Steve Thomas ismét megosztja velünk utazásai során szerzett élményeit. Munkája irigylésre méltó: az év 365 napjából kb. 250-et világ körüli utazással tölt, mindenhol kerékpározik egy jót, interjúkat készít profi versenyzőkkel. Most a spanyol partok mellett fekvő Mallorca szigetére látogatunk, ahol így február végén számos profi csapat edzőtáborozik…
Malorcát sokan csak „kerékpáros szigetként” emlegetik. Egy régi élménykép: kilóg a nyelvem, miközben a Team Telekom edzését próbálom fényképen megörökíteni. Az ellenszélben, fogaim összeszorítva próbálok Jan Ullrich szélárnyékában megmaradni, miközben ott lóg nyakamban a fényképezőgép, hogy a kellő pillanatban készíthessek egy-két akciófelvételt.
Szerencsére most nem riportot készíteni utaztam a lélegzetelállító szépségű, vadregényes szigetre, hanem az élet habos oldalát vagyok hivatott bemutatni Nektek. Bár itt mindenfelé hegyek vannak, és ha úgy döntesz, hogy élvezni szeretnéd a panorámát, rájössz, hogy ezért rendesen meg kell dolgoznod a kerékpáron. Nincs is úgymond könnyű túraútvonal. Amire például ma vállalkoztam, az az egyik legnehezebb egynapos túra volt, amin valaha részt vettem. Meglátogattam az összes panoráma-utat, és bár tengerszint feletti magasságuk eltörpül az Alpok vagy a Pireneusok hágói között, néhány 14 kilométer hosszú emelkedő rendesen leszívja a kerékpáros erőtartalékait.
Az elindulást követő első kilométer után rájöttem, hogy miért van annyi szélmalom a szigeten. Az elején a szél velem volt, de később–mint ahogy az már törvényszerű–az ellenségemmé vált. Sajnos pont a hazatérő úton, a sok hosszú mászás után kellett szembesülnöm ezzel a régi igazsággal.
A szálláshelyről az út egyenesen és szép sunyin emelkedve vezetett a csodálatos Lluc hegy lábához, mely leginkább a tetején található óriási monostoráról nevezetes. Egyre eltávolodtunk a tengerparttól, szép erdős tájon keresztül vezetett utunk. Maga az emelkedő rettentően hosszú (14 km), de nem túl meredek, és a kilátás leírhatatlanul gyönyörű. Az erdős résznek itt már vége, és a vulkanikus táj leginkább a hold felszínére emlékeztet. Hihetetlen szürkésfehér kőformákat láttam. Nem hajtottam nagy tempóban, de legalább tíz kerekest hagytam le, hárman-négyen mellettem is elsuhantak. Azt hiszem, kezdem kapisgálni, hogy miért hívják Mallorca-t „kerékpáros szigetnek”…
Amikor felérsz a Lluc hegy csúcsára, elkap a világvége hangulat. Mintha nem is földünkhöz tartozna ez a táj. A kolostornál vége az útnak, és jön egy kanyargós-tekergős csapás a hegyek között, mely már inkább csak montival teljesíthető. Habár maga a sziget nincs 50 kilométer hosszú, ez a szakasz 150! Néha feltűnt a tengerpart, és akkor ismét úgy éreztem, hogy valaha még visszatérek Földünkre. 1000-1400 méter magasságban hullámvasútaztam, és bár ez utóbbi csúcs–a Puig Major–is eltörpül a sziget legmagasabb csúcsai mellett, a lábaid bizton megérzik a magasságot. A teljesen kopár sziklás-köves tájban üdítően hat néhány, a tengerszint felett 1000 méterre fekvő kis tó.
A Sollerba vezető lejtő nem akármilyen élményt nyújt a hihetetlen mennyiségű hajtűkanyarral, és valahogy úgy érzi az ember, mintha valamilyen óriási erő eltorzította volna a szabályosan vezetett utat. Az egyenesek sem egyenesek: folyamatosan enyhén kanyarognak. Végig fékezni kell, ami nem kevés hőt termel, és komoly kézerőt feltételez. Lent gyönyörködhetünk a kisvárosban, és a mediterrán háztetők egyre közelebb kerülnek minden hajtűkanyar után. A szerpentin alsó szakaszán már láthatjuk a helyi építészet érdekességeit. Az is felötölhet ezen a ponton, hogy mivel Soller egy természetes „mosdókagyló” lefolyójában fekszik, innen valahogyan ki is kell majd vergődni.
Kiderült, hogy az az út volt a lankásabb, amin bejöttem. A kifele vezető még durvább mászást rejtett. Ez volt a nap legnehezebb emelkedője, mely a Col de Soller hágóra vezetett fel. A kisváros a szárazföld közepén, tengerszint magasságban van, és nyolc kemény meredek kilométer választja el a „mosdókagyló” peremét jelentő hágótól. Nem tudtam megszámolni, hány hajtűkanyar volt a felfele vezető úton, de az igazat megvallva, egy idő után már nem is érdekelt. Ráadásul még azt sem sikerült az út építőinek elérni, hogy ezáltal elfogadható meredekségű legyen a felfele vezető útszakasz. Nem volt sétakocsikázás, de szerencsére egyben a sziget utolsó hegyvonulatát jelentette, és innen csak gurulni kellett volna hazafele, ha az orkánszerű szél nem pont szembe fújt volna. Mindenesetre leginkább egy tekercsrugóra hasonlított a hegy másik oldalán lévő út, tehát innen is fújt egy kicsit, meg onnan is. Így értem le a sziget felét uraló laposabb tájra, melynek végén, a hegy tetejéről is jól látható a főváros, Palma fekszik.
Ujjaim ismét teljesen elgémberedtek a folyamatos fékezéstől. Utána már csak az említett ellenszél nehezítette a haladást vissza Pollensába, ahol megszálltam. Kereszteztem számos gyönyörű kis falvat, melyek hívogatóan kínálták kocsmáikban a jó hideg sört, de én kitartottam amellett, hogy inkább a tengerparton üldögélve pihenjem ki a nap fáradalmait az áhított sör és sütemények társaságában. A naplementében is ily módon, igencsak üveges szemekkel, gyönyörködtem.
Mallorca a legnagyobb kiterjedésű a Baleár szigetcsoportban. Ide tartozik még Ibiza és Minorca. A szigetek Spanyolországhoz tartoznak, a Földközi tengerben találhatók, Barcelonától délnyugatra. Hivatalos nyelvük a spanyol (amit jellegzetes tájszólással beszélnek erre fele), de nagyon könnyen kommunikálhatunk angolul vagy németül is. A főváros Palma, egyben itt található a sziget nemzetközi reptere is. A déli parton fekszik, és mindenképpen megér egy-két ilyen kemény túra közötti pihenőnapos látogatást. Gyönyörű a székesegyháza, látványos a jachtokkal teli kikötője, és utcáira leginkább a nemzetközi üdülős hangulat a jellemző.
Palmától északnyugatra található a Sierra De Tramuntana hegység, mely a sziget legmeghatározóbb, szaggatott nyugati partvonalát jellemzi. Itt található Alcudia és Pollensa, ahol én is megszálltam. Az északi partvonalra jellemző a fürdésre is alkalmas, homokos partszakasz, míg a keleti part a halászok számára nyújt ideális feltételeket. Amint a leírásból látható, a szigeten minden megtalálható, amit a turista csak kívánhat. Erőnlétet próbára tevő hegyek, lubickolási lehetőség, finom halas ételek, és egy szórakoztató helyeket nem nélkülöző főváros. Számos halspecialitásokat kínáló, hangulatos, családias étterem található az útvonalak mellett, így nem kell attól tartanunk, hogy a nagy erőpróbák során éhen maradunk. A síkságon rengeteg szélmalmot találunk, melyek előnyeire és hátrányaira már a cikk elején kitértem. A fuvallat olyan erős tud lenni itt Mallorca-n, hogy nehéz eldönteni, hogy a kerékpáros számára a gigantikus emelkedők, vagy ez jelent nagyobb erőpróbát.
Mikor menjünk? A nyári hónapokban rettentő nagy a hőség errefelé. Kerékpározáshoz nem ajánlanám a turistaszezont. Azért sem ideális, mivel ilyenkor az utak is zsúfoltabbak, és a szállás is többe kerül. A tavasz és az ősz kellemesen meleg időszak (20-28 fok körül van a hőmérséklet), de ilyenkor valószínűbb egy-egy zápor, vagy felhős nap. Leginkább a téli időszakot ajánlanám, amikor a hőmérséklet még mindig 15-20 fok körül van, az utak kihaltak, legfeljebb a számos profi kerékpáros csapat edzései zavarják a kies utak csendjét. A csapadék ilyenkor legalább annyira ritka, mint nyáron.
A sziget egyetlen nemzetközi reptere Palmán található, a fővárostól keletre, de akár kerékpárral megközelíthető távolságban. Ha Magyarországról ritkábban is, Nyugat-Európából rendszeresen járnak charter járatok, és az oda-vissza út 15-20,000 forintnak megfelelő összeg körül van.
A sziget mindössze 50 km hosszú, így egyáltalán nem lehetetlen egy nap alatt körbekerekezni. Nem csak kerékpárt, de robogót, vagy autót is bérelhetünk egész elfogadható árakon. Legjobb és legolcsóbb ezeket itthon, egy utazási irodában lefoglalni. A szállás főszezonban nem olcsó, de utószezonban, illetve a már említett téli hónapokban határozottan kedvező. Akár már éjszakánként 4-5,000 forintért foglalhatunk szobát kisebb motelekben, apartmanokban. Érdekességként megemlítem, hogy lehet a szigeten lévő kolostorokban is szállást kapni, mely nemcsak romantikus légkört jelent, de a pénztárcánkat is jobban kíméli. Erről több információt az info@lluc.net-en kaphatsz.
Az étkezéssel semmi gondod nem lehet. Rengeteg a helyi termelésű vagy fogású alapanyag, jók az árak, és úton-útfélen vannak kis éttermek, vagy kocsmák, és ehetsz akár paellát, akár Big Mac-et. A sziget belsejében inkább a helyi specialitások kaphatók. Egy rendes étteremben sem kell 3-4,000 forintnál többet adni egy személy dugig töméséért. Ebben benne foglaltatik egy pohár helyi borocska is.
A cikk elején leírt túra Port de Pollensa-ból indult, 160 km hosszú, és nekem 6 kerékpáron töltött órát igényelt. A pontos útvonal a következő: a Lluc felé vezető úton hagyjuk el a települést, majd ott a Soller felé vesszük az irányt. Megmásszuk a Puig Majort, majd Sollerbe érve érdemes egy kis kitérőt tenni Port de Sollerbe. Utána a Palma felé vezető úton hagyjuk el Sollert, de Bunyola-nál balra kell fordulni Alora felé. Az Inca-ba mutató táblákat kövessük, de kerüljük el az Inca-Muro közti főutat, mivel ez általában túl forgalmas. Sa Pobla-nál forduljunk el megint balra, és kövessük a kanyargó utat Alcudia felé. Újból balra fordulva a tengerparton juthatunk vissza Pollensába.
A tapasztalat azt mutatja, hogy Mallorca valóban a legideálisabb hely a kerekesek számára. Persze ez csak a turistaszezonon kívül igaz. Még szezonon kívül is kerülendő az Inca-Palma főút, és általában érdemes az alsóbbrendű utakat igénybe venni. Nem csak a hegyi utak, de a tengerpartiak is gyönyörű szép látványt nyújtanak, kiváltképp Andratx és Valdemosa közti szakasz. Kissé dimbes-dombosok ezek az utak is, tehát ne számítsunk arra, hogy itt majd kipihenjük az előző napi, hegyek okozta fáradságot. Nagyon tetszett továbbá a Calvia és Establimets közti szakasz, mely valóban pihenősebb a többi túraútvonalnál. A déli és keleti partvidék kevésbé meredek útvonalait általában a szél teszi komoly kihívássá. Mindazonáltal ezek is szépek, ha szélcsendesebb napot fogunk ki.
A téli hónapok során több kerékpárossal találkozhatunk, mint gépjárművel. Legtöbbjükön csapatmez van, és általában nagy sztárokat is megpillanthatunk közöttük. Itt a profi kerékpárosok népsűrűsége egyes területeken meghaladja a helyi lakosokét. A Festina és a Telekom mindig itt rendezi meg a téli kilométerszerző, felkészülési táborát. Vannak olyan versenyzők, akik ilyenkor nem is utaznak el ide, mivel télen itt élnek. Ők, illetve számukra rendezik meg kora februárban a Trophy Mallorca-t, mely sokak számára az idény első (barátságos) versenye.
Az amatőr kerekesek is felfedezték már maguknak a sziget előnyeit, és sok nyugat-európai utazási iroda kínál ilyen jellegű utazásokat. Az egykori híres ír kerekes, Stephen Roche is itt tölti a telet, és van egy cége, mely téli túrákat szervez a szigeten. Szerintem ez maga a paradicsom ebben az évszakban, amiről minden kerékpárosnak érdemes meggyőződni.
Forrás: BikeMag 2002 szeptember
Képek: Steve Thomas
