_text=””]
Tovább délre
Motuekából van egy alternatív út a Nelson tavakhoz, amely a Motueka folyó mentén kanyarogva vezet délre. Nem túl kreatív módon – Motueka Valley Highway – névre keresztelték a számmal nem kifejezhető utat. Számtalansága ellenére tökéletes minőségű aszfalton követjük a folyót, a szokásos poszterszerű díszletek között. Kinga Kristályfolyónak nevezi el a türkiz és smaragd minden árnyalatát megjelenítő, ivóvíz tisztaságú vizet. Gyümölcsfa ligetek borítják a lankás dombokat, a háttérben viszont fenyegető hegycsúcsok uralják a horizontot. Biztosan nem érünk ma a tavakhoz, úgy érezzük muszáj fürödni egyet a hűsítő folyóban. Nem bajlódom fürdőruha kereséssel, ádámkosztümben csobbanok a vízbe. Murphy törvénye ezúttal is beigazolódik, hiszen az elhagyatott vidéken természetesen most áll meg egy autó, most száll ki egy maori nő, most integet veszettül, és most bújik ki az összes ruhájából, hogy egy fejessel vesse bele magát a folyóba.
Nem lehet ellenállni ugye? Én is mindig úszom egyet itt munka után. Szuper a víz!
Igen, tényleg finom a víz, és fantasztikus ez a folyó!
Kristálytiszta víz, tökéletes körülmények, sőt, Kingán még fürdőruha is volt.
Muszáj megvárni a kicsit sem szégyenlős hölgyet, én nem szívesen másznék ki a sziklára meztelenül. Szerencsére őt nem zavarjuk, gondolkodás nélkül kimegy a partra, felöltözik, és mosolyogva köszön el. Természeti népek. Én csak szeretnék ilyen lenni, de civilizált gyökereim nem engedik szabadjára ösztöneimet.
Tökéletes napunk becsületkasszás gyümölcsösök teszik még boldogabbá, fel is tankolunk almából, körtéből, szőlőből. Kohatu települését nézzük ki mai célállomásunknak, de a térképen jelzett helyen nyoma sincs házaknak, sőt semmilyen emberi jelenlétnek. Értetlenül nézegetjük a térképet, fogalmunk sincs mitévők legyünk. Sátrat állítunk, és az isten háta mögötti Kristályfolyó partján töltjük az éjszakát.
Előbb-utóbb baj lesz a csomagtartón cipelt sisakból….
Reggelire megesszük a maradék gyümölcsöt, majd boltért imádkozva vágunk neki a Nelson tavak felé vezető útnak. Következő reménységünk Kawatiri, de ismét csalódnunk kell, mert a településből mindössze egy régi állomásépület maradt az aljnövényzettel vastagon benőtt, használaton kívüli sínek mellett. Hajdan aranyásók éltek erre, de távozásukkal a vasút is eltűnt, mára csak az emlékhellyé átalakított állomás mesél a hajdani városka történetéről. Kawatiri Felcsútnál is jelentéktelenebb település, még csak nem is álmodhatnak kisvasútról…
A Kawatiri kisvasút építése az állomás felújításánál leállt. Tulajdonképpen ennyiből áll az egész település.
Folytatás nemsokára, addig is a túraleírás első része itt, a második itt, a harmadik itt, a negyedik itt, az ötödik itt, a hatodik pedig itt olvasható.
További info Horváth Zontánról itt, a Fotozoo oldal pedig innen elérhető. Horváth Zoltán korábban a Bikemag-ban megjelent japán túrabeszámolója itt olvasható.
Teljes felszerelésben a Buller folyónál. Itt már nagyon éhesek vagyunk ám!
