Home Blog Page 1265

Véget ért az Amatőr Kupa sorozata: a II. Pilis Kupa után amatőr bajnokokat avattak

A vasárnap megrendezett II. Pilis Kupa – mely az Amatőr Kupa 10., egyben utolsó fordulója is volt – eredményhirdetése után amatőr korcsoportos bajnokokat is avatott az Amatőr Kerékpáros Egyesületek szövetsége.

Pilis_Kupa_1

Az Esztergomból rajtoló II. Pilis Kupa hegyi időfutamon ragyogó napsütésben több mint 200 versenyző állt rajthoz 2009. szeptember 27-én. Az abszolút és egyben korcsoportos győzelmet Verebélyi Viktor, a Papírkutyák versenyzője szerezte meg, ő egyben az 5. korcsoport 2009-es amatőr bajnoka is lett. Miután az összes versenyző megérkezett a Két-bükkfa nyeregnél felállított célhoz, a Pilis Hotelben kezdetét vette a 10. forduló és a kupasorozat eredményhirdetése.

A 2009-es Amatőr Kupa végeredményei a www.akesz.fw.hu webcímen lesznek elérhetők nemsokára.

Fotók a II. Pilis Kupáról és további az Esztergomi Küllőszaggatók által szervezett versenyekről a www.picasaweb.google.hu/ekke09 webcímen érhetők el.

Letölthető dokumentumok:

– II. Pilis Kupa abszolút eredménylista országút

– II. Pilis Kupa korcsoportos eredménylista országút

– II. Pilis Kupa abszolút eredménylista MTB

– II. Pilis Kupa korcsoportos eredménylista MTB

Forrás: EKKE

Eurobike mustra: Ryde

Az idei évben – azaz 2009-ben – új márkanévvel jelentkezett a felniket és kerékszetteket gyártó Rigida: ez lenne a Ryde. Standjukra egy látszólag szögesdrót „küllőkkel” fűzött kerékkel csalogatott a cég, volt azonban más látnivaló is náluk.

Ryde_1

Ryde_2

Például ez az országúti időfutamra szánt négyküllős karbonkerék, amely jó alternatívája lehet a hasonló, ámde csillagászati árral rendelkező konkurenseknek.

Ryde_3

És ha szeretnénk hozzá hátulra egy dizájnban és kidolgozásban passzoló telikereket, arra is kínál a Ryde megoldást.

Ryde_4

De nem csak az országútisokhoz szólnak a cég modelljei, hanem lefedik a hegyibringás szakág összes stílusváltozatát. A tervezésükben Filip Da Silva DH világbajnok is részt vett.

Ryde_5

Szerencsére azok is megtalálják a számításukat, akik egyedi elképzelések szerint szeretnének kereket építeni/építtetni – akár belső nélküli felállásban is.

Ryde termékek Magyarországon: www.bikefun.hu

(x)

DH világkupa 8. futam, Schladming: Hill beérett

Dan Atherton a sípálya tetején, ami olyan meredek, hogy innen nem látszik a célkapu előtti szakasz

Szeptember 20-án egy bő fél évre befejeződött a világkupa-sorozat, ami legalább olyan kiélezett volt, mint a tavalyi, hiszen Hillnek a versenyhétvége előtt csak 16 pont előnye volt Minnaarral szemben, de matematikai esélye tulajdonképpen öt embernek volt még. A matematikait hangsúlyoznám, mert Schladmingban Hill 2005 óta mindig dobogón állt, ráadásul legtöbbször a legfelső fokán. Így csak a technikai problémáért imádkozhatott Minnaar.

Dan Atherton a sípálya tetején, ami olyan meredek, hogy innen nem látszik a célkapu előtti szakasz
Dan Atherton a sípálya tetején, ami olyan meredek, hogy innen nem látszik a célkapu előtti szakasz

Főleg az időmérő után, amelyet Hill – itteni szokásához híven – bő három másodperces előnnyel nyert. Így péntek este már 60 pontos előnye volt, tehát csak arra kellett ügyelnie, hogy lehetőleg Minnaar előtt, de legfeljebb két hellyel mögötte végezzen. Érdekes, hogy tavaly az ő helyzete függött ugyanilyen vékony szalmaszálon és pont Minnaartól, aki nem hagyott esélyt neki, így Hill most revansot vehetett.

A pályát a verseny előtt szokás szerint a kis buldózerekkel tükörsimává egyengették, már ahova be tudtak jutni vele. Emellett egy elég hosszú és új gyökeres szakaszt is betettek. Picit változtattak még az alsó, sípályás nyomvezetésen is, de több újítás nem történt.

Aki viszont ismeri a schladmingi pályát, az tudja, hogy a talaj annyira laza, hogy pár kör alatt szétfékezi a mezőny, azaz a versenyzők fizikailag megint nagyon próbára lettek téve. Ránézésre itt már se az FSR, se a floating nem segített. Pattogott mindenki, mint a gumilabda. Az erdei gyökeres rész, meg azt hiszem az eddigi legbrutálisabb változat volt: annyira hosszú és meredek volt, hogy néhány helyen kormányig süllyedtek a lyukakba, illetve ha valaki fentről elindult, akkor tulajdonképpen csak a legalján tudott kiszállni, mert esés nélkül nem bírt megállni a géppel. Jellemző a meredekségre, hogy azok tűntek stabilabbnak, akik el merték engedni a bringát. Mondanom sem kell, hogy itt volt a legtöbb néző, akikből összességében elég kevés volt. A 7400 négyzetméteresnek hirdetett expóterület is jóval kisebb volt, és szinte semmilyen vásárfiát nem lehetett találni, szemben mondjuk Mariborral.

A versenynapon a nők érkeztek először, akik közül az első nagy ugrót (kb. 7 méter kell a jó érkezéshez) tulajdonképpen már mindenki ugrotta, holott két évvel ezelőtt még csak a legszűkebb élmezőny tudta ezt megcsinálni. Náluk már ugye korábban eldőlt a bajnokság sorsa, hiszen Sabrina Jonnier már győztesként indult. Meglepetés lett azonban, hogy Tracy Moseley nyert, aki ezt maga sem hitte, mert nem fekszik neki ez a pálya, meg úgy érezte, hogy elég rossz kört ment. Így végre egy győzelemmel zárta ezt az évet, amelyben semmi nem úgy jött össze neki, ahogy tervezte, bár ezzel a győzelemmel a második helyre ugrott az összetettben. Talán majd jövőre, igaz akkor már Rachel Athertonnal is meg kell küzdenie.

Kyle Strait az új ugratón a híres mezei leléptetős kanyar felett
Kyle Strait az új ugratón a híres mezei leléptetős kanyar felett

A junioroknál viszont még nyílt volt a verseny. Az egyik esélyes, a 18. életévét épp aznap betöltő Danny Hart pont mellettünk ült az anyukájával a rajtja előtt. Még megkapta tőle a szendvicsét, aztán a mama óvó szemeitől kisérve útnak indult. Lehet, hogy a mama szurkolása is segített, meg a szülinap, hogy este már hivatalosan is ünnepelhet alkohollal és cigivel, de a lényeg, hogy megnyerte a futamát, és ezzel az összetett címet is.

A férfiak mezőnyében sok magyar is indult, de a legjobbjaink is kaptak közel egy percet Sam Hilltől, így vasárnap már ők is csak nézőként voltak jelen. Mi fentről lefelé haladva kísértük a mezőnyt, így lent már a leggyorsabb 20-at követhettük tekintetünkkel.

Minnaar a 11. időmérős idejét bőven túlszárnyalva közel négy másodperccel verte az addigi első helyezettet. Nem is nagyon tudták megverni, se Peat, se Gee, se a magát túlszárnyaló ír bajnok, Ben Reid.

Sam Blenkinsop életében először itt nyert tavaly, így címvédőként nagyon bizonyítani akart. Az alsó ravasz fordító kanyarokban, ahol mindenkinek megtört kicsit az íve, olyan egyenletesen és akkora tempóval fordult, hogy nem volt kétséges az addigi legjobb idő. Csúnyán meg is előzte Minnaart.

A tavaly legesélyesebbnek tűnő, és a célszakasz előtt bukó Fairclough most is nagyot ment az időmérőn. A döntőben is elég jól állt, de látszólag túl óvatosra vette a tavalyi esésének helyszínét. Ezzel együtt azért felfért még a pódiumra.

Már csak Barel és Hill maradt hátra. A francia azonban esett, és a bringájával is lett valami, így kiesett az érdemi pontharcokból. Hill pedig már az első részidőnél két másodperc előnnyel ment Blenkinsophoz képest, ami azért elég megrázó lehet egy olyan világklasszisnak, mint mondjuk Minnaar. Andorrában is kb. ekkora előnye volt az első 45 másodpercben, aminek ugye egy hatalmas bukta lett a vége, így persze még reménykedhetett. Hill viszont valószínűleg pont Andorrában érett be, így okosan ment, és simán nyerte a futamot, és a sorozatot is.

Emmeline Ragot az új női világbajnok először a szivárványos trikóban
Emmeline Ragot az új női világbajnok először a szivárványos trikóban

És akkor összegezzünk egy kicsit, illetve tekintsünk előre:

Idén nyolc futam volt, plusz az ausztrál vb. A pályák nagyobb része nem volt az a kimondottan technikás vagy meredek nyomvonalú. Az idén debütált dél-afrikai ösvényen sokat kellett tekerni, a 2. szülinapos Andorra nagyon kis rövidke, utána a szintén idén debütáló francia pálya tetszett a versenyzőknek, de ott sem volt azért túl nagy meredekség, és kihívás. A szezon felénél kezdődtek csak az igazi DH pályák. Hogy ez miért érdekes? Azért, mert kimondva-kimondatlanul, mindenki Hillre figyelt. Egyrészt, mert a Trek mellett új és nagy játékosként beszállt a Speci is a versenyzésbe, és egyből a legtechnikásabb versenyzőt kaparintotta meg magának. Egész pontosan egy az egyben felvásárolta az évek óta összeszokott Monster-Ironhorse négyesfogatát (menedzserrel és szerelővel együtt).

Ugyanakkor Hill eddig megfogható volt a lankás, tekerős pályákon, mert ő még mindig nem hajlandó patentpedált használni. Akkor sem, ha kellene, míg a nagy patentpedál-felhasználók pályától függően váltogatnak. Szóval a tekerős pályák eredményeiből lehetett következtetni az erejére. És hát valószínűleg nem örültek az ellenfelek, hogy állandóan a pódiumra küzdötte magát. Még az általa utált és legtekerősebb vb pályán is negyedik lett.

Nagy volt felé az elvárás is, hiszen a szezon közepén sem volt még győzelme. Andorrában meg aztán olyat esett, hogy tulajdonképpen már csak matematikai esélye maradt az összetett győzelemre. Ez pedig már a második bődületes esése volt egy naptári éven belül, ráadásul abszolút nyert helyzetből. Innentől fogva viszont, mintha megértette volna a helyzetét, mert a következő versenyeken nem láttunk semmilyen veszélyes manővert tőle. Egyszerűen csak állandóan ott volt a dobogón, vagy a pódiumon, míg a többiek egyre többször elmaradoztak. A szezon során az esélyesek közül tulajdonképpen mindenki hibázott egy hatalmasat, így nagyjából hét versenyből állt össze a többiek pontszáma is.

Őszre ez a lépésben haladás meghozta a gyümölcsét, hiszen az utolsó két versenyen már rajta volt az éllovas póló, amelyet meg is őrzött. A jelek szerint elkezdett taktikázni, és okosan, fejben is versenyezni, nem csak zsigerből, zseniként.

Minnaar sokkal inkább gép hozzá képest: precíz, gyors, és talán a legerősebb a mezőnyben. Mögötte áll az egyik legtőkeerősebb csapat is, így nem csoda, hogy évek óta az egyik legmegbízhatóbb és legeredményesebb versenyző. Most viszont már olyan hírek terjengnek róla, hogy eladó, mert lejár a szerződése. Ha valami biztosat tudunk, akkor arról majd természetesen beszámolunk.

Peat egy külön fejezetet érdemel, hiszen idén átírta az MTB történelemkönyvét. A kora miatt már sokan leírták, de idén sokáig és több győzelemmel vezette a sorozatot, amivel beállította, majd megdöntötte Nicolas Vouilloz eddigi vk győzelmeinek számát. Nagyobb hőstett volt azonban, hogy a négy vb második helye mögé, idén – tiszta versenyben – végre megszerezte az egyetlen hiányzó győzelmet a gyűjteményéből. Új világbajnokként, és idéntől már kétszeres apaként is, nem tudom, hogy lesz-e még, ami motiválja jövőre. 15 éve versenyzik a világ élvonalában, a merevgépes déházástól kezdve helyt állt a mai precíziós korban is, olyan ellenfelek közt, akik már gyerekkorukban 200 mm-s igazi DH-gépekkel kezdhettek el bringázni tanulni és versenyezni.

A Yeti csapat is kitett magáért, akiknél a még nagyon fiatal Sam Blenkinsop és az idei első teljes szezonját versenyző, újdonsült amerikai nemzeti bajnok, Aaron Gwin állt csatasorban, és el is hozták a 7. és 9. helyeket. Érdemes lesz rájuk odafigyelni, mert egyre gyorsulnak. Főleg Gwin, aki tavaly indult először világkupán és DH versenyen.

A Treknél is jól választottak Tracy Moseley-vel és Leov-val. Neethling is sokat javult magához képest, de sokat is hibázott, és sajnos főleg a döntőkben. Valószínűleg ők fogják megszabni a DH-s fejlesztések új irányát. A jelek szerint ugyanis a mai DH-gépek kezdenek kiforrottá válni, megvannak az ideális geometria a adatok, állandó a 200 mm mozgás, a lapos, 64 fok alatti fejcsőszög, és a mély középrész. Nagyjából az FSR, VPP, és linkáttétes egyforgáspontos vázak a nyerők. A Trek viszont felfedezte a légellenállás fontosságát, és idén elsőként szélcsatornás kísérleteket végzett, amelyek eredményeztek pár speciális alkatrészt. A versenyzőik pedig már tudják, hogy milyen a legideálisabb testtartás a nagy sebességű nyílt szakaszokon. Nem lennék meglepve, ha már akár jövőre más csapatok is elkezdenék az ilyen irányú fejlesztéseket.

Greg Minnaar
Greg Minnaar

Az év meglepetésemberei azonban kétség kívül Nick Beer és Fabien Barel volt. Előbbi neve sokaknak talán ismeretlenül cseng. Ez nem azért van, mert új fiúról van szó, hanem mert a svájci versenyző eddig nem szerepelt ilyen jól. Volt egy nagy kihagyása is sérülés miatt, de idén megtáltosodva tért vissza. Megnyerte az Európa-bajnokságot, a vk időmérőkön meg szinte mindig ott volt az első tízben, de többször az ötben is. És összetettben is feljött a 12. helyre. Ha kapna valami könnyebb bringát, meg elkerülne valami igazán nagy csapathoz, akkor Svájc újra a DH élmezőnybe kerülne. Főleg, hogy jövőre a rettegett Champéry ismét bekerült a sorozatba.

Barel pedig az éve eleji pietermaritzburgi tesztversenyen törte szét a térdét, így az első három versenyt kihagyta és azóta is térdgéppel tud csak versenyezni. Új bringát is kapott. Ennek ellenére egy tizenötödik hellyel nyitott Fort Williamben, Maribort pedig – az ő nagy meglepetésére is – nyerte. Összetettben pedig elcsípte a 10. helyet. Ha jövőre végleg felgyógyul, akkor biztos, hogy bele fog szólni a dobogós helyekbe. Télen úgyis hozzá fog szokni a sebesség újabb dimenzióihoz, mert a hírek szerint a monte carlói bobcsapat kormányosa lesz.

Mindenképpen meg kell említenem még Mick Hannah-át, aki a 2008-as szezon kihagyása után újult erővel tért vissza és szinte végig a pódiumon tanyázott, a vb-n pedig harmadik lett, a nem hivatalos pumpáló vb-t pedig nyerte is. Ha a kihagyás után ilyen erős lett, akkor milyen lesz egy ilyen eredményes év után.

Tavaly már írtam a gyártók és nemzetek viszonyáról is, ami idénre még egysíkúbb lett. Az első tíz ugyanis – a tizedik Barel kivételével – mind amerikai géppel megy, tehát a dominancia még erősebb lett. A versenyzők közt az első nyolcban pedig a három angol mellett csak a déli féltekéről származó versenyző állt, míg a nőknél Moseley kivételével csak franciák voltak a végső pódiumon.

Egyelőre nincs hír róla, hogy valamelyik nagyobb Európai gyártó élversenyzőt szerződtetne a Commencalon és Mondrakeren kívül, így valószínűleg jövőre is ez az arány marad. Versenyzők tekintetében ennyire nem egyértelmű a helyzet, mindenestre árulkodó, hogy a tavalyi első ötből négyen idén is az élen végeztek, de Blenki is csak két helyet csúszott vissza.

És, hogy mit várhatunk a jövő évi versenyektől? Durvulást. Idén ugyanis a tekerés dominált, jövőre viszont csak a tudás és az alkar ereje fog számítani, hiszen csak hat verseny lesz, amiben ott van Val di Sole, Champéry, Maribor, Schladming, a vb-vel Mont Sainte Anne, így végre nem mezőkön, meg BMX-es ugratókon fog eldőlni a kupasorozat, meg a VB cím. Ez nézőként izgalmassá teszi a versenyt, de félő, hogy Hill túlságosan dominálni fogja a mezőnyt, hiszen a fenti pályák mindegyikéhez neki a legjobbak a képességei.

DH VK 8. forduló, eredmények:

férfiak:
1. Sam Hill 4’01,10” (összetett 1.)
2. Sam Blenkinsop 4’03,43” (összetett 7.)
3. Greg Minnaar 4’04,71” (összetett 2.)
4. Aaron Gwin 4’08,07” (összetett 9.)
5. Brendan Fairclough 4’08,93” (összetett 8.)

Nők:
1. Tracy Moseley (összetett 2.)
2. Floriane Pugin (összetett 4.)
3. Céline Gros (összetett 5.)
4. Sabrina Jonnier (összetett 1.)
5. Mio Suemasa (összetett 6.)

Összetett végeredmény:

Férfiak:
1. Sam Hill
2. Greg Minnaar
3. Steve Peat
4. Gee Atherton
5. Mick Hannah
6. Justin Leov
7. Sam Blenkinsop
8. Brendan Fairclough
9. Aaron Gwin
10. Fabien Barel

Nők:
1. Sabrina Jonnier
2. Tracy Moseley
3. Emmeline Ragot
4. Floriane Pugin
5. Céline Gros

További eredmények és információk:
www.dirtmag.co.uk

www.sicklines.com
www.littermag.com

Szöveg és fotó: KGÁdám

Változások a pálya ob eredménylistáján: a BVSC ugrott az éremtábla élére

Támer Kolos a Vasló Kupa 3000 méteres időfutamában

Az MKSZSZ pénteki határozata alapján 2 évre eltiltották a versenyzéstől Támer Kolost, a KSI bringását, miután a minszki pálya Eb doppingvizsgálata folyamán tiltott szert találtak vizeletében. A döntéssel párhuzamosan törölték Támer az idei pálya ob-n elért eredményeit, így az érmek száma tekintetében a BVSC lépett az élre.

Támer Kolos a Vasló Kupa 3000 méteres időfutamában
Támer Kolos a Vasló Kupa 3000 méteres időfutamában

Mint arról honlapunkon is beszámoltunk, a 2009. július 13-19. között Minszkben rendezett pálya Eb pontversenyében remekül szerepelt Támer Kolos, a KSI ifjúsági korosztályos versenyzője. Kiváló formája a pálya ob-n is megmutatkozott, hiszen mindegyik számban (sprint, keirin, pont, scratch, 3000 m), ahol elindult, ifjúsági bajnoki címet szerzett.

Szeptember 21-én jelent meg az MTI hír, miszerint egy magyar kerékpáros fennakadt a pálya Eb doppingvizsgálatán, majd az MKSZSZ 2009. szeptember 25-i közleménye alapján már a kerékpáros személye is ismeretes lett, a határozat pedig jogerős, mivel a 19 esztendős versenyző jelezte: nem él a fellebbezés jogával. Támer Kolos 2 éves eltiltást kapott, mely 2011. július 17-én jár le, viszont mind az öt idei pályabajnoki címét törölték, így a KSI a pálya ob éremtábláján a 2. helyre csúszott vissza.

Ifjúsági korcsoportban tehát a Pálya ob következő számaiban az alábbi versenyzők léptek elő magyar bajnokká:
– sprint: Juhász Balázs (BVSC)
– keirin: Juhász Balázs (BVSC)
– pontverseny: Szabó-Biczók Márton (KSI)
– scratch: Hartmann József (BVSC)
– 3000 m: Hartmann József (BVSC)

Letölthető dokumentumok:
– a 2009-es pálya ob módosított jegyzőkönyve

– a 2009-es pálya ob módosított éremtáblázata

További információk:
http://www.telesport.hu/Hirek/2009/09/21/08/Fennakadt_a_doppingvizsgalaton_egy_magyar_kerekparos.aspx

http://www.origo.hu/sport/egyeb/kerekpar/20090925-keteves-eltiltast-kapott-dopping-miatt-tamer-kolos-kerekparos.html

Kross Level A8 – lengyel zsoldos

A név teljesen új volt számomra, de nem teljesen ismeretlen, hiszen külföldön jelen vannak már egy ideje, ha jól emlékszem talán a brnói kiállításokon is láttuk már őket. A márkanév kissé semmitmondónak tűnhet magyar füllel, de a beltartalom már annál kevésbé…

A váz nem egy agyonkönnyített darab, ami sokak számára lehet kifejezetten vonzó, és egy kis hydroforminggal jutott szinte mindenhová egy kis korszerű technológia. Plusz pont, hogy az ilyen erősítéseket, merevítéseket jól végiggondolt módon helyezték el, oda, ahol arra tényleg szükség van, nem csak úgy odavágva, hogy „nesze, technológia”! A hegesztési varratokat szépen eldolgozták az egész vázon, nem csak ott, ahol nagyon látszik. Ez manapság ritka figyelmesség. Az alsócső fala – már csak a lapított csőkeresztmetszet miatt is rezonálva – minden zajt felerősít, származzon az akár a váltótól vagy akár a rázkódásból. A fejcső alsó felülhegesztése viszont kicsit spórolósnak tűnik, pedig a hely adott lenne egy masszívabb erősítésnek is. Amit még határozottan sajnáltam, az a láncvillák közti összekötő elem hiánya, valamint a felsőcső alján vezetett bowdenek, ez vállon cipeléskor igencsak kényelmetlen. A bringán a V-fék szemek is megtalálhatók.

fotók: Kóczán Éva, GG
fotók: Kóczán Éva, GG

A villával kapcsolatban az elmúlt tesztekből nagyon pozitív tapasztalatokat szűrtem le. Finom mozgása a tekercsrugónak köszönhető, és csillapítása, lock outja is jól szokott működni. Ez viszont pár kilométer után már nagyon darabosan mozgott. Közelebbről szemrevételezve szembetűnt az Atacama sivatagot alázó szárazság a becsúszókon – így egy villakenéssel kellett folytatnom a géppel való barátkozást.

kross-level-a8-02

A váltórendszert talán nem kell sokadszorra bemutatnom. Ahogy a többi gépen is, így jól beállítva ezen is perfektül muzsikált az XT szett. Külön öröm volt számomra, hogy az ilyen árkategóriájú gépekkel ellentétben ezen nem csak parasztvakításként van egy XT hátsó váltó az Alivio/Deore cuccok mellett, hanem majdnem a teljes meghajtás XT. Kivételt az amúgy tökéletes és sármos SLX hajtókar, valamint a Deore lánc és lánckeréksor jelentett. Szerencsére ezek jelenléte nem érződik, így tényleg olyan, mintha teljesen XT-s lenne. Spórolni csak ésszel!

kross-level-a8-03

A fékek is sokat bizonyított, és emiatt sokat dicsért darabok. Viszont helytelen összeszereléssel bármit el lehet szúrni. Így történhetett, hogy nekem egyszerűen rugóstul hullottak ki a fékpofák az első fékből. Valószínűleg eleve rosszul voltak beszerelve, mert a rugó elég határozott deformációt mutatott. Némi rugóhajlítgatást és szüttyögést követően azonban problémamentesen folytatódott a nyúzás. A fékek egyébként masszív Novatec agyakra és közepes Alex felnikre épülő kerekeket lassítanak, bekopás után nagyon határozott erővel.

kross-level-a8-04

Kimerészkedve a betondzsungel rengetegéből az erdő rengetegébe már csak pozitív élmények értek. Nekem olyan érzés volt a gépet megülni, mintha mindig is azon tekertem volna. Ismerős volt a geometria, olyan igazán XC-s, amilyet szeretek, eltalált az alkatrész-összeállítás, nem csavarodott semmi, minden pöccre működött.

kross-level-a8-05

Szintén örömöt okozott a kiegészítők látványa. Ahová szinte minden cég berak valamilyen végtelenül egyszerű, a saját neve alatt futó vagy éppen noname kőnehéz darabot, addig itt a Truvativ XR/Stylo darabjait találjuk! A nyeregcsőben az tetszett, hogy kétcsavaros metódusával stabilan rögzíthetjük és fokozatmentesen állíthatjuk be a nyerget. Az egycsavaros rögzítésű stucnira eddig kicsit csúnyán néztem, de testközelből ismerkedve vele állíthatom, hogy nem jelent semmilyen hátrányt sem az egycsavaros rögzülés a villanyakon. A kormánnyal együtt elég merevnek tűnt, 70 kilós testsúlyom mellett egyáltalán nem csavarodott.

kross-level-a8-06

A gép ára rekordgyanús a felszereltségéhez képest, hiszen ha belegondolunk, akkor egy alapvetően XT-s bringát kapunk ezért egy egész jó alu vázon, Avid tárcsákkal, neves kiegészítőkkel. Sőt, alapfelszereltségként láncvillavédővel és kormányszarvval is kényeztet bennünket a gyártó. Talán a villa az, amiből kicsit olcsóbbat tettek bele, mint ahogyan az ilyen felszereltség mellett megszokott, de megfelelő kenéssel a legfinomabban mozgó villák egyike a Tora, úgyhogy annyira nem venném ezt negatívumnak. Hogy cserélnék-e valamit? Nem is tudom. Ha komoly versenyzésre szánnám, akkor egy jobbfajta könnyű kerékszett figyelhetne be, de ez csak hab lenne a tortán. Azért vegyünk rá egy jó patentpedált, mert az dukál hozzá! Így már körbe is írtam, mire való ez a gép: igényes, de anyagilag nem feltétlen elengedett XC/maraton tekerőknek akár komoly versenyzésre is. Persze kellemes hétvégi kirándulásokhoz is tökéletes, csak bírjuk kihasználni az adottságait!

Megjelent a Bikemag 2009. július-augusztusi lapszámában.

[poll id=”144″]

Forgalmazó: Biking Kft.
Származási hely: Lengyelország/Tajvan
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 16”; 18” (tesztelt); 20”
Ajánlott fogyasztói ár: 228.900 Ft

Vázanyag: 7005 alu
Villa: Rock Shox Tora SL; 100 mm út; lock out
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano XT
Váltókarok: Shimano XT
Fékek: Avid Juicy5; 160 mm
Fékkarok: Avid Juicy5
Hajtókar-középcsapágy: Shimano SLX; 22/32/44 fog
Lánckeréksor: Shimano Deore; CS-HG50-9
Lánc: Shimano CN-HG53
Agyak: Novatec Disc
Felnik: Alexrims X2100
Küllők: Sapim; 2 mm; fekete
Külsők: Schwalbe Racing Ralph Evo 2,1
Kormány: Truvativ Stylo Race; 580 mm / 25,4 mm
Kormánycsapágy: félintegrált
Kormányszár: Truvativ XR; 1 + 4 csavaros; 25,4 mm
Nyereg: Selle San Marco
Nyeregcső: Truvativ 2 csavaros fej; 27,2 mm / 350 mm
Nyeregcsőbilincs: alu; csavaros
Pedál: Alu keret / alu test
Egyéb: Kross láncvillavédő; Zoom alu kormányszarv

Geometria adatok:
Fejcsőszög: 70,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Felsőcsőhossz: 575 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Nyeregvázcső-hossz: 460 mm
Tengelytáv: 1850 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Középcsapágy-magasság: 300 mm
Kormányszárhossz: 110 mm
Tömeg: 10,98 kg (pedál nélkül)

Tízezrek a Critical Mass és Mobilitási Hét programjain

Hát megint eljött. A Critical Mass. Egyes bringásoknak a két CM már mintegy kiindulási pontként szerepel a naptárában, amikor „program van”. Tuti program. Ahol érdemes ott lenni, ahol ott kell lenni, mert a Józsi is ott lesz, meg a Pityu is, meg a Timi is, sőt ő hozza az új haverját is, aki most kezdett bringázni. „Végigökörködjük, aztán dobunk egy jó aftert”!- mondják többen. Mármint hogy afterpartyt. Mert az is van ám. De milyen! Idén meg aztán pláne! Nézzük csak, miről maradt le, aki nem volt ott!

cm_1

Ahogy tavaly is, az őszi CM idén is nem a megszokott lezárt útvonalon felvonulós féle volt, amolyan karneváli jelleggel, hanem a kerékpár közlekedési eszköz mivoltát kidomborító közösen közlekedős verzió. Adott helyről elindulva másfél órán keresztül közös bringázás Budapest szívében, megmutatni milyen az, mikor tényleg kerékpáros ez a város, majd adott időpontra ismét összegyűlni valahol, és ott magasba lendíteni több tízezer kereket. Ez is sokakat megmozgat, így a becslések szerint most is voltunk 20.000-en, sőt a CM egyre inkább kezdi valamiféle bringás fesztivállá kinőni magát.

De persze nemcsak azért van ez az egész, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy előrelépést érjünk el a magával a demonstrációval vázolt állapot elérése céljából, ezért talán úgy teljes a kép, hogyha beszámolok arról is, mi változott az utolsó CM óta, és hogy mit akarunk most. A mostani CM szlogenje azt hiszem, mindent magába foglalt: „Többet tekerünk, többet akarunk”! Most egészen konkrét terveket, kéréseket is megfogalmaztak a szervezők a budapesti CM-en, többek közt kerékpársávot a Nagykörútra, kerékpározható hidakat, kerékpárosokat segítő KRESZ bevezetését. A követeléseket ezúttal a Városháza demonstratív körbelakatolásával is igyekeztek a szervezők hangsúlyozni.

cm_2

A CM hetében már lehetővé tették napközben a Lánchíd használatát a bringásoknak, és a Kiskörút éppen zajló felújítása is már eleve kétoldali kerékpársáv létesítésével történik, tehát nem igaz, hogy nincs értelme! Van előrelépés, csak sokan kell lenni hozzá!

A CM hetében zajló mobilitási hét többi bringás jellegű programjáról is kell, hogy szóljak kicsit, hacsak szűkszavúan is: Megelőző hétvégén a Nemzetközi Autómentes Nap alkalmából az autók helyett mienk volt az Andrássy út, ahol a sok egyéb közt volt bringapóló bemutató, közös városi tekerés és bringás divatbemutató is, és vonzott nem kevés embert. Felettébb kellemes látvány volt az amúgy zajos és büdös Andrássy út teli gyalogosokkal, kerékpárosokkal, heverésző emberekkel. Talán így nézne ki mindig kedvenc sugárutunk, ha a Budapest Korzó harcának eredményeképp a bogotai Ciclovia mintájára itt is minden hétvégén lezárnák az autóforgalom elől.

cm_3

Aztán hétfőn egy teltházas, a Műegyetemen megrendezett nyílt konferencia szolgálta a kerékpározás ügyét, mely a városi kerékpározás marketingje és a technikai megvalósítása témái köré szerveződött. Aznap este a Merlin színházban szinte folytatódott a programsorozat érdekes kerékpáros témájú előadásokkal, melyre bárki beülhetett. Mindkét rendezvény díszvendége volt a Cyclechic dán elindítója, Michael Colville-Andersen is. A Tűzraktérben folytatódott mindenféle bringás és civil előadásokkal, ahová szintén nem kellett kötéllel fogni az embereket.

Aztán az igazi nagy durranás közvetlen a CM után első ízben megrendezett Cyclechic party és divatbemutató volt. Itt bizony átélhettem az autósok mindennapi küszködését, mikor parkolóhelyet keresnek. Nem volt ugyanis egyszerű lakatolóhelyet találni ilyen érdeklődés mellett.

cm_4

A showműsor maga – hiszen így utólag visszatekintve lazán mondható annak – várakozásokat felülmúlóan jól sikerült. Mind a résztvevők, nézők számát és lelkesedését, mind pedig a sajtóvisszhangot tekintve. Így biztosan lesz folytatás is. A divatbemutatón a BAD csoport (Bicycle Art and Design) is bemutatta kerékpáros kollekcióit. A szövegnél azonban többet ér bármelyik kép, így javaslom azokat nézegetni. Kerékpáros-független médiumok is lelkesen nyilatkozták ki ezek után, hogy bizony a városi közlekedés után a divatban is eljön a kerékpáros mainstream ideje!

Mindeközben a közeli WAM Design Centerben egy kis dán kerékpáros kiállítást lehetett megtekinteni a CM alkalmából. Itt a jellegzetes dán kerékpárok mellett a copenhagencyclechic már említett fotósának ott készült képeit csodálhattuk, közben nagyokat sóhajtoztunk, hogy mi vajon mikor jutunk el erre a szintre…

cm_6

Az események sorát a nemrég új helyet talált, és most belendülő – közösségi kerékpárszereléssel, valamint adománybringák gyűjtésével és javításával foglalkozó – Bike Kitchen Budapest jótékonysági kerékpárátadása zárta szerda délután, aminek köszönhetően rákból felgyógyuló gyerekek jutottak kerékpárokhoz.

Azt hiszem ez volt az a hét, amit kár lett volna kihagyni. A következő CM-re áprilisig, míg a legközelebbi hasonló bringás fesztre előreláthatólag júniusig kell várni, mikor a budapesti futár Eb és a vele egy időben megrendezésre kerülő Bubifeszt (Budapesti Biciklis Fesztivál) lesz az idén is nagy sikert arató bringás film fesztivállal. Az első titkos infók szerint nagy durranásra lehet számítani! Jó lesz már előre figyelni!

cm_5

Kapcsolódó linkek:

Fotók és videók a CM-ről: http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20090923/sajto-foto-es-videogyujtes
Hungarian Cyclechic:
http://www.cyclechic.blog.hu
Copenhagencyclechic:
http://www.copenhagencyclechic.com
Bike Kitchen Budapest:
http://kerekparosklub.hu/bike-kitchen-budapest
Képek a Cyclechic divatbemutatóról:
http://picasaweb.google.com/MattKepek2/CycleChic#
És itt:
http://picasaweb.google.com/MattKepek2/BAD2# , valamint a cyclechic.hu oldalon.
Nemzetközi autómentes szervezet:
http://www.worldcarfree.net/
Magyar Kerékpárosklub:
http://www.kerekparosklub.hu

Fotók: Matt, gg

Eurobike mustra: Lazer

Idén ünnepli 90. születésnapját a belga sisakgyártó, a Lazer. Az elmúlt években talán leginkább a a Genesis modellről ismerhette őket mindenki, hiszen maga a sisak olyan versenyzők fején figyelt, mint például Paolo Bettini. Nézzük hát, mivel is ünnepli az évfordulót a cég.

Lazer_1

Például egy kis múltidézéssel. Bizonyítván, hogy nem ma kezdték a szakmát, ezt az 1972-es sisakot tették közszemlére, mely a címke tanúsága szerint az első Belgiumban gyártott BMX sisak volt.

Lazer_2

A Tardiz időfutammodell újragondolt változatára minden látogató egyből rámozdult, nem véletlenül. A sisakot hatásvadász módon arany és ezüst színben egyaránt bemutatták a standon. Ezen a sisakon is megtalálható a Lazer és a Jagwire közös fejlesztése a rozsdamentes acélkábellel feszíthető, az állítást a fejtetőn lehetővé tevő Rollsys rendszer. Az idei tendencia az volt, hogy ez az eddig csak a csúcsmodelleknél megtalálható rendszer egyre lejjebb szivárgott a palettán.

Lazer_3

Így megtaláljuk a KruX Citi városi harcosoknak és BMX-eseknek szánt sisakon is.

Lazer_4

A városi bringások azonban ennél még több extrát is kaphatnak akár. Például integrált fényforrást elöl-hátul, mint az ennél a modellnél látható.

Lazer_5

Akinek azonban a fényforrás nem szükséges, ellenben integrált rózsaszín taraj kéne a boldogsághoz, az is megtalálja a számítását: minden bizonnyal ennek a célcsoportnak szól a BOB Radical modell.

Lazer_6

Komolyabb vizekre evezve itt egy országúti újdonság: az O2 modell, mely szinte mindent tud, amit a Genesis RD és a Helium modellek.

Lazer_7

A montisok sem maradnak újdonság nélkül, nekik készült a Lazer Nirvana, természetesen ez is Rollsys rendszerrel kerül majd forgalomba.

Lazer_8

Végül a hölgyekről sem feledkeztek meg, így számukra minden elérhető rószaszínben is – legyen szó akár egy országúti időfutam bukóról…

A gyártó honlapja: www.lazer.be

Lazer termékek Magyarországon: www.bikefun.hu

(x)

Merida TFS 300D – Piroska és a farkas

Hol volt, hol nem volt, egy napon Meridáék Piroskája felkerekedett, hogy meglátogassa a nagyit. A sötét erdő mélyén a gonosz farkas útját állta, a vadász pedig lehet, hogy épp a gonosz mostoha parancsát teljesítve Hófehérkével volt elfoglalva, ezért nem ért rá segíteni. Így esett, hogy Piroskánk hanyatt-homlok menekülni kezdett, és valami különös véletlen folytán nálam kötött ki. Talán nem a legszerencsésebb esti mesésre venni a figurát, így a horkolást elkerülendő, éles stílusváltás következik.

A váz legfeltűnőbb jellemzője kétségtelenül némi fehér dekorációval tarkított piros színe, de korántsem a legfontosabb. Alapanyagául 6061-es alumínium szolgált. A fejcsőnél megtaláljuk a drágább modellekre jellemző „egg shape” kialakítást és a négyzet keresztmetszetű alsó- és felsőcsöveket. A láncvilla flex-stayesen lapított, de a szintén négyszög keresztmetszetű támvilla aligha engedi „rugózni” a hátsó kereket. A papucsok nem a legszebbek, de izmos darabok. A bal oldalin két tárcsafék-felfogatási helyet is találunk. A tám- és láncvilla közötti merevítő elem hiányzik, de ez egy ilyen „tömör” pacsker esetén nem is fontos. Az első váltóig az alsócső alján, a hátsóig a felsőcső tetején jut el a bowden, a fékvezeték az utóbbi alján fut. A vázra akár csomagtartót is szerelhetünk, de kulacstartónak a 16-os vázméretben sajnos csak egy hely jutott, 18-as mérettől felfelé, már kettőnek van hely.

fotók: Kovács Eszter és Kovács Botond
fotók: Kovács Eszter és Kovács Botond

Az alacsony árra törekvés az egész bringára jellemző. A Shimano Deore alkatrészcsalád nem teljes, a hajtókaron és a fékeken spóroltak, de a saját márkás termékek sem terhelik túlzottan a leendő vásárló pénztárcáját. A műanyag pedáltesttel picit túlzottra sikeredett a költséghatékonyság, a szíj nélküli klipszben értelmet találni pedig lehetetlen!

A terepen beigazolódott a sejtésem, mert a hátsó kerekeket érő ütéseket a derekamon érzem. A függőleges irányú merevségre a 31,6-os nyeregcső is rátesz egy lapáttal. A bringa eleje a Suntour telónak köszönhetően nem ráz annyira, de finom működésről azért nem beszélhetünk. Ezen az összenyomódás állítására hivatott tekerentyűvel próbáltam segíteni, de az nehézkesen működött, és különösebb változást nem tapasztaltam. Ami függőleges irányban hátrány, az oldalirányban előny. És ezt a váz meg is adja.

A TFS 300-al ha picit nehezebben is, de sikerült leküzdenem a komolyabb mászásokat és lejtőket is. Geometriájának köszönhetően a meredek emelkedőkön mindkét kerék megfelelően az ösvényen van, lejtőkön pedig bár – főleg a nehezebb kerekek miatt – picit lomhán reagál, azért jól irányítható.

A Deore váltószett megbízható és elég pontos. Vigyázni csak arra kell, hogy a komolyabb alkatrészcsaládokhoz képest rosszabbul viseli, ha nagyobb pedálterhelés mellett próbálunk váltani. A Tektro fékek bekopás után elég jól működnek, amiben jelentős szerepe van a 180-as első tárcsának is. A karok nem állnak igazán kézre, és egy ujjal nagy tempóról néha picit sokáig tart a megállás. A Merida külsők saját márkás termékeket meghazudtoló teljesítményt nyújtanak. Simán futnak, és mind mászásoknál, mind pedig élesebb kanyarokban jól tapadnak. A nyerget kényelmesnek találtam, de a bringa koncepciójába jobban illene egy szélesebb és picit jobban párnázott modell, bár a gyártó szerinte ez már egy igazi sport bringa.

merida-tfs300_2

Nem tudok kibújni a bőrömből, így a TFS 300-at is ugyanúgy teszteltem, mint a többi kerékpárt szoktam. Nem kapott könnyített feladatot, pedig más irányelvek szerint készült, mint az eddigi tesztalanyaim. Egy pénztárcabarát bringát összehozni – ha az ember lelkiismeretes munkát akar végezni – nem egyszerű feladat, ami kompromisszumokkal jár. A Meridának jól sikerült megkötni ezeket, mert meglepett, hogy mennyire élvezhető a kemény terep is egy ilyen árkategóriájú bringával. A célcsoport valószínűleg szelídebben használná, és ha ez idővel esetleg változna, ez a gép jó alap további fejlesztésekre. Hétvégi és kezdő bringásoknak ajánlom. Olyanoknak, akik egy kedvező árú de megbízható kétkerekűt szeretnének a laza hétvégi bringázásokra, esetleg pár alkatrész cseréjét követően „a részvétel a fontos” mottóval maratonokra.

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.

[poll id=”143″]

FORGALMAZÓ Bikefun Hungary Kft.
SZÁRMAZÁSI HELY Tajvan
VÁZGARANCIA 5 év
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 164.900 Ft

TESZTELT BRINGA MÉRETE 16″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 16″, 18″, 20″, 22″
VÁZANYAG TFS 6061 alu
VILLA SR Suntour XCM-H-D-LO; 80 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY TH Industries félintegrált 1 1/8″

HAJTÓMŰ Shimano M442 / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano UN26 négyszögtengely
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano Deore

FÉK Tektro Auriga Comp hidr.tárcsafék; 180 / 160 mm
FÉKKAROK Tektro Auriga Comp

ELSŐ AGY Formula Disc
HÁTSÓ AGY Formula Disc
FELNIK Alex DP17 Disc Black / 32 furat
KÜLLŐK rozsdamentes; 2 mm
KÜLSŐK Merida Race 26×2,1
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 2104 g / 2759 g

KORMÁNY X-Mission Speed CEN flat; 600 mm
KORMÁNYSZÁR X-Mission Speed CEN; 31,8 mm befogó
MARKOLAT X-Mission
NYEREGCSŐ X-Mission Speed CEN SB20; 31,6 / 350 mm
NYEREG Merida TFS mat
PEDÁL XC acél keretes

ÖSSZTÖMEG: 14,2 kg (pedál nélkül)

GEOMETRIA
Fejcsőszög 70,5 fok
Nyeregvázcső-szög 73,5 fok
Felsőcsőhossz 550 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 570 mm
Nyeregvázcső-hossz 410 mm
Láncvillahossz 420 mm
Középcsapágy-magasság 310 mm
Tengelytáv 1052 mm
Kormányszárhossz 80 mm

Eurobike mustra: Ritchey

A friedrichshafeni megaexpón olykor legendákba botlik az ember. Például Tom Ritchey-be személyesen – jellegzetes bajusszal, konzervatív csőfarmerban. Nyomait követve eljuthattunk a Ritchey standjára. Ha már ott voltunk, körülnéztünk és láttunk ezt-azt…

Ritchey_01

Például egy versenyképes tömeggel rendelkező, bőr helyett Lorica szintetikus borítású nyerget. A klasszikus Vector modell továbbgondolása karbon sínnel rendelkezik, és 145 grammot mutat alatta a mérleg. A rezgések elnyelésében segít a „Vector wing” kialakítás, melynek lényege, hogy a nyereg hátsó részén a pálcák nem direkte a vázba csatlakoznak, hanem egy szárnyszerű képződménybe, így növelve a komfortot.

Ritchey_02

Ha már van a fenekünk alá való, akkor azt nem árt valahogyan csatlakoztatni a vázhoz – praktikusan mondjuk egy nyeregcsővel. A Ritchey ebből is számtalan változatot kínál, ez itt éppen az egycsavaros fejjel rendelkező „wet white” színű WCS modell felülnézete. Az egy darabból kovácsolt alu cső/fej kombóra a cső tengelyére merőleges csavarral rögzíthetjük a nyeregsíneket. A cső 27,2; 30,9 és 31,6 mm-es átmérőkben lesz elérhető, tömege pedig 27,2 / 350 mm-es verzióban 198 g.

Ritchey_03

Míg az előző képen a WCS termékcsalád egycsavaros, alu változatának 25 mm-es hátranyúlással rendelkező típusát csodálhattuk meg, addig ez itt ugyanannak a karbon, hátranyúlás nélküli verziója.

Ritchey_04

Keressünk valamit a kezünknek is! Újdonság a montisok számára a cég 10 fokos hátrahajlással rendelkező Pro típusa például, így aki az egyenes, felhajlítás nélküli kormányok híve, az most már két változatból is választhat az egyes típuscsaládokon belül.

Ritchey_05

A fekete mellett teljes a cég fehér palettája is, így a stucni és a kormány mellé színben passzoló kormányvéget is választhat a kedves vevő…

Ritchey_06

…aki amennyiben időfutamkedvelő országútis, vagy netán triatlonista, akkor bevállalhatja az új, karbon könyöktámasszal és alu csövekkel rendelkező Logic időfutam adaptert is.

Ritchey_07

Szintén országúti-jellegű újdonság – már amennyiben a ciklokrosszt ide soroljuk – a kantifékek bowdenütközőjét esztétikusan magába integráló fejcsapágy.

Ritchey_08

Közben persze teljes a karbon merevvilla-paletta is: a merev MTB villától kezdve a tárcsás, karbon nyakas krossz típuson át egészen a fullkarbon ciklokrossz- és országúti villákig terjed a választék.

Ritchey_09

Végül pedig a talpalávaló sem marad el: új, könnyű, jó sártűrésű típusok, többféle színben –például az itt látható pirosban is.

Ritchey_10

Távozóban aztán a kiállítás kerékpárparkolójában erre a jószágra lettünk figyelmesek. Vajon személyesen Tom és valamelyik kollégája érkezett vele? Nem tudni, viszont ez a kék/fehér/piros fényezés mára már kb. akkora klasszikus, mint mondjuk a Saronni-vörös a Colnagónál.

A gyártó honlapja: www.ritcheylogic.com

Ritchey termékek Magyarországon: www.bikefun.hu

(x)

Cube Attention – germán igásló

Egy Cube-on ülni mindig jó érzés, ugyanis hihetetlen összhang uralkodik a gépeiken. Egyszerűen az utolsó alkatrészig ügyelnek az összeállításkor, hogy minden egy egységes képbe passzoljon, és a végeredmény tényleg megérdemli a figyelmet (attention angolul figyelmet jelent). Mindez teljesen független attól, hogy az egymilliós zászlóshajót hajtjuk-e, vagy pedig egy beszálló szintű gépet.

Az Attention esetében talán az alsó középkategória lenne a helyes besorolás, hiszen a cég is a komfort, tartósság és megbízhatóság jelszavakkal hirdeti a honlapján. A komfort már csak ránézésre is látszódik a vázon, hiszen annak ellenére, hogy nagyon nagy, érződik, hogy a felsőcső nem olyan hosszú, mint egy hasonló méretű vérbeli XC gépnél. Ugyanakkor az eleje a 160 mm-es fejcsővel, a magasra polcolt és meredek stucnival még rátesz egy lapáttal. Csak 80 mm-t mozgó villa van benne, de pont olyan magas így az eleje, mint a 140 mm-es villájú, a Csoki Kupára épített enduró gépemé…

fotók: KGÁdám és Tóth Anita
fotók: KGÁdám és Tóth Anita

A komfortérzetet növelik az S-bendek a lánc- és támvillákban. Ennek ellenére nagyon merev a váz hajtásirányban, holott a láncvillák között még összekötő elem sincs. Persze a méretes csövek megteszik a hatásukat.

A villa a szokásos Suntour, sajnos a szokásos kulturálatlan visszarúgással. Olyan, mintha egyáltalán nem lenne benne csillapítás, csak egy rugó a csövön belül. Kár, mert a bemozgása alapján jobbnak ítélem, mint a tavalyi vagy azelőtti változatokat. A tekerentyűk működése viszont semmit sem változott: szorulnak, recsegnek, és túl sokat nem változtatnak semmin. Szóval, ez lesz az első alkatrész, amit érdemes lecserélni.

Az egyéb alkatrészeknél az összhangra érdemes kitérni, mert az nagyon megvan. Tetszett, hogy a markolattól kezdve a gumiig, minden Cube védjegyeket visel, de nem hivalkodóan, és nem öncélúan, mert minden darab jól teljesít.

Persze mindez nem sokat érne, ha nem lenne használható a gép. Szerencsére itt sincs semmi gond, mert a célterületre tökéletesen megfelel az Attention. A nyeregbe pattanva egyből nagyon kényelmesen érezhetjük magunkat. Minden ott és úgy van, ahogy azt a saját bringánkon is megszoktuk. Persze ezzel a géppel nem fogunk versenyt nyerni, de a biciklizést nagyon fogjuk élvezni. Könnyedén fel tudunk mászni mindenhova, mert jól tudunk húzni – a hosszú stucninak hála -, meg jól harapnak a gumik. Persze a meredek részeken már az említett magas kormánypozíció miatt bizony emelgeti az elejét.

cube-attention_2

Lefelé is érezni, hogy magas az egész gép, de igazából csak a hosszú stucni zavaró, mert kissé trolibuszos a fordulás. Nekem mind felfelé, mind lefelé ideálisabb volt az irányítás egy 100 mm-es stucnival – így már az élesebb kanyarok is tökéletesen érezhetőek voltak lefelé.

Nagyon tetszett a bringa robosztussága és merevsége, így a nem kimondottan lekönnyített rendszer ellenére is jól gyorsítható volt, és a geometria miatt a kanyarokban is megfelelően fürge.

Egy ilyen gépnek elsősorban szerintem megszerettetnie kell a hegyibringázást, és ez a Cube erre nagyon alkalmas. Egyrészt nagyon komoly-, de ugyanakkor egyedi és összhangot sugárzó kinézete van. Másrészt a menetteljesítménye minden hobbistát újabb edzések megkezdésére sarkallnak, mert egyszerűen bárhol és bármennyit jó vele menni. Aki tud még rászánni pénzt, az egy villacserével egy tökéletes és tartós túra/maraton gépet varázsolhat belőle.

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.

[poll id=”142″]

FORGALMAZÓ Velobike Kft.
SZÁRMAZÁSI HELY Németország / Tajvan
VÁZGARANCIA 5 év
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 199.900 Ft

TESZTELT BRINGA MÉRETE 20″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 16”, 18”, 20”
VÁZANYAG Alu Lite 7005
VILLA Suntour XCM Lockout; 80 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY FSA No.10 félintegrált 1 1/8″

HAJTÓMŰ Shimano M442 / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano BB-UN26 négyszögtengely
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano XT Shadow

FÉK Shimano M486 hidr.tárcsafék; 180 / 160 mm
FÉKKAROK Shimano M486

ELSŐ AGY Shimano M495
HÁTSÓ AGY Shimano M495
FELNIK Alexrims EN24 / 32 furat
KÜLLŐK rozsdamentes; 2 mm
KÜLSŐK Schwalbe Smart Sam; 26×2,1
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 1974 g / 2543 g

KORMÁNY FSA XC300 Lowriser; 630 mm
KORMÁNYSZÁR FSA OS190; 31,8 mm befogó
MARKOLAT Cube
NYEREGCSŐ Scape Light; 31,6 / 370 mm
NYEREG Scape Active 5
PEDÁL Fasten Alu taposó

ÖSSZTÖMEG: 12,85 kg (pedál nélkül)

GEOMETRIA
Fejcsőszög 71 fok
Nyeregvázcső-szög 73,5 fok
Felsőcsőhossz 570 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 590 mm
Nyeregvázcső-hossz 500 mm
Láncvillahossz 425 mm
Középcsapágy-magasság 295 mm
Tengelytáv 1079 mm
Kormányszárhossz 100 mm