A Vuelta 18. szakaszán kemény napnak néztek elébe a versenyzők.Az idei verseny legnehezebb szakaszát Lopez nyerte az utolsó hegyen történt támadásával, mellyel stabilizálta a 3. helyét. Primoz Roglicon ismét nem találtak fogást, biztosan őrzi a piros trikót a szlovén.
A szakértők szerint a 2021-es Vuelta legnehezebb szakaszának a 18. ígérkezett, a 163 km-es szakaszon közel 4500 méter szintemelkedés várt a versenyzőkre négy hegy (sorrendben két első, egy második és egy kiemelt kategóriás) formájában. Az utolsó emelkedő brutálisan meredeknek (14,6 km átlag 9,8%) ígérkezett, egy másodpercig nem volt kérdés, hogy itt támadni fognak az összetettben esélyesek.
18. szakasz
10 km versenyzés után tudták kiharcolni a nap szökését, amibe 32 kerékpáros tudott bekerülni, köztük olyan versenyzőkkel, mint Michael Storer (Team DSM), Rafal Majka (UAE Team Emirates) és Rein Taaramäe (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux). A szökevények előnye gyorsan nőtt az első hegyen, a csúcson már 5 perccel jártak a mezőny előtt. A második hegyen a szökésben Thymen Arensman (Team DSM) ment kemény tempót előkészítve a támadást csapattársának, Micahel Storernek. Storer könnyedén hagyta ott a többieket és a csúcsra már 2 perc előnye volt a többi szökevénnyel szemben.
A Movistar, a Bahrain Victorious, az UAE és az Ineos vezették a mezőnyt, de Storer így is 2 perc fölötti előnnyel kezdhette meg az utolsó hegyet. A főmezőnyből először Geoffrey Bouchard támadt, majd David De la Cruz 10 km-rel a cél előtt, az utóbbi akciója sikeresnek bizonyult, aki utolérte 7 km-rel a cél előtt Storert is és rövid időn belül le is szakította. A mezőnyt a Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux húzta De la Cruz legnagyobb bánatára, akinek hamar fél perc körülire fogyott az előnye. 5 km-rel a cél előtt Bernal támadt, de nem volt sikeres, amit egy km-rel később honfitársa, Lopez támadása követett. A kolumbiai el tudott szakadni a többiektől, De la Cruzt is megfogta és közel fél perc előnyre tett szert ellenfeleivel szemben. Roglic elsősorban Bernallal és Mas-szal foglalkozott, de az utolsó pár száz méteren közelebb tudott kerülni Lopezhez, aki végül 14 mp-cel nyerte a szakaszt Roglic előtt és megszerezte a Movistarnak az első idei nagy körverseny szakaszgyőzelmét. A piros trikós előnye stabil, mindenkinek adott időt Lopezen kívül.
A női Vuelta első szakaszán egy négy fős szökés ért haza, ahol Marlen Reusser otthagyta többieket az utolsó 2 km-en, mellyel megnyerte a szakaszt és az összetettben is élre állt. A nagy nevek Vas Blankával együtt kb 2 perc hátránnyal a főmezőnyben értek célba.
A női Vuelta sokkal rövidebb, mint a férfiak versenye, mindössze négy napos a worldtour kategóriás verseny, amit szeptember 2. és 5. között rendeznek. Az indulók között két magyar névvel is találkozhatunk, Vas Blanka és Jordán Dorka is rajthoz állt a versenyen. Az első nap nem ígérkezett könnyűnek, egy első kategóriás hegy várt a mezőnyre a 119 km hosszú szakasz közepén.
A szakasz során az első óra alatt nem tudott kialakulni szökés, de végül Marlen Reusser, Elise Chabbey, Lucy Kennedy és Pauliena Rooijakkers tudott ellépni a többiektől. A mezőnyből Riviera ugrott fel a szökésre, ezután már öten folytatták az élen. Nem volt meg az egység a megcsappant létszámú főmezőnyben, ahol Vas Blankát is többször láttunk az élen dolgozni, így közel 2 perces előnyt tudtak kiharcolni a szökevények, ahonnan Kennedy szakadt le kicsivel több, mint 30 km-rel a cél előtt.
A végén a legjobban hajrázó Riviera csak lógott és látszólag senki nem akarta elcipelni őt a célig. Reusser dolgozott nagyon sokat, ő tempózott fel a lószokra, aztán megindult és senki nem ment vele, nem volt kérdés, hogy ő nyeri a szakaszt, végül 22 mp előnnyel ért be a célba. A többiek már csak egymásra figyeltek, de Rivierát senki nem tudta lehajrázni, így ő szerezte meg a második helyet, harmadikként Chabbey érkezett be a célba. A mezőny 1 perc 48 másodpercet kapott Reussertől, közel 50 fő gurult be ebben a bolyban, Vas Blankával, aki a 19. helyet szerezte meg.
Jordán Dorka a 103. helyen 21 perc 35 mp hátránnyal ért be a célba.
A Vuelta 17. szakasza Egan Bernal és Primoz Roglic hosszú szökéséről lesz emlékezetes. A hegyek között Bernal indított támadást, amit csak a szlovén tudott átvenni, majd végül az utolsó hegyen Roglic otthagyta a kolumbiait, akit a mezőny is utolért. Roglic megnyerte a szakaszt, mindenkivel szemben növelte az előnyét és átvette a piros trikót is.
Újra a hegyeké lett a főszerep a Vueltán, a 17. szakaszon egy harmadik és két első kategóriás emelkedő és egy kiemelt kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre. Nem ígérkezett könnyű napnak, főleg úgy, hogy még az időjárás sem fogadta a kegyeibe a versenyzőket.
17. szakasz
A szakasz elején nem tudott kialakulni komolyabb szökés, hiába próbálkozott David De la Cruz és később Mikel Landa, a Jumbo-Visma olyan tempót ment, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt megszökni. Ennek ellenére mégis összejött a nap szökése, amit akár hívhatnánk az összetettben érdekeltek harcának, az Ineos növelte a tempót az utolsó előtti hegyen, melynek köszönhetően Eiking leszakadt, az előkészítést követően Egan Bernal támadt 61 km-rel a cél előtt és Primoz Roglicon kívül senki nem tudott vagy akart vele tartani. A hegytetőre felérve már Roglicé volt virtuálisan a piros trikó, de még hátra volt egy lejtő és a kiemelt kategóriás Covadonga.
A lejtő az esőben elég kockázatos volt, de az élen álló duó épségben megúszta, nem úgy mint a piros trikós Eiking, aki elesett egy előtte történt bukás miatt. A lejtőn egy nagyobb csoport jött össze a főmezőnyben, melyben a nagyobb összetett menők szinte mind ott voltak.
Az utolsó hegyen Bernal nem bírta Rogliccsal a tempót, aki 7 km-rel a cél előtt leszakította Bernalt. A szlovén előnye az üldözőkkel szemben csak minimálisan csökkent, de Bernal az utolsó km-ekre befogták. Roglic végül több mint másfél perc előnnyel nyerte a szakaszt, a második helyen a csapattársa Sepp Kuss ért a célba, a harmadik helyért járó időjóváírást pedig Lopez kapta meg. Roglic előnye az összetettben jelentősen nőtt mindenkivel szemben és a piros trikó is az övé lett, de holnap kemény szakasszal folytatódik a Vuelta, ahol bármi megtörténhet.
Örök graveles téma a gumiválasztás, a többség gyors és széles körben használható gumit keres, de ezekből is van már legalább egy tucat a piacon. Valamelyik olcsóbb, valamelyik drágább, hangzatos technológiák a leírásokban, de mi alapján válasszunk? Nekem sem volt könnyű választani közülük, de sok olvasás után kettőt választottam egy pár Mitas X-Road-ot 38-as méretben és egy pár WTB Riddlert 37-esben. Azért ezt a kettőt, mert az X-Road sok dicséret mellett az árban a legjobb, míg a drágább kategóriát megtestesítő Riddler kiváló értékeléseket kapott külföldi magazinoktól és kíváncsi voltam, hogy vajon mekkora vagy van-e egyáltalán különbség két azonos felhasználásra készített, hasonló jellemzőkkel bíró külső között.
WTB Riddler vs Mitas X-Road
A gravel kerékpárok országúton és mérsékelten terepen is megállják a helyüket, amiben egyértelműen a legnagyobb szerepet a bringákon található gumik játsszák, hiszen a külsők azok, amik elsőként érintkeznek a talajjal, azok gurulnak, tapadnak és még az elsődleges rezgés/ütéscsillapításért is ők felelnek. Persze ott van még a geometria, a fékek, stb, de nulla mintázatú gumival elég nehezen tudnánk köves úton közlekedni, míg 2,5-ös DH gumikkal is szenvedős lenne az aszfalton tekerés. Összefoglalva a gravel gumik közös jellemzője, hogy aszfalton is tudunk velük haladni és könnyebb terepen sem hagynak minket cserben. Az aszfalt-terepező képesség aránya természetesen változhat a mintázattól függően, valamelyik szinte slick, ami elsősorban aszfalt használatra készült, valamelyik pedig már-már mtb mintázatot kapott, ami terepen nyújt jóval nagyobb használhatóságot. Ezenfelül még a külsők szélessége is komoly befolyásolási tényező, már az egész keskeny országúti szerű gumiktól a monti gumikat megszégyenítő szélességűekig mindent lehet kapni, a szélesebb gumi kényelmesebb, de többnyire lomhább. Tehát ahány felhasználó annyi felhasználási igény, amit a gyártók próbálnak kielégíteni (vagy éppen igényt támasztani 🙂 ) és a piacon végül annyi gravel gumival találjuk szembe magunkat, hogy választani sem tudunk.
Nekem is az volt az egyik problémám amikor megvettem az első gravel bringám, hogy milyen gumit tegyek rá. Természetesen a gyárit cserélni akartam, mert az én igényemhez túl mintás volt, meg nem is lehetett belső nélkül használni, így jött a nagy kérdés, hogy mi legyen. Mentem előtte már jó pár (teszt) gravel kerékpárral, amin különböző gumik voltak, így nagyjából tudtam, hogy mit szeretnék. Legyen gyors aszfalton, mivel a távok felét ott fogom megtenni vele, de szeretnék terepen is bringázni, mert számomra a gravel a terepbringa. Nincs szükségem sok mintázatra, mert kevesebbel is meg tudom oldani. Elsőként lett egy nagyon gyors 34-es WTB Exposure, ami a nyáron jól teljesített, – bár a köveket nem szerette a road plus kategóriás defektvédelme (nem is erre tervezték) – viszont az ősz beköszöntével kb azonnal elvérzett, lévén nem volt rajta középen minta és a nedves talajon végtelen lett a féktávom. Kellett a „gravel gumi”, ami ilyenkor is használható.
Mindenképpen egy kicsivel ballonosabbat szerettem volna, amit lehet alacsonyabb nyomáson használni, legyen tubeless, mert számomra anélkül nem élet az élet terepen, a defektvédelme is legyen jó, legalábbis ne szakadjon szét a köveken és legyen rajta több minta, de még mindig legyen kellően gyors aszfalton. Ilyen gravel külsőből azért van bőven a piacon, de sikerült szűkíteni a kört, tudtam jó pár modellről, hogy a technikai leírás ellenére nem biztos, hogy a defektvédelme az igazi lesz vagy tubelessként problémamentesen lehet használni, meg hát sok modell nem érhető el itthon. Két gumin akadt meg a szemem, az egyik a Mitas X-Road, aminek a testvéreit már használtam cyclo-cross versenyeken és az itthon kapható gravel külsők közül a legjobb ár-érték aránnyal kecsegtet, a másik pedig a WTB Riddler, aminél biztos voltam, hogy tubelessként nem lesz vele gond és csupa jó értékelése volt a nemzetközi sajtóban. Végül mindkettőből beszereztem egy párat, az X-Roadból a 38-as szélességűt, míg Riddlerből 37-est, sokkal nagyobb nem is férne el a bringámban (eléri a cipőm orra kanyarban a gumit), de nincs is rá igényem.
Tömegben gyakorlatilag nincs különbség a két külső között, az X-Road mért tömege átlagolva 457 gramm, a Riddleré 471 gramm. Egyébként nem is szoktam nagyon pörögni a gravel bringáknál a súlyadatokon, mert ez a felhasználás az, ahol pár gramm nem számít, inkább ne hagyjon cserben és szívesen elcipelek pluszban akár 100-200 grammot is. Szélességben mindkettő hozza a ráírtat, de ez nagyban függ attól, hogy mekkora felnire és milyen nyomáson használjuk.
Mitas X-Road
Elsőként az X-Road került fel a kerékpáromra, a felszerelése nem volt annyira sima, rá kellett robbantani a felnire és nehezen akarta eltömíteni a folyadék, többször leengedett, még az első használat után is, aztán végül megfogta a folyadék. Menet közben kb azt kaptam, amit vártam tőle, aszfalton gyors volt az alacsony, sűrű nagy mintáknak köszönhetően és terepen is teljesen jól elvoltam vele, nem igényeltem több tapadást. Annyira belelendültem a terepezésbe, hogy még egy közeli monti maratonra is beneveztem, természetesen a gravel bringával. A táv feléig maximálisan elégedett voltam vele, egy másodpercig nem járt a fejemben, hogy bárcsak montival lennék vagy más gumikkal, de aztán éreztem, hogy ereszt a hátsó gumi. „Mindegy, fújok rá, a folyadék majd megfogja.” – gondoltam magamban. Pumpálás közben valóban megfogta, de aztán elindultam és újra eresztett, majd újra megállás, újra pumpálás, újra ereszt és ez a folyamat jó sokáig ismétlődött, aztán csak egy belső oldotta meg a problémát. Nem örültem neki…
Először arra gondoltam, hogy biztos nagy a lyuk és azért nem működik a folyadék, de aztán otthon szétszedve kiderült, hogy talán 2 mm-es sincs a sérülés. Háromféle folyadékkal is próbáltam eltömíteni, de semmi nem fogta meg ezt a lyukat. De miért nem? A válasz a gumiban rejlik. A Mitas X-Road magas szövetsűrűségű (127 TPI) és mellé még kevés gumit is tettek belülre, a gumi belseje nem gumis tapintású, hanem mintha valami csúszós műanyag lenne, pl nejlon, és ezen úgy látszik, hogy nem tapad meg rendesen egyik defekttömítő folyadék sem (azóta más Mitas guminál is tapasztaltam ezt) és ezért eresztett a kezdetekben is a gumi, mert lassan tudja csak eltömíteni a lyukakat a folyadék. Ettől persze nem került a kukába a gumi, hanem kapott egy szép kis foltot belülre (mint amivel a belsőket szoktam foltozni) és használtam belső nélkül tovább. A menet tapasztalatokhoz visszatérve, nagyobb sárban természetesen elvérzik az alacsony sűrű minta miatt, de egy kis eső után bőven használható, mentem már vele esős cross versenyen is (tudom szabálytalan a gumi szélessége) és messze nem volt annyira borzalmas mint amire számítottam, kezelhető maradt a kerékpár.
A kopás, a tartósság sem egy utolsó szempont a gumi választásánál, az aszfalt valamennyire eszi az X-Roadot, látszik rajta a használat, de nem kopik el 1-2000 km után, jelenleg is még használatban van és még egy ideg lesz is.
WTB Riddler
A Riddler felszerelése sokkal egyszerűbben ment, csak feltettem a felnire, elkezdtem pumpálni és már a helyére is pattant. Beletöltöttem a folyadékot, jól összeráztam és már az első éjszaka megtartotta a nyomást. Azt hiszem nem kell magyaráznom ezután, hogy miért bízom a WTB tubeless technológiájában. A WTB egyébként ezt azzal magyarázza, hogy ők nem mindenféle ready, easy, stb laza szabvány szerinte gyártják a gumijaikat, hanem CST (UST) szabvány szerint, ami jóval szigorúbb és emiatt pontosan illeszkedik a gumi a felnire. Ezenfelül még azzal érvelnek, hogy az ő gumijaik azért 60 TPI-sek, mert csak így tudnak megbízható tubeless gumikat gyártani, ugyanis az alacsonyabb szövetsűrűség miatt több gumit használnak a légzárórétegnél. Hogy őszinte legyek, ezt vagy elhiszem vagy nem, de logikát vélek benne felfedezni és a tapasztalatok is mellettük állnak.
A Riddler nem egy lassú gumi, gyorsan lehet vele haladni aszfalton, panaszom nem lehet rá, talán egy picivel lassabb, mint az X-Road. Terepre érve meglepő, hogy ezzel az alacsony mintázattal milyen jól tapad – valószínűleg az anyaga miatt – , ez is az a gumi, ami mellett nem kívánom, hogy bárcsak montin ülnék. Száraz úton érzi magát igazán elemében, meg én is a bringán, kisebb sárban is el lehet vele boldogulni, de gyorsan el tud tömődni a mintázata, ezért korlátozottan használható. Azért hozzá tenném, hogy ezzel a gumival is crossoztam, de csak száraz pályán, szerintem előnyöm volt vele a többiekkel szemben, bár az eredményemen nem látszott 🙂 . A defektvédelme nálam jelesre vizsgázott, egyáltalán nem kíméltem kövesebb terepen sem és nulla defektet kaptam, legalábbis ha kaptam is akkor nem vettem észre, mert azonnal eltömítette a folyadék a lyukat.
Ez már nem a gumi hibája 🙂
A tartósságának az aszfalt annyira nem tesz jót, látszik, hogy puhább alapanyagból van. Ezért ha valaki nagyon sokat megy aszfalton és csak ritkán megy terepre akkor lehet mást választanék, még ennél is minimál mintásabbat. Elkoptatni természetesen nem sikerült nekem, annyit azért nem járok aszfalton gravel kerékpárral.
WTB Riddler vs Mitas X-Road
A két külső nagyon hasonló, de mégis más. A felhasználási területük ugyanaz, gyors aszfalton is használható gravel gumik, amik terepen sem véreznek el, de vannak köztük kisebb-nagyobb különbségek. Pl tubeless technológia terén hatalmas az előnye a Riddlernek, jóval megbízhatóbb külső, míg az X-Roaddal azért lehetnek problémák. Árban egy pár X-Roadot kapunk egy darab Riddler árán, ami azért nem elhanyagolható különbség. Aszfalton az X-Road kicsit gyorsabb, míg száraz terepen a Riddler a jobb, sárban pedig mindkettő gyenge, de az X-Road láthatóan jobban tisztul. Kopásállóságban az X-Road valamennyivel jobb, de egyik gumi sem kopik el pár száz km alatt aszfalton.
Sárban kicsit jobban tisztul az X-Road
Összefoglalva, ha nem belső nélkül szeretnéd használni a gumidat, vagy köves, defektveszélyes terepen keveset bringázol akkor a Mitas X-Road lehet a jó választás. Viszont ha fontos számodra a tubeless külső és hajlandó vagy dupla árat fizetni érte akkor a WTB Riddler lesz a te gumid. (nem kérdés, hogy számomra az utóbbi a nyerő)
Fabio Jakobsen ennél talán jobb 25. születésnapi ajándékot nem adhatott volna magának, a Vuelta 16. szakaszán megszerezte a harmadik szakaszgyőzelmét ezen a Vueltán. Az összetettben továbbra is Eiking áll az élen.
A Vuelta 16. szakaszán jött el a sprinterek utolsó lehetősége szakaszgyőzelemre, ezen a napon 180 km és mindössze egy harmadik kategóriás emelkedő várt a versenyzőkre, ezért kicsi volt az esélye egy szökés hazaérésének és az összetett menők csatájára sem lehetett számítani, lévén nem volt nagy hegy az aznapi útvonalban.
16. szakasz
A szakasz kezdete után nem sokkal egy bukás történt, amiben Guillaume Martin (Cofidis), Enric Mas (Movistar Team) és Giulio Ciccone (Trek-Segafredo) is érintett volt. Az előbbi kettő gyorsan visszazárkózott, de Ciccone a szakasz során feladni kényszerült a versenyt.
A nap szökése gyorsan elment, amibe ezúttal öten – Stan Dewulf (AG2R-Citroën), Mikel Bizkarra (Euskaltel-Euskadi), Dimitri Claeys (Qhubeka NextHash), Quinn Simmons (Trek-Segafredo), Jetse Bol (Burgos-BH) – tudtak bekerülni. Viszont nagy előnyt nem tudtak kiharcolni, a Team DSM, a Groupama-FDJ és a Deceuninck-Quick Step keményen dolgozott a mezőny élén sprinthajrá reményében, így 2 és fél percnél messzebbre nem jutottak a szökevények.
A nap egyik említésre méltó eseménye a lejtőn történt, ahol a Team UAE szétszakította a mezőnyt és a 25. születésnapját ünneplő Jakobsen is hátul maradt, de nem került bajba, a csapata előre tudta vinni és végül visszazárkóztak. A szökevények közül Dewulf bírta sokáig elöl, de az utolsó 10 km-en belül őt is megfogták.
A hajrán nem volt kérdés, hogy Fabio Jakobsen az idei Vuelta legjobb sprintere, nagy előnnyel verte Meeust és Trentint is.
Az összetettben továbbra is Eiking áll az élen, de lehet már csak holnapig, ahol ismét egy kemény szakasz vár a Vuelta mezőnyére.
A TAYA egy új láncfelépítést talált ki, ami kevesebb alkotóelemből épül fel. A gyártási folyamat egyszerűsödésén túl tartósabb kenéssel, jobb váltásteljesítménnyel és alacsonyabb tömeggel érvvel az ONZE 117 névre hallgató lánc mellett a gyártó. Mint hajtásrendszer-mániás az új láncra én is kíváncsi voltam és a kérésemre a gyártó küldött egy prototípust belőle, amit tesztelhettem.
Még télen kaptuk a hírt, hogy egy új lánc jelenik meg a TAYA kínálatában, ami felépítésében merőben más lesz, mint az eddigiek. A jól bevált 4 elemből – külső lap, belső lap, görgő, csap – megoldást egy 3 elemből – külső lap, belső lap, csap – állóra cserélik az ONZE 117 lánctípusnál. Tehát a görgőt elhagyják, amit úgy oldottak meg, hogy a belső lapokra formáztak félgörgő alakokat, amik helyettesítik az eddig használt görgőket. És ezt még azzal tunningolták meg, hogy a félgörgők másik felében egy üreg található, amiben az eddigiekhez képest jelentős kenőanyag fér el, így a külső lapok és a belső lapok találkozása extra kenést kap és persze onnan átmászik a kenőanyag a csap, belső lap érintkezési pontokhoz is, ami súrlódás és kopás szempontjából az abszolút kritikus pontok egy láncnál. A belső és külső lapok kemény felületkezelést kaptak, ezért az extra kenés mellett még ezek is hozzájárulnak a lánc élettartamának megnövelésében a gyártó szerint.
A fentiek mind jól hangoznak, de kérdés, hogy a valóságban, hogyan működik, és csak azért nem nyúltak eddig a lánc klasszikus felépítéséhez a gyártók, mert „lusták” voltak innovatívan gondolkodni vagy a lánchajtásból lényegesen többet nem lehet kihozni? (zárójelben megjegyezném, hogy a láncok tartósságának tekintetében nagy a visszalépés az előző évszázadhoz képest, amit elsősorban nem a sebességek számának növekedése okozott)
Nekem személy szerint az volt a legnagyobb kérdés az új lánccal kapcsolatban, hogy mennyire fogja koptatni a lánckerekeket, illetve mennyire lesz hatékony. Hiszen a görgő nevében már benne van, hogy gördül a lánckerekek fogain, míg az új lánc görgő nélkül csak csúszik, és itt azért lehetnek jelentősebb különbségek súrlódásban és kopásban is. Végül írtam a gyártónak és kb 2 hét után már nálam is volt a lánc a távol-keletről.
A láncot kézbe véve egyből feltűnt, hogy a félgörgők kicsit mások, mint amilyenek a grafikákon voltak, minimálisan szűkülnek befelé, tehát nem egyenes a felületük, ami egyből felvetette azt a kérdést, hogy vajon így mekkora felületen fog feltámaszkodni a fogakon és a láncnyúlásmérő mennyire lesz használható a kopás mérésére.
Egy új rendszer elemeként került fel a lánc, új sor, új első lánckerekek, új lánc. Az első tapasztalatok vegyesek voltak, nagyon jól váltott, bár kicsit hangosabb volt a váltás végbemenetele mint más láncoknál, viszont a futása az finoman szólva is a borzasztó kategóriába tartozott, nagyon zajosan futott a lánc, kattogott, új lánctól még soha nem hallottam ilyet. Jó persze, új, és akkor gyakori a „darálás” és a zajosabb futás amíg nem kopik össze a lánckeréksorral, ezért kapott még sok-sok lehetőséget. Szép lassan kezdett csendesedni és a kattogás is teljesen megszűnt kb 300 km megtétele után, szinte már fel sem tűnt, hogy egy másfajta lánc van fenn (de lehet csak megszoktam a hangját).
A kenés, valóban sokáig bírta egy kenéssel, bár itt érdemes megjegyezni, hogy a kenőanyagtól is ez nagyban függ, a lényeg a lényeg, hogy nem kentem sokat és nem is hallatszott a hangján, hogy többre lenne igénye, ami nem meglepő hiszen a görgő belsejében elég sok kenőanyag fér el. 2000 km körül a váltásteljesítmény is romlott, már nem váltott olyan szépen mint a kezdetekben, de még bőven elfogadható volt. A láncnyúlásmérővel rendszeresen ellenőriztem, de 4000 km-nél sem volt mérhető nyúlás a láncon. Ez vagy azért volt, mert tényleg mindent kibíró láncról van szó vagy csak a félgörgők helyzete miatt nem tudott rendesen belefeküdni rendesen a mérősablon. A lánc kopásán felül viszont fontosabb volt a lánckerekek helyzete, hátul a soron a fogak két szélén, ahol a lánc felfeküdt, már minimálisan látszódott a kopás, a hajtómű alu tányérjain ennél sokkal jobban, ami magyarázatot adott arra, hogy elöl váltás közben néha miért kapja fel a lánckerék a láncot (egyszerűen rászorul). Ezzel kb meg is pecsételődött a lánc sorsa, levettem és kapott a bringám egy szép új láncot. Hangban brutális különbség volt a TAYA ONZE 117 és az új lánc között, egyszerűen elnémult a hajtás pedig azt hittem, hogy a végén már a TAYA is halk volt…
Egy dolgot viszont ne felejtsünk el, ez még csak egy prototípus lánc volt, a véleményem szerint a problémák egy része kiküszöbölhető, pl ha a félgörgők felületét sikerül párhuzamosra megcsinálni és a két szembelévő félhenger között nem marad ekkora űr akkor a lánckerekek fogait nem fogja enni ennyire a lánc, sőt lehet, hogy nem lesz számottevő különbség egy normál lánccal szemben. És az sem kizárt, hogy a zajt is részben a pontatlan felfekvés okozza, ami ezzel szintén kiküszöbölhető lehet. Viszont a normál láncokhoz képest ez a rendszer rugalmatlanabb, pont az eggyel kevesebb alkatrész miatt, ami szintén a nagyobb zaj és a kattogás okozója lehet.
Én azt mondanám, hogy nem feltétlenül kell elvetni ezt az ötletet, még kell rajta dolgozni és ha nem is váltja meg a világot akkor is sok tapasztalatot szerez vele a világ egyik legnagyobb láncgyártója.
Sok év után szeptember 5-én országúti mezőnyversenyre kerül sor Fonyódon, a Garmin Trail Zone Fonyód kupáért taposhatják majd a pedált a versenyzők.
A rendezvény napján három távon mérhetik össze tudásukat majd a kerekesek, 19km a legrövidebb táv, 69km a középtáv és 103km a hosszútáv, illetve a gyerekek 2km-es pályán szelhetik a köröket, így mindenki talál saját korcsoportjának és edzettségi szintjének megfelelő távot.
Már most nagy az érdeklődés az eseményre szépen jönnek az egyéni nevezések és sok csapat jelezte indulási szándékát. Itt lesz az Epronex, az MKB, a Lotus, a Fillari, a Zengő, a Tipográfia, a Szingó, a Teker, a kaposvári K3SE, de még a miskolci MRCC bringásai is érkeznek.
A támogatók jóvoltából értékes díjak kerülnek majd átadásra a helyezettek között, külön értékelik majd az amatőr és az elit abszolút sorrendet, valamint értékes ajándékcsomagokat, kerékpáros kiegészítőket sorsolnak a szervezők az indulók között.
A nevezés augusztus 31-ig nyitva áll, nevezni a www.trailzone.hu oldalon lehet.
Ha gyakran kell őrizetlenül hagynod a kerékpárodat, mindig benned a félsz, hogy ott találod-e a biciklit, ahol hagytad, bármilyen komoly lakattal zárod is le. A Flexcom kerékpár nyomkövetőt felszerelve a telefonod mindig tudja, hol van éppen a kerékpárod és azonnal riaszt, ha bárki megmozdítja.
Bevallom szkeptikus voltam a hazai fejlesztésű kerékpár nyomkövetővel kapcsolatban, mivel az elmúlt 20 évben legalább 10 „remek próbálkozást” láttam már a bringa nyomkövetés témában.
A zseniális startuptól a kínai másolatig sokan zsonglőrködtek a műfajban, de az évek alatt mindegyik valahol elvérzett, vagy nem ért el igazi áttörést.
Flexcom kerékpár GPS: a feketedobozt nem kell elrejteni
Amikor megkerestek a Flexcom Kommunikációs Kft.-től, hogy próbáljuk ki az új fejlesztésű kerékpár nyomkövetőjüket, elsőre óvatos voltam és azzal kezdtem, hogy csekkoltam a weboldalukat.
Látva, hogy a klasszikus gépjármű nyomkövetésen túl munkagép, hajó, sőt méhkaptár nyomkövetéssel is foglalkoznak több mint 10 éve, megnyugodtam, hogy talán megjött az a cég, aki átvágja a gordiuszi csomót és végre előrukkol egy valóban használható bringás nyomkövetővel, amely saját szabadalmuk és közel 3 év fejlesztő munkájának eredménye.
Látni vagy látszani?
A bringás nyomkövetés megoldásának legkritikusabb pontja, hogy hova helyezzük el a jeladót a kerékpáron, úgy, hogy a GPS „kilásson”, de a nyomkövető ne látsszon vagy ne legyen észrevehető.
Remek rejtekhely lenne a nyeregvázcsőben, nyeregcsőben, a kormányszárban vagy a középcsapágynál, a probléma az, hogy az elterjedt és elérhető nyomkövető rendszereknél a műholdakra rálátást ezek a szerkezeti egységek annyira leárnyékolják, hogy a nyomkövetésükhöz nem elegendő, ezért a „csempész” megoldásokat egyelőre el kell felejteni.
A rejtett megoldások másik problémája a töltés, ugyanis minden jeladónak szüksége van energiára, a töltés pedig a rejtett helyeken eléggé macerás lenne, kivétel az elektromos bringák, amelyeknél adott az akkumulátor, így a gyártáskor vagy utólag beépíthető és táplálható lehet a rejtett jeladó, ami így már csak nem „látna ki”…
Nem gond, hogy látszik?
A Flexcom FB222 névre keresztelt nyomkövető készüléke ezt a kérdést egy huszárvágással megoldja, ugyanis nem rejtik el a készüléket, így az egyszerre „lát” és látszik.
Nem probléma, hogy az eszköz látható, mert a Flexcom készüléke nem csak nyomkövető, hanem riasztó is: azonnali riasztás értesítést kapunk, ha a kerékpárt megmozdítják, ezért hiába próbálja a tolvaj a készüléket levágni vagy lebarmolni, addigra már régen megkaptuk a riasztást a telefonunkra, hogy bántják a bringánkat.
Ez a beépített mozgásérzékelő és vele az azonnali vészjelzés, ami igazán különlegessé és hatékonnyá teszi a készüléket és egyedülállóvá a szolgáltatást, amit a nyomkövető nyújt.
A kompakt kis „feketedobozt” felszereljük a kulacstartó helyére vagy alá, ami így kívülről is látható, ám nehezen eltávolítható, mivel csak egyedi biztonsági csavarral és a hozzá járó megfelelő csavarkulccsal szerelhető fel-le.
Egyszerű ám zseniális megoldás, mivel kulacstartó furat a kerékpárok többségén van így a készülék kompatibilis nagyjából minden kerékpárral.
A feketedoboz, ami lehet piros vagy rózsaszín is
Maga a készülék nem nagy, 85 x 41 x 22 mm méretével, mint egy keskenyebb cigarettás doboz, masszív burkolata víz és ütésálló, alumíniumból és műanyagból készül, 130 g tömege gramm-mániások számára is tolerálható.
Tölteni a készülék oldalán egy micro USB csatlakozón keresztül tudjuk, melyet gumidugó véd a fröccsenő víztől és szennyeződéstől, a csatlakozó mellett pedig pici LED izzók mutatják a töltést és a töltöttséget a 2 000 mAh kapacitású akkumulátorban.
Logikus, hogy a készüléket nem lehet be-ki kapcsolni, (hiszen a tolvaj is a kikapcsolással kezdené…) ezért állandó bekapcsolt állapotban 30 nap készenléti időt biztosít. Az alacsony töltöttségről időben értesítést küldd a készülék, így elkerülhető, hogy teljesen lemerüljön. Ha mégis lemerülne, már a töltőre csatlakoztatásakor automatikusan újra bekapcsol. A töltő tartozéka a csomagnak, ahogyan a biztonsági csavarok és az egyedi csavarkulcs is, ami bitfej.
A készülék többféle színben kapható a fekete, szürke, ezüst, zöld, piros, kék, rózsaszín variációból mindenki kiválaszthatja a szívének kedveset, illetve választhatjuk a dupla akkus (4 000 mAh) változatot, ami kb. 1 centivel magasabb, cserébe kétszeres kapacitású akksival így 60 nap készenléti idővel rendelkezik.
Ha kicsavarozzuk és leszereljük a kulacstartót, a nyomkövetőt könnyű felszerelni, úgy mintha egy vastagabb alátétet szerelnénk a kulacstartó alá, a biztonsági csavar elég hosszú, hogy átérje a kulacstartót és a készüléket is. Egyes váztípusoknál, különösen az össztelósoknál nem biztos, hogy elfér ez a kombináció, ezért a montim helyett, én a tandemre szereltem fel, ahol több kulacstartó szem is választható.
Minden 10 másodpercben megmondja, hol a bringád
A nyomkövető a mobilkommunikáció alapelvén működik, mini SIM kártya van a készülékben, ami közel száz országban használható, nehéz lesz olyan bringatúrát tenni vele, ahol nem tudna követni, beleértve a Saint Vincent és Grenadine-szigeteket is…
A SIM kártya 850/900/1800/1900MHz GSM frekvenciákon és 56 GPS csatornán keresztül kommunikál a műholdakkal, így a legnagyobb lefedettséget biztosító pozícióadatok továbbítását tudja a központi szervernek. A készülék 10 másodpercenként frissíti a pozícióját, amit sebességgel, útvonallal és távolság kiegészítve rögtön láthatsz a mobil applikáción, vagy az online felületen, böngészőn keresztül. A GPS pontossága 5 méter és rögzíti a tengerszint feletti magasságot is, így nem csak biztonsági, hanem a teljes körű helymeghatározási, térképes nyomon követési funkciókat szolgáltat.
A nyomkövetési rendszer másik legfontosabb eleme a készülék mellett a szoftver, amiben a Flexcom rendszere ugyancsak kiváló, akár a számítógépes, böngészős felületet akár az IOS-re és Androidra is letölthető mobil applikációt nézzük.
A kézenfekvő megoldás a rendszer kezelésére a mobil applikáció, ami letisztult, egyértelmű és könnyen kezelhető, mutatja a készülékünk legfontosabb adatait, az akkumulátor állapotát és leolvashatjuk rajta a riasztásokat is.
A riasztási értesítéseket jelenleg csak e-mailben küldi a rendszer, ezt hamarosan kiegészít majd az applikációban beállítható rezgő és/vagy hang, illetve akár SMS alapú riasztási értesítés is.
Az e-mailes elmozdulás értesítést azonnal megkapjuk, ha a kerékpár megmozdul, az értesítés tartalmazza az időt és a készülék helyét, GPS koordinátákkal és Google cím adattal, így ha ellopnák a bringát az e-mailt továbbítva pontosan megadható a kerékpár helye a rendőrség számára is.
Hab a tortán, hogy a GPS és magasságmérés kínálja a tracking funkciókat, mellyel nyomon követhetjük akár egy túránkat így utólag láthatjuk merre jártunk, látjuk a távolságot és a magasságot így a készülék a normál GPS készülékek ezen funkcióit is kiválthatja, az applikáció fejlesztésének következő lépése lesz, hogy GPX formátumban is kiexportálható lesz a nyomvonal, ami univerzálisan használható más alkalmazásokban is.
A készülék beépítve tartalmazza a SIM kártyát, a vételárban benne van a SIM kártya 1 éves előfizetési díja, valamint a szoftver és a maga a nyomkövetési szolgáltatás.
Az első év letelte után, a SIM-kártya és a szoftver előfizetési díja az első év letelte után 15.000 Ft/készülék/év).
Közel 80 km egyedül a hegyek között, ez kellett Rafal Majka sikeréhez a Vuelta 15. szakaszán. Az összetettben nagy meglepetésre Eiking megvédte az első helyét, így ő viselheti a piros trikót az utolsó hét kezdetén.
Nem könnyű nap várt a mezőnyre a Vuelta 15. szakaszán, 197 km alatt közel 3600 méter szintkülönbséget kellett legyőzni a kerékpárosoknak két első, egy második és egy harmadik kategóriás hegy formájában. A szokásos hegyi szakasz forgatókönyvre lehetett számítani, egy szökevények közti versenyre és a harcért a piros trikóért, sőt ezen a szakaszon külön érdekesség volt, hogy az előzetesen esélytelennek számító Eiking meg tudja-e a tartani az első helyét.
15. szakasz
Érdekesen kezdődött a verseny, egy 25 fős boly lépett el a főmezőnytől, amiben nagy nevek is voltak, mint például Sepp Kuss, aki hiába segítő, még az összetettre is van esélye. A mezőny maradék része ennek a szökésnek nem örült és üldözni kezdték a szökevényeket és végül az első hegy kezdetére megfogták őket.
Ezután Rafal Majka (UAE Team Emirates), Fabio Aru (Team Qhubeka NextHash) és Maxim Van Gils (Lotto Soudal) próbálkozott sikeresen a hegyen, őket pedig egy 21 fős üldöző csoport követett, amihez később Van Gils visszacsúszott technikai probléma miatt. Aru és Majka együtt értek fel a csúcsra, közel másfél perc előnnyel az üldözők előtt és 3 perccel a főmezőny előtt.
A második hegyen Majka indult meg és hagyta ott Arut 87 km-rel a cél előtt… a lengyel igazán hosszút vállalt, de úgy tűnt, hogy bejön neki, mert az előnye stabil volt az üldözőkkel szemben. Végül magabiztosan ért haza a Team UAE bringása és 4 év után újra szakaszt nyert a Vueltán. A második helyen Steven Kruijswijk ért a célba, akit Chris Hamilton követett.
Az összetett menők között nem maradt el a csata, ezúttal Adam Yates próbálkozott és 15 másodpercet adott minden ellenfelének a célban. Eiking jól bírta a hegyeket, Roglic és a többi esélyes csoportjával ért célba és megőrizte a piros trikót.
(Székesfehérvár) – Augusztus 28-án rendezték a „Legyen a sport a szenvedélyed!” kerékpáros eseményt, ahol a fiatalok figyelmét a sportolás előnyeire hívták fel. A pumpapálya helyes használatának megtanulásán és ügyességi feladatokon felül, még egy rövid túrán is részt vehettek az eseményre ellátogatók.
Augusztus utolsó hétvégéjén a hűvös időjárás ellenére is rengeteg gyerekkel lehetett találkozni az új bringaparkban, ami éppen a „Legyen a sport a szenvedélyed!” rendezvénynek adott otthont. A legkisebbek között még sokan bizonytalanul mozogtak az ügyességi pályán, az idősebbek viszont már magabiztosan használták a pumpapályát, sőt még egy-két ugratást is láthattunk. A nagy gyerekzajban a szervezők próbálták elmagyarázni a kevésbé ügyeseknek, hogy hogyan kell a testsúlyukat áthelyezve haladni a pályán anélkül, hogy pedáloznának.
Az esemény főszervezőjétől, Márkus Jánostól a Fehérvár Cycling Team vezetőjétől megtudtuk, hogy a rendezvény célja a sportolás, ezenbelül a kerékpározás népszerűsítése a gyerekek körében.
A sport azonkívül, hogy egy nagyon jó szórakozás a gyerekek számára, egy kiváló nevelő eszköz is. Sportolás közben vannak szabályok, – akárcsak a felnőtt életben – amiket be kell tartani, a sport formál, megtanítja a gyerekek számára, hogy fontos betartani a szabályokat és ezáltal nagyobb eséllyel válnak normakövető felnőttekké és kisebb eséllyel lesznek bűnözők. Lényegében szórakozás közben tanulják meg betartani a szabályokat. – mesélte nekünk Márkus János. Elég csak körülnézni itt, minden gyereken látszik, hogy élvezi a kerékpározást, a feladatokat és megpróbál minél jobb lenni, ők bele sem gondolnak abba, hogy eközben megtanulják betartani az általunk felállított szabályokat és egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy szabálykövető felnőttekké váljanak.
Reggel egy túra keretén belül kitekertünk Iszkaszentgyörgyre a kastélyhoz és vissza, de sajnos a hűvös, esős időjárás miatt kevesen csatlakoztak hozzánk, pedig szinte végig kerékpárút vezet innen odáig, ezért bátran ki lehet vinni a gyerekeket, mi is rendszeresen arra szoktunk edzeni. Viszont jó hír, hogy az ottani bringapályát még át sem adták, de a helyi gyerekek már használatba vették, most is voltak rajta jó páran, a jövőben biztosan fogunk ott is kerékpáros rendezvényt szervezni. – mondta Péteri Niké a Fehérvár Cycling Team versenyzője.
