Home Blog Page 226

Bárhová is megy nyaralni a család, a csomagtartóra Gergő kerékpárja felkerül

Fotó: Sociedad Ciclista Balmasedana

A 17 éves Magyar Gergő immár ¾ éve az EOLO-Kometa Cycling Team U19 csapatát erősíti. Túl van már két spanyolországi versenyen, hozzászokott a heti edzéstervekhez, és tudja, hogy mikor kell anyukájától több szendvicset kérnie a suliba, hogy időben nekikezdhessen a napi edzésadagjának. Gergőt az elmúlt hónapok versenyeiről, a tanulás és edzés összehangolásáról, valamint a nyári hónapokról is kérdeztük.

Fotó: Sociedad Ciclista Balmasedana

 

A 4 napos spanyol Bizkaiko Itzulia hatalmas élmény volt Gergőnek
Magyar Gergőt 2020 októberében igazolta le az EOLO-Kometa Cycling Team utánpótláscsapata. Edzésekkel teli hónapokkal a háta mögött júniusban elkezdődtek számára a versenyek. A spanyol egynapos España Unquerán debütált, ahol a 2. csoporttal, a 80. helyen ért célba. Az volt a feladata, hogy segítse a csapattársait. Mindezt sikerült is megtennie, hiszen egyik csapattársa a 2. helyen ért célba, a csapatversenyt pedig meg is nyerte az EOLO-Kometa.
Mindezek után az 5 etapból álló 4 napos szintén spanyol versenyre, a Bizkaiko Itzuliára utazott. „Rengeteget tanultam ebből a versenyből, hatalmas élmény volt. Még sosem voltam ilyen színvonalas megmérettetésen” – emelte ki Gergő. A verseny rendhagyó volt, hiszen két további magyar kerékpáros is csatlakozott a csapatához. Alberto Contador utánpótláscsapata és a Magyar Kerékpáros Szövetség jó szakmai kapcsolatot tartanak fenn, így az olasz csapat lehetőséget biztosít Gergőn kívül más magyar fiataloknak is, hogy megmutassák tehetségüket. És mindezt milyen jól teszik: Mészáros Bence a 19., Szijártó Zétény pedig a 23. helyen végzett, sőt, ő a hegyi trikót is átvehette a 2. szakaszon, majd pedig a hegyi pontversenyt is toronymagasan megnyerte. A csapatnak egyébként az volt a feladata, hogy minél többet kerüljenek szökésbe, megmutassák magukat. Gergőnek mindez az első etapon sikerült, ekkor kb. 10 percet töltött az élen. A verseny 4. szakaszán sajnos bukott éppen egy emelkedő előtt, így a cserekerékpárjával – a nagyon gyorsan hajtó mezőnyhöz – már szinte lehetetlen lett volna felzárkóznia. Gergő ugyan ezt a versenyt nem tudta befejezni, de élményekkel és tapasztalatokkal telve ért haza Magyarországra. De nemsokára ismét Spanyolország felé veszi az irányt, és a július 23-25 közötti 3 napos, 4 szakaszból álló Vuelta a Valladolid-on szurkolhatunk neki.

Ha hosszú a napi edzésadag, akkor több szendvics kell a suliba
A csapattal való kapcsolattartás főképp online zajlik. Gergő hetente kapja meg a következő hét edzéstervét. A tizedik osztályt befejező kerékpáros két éve tanul spanyolul. A nyelvtudás nagyon jól jön neki. Örül annak, hogy sikerült olyan szintre eljutnia, hogy szinte mindent megért, és ügyesen tud kommunikálni a csapatvezetőkkel, csapattagokkal is. Annak ellenére, hogy csak a fent említett két versenyen találkozott személyesen a többiekkel, szuper a hangulat a WhatsApp csoportjukban, mindenki kedves, segítőkész. „A csapatszellem nagyon jó, ha bemondják a rádióba, hogy épp kiért kell dolgozni a versenyen, akkor látszik, hogy mindenki szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással hajt” – avat be minket Gergő.
Mivel mindig látja már hétvégén a következő heti tervet, így már előre tudja, hogy mikor kell több ennivalót vinne az iskolába, sietnie kell-e haza suli után, hogy időben nekiláthasson az edzésnek. Több szendvicsre, esetleg tésztára azért van szüksége, mert így még az iskolában tud enni, és nem otthon, így rögtön hazaérkezés után már felpattanhat kerékpárjára, hogy teljesítve az edzője által aznapra kiírt km-eket.
A szendvicseket főképp anyukája csomagolja, de a kerékpáros múlttal bíró apukája is mindenben támogatja. Ha nyaralási célpontot keresnek, akkor is elsődleges az, hogy az kerékpáros szempontból jó legyen. Hiszen bárhová is mennek, Gergő kerékpárjának bérelt helye van a csomagtartón. Az Olasz Alpokat nagyon szeretik: szép környék, lehet nagyokat túrázni, várost nézni, és persze a kerékpározás sem maradhat el.

Újabb szökevénysiker – Patrick Konrad nyerte a Tour de France 16. szakaszát

Már egyértelműen kijelenthető, hogy a 2021-es a szökevények Tour de France-a, a 16. szakaszon is egy solo szökevény ért haza Patrick Konrad személyében, aki a szökevénytársait otthagyva nyerte meg a szakaszt. Az összetett menők között komoly akció nem történt, továbbra is őrzi Pogacar az előnyét.

A Tour de France 16. szakaszán a hegyek között folytatódott a verseny, a 169 km-es szakaszon egy negyedik, két második és egy első kategóriás hegy várt a versenyzőkre. A hegyek elosztását tekintve nem volt éppen tökéletes az összetettben érdekeltek összecsapására, ugyanis sem hegyibefutó, sem nagyobb hegy nem volt a szakasz végén, viszont ahhoz hogy Pogacarról levegyék a sárga trikót már ezen a napon is érdemes lett volna támadni.

A szakasz elején Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick Step) lendült támadásba, akit nem sokkal később a Michal Kwiatkowski (Ineos Grenadiers) és Mattia Cattaneo (Deceuninck-Quick Step) duó kezdett üldözni. Az első nagy hegy előtt összeállt az élen a trió, akik után egy nagyobb boly indult el. Egy heggyel később már a Jan Bakelants (Intermarché-Wanty Gobert), Chris Juul Jensen (BikeExchange), Fabien Doubey (TotalEnergies) alkotta trió volt az élen, akiket Toms Skujins (Trek-Segafredo), Patrick Konrad (Bora-Hansgrohe), David Gaudu (Groupama-FDJ), Pierre-Luc Périchon (Cofidis), Benoît Cosnefroy (AG2R-Citroën), Sonny Colbrelli és Fred Wright (Bahrain Victorious), Michael Matthews (BikeExchange), Alex Aranburu (Astana), Lorenzo Rota (Intermarché-Wanty Gobert) és Franck Bonnamour (B&B-KTM) csoport üldözött.

Konrad felugrott az élen állókra, majd végleg leszakította mindegyiküket a következő emelkedőn. Közben az üldözők csoportjának összetétele is változott, látszott, hogy Colbrelli ha sprinten nem is tud szakaszt nyerni, de szökésből mindenképpen szeretne. De nem tudták Konradot utolérni, az osztrák végig kitartott, még az utolsó negyedik kategóriás emelkedőre is bőven maradt előnye és végül magabiztosan megnyerte a szakaszt, mellyel a Tour de France történetében ő a 3. osztrák, aki szakaszt tudott nyerni. A 2. hellyel Colbrelli vigasztalódott.

Az összetettben érdekeltek között nagyon sokáig nem volt verseny, az UAE tempózott a mezőny élén, nekik nagyon jó volt ez a szökés, kis időre az EF vette át a vezetést, de semmi nem történt. Egyedül az utolsó negyedik kategóriás emelkedőn húzták meg jobban a sort, de a legjobb összetett menők mind ott tudtak maradni és együtt gurultak be a célba.

Holnap hegyibefutós szakasszal folytatódik a Tour de France.

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

Tesztelj Stevens pedelecet az Ötpróba Bringaiskola országúti és hegyikerékpár túráin!

Az Ötpróba eseménynaptára idén e-bike túrákkal bővült, ahol a részvevők országúton és terepen is kipróbálhatják, hogy milyen egy Stevens pedelec nyergében legyőzni az emelkedőket. A következő állomás július 17-én lesz Balatonfüred és Tihany között, míg egy héttel később, 25-én Budapesten lesz lehetőség tesztelni.

Május végétől a stevensbikes.hu – Prémium Német Kerékpárok hazai forgalmazója egyedülálló kerékpáros programot indított el az Ötpróba versenysorozat keretein belül. Az Ötpróba Magyarország egyik legnagyobb, közel 25 000 tagot számláló szabadidősport-közössége, amely a legszínvonalasabb hazai sportprogramokat hozza el a sportolni vágyóknak. Az évente több, mint 150 eseményt magába foglaló eseménysorozathoz egy teljesen új kihívással, elektromos kerékpár túrákkal csatlakoznak, melyek célja, hogy megismertesse a sportolni vágyókkal a modern elektromos kerékpározás élményét és segítse az Ötpróbázókat hosszabb országúti- vagy hegyikerékpáros túrákra felkészülni, melyeket esetleg eddig nem tudtak vagy mertek bevállalni.

Kiemelendő ezen programok sportértéke, hiszen a pedelec kerékpárokon nem helyettünk dolgozik az elektromotor, hanem csak segít. Az elektromos rásegítéssel felszerelt pedelec kerékpárok a saját befektetett energiánkhoz adnak hozzá a kiválasztott programmódnak megfelelő segítséget, a motor és az akkumulátor segítségével.  Így megmarad a sportolás élménye, ugyanakkor könnyebben megmászhatók a hegyek, leküzdhetők a távolságok. A túrák során megismerhetik a résztvevők a hegyi és országúti túrákhoz szükséges elektromos kerékpárokat, elsajátíthatják az útviszonyokhoz kellő technikai tudást, így olyan akadályokat küzdhetnek le, melyeket jelenlegi fizikai állapotuk és technikai tudásuk nem tett volna lehetővé hagyományos kerékpárral.

Ha eddig nem volt lehetőséged vagy nem merted kipróbálni, akkor itt az alkalom. A stevensbike.hu naptára folyamatosan bővül, és az ország több pontján, két különböző (országúti kerékpáros és hegyi kerékpáros) túrával és vidám, segítőkész túravezetőkkel várnak téged e-bike túráikra.

Az e-bike túrákon a német Stevens gyár pedelec kerékpárjait lehet tesztelni, melyek az európai piac legismertebb márkái közé tartoznak.

Az Ötpróba új sorozata 2021. június 1-től a párizsi olimpiai játékok kezdetéig, tehát 2024 nyaráig tart.

Sportolj továbbra is minél többet, próbálj ki új mozgásformákat és gyűjtsd a pontokat az értékes jutalmakért! A ruhatárad mellett az egészséged is hálás lesz.

Az Ötpróba eseményeken gyakran találkozhatsz Olimpikonjainkkal is, mint pl Cseh László többszörös olimpiai dobogós úszó, aki az MTB körre csatlakozott:

„A túra szuper volt, nagyon élveztem, jó volt az útvonal is és sokat tanultam, hogy ilyen utakon mire kell figyelni, meg, hogy miért kellenek jó alkatrészek a bringákra, mert itt azért kaptak terhelést.”

/Cseh László/

A próbák során, az egyes versenyeken lehetőséged van arra, hogy együtt sportolj olimpikonokkal, ennek köszönhetően pedig még motiváltabbá válj. Azaz: lelkesebben és gyakrabban sportolj, mint eddig. Emellett teljesítményed elismeréseként olyan ajándékokat szerezhetsz, amelyek kötődnek az olimpiához.

Az eddigi tesztnapok nagyon jó hangulatban teltek, a résztvevők gyönyörű és változatos terepeken tekerhettek, mind emellett a túra alatt szakértő kollégák kerékpáros tippekkel és ötletekkel is ellátták a túrázókat.

Regisztráció: Bringaiskola – Ötpróba nevezői felület (otprobatokioba.hu)

Facebook esemény: Ötpróba Bringaiskola/ Kerékpártúra a Tihanyi-félszigeten/ | Facebook

Nekem is hosszú volt, neked is hosszú lesz: Pécs-Vinjerac bikepacking túra

Nedjalkov Balázs vagyok, 15 éves korom óta kerékpározom. Közel 20 éven át mountain bike-oztam, több éven át versenyeztem maraton szakágban. 2013-ban a hosszútávú bajnokság Master I. kategóriában 2. helyezett lettem. Mindig is vonzottak a hosszabb kihívások, így három Salzkammergut B táv után, három alkalommal teljesítettem az A távot is, ahol kétszer a legjobb magyarként értem célba. Közben elkezdtem futni, terepen, főleg ultra távú versenyeken indultam. Egy évvel ezelőtt pattantam ismét nyeregbe, és teljesen beleszerettem a bikepacking és a gravel adta szabadságba.

Otthonról, hazáig

Avagy irány Pécsről Vinjerac. Oké, tudom, már sokan letekertek Horvátországba, de én még nem. Eddig. Amúgy is mindig volt valami őrültség, amit vártam és amire készültem. Ez a projekt pedig már régóta motoszkált a fejemben: milyen lenne letekerni megállás nélkül a horvát tengerpartra? Nincs segítség, csak a bringám és én.

Az időpont adott volt, mivel a Pünkösdi hétvégét előre leszerveztük, hogy a feleségemmel és az egyik cimborámmal ott töltjük, tehát az időjárással csak annyit foglalkoztam, hogy naptejet, vagy az esőruhát tegyem-e el. Mondanom sem kell, hogy a naptejet nem kellett elpakolni….

Mi kell egy ilyen kihíváshoz?

  • Edzés mindenképpen, hiszen kb. egy teljes napot a nyeregben kell tölteni. Én nem vittem túlzásba a bringázást idén. (a horvát túra előtt 1700 kilométert tekertem összesen), de azért volt pár hosszabb bringázásom és futni is szoktam néha..
  • Egy jól felkészített bringa. Egy Cannondale Topstone Carbon Lefty 3 bringával tekerek, ami számomra maximálisan ötvözi az országúti és a monti előnyeit. 650 B 47 mm széles kerekének és a teleszkópnak köszönhetően olyan kényelmet ad, mint egy mountain bike, de a koskormány és a jó áttétel biztosítja azt a tempót, amit egy országútival is lehet menni.
  • Táska a ruhának, ennivalónak, belsőnek, lámpának és minden hozzávalónak. Az én választásom az egyik legprofibb bikepackingre tervezett táskaszettjére esett, ami nem más mint az Ortlieb. Ahhoz, hogy egy ekkora túrához minden szükséges felszerelésem elférjen fel kellett szerelnem a bringámra egy kormánytáskát, egy teljes váztáskát, és egy felsőcső-táskát is. Itt szoktam tárolni az alapvető szerszámokat és alkatrészeket, mert itt könnyedén elérhető, ha bármire szükség van. A kormánytáskába pakolom a könnyebb ruházatot, apróbb kiegészítőket. Több kormánytáskát kipróbáltam már, azonban az Ortlieb által gyártottnak az a nagy előnye, hogy ha ráhúzod a tépőzárakat és a csatokat, akkor pont olyan feszes marad egy teljes túra végéig, mint ahogy megfeszítetted. Bővíthető egy plusz 4 literes kistáskával, és semmilyen szinten nem mozog a kormányon. A váztáskába szoktam tenni a frissítésemet, az akkubankot, a plusz gumit, és minden olyan nehezebb dolgot, mert így a bringa súlypontja nem lesz túl magasan. Viszont ha váztáskát viszel, úgy nem tudsz kulacsot vinni, ezért én egy másfél literes Salomon futómellényben szoktam tekerni.
  • Kell egy pár jó első lámpa, hogy megfelelően lássak, erre tökéletes a Petzl Swift RL a bukóra és egy külső akkus lámpa a kormányra, plusz mindkettőhöz tartalék akkumulátor. A kormányra rögzített fix lámpa a haladás irányába világít folyamatosan, míg a fejlámpa abban segít, hogy előre és oldalirányba is távolabbra tudjak tekinteni, akár az erdőből az elém kiszaladó vadat könnyebben észre tudom venni, vagy egy kereszteződésnél is nagyobb biztonságot ad.
  • És kell egy jó hátsólámpa is! Az útra a Garmin Varia Radar 515 lámpával indultam el, így tökéletes biztonságban érezhettem magam végig a közúti forgalomban. A lámpa a Garmin bringás óráján jelzi, ha egy autó közeledik, tehát egyszer sem kell hátranézni, mert mindig szól, hogy jön mögötted valami, és arra is figyelmeztet, hogy milyen gyorsan. És nem csak a kerékpárosnak jelez, hanem az autósnak is, hiszen ahogy érkezik, úgy egyre erősebben és figyelemfelkeltőbben villog. Ennek köszönhetően egy autós atrocitás sem ért. Ha országúton bringázol, akkor kötelező! Ha sokallod az árát, akkor vegyél inkább egy kicsit olcsóbb bringát..
  • Nem árt továbbá egy jó bringás óra sem. A Garmin palettájáról választottam a 1030 plus modellt, aminek brutál nagy a kijelzője és nagyon jó az üzemideje. Minden értesítés aktiválása mellett is csak 75 %-ot merült a töltöttsége a teljes út során. Az érintőképernyőnek köszönhetően egyszerűen tudtam út közben is újratervezni, amikor például a nagy vihar elmosta előttem a hidat.
  • Természetesen energia nélkül sem megy, amit számomra a futásnál már jól bevált Squeezy termékei adják. Ultrafutóként már megtanultam, hogy óránként mennyi szénhidrátra és folyadékra van szükségem az egyenletes teljesítmény fenntartása érdekében. A bringa nyilván teljesen más terhelés, a szénhidrát pótlásra viszont itt is géleket és izotóniás italporokat használok. Az elvesztett sót és ásványi anyagokat pedig rendszeres sótabletta fogyasztással pótlom. Mellette egy ilyen hosszú terhelésnél érdemes már a regenerációra is figyelni, amiben nekem a Squeezy Pure Amino terméke segít, ebből 4 óránként egy csomaggal veszek magamhoz ilyenkor. Kerékpáron nem rázkódik a gyomor, így könnyebb szilárd táplálékot is elfogyasztani, így ilyenkor simán lecsúszik a péksütemény, vagy egy energiaszelet.
  • A fejem és a szemem védelméről a Rudy Project Strym bukósisakja és a Cutline szemüvege gondoskodik. Számomra megdöbbentő, hogy Magyarországon a bringások nagy része még mindig nem figyel a bukósisakra, én még a sarki közértig sem tekerek anélkül. A megfelelő bukósisak kiválasztásánál 4 fontos dolgot veszek figyelembe: az egyik a kényelem, a jó szellőzés, legyen benne bogárháló, és segítse a láthatóságomat, tehát legyen élénk színe. Mivel főleg hosszabb kihívásaim vannak, így olyan szemüveget kerestem, ami akár 24 órán keresztül is rajtam lehet. A Cutline impact lencséje a teljes sötéttől az erős napfényig minden körülmény között jól használható. A lencse méretének köszönhetően a keret sehol sem zavar be a látótérbe. Mindezek mellett pedig nagyon könnyű, kényelmes viselet.
  • Ami a ruházatot illeti, mivel láttam előre, hogy nagyrészt esőben fogok tekerni, ezért a Vaude átmeneti időre tervezett cipőjét választottam, mert az mérsékelten vízálló, viszonylag meleg, és kényelmesebb, mint egy klasszikus montis cipő. Esőruhaként Gore-Tex membrános ruhát használok, mert annak a legjobb a légáteresztő képessége és vízállósága. A csapatmezem az 575 által gyártott szett, melynek a betétjével nagyon meg vagyok elégedve. A nyereg okozta kellemetlen kidörzsölés és feltörés nálam mindig problémát okozott, de a tavalyi Divide óta kezdtem használni a MUCOFF krémjét, azóta nincs ilyen gondom.

Mit tud adni egy kihívás?

Egy szép napsütéses szerdai napon, munka után felültem a megpakolt bringámra, és elindultam otthonról. Nagyon kegyes volt az idő, mert a határig éppen csak szitált az eső. Aztán áttekertem a határon és elkezdődött a bulika. 20 órán át esett, zuhogott, szakad, vagy épp ömlött az eső.

Alapból szeretem halogatni a dolgokat, úgy éreztem, hogy minek felhúzni az esőruhát, hiszen jó lesz az majd később, meg amúgy is épp, hogy elindultam, és úgy éreztem jól haladok. Na ezt addig húztam, amíg annyira vacogtam, hogy egyből fel kellett húznom szinte az összes ruhát. Talán ez volt az első pillanat, olyan 100km környékén, hogy elgondolkodtam az egészen.

Tényleg kell ez nekem?

Az eső kitartóan esett, 12 fok volt, igazi kellemes tavaszi idő. Mire Kutinára (153 km) értem, már este 10 volt. Eltekertem egy hotel mellett, de nemet mondtam rá, viszont kifelé a városból már a kiadó szoba táblákat fürkésztem, de aztán átállítottam a fejem és elkezdtem mantrázni, hogy: még egy kicsit tekerj Balázs, ennél azért többre vagy képes, nem ezért indultál el, és ez segített. Szerencsére jól ismertem az útvonalat, hiszen autóval is erre szoktunk menni, ezért mindig tudtam, hogy mire számíthatok. Szinte mindig, mert arra például nem számítottam, hogy a szakadó esőnek köszönhetően megáradt patak elmossa a hidat, amin átkelni terveztem.

Szerencsére menet közben is jól nyomkodható a Garmin, így ezt is megoldottam + 3 kilométerrel. Mondjuk megfordult a fejemben, ez egy isteni jel és megvan a kifogás, hogy miért szállok ki ebből az egészből, de szerencsére nem volt elég erős a kisördög.

Az időjáráshoz képest, amúgy egész jól haladtam. Az első 300 kilométer szinte sík, ami azért is jó, mert folyamatosan tekertem, így legalább ez fűtött. Hosszú, hideg és vizes volt az éjszaka. Szerencsére a lámpáim kibírták napfelkeltéig, így nem kellett bekéretőzni egy idegen horvát családhoz sem, hogy náluk várjam meg a már autóban ülő feleségemet, aki másnap hajnalban indult útnak, hogy a célban találkozzunk.

Reggel 6:30 kezdődhet az átmulatott éjszaka after partija

Több mint 12 órája egy totál vizes cipőben és egy szétázott kesztyűben. Minden megállásnál kicsavartam a kesztyűből a vizet, a lábaimat inkább nem néztem meg. Aztán jött egy felismerés, ami végképp felébresztett: 350km-rel és 800m szintemelkedéssel a lábamban összeraktam, hogy a maradék 100 km-ben még lesz közel 3000 méter szintemelkedés.

Plitvicét elhagyva a fennsíkon megálltam, mert elég volt. Kértem kávét, meleg teát és egy nagybetűs MARGARITA pizzát. Egyedül voltam az étteremben és elkezdtem lehámozni magamról a rétegeket, amik szépen lassan rám kerültek az éjszaka folyamán. Velük együtt előkerült a tizenpár órával megázott ruhák illata is. Felhívtam a Beát, hogy merre van, de annyira messze volt még tőlem, hogy inkább továbbindultam.

Kiléptem a helyről, hogy méltó módon befejezzem a kalandom, és hogy tényleg jó legyen még társult az esőhöz egy kis szembeszél is. Az órám szerint már csak 2 mászás volt vissza, egy a hágó tetejére és egy a Vinjerac előtti dombra. „Na ezt már fél lábon is kibírod”, mondtam magamnak miközben szenvedtem felfelé egy alagútig, ahol a végén ugye ott a fény, no meg a napsütés és a szél. Az az igazi szembeszél, amikor lefelé is tekerni kell a bringát. Ezek ilyenkor már nagyon tudnak fájni, de itt már ez sem tudta elvenni a boldogságom, mert végre elkezdtem a nap sugaraitól átmelegedni. Megérkeztem a Maslenica hídhoz, ahonnan már tudtam, hogy ez most az enyém és azt is tudtam, hogy 10 emberből, 9,5 visszafordult, vagy el sem indult volna.

A híd után várt még rám egy domb, amin fel kellett kapaszkodnom, mielőtt megkezdem az utolsó gurulásomat Vinejracra. A helyre, ami olyan számomra, mint a második otthonom. Ezekben a pillanatokban már elszállt az elmúlt 22 óra minden szenvedése, és nehézsége, jött a tényleg utolsó emelkedő, de már fülig ért a szám. Mindjárt ott leszek, már csak pár perc választott el a céltól, majd elérkezett az utolsó kanyar is és megpillantottam a Vinjerac táblát.

Sok célkapun futottam, vagy gurultam már át életemben, de ez most minden szempontból különleges és meghatározó pillanat volt, habár nem voltak szurkolók, nem volt hangosbemondó, se zene, sőt még Bea és a kutyáink se vártak rám, de talán épp ettől a magányos befutótól lett ez a magányos 23 órás program kerek.

Otthonról indultam, és hazaértem. Hihetetlen érzés.

Mire volt jó és mit kaptam ettől a kalandtól?

Elég sok őrült ötleten vagyok már túl, de most ismét kaptam magamtól egy megerősítést, hogy ha valamit a fejembe veszek, azt képes vagyok véghez vinni. A tavalyi Hungarian Divide óta vágytam egy újabb komoly kerékpáros kihívásra, mivel az elmúlt egy évben bebizonyosodott számomra, hogy mennyire hiányzott a bringázás az életemből. Ez a kaland pedig abban is megerősített, hogy a futás mellett nekem a bringa is kell, hogy igazán önmagam lehessek.

Útvonal:

https://www.strava.com/activities/5328180901

  • 456,10 km
  • 19:47:05
  • 3260 m

55 nap alatt a Holdra!

A május 15-én indult PTE MOONBIKE kerékpáros kihívás résztvevői a tavalyi rekordot megdöntve 55 nap alatt eljutottak a Holdra.

A 9 országból – Argentínától – Indiáig csatlakozó – több, mint 400 kerékpáros, a közel húsz verseny és szervezett túra résztvevői nem állnak meg a 384 400 km-nél.
A kihívás folytatódik, a végleges cél az 1 000 000 km.

A PTEMOONBIKE Facebook oldalon a Pécsi Tudományegyetem továbbra is várja a telefonos applikációval vagy kilométeróra fényképpel igazolt megtett kilométereket.

A kihívásban résztvevő, legalább 150 km-t teljesítők között, egy cross kerékpár és kerékpáros kiegészítők lelnek gazdára.
A PTEMOONBIKE 2021 extra célkitűzése a középiskolás réteg egészséges életmódra nevelése, közösségi élményeik gazdagítása, valamint a klímavédelemben való szerepvállalás is. Számukra idén külön versenyt hirdetünk.

A kihívás teljes időtartama alatt a legtöbb távot megtett középiskolás diák – a Diákhitel Központ Zrt. jóvoltából – egy Apple MacBook-ot nyer.

KÖZÖSSÉG, MOZGÁS, EGÉSZSÉG, KÖRNYEZETTUDATOSSÁG – PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM!

 

További információ:
https://www.facebook.com/ptemoonbike
www.pte.hu/moon-bike

Kuss sikere a hegyek között – Már a második kemény hegyi szakaszt nyerte a Jumbo-Visma a Tour de France-on

10 év után ismét amerikai szakaszgyőzelem született a Tour de France-on, ezúttal a 15. szakaszon a Jumbo-Visma hegyi menője, Sepp Kuss hagyta ott az utolsó hegyen a szökevénytársait és nyerte az idei Tour egyik legkeményebb hegyi szakaszát. Az összetettben az előző nap a második helyre száguldó G. Martin esett vissza a 9. pozícióba.

A Tour de France 15. szakaszán a mezőny a Pireneusokban folytatta az útját, de az előző naphoz képest már nagyobb hegyeket kellett leküzdeniük, egy második és három első kategóriás hegy várt a bringásokra, gyakorlatilag a 189 km-es szakaszon az első kb 60 km-t leszámítva nehéz hegyeken versenyeztek a kerékpárosok. Így várható volt, hogy az összetett menők is összecsapnak és lesznek erős szökevények, akik megpróbálnak hazaérni.

A rajt után 3,5 km-rel Thomas de Gendt indított támadást, amiből 30 km-rel később már egy 32 fős szökés – Steven Kruijswijk, Sepp Kuss, Wout van Aert (Jumbo-Visma), Jonathan Castroviejo, Dylan van Baarle (Ineos Grenadiers), Dan Martin, Michael Woods (Israel Start-Up Nation), Vincenzo Nibali, Julien Bernard, Kenny Elissonde (Trek-Segafredo), Julian Alaphilippe, Davide Ballerini (Deceuninck-Quick Step), Alejandro Valverde (Movistar), Lukas Pöstlberger (Bora-Hansgrohe), David Gaudu, Bruno Armirail, Valentin Madouas (Groupama-FDJ), Rubén Fernández (Cofidis), Aurélien Paret-Peintre (Ag2r-Citröen), Nairo Quintana (Arkéa-Samsic), Ruben Guerreiro, Neilson Powless (EF Education-Nippo), Mark Donovan (DSM), Matej Mohoric, Wout Poels, Dylan Teuns (Bahrain Victorious), Michael Matthews (BikeExchange), Ion Izagirre (Astana), Sergio Henao (Qhubeka-NextHash), Pierre Latour (TotalEnergies), Franck Bonnamour (B&B Hotels-KTM) és De Gendt- lett csupa nagy nevekkel, akik már nem voltak érintettek az összetettben. A listát megnézve látható, hogy több összetett menő is küldött előre embert arra számítva, hogy a későbbiekben lesz akció.

A főmezőnyt a sárga trikós csapata a Team UAE vezette, akiket nem zavart a szökés, hiszen senki nem volt veszélyes Pogacar első helyére. A szökevények között ismét ott voltak a pöttyös trikóért harcolók, de a szombati naphoz képest Wout van Aert is beszállt Woods és Poels mellé a küzdelembe és a trió hozta el különböző sorrendben az első két hegy első három helyét, a harmadik hegyre, ami egyben az idei Tour legmagasabb hegye,  Quintana ment rá és szerezte meg az érte járó pontokat. Ezzel még mindig sok esélyes a pöttyös trikó sorsa, valószínűleg még fogjuk látni az említett négyest a hegyi pontokért küzdeni.

Az utolsó hegyen ismét Quintana indított, de a kolumbiai hegyi menőben nem volt elég erő, Sepp Kussban viszont annál inkább, az amerikai leszakította Valverdét is és az utolsó 5 km-t az emelkedőn már egyedül tette meg. A csúcson fél perc körüli előnye volt, amit a lejtőn sem veszített el és végül megnyerte az Andorrába érkező szakaszt. Ezzel 10 év után nyert ismét amerikai szakaszt a Tour de France-on, utoljára 2011-ben Tyler Farrar volt eredményes a francia körversenyen.

Az összetett menők között is volt csata az utolsó emelkedőn, az Ineos állt az élre a hegy elején, jelezvén, hogy ők is készülnek valamire, majd a végén Carapaz lószolta meg a többieket, de Pogacar könnyedén vette át kerekén Urannal és Vingegaarddal, ezután Pogacar állt az élre és elölről védekezett. A hegytetőhöz közeledve még Urant láttuk támadni, de az említett négyes végig együtt maradt. A többieknek mind voltak gondjai a támadások átvételével, de az egyedüli vesztes Lutsenko volt, aki időhátránnyal ért be a szakasz végén. G. Martin, aki az előző nap egészen a második helyig szökött, nem bírta a tempót a legjobbakkal és a 9. helyre csúszott vissza.

Hétfőn pihenőnappal folytatódik a 2021-es Tour de France.

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

A cseh Michal Schlegel győzött Pannonhalmán, Filutás Viktor a legjobb magyar

Budapest és Pannonhalma között 153,7 kilométer várta a Visegrád 4 Kerékpárverseny – UCI 1.2 résztvevőit. A cseh Michal Schlegel (Elkov-Kasper) nyerte a versenyt, a legjobb magyar kerekes Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) lett, aki az előkelő harmadik helyen ért célba.

A Visegrádi Csoport 2021. évi magyar elnökségének tiszteletére július 10-én a Várkert Bazárnál rajtolt a V4 Kerékpárverseny. A rajthelyszín egész napos családi programmal várta az érdeklődőket a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából, többek között látványos, interaktív kerékpáros programokkal és koncertekkel.

Pontban 13 óra 30 perckor 27 csapat közel 160 kerekese vágott neki a távnak a verseny sztárvendége, az idei Giro d’Italián az összetettet három napon át vezető, jelenleg a közelgő tokiói olimpiára készülő Valter Attila jelenlétében.

Az éles rajtot követően folyamatosak voltak az akciók, azonban életképes szökés viszonylag sokáig nem alakult ki. Mintegy harmincöt kilométer megtételét követően egy négy fős sor szakadt el, nevezetesen a lengyel Marcin Budzinski (Mazowsze Serce Polski), az ausztrál Dylan Hopkins (Ljubljana Gusto Santic), a magyar Istlstekker Zsolt (Epronex-Gesu Bikewear) és a szlovén Robert Jenko (Meblo Jogi Pro-Concrete).

A szökevények és a főmezőny közötti különbség folyamatosan pulzált, egy ponton már közel öt és fél perc előnnyel is vezetett a spicc, ahová a cseh Dominik Horak (AC Sparta Praha) is megpróbált felugrani, ám a próbálkozása tiszavirág életűnek bizonyult.

Az utolsó harmincöt kilométerre fordulva Budzinski és Hopkins ment tovább az elmenésből, ám ekkor már csak mindössze egy perces előnnyel bírtak, így Pannonhalmára beérve őket is megfogta a karaván.

Pannonhalmán következett a viadal legnehezebb és egyben leglátványosabb része, a helyenként 15%-os meredekségű, dísztérkő burkolatú emelkedő az Apátság felé, melyet kétszer is abszolválni kellett.

Michal Schlegel (Elkov-Kasper) nem bízott semmit sem a véletlenre már az első mászáskor támadott, mögötte egy körülbelül tíz fős üldözőcsoport haladt, ám a cseh kerekes olyannyira jól bírta a döntő kört is, hogy magabiztosan nyerte meg a versenyt a horvát Viktor Potocki (Ljubljana Gusto Santic) és a magyar bajnok Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) előtt.

Legjobb szlovákként Marek Canecky (Dukla Banska Bystrica) zárt a hetedik helyen, míg a legjobb lengyel versenyző Jakub Murias (Voster-ATS) lett.

„Egy nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, nagy volt a hőség és a pálya sem volt kifejezetten egyszerű. Igyekeztem végig koncentrált maradni és csak arra összpontosítani, hogy minél jobb eredményt érhessek. Szerencsére a támadásomat végig tudtam vinni, így megnyertem a versenyt” – nyilatkozta a célba érkezést követően Schlegel.

„El sem akarom hinni, hogy harmadik lettem. Nehéz verseny volt, erős, de ideges mezőnnyel, rengeteg fékezéssel és kigyorsítással. Elégedett vagyok az elért eredménnyel” – mondta Filutás a díjátadóra várva.

EREDMÉNYEK
1. Michal Schlegel, cseh (Elkov-Kasper) 3:43:42
2. Viktor Potocki, horvát (Ljubljana Gusto Santic) + 7 mp
3. Filutás Viktor, magyar (Giotti Victoria-Savini Due) + 7 mp
4. Adam Toupalik, cseh (Elkov-Kasper) + 8 mp
5. Jonas Rapp, német (Hrinkow Advarics Cycleang) + 9 mp
6. Walter Calzoni, olasz (Galina Ecotek Colosio) + 9 mp
7. Marek Canecky, szlovák (Dukla Banska Bystrica) + 10 mp
8. Jakub Murias, lengyel (Voster-ATS) + 11 mp
9. Davide Bauce, olasz (Galina Ecotek Colosio) + 16 mp
10. Jakub Kaczmarek, lengyel (HRE Mazowsze Serce Polski) + 18 mp
A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.

Mollema nyerte a Tour de France 14. szakaszát

Bauke Mollema sikerét hozta a Tour de France 14. szakasza, a holland kerékpáros egy hosszú szökésből ment egyedül tovább a hegyekkel teletűzdelt szakaszon és végül hazaért. Az összetettben Guillaume Martin lépett előre a második helyre a szökésének köszönhetően.

A Tour de France 14. szakaszán a verseny ismét visszatért a hegyekbe, a 183,7 km-es szakaszon két harmadik és három második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. Viszont hiába voltak hegyek ezen a napon az összetett esélyesek összecsapására nem igazán lehetett számítani, ugyanis a hegyek nem voltak elég nagyok és az utolsó emelkedő után pedig még egy hosszú lapos lejtőt kellett teljesíteni a versenyzőknek. Így legtöbben egy nagyobb szökevénycsoport hazaérése fogadtak volna.

Mindenki tudta, hogy ez a szökevények napja lehet, ezért már a rajttól kezdve szökési kísérletek sorát láthattuk. Julian Alaphilippe is aktív volt, de kísérleteit nem koronázta siker. Végül egy nagyobb csoport állt össze elöl, melyben több olyan versenyző is tekert, aki esélyes volt hazaérni.  A sok hegynek köszönhetően Wout Poels (Bahrain Victorious) és Michael Woods (Israel-Start Up-Nation) között kíméletlen csata volt a pöttyös trikóért. Végül Woods szerzett több pontot és elvette Quintanától a pöttyös trikót, de Poels is elég közel áll hozzá. Woods nevéhez még egy esés is köthető ezen a szakaszon, az egyik lejtőn elcsúszott, de pár horzsolással megúszta az esetet.

A szökevények közül Bauke Mollema húzott egy meglepőt, 41 km-rel a cél előtt megindult és otthagyott mindenkit. Szép előnyt épített fel a többiekkel szemben a holland bringás, amit a többiek nem tudtak behozni. Guillaume Martin is a szökevények csoportját erősítette, aki az összetettben sem állt annyira rosszul, bár Pogacar első helyét nem veszélyeztette, de Urantól virtuálisan elvette a 2. helyet és ezért az EF csapata előreállt vezetni. Az erőfeszítéseik végül hiábavalóak voltak, G. Martin több mint 5 percet adott a mezőnynek ezen a szakaszon, mellyel egészen az összetett 2. helyig menetelt (kérdés, hogy meddig tudja megtartani). A főmezőnyben túl sok idegeskedés nem történt, mindenki várt a nagy hegyekre.

 

 

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

Cavendish rekord a Tour de France 13. szakaszán

© AURELIEN VIALATTE

A 2021-es Tour de France egyik főszereplője Mark Cavendish, aki ezen a versenyen újra virágkorát éli. A 13. szakaszon már a 4. szakaszgyőzelmét szerezte az idei Touron, mellyel már összesen 34 szakaszgyőzelemmel rendelkezi a francia körversenyen, amivel utolérte a rekorder Eddy Merckxet.

© AURELIEN VIALATTE

A Tour de France 13. szakasza ismét a sprintereknek feküdt, a 219,9 km-en hosszú etapon túl sok emelkedőt nem kellett leküzdeni, ezért várható volt, hogy vagy mezőnyhajrá dönt a szakaszgyőzelem sorsáról vagy ismét szökevénysiker lesz. Bár az előbbire sokkal többen fogadtak, hiszen ez a szakasz pont jó alkalom volt Mark Cavendish és a Deceuninck-Quick Step számára, hogy megszerezzék a 34. győzelmet is a sprinternek, amivel be tudja állítani Merckx rekordját.

Ezen a napon nehezen alakult ki a nap szökése, hiába próbálkoztak többen is a mezőny senkit nem akart elengedni. 27 km megtétele után Sean Bennett (Qhubeka-Nexthash), Omer Goldstein (Israel-Start Up-Nation) és Pierre Latour (TotalEnergies) indított támadást, amit úgy tűnt, hogy elenged a mezőny. A szökevények előnye 5 perc körül tetőzött az 55. km körül. A Deceuninck-Quick Step csapata vállalta magára az üldözést, amiben a az Alpecin-Fenixből Petr Vakoc volt még segítségükre.

Sajnos ezen a szakaszon sem maradt el a bukás, közel 30 versenyző esett el egy kavics felhordásos szakaszon, közülük hárman adták fel a versenyt, Roger Kluge, Simon Yates és Lucas Hamilton.

Végül kb 50 km-rel a cél előtt sikerült utolérni a szökevényeket, akik között eddigre megbomlott az egység, ahelyett, hogy összedolgoztak volna egymást támadták, ami ebben az esetben nem volt éppenséggel célravezető. De mivel korán megfogták a szökést így benne volt a levegőben egy újabb szökési kísérlet, amire nem is kellett sokat várni, 45 km-rel a cél előtt Quentin Pacher (B&B-KTM) vállalkozott egyedül szökésre. Az előnye az 1 perc 30 másodpercet is elérte, de az Ineos csapata is beállt vezetni, mellyel megfogták a szökevényt.

A sprintfelvezetésben ismét a Deceuninck-Quick Step dominált, de ezúttal talán nem volt annyira tökéletes, mint legutóbb, kicsit széthullott a vonat és mások is bezavartak, de a végén Morkov szépen befejezte a felvezetést, amivel Mark Cavendish megnyerte a szakaszt, Morkov pedig a 2. helyet szerezte meg Philipsen előtt.

Mark Cavendish ezzel a győzelmével már 4 szakaszt nyert ezen a Touron és összességében már 34 szakaszgyőzelmet könyvelhet el magáénak, pont ugyanannyit, mint Eddy Merckx. Viszont kettőjük között óriási különbség, hogy Cavendish még nyerhet szakaszokat… Micsoda rekordöntés lenne, ha Cavendish a 35.-et Párizsban szerezné meg! 🙂

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

2021. július 10-én jön a VIII. Visegrád 4 Kerékpárverseny

A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának első állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye a 2019-es kiíráshoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan Pannonhalmán ér célba.

A Visegrádi Együttműködés, melyhez a verseny is kapcsolódik, 30 éves múltra tekint vissza. Az idei év különlegessége, hogy július 1-jével Magyarország vette át a Visegrádi Csoport elnökségét egy évre. A Visegrád 4 Kerékpárverseny, a magyar V4 elnökség „Nagy Rajtja”.

A magyarországi verseny sajtótájékoztatójára július 8-án, csütörtökön került sor, melynek résztvevői és meghívott vendégei a Várkert Bazár előtt gyülekeztek, ahonnan együtt tekertek át a Parlamenthez, majd a Vogue Étteremhajóhoz.
A 157,3 kilométeres táv megtétele során a nemzetközi mezőny többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravazd érintésével érkezik meg a célvárosba, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos, térköves emelkedővel.

A Visegrádi Négyek tagországai 2013 óta rendezik ilyen néven a viadalt, ami kezdetben egyben teljesítendő 500 kilométeres távot jelentett amatőrök számára. Azóta azonban a világbajnokságokra és az olimpiákra is kvalifikációs pontokat adó nemzetközi versenyrendszerbe, az UCI Europe Tourba integrálódott, négy különálló UCI 1.2 kategóriás egynapos versenyként. Most szombaton nálunk indul a sorozat, különleges verseny lesz az idei.

Törzsök Zsolt főszervező elmondta, hogy az idei V4 Kerékpárverseny egy világörökség részét képező területről indul és egy világörökség részét képező területen ér célba, a Pannonhalmi Főapátság meredek emelkedőjén. Rekordlétszámú mezőny, 28 csapat 170 versenyzője rajtol majd el szombaton 14 órakor a Várkert Bazár elől, ez hazánkban eddig a legnagyobb létszámú peloton, amely versenyezni fog egymással.

Iglói-Nagy István a Külgazdasági és Külügyminisztérium főigazgatója hangsúlyozta a Visegrádi Együttműködés erősségét és fontosságát, hozzátéve, hogy maga a kerékpárverseny-sorozat a négy ország sportbeli kezdeményezéseinek legfontosabb alappillére.
Marianna Neupauerová a Visegrádi Alap igazgató-helyettese hozzátette, hogy a kerékpáros projekt előnyt élvez, mivel mind a négy országot érinti.

Dr. Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke pedig reményét fejezte ki afelé, hogy a jövőben akár a kerékpársport más szakágaira is kiterjedhet ez az együttműködés – ennek megerősítése kapcsán a négy ország kerékpáros szövetségeinek képviselői aláírták a Visegrádi Négyek sportbeli együttműködésének meghosszabbításáról illetve kiterjesztéséről szóló megállapodását.

A V4 Nagy Rajtja tehát szombaton 14:00-kor lesz a Várkert Bazárnál, ahol az idei Giro d’Italia összetettjét három napon át vezető Valter Attila rajtoltatja majd el a mezőnyt.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 kerékpáros-sorozat magyar futamának hivatalos honlapján találhatók.