Home Blog Page 347

Tour de France: célfotós győzelem 230 km után

A Tour de France 7. szakasza a leghosszabb volt az idei versenyen 230 kilométeres hosszával, a domborzat azonban nem állította túl nagy kihívás elé a mezőnyt. A sprintereknek kedvezett a mai nap és nem is hagyták kibontakozni a szökevényeket.

 

Már az utolsó kilométereken is észrevétette magát a Jumbo-Visma csapata, a belga Wout Van Aert nagyon komoly, 60 fölötti tempót hajtott sokáig, hogy senkinek eszébe ne jusson előre kerülni. Ezután a Deceuninck-Quick Step vonat állt össze és Morkov, valamint Richeze tökéletes felvezetést adott Elia Vivianinak, de az olasz egyszerűen nem volt elég gyors.

Jobbról az első szakaszon nagyot bukó Dylan Groenewegen (Jumbo-Visma), balról Caleb Ewan (Lotto Soudal) kerülte ki látványos sebességkülönbséggel, a célvonalon pedig hajszállal a Jumbo-Visma holland versenyzője ért át előbb, a csapat harmadik idei szakaszsikerét szerezve. Vivianit Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) és Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida) is megelőzte. Az összetett állás nem változott, Giulio Ciccone (Trek-Segafredo) megőrizte a sárga trikót.

Tour de France 7. szakasz eredménye:

1 Dylan Groenewegen (Ned) Team Jumbo-Visma 6:02:44
2 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
3 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
4 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain-Merida
5 Jasper Philipsen (Bel) UAE Team Emirates
6 Elia Viviani (Ita) Deceuninck-QuickStep
7 Giacomo Nizzolo (Ita) Dimension Data
8 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
9 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
10 Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates

Összetett állás:

1 Giulio Ciccone (Ita) Trek-Segafredo 29:17:39
2 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 0:00:06
3 Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida 0:00:32
4 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 0:00:47
5 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:00:49
6 Egan Bernal (Col) Team Ineos 0:00:53
7 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:00:58
8 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:01:04
9 Michael Woods (Can) EF Education First 0:01:13
10 Rigoberto Uran (Col) EF Education First 0:01:15

HNF-NICOLAI XD2 Urban és UD1 Unisex – S-pedelec a mindennapokban

Rendhagyó módon két tesztet sűrítek egy írásba, de csak azért teszem mindezt, mert a két alany felhasználási területe nagyjából egybevág, csupán a célközönség más kissé. Az UD1 unisex modell, alacsony átlépéssel, kényelmesebb, városiasabb hangolással, míg az XD2 jóval agresszívabb építettségű commuter gép, amit nehéz kizökkenteni egyenesfutásából. A márka hovatartozásáról nemrég megjelent cikkemben értekeztem, de aki ismeri a NICOLAI munkásságát, biztosan nem lesz csalódott.

Mindkét gépben azonos szív dobog, ugyanis a Bosch Performance Speed motorjára építkeznek. Ez a speed-pedelec szabványnak megfelelő 350 wattos motort, és legfeljebb 45 km/h-ig tartó rásegítést enged, maximum 275% arányban és 63Nm csúcsnyomaték mellett. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a motor korlátozását elérni tisztes erőbefektetést követel meg, senki se várja, hogy könnyed pedálozás mellett autós tempóban száguldozhat. 30-35 km/h tempó kiválóan tartható vele anélkül, hogy vért izzadnánk, mert valójában 35 km/h-ig dolgozik a rásegítés 100%-on, majd 45 km/h-ig folyamatosan csendesül. A következő szezonra a Bosch új palettát tesz le az asztalra, kíváncsian várjuk hogy muzsikálnak majd a megújult motorok.

Menet közben érkezett az információ, hogy a bemutatott modellek őszre ígért frissítései már rendelhető státuszban vannak a friss és ropogós 2020-as Bosch motorokkal, illetve 625 Wh akkumulátorokkal.

A gyártó szemlélete az extrém magas minőségi követelményeken felül az, hogy a lehető legkevesebb karbantartással, de kifogástalanul üzemeljenek a kerékpárjaik, ezért döntöttek mindkét tesztelt pedelec esetén a Gates szíjhajtása és a NuVinci agyváltói mellett. A paletta maradék része is szíjhajtásra és agyváltásra támaszkodik, sőt váltás tekintetében lehetőség van akár Rohloff szerkezetet is konfigurálni. A gyártás ebből adódóan egyedi, a nekünk leginkább tetsző, vagy alkalmas kiegészítőkkel vértezhetjük fel a választott modellt.

 

HNF-NICOLAI UD1 Unisex

Kecses íveivel, burkolataival és színével inkább mondanám nőinek, de igazából a karakteres piros sem férfiatlan. Ha mégis annak vélnénk választható belőle matt ezüst-fekete színkombináció is. A burkolatok alatt szunnyadó erő nem tesz különbséget a rajta kerékpározó felhasználók között, az utcáról visszaköszönő csodálkozó tekintetek sem azt fürkészik ki ül rajta.

A konfiguráció főbb elemei a Gates szíjhajtás, az Enviolo fokozatmentes agyváltó és a Rock Shox Paragon villa. Ezen felül sok apró figyelmesség teszi a kerékpárt különlegessé: az extraként elérhető Cane Creek Thudbuster nyeregcső tökéletes kiegészítője az összképnek, szinte észrevehetetlenül szolgáltat kényelmet az alapesetben sem kényelmetlen bringán. Speciális helyet kapott a hozzá választható Abus Bordo lakat is, mely egy elmés szerkezettel rögzül a csomagtartó és a nyeregvázcső közti sárvédő amúgy parlagon heverő részén. Minőségi megmunkálása, összeszerelése, kidolgozottsága vitán felüli, már az első találkozás után érezni, hogy rengeteg munkaórát töltöttek vele a tervezőasztaltól a késztermék elkészítéséig.

 

A rásegítési módok váltását a jól bevált Intuvia kijelzőn és a hozzá tartozó távvezérlővel végezhetjük. Az UD1-hez tartozó 500Wh akkumulátor kapacitása erősen függ a használt rásegítési módtól, Turbo módban kihasználva a max rásegítést 30 km alatt elfogyhat a szufla, de odafigyelve, Tour – Sport módban azért ennek legalább a dupláját ki lehet hozni a rendszerből. A forgalmazó honlapján találhattok egy nagyon jól paraméterezhető hatótáv-kalkulátort, amit ide kattintva lehet elérni. A szédületes végsebességhez komoly fékrendszerre is szükség van. Ezen a színtéren a Magura MT4 teljesít szolgálatot, a felhasználási területnek és a célcsoportnak megfelelően nem harapós, ellenben teljesen jól adagolható fékeket kapunk. Szerencsére a kerekekre szerelt Continental Contact II gumik is jól viselik a megpróbáltatásokat, ráadásul teljesen defektálló kialakításúak, ami azért is jól jön, mert az agyváltó miatt nehézkesebb egy esetleges defekt javítása. A csomagok szállításának feladatát egy szolid, 15 kg terhelhetőségű Racktime csomagtartó látja el, melynek jó hasznát lehet venni a hozzá választható táskákkal, nekem egy Ortlieb Back-Roller City táskával volt szerencsém próbálni, gyakorlatilag mindent elnyelő, teljesen vízhatlan táskapárosról van szó.

 

 

Menet közben csak az tűnik fel, hogy a motor dolgozik, de egyébként olyan csendben van az egész gép, hogy a szélzajon kívül mást nem hallunk. Ehhez ugye a szíjhajtás és a néma, fokozatmentes agyváltó járul hozzá elsősorban, de nyilván számít az építés minősége, a kialakítás, a bovdenezések vezetése is, mert egy nem jól átgondolt konstrukcióban ezek kritikus hangforrások alapjai lehetnek. Ergonómikus, kényelmes, de nagyon kezes és fordulékony kerékpárt alkottak a HNF-NICOLAI-nál. Valahol a trekking és a city kerékpárok határmezsgyéjén lehetne elhelyezni az UD1 modellt. Az egyik fő célcsoport egyértelműen a korosabb közönség, akiknek az átlépés gondot okoz, vagy belátható időn belül gondot fog okozni. Jó választás lehet az egészségügyi gondokkal küzdő, de mozogni vágyó személyeknek, de ajánlanám azoknak a hölgyeknek is, akik stílusosan szeretnének párjukkal kerékpározni. Az unisex kialakítás reális opció azoknak, akik sűrűn szállnak le kerékpárjukról, vagy az öltözetük miatt egyszerűbb gyorsan áttenni a lábat, mint a hagyományos kialakítás esetén. Azt gondolom, ennél a kerékpárnál érdemesebb rendelni egy sima pedelec rendszert, ami pozitívan befolyásolja a hatótávot, és biztonságosabban kezelhetővé teszi az idősebb generáció számára, illetve megoldást jelenthet azoknak a szülőknek, akik gyermeket szállítanak vele.

Érdemes még pár szó erejéig kitérni az agyváltóra: a Nuvinci N380SE egy high-end kvázi karbantartásmentes, bolygóművek eltolásán alapuló agyváltó, amely kialakításából adódóan fokozatmentes váltást kínál 380%-os áttételtartományban. Mindegy neki, hogy éppen állsz, vagy terheled a pedált, a váltás végbemegy azonnal. Persze azért a kímélés végett senkinek sem ajánlom, hogy állandóan teljes testsúlyos taposás mellett váltson, de zokszó nélkül viseli. A két bringában közös pont ez az alkatrész is, így áttérnék a másik járgányra.

HNF-NICOLAI XD2 Urban

Elöljáróban annyit, hogy egy igazi rombolóról van szó, amin látszanak és érződnek a NICOLAI gének. Urban gép létére elég lapos fejcsőszöggel látták el, ami az egyenesfutásnak nagyon jót tesz, nyugalmából kizökkenteni szinte lehetetlen. Kis motoros életérzéssel döntögetve azért a kanyarokba is bele lehet hajszolni, de semmiképpen sem trekking kerékpár, sokkal közelebb van egy merev trail montihoz, ami azt illeti, rendelhető hozzá extraként offroad készlet is. A mi rusztikus utainkon, változatos padkamagasságú szegélyeinken nem meglepő higgadtsággal lehet átbringázni az XD2-es társaságában.

A szerkezet azonos fékeket, azonos váltást használ, mint az UD1, de a váz, a villa és a kerekek sokkal jobban passzolnak az S-pedelec világba. Az már csak személyes vélemény, hogy ez a modell megérdemelt volna 200mm átmérőjű féktárcsákat is, de nem kezelhetetlen a 180mm-s verzióval sem. A Schwalbe SuperMoto X gumik ballonossága remek tapadást garantál, kifejezetten hasznos nagy sebességű kanyarvételnél, mindemellett a komfortérzetre is jótékony hatást gyakorol. A váz igen tetszetős, kifejezetten merev, karakteres vonalvezetésű, minőségi munka. Integrált 500 Wh akkuval szerelték, amely szépen belesimul a letisztult vázformába főleg, hogy a motort is beforgatták szinte függőleges pozícióba.

 

Mivel a Bosch akkumulátorok zárát az Abus gyártja, ezért a hozzá rendelhető Bordo lakat és az akkumulátor zárának kulcsa megegyezik. Kedves dolog, hogy nem kell többfélét magunkkal cipelni, keresni, logisztikázni, egyszerűen all-in-one jelleggel működik. A hajtás persze itt is Gates, a váz ezért oldható a támvillán. A kerék tűpontos pozíciónálását egy precíz szerkezet teszi lehetővé, csak annyi a dolgunk, hogy meglazítjuk a rögzítő anyákat, és máris beállíthatjuk a helyes szíjfeszességet és a kerék központosságát.

A bringa elejében dolgozó Rock Shox Recon villa szépen és érzékenyen alkalmazkodott a városi körülményekhez, erre a részegységre sem lehet panaszunk. Széles tartományban állítható, levegő rugózású és olaj csillapítású, és persze lockolható is. Úgy ahogy a másik modellnél, itt sem lehet ismeretlen eredetű zajokról beszámolni a motor zümmögésén felül.

A képen látható Supernova M99 lámpa extra 299 euro ellenében kerül felszerelésre, a szuper fényerőn felül van még egy rettentő hasznos elektromos duda része is, ami elengedhetetlen kellék annak érdekében, hogy az autósok figyelmét fel tudjuk kelteni egy-egy forgalmi szituációban. Hasonló a lámpák működése: hiába a dedikált gomb, a világítást nem lehet kikapcsolni, ez biztonsági előírás az S-pedelec rendszer esetén.

Szintén feláras a tesztkerékpárra szerelt Bosch Kiox kijelző, amely apró méretével, letisztult kivitelével és informatív adatkijelzésével varázsol el bennünket. Képes közvetlenül csatlakozni pulzusmérőhöz, így sportos életvitelhez is jól társítható. Ha összekapcsoljuk a Bosch eBike Connect app-pal, akkor GPS útvonalrögzítésre is alkalmas, amire felviszi a kerékpározás közben rögzített adatainkat, így a későbbiekben analizálhatjuk ezeket. A távvezérlője kompaktabb, mint az Intuvia esetén, és számomra jobban kézre is áll.

Régen fáradtam el annyira, mint ennek a két bringának a tesztelése során. A pedelec rendszer becsapós: 25 km/h-s korlátozást az edzettebbek hamar átlépik, a kényelmes 27-30km/h-s utazótempóban már nem segít a motor sőt, a belső ellenállás végett valamennyit nehezít a dolgunkon. Viszont a 45 km/h-s rásegítés esetén azért kell keményen megdolgozni, hogy el tudjuk érni ezt a sebességet (ugye a motor 35 km/h-ig dolgozik maximumon, innen folyamatosan veszi el a rásegítést), de amíg a rendszer segít, az imponál és magunk is addig toljuk bele az erőt, amíg csak tudjuk. Olyan intenzitású így 45 km/h körül tekerni, mint szélsőséges körülmények között hagyományos kerékpárral.

Az XD2 egy olyan közlekedési alternatíva, amely a nagyvárosban és az agglomerációban is hatékony alternatívája a tömegközlekedésnek, de bátrat mondva talán még az autózásnak is. Gondoljunk csak bele 35 kilométert megtenni óránként, miközben kikerüljük a városi dugókat, búcsút inthetünk a csúcsforgalomnak, mélyeket lélegezve, az egészségünkért téve nézhetjük a járművekben rekedt sorstársaink szomorú arckifejezését, vagy vágyódását azután a szabadság után, ami nekünk megadatott. Az S-pedelec rendszer végett gyakorlott kezek közé ajánlanám elsősorban, akik számára a munkába járás klasszikus kerékpárral nehézségekbe ütközik erőnléti, vagy különböző esztétikai okok miatt (nem engedhetik meg, hogy izzadtan érkezzenek, vagy nincs lehetőségük/idejük tusolásra). Jó hír, hogy hamarosan érkezik hozzám a modellpaletta számomra egyik legérdekesebb tagja, ugyanis a CD1 Cargo nagyon komoly tudással rendelkezik papíron, s szeretnék magam is meggyőződni róla, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.

A márkáról és a konkrét modellekről a HNF-NICOLAI.HU oldalon találhatsz további részleteket, ahol a konfigurátor azonnali visszajelzést ad az árazással kapcsolatban is.

 

További képek:

Túl a Tour de France első hegyi szakaszán

Bár nem volt nagy tűzijáték a Tour de France első hegyi szakaszán, a 6. napon, de az összetett szempontjából mégis nagyon érdekesen alakultak a dolgok, s nemcsak a pillanatnyi állás miatt.

Mulhouse és a Belles Filles hegyi befutója között 160 kilométer volt a táv, és nem csak az utolsó – helyenként borzasztó meredek – hegy fárasztotta a mezőnyt, hanem végig hullámvasúton utaztak a kerekes, első, második és harmadik kategóriás emelkedőkkel. A nap szökevénycsoportjából így nem hiányozhatott Tim Wellens, aki szorgalmasan gyűjtögette a hegyi pontokat, a Bellles Filles-re azonban elfogyott, nem bírta a tempót a Giro hegyi trikósával, Giulio Ciccone-val (Trek-Segafredo) és a Bahrain-Merida idei legjobb frissen igazolt versenyzőjével, a belga Dylan Teuns-szel.

Utóbbi két versenyző a szökésben töltött kilométerek ellenére is remekül haladt a hegyen, a mezőny közeledett, de csak lassacskán, hamar egyértelművé vált, hogy a Belles Filles tetején szökevénysikert láthatunk. A cél előtti 20%-os szakaszon Teuns aztán kétséget sem hagyott, hogy a Dauphine-en szerzett győzelme és jó összetett helye sem volt véletlen, simán lerázta az olaszt. A két szökevény mégsem adhatta át magát teljes egészében a regeneráció perceinek, hiszen nagyon nem volt mindegy, hány másodperccel érkezik mögöttük a mezőny.

Ciccone számára a sárga trikó volt a tét, Teuns pedig egy esetleges későbbi sárga trikó reményében tördelhette a kezét – bár nyilván nem ismerjük egyelőre a Bahrain-Merida elképzeléseit a Tourt illetően. Mégis – ahogy a beharangozóban is írtuk – logikusnak tűnik, ha most nem a ma is időt veszítő Nibalira építik a taktikát, hanem megadják az esélyt a fiatal belgának, hogy először hajtson az összetettért teljes támogatással egy GT-n.

Nos a mezőny közeledett, kiderült, hogy a Movistar nem csak papíron erős, valamint az, hogy Alejandro Valverde segítő lesz idén világbajnoki trikóban. Ebből világosan kiderül, hogy Nairo Quintana nagyon jól felkészült lehet, Valverde mellett Mikel Landa is neki dolgozott egy kisebb támadás erejéig. Megmutatta oroszlánkörmeit Geraint Thomas (Ineos) is, aki pillanatok alatt felugrott az utolsó 200 méteren Julian Alaphilippe-re (Quick Step), akinek a sárga trikó miatt kellett maximumot menni a végén. A franciák kedvence végül elbukta a trikót Cicconéval szemben 6 másodperccel. Természetesen a további összetett állás is teljesen átrendeződött.

Videó összefoglaló a 6. szakaszról: https://dai.ly/x7d1dot

Tour de France 6. szakasz eredménye:

1 Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida 4:29:03
2 Giulio Ciccone (Ita) Trek-Segafredo 0:00:11
3 Xandro Meurisse (Bel) Wanty-Gobert 0:01:05
4 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:01:44
5 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:01:46
6 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep
7 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:01:51
8 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe
9 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:01:53
10 Mikel Landa (Spa) Movistar Team
11 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo
12 Egan Bernal (Col) Team Ineos
13 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:01:58
14 Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates
15 Rigoberto Uran (Col) EF Education First 0:02:02
16 Michael Woods (Can) EF Education First
17 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma
18 Enric Mas (Spa) Deceuninck-QuickStep 0:02:17
19 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:02:19
20 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma
21 Warren Barguil (Fra) Arkéa Samsic 0:02:27
22 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:02:35
23 David Gaudu (Fra) Groupama-FDJ
24 Guillaume Martin (Fra) Wanty-Gobert 0:02:44
25 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:02:46

Összetett állás:

1 Giulio Ciccone (Ita) Trek-Segafredo 23:14:55
2 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 0:00:06
3 Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida 0:00:32
4 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 0:00:47
5 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:00:49
6 Egan Bernal (Col) Team Ineos 0:00:53
7 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:00:58
8 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:01:04
9 Michael Woods (Can) EF Education First 0:01:13
10 Rigoberto Uran (Col) EF Education First 0:01:15
11 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:01:19
12 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:01:22
13 Enric Mas (Spa) Deceuninck-QuickStep 0:01:23
14 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:01:24
15 Xandro Meurisse (Bel) Wanty-Gobert 0:01:39
16 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:01:41
17 Mikel Landa (Spa) Movistar Team 0:01:43
18 Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates 0:01:46
19 David Gaudu (Fra) Groupama-FDJ 0:01:52
20 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:56
21 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo
22 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:02:22
23 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:02:23
24 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team 0:02:31
25 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:02:55

HNF-NICOLAI product range – Premium Pedelec and E-Cargo bikes

The prestigious HNF-NICOLAI products have arrived in Hungary! The brand name suggests that Kalle Nicolai, the founder of NICOLAI bikes, is involved in the project. Actually HNF-NICOLAI consists of two brands, based on a close cooperation between the electric motor specialist HNF and the legend in bike technology, NICOLAI. The joint venture is aimed at providing the market with unrivalled expertise in Pedelec and E-Cargo bikes. In case you might be worried that that HNF-NICOLAI project brings the end to NICOLAI, there’s no need to despair: the custom hi-end production of non-motorized will carry on.

The managing directors of HNF-NICOLAI, Michael Hecken, Kalle NICOLAI and Benjamin Börries, have been involved with the project since 2008, creating many innovative e-bike concepts in over a decade. HNF has been the partner of such prominent brands Daimler (then called Grace Gmbh) and BMW. So the company is also well known within the motor vehicle industry. All the experience has been transferred to the world of electrically assisted premium bikes. One of the main aims of the venture is to create pedelecs which require minimal servicing while providing maximum ride experience. In order to achieve this, all models within the range are equipped with Gates belt drive paired with NuVinci or Rohloff hub-based gear shifting. The bikes are constructed from top quality materials coupled with legendary German precision – and of they are designed and produced in Germany. The level of engineering is simply astonishing. The production involves vast amount of CNC work, which we have come to expect from NICOLAI bikes. Following the German theme, the motor drive units are supplied by Bosch, predominantly featuring their high-end offerings, that is Performance CX and Performance Speed components.

Funfact:

The name Karlheinz NICOLAI may not be familiar to many, merely the NICOLAI bike brand. The founder is not the person who like to be in the spotlight despite being a defining figure in the industry for the last 20 years. While NICOLAI does not sound German, Kalle – as he likes to be called – was been born and raised in the culture where innovative engineering and technical precision is part of the national identity. The brand’s main focus is not innovation for its own sake, but the expertise it’s based on. The handmade aluminum welds on the NICOLAI bike frames are something to be witnessed, they are created with extreme precision and attention to detail. The NICOLAI bikes are 100% German made, designed and manufactured in one location, honoring the virtues traditional craftsmanship. The brand has possession of all the machinery the make the various parts and components, as well as to finish off the frames aesthetically. NICOLAI bikes are handmade at the highest possible level, developed and manufactured using a level of expertise not found elsewhere in the cycling industry.

In 2012 Nico Rosberg and Michael Schumacher received the first of the smart e-bikes developed in conjunction with Daimler. Three years later a full suspension MTB version called XF1 was launched in cooperation with the rival German car brand BMW. The latter model employed a patented rear suspension platform which has been carried over from BMW vehicles. Though the patent is owned by BMW, the full scale manufacturing is carried out in the HNF facilities.

What kind of e-bikes will this prominent joint venture deliver to the market? The range is surprisingly wide, from elegant and practical pedelecs which allow the cyclist to enjoy an efficient transportation alternative in suburban traffic and in congested city environment to serious extreme MTB rigs used for recreation. Also in the lineup is an e-cargo model which has several usage including commercial transport as well as in bike touring. The chassis can be modified according to need, making it one of the most versatile and innovative pedal vehicles around.

The hallmark CD1 e-cargo employs a patented leaning undercarriage allowing the rider to maneuver the trike like a conventional bicycle. Although this rather agile vehicle only weights 45 kg, it is rated to transport up to 280 kg cargo. And since the cassis can be changed at any point, it provides unparalleled practicality. For example, there is a possibility to attach a Thule Chariot Sport 2 child trailer module, a transport locker, a huge basket carrier as well as a MySortimo modular assortment system for industrial application. The CD1 is compatible will all of the above-mentioned accessories, hence a city-based business can effectively carry out all its transportation needs with the CD1 e-cargo alone. It suitable for delivery of goods to a venture specializing in repair. In many part of Europe this transportation strategy is no longer a utopia, but an actual working model, driven by cost-effectiveness as well as concerns for the environment. For some businesses, utilizing a clean transportation alternative functions as a unique marketing tool.

Moving along the model range, I was completely overwhelmed by the limited edition XF2 enduro model. The frame was designed entirely by NICOLAI, featuring frame integrated battery and a lot of fine CNC machining. This industrial masterpiece showcases all the qualities that made the NICOLAI brand famous all around the world, and an enduro rig is an ideal bike to amass a variety of technical accomplishments.

The XF2 caters for a special niche crowd, but in order to satisfy the demands of the local bike market, HNF-NICOLAI created a collection of city bikes called UD1, MD1, SD1 and the XD2 Urban. The motor for the top-of-the-line model is the renowned Bosch Performance Speed, which offers support up to 45 km/h, hence the XD2 has few rivals on the busy streets. The commuter can get the destination as quickly as possible, enjoying the prospect of a proper workout or arriving fresh for a business meeting. This form of transportation is both environmentally friendly and efficient.

In addition, the brand offers a service that foreshadows progress in the bike industry: an extensive level of customization. Just like on other markets, the local distributor (Fair Logistic Kft.) offers a configurator app on their website where the many aspects of the chosen bike can be customized.

The customer can select from different display units, gear mechanisms options, lighting systems and may also order extra accessories, such as bags, containers or an additional battery pack. There is no need to source these practical extras after the purchase, the new bike will include all options. Each and every accessory represent the cream of the crop. For example, the configurator includes a Cane Creek Thudbuster if the rider is after a great suspension seat post, an ABUS Bordo lock if security is a priority or bags from the legendary Ortlieb to keep everything dry even in the most adverse weather conditions. When it comes to saddles, the dedicated app offers choices from the renowned SQlab range or many of the diverse accessories from Topeak. These premium products are the best the market can offer, backed up by costumer feedback and industry opinion. It’s evident that HNF-NICOLAI leaves nothing to chance when it comes to customer satisfaction, and their bikes offer transportation solutions free of compromise.

For more information please visit the Hungarian distributor’s website. Soon we’ll be testing some of the models so stayed tuned!

A Párizs-Roubaix győztes Andrea Tafi népszerűsíti az idei Visegrad 4 Special Series versenyeket

Andrea Tafi, Parijs-Roubaix, foto Cor Vos ©1999

A Visegrad 4 Special Series idei első küzdelmére július 20-án kerül sor Vásárosnamény és Nyíregyháza között, majd másnap, július 21-én ugyanezen rajthelyszínről startol a sorozat idei második küzdelme, amelynek célja Ibrány. A versenyek díszvendége a korábbi Párizs-Roubaix győztes olasz legenda Andrea Tafi lesz, aki tavaly versenyzőként vett részt az első Special Series viadalon.

Andrea Tafi, Parijs-Roubaix, foto Cor Vos ©1999

„A tavalyi évben megkerestek azzal a lehetőséggel, hogy rajthoz állhatok a V4 Special Series UCI kategóriás versenyen – mondta Tafi, aki idén az E-Girón is szerepelt, de tervben volt számára a Párizs-Roubaix-n való újbóli rajthoz állás is, amit egy kulcscsonttörés húzott keresztbe. – Én pedig úgy döntöttem, hogy élek ezzel az eséllyel. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok kihozni magamból éles szituációban. Többször jártam már Magyarországon nagyon tetszik az ország, ezúttal is szívesen térek vissza.”

Andrea Tafi sikerekben gazdag pályafutása során többek között nyert Lombard Körversenyt és Flandriai Kört is.

„Egyértelműen a Flandriai Körverseny megnyerése a legnagyobb sikere a pályafutásomnak – emlékszik vissza karrierjére az olasz kerekes. – Soha nem gondoltam volna, hogy meg tudom nyerni. Az utolsó kilométerek igazan különlegesek voltak számomra. Johan Museeuw és Peter Van Petegem kontrollálták az első csoportot, próbálták egymást megrajzolni. Négy kilométerrel a vége előtt indítottam, ők pedig hezitáltak, éppen annyit, hogy hazaérhessek.”

Mindkét nemzetközi viadal része az Europe Tour sorozatnak, magyarán UCI kategóriás pontszerző versenyek lesznek, amely alapján a versenyzők az év végi angliai világbajnokság kvalifikációjához valamint a 2020-as tokiói olimpiai kvótához szükséges pontokat szerezhetnek.

A szervezők természetesen az amatőr mezőnyre is gondolnak, július 21-én, vasárnap rendezik meg az Ibrány Nagydíj Kerékpárversenyt, amely a Magyar Kerékpáros Amatőr bajnokság 11. fordulója. Az indulók között ott lesz Andrea Tafi is.

A versenyekkel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján találhatók.

Hogyan készülj fel egy bikepacking túrára?

1. Ne csak te, a kerékpárod is legyen kész!

Hiába minden edzés, és a sok izzadságos munka, ha a kerékpárod mechanikai állapota rossz. És ez egy több napos túrán fokozottan fontos pont. Nem érdemes nekivágni úgy az útnak, hogy valamilyen alkatrész nincs teljesen rendben vagy rendesen karbantartva. Ezért azt javasoljuk, hogy rendszeresen tisztítsd, és 2-3000 kilométereként vidd el egy helyi szervizbe a kétkerekűd és egy több napos túra előtt pedig nézd át fokozottan a mechanikai állapotát.

Tipp: Ha rendszeresen karbantartod, és szervizkönyvet vezetsz a kerékpárodról, a használtpiaci értékét is megnövelheted.

2. Találd meg a számodra szimpatikus táskákat!

A kerékpárt bikepacking felhasználásra az alábbiak szerint javasoljuk felkészíteni: – Készítsd elő a csomagok helyét: Ha olyan a fényezése a váznak, vegyél takaró fóliákat azokra a felületekre, ahol érintkezik a táska a vázzal. Sajnos csak simán a felfogatás is csúnyán le tudja koptatni a fényezést. Ha szükséges, akkor nézd át a kábelvezetést, és végezd el a szükséges előkészítéseket. – Gondold át a táskák helyét, bizonyosodj meg a kompatibilitásukról: Rengeteg példát lehet találni arra, hogy mennyi jobbnál-jobb táskát lehet a kerékpárra tenni, de gyakran előfordul, hogy márkák nem kompatibilisek egymással. Például, ha a váztáska felső csőfelfogatásai pont ott vannak, ahol a felsőcső táskáé, akkor az egyiket nem fogod tudni felfogatni.

Példák bikepacking felépítésű kerékpárokra (A képeket a www.pannier.ccengedélyével használjuk fel):

1. Könnyű felépítésű bikepacking kerékpár

Leggyakrabban versenyeken, pár napos „ágyúgolyó” futamokon találkozhatunk ilyen összeállításokkal. Az alapvető felszerelések férnek bele, minden, ami alapvető és egy-két személyes preferenciát leszámítva semmi más. Olyan túrákra, amelyen a sebesség, a megtett táv, és/vagy a kiemelten jó kezelhetőség az elsődleges szempont, mi ilyennel megyünk.

Könnyű felépítésű bikepacking kerékpár, elöl villára fogatott drybagekkel. Ezt a felépítést több napos túrára használnánk, ahol fontos a manőverezhetőség, és a megtett távolság.
Bikepacking kerékpár elöl hagyományos túrakerékpár táskákkal. Ezt a felépítést többnapos túrákon használnánk, ahol szükséges sátor, és melegebb öltözék.
Bikepacking kerékpár elöl-hátul túrakerékpár táskákkal. Ezt a felépítést több hónapos, akár kontinens, vagy világkerülő túrákra használnánk, ahol több éghajlatra, és hosszú időre készülünk.

3. Tudd, hogy mit és hol viszel!

Inspirálódj bikepacking túra beszámolókból, ismerősöktől, de mindenképp szerezz te is tapasztalatot saját egy vagy több napos kintalvós túrákkal, hogy tökéletesítsd a szükséges felszereléseid listáját. Ez egy folyamatosan fejlődő, rugalmas és változó lista, látni fogod, hogy van a csomagodban olyan cucc, amit nem használsz, de azt is és még mindig hiányoznak elemek, amikre szükséged lenne. Ilyen ez, ne félj rajta változtatni! Mindenesetre, hogy az indulást segítsük, IDE KATTINTVA megtalálsz két általunk ajánlott pakolási lista változatot.

Ha kialakulnak a szezonokra, túrákra a végleges listáid, akkor a felszerelések bepakolását modellezd le, rakd bele a táskáidba, de előtte találd ki milyen logika szerint pakolod be. Például az egyik táskában alvós felszerelés, a másikban a tisztálkodáshoz, higiéniához kapcsolódó dolgok és a ruháid vannak és így tovább…. Ha pedig igazán hatékony szeretnél lenni, akkor egy pakolási sorrendet is tanulj meg. A táskád legmélyére kerüljön az amit tudod, hogy ritkán használsz, a tetejére amit sokszor.

Fáradtan, szükséghelyzetben frusztráló, ha nem tudod, hogy mit hova tettél, és a legrosszabb, ha fel kell forgatnod a táskád komplett tartalmát egy kis dologért, amire éppen szükséged van. Fontos, hogy minden indulásnál/megállásnál csekkold a nélkülözhetetlen felszereléseid. Nagyon figyelj a dolgaidra, ne hagyj el semmit!

Tipp: használj különböző színű drybageket (vízálló zárható tasakok) amikben színkódonként más eszközöket tartasz. Így akár egy nagyobb táskában is tudsz kategorizálni, nem kell az egészet átforgatnod, hogy tudd, mit hova tettél.

4. Tudd, hogy hova készülsz!

Nem mindegy, hogy egy egyéjszakás kint alvásra, vagy kontinens kerülő túrára indulsz. Annyi felszerelést vigyél magaddal amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet. A listák más és más felhasználásra jók. Évszak, éghajlat, felhasználás nagyban változtathatja a szükséges felszerelések listáját. Ha első túrázó vagy, hidd el a cikk írójának, hogy sokkal kevesebb felszerelésre és tárgyra van igazából szükséged mint gondolnád. Bikepacking stílusú kirándulásoknál a cél, hogy minél okosabb, helytakarékosabb és minimálabb megoldásokat alkalmazzunk, és megtartsuk a kerékpár legjobb irányíthatóságát, manőverezhetőségét, hogy a lehető legnagyobb mértékben élvezhessük az utat ami előttünk áll.

Tipp: A mi kedvenc kiegészítőnk a kis méretűre összehajtható tornazsák, ami tenyérnyinél is kisebb helyet foglal összegyűrve az egyik táskádban, azonban a leghasznosabb barátod tud lenni, ha egy szupermarketben szeretnél feltankolni az esti kempingezés előtt.

5. Készülj fel mindenre és improvizálj!

Egy ilyen túrán sok váratlan eset előfordulhat akár a bringáddal, akár a felszereléseddel, akár veled. Mit teszel például, ha eltörik egy sátorrúd, vagy ha nagyon mozog, elszakad egy táska, és mit ha kilyukad a matracod?

Készülj fel, a túra előtt menj hasonló, kisebb-nagyobb távokat, ismerd magad, a felszerelésed és a kerékpárod. A váratlan helyzetekre pedig készülj fel abból, hogy mit tennél egyes esetekben? Megvan hozzá a szükséges felszerelésed, elképzelésed, hogy megold a helyzetet?

Tipp: Legyen nálad pár McGayver alapkellék: svájci bicska, kötél, duct tape, gyorskötöző, hidd el, szükséged lesz rá.

+1 : Védd a popót!

Kivételesen szerencsés az, akinek a nyeregben töltött hosszú napok után nincsenek fenékbőr panaszai. A dörzsölés a legnagyobb ellenség, amely ellen az alábbi 3 módszerrel ajánljuk, hogy védekezz:

1. Válassz jó minőségű kerékpáros nadrágot, amit naponta mosol, vagy váltogatsz. (mi legalább kettőt viszünk minden túrára, és naponta cseréljük-mossuk őket)

2.Találd meg a neked megfelelő nyerget és nadrágot. Nem a nyereg párnázottsága, hanem a formája a mérvadó. A legtöbb kerékpáros boltban vannak nyeregteszt programok, kérd ki a véleményüket, vidd el a teszt nyerget 1-2 hosszabb napra, és válassz egy neked megfelelőt. Nadrágból olyat válassz, ami megfelelően párnázott, és kényelmes. Sokszor túra nadrággal, zsebes rövidnadrággal a legpraktikusabb elindulni egy ilyen túrán, azok alá speciális, betétes MTB ”alsónadrágot” ajánlunk

3.Síkosíts. A súrlódás a bőröd, a nadrág és a nyereg felület találkozásából adódik, többezer-többtízezer mikro mozgás után természetes az irritáció. Mi Niveát, Sudocream-et vagy vazelint használunk, de léteznek a piacon speciális „chamois” krémek is amik direkt erre a célra készültek. Ne félj ettől, nem gusztustalan, sokan csináljuk.

Top tipp: A haverod megkezdett krémes tégelyében ne nyúlkálj. 🙂
Forrás: bikepackinghungary.com

Tour de France: az első Sagan-siker az 5. szakaszon

A Tour de France 5. szakaszának második felében három kisebb hegyet is meg kellett mászni a mezőnynek, várható volt, hogy a klasszikus sprinterek leszakadnak a hajráig, s megnyílhat az út Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) előtt. Így is történt.

Saint-Dié-des-Vosges és Colmar között 169 kilométer volt a penzum, két második és egy harmadik kategóriás emelkedővel, ahol a negyedmagával szökésben lévő Tim Wellens (Lotto-Soudal) további pontokat gyűjtött a hegyi trikójához, a mezőny pedig egyre nagyobb sebességre kapcsolt a Sunweb és a Bora-Hansgrohe csapatának vezetésével, leszakítva Caleb Ewan-t, Vivianit és társait.

Az utolsó emelkedőn már összezárt a mezőny és a szökés, itt hátul zajlott egy nagy harc, a norvég Edvald Boasson Hagen (DImension Data) egy bukás után próbált felzárkózni, és a lejtmenetet követően a síkon ez sikerült is neki, sajnos hiába, a hajrára már nem sok erő maradt benne. Az utolsó 5 kilométeren jegyezhettünk egy Rui Costa (UAE Team) támadást is, nyilván az első héten esélye sem volt egy ilyen próbálkozás sikerének.

Az utolsó kilométer videón: https://dai.ly/x7cyg59

A megfogyatkozó mezőny sprintre érkezett, és hiába kapott tökéletes felvezetést Matteo Trentin (Mitchelton-Scott), Peter Sagan könnyedén kerülte ki az utolsó 100 méteren, sőt, még Wout Van Aert (Jumbo-Visma) is belökte elé a kereket. Az összetettben nem változott semmi, a francia Julian Alaphilippe (Quick Step) vezet, azonban a top10 lista holnap minden bizonnyal átíródik, kemény hegyi befutó következik ugyanis a Belles Filles-re.

Tour de Frannce 5. szakasz eredménye:

1 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 4:02:33
2 Wout Van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma
3 Matteo Trentin (Ita) Mitchelton-Scott
4 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain-Merida
5 Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team
6 Julien Simon (Fra) Cofidis Solutions Credits
7 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
8 Nils Politt (Ger) Katusha-Alpecin
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
10 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep

Összetett állás:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 18:44:12
2 Wout Van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma 0:00:14
3 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:00:25
4 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma
5 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb 0:00:40
6 Egan Bernal (Col) Team Ineos
7 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:00:45
8 Enric Mas (Spa) Deceuninck-QuickStep 0:00:46
9 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 0:00:50
10 Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team 0:00:51

Tiszta biciklilánc, gördülékenyebb tekerés

A tisztán tartott lánc hosszú ideig szolgálja a kerékpárod és biztosítja a gördülékeny haladást. Akkor is érdemes rendszeresen takarítanod, ha csak ritkán közlekedsz földúton vagy sáros talajon – a városi kosz is könnyen megtelepszik rajta és rontja a minőségét. Próbáld ki a WD-40 BIKE termékcsaládot a tisztább láncért.

Sokan gondolnak a WD-40 termékeire úgy, hogy azok mindenre is jók. Ez végül is nem alaptalan, hiszen rendkívül széles téren bizonyítják a hatásukat, de nem mindegy, melyik termékcsoportot milyen felületen használod!

A négy különböző típusú WD-40 termékcsalád: Multi-Use Product, Specialist, Specialist Motorbike és BIKE. Ez utóbbi kell nekünk a leginkább, hiszen speciálisan kerékpárokra fejlesztették ki, hogy védelmet nyújtson az év minden napján. A termékcsalád része egy száraz, egy nedves és egy többévszakos kenőanyag, egy hatékony tisztítószer és egy zsíroldó. A BIKE termékek mindegyikének a használata segítheti a bicikli teljeskörű karbantartását. Köztük a láncét, ami az egyik legnagyobb törődést igénylő alkatrész.

Sokan még mindig szappanos vízzel és drótkefével esnek neki a bringaláncnak. Ezt ne tedd, károsíthatja az alkatrész és a bicikli fényesítését. A WD-40 BIKE termékei viszont ideálisak a feladatra.

Permetezd a zsíroldót (WD-40 BIKE Degreaser) a hátsó váltóra, miközben óramutató járásával ellentétes irányba tekered a biciklit. Várj 1-2 percet, hogy megfelelően felmarja a lerakódást, majd egy keményebb sörtéjű kefével súrold át. Végül egy magas nyomású slaggal mosd le a makacsabb koszt és töröld át egy tiszta ronggyal.

Ne feledkezz meg a kenőanyag használatáról sem! Ha nem tudod eldönteni, hogy a Dry vagy a Wet Lube jó neked, akkor válaszd a WD-40 All Conditions Lube-ot. Ezt azoknak ajánljuk, akik minden időjárási körülmény esetén ragaszkodnak a szabadtéri biciklizéshez. Végül válaszd a WD-40 BIKE Cleanert, amellyel visszaadhatod a bicikli fényességét (alkalmazható bőr, műanyag, fém, gumi felületen).

Gondoskodj rendszeresen a bringalánc tisztításáról, hogy bármilyen hosszúságú biciklitúrán gondtalanul tekerhess.

Új országúti versenysorozat! – AutóCity Skoda Challenge

Idén új országúti versenysorozat indul Baranya megyében, az AutóCity Skoda Challenge-en 5 szakaszon – a hegyi időfutamtól a mezőnyverseny át a kritériumig – mérhetik össze erejüket az indulók.

Pécs környéke mindig is híres volt az országúti versenyeiről, sok éven keresztül rendezték itt a Tour de Pécs versenysorozatot, ahol komoly csatákat vívtak hazánk országúti bringásai. Idén újjáélednek a versenyek és 5 szakaszon várják a kerékpározás szerelmeseit.

Az AutóCity Skoda Challenge-en 10 kategóriában állhatnak rajthoz az indulók, a fiataloktól az idősekig mindenki a saját korcsoportjában mérettetheti meg magát és ennek megfelelően határozzák meg a távot a szervezők minden kategória számára.

A sorozat 2019. Július 28-án a Komló Nagydíjjal indul, ahol a tavalyi országúti országos bajnokság pályáján versenyeznek majd az indulók. Az Elit kategória versenyzői 7 kört, azaz 110 km-t fognak megtenni az emelkedőkkel gazdagon tarkított pályán.

Az AutóCity Skoda Challenge augusztus 20-án folytatódik Hosszúhetényben, ahol délelőtt egy 7 km-es hegyi időfutamon mérettetik meg magukat az indulók, délután pedig a legendás Zengő Grand Prix körpályájával küzdenek meg a versenyzők.

Pár nappal később, augusztus 24-én a Villány Nagydíj lesz a sorozat 4. szakasza, a híres borvidéken rendezett 78 km-es versenyen komoly szintkülönbség nem vár a versenyzőkre, a célbaérkezést követően viszont borkóstolóval egybekötött fogadáson vehetnek részt az indulók.

A sorozat október 12-én zárul a Pécs-PTE kritériummal, ahol Pécs belvárosában egy izgalmas, 3 km-es körpályán meccselnek majd a verseny részvevői kategóriáktól függő távokon.

További információk, versenykiírás és nevezés a sorozat honlapján: http://skodacycling.hu/versenykiiras/

Tour de France: egy várva-várt siker a 4. szakaszon

Bár a harmadik „papíron” sík szakasz volt a mai, mégis először került sor klasszikus tömeghajrára, ahol minden sprinter küzdött a győzelemért. Az olasz Elia Viviani (Deceuninck-Quic Step) – megannyi sprint siker után – először nyert szakaszt a Tour de France-on.

Reims és Nancy között 213,5 kilométer volt a mai penzum, és kimondhatjuk: abszolút eseménytelenül telt a szakasz, a táv nagy részét a francia Yoann Offredo és csapattársa, a belga Frederik Backaert tekerte le szökésben a Wanty-Gobert csapatából, valamint a svájci Michael Schär képviselte a CCC Team színeit.

Az utolsó kilométerekre összeálltak a sprinterek vonatai és a széles utakon abszolút tiszta hajrát láthattunk, egyedül Caleb Ewan (Lotto-Soudal) szorult be kicsit Viviani mögé a kordonok mellett. A hajrát tökéletes felvezetés után Alexander Kristoff (UAE Team) nyitotta középen, de Viviani a bal oldalon gyorsabb volt, és Giro-, valamint Vuelta-sikeri után most már a legrangosabb körversenyen is jegyez szakaszt.

Az összetettben nem változott semmi, a sprint felvezetésben is jeleskedő francia Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step) vezet a belga Wout Van Aert (Jumbo-Visma) előtt 20 másodperccel.

Tour de France 4. szakasz eredménye:

1 Elia Viviani (Ita) Deceuninck-QuickStep 5:09:20
2 Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates
3 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
4 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
5 Dylan Groenewegen (Ned) Team Jumbo-Visma
6 Mike Teunissen (Ned) Team Jumbo-Visma
7 Giacomo Nizzolo (Ita) Dimension Data
8 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
9 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
10 Christophe Laporte (Fra) Cofidis Solutions Credits

Összetett állás:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 14:41:39
2 Wout Van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma 0:00:20
3 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:00:25
4 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma
5 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb 0:00:40
6 Egan Bernal (Col) Team Ineos
7 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:00:45
8 Enric Mas (Spa) Deceuninck-QuickStep 0:00:46
9 Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team 0:00:51
10 Michael Woods (Can) EF Education First