Home Blog Page 406

Rock Machine Blizzard 90-27: Ezzel bárhol lemész!

A Blizzard 90-27 a Rock Machine egyik legzúzósabb bringája, ami a 170-160 mm-s rugóútjának és az agresszív geometriájának köszönhetően mindenhol lemegy, nincs az a lejtő, ahol zavarba jönne, emellett feljutni vele a hegyre sem kínszenvedés.

A Blizzard jelentése hóvihar, valószínűleg a Rock Machine azért adta ezt a nevet ennek a bringának, mert a lejtőkön olyan sebességgel száguldhatunk vele lefelé, hogy még a leggyengébb hószállingózás is óriási hóviharnak tűnik vele, bár ha már a hónál járunk akkor a lavina is tökéletes név lett volna számára.

Tavaly már nagy megelégedéssel teszteltünk Rock Machine Blizzard-ot, ráadásul ugyanúgy a csúcsmodell 90-es jelölésűt, viszont az a modell 27+ gumis verzió volt, melyhez rövidebb rugóút társult. Most a párja, a hosszabb rugóutas, normál gumis változat került hozzánk „nyúzópróbára”, melynél kíváncsiak voltunk, hogy ugyanolyan jól szerepel-e, mint a tavaly tesztelt „kistestvér”.

A Blizzard 90-27 a Rock Machine össztelósok tipikus jegyeit hordozza magán, ilyen például a virtuális forgásponttal rendelkező FPS (Floating Pivot Suspension) rendszer, mely a Smart Link-kel kiegészítve érzékenyen reagál a talaj felől érkező ütésekre, emellett fékezéskor sem keményedik fel túlzottan a kerékpár a hátulja. A Sharkspine EVO felsőcső kialakítás is védjegye a Rock Machine kerékpároknak, a Blizzard is ennek alapján készült. A cápagerincre hasonlító megoldás lényege, hogy a kisebb átlépési magasság mellett több helyünk marad a bringán mozogni és az alacsonyabb bringásoknak is lehetőségük van hosszabb vázakat használni. Erről a kialakításról részletesen itt olvashattok.

A trendeknek megfelelően rejtett bovdenezést és tapered fejcsövet kapunk a Blizzard-dal és a merevebb, erősebb kerekek érdekében a váz hátulja BOOST-os, 148×12 mm-es átmenőtengelyt fogad.

A 160 mm-es rugóút és az FPS rendszer elég komoly lejtőzési képességgel ruházza fel a Blizzard-ot, nálam ez a rugóút tartomány már erősen az enduro kategóriába sorolja az adott bringát, mint ahogy a Rock Machine is ezt a felhasználási területet célozza meg vele. A rendszer szíve is egy komolyabb darab, a Rock Shox Super Deluxe RC3 DebonAir rugóstagon mindent állíthatunk, melynek köszönhetően az adott terepre remekül belőhető a rugózás karakterisztikája. A 3 fokozatú kompressziócsillapítás jól jön ha éppen nem csak gurulni szeretnénk, hanem tekerni is, „pedal” és „lock” módokban nagyságrendekkel kevesebbet pogózik a bringája hátulja. A rugóstag alsó bekötése is speciális, nem a hagyományos megoldást használja a Rock Machine, hanem egy „Y” alakú villába csatlakozik a tag vége. A 2019-es modellben egy acélrugós tagra, Super Deluxe Coil RCT-re cserélik a levegőst ezzel tovább javítva az érzékenységet és nagyobb súlyú bringások alatt sem fog túlmelegedni a tag az extrém hosszú lejtőkön.

Elöl egy 170 mm-es úttal rendelkező Rock Shox Lyrik RC mozog a Blizzard-ban, ami tökéletes választás enduro használatra, erős, merev, állítható visszaút- és alacsony sebességű kompresszió csillapítás jellemzi, nem kell ennél több ilyen felhasználási területre.

A hajtás-váltást teljes egészében a Sram GX szettje végzi, 1×12-es rendszer 32 fogas BOOST-os hajtóművel, hátul 10-50-es lánckeréksorral, kb pont elég mindenhova, megfelelő erővel gyakorlatilag bárhova fel lehet mászni vele, egyedül a nagyon gyors tekerős lejtőkön van esély arra, hogy elpörgünk, de ahhoz már tényleg nagyon gyorsnak kell lenni. Egyébként akinek kevés lenne ez az áttétel az utólag cserélheti nagyobbra az első lánckereket (bár nekem XC gépen is elég).

A fékek számomra kicsit egzotikus darabok, nem találkozom mindennap TRP tárcsafékekkel, kipróbálni pedig tényleg csak ritkán van lehetőségem. A TRP Slate G-Spec HD-M820 fékek extrém felhasználásra készültek, ezt bizonyítja a 4 dugattyús felépítésük is, és elöl 200 mm-es, hátul 180 mm-es tárcsát kapunk hozzájuk. Egy biztos velük kapcsolatban, jól néznek ki.

A kerekeknél Bitex agyakra fűzött WTB STP i29 felniket találunk, elég masszív darabok, a felhasználást tekintve jó választás a Rock Machine-tól. A gumik is a WTB termékei, a Vigilante külsők agresszív mintázatúak és tubeless kompatibilisek.

A nyerget kivéve, mivel az saját márkás, az összes kiegészítő (nyeregcső, kormányszár, kormány) a Race Face Aeffect szériájából való, a kormányszár 35 mm hosszú, a kormány 35 mm emelésű, egyedül a nyeregcső szakít a „35”-ös bűvös számmal, ugyanis az dropper post-ként 125 mm-t tud becsúszni és a kormányról vezérelhető.

A technikai infok után nézzük, hogy milyen a valóságban. A dizájn és a megjelenés megítélése mindig szubjektív dolog, de a Blizzard 90-27-re senki nem mondta, hogy ronda lenne, nekem is kifejezetten tetszik a színvilága és a kiállása is erőt sugároz.
A nézegetés után a Rock Machine-os szerelők beállították alám a rugozó tagok nyomását és már vittem is tesztelni a bringát. Az összeszokásunk nem tartott sokáig, lényegében az első pillanattól kezdve éreztem a Blizzard-ot, ami nálam mindig jó jel, az ilyen bringákkal geometria terén nem szoktam kivetnivalót találni. Annyit sikerült gyorsan megállapítani, hogy a kemény terepen érzi magát otthon a Blizzard 90-27, ami nem meglepő hiszen arra tervezték. Kívánja a meredek, akadályokkal teli lejtőket, ott tudja megmutatni, hogy mire is képes, átmegy mindenen, kimozogja az akadályokat, szinte olyan érzés mintha egy repülő szőnyegen utaznánk, ez egyrészt annak köszönhető, hogy a hátulja nagyon könnyen indul meg és érzékenyen mozog. A teleszkóp és a váz is jól összelőhető a váz ugyanazt a lineáris mozgást tudja, mint a gép orrában lévő Lyrik.

Az irányításra sem lehet panaszom, okosan tervezték meg a Blizzard-ot, könnyen befordul az élesebb kanyarokban is, ráadásul nem éreztem azt, mint sok össztelósnál, hogy az oldalirányú rugalmasság miatt el akarná hagyni kanyarokban a hátulját. A teszt előtt nagyon kíváncsi voltam a TRP fékekre, próbáltam feszegetni a határaikat, de nem sikerült, gond nélkül teljesítették a feladatukat, persze nem egy brutálmeredek DH pályán végig fékezve jöttem le velük, ott már lehet elérhetnénk a határaikat ha nagyon akarnánk.

Enduro gép lévén nem csak lejtőzésre tervezték a Blizzard 90-27-et, ezért síkon és felfelé is meg kellett nézni, hogy mit tud. Az emelkedőkön a tagon található 3 állású kompresszió csillapítás van segítségünkre, a virtuális forgáspontos rendszernek köszönhetően ülve tekerve nyitott állásban sem pogózik túlságosan a bringa hátulja, de kiállva már rendesen behintáztatható, úgy érdemes zárt állásba kapcsolni, egyébként a tag és a váz védelme érdekében még úgy is bemozog a váz egy kicsit. Messze nem mászik úgy a Blizzard 90-27, mint egy XC bringa (nem is arra tervezték), de önerőnkből fel lehet jutni vele a legtöbb nem túl meredek és technikás emelkedőn. Ebben az 500%-os áttételtartomány is nagy szerepet játszik, mondjuk én már ott hanyatt esek, ahol hátul az 50-esre fel kellene váltanom.

Ha mindenáron kategorizálnom kéne a Rock Machine Blizzard 90-27-et, akkor a lejtőzősebb enduro gépek közé sorolnám, amivel gyakorlatilag bármilyen DH pályán lehet jönni (főleg a 2019-es modellel, amiben már acélrugós tag lesz) és a hegyre való feljutáshoz sem kell felvonót használnunk. Tehát, aki egy ilyen bringát keres, az mindenképpen nézze meg a Rock Machine enduro modelljét.

Ajánlott fogyasztói ár: 979 000 Ft
További információk a forgalmazó honlapján.

Egy korszakát megelőző kerékpáros „kisokos” mutatkozott be

200 000 példányban jut majd el a 4. és 5. osztályos iskolásokhoz a „Közlekedő kisokos munkafüzet”, melyben hasznos információkat találhatnak a gyermekek a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban.

A 48 oldalas kiadványt tegnap sajtótájékoztatón mutatta be Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a szerzők, Abelovszky Tamás (BringaAkadémia) és Berta Tamás (Közlekedéstudományi Intézet), továbbá a közreműködő partnerszervezetek képviselői, Berzai Zsolt (ORFK-OBB), illetve Kürti Gábor (Magyar Kerékpárosklub) társaságában. Kezünkbe véve a munkafüzetet rögtön feltűnik, hogy ugyanolyan hangsúlyos a kerékpározással foglalkozó része, mint a gyalogos, ami nem véletlen, hiszen a kerékpározásért is felelős kormánybiztosság megbízásából jött létre, a Közlekedéstudományi Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával.

Lévén ilyen szintű kiadvány még nem került az érintett korosztályhoz mindenképpen fogadjuk pozitívan az életre hívását. Bár a NAT kötelezően még nem írja elő a körülbelül 8 órás tananyag elsajátítását és számonkérés sem lesz belőle, a füzet 200 000 gyermekhez jut majd el október végén. Amennyiben adott iskolákban lehetővé teszik a tananyag oktatását, különböző foglalkozások keretein belül, például osztályfőnöki, testnevelés, vagy technika órákon is bekerülhet az órarendbe. Jelenleg egyébként a technika és életvitel tantárgy keretében tanítandó közlekedési ismereteket a tanároknak évente átlagosan három tanóra alatt kell átvenni a gyerekekkel, többek között ehhez is felhasználható lesz a kiadvány.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos elmondta, hogy már korábbi megbízatása idején célul tűzte ki egy ilyen kiadvány létrehozását, annak ellenére, hogy valószínűleg még éveket is várni kell arra, hogy ezek az ismeretek iskolás szinten kötelező önálló tantárgyi modullá válhassanak. A sajtótájékoztatón francia, német, osztrák példát említett, ahol a kerékpáros KRESZ oktatást már integrálták a kötelező tananyagba, aminek köszönhetően a jogosítvány megszerzéséhez vezető út is könnyebb a diákoknak.

Révész Máriusz

„12 éves korban egy gyermek már kimehet az útra, és mint tudjuk, nem biztos, hogy bármikor kapott közlekedési oktatást. Ezen szeretnénk változtatni, hogy az anyag bekerüljön a NAT-ba, Franciaországban, Németországban vizsgáznak ezekből az ismeretekből a gyerekek, amit Magyarországon is érdemes lenne megfontolni.”

Révész szerint mindenképpen jó lenne, ha a munkafüzet tartalma kötelező, számon kért tananyagként is bekerülne a NAT-ba, de erre még éveket is várhatunk. Érdekesség, hogy a munkafüzet éppen egy várhatóan 30 pontos KRESZ-módosító csomag kidolgozása előtt készült el. A kormánybiztos szerint azonban, ha csak néhány balesetet sikerült megelőzni ennek hatására, akkor már megérte az egy gyermekre vetített – aki kézhez kapja a kiadványt – háromszázegynéhány forintos fajlagos költségét.

A gyermekeknek szóló füzet a hivatalos kommünikés szerint összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait, valamint szemléletformáló módon segíti hozzá a gyermekeket ahhoz, hogy tudatos közlekedőkké váljanak, javuljon a közlekedési kultúra hazánkban, valamint kevesebb legyen a baleset. Átlapozva a kiadványt ez igaz lehet, feltéve, ha a gyermekek szülői vagy tanári segítséggel támpontként használják a munkafüzetet. A kerékpár kategóriákra, karbantartásra és technikai részletekre vonatkozó oldalak a terjedelmi korlátok miatt nyilván elnagyoltak és pontatlanok, de a szerzők szerettek volna különböző jellegű ismeretekből is belecsempészni kicsit a munkafüzetbe. Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a kiadvány csak úgy működhet, ha a gyerekek hozzáértő oktatói segítséget kapnak mellé.

Abelovszky Tamás

A tanároknak egy 100 oldalas segédlet készült az oktatáshoz, valamint a Bringa Akadémia programjának keretén belül a tanárok külön képzésben is részt vehetnek az oktatáshoz szükséges ismeretek elsajátításához – mondta el a sajtótájékoztatón Abelovszky Tamás, a kötet egyik szerzője, a Bringa Akadémia vezetője. A kiadvánnyal azt igyekeznek elérni, hogy a gyermekek ne csupán játéknak éljék meg a kerékpározást, hanem már kisiskolás korban is tudatosan közlekedjenek az utakon. Ebben természetesen nagy felelősségük van a szülőknek és a pedagógusoknak is; ha ezt a könyvet forgatják a gyerekekkel, akkor már sokat tettek a cél érdekében – tette hozzá Abelovszky.

Berta Tamás

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet szakértője és a munkafüzet társszerzője hangsúlyozta, hogy a munkafüzet nem csupán kerékpáros, hanem gyalogos ismereteket is tartalmaz. Korábbi felmérések alapján kimutatható, hogy a közlekedési szabályok terén a 11-12 éves korosztály tudásszintje elmarad az elvárttól, ami későbbi, felnőttkori balesetek előszobája is lehet. Ezért nagyon fontos, hogy ezt a korosztályt célozzuk meg. Felmérés szerint nemzetközi mércével a magyar óvodások elvárt közlekedési ismeretei még kitűnőek a szokásos egytől ötig terjedő skálán, kisiskolásoknál ez a szám 3,5, vagyis egy „jó” osztályzatnak felel meg, és ezután süllyed mélyre a tudásszint, vagyis ezen a ponton beavatkozásra van szükség.

Berzai Zsolt

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkár kiemelte, a kiadvány mérföldkő a magyar társadalom és a civil szervezetek életében. Régi álmuk, hogy egy ilyen kiadvány napvilágot lásson. Az iskolarendőrök mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a munkafüzetet beépítsék az iskolai foglalkozásuk keretébe, így nem csupán a pedagógusok, hanem a rendőrök is tudnak foglalkozásokat tartani a füzet segítségével. A kiadványhoz szükségesek az elhivatott pedagógusok, a felelős szülők és a rendőri szakértelem, valójában így tud célba érni az üzenet.

Kürti Gábor

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke arról beszélt, hogy régi álmuk vált valóra azzal, hogy ez a füzet elkészült, és hamarosan az iskolákba kerül. Háromgyermekes apaként, és kerékpáros civilként is fontosnak tartja az oktatást ezen a téren. Kiemelte, hogy sokan félelemből nem ülnek kerékpárra. A kerékpárosbarát fejlesztések az infrastruktúrában, valamint ez a kiadvány együtt sokat tehetnek a félelem eloszlatása érdekében.  A Kerékpárosklub is dolgozott a füzeten, ők a szemléletformálás szemszögéből közelítették meg a témát. A tanári kézikönyvben egy egész fejezet szól az intermodális közlekedésről, a közlekedési módok variálhatóságáról. Hangsúlyozta, hogy ha időben elkezdünk foglalkozni a gyermekek közlekedésre nevelésével, akkor idővel felnő egy olyan generáció, akik kulturáltabban tudnak együtt közlekedni.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Flatland OB beszámoló

Idén a Kőbányai Sportligetben rendezték a IX. KTGM Jam és Országos BMX Flatland Bajnokságot. Az esemény már jól ismert a hazai és külföldi bringások körében, hiszen ahogyan a neve is mutatja, immáron 9. alkalommal szervezték Kőbányán.

Minden évben szeptember első heteiben összegyűlnek a flatlandesek, hogy egy kötetlen napon közösen gyakoroljanak és motiválják egymást, lezárva ezzel a nyári versenyszezont. A Magyar Freestyle BMX Egyesület megkeresésére, úgy döntöttünk, hogy idén kipróbálunk egy új formációt és verseny keretet adunk a már megszokott éves találkozónak.  Ami szintén rendhagyó, hogy idén először ez a rendezvény szolgált az Országos Bajnokság helyszínéül.

A versengés ellenére sem változott az a tény, hogy idén is a leglátogatottabb flatlandes esemény lett ez a verseny. Az ország minden tájáról érkeztek bringások, Szegedről, Kaposvárról, de volt olyan versenyzőnk is, aki emiatt utazott haza Londonból.

Az egyre csökkenő flatlandes közösség ellenére, idén is 25-30 versenyzőnk volt, három kategóriában: Junior (14 év alatt), Amatőr és Profi. Külön öröm volt látni, a fiatal 14 év alatti tehetségeket is, hiszen ők jelentik a szakág utánpótlását. Ők végül 2 perces futamidő alatt mutatták meg a legjobb trükkjeiket. Az amatőr és profi kategóriákban is óriási versengést láthattunk, mindenki a legjobb formáját hozta, a kissé szeles idő ellenére is. Amatőrben 2.5 perc, míg profiban végül 3 perc alatt kellett teljesíteniük a versenyzőknek.

Az összes fotó itt: Flickr – KTGM Jam 2018 és Országos Bajnokság

Nagy tapasztalatuk ellenére is nehéz dolga volt a három tagú zsűrinek, hiszen rendkívül színvonalas és kreatív trükköket kellett bírálni és nagyon eltérő bringázási stílusokat összemérni. Az eredményhirdetés már szürkületben zajlott. A dobogós junior és amatőr versenyzők értékes tárgynyereményekkel, míg a profi kategória győztesei pénzdíjjal távoztak.

Külön öröm volt látni, hogy a versengés ellenére az esemény továbbra is megtartotta a családias jellegét, ahol a bringások egymást motiválva gyakoroltak és a versenytől való feszengés a háttérben maradt.

(Forrás: Bringasport.hu)

II. Szent Mihály Kupa – Veszprém City Cross: Kerékpárverseny a veszprémi várban

Közel száz bringás érkezett a Veszprémi Óváros térre 2018. október 6-án, hogy a tavalyi év után idén is az ország legszebb díszletének használja a veszprémi várat.

A Szent-Mihály Bazilika, a frissen renovált Érseki Palota, a Hősök Kapuja és a tavaly felavatott Szent Mihály szobor mellett számos csodálatos látnivaló előtt tekertek el a versenyzők.

A versenyt hagyományosan Nagy Károly plébános nyitotta meg, majd megáldotta a versenyt. A korábbi vízilabdázó plébános beszédében kihangsúlyozta a sport fontosságát és a tiszta játékot.

DCIM323MEDIADJI_0135.JPG

2018-ban már Suli futamon mérhették össze tudásukat azok, akik nem rendszeresen kerékpároznak vagy versenyeznek, így még több gyermeket vonzott a Szent Mihály Kupa.

„Kétségtelen, hogy 2017 után 2018-ban is ez lett a „legszebb” kerékpáros esemény, amivel idén is az volt a célunk, hogy minél több embernek mutassuk meg Veszprémet, hogy később turistaként meglátogassák a várost.” – foglalta össze Zoboki Attila a verseny egyik szervezője.

Zalaegerszegtől Debrecenig vitték a hírét a városnak a bringások, de még délalföldről is érkeztek versenyzők, hogy a különleges kialakítású épített akadályokkal tűzdelt pályán megküzdjenek egymással.

„A turizmus mellett a különböző klubokban versenyző fiatalokat is össze akartuk hozni, hiszen a válogatottban is csak akkor tudnak egymással igazán csapatot alkotni, ha legyőzik az egész éves rivalizálást. Ez már most is jól sikerült, hiszen a fő versenyszámban a 3 fős csapatváltóban is egy, a Kiss Kata (VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team), Monostori Noel (BringAjka KSE) és Gerely Attila (Crosskovácsi SKE) összetételű vegyes csapat állhatott a dobogó legfelső fokára.” – értékelt Toldi Tamás a rendező Veszprémi Kerékpáros Egyesület csapatvezetője.

„Nagyon nehéz egy ilyen helyen versenyt rendezni, hiszen most pont a turista forgalmat is korlátoztuk azzal a céllal, hogy később minél többen érkezzenek ide, de a tavalyi verseny után is megnőttek a social mediákban a kerékpárosok veszprémi posztjai, így ide passzol az idézet: „A foglalkozás elérte célját!” – folytatta Toldi Tamás, majd hozzátette, hogy jó volt látni, ahogy a pálya széléről buzdították a versenyző gyerekeket, az idelátogató városnézők is.

A veszprémi bringásokon kívül, a Bike Zone Gödöllő és a Zalaegerszegi KSE versenyzői csípték el a dobogós helyek nagy részét.

A következő versenyt 2019. október 5. szombatra tervezi a szervezők.

Eredménylista: 2018_veszprem_cross

Szent Mihály Kupa 2018 Veszprém City Cross from Veszprem Cycling on Vimeo.

Elkezdődött a magyar cyclocross szezon: eBIKE.hu Kamaraerdő CX MK – Eredmények, Galéria!

Október 6-án az eBIKE.hu Kamaraerdő CX versennyel, mely egyben a Magyar Kupa 1. fordulója is volt, vette kezdetét a magyar cyclocross szezon.

10.45-kor az U15, U17, WU15-WU17, Master 3 kategóriákkal rajtjával kezdődött a verseny. Ebben a futamban egyértelműen az U17-es fiúk domináltak, közülük is az első helyet Csuja Bálint szerezte meg, őt követte majdnem egy perc különbséggel Horváth Áron Mihály és Pataki Barnabás. Az U15-ös fiúknál néhány másodperccel Pakot András Gusztáv diadalmaskodott Vas Barnabás előtt, a 3. helyet pedig Majoros Dávid szerezte meg. A WU15-WU17 kategóriákban mindösszesen 1-1 lány indult, így őket összevonták, közülük Vitkovics Vanda ért be az első helyen, míg Sike Lili Alexandra lett a második. Master3-ban Rozgonyi Sándor volt a leggyorsabb, a dobogó további fokaira pedig Vozár Zoltán Róbert és Lőrincz János állhatott fel.

A 11.30-as második rajtban az U19, WU23-WElit, Master 2 kategóriák voltak érdekeltek. Az U19-es fiúk versenyét magabiztosan Minárovics Krisztián nyerte, második helyen Adame Ármin, míg harmadikként Gohér Mihály ért célba. A WU23-WElit nőknél Szekeres Viktória könnyedén nyert, őt követte közel 2 perc hátránnyal Horváth Adél, a dobogó harmadik fokára pedig Riba Orsolya állhatott fel. A Master2 férfiak népes mezőnyében Fésüs László volt a leggyorsabb, őt követte Németh Roland, akivel a verseny első felében fej-fej mellett haladtak, a harmadik helyen pedig Szabó András Balázs ért célba.

A 12.30-kor kezdődő harmadik futamban az U11, U13 fiúk és WU11-WU13 lányok küzdöttek meg egymással. A WU11-WU13 összevont futamban Pap Gréta szerezte meg a győzelmet, Mármarosi Alexa és Stojanovska Dalija előtt. Az U11-es fiúknál Bakó Donát nyert magabiztos előnnyel, a második helyen Móri Márton, harmadikként Lovász Máté ért célba, az utóbbi kettő az utolsó körben döntötte el, hogy a dobogó melyik fokán ki fog állni. Az U13-as fiúknál Kovács Áron győzött, a második helyet nagy csatában Péter Nándor szerezte meg Tóth Márk előtt.

A 13.00-s rajtban a hobbi férfiak és nők voltak érdekeltek. A nőknél Kubik Csenge volt a leggyorsabb Nagyné Ruszkai Zsuzsanna előtt. A hobbi férfiak mezőnye a hölgyekénél jóval több indult számolt, náluk Hugauf Marcell szerezte meg az első helyet, Marlok Szabolcs és Neruda Nándor előtt.

A 14 órakor kezdődő utolsó futamban az U23, Elit és Master1 férfiak mérkőztek meg egymással. A futamot magabiztosan a magyar bajnok, Búr Zsolt nyerte, Buruczki Szilárd előtt, a harmadik helyen az U23-as győztes Szöllősi Ferenc haladt át a célvonalon. Az abszolút 4. és az Elit 3. helyet Ferenczi Balázs szerezte meg, őt követte az 5. helyen a Master1 győztese Cser Gábor. U23-ban a dobogó második, illetve harmadik fokára Bognár Ábel és Varga Bálint állhatott fel, Master1-ben pedig Kusz Mátyás és Héjja Attila lettek az ezüst- és a bronzérem tulajdonosai.

Részletes eredmények: https://versenyzek.hu/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/75/eBike-hu-Kamaraerdo-Cyclocross-magyar-kupa

Fotógaléria:

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Összetett első hely és bronz érem az Epic Israel-en

Az Epic Israel zárószakaszán Benkó Barbi és Anne Terpstra párosa megőrizte az összetett első helyét, Valter Attila és Dina Márton kettőse pedig a bronzérmet szerezte meg a verseny végső értékelésében.

A háromnapos izraeli mtb verseny utolsó szakaszán mintegy 60 km és 1300 méter szint várt a versenyzőkre. A magyarok közül Benkó Barbi és csapattársa, Anne Terpstra az összetett első helyről vághatott neki az Epic Israel zárószakaszának. Az utolsó napon az első hely megtartásához nem volt más dolguk, minthogy ügyesen menedzseljék közel egy órás előnyüket. Így a 3. szakaszon nem kellet megszakadniuk és a második helyen értek célba közel 8 percet kapva az elsőktől, de még így is óriási fölénnyel nyerték az összetettet. Schmidel Regina és Cseh Veronika duója a szakaszon a 6. helyet szerezte meg, mellyel végül a 7.-ek lettek az összetettben.

A férfi párosaink közül Valter Attila – Dina Márton kettőse az összetett 3. helyről kezdte meg a zárószakaszt, az utolsó napon nem sikerült javítaniuk a helyezésükön, a 6. helyen értek célba, mellyel megtartották az összetett bronzérmüket. Parti András és Palumby Zsombor párosa 7.-ként ért célba a zárószakaszon, ezzel tovább javítottak az összetettben a helyezésükön, a 11. helyről a 10.-re léptek elő a végösszesítésben.

Eredmények ITT 

2019-ben folytatódnak a Visegrád 4 kerékpárversenyek – 2 női, 3 férfi UCI verseny Magyarországon!

Jövőre sem maradunk Visegrád 4 kerékpárversenyek nélkül, sőt még a számuk is bővül, a hagyományos V4 verseny mellett lesz két V4 Special Series és két V4 Ladies Series verseny is.

A 2013-ban lengyel kezdeményezésre indult Visegrád 4 Kerékpárverseny 2014-re már egy teljes versenysorozattá nőtte ki magát, azóta a V4 országainak (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) mindegyike egy-egy UCI 1.2 ME versenyt rendez, melyek az országok együttműködését népszerűsítik.

2018-ban a Visegrád 4 Kerékpárversenyek mellett Magyarországon debütált a V4 Special Series, melyet először Debrecen és Ibrány között rendeztek. 2019-ben tovább bővül a sorozat versenyeinek száma, a hagyományos Budapest-Pannonhalma V4 verseny mellett két V4 Special Series-t rendeznek, az egyiket Debrecen és Kisvárda között, a másik pedig Nyíregyházáról rajtol és Ibrányban fut be.

Egy eddig még itthon nem látott versenytípusra is sor kerül 2019-ben, női UCI versenyt fognak rendezni a Visegrád 4 Ladies Series keretein belül, ráadásul kettőt is, az elsőt Pannonhalmán májusban, a másodikat pedig Zalaegerszegen júliusban.

2019-ben a V4 Kerékpárversenyek listája:
Május 11. Visegrád 4 Kerékpárverseny, Budapest-Pannonhalma
Május 12. Visegrád 4 Ladies Series, Pannonhalma
Július 7. Visegrád 4 Ladies Series, Restart Zalaegerszeg
Július 20. Visegrád 4 Special Series, Debrecen-Kisvárda
Július 21. Visegrád 4 Special Series, Nyíregyháza-Ibrány

Epic Israel – Benkó Barbiék növelték az előnyüket, a férfiak is előrébb jöttek

Az Epic Israel királyszakaszát Benkó Barbi és Anne Terpstra párosa nyerte, a férfiaknál a Valter – Dina páros a 2., a Parti – Palumby kettős a 4. helyen végzett.

Az Izraelben zajló három napos mtb maraton második szakasza jelentette a legnagyobb kihívást a versenyzők számára, a 98 km hosszú 2300 méter szintet tartalmazó szakaszon a kövek és a por okozták az igazi nehézséget. A magyar válogatott versenyzői kiválóan szerepeltek a királyszakaszon, a nőknél az előző napi győzelmük után Benkó Barbara és Anne Terpstra kettőse tovább növelte előnyét az összetettben. Schmidel Regina és Cseh Veronika a szerencsétlen első nap után végre problémamentesen tudott versenyezni, a szakaszon az 5. helyen értek célba, ezzel előrelépve az összetettben is.

A férfi párosaink is nagyot küzdöttek, Valter Attila és Dina Márton duója a szakaszon a 2. helyet szerezte meg, mindösszesen a Jaroslav Kulhavy – Matous Ulman páros előzte meg őket, ezzel a teljesítménnyel az összetett 3. helyről várhatják az utolsó szakaszt. Az előző napi problémák után Parti András és Palumby Zsombor kettőse feltámadt, egészen a 4. helyig meneteltek, mellyel feljöttek az összetett 11. helyre.

Videó a 2. szakaszról:

Szombat reggel rajtol a zárószakasz, ahol Benkó Barbiéknak minden esélye megvan arra, hogy megvédjék az összetett első helyüket, a Valter – Dina páros a pedig egy kis szerencsével feljöhet még az élre.

Benkó Barbiék megnyerték az Epic Israel 1. szakaszát

A magyar mtb válogatott az Epic Israel többnapos mtb maratonon vesz részt, ahol az első szakasz után a nőknél Benkó Barbi és Anne Terpstra párosa áll az élen, a férfiaknál pedig a Valter Attila – Dina Márton duó a kiváló 4. helyen végzett.

Október 4-6. között rendezik az Epic Israel három napos mtb maratont, ahol a magyar mtb válogatottat Valter Attila – Dina Márton, Parti András – Palumby Zsombor, Schmidel Regina és Cseh Veronika párosai képviselik. Rajtuk kívül Benkó Barbi is ott van a versenyen, aki csapattársával Anne Terpstrával indult duóban, ők félig magyar, félig a klubjuk (Ghost Factory Racing) színeiben versenyeznek.

A 86 km hosszú 1850 méter szintet tartalmazó első szakaszon remek eredmény született magyar szemszögből, Benkó Barbiék az első helyet szerezték meg közel 4 perc fórral, így magabiztos előnnyel kezdhetik meg a második szakaszt, ami egyben a verseny királyetapja is lesz (98 km, 2300 méter szint). A Schmidel Regina – Cseh Veronika páros a 9. helyen ért célba.

A férfiaknál a Valter Attila – Dina Márton páros szintén jól szerepelt, a 4. helyen haladtak át a célvonalon 4 és fél percet kapva az elsőtől, tehát még nekik sincs veszve a verseny, a dobogó bármely foka meglehet nekik. A Parti András – Palumby Zsombor is biztatóan kezdett, de gyomor problémák hátráltatták a fiatalabb versenyzőt és így csak a 19. helyen értek célba, a beszámolójuk szerint a 2. szakaszon mindenképpen szeretnének javítani jelenlegi helyezésükön.

A részletes eredményekért kattints ide!

 

Contador rekordot döntött!

Alberto Contador nehezen tud elszakadni a versenyzéstől, ezt bizonyítja, hogy október 2-án a Vuelta egyik emelkedőjén, a Bola del Mundo-n, megszerezte a KOM-ot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alberto Contador (@acontadoroficial) által megosztott bejegyzés,

Annak ellenére, hogy a spanyol ex-versenyző már visszavonult, nem hagyott fel a teljesítményorientált kerékpározással, az október 2-án mutatott teljesítménye is ezt mutatja amikor a Bole del Mundo-ra tekert fel nem is akármilyen tempóban.

A Bole del Mundo nem könnyű hegy a maga 3,2 km hosszával és 395 méter szintemelkedésével, ami átlagosan 12%-os meredekséget jelent, de vannak benne helyenként 20% feletti szakaszok, a Vuelta is már többször érintette ezt az emelkedőt. A Strava szerint Alberto Contador  15 perc 1 másodperc alatt teljesítette a távot, mellyel közel másfél percet adott az eddigi első helyezettnek. Saját bevallása szerint az áttétele nem volt optimális erre a hegyre, a 39/25 túl kemények bizonyult, inkább 34/30-at használt volna és a gumijai is túl voltak fújva, így időnként megcsúszott a meredek részeken.

 

Érdemes hozzátenni, hogy a Strava listáján messze nincs rajta mindenki, csak azok, akik részt vesznek ebben a közösségi „játékban”. A Vueltán értek el Contador idejénél is jobbakat, pl 2010-ben Spaniard Ezequiel ment 12:53-as időt őt (őt mondjuk utána eltiltották doppingolásért), 2012-ben pedig Joaquím Rodríguez hajtott 13:29-et.