Hegyi befutók, időfutamok, izgalmas sprintek, ez vár ránk a 2021-es Tour de France-on
A 2021-es Tour de France június 26-án, szombaton kezdődik és három héten keresztül követhetjük a tv-ben vagy a szerencsésebbek élőben a világ egyik, vagy talán a legnépszerűbb sporteseményét. Szerencsére az idei versenynek is izgalmas útvonalat választottak a szervezők – bár hegyi szakaszok számában elmarad a Girótól és a Vueltától – , már az első szakaszokon is kisebb emelkedők fogják megakadályozni, hogy klasszikus sprinterek vehessék fel a sárga trikót és biztos lesznek az egynapos menők közül, akik az első hétre meg akarják szerezni az összetett első helyet. A nagy hegyek az első hét végén kezdődnek, ahol már az összetett menők is be fognak jelentkezni a sárgáért. A verseny második fele ígérkezik izgalmasnak, ahol nagy hegyek sora fog várni a mezőnyre. A hegyeken felül még 2 időfutam is dönt majd az összetett első helyről, ráadásul az utolsó az utolsó előtti szakaszon lesz, ami végleg el fogja dönteni, hogy ki nyeri majd a sárga trikót.
Természetesen Tour de France-hoz méltóan a sprinterek is fontos szerepet kapnak, a Francia Körversenyen van a három nagy körverseny közül a legtöbb sík befutó, így biztosan láthatunk majd izgalmas sprinteket a zöld trikóért.
Szakasz | Dátum | Rajt | Cél | Táv | Terep |
1 | Június 26 | Brest | Landerneau | 197.8km | Sík |
2 | Június 27 | Perros-Guirec | Mûr-de-Bretagne Guerlédan | 183.5km | Hegyi befutó |
3 | Június 28 | Lorient | Pontivy | 183.9km | Sík |
4 | Június 29 | Redon | Fougères | 150.4km | Sík |
5 | Június 30 | Changé | Laval | 27.2km | ITT |
6 | Július 1 | Tours | Chateuxroux | 160.6km | Sík |
7 | Július 2 | Vierzon | La Creusot | 249.1km | Hegyi befutó |
8 | Július 3 | Oyonnax | Le Grand Bornard | 150.8km | Hegyi |
9 | Július 4 | Cluses | Tignes | 144.9km | Hegyi befutó |
Pihenő nap | Július 5 | Tignes | |||
10 | Július 6 | Albertville | Valence | 190.7km | Sík |
11 | Július 7 | Sorgues | Malaucène | 198.9km | Hegyi |
12 | Július 8 | Saint-Paul-Trois-Châteaux | Nîmes | 159.4km | Sík |
13 | Július 9 | Nîmes | Carcassone | 219.9km | Sík |
14 | Július 10 | Carcassone | Quillan | 183.7km | Hegyi |
15 | Július 11 | Céret | Andorre-La-Vieille | 191.3km | Hegyi |
Pihenő nap | Július 12 | Andorra | |||
16 | Július 13 | Pas de la Case | Saint-Gaudens | 169km | Hegyi |
17 | Július 14 | Muret | Col du Portet | 178.4km | Hegyi befutó |
18 | Július 15 | Pau | Luz Ardiden | 129.7km | Hegyi befutó |
19 | Július 16 | Mourenx | Libourne | 207km | Sík |
20 | Július 17 | Libourne | Saint Emilion | 30.8km | ITT |
21 | Július 18 | Chatou | Paris, Champs Élysées | 108.4km | Sík |
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-1szakasz.jpg)
1. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-2szakasz.jpg)
2. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-3szakasz.jpg)
3. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-4szakasz.jpg)
4. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-5szakasz.jpg)
5. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-6szakasz.jpg)
6. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-7szakasz.jpg)
7. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-8szakasz.jpg)
8. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-9szakasz.jpg)
9. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-10szakasz.jpg)
10. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-11szakasz.jpg)
11. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-12szakasz.jpg)
12. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-13szakasz.jpg)
13. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-14szakasz.jpg)
14. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-15szakasz.jpg)
15. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-16szakasz.jpg)
16. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-17szakasz.jpg)
17. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-18szakasz.jpg)
18. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-19szakasz.jpg)
19. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-20szakasz.jpg)
20. szakasz
![](https://bikemag.hu/wp-content/uploads/2021/06/tdf-2021-21szakasz.jpg)
21. szakasz