Az elmúlt fél évben gyűltek a kilométerek és a tapasztalatok a Specialized Stumpjumper FSR-rel (a teszt első részét ide kattintva olvashatjátok). Próbálgattam a beállításokat, új alkatrészeket és gumikat tettem fel és szépen lassan össze is állt az ideálisnak mondható gép.
Mikor megvettem a bringát még birtokoltam egy 2017-es Specialized Enduro Comp Alu gépet is. Hazaérve egymás mellé állítottam őket és meglepődtem. Tolómérő segítségével elkezdtem méricskélni és kiderült, hogy nem csalt a szemem, a Stumpy szinte azonos átmérőjű csövekből épült mint az Enduro. A súly és a méretek alapján kijelenthető, hogy az idei Stumpjumper váz a korábbi modell erősen szteroidozott változata lett. Pedig pont az volt a célom, hogy az Enduro után egy, könnyebb, játékosabb gépet vegyek. Az Enduro egyszerűen túl sok volt azokra a terepekre ahol én bringáztam. Nem mondom, parkokban, alpesi terepen nagyon jól jött a tudása, de sajnos ilyen helyekre kevesebbszer jutok el, mint a környező hegyekbe tekeregni.
A Stumpy gyárilag 15,2 kiló volt, pedál nélkül. Nem könnyű. Persze egy XL-es 29-es, alumínium géptől nem vártam csodát, de azért egy kicsit szíven ütött ez a súly. Gyors szétszedés és méricskélés után kiderült, hogy a súlytöbbletért a gyári Roval kerékszett volt a felelős, a 29×2,6-os gumikkal és a SRAM NX kazettával. A 2,6-os gumik darabja 950-970 gramm, a kerékszett 2290 gramm és az NX kazetta 616 gramm. Mivel már az Enduro súlyát is próbáltam farigcsálni, ezért szerencsére akadt a spájzban egy olyan kerékszett amivel ezt a súly problémát tudtam orvosolni. Nem ragoznám hosszan a dolgot, de a lényeg az lett, hogy a végén 14,4 kilóra le tudtam vinni a bringa súlyát (pedállal), amit már teljesen korrektnek tartok, még ha ezt csak egy korábbi plusz beruházásnak köszönhetően tudtam is elérni.
A rugózó elemek (FOX 34 villa, FOX Float DPS tag) kis bekopási idő után megfelelő finomsággal mozogtak. A villa lefelé, a meredekebb ösvényeken nem nyújtott elég támogatást, az útja középső tartományában túl lineáris volt. Ha keményebbre fújással akartam orvosolni a problémát akkor a megindulás finomsága látta kárát. Szerencsére könnyen és olcsón lehetett tuningolni a rendszert, tokenek segítségével (a légkamra méretét csökkentő műanyag alátétek).
A Sram NX Eagle váltás megbízhatóan működik, az 1×12 rendszer remek áttételeket biztosít. A váltás könnyedsége és gyorsasága még terhelés alatt is jó, abszolút nem érződik, hogy ez a cég belépő szériája. (Volt, mert azóta kiadták a még olcsóbb, SX szettet) A belépő szintet csak a kazetta soron érzem. Kivitelével nincs baj, a váltás minőségét nem rontja és a visszafelé tekeréskor sem dobja le a láncot, de a súlya tetemes.
A váz geometriáját arany középutas megoldásnak mondanám. Nem igazodik teljesen a mai trendekhez, de nem is régimódi. Ahogy az előző cikkben említettem, ezen a vázon már megoldható a geometria állítása. Mivel a változtatás a tag kiszerelése és leengedése nélkül, 3-4 perc alatt kivitelezhető, ezért többször is cseréltem, hogy lássam melyik beállítás hol működik jobban. A különbség érezhető volt, de természetesen nem tettem forradalmi felfedezést. A meredekebb szögekkel, tekerősebb az üléspozíció, a laposabbal lefelé válik szórakoztatóbbá a bringa. Az XL-es váznál számomra viszont adódott egy kis probléma. A hosszú, 14 cm-es fejcső és a 30-as emelésű kormány meglehetősen magasra emelte a gép elejét. Meredekebb állásban nem volt zavaró, de a másik állásban a kormány magasabbra került a laposabb nyeregcső miatt és hátrébb került a súlypontom, a maximálisan előre húzott és billentett nyereg ellenére is. A megoldás egy lapos, nullás emelésű kormány képében érkezett. Amint felszereltem a kormányt egyből helyére került minden. Mászásnál és lejtőzésnél is meglett az ideális egyensúly. Ezzel a változtatással a jövőben már állandóan a laposabb állásban használhatom a bringát.
A ballonos Specialized gumik (Butcher és Purgatory) teszik a dolgukat, megfelelő tapadást biztosítva bármilyen körülmények között. A kerekek már tubeless szalaggal érkeznek. Csak a kapott szelepeket kell a helyükre rakni és a tubeless folyadékot kell betölteni és kész. A nyomást jól tartja a rendszer és a korábbi évek Specialized gumijaira jellemző oldalfalon „verejtékezést” sem tapasztaltam.
A fékek az organic betétekkel jól modulálhatók és a fékerő is megjön amikor kell. Jól fognak, de gyorsan kopnak. Amikor elfogynak fémes betétekre cserélem őket. Alpesi parkos felhasználás mellett is folyamatos fékerő és változás mentes fogáspont jellemezte a féket. Ez kellemes meglepetés, mert a Sram Guide R változat sokszor szenved a fogáspont változásától.
A nyeregcső továbbra is kifogástalanul működik és ami nagy szó, oldal irányú kotyogás nélkül. 400 km után ez nagyon kellemes meglepetés.
Menet közben
Az első tekeréseket teljesen gyári felszereltséggel tettem meg, hogy legyen egy összehasonlítási alapom a későbbi átalakításokhoz képest. Kényelmesen lehet a bringával haladni sima dózer úton és mászásokon egyaránt. A meredek technikás mászások is jól megoldhatók vele, bár ezeken a részeken szenvedek. Ez nem a gép hibája, hanem az erőnlétemé. Szerencsére kérhettem másodvéleményt egy jó erőben lévő egri barátomtól. A bringa mászóképességeit ő is megerősítette. Kedvenc meredek mászásait ugyanúgy vagy jobban teljesítette, dacára az ő saját és az én gépem közötti jelentős súlytöbbletnek. A gép lassú, technikás terepen is jól manőverezhető, meghazudtolva nem kicsi méreteit. Nem billeg, nem bizonytalankodik és nem emelgeti az orrát. A Purgatory gumi hátul belemar a talajba és kapaszkodik rendesen. A Butcher méretei és nagy bütykei ellenére jól gördül, nem lassítja a haladást. Oldalsó bütykei stabilan tartanak kanyarokban, a sarat is elég jól tűri. Eddig még nem nagyon sikerült megtalálnom a gyenge pontját. Egyike a legjobb gumiknak amit eddig próbáltam.
A FSR rugózási rendszer jellemzője az ütemes tekeréskor jelentkező kis mértékű bólogatás. Engem ez nem zavar, többnyire nyitva hagyom mindkét rugózó elemet, nem nagyon szoktam használni a kompressziós, zárási lehetőségeket. Maximum simább dózer úton vagy meredek mászásnál használom a középső állásban a tagot, de teljesen még sosem zártam le. Egyrészt a tagnak sem tesz jót, másrészt a teljes zárással pattogós lesz a tekerés. A gép igen jól mászik, súlyát meghazudtoló módon. A Specialized a házi feladat ezen részét megfelelően abszolválta.
A komótos feljutás után mindig jön a megérdemelt lejtőzés, amely számomra minden tekerés fénypontja. Nos, ez az a terület ahová a Stumpyt tervezték. Az ismert ösvényeimen is érezhetően és mérhetően gyorsabb lettem, pedig előtte az Enduroval is jártam ezeken a helyeken. Könnyebb irányváltás, játékosabb kezelhetőség jellemzi a gépet. Ugyanakkor a nagy kerekek előnyei továbbra is jelentkeznek. Nem nagyon kell vele technikázni, csak el kell ereszteni a fékeket és várni az élményt. Persze közben nem árt kapaszkodni és észnél lenni, mert ezzel a géppel könnyen nagyobb tempónál találhatja magát az ember, mint amit kontrollálni tud.
Lapos, szűk kanyarokban kicsit többet kell vele gépészkedni, mint egy 27,5-ös kerekű géppel, de mandineres, hosszú, parkos kanyarokban már lehet forgatni probléma nélkül. Nagy tempós egyenesekben nagyon stabil a bringa, köszönhetően a tekintélyes tengelytávnak (1232 mm). Bár a rugóstag nagyon finoman mozog, az útja túl lineáris, a gép emiatt nagy köves, tempós alpesi terepen és ugratókon könnyen elérheti határait. Ott már érezhetően kevés a hátsó telóút és a kis kamrás Fox tag tudása. A tag tuningolásával vagy komolyabb tagra váltással megoldható ez a probléma és egy még sokoldalúbb gépet kaphat a tulajdonos társul.
A Fox 34-es villa két tokennel megtámogatva és egy kis bekopás után kiválóan működik, annak ellenére, hogy ez a Fox belépő szintű modellje. Gondolkodtam rajta, hogy lecserélem, de az utolsó sölden-i, alpesi kalandunk után elvetettem az ötletet. Igen hosszú, 6-8 kilométeres nyomokon közlekedtünk. Amennyire kondícióm engedte próbáltam 1-2 megállással lejönni. A villa ebben remek társ volt. A gyors, ismétlődő rázókon és kőtengereken is magabiztosan és finoman nyelte a rázkódást, kímélve ezzel a kezemet és az útra tapasztva a bringát. Megtalálva az ideális beállításokat már nem esett össze és nem volt hajlamos az „elúszásra”. Merevségében sem találtam kivetni valót. Ahhoz a tempóhoz amit én vagy más lelkes hobbista hajt bőven elég a villa tudása.
A váz megfelelően merev. Irányváltás vagy elrontott ugrás esetén sem éreztem semmilyen csavarodást, bizonytalanságot. Furcsa is lett volna, mert ahogy említettem, az anyagot nem spórolták ki belőle. Fél év elteltével még minden csavar stabilan tart, sehol nem jelentkezett fellazulás, lötyögés. Az összeszerelés minősége Specializedhez méltó. A bringán nem zörög semmi, a legdurvább terepen is halkan teszi a dolgát, köszönhetően a Sram Eagle váltónak és a dűne szerű gumiborításnak a láncvillán. A geometria jól eltalált, a kiegyensúlyozott és játékos lenne a két jelző amivel jellemezném.
Változtatások
A kerekek és a gumik súly többletét nem tudtam a kondíciómmal kompenzálni. Szerencsére volt mihez nyúlnom. A már említett könnyebb kerékszett (Newmen Evolution SL A30) és könnyebb gumik feltétele érezhető változást jelentett a bringa mozgatásában. Előre egy WTB Vigilante 2,3 gumi került (egy újabb teszt alanyaként), hátra kísérleti jelleggel, egy új német manufaktúra, a WolfPack Cross modellje. Ez egy könnyű és jó mintájú vegyes gumi, ami eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A masszív Sram kazettasort egy könnyebb és szép kivitelű Sunrace 12-es darabbal helyettesítettem. A lánckerekek nagy része két alu bakon rögzül, szemben a Sram megoldásával, ahol minden lánckereket egyesével kell az agyra feltenni. A váltás precíz és gyors. Nagyobb terhelés alatt kicsit hangosabb a rendszer, de ez szerencsére a teljesítményen nem érződik. A Sunrace kazettáit évek óta használom, nagy megelégedéssel. Szerintem a legjobb ár/érték/ teljesítmény arányú kazetta sor a piacon.
A gyári kerekeket park-és bombabiztossá tettem egy Maxxis Assegai DH és egy erősített oldalfalú WTB TrailBoss gumival, mely szintén következő tesztem alanya lesz.
A gyári, kissé fapados markolatot Specialized szilikon markolatra cseréltem. Komfort és csillapítás szempontjából ezek számomra a legjobbak, kiváltképp parkozás közben.
Az utóbbi években rengeteget fejlődött a bringaipar, a váltás, a fékezés, a rugózás egyre jobb és megbízhatóbb lett. Nőttek a rugóutak és a kerékméretek, mókásabbá, gyorsabbá, de egyben biztonságosabbá is téve a hegyikerékpározást és a száguldást.
Az elmúlt 14 évben végig követhettem a Specialized Stumpjumper FSR fejlődését. A Stumpy-t egy mindenes gépnek tervezték a kezdetektől fogva. A gyártó törekedett a kiegyensúlyozottságra, a minél szélesebb felhasználási területre. Ennél az alumínium modellnél, súlya miatt, talán kicsit hátrányba került a felfelé gyorsasága, bár ez egy kis fejlesztéssel orvosolható. De aki duhajkodásra, nagy tempóra és széles vigyorra vágyik, bármerre is viszi a kaland, az ebben a gépben az eddigi legjobb Stumpjumpert találja meg.
További információk a gyártó honlapján.
