Igazi régi motoros már a Polaris, mely a 12. generációnál jár, hiszen már a Magellan márka indulásakor is ott volt a paletta közepe táján, és ott van még most is rendületlenül. Mintha nem öregedne, tartja a lépést a világgal, mindig egy kiegyensúlyozott középkategóriás monti volt, és nagyon baráti árával mindig jó vételnek számított. Ennek tetejébe néha még nagyon eltalált színével is felhívta magára a figyelmet, gondoljunk csak az első királykék bringákra, vagy éppen a tavalyi hófehérre. Most sem tudnék róla rosszat mondani, sem külcsín, sem tartalom, sem ár szempontjából.
fotók: elcsé
Kezdjük az első benyomásokkal! Az összképet rendkívül pozitívnak éreztem. Dögös megjelenésű ebben a fehér-fekete színkombinációban, a határozott átmérőjű csövekkel, tárcsafékekkel. Kicsit talán a tavalyelőtti Pyxis-re hajaz. Szerintem első ránézésre jóval drágább gépeket idéz ez az idei Polaris. De lássuk részletesen!
A váz egyszerűbb fajta alu, az első háromszöget a masszív átmérőjű kör keresztmetszetű, míg a hátsót a félkör keresztmetszetű csövek jellemzik. A láncvillák közötti átkötő elem idén rendes cső, nem pedig az elmúlt években látott kitámasztó rögzítő elem. A papucsok is nagyon korrektek, a geometria is nagyon rendben van, a 18”-os gép nagyon kezes bárányként viselkedett alattam, a vázmerevségre sem nagyon lehet panaszom. A fejcső-alsócső találkozásában lévő felülhegesztés viszont az egyszerűbb verziók közé tartozik, láttunk Magellánon már jobbat is, de talán ebben a felhasználói körben ez éppen elmegy.
A Dart villa eléggé megszokott ebben az árkategóriában, úgy mozgott, ahogy egy ilyen árú villától elvárható. Merevségre nem okozott neki gondot a tárcsafék, extraként pedig a kormányról lockolható.
A meghajtás elemeinek zömét adó Deore komponensek szépen muzsikáltak, leszámítva az átdobót, mely már a kezdetektől fogva kotyogott. A top swinges első váltóknál ez régóta jellemző probléma, éppen ezért egyre több gyártó a sokkal tartósabbnak bizonyuló felül bilincses hagyományos verziót szereli a gépeire. Kár, hogy itt nem ez történt. A hajtókar lógott ki még kicsit a sorból, mely egy egyszerűbb típus, ami ebben az árkategóriában elmegy, de ráadásul négyszögtengelyes verzióban, ami azért ma már nem számít korszerű megoldásnak. Persze tudomásul kell venni, hogy ezért az árért ez fért bele.
A fékek típusa az egyik legjobb választás, mivel még sohasem sikerült csalódnom bennük. Adagolhatóságukat, fékerejüket, megbízhatóságukat sok drágább fék is megirigyelhetné, igaz nem pillesúlyú darabok. A gépen egyébként nem az eredeti Shimano tárcsák voltak, hanem a forgalmazó kínálatába nemrég bekerült Ashima tárcsák egyike, mely kicsit könnyebb, mint a Shimano, teljesítményére pedig nem lehet panasz. A fékek amúgy egész jó gurigákat lassítanak: a WTB felniken szintén WTB külsők feszítenek. Ez a másik pont, amire nem tudok gyengébb jelzőt használni, mint: frenetikusan jó! Ezek a Weirwolf gummák minden körülmények közt maximálisan teljesítettek: istenien tapadnak, kapaszkodnak, miközben kellemesen alacsony gördülési ellenállással bírnak – csak ajánlani tudom.
A többségében saját márkás Bike Positive kiegészítőkben hibát nem találtam, az alapméretes befogójú 580 mm-es kormány a megfelelő kezelhetőség mellett érzésem szerint már elég kellemes rezgéselnyelést is biztosít. Azért egy-egy WTB még ide is becsúszott, aminek csak örülhetünk. Nagyon kényelmes és strapabíró darab a Rocket-V nyereg, bár a feliratokat az első esésnél elhagyja. A másik a Weirwolf markolat, mely kemény terepen is nagyon kényelmes és biztos fogást ad.
A gép összességében annyira eltalált darab, hogy a feltételezett felhasználási kört figyelembe véve nem is nagyon változtatnék rajta semmit, esetleg a hajtókart-középcsapágyat egy Octalinkes vagy integrált tengelyesre, mondjuk SLX-re cserélhetnénk – abban az esetben, ha tényleg komolyan gondoljuk a tekerést. Amúgy így jó, ahogy van. Itt a végén mindig összevetjük az árat a teljesítménnyel, és most arra a kijelentésre kell ragadtassam magam, hogy ez az egyik legjobb ár-érték arányú bringa, ami nálam eddig megfordult! Úgyhogy aki idén középkategóriás monti vásárlásán töri a fejét rendszeres hegyi kalandokra, de fél ilyen bizonytalan időkben sok pénzt kiadni, az nagyjából kompromisszummentes társra találhat a Polaris személyében.
Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.
[poll id=”141″]
FORGALMAZÓ Cseke Zrt.
SZÁRMAZÁSI HELY Magyarország/Tajvan
VÁZGARANCIA 3 év
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 160.000 Ft
TESZTELT BRINGA MÉRETE 16″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 14″, 16″, 18″, 20″, 22″
VÁZANYAG 6061 alu
VILLA Rock Shox Dart 2 LO Pop-Lock; 100 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY Bike Positive Smart Head hagyományos 1 1/8″
HAJTÓMŰ Shimano M442 / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano UN26 négyszögtengely
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano Deore
ELSŐ AGY Bike Positive All Terrain MTB disc komplett kerék
HÁTSÓ AGY Bike Positive All Terrain MTB disc komplett kerék
FELNIK Bike Positive All Terrain MTB disc / 36 furat
KÜLLŐK rozsdamentes fekete; 2 mm
KÜLSŐK WTB Weirwolf Comp; 26×2,1
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 2138 g / 2711 g
KORMÁNY Bike Positive Direct 6061 alu; 580 mm
KORMÁNYSZÁR Bike Positive Tribal; 25,4 mm befogó
MARKOLAT WTB Weirwolf
NYEREGCSŐ Bike Positive Ride; 27,2 / 400 mm
NYEREG WTB Rocket-V Comp
PEDÁL BTS XC Comp alu
ÖSSZTÖMEG: 13,73 kg (pedál nélkül)
GEOMETRIA
Fejcsőszög 71 fok
Nyeregvázcső-szög 73 fok
Felsőcsőhossz 565 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 585 mm
Nyeregvázcső-hossz 450 mm
Láncvillahossz 425 mm
Középcsapágy-magasság 304 mm
Tengelytáv 1052 mm
Kormányszárhossz 75 mm
Mindig van új a nap alatt – ez jutott eszembe a Wheeler standon. Nem is tudtam, hogy ilyen jó gépeket is tudnak építeni :-). De komolyra fordítva a szót: a bringáik szépsége terén mindenképpen beleadtak mindent és a hölgyeket is komoly gépekkel kényeztetik, montik között konkrétan 7-féle modellel.
Ők is kínálnak csúcs merevfarű XC gépet 1,62 millióért, de mi most az alatta lévő Eagle 10-essel kezdjük, mely ára várhatóan 730 ezer Ft körül lesz.
A 2300 gramm mínuszért (ennyi van a csúcs Eagle LTD és az itt látható 10-es között) tehát majd’ 900 ezret kell kifizetni, ami szokatlanul nagy ugrás két-, egymást követő modell között. Így az Eagle 10-es tömegét 10,2-re ígérik. A váz minden tekintetben azonos UD Carbon Superlight, mint a csúcsmodellé és tele van szebbnél szebb megoldásokkal, mint például a képen is látható bowdenvezetés, vagy a lánc- és támvilla közé épített tárcsafék.
Egy példa a hölgyeknek tervezett geometriájú és felszereltségű Passera szériából. A Passera 45 a középház alját képviseli. 13 kg körüli tömeggel és 215 ezer Ft körüli árral várható. A 45 egy hobbi monti, de lesz LTD néven egy XT-s, Reba-s össztelós csúcsmodell is.
Csakis a funkcionalitást szolgálja a Server 3.5M, a gyártó „Urban Chic” koncepciója alapján és minimalista felfogásban. A 8 sebességes Nexus-szal szerelt 6061 alu váz- és merev villa mellett nagy hátrahajlású-, nem emelt-, 580-as kormány szolgálja majd a kényelmet 190 ezres áron.
A vb mezőnyversenyének Betonexpresszes résztvevői: Cziráki István, Lovassy Krisztián és Ivanics Gergely
A magyar országúti kerékpáros válogatott kapitánya, Stubán Ferenc jó szereplést vár a sportág csúcseseményén, a vasárnapi elit országúti világbajnoki futamon a három magyar indulótól.
„Óriási teljesítménynek tartom, hogy ebben az évben is sikerült három versenyzőt kvalifikálnunk a világbajnokságra, az pedig külön öröm számomra, hogy a mendrisiói világbajnokság elit versenyein éppen az időfutamon induló Cador Rida és Madaras Zoltán, illetve a vasárnapi mezőnyversenyben érdekelt Kusztor Péter, Cziráki István és Madaras Zoltán képviseli a magyar színeket, az elmúlt években ugyanis ők tettek a legtöbbet a magyar országúti kerékpársport felemelkedéséért” – vélekedett Stubán Ferenc szakágvezető. „Nagyon nehéz dolgunk van, hiszen a Bodrogi Lászlót követő űrt kell betöltenünk a magyar kerékpársportban, de az elmúlt két évben sikerült bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk az előrelépésre. Az igazi elismerése a munkánknak, hogy olyan kerékpárosokkal szerepelhetünk egy mezőnyben, mint a csütörtöki győztes Cancellara, vagy a komplett olasz és spanyol válogatott. Mellettük persze, igen nehéz lenne kiemelkedő eredményt elérni, de azt ígérhetem, hogy versenyzőink vasárnap mindent megtesznek majd azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek. Sikerként könyvelném el, ha hármuk közül ketten is lekörözés nélkül teljesíteni tudnák a világbajnoki távot.”
A vb mezőnyversenyének Betonexpresszes résztvevői: Cziráki István, Lovassy Krisztián és Ivanics Gergely
A mendrisiói világbajnokság U23-as mezőnyversenyében 2009. szeptember 26-án, szombaton a Betonexpressz 2000-Limonta versenyzője, Lovassy Krisztián mellett Vígh Zoltán és Simon Balázs képviseli majd a magyar színeket, míg a vasárnapi elit mezőnyversenyen a már említett Kusztor Péter (Atlas Romers), Cziráki István (Betonexpressz 2000-Limonta), Ivanics Gergely (Betonexpressz 2000-Limonta) trió indul a magyar nemzeti mezben.
Időfutam eredmények:
A világbajnokság első versenynapján, szerdán az U23-as időfutamra került sor, ahol hazánkat Fejes Gábor képviselte. A 33,2 kilométeres távot leggyorsabban az ausztrál Jack Bobridge teljesítette, aki 40’44,79”-es idejével 48,887 km/h-s átlagot hajtott. Fejes 44’04,63”-as idejével a 48. helyen végzett a 65 fős mezőnyben. Csütörtökön a férfi elit időfutam versenyre került sor, amelynek végén Fabian Cancellara nyakába akasztották az aranyérmet. A svájci nagyságrendekkel volt jobb a mezőnynél, 1 perc 27 másodperces előnnyel, mindvégig vezetve nyert. A 49,8 kilométeres távot 57’55,74”-es idővel és 51,58-as átlaggal teljesítette. A 66 fős mezőnyben Cador Rida (Atlas Romers) 7’34” hátránnyal az 55., míg Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000-Limonta) 9’05” hátránnyal a 62. helyet szerezte meg.
Az utóbbi időben érdekes helyzet állt elő otthon, mivel az előszobában összesen öt biciklit kellett kerülgetnem, és így még a hétvégi program kitalálása sem egyszerű, mert ugye ekkora kínálatból nehéz dönteni. De persze a munka az munka, így sikerült többször ennek a fekete cápának (Hai: németül cápa) a nyergébe pattannom, hogy élvezzem a végre ismét zöldellő erdei ösvényeket.
fotók: KGÁdám és Tóth Anita
Külön érdekes volt, hogy felszereltség és méret tekintetében két nagyon-nagyon hasonló gép került hozzám, amelyek azonban a terepen mégis elég eltérően viselkedtek. A Hai esetében adott egy rendkívül visszafogott, matt fekete váz, amelyen semmilyen sallang, semmilyen extra, semmilyen öncélú kilengés nincs. Mindent a lehető legegyszerűbben, leginkább megszokott, bevált módon helyeztek fel. Elsőre legalábbis így tűnik. Aztán észrevesszük a megfelelő helyen kimart félintegrált rendszerű fejcsövet, a felül kétoldalt lapított alsócsövet, az alá helyezett kis merevítő lemezt, amely a legprofibb módon hátul nyitott. Az alsócső a középrésznél már vízszintesen szélesedik ki, míg a támvillákban találunk egy kis S-bendet. A kényelmet szolgálja a vékonyka nyeregvázcső és a 27,2-es nyeregcső is. A kábelek szépen alul és mindenhol a megfelelő helyen futnak.
Ebben az árkategóriában a gyártók a költséghatékonyság érdekében a már jól megszokott Suntour villák valamelyikét szokták beépíteni. A Hai esetében egy különösen jó példány került terítékre, mert nyoma sincs a szokásos csillapítatlan kirúgásnak. Egyszerűen gyárilag eltalálták a visszaút sebességét. Érdekesség még, hogy a villa és a váz is használható V-fékkel, bár ehhez felnit is kellene cserélnünk.
A vezérlés minden eleme nagyjából a Shimano Deore szintjéről került ki, ami megbízható és tartós működést jelent, úgyhogy erre külön nem is vesztegetnék szavakat.
Ez az árkategória az amatőr, de már nem kezdő bringásokat szólítja meg, akik hétvégenként már akár többször is keményen meghajtják a gépet az erdőben, de ugyanakkor még nincsenek (komoly) versenycéljaik. A Hai Jack mégis inkább a verseny irányba mutat az általam tesztelt Cube Attentionnel szemben, ugyanis meglehetősen alacsony a középrész, ami stabil irányítást, jó kanyarsebességet tesz lehetővé, ugyanakkor sokkal jobban kell ügyelni a pedálok helyzetére, tehát nagyobb rutint követel meg.
XC gépeknél számomra éppen ez a 70 fok jelenti az ideális kompromisszumot, ami még nem túl meredek, de nem is nagyon lapos, így jól és közvetlen módon lehet irányítani és a lejtőkön is viszonylag nyugodt marad. Tetszett a vékony nyeregcső és S-bend párosítás, amely az alu csövek ellenére kellemesen rugalmassá teszi a hátsó traktust, de hajtási irányba továbbra is megfelelően merev marad.
A gép a nyeregből versenyszagot árasztva megfelelően kompaktnak érződik, ugyanakkor még kezdőknek sem lesz kényelmetlen, hiszen magas a stucni, és a kormány is hajlított. Igazából azoknak ajánlanám, akik szeretnének egy olyan vázat, amellyel bizonyos kiegészítők későbbi cseréje után akár a hobby szintű versenyzés felé is el lehet mozdulni.
Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.
[poll id=”140″]
FORGALMAZÓ Boneshaker 2006 Bt.
SZÁRMAZÁSI HELY Németország
VÁZGARANCIA 2 év
ALKATRÉSZ-GARANCIA 2 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 199.900 Ft
TESZTELT BRINGA MÉRETE 50 cm
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 40-, 45-, 50-, 55-, 58 cm
VÁZANYAG 6061 alu
VILLA Suntour XCR RL lockout a kormányról; 80 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY VP A2E félintegrált 1 1/8″
HAJTÓMŰ Shimano M521 Octalink / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano BB-ES25 Octalink
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano XT Shadow
ELSŐ AGY Shimano M495
HÁTSÓ AGY Shimano M495
FELNIK Rigida Taurus 2000 / 32 furat
KÜLLŐK rozsdamentes fekete; 2 mm
KÜLSŐK Continental Speed King; 26×2,1
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 2016 g / 2568 g
KORMÁNY XLC Lowriser alu; 620 mm
KORMÁNYSZÁR XLC alu 25,4 mm befogó
MARKOLAT Ergon
NYEREGCSŐ XLC alu 27,2 / 350 mm
NYEREG XLC MTB
PEDÁL VP 519 taposó
ÖSSZTÖMEG: 12,7 kg (pedál nélkül)
GEOMETRIA
Fejcsőszög 70 fok
Nyeregvázcső-szög 73 fok
Felsőcsőhossz 575 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 595 mm
Nyeregvázcső-hossz 500 mm
Láncvillahossz 420 mm
Középcsapágy-magasság 295 mm
Tengelytáv 1081 mm
Kormányszárhossz 100 mm
A szeptemberi tanév elkezdésével az all mountain akadémia is beindul a Bikemag hasábjain, méghozzá rögtön néhány alapvető bringakezelési tudnivalóval, melyek közt talán lesznek majd olyan finomságok, amelyekről még több éves montis tapasztalatod ellenére sem hallottál.
A következőkben szó lesz arról, hogyan hozd ki a teljes pedálfordulatodból a maximumot, hogy mikor érdemes nyeregből, illetve kiállva tekerni, továbbá kapsz néhány jó tanácsot a sprinteléshez és hogy mindeközben ne ess be a bringád alá alkatrészreccsenés miatt. Megtudhatsz egyet s mást a váltás (illetve a nem váltás) művészetéről, a villámgyors SPD-s dokkolásról és végül arról is, hogy milyen természetfeletti képességek kellenek egy igazán meredek emelkedő sikeres leküzdéséhez. Ennyi a dióhéjas változat, most pedig jöjjenek a részletek.
A tökéletes pedálfordulat
Mire jó ez a képesség?
Kihozni a maximális nyomatékot a hajtókar 360-fokos elfordulása, azaz a teljes pedálfordulat alatt.
A technika előfeltétele: A patentpedál magabiztos használata.
A bringa „mezei” használata nem túl bonyolult: csak hajtani kell, mint a Singer-varrógépet és az halad előre. Erre még egy ötéves is rá tud érezni és máris hasztalanná válik a partvisnyél meg a pótkerekek. Valóban egyszerű, de még az egyszerű dolgokat is a végtelenségig lehet finomítani a tökéletesség ideáját kergetve. Természetesen van egy szint, ami után már csak nüansznyi javulást lehet elérni hatalmas erőfeszítés árán, de ahogy az lenni szokott, egy képesség megtanulásának első néhány szintjén hatalmasakat lehet ugrani a hatékonyság szempontjából. Igen, az olyan egyszerű(nek tűnő) képességnél is, mint a pedálozás. Ne felejtsd el, hogy egy monti meghajtása jóval összetettebb, mint egy háromkerekű gyerekjáték terelgetése vízszintes, tükörsima aszfalton. A dolgot kapásból a váltás (a singlespeedes devianciáktól most tekintsünk el), a modern pedálmechanikák, a folyamatosan változó terepviszonyok és adott esetben a versenyszituációk teszik színesebbé és ezáltal komplexebbé.
Egyesek hajlamosak elfelejteni, hogy ahhoz, hogy gyorsan menj, nem csak erő kell, hanem azt az erőt a megfelelő módon is kell leadni ahhoz, hogy a befektetet munkát optimálisan tudd előrefelé irányuló mozgási energiává alakítani. A helyes technika elsajátítása egy nagyon jutányos befektetés, hiszen úgy tehetsz szert gyorsaságra, hogy közben nemhogy nem szenvedsz annyit, mint pl. egy intervall-edzésen, de talán még élvezni is fogod a képesség bevéséséhez szükséges elmélyült összpontosítást.
Kezdjük a legnagyobb hatású résszel a tökéletes pedálfordulat bemutatásával.
Az alapszintű pedálozás olyan egyszerű, mint a bot: lenyomod a pedált és a bringa előre gurul. Ezt a technikát használja a falusi néni, amikor a henteshez megy csirkeaprólékért a kecskekergetőjével és ugyanezt alkalmazza nagyjából a biciklit birtoklók 98%-a is, akinek hagyományos taposópedállal szerelt kerékpárja van. A magas szintű pedálozási technika azonban nem csak kicsit összetettebb, hanem sokkal. Itt már nem csak kb. 60 fokot használsz ki a teljes pedálfordulatból, hanem – ideális esetben – közel 360-at.
(…)
Minderről – és ennél még sokkal többről is – magazinunk nemsokára megjelenő 2009. szeptember-októberi számában olvashattok Farkas Dániel jóvoltából.
Örök emlék marad számomra ennek a bringának a tesztje. A bicaj a céghez érkezett. Az irodába toppanó főnökünket az alábbi látvány fogadta: A szervizasztalon vidáman falatoztunk húsvéti sonkából, miközben a szerverállványnak támasztva pihent a tesztbringa. Mondanom sem kell, nagyon meg lettünk dicsérve…
A Merida igen népes Matts családfáján új hajtás keletkezett. Ez pedig a Trail ág. Születését az indokolja, hogy futótűzként terjed a fiatalok körében a lazulós stílusú bringázás. „Gyerünk fel a hegyekbe, csapassunk egy jót az ösvényeken!” – ez lehetne a jelmondat. Aztán ha menet közben előbukkan egy-két ugrató vagy letörés, a srácok akkor sem esnek kétségbe, lazán bevállalják azokat. Igen ám, de ehhez bringa is kell! És itt jön a képbe a Matts TFS Trail 500-D, melyen látszik, hogy nem kimondottan a Maraton/XC versenyzőknek tervezték.
fotók: Spálya
A váz (1778 g) masszív, mint egy atombunker, és „Techno Forming System” kialakítású. Kicsit egyszerűbb, nehezebb, mint a csúcs HFS nagytesó, de cserébe olcsóbb is. El lehet még nézelődni sokáig, megemlítve az „Egg Shape” fejcsőformát, a formázott-, többször változó profilú láncvillaszárakat, a négyszögprofilú támvillaszárakat, stb. A lényeg azonban a meredeken lejtő felsőcsőben lakozik. Ez a kialakítás azért előnyös, mert vészhelyzetben könnyebb elhagyni a fedélzetet, a lábaknak pedig több hely marad a kalimpálásra. Mivel a Merida mindig is a fokozott vázmerevséget tartotta szem előtt, ezért egy jókora erősítés került a nyeregvázcső és a felsőcső találkozásához.
A 100-as Dart teló meglepett. Egész jól mozgott (a 100-ból 65 mm-t), egyáltalán nem csavarodott a hatalmas tárcsákkal sem. Mivel ez egy lazulós bicó, ezért próbálgattam a képességeit is. Egyenlőre többet tud, mint én… Kis ugratók, kis letörések voltak napirenden, de csak módjával. Életem első Nose willijét is sikerült előadni, bár nem direkt. A teló jól bírta a kezdeti szárnypróbálgatásaimat is.
A megállásról a Hayes Stroker Ryde fékek és a hatalmas pizzakorongok gondoskodtak. Bekopás után a 180-as tárcsák remekül lassították a gépet. A fékerő tökéletesen adagolható volt, bár jó pár tekerés kellett, hogy a tökéletes fékhatást elérjem. Sokáig hangoskodtak a tárcsák, berezonáltak. Végül szerencsére sikerült beállítani.
A Shimano XT váltó hatékony egységet képez a megbízható octalinkes Deore hajtóművel és a Deore sorral, váltókarokkal, lánccal. A rendszer a terhelés alatti váltást is jól tolerálta, nem volt csörömpölés.
A kerekek dicséretes módon Deore agyakból és Mavic XM117 tárcsás felnikből készültek, és nyolcas nélkül bírták a kiképzést. A Merida saját fejlesztésű Trail gumija jó széles, ballonos, mintázata talán a Nobby Nic-hez hasonlítható. A bütykök nagyok ritkán helyezkednek el, így jól kapaszkodnak, sárban is megállják a helyüket. A gép jól fordult, hála a hatalmas 660 milliméter széles buszkormánynak. Mászáskor remekül kapaszkodott, bár picikét ideges volt az orra. A széles kormány minden kis mozdulatot átadott a keréknek, mint egy alkesz, úgy kóvályogtam felfelé a meredek emelkedők teljes szélességét kihasználva.
Hogy mit változtatnék? A kormány hozzám mérve hatalmas. Biztos így jó, ahogy van, de jó pár fát lekoccoltam vele. Az is igaz azonban, hogy a lejtőkön brutálisan stabil a DH vele. Valószínű meg kellene szokni, de én inkább fűrészelnék a szélességéből. Szintén egyedi probléma, hogy számomra túl hosszú volt a kormányszár, egy rövidebb 60-assal közvetlenebb lenne a kormányzás.
Összegezve igazán szerethető kis Trail bringa ez, lazán lehet vele vadulni, bárhol, bármikor bevethető. Bármilyen stílus felé tovább tudjuk fejleszteni – amolyan igazi mindenes. A nagyobb rugóút és a ballonosabb gumik miatt a rázósabb helyeken is jól boldogul. Vásárlása erősen ajánlott, mivel elérhető áron kapunk egy nagyszerű hajtáshatékonyságú, strapabíró vázat, továbbá remek alkatrészeket, valamint megbízható saját márkás kiegészítőket.
Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.
[poll id=”139″]
FORGALMAZÓ Bikefun Hungary Kft.
SZÁRMAZÁSI HELY Tajvan
VÁZGARANCIA 5 év
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 199.000 Ft
TESZTELT BRINGA MÉRETE 17″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 15″, 17″, 19″, 21″
VÁZANYAG MATTS TFS-Trail-Disc alu
VILLA Rock Shox Dart 2 LO; 100 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY TH Industries félintegrált 1 1/8″
HAJTÓMŰ Shimano M521 Octalink / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano BB-ES25 Octalink
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano XT
FÉK Hayes Stroker Ryde hidr.tárcsafék; 180 / 180 mm
FÉKKAROK Hayes Stroker Ryde
ELSŐ AGY Shimano M475
HÁTSÓ AGY Shimano M475
FELNIK Mavic XM117 disc / 32 furat
KÜLLŐK rozsdamentes fekete; 2 mm
KÜLSŐK Merida Trail 26×2,25
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 2128 g / 2734 g
KORMÁNY X-Mission Comp CEN rise; 660 mm
KORMÁNYSZÁR X-Mission Comp OS CEN; 31,8 mm befogó
MARKOLAT X-Mission Comp
NYEREGCSŐ X-Mission Speed CEN SB20; 31,6 / 400 mm
NYEREG X-Mission Trail
PEDÁL XC alu keretes
ÖSSZTÖMEG: 12,59 kg (pedál nélkül)
GEOMETRIA
Fejcsőszög 70 fok
Nyeregvázcső-szög 72 fok
Felsőcsőhossz 557 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 570 mm
Nyeregvázcső-hossz 315 mm
Láncvillahossz 425 mm
Középcsapágy-magasság 315 mm
Tengelytáv 1050 mm
Kormányszárhossz 100 mm
Élelmiszerkészleteinket nem plázákból szereztük be
Jelen cikk szerzőjétől már olvasható a 185.80.49.65/teszt-uj-wp/-n egy ceyloni beszámolót Aki teheti, fussa át, mielőtt a mostani kaland olvasásába kezd. Szirmai Gábor nem mindennapi utazó, ugyanis vállalkozásaihoz házilag konstruált kerékpárokat használ, emellett pedig túrái nem mellőzik a spontán fordulatokat. A mostani történet például egy kocsma előtt kezdődik, ahol hősünk egy régi útikönyvre lel…
…a csövest szokatlan precizitással támasztották le, feltételezhetően a „Falatka” nevű rosszhírű kocsma korhelyei a hideg, esős éjszaka miatt tettek ilyen gesztust. Írásunk szempontjából döntő jelentőséggel bírt az a kötet, melyet az alkoholtelített alhas trimmelésére helyeztek el, mintegy a lejtszög kompenzálására. Ügyes mozdulattal kirántottam a könyvet, kerülve a kisebb köhhintések epepermetét. Cholnoky Jenő a „Föld és élete” című kötetét tartottam kezemben. Felégetett könyvtáram féltett darabja volt e sorozat, így most megilletődve lapoztam ismét bele. Épp „Khokin-Chinánál” ütöttem fel a nagyszerű irodalmat, mely a Mekongot a világ legszebb folyójának nevezte. Ilymód megoldódott a napok óta kínzó kérdés, hogy a hideg tél elől hova meneküljek…
Az útitárssal való találkozás
Igen, a hely kiválasztásának gondja eldőlt. Ellenben bringázni és tutajozni indultam, s ez – különösen a Mekongon – nem egyszemélyes vállalkozás. Mivel azonban senkit sem tudtam megnyerni a vállalkozásra, így erről le is mondtam. Erősen megromlott pénzügyi helyzetem miatt sittből építkeztem akkoriban. Éppen egy frissen megnyílt sitt-telepen betontörmeléket helyeztem gépemre, amikor odalépett hozzám Sándor Zoltán, akit UAZ terepjáróm látványa vonzott oda. Felvezetett egy pompás ótvarkupachoz, mely néhány serblin kívül egy elgörbült betonacél-rácsot is tartalmazott. Nemcsak felvezetett, hanem rakodni is segített. Ekkor már tudtam, hogy megtaláltam a megfelelő emberemet. S. Zoltán – aki foglalkozását tekintve sírásó volt Baracskán – lelkesedéssel fogadta az utazás ötletét, amit én habozás nélkül vázoltam. Pár nap alatt elkészítettük a második bringát is, mely az én régi darabomhoz megszólalásig hasonlított. Először az is felvetődött, hogy UAZ-zal megyünk, a sok munka, a nagy távolság, meg a hatóságokkal való viaskodás azonban visszariasztott. Ilymód úgy döntöttünk, hogy marad a repülő Bangkokig, utána felváltva vonat, bringa, a Mekongon pedig a tutaj. Pár napot eltöltöttünk még a különböző biztonsági berendezések készítésével, ügyintézéssel, de a tél beálltával leléptünk.
Az utazás célja
Indulás előtt a célt a Mekong folyón való tutajozás lebonyolításában jelöltem meg. Mint azonban eddig mindig, ezúttal is a helyi viszonyok döntöttek – noha előre felkészültem több változatra is. E sorok írásakor, utólag az utazás eredménye az alábbiakban összegezhető: a vasutak tanulmányozása (kiváltképp Kambodzsában), háborús emlékek képi gyűjtése (Laoszban), kísérleti együttélés egy vietnami lánnyal pár hétig, és a bringán elvégzett tökéletesítések kipróbálása. Emellett persze érdekelt a gyarmati kultúra építészeti emlékeinek megtekintése, a barlangvilág, a buddhista élet, valamint a gyarmatosítással a történelem színpadáról levonuló utolsó uralkodók végső építészeti és művészeti tettei.
Átutazás Sziámon
Bangkokba érkezésünk utáni bringaösszerakásunkat a fogyasztói társadalom rendfenntartói ugyan még nagy önuralommal tűrték, de érezni lehetett a feszültséget a levegőben. A hatalommal nem rendelkező reptéri dolgozóknak viszont nagy örömet okoztunk, különösen ahogy a turpi kibontakozott. Az eladdig lehajtott fővel, merev lábakkal tovasántikáló alak hirtelen magára talált, s mintegy mankóját félredobva új életre kelt. A rokkantkocsinak álcázott bicikli szereléseink nyomán lassan visszakapta eredeti formáját, belbecsemet pedig áthatotta az a kellemes érzés, amivel mindig akkor találkozok, ha az engem megszabályozni kívánó hatalom orra alá egy kis borsot törhetek. Mert a bringa szállítása problémákban gazdag vállalkozás, de ez a módszer most sikerült.
Utazási praktikák: a repülőtér parkolójában a rokkatkocsinak álcázott kerékpár
Bangkokból csak Saraburiig bírtuk a vonatozást (ez kb. egyharmad út a laoszi határig). Itt kerékpárra pattantunk, s néhány napot így lődörögtünk. Közben pompás tájakat láttunk, bár az általam pokolba kívánt nemzeti parkok közül egy itt kellemetlenkedett. Sajnos már mindenütt a világon megtalálhatók ezek a teljesen önálló terrorterületek, saját hadsereggel, ahol a kényszerlopási ráta nagyon magas, és roppant jól szervezett a fosztás.
Közben aggodalomra adott okot S. Z. sírásó bőrfelülete, mely bíborpírt öltött magára a melegtől és a tekerés közbeni naptól. Ennek ellenére nagyon elégedett voltam társaságával, mely új szint vitt műveltségembe is. Olyan nyelvi leleményeket tanultam, melyet sehol nem tudtam volna megszerezni. De megtudtam azt is, hogy a körülöttünk zümmögő rovarhegyből legalább lelki egyensúlyom megőrzése céljából hogyan tudok agyonverni párat az általa alkalmazott „csusszantásos” eljárással. Ez főleg a nagytestű vérszívóknál vált be. E módszernél a rovarra mért iszonyatos erejű ütlegemet rövid koncentrálás után a rovarszem holtteréből indítottam. A bőrfelületre kb. 45 fokos szögben mért, előretartással korrigált ütleget utósodrattal befejezve a fullánkos röprovarok is eltávolíthatók.
E tájon az emberek különösen kedvesen viselkedtek. Még a serdülő lányok is rögtön elénk rohantak a pici falvakban üdvözölni – mire S.Z. sírásó nem mulasztotta el epésen megjegyezni, hogy szerinte nincs is pedofília, csak türelmetlenség…
Laosz
A gyarmati építészet laoszi példái azonosak a környező országokkal: jellemzői a mívesen kialakított, erős kertkapu, kovácsoltvas ráccsal, nagyméretű balkonok, gangok, a napfénytől védő előtetők, szellőzőjáratok az emeletek közt, áttört faragványok meg apácarácsok a zsalus ablakok körül. Gyakori a külső lépcső, ellenben a pince ritkaság. Vientiane-ban persze a templomok számítottak a legfőbb látnivalónak. Bőven leltem egzotikumokat: a harangok például minden buddhista kolostorban figyelemre méltók.
Élelmiszerkészleteinket nem plázákból szereztük be
Laoszban járva a mellékutak hídjai szinte kizárólag hadihidak. A hadihídra jellemző a csavarozott rácsos szerkezet, a statikai határozottság és a változtatható fesztáv. Minden hadihídon az övtartóktól szeparáltan lehet összeszerelni a pályát. Az övtartók duplázhatók, vagy egymásra is tehetők, ha különösen nagy a terhelés, vagy a nagy fesztáv indokolja. A hadihídon nincsen szegecs, vagy hegesztés.
S. Z. sírásó elunta a gázlókon való lassú áthaladást, a lepakolást és a vállra vett kerékpárt. Egyszerűsített, bár lehet, hogy csak a háttérben álló lányok elől menekült, akik kiröhögték
Érdekes helyi jelenség a gyermekek adásvétele. A gyermekeladás leginkább megdöbbentő jelenetét Oudomxaiba érve láttam. Itt az anya maga elé állítva a gyermeket közölte szándékát úgy, hogy közben nyugtatta az utódot, s a háta mögött mutogatva magyarázott. A gyönyörű kislányt potom pénzért akarta eladni. A mi mércénkkel mérve nem is az eladáson csodálkoztam, hanem annak sunyi bonyolításán, ahogy forgatták a mit sem sejtő gyereket. Vagy tán tudott róla? Az is meglehet…
Behajózás a Mekongon
Luang Prabangból észak felé mentem, hogy elérjek a kínai határhoz. E szándékom mögött azonban komoly döntések sora húzódott meg. Eredeti elképzelésem szerint ugyanis S. Z. sírásóval együtt kellett volna végigtutajoznunk a Mekongon. Az ügyet azonban sajnálatos közjáték zavarta meg. Az egyik sebes sodrású, mély folyónál megálltunk, majd én nekivetkőzés után már el is tűntem a habokban. Amikor megelégeltem a dolgot, nagy keservesen kimásztam. A távolból láttam, hogy S. Z. sírásó szintén már a vízben lubickol, csapkodja örömében a vizet, és nagyokat kurjongat. Érdekes úszási módszerrel haladt, egyre többet tartózkodva a víz alatt. Ugyanakkor ugratni kezdett, mert elkezdett kiabálni, hogy segítsek. Persze a turpit nem vettem be – még hogy a hideg vízbe megint beugorjak! Csakhogy mozdulatai ténylegesen lelassultak, és a feje kókadtan lógott a vízbe. Jó tüdeje lehet – gondoltam. A dolog azonban hirtelen drámai fordulatot vett, mert S. Z. sírásó félelmetesen sodródott egy nyitott zsilip felé, mely föld alatti csőben végződött. Mi van, ha nem látja? – futott át bennem a gondolat. Már ugrottam is a vízbe, s pont S. Z sírásó alatt buktam fel, rögtön feltolva. Már láttam, hogy nem viccelt. Gyorsan – meglepetését kihasználva – levegőztettem magam, pánikolását megelőzve. Iszonyú erővel küzdöttem a zsilip szívása ellen, S. Z. becsületére legyen mondva, hogy amikor elértük a zsilipet, már segített nekem, ahelyett, hogy a víz alá nyomott volna. Ekkor derült ki, hogy S. Z. sírásó valójában nem is tud úszni. Oly súlyos megrázkódtatást kapott, hogy hiába érveltem, kifejtve, hogy üres üvegeket drótozok rá, meg, hogy milyen dolog, hogy pont egy sírásó fél a haláltól – hajthatatlan maradt. Hát ezért mentem egyedül a felső folyószakaszhoz.
A kisméretű ladik érdekessége, hogy a palánkolás (bambuszhasíték) szövedék, melyet vízhatlanná tettek kátránnyal, így a csónaknak alig van súlya
A Mekong egyes helyeken nagyon komoly sodorerővel bír. Egy múlt századi francia utazó azt írta felső folyásáról, hogy úgy érezte, mintha egy hegyről jött volna le. Érdekes adalék, hogy csak a múlt század második felében jutottak el felfedezők a felső folyásához. Ne dőljön be senki annak a dezinformációnak, hogy nem lehet bármikor hajózni (a turisztikai hivatal Laoszban nem ismeri a saját országát), hiszen a felvíz és az alvíz között komoly szintkülönbség van.
Újra a szárazföldön
A Mekongon töltött napok után a hegyekkel kellett megbirkóznunk. Az itteni hegyek rendkívül meredekek, ami persze a kilométerenkénti roppant magas kanyarszámban is tükröződik A hatóság emberei a hegyvidék előtt és után felírták a rendszámokat. Este a listákat összevetették, majd hiány esetén a szakadékba zuhant járműveket kezdték keresni. A hegyek lejtői e helyig annyira a derékszöghöz hajoltak, hogy azokon a táborozást szinte kizártnak ítéltem. A házak meg egész egyszerűen nem fértek rá a hegyoldalra. A települések ezért rendkívül érdekes (és sivár) felépítést mutattak: a bambuszházak padozatának egy része és a kert a fővárosba vezető közúton, a másik részük pedig lábakon állt. Így ahogy haladt a busz, a gyermekek játékain, dézsákon, vesszőfonatokon és tyúketetőkön gázolt át és asztalokat sodort el. Nem rosszindulatból, de másként nem fért el. Amikor leszálltam, a busz hátsó lökhárítóján pár szárítandó ruhát láttam, ruhaszárító kötéllel, amit elragadott. Nagy teherautók előzésére nem kerülhetett sor. Phonsavantól – ahol leszálltunk a buszról, és kerékpárral mentünk tovább – a vidék szerencsére dombos lett.
A „köcsögmező” itt látható urnáját oldallövés érte…
Megtekintettük a Plein of yars (azaz köcsögmező) nevű ismeretlen eredetű temetőt. A hely érdekessége, hogy a vietnami háború idején a frontvonalba esett e terület. Az embernyi magasságú, belül kivájt köcsögökbe – mint fedezékekbe – bújtak a szabadságharcosok, vagy „amerikománul”a terroristák. A más tulajdonában levő műemlékeket nem túl erősen kedvelő amerikaiak a kérdést frappánsan oldották meg: az arasznyi falú kő urnákat egyszerűen lebombázták. A területen fokozott az aknaveszély, csak a kijelölt utakon szabad közlekedni.
Amerikai ajándékok – bombatestek minden méretben és mennyiségben
Este későn találtunk nyughelyet egy keskeny ösvényen. Nagyon keskeny volt az út, pont egy sátor fért el rajta hosszában. Nyugodtan elnyújtóztunk végre, hiszen az erdőben nem szokott rendkívüli esemény történni. Ám éjfél felé közeledő lépések zajára és halkan suttogó beszédre ébredtem. Kinéztem egy e célra készített taktikai nyíláson. A közeledők megálltak a sátortól vagy tíz méterre. A sötét miatt csak annyit láttam, hogy véget nem érő sorban egyenruha nélküli, de fegyvereket cipelő emberek tömege közeledik pár nagyobb ládával a vállukon. Nem volt mit csinálni, csak a szerencsében bízhattam. Fél óra múlva csend lett. Senki nem szólt senkihez egy szót se! Hogy kik és hova mentek, milyen csempészáruval, nem tudom, csak azt, hogy talán jó taktikát választottam, amikor alvást szimuláltam. Megrázó élmény volt…
Mivel ezen a tájékon láttunk számos hatujjú embert is, ezért egy mondatban megemlékezem azokról a nyomorékokról, akiket az amerikaiak vegyszerei tettek élő roncsokká. Rengeteg van belőlük. Ők nem a napalm nyomorékai, hanem a háború alatti növényirtás áldozatai. Génkészletük sérült. Rendkívüli körültekintéssel le akartam fényképezni őket, de nem sikerült. Mindegyik elrohant, amikor észlelte, hogy a kezét – akár futó pillantással – néztem.
Az „élő erők” (magyarán civilek) ellen bevetett „casettás” bomba tokján áll a sárga ruhás gyermek. A felvétel az optimisták szemében akár szimbolikus is lehet, ahogy győzött az új élet…
A rizsföldeken való áthaladásról is kell pár szót ejtenem. A száraz évszakban ezek járhatók, de a gátakon való bringaemelgetés nagyon megnehezíti az ügyet. A kisebb gátakon csak tolni lehet a gépet, mert a pálya szélessége kb. arasznyi, így csupán egy embernek elég. A gátak a talaj esése szerint sűrűbben, vagy ritkábban akadályoznak a haladásban. Dombvidéken csak szálláshely keresése miatt mentünk rizsföldre a nagy szenvedés miatt. A rizsföld szürkületben jól átlátható, ezért nyilvános hálóhely, a szúnyoghelyzet pedig nem rosszabb, mint máshol.
Tonkin (Vietnam északi része)
S. Z. sírásóval kicsit elkapattuk magunkat. Ő járt elől a hülyeségben, de mi tagadás, én is követtem meggondolatlanságát, aminek bizony meg kell mondanom, hogy egy kanyarban majdnem az a következménye lett, hogy szakmai probléma elé állítottam volna S. Z. sírásót, ha a visító kerekem még pár centit svejfol. Tágra nyílt pupillával és remegő térdekkel meredtem a mélységbe, melynek peremén végre megálltam. A Vietnami Cordilleráknak ugyan a legmagasabb csúcsa „mindössze” 2500 méter, de azért mi olyan magasságokban kavartunk, hogy ott még az elhantolás is komoly nehézségeket okozhatott volna. Nem beszélek mellé, 62,3 km/h átlagsebességet számítottunk a kilométerkövek jelzései alapján megtett útból. Ez túl sok egy olyan kiegyensúlyozatlan ótvarnak, mint amilyen a mi bringánk volt akkor, erre nem méreteztem a gépet. A hátsó féket a Himalájában is már bevált, a szokásosnál jóval nagyobb átmérőjű fémbetétesre cseréltem, amelyet olaj hűtött. A fékkar konstrukcióm is nagy büszkeséggel töltött el.
A helyi konyha olykor tartogat meglepetéseket is
A határállomásnál lassítottunk. A hely olyan értelemben kedvemre szolgált, hogy egy lelket sem láttunk a laoszi oldalon. Annyira nem lelkesedtem a hatalom ostoba fontoskodásáért, így vidáman süvítettünk le a völgybe. Igen ám, de a vietnami oldalon igazi hivatalnokokkal találkoztunk, akiknek vagy fél óráig kellett magyarázni, hogy miért nincs laoszi pecsétünk. A végén egyszerűbbnek tűnt visszamenni. Ez aztán hetykeségünket végképp lehűtötte.
A népek amúgy változatlanul roppant kedvesek voltak. Már ebédidőbe értünk, és a falusiak érezték, hogy itt bizony két éhenkórász közeledik. Asztal mellé parancsoltak, s pompás lakomában részesítettek minket. Cserébe természetesen nem fogadtak el semmit.
Kisvártatva vasúttal folytattuk az utunkat Hanoiból Haiphong felé. A vietnami vasút bár már nem gőzvontatású, de mégis tartogat pár kellemes meglepetést a konzervatívok részére. Az épületek jó részét az amerikaiak tönkretették, de a vasúti kocsipark tartogat csemegéket. A vietnami vasútnak azonban a hülyesége is igen magas fokú, legalábbis a bezártság tekintetében, úgyhogy klausztrofóbiások kerüljék! Felszállás után a legtöbb vonalon az ajtókat mániákusan zárják. A legnagyobb erőlködésembe került minduntalan tönkretenni a zárakat, arról nem is beszélve, hogy gyanúba kerültem, mert a többiek tűrték a bezárást. Ez az ostoba szokás teljesen értelmetlen, mert az utasok az ablakon ki- s be vígan közlekednek, ezzel szemben tűz, vízbeesés, baleset alkalmával végzetes. Arról nem is beszélve, hogy az állomásokon sem lehet emiatt kiszállni és levegőzni.
Chi-li faluban Nguyen Thi Nga vendégeként
A vasút másik baromsága, a vonathoz „méltóztatás” bonyolult szertartása: jegyvétel csak meghatározott időben lehetséges. Ha végre megvan a jegy, akkor előkamrába kerül az utas, ahol általános jegyellenőrzésnek vetik alá. Ezután jön a főkamra, ahol ezt megismétlik. Ez azonban mind nem elég, hanem a kijáratnál újra egy alkalmazott hosszasan méregetni kezdi a jegyet, nézegeti a csomagot. Csak ezután jut a megrogyott utas a peronra, ahol mindeme viszontagságok, rendőri keresztkérdések az ajtóban álló kalauzzal negyedszer is elölről kezdődnek. A vasút harmadik baromsága, hogy minden kocsihoz tartozik egy kalauz. Teljesen felesleges, bár így a zárás sokkal hatékonyabb. Az alkalmazott azonnal intézkedik, ha nyitott ajtót lát.
A zárakkal szembeni küzdelem helyett nemsokára stratégiát váltottam. Átszálltam egy olyan vagonba, ahol női kalauzt láttam. Méghozzá nem is akármilyent, hanem különösen szemrevalót! Magyarországgal ellentétben, ha Vietnamban egy lánynak a szemébe néztem, az elmosolyodott. Ha még tovább fixíroztam, akkor köszönt. Ha még akkor is kitartottam, abban az esetben megkérdezte, hogy honnan jöttem… Nos a vagonok zárását megpróbáltam női oldalról megoldani. Mosolyogva Nguyen Thi Nga elé álltam, mire a roppant kedves lány, annak dacára, hogy egyenruhába bújtatták, mégis ép lelkű emberként elkezdett velem pár szót váltani. Roppantul megörültem, s azonnal elkezdtem agitálni. Pár perc múlva már felnyílt az ablak, kitárult előbb az ajtó, majd azt követően Nga. Mindazonáltal, most hagyjuk magára a kedves kalauznőt, mert csak pár hét múlva fogunk vele újra találkozni.
Hanoi látnivalóiról rengeteg útikönyvben olvashatni, így értelmetlenségnek tartom ezeket kimásolni. Kiemelném a Hadi Múzeumot, valamint az Operaházat. A koloniális építészet emlékeiből még az amerikaiak által engedélyezett rész is (már amit nem tettek tönkre) jelentős. Hanoi élhető város, bár kicsit drágának találtam. Az esti prostituált-forgalom viszont roppant jelentős.
S. Z. sírásó Hanoiban dőlt ki végleg, egyszerűen nem bírta tovább a gyűrődést. Három napig a biztosítóval csak arról folyt a beszélgetés, hogy érvényes-e a befizetésünk. Végre a negyedik napon közölték, menjünk egy olyan általuk kijelölt kórházba, ahol megmondják, melyik kórházba mehetünk. S. Z. közben egyre betegebb lett, majd a hazautazás mellett döntött. Kapott harmincezer forintot kártérítésként, de elköltött a csak telefonokra 160.000 Ft-ot, a célból, hogy megtudja, miképp jut haza.
Bringás szempontból a Hanoi utcakép első pillanatban riasztónak tűnt, a hatalmas forgalom miatt. Ennek ellenére a vietnami emberek udvariassága és kedvessége miatt soha nem éreztem veszélyben magam. A járda és az utca kapcsolatát képező csandaároknak úgy a lejtszöge, mint pedig a benne felhalmozott köpet és ürülék óvatosságra kellett, hogy intsen. A közbiztonság ellen semmi kifogást nem emelhetek. Soha nem akartak kirabolni, a bringát sem próbálták ellopni.
Nga-val való kapcsolatom elébb a peronra való kijutás, utóbb egy rövid társalgás irányába haladt, majd végül hosszabb tartózkodássá fajult Chi-li faluban. Ismerkedésünk első perceiben csupán egy futó fecsegésre gondoltam, bár meglepett, hogy egy kis kalauzka milyen jól tud angolul. A második váratlan élmény akkor ért, amikor a lány egy nagy köbtartalmú motorbiciklivel jött elém. Itt már lehengerlő önbizalmam megingott, hiszen eddigi életemben csak én vittem lányokat motoron. A harmadik döbbenet akkor ért, mikor a lakásába beléptem, és ott olyan tisztaság, rend és kultúra fogadott, amit nem vártam volna egy kis faluban. Az udvaron dohogott a dízel aggregát, a szobában faragványokban és porcelánokban gyönyörködhettem. A hihetetlen családi harmónia is felkészületlenül ért: a gazdaságban mindenki tudta, mi a dolga, s azt jókedvűen, magától végezte, akár az állatok etetéséről, akár a növények locsolásáról volt éppen szó. Azokban a hetekben, mikor a családnál tartózkodtam egy hangos szó, egy rosszalló pillantás sem esett.
Bringatesztelést végeznek a lányok. Nekik már motorkerékpárjuk van, s igazán nem is értették miért kínlódok a bringával
A Laoszban eltöltött különösen nehéz hónap után végre fellélegezhettem, mert jó kezekbe kerültem. A könyvtáruk böngészésekor hihetetlen dolgot láttam: az egyik matematikai munkában Sao (a középső leánytestvér – akkor 17 éves!) kézírásával az infinitezimális számításoknál pár széljegyzetet fedeztem fel… Szellemi fölényem nyugalmas percei menthetetlenül tovalibbentek. A reggelinél már sokkal szerényebben és alázatosabban vittem a szót, pedig még egy komoly megpróbáltatás várt rám. Bevezettek egy szobába, ahol szemét lecsukva ősellenségem lapult, egy internetre kapcsolt számítógép. Minden szabotázskísérletem meghiúsult, s életre keltették az alattomos bestiát – lekádereztek a géppel. Nagy szerencsémre pár újságcikkemet meg tudtam nekik mutatni a gépen, így az utóbbi években kártyavárként összeomló tekintélyemet ott Vietnamban még valahogy meg tudtam őrizni, ügyes fordulattal kibújva a kötelező gombnyomkodás elvárásai alól. Nagy szemrehányást tettem magamnak, mert előítéleteim általában jól szoktak működni, de most tévedtem Nga, mint egyszerű, műveletlen vonatkalauz megítélésében.
A későbbi napok még tovább erősítették tévedésem súlyát, amikor a környéket bejártuk. A szent helyeken Nga füstölőket vásárolt, hogy megszerezze Buddha közbenjárását szerencsés utazásomhoz. Még kedvesebb gesztust is tett azonban. Csekély fizetéséből imádkozó asszonyt fogadott fel, aki Den Caoban bajmentes hazaérkezésemért könyörgött – sikerrel . Az eső napokon át zuhogott, s bizony nagy szerencse ért, hogy ezt az időszakot Nga vendégházában tölthettem. Szegény szüleit sajnáltam, akik reménykedtek, hiszen csak eladó lányokból volt összesen 4 db. A szülőknek talán annyi hasznuk volt belőlem – túl a szórakoztatásukon – hogy egy napomat a régi, bedöglött dízelmotoros áramfejlesztő javítására szenteltem. Hanem végtére Nga is belátta, hogy az együtt eltöltött napok mindkettőnknek csupán epizódok egy olyan szindbádi életműben, ahol a dolgok a semmi felé konvergálnak. Így mindketten jó szívvel és szomorúan búcsúztunk el egymástól.
Másnap – már újra Hanoiban – odalépett hozzám valaki, aki a bringám és az utazásom felől érdeklődött. Pár percnyi angol beszéd után váratlanul magyarul szólalt meg. Egy világpolgárral találkoztam, aki Magyarországon kezdte vergődését, aztán Vietnamban rekedt. Megható volt, ahogy élete nagy veszteségeiről beszámolt, s csak arra kért, beszéljek hozzá magyarul. Majd előkapta dorombját, s magyar nótacsokrot rögtönzött. Noha én ki nem állhatom a magyar nótát, mégis ott, a Literatur Templom kertjében erre nem is gondoltam, jól esett hallani a darabokat. A végén nekem adta hangszerét emlékül. Én nem szeretem Magyarországot, csak kényszerből tartózkodom itt, de ez az eset az igazából soha nem érzett hazaszeretetre hívta fel érzelmi tekintetben a figyelmemet. Hanoiból dél felé vasúttal folytattam az utat, de csak Hue-ig volt erőm kitartani a vonaton. Túl hosszú lett volna Saigonig, meg így is sok látnivaló maradt ki.
Annam (Vietnam déli része)
A régies elnevezéseket azért alkalmazom, mert egyfelől így jobban tagolható az utazás, másrészről pedig történelmi, földrajzi, éghajlati és politikai alapja is van, arról nem is beszélve, hogy úgy Vietnam, mint Laosz természetellenesen hosszú, keskeny ország, mely alakjánál fogva nem lehet egység. Az ez utáni fejezet „Khokhinkína” elnevezéshez hozzá kell fűznöm, hogy ez részben Annam része (Annam Vietnam régi neve, de még pontosabban az a királyság, mely Tonkin (g), Birma, Siam, Kambodzsa és Alsó- Khokhinkína közt helyezkedett el.). Az utóbbi helynév már előlegezi kijelentésemet, mellyel utalok arra, hogy nem egységes az irodalom a nevek pontosításában, különösképpen a hódítások miatt időben vannak értelmezési változások.
A jellegzetes indokinai pavilonépítészet egy típusos példája
Rendkívül érdekesek a királysírok Hue környékén. Korai betonszerkezetek, acélbetétek nélkül. A kerítésoszlopokra az európai művészetből is jól ismert (bambusz) rügymotívumokat illesztettek általában. Giccs, vagy több ezer éves motívumok, melyek évszázadok múlva beton anyaguk dacára bámult különlegességek lehetnek? Az utóbbit tartom valószínűnek. Érdekes építészeti megoldást alkalmaztak amúgy e síroknál: ha valaki a lépcsős bejárat kapuján belép, egy fallal találja magát szembe, azt meg kell kerülni. Így nem lehet belátni kívülről a belső udvarba. Még az uralkodó halála után is kell a titok, a felsőbbrendűség biztosításához…
Egy a számtalan elhagyott királysír közül
A Song Huong folyóban nagyokat fürödtem, közben egyik királysírtól tekertem a másikhoz. A folyóvölgy és a környező dombok csinos hátteret adtak. Amikor e királysírok épültek a franciák már gyarmatosították Indokínát, a királyi udvartartást azonban nagy bölcsen nem rombolták le, így a sírokat meg tudták építeni az uralkodók, noha országuk már régen nem az övék volt. Dekadens életük (és haláluk) szép virágokat hozott palotákban, művészeti alkotásokban. A franciák a vietnami elitnek adtak vezetői munkát, így megosztották az országot a hatalmat kiszolgáló (és kis részben élvező), valamint elnyomott rétegre. Később a franciák eltakarodtak, de az ország kulturális és gazdasági megosztottsága megmaradt. Hue-t, az egykori császárvárost ott jártamkor nagy ütemben restaurálták, de ebből is kb. ugyanannyi maradt, mint a budai Várpalotából. A francia hatalmi elit elévülhetetlen érdemeket szerzett végtelen barbarizmusuk által itt, amikor a templomokat felgyújtották.
Átkelés vonattal a Wolkenpass-hágón
A hágó Da Nangh várostól 20 kilométerre délre választja ketté Vietnamot. A Cordillerák hegyvonulata itt a tengerig húzódik, ezért a vasút sem tudta kikerülni a hágót. A kelet-ázsiai és délkelet-ázsiai kultúrák választóvonala ez. Éghajlati tekintetben a déli rész trópusi, az északi szubtrópusi éghajlati övezethez tartozik. Történelmi értelemben is itt húzódik a választóvonal, amit a legújabb kor politikája is igazolt: az északi rész a kommunista, a déli a kapitalista rendszerekhez húzódott. Ennek ellenére a hágó nem túl magas, nem éri el az 500 méteres szintet. A környező csúcsok legnagyobbika 1400 méteres. A hágó évezred óta harcok színhelye. A franciák 1885-ben kiszélesítették a régi császári utat. Nevét – melyet magyarul Felhő-hágónak lehetne fordítani – az alacsonyan szálló felhőkről kapta.
A Wolkenpass-hágó déli szakaszán egyre erősödik a meleg. A kinyújtott láb kellemesen hűsöl…
Csodálatos látképek sorakoznak itt az utazó elé: pompás rizsföldek, márvány-hegyek, homokos és sziklás tengerpartok. A vasút fegyelme a hágón erősen lazul. A 22 kilométeres nehéz hegyi szakaszon a dízelek rettenetesen erőlködnek, legtöbbször csak lépésben haladnak felfelé. Ezt a helybeli lakosok ki is használják. A vasút már említett ostobasága miatt ugyan a kocsik lezártak lakattal, de a nehéz terhet szállító lakosokat ez nem riasztja meg: a mozdonyra csapatostól kapaszkodnak fel, a fákról ugrálnak a kocsitetőkre, a lépcsők fogantyúit a hidak traverzeiről lendülve kapják el. Az élelmesebbek áruikkal az ablakon ugranak be a rézsűről, megdöbbentő artistamutatványokkal szórakoztatva a közönséget. A komolyabb viaduktok előtt vonatkísérők foglalják el kis zászlóikkal a szerelvény közepét, és adnak jelt a mozdony felé a kocsik rendben létéről. Erre szükség is van, mert a sziklába vájt pálya egyes részein üde sárgás színfoltok jelzik a nemrég lezajlott kőomlások nyomait. Nagyjából folyamatos a vízválasztóig az emelkedés, majd utána lejtős pálya következik.
Kambodzsa
A látnivalók habzsolása közben pénzt kellett váltanom. Gyorsan beugrottam hát egy bankba. A bankokat kiváltképp utálom, így sokat nem töprengtem, hiszen a városban több tucat is akadt. Igyekeztem nem ránézni az aktuális ajánlatokat hirdető plakátokra. A sablonos építészeti megoldásokat nagy utálattal csak annyira tekintettem meg, hogy ne ütközzek össze oszloppal vagy fallal. Az aláírások szokásos tolvajpróbáját már eleve azzal szoktam megelőzni, hogy rögvest tízszer aláírom a nevem. A bankok módszere a tolvajok kiszűrésére az, hogy már eleve tolvajnak tekintik az ügyfelet. Aki szívósan követeli a pénzt az a valódi ügyfél. Szóval utálkoztam, majd szélsebesen távoztam. Pár nappal később a mély fáradtság jeleit észleltem. Már harmadik hónapja voltam Ázsiában és szellemi, valamint lelki állóképességem is kezdett rogyadozni. A nagyvárosokban meg különösen igaz mindez. A figyelem állandó ébrentartása alapkövetelmény az utazásnál, akár a hatósági lopások, akár a közlekedés, akár a tolvajok szemmel tartása miatt. Így úgy határoztam, hogy elmegyek végre egy szállodába. A tulajdonos által megkívánt útlevelet egyre hevesebben kerestem, mígnem be kellett látni, hogy eltűnt. De hol, és mikor? Fél napig gondolkoztam ezen… A tartalék útlevelemmel nem szívesen jöttem volna haza. A naplóm és a térkép alapján próbáltam a szálláshelyeimet végiggondolni, hol hagyhattam el a kérdéses okmányt?
Az európai és ázsiai építészeti stílusok érdekes szintézise
A sok agyalásom után végre a bankokra terelődött a gyanúm. A megtalálásra is kellett módszert kidolgoznom. Csak arra emlékeztem, hogy jártam egy olyan bankban, ahol a bank melletti háznak a korlátja öntöttvasból készült még a gyarmati időkben, s a korlát alján egy dísz nagyon tetszett. Egy napig tekeregtem bringával a városban. Végül rendkívüli szerencsével (pocsék a helyismeretem!) végre megtaláltam a kérdéses bankot, ahol az alkalmazott elfelejtette visszaadni az okmányaimat. Ez volt az utolsó eset, hogy igazi okmányt adtam ki a kezemből. Erre a hülyeségemre nem voltam büszke. Lehajtott fejjel, és az élet felé nagy alázatossággal mentem másnap az ezüst pagoda megtekintésére. A lehajtott fej jól jött, hiszen éppen akkor nagy csapat reggeli takarítómunkás érkezett, akik közé bevegyültem, s így nem kellett pénztáros embertársam embertelen, egyhangú jegytépési munkáján élősködnöm. Elmerültem a csodálatos festmények, épületek műélvezetében, egészen kivetettetésemig. Mivel nem voltam pancser, a legtávolabbi ponttal kezdtem a szemlét, s így mindent nemcsak láttam, hanem zsebből le is fényképezhettem.
A Kambodzsai vasutakon eltöltött hetek
Miután végre sikerült pénzt váltanom, az utóbbi napok nyomorának elfelejtéséhez vettem egy hatalmas ananászt, meg pár ajándékot azoknak, akik előző napokban segítettek s már tekertem is vissza a vasúthoz. Elégedettségemet azonban a vasúti tülekedés erősen lecsökkentette: az összes tartálykocsit megszállták. A fékezőfülkéket egész családok birtokolták, az ütközőkre pallókat fektettek, s arra tették az állatokat. Hová férek én fel a kerékpárommal? Végigjártam a formálódó szerelvényt. Ekkor mesteri megoldás ötlött fejembe: minek is tülekednék? Csak az előző éjjel szállás gyanánt már jól bevált kocsimat kell rátolattatnom a szerelvényre! Elhatározásomat tettek követték: előbb a vasút sebhelyes arcú, de szimpatikus főgengjének a zsebébe csúsztattam egy kis pénzt, majd a mozdonyvezetővel pontosítottam a dolgot. Fél óra múlva már egy felesztergált nyomkarimájú kerékkel bíró, hengerolajjal teleöntött csapágyházú vagont kapcsoltak utolsó kocsinak a szerelvény végére, melyben berendezkedtem.
A tehervonatokon ingyenes az utazás. Az arcvonásokból látható, hogy Indokínában van jelentősége a kép jobb oldalán látható kígyópálinkának
Most, hogy hirtelen pénzhez jutottam, felfogadtam néhány helybelit, asztalt, széket, ágyat tetettem a vagonba. A tetőszerkezetet egy helyen kiverettem, s oda egy létrát szegeltettem. A vagonra zárat szereltettem (ezt teljesen feleslegesen, mint később látni fogjuk), s egzotikus vasúti olajlámpácskákat erősítettem az oldalfalakra. A sarokba egyszerű tűzhely került: egy samottal kibélelt lemezhenger. A földre szőnyeget fektettem. Azt mondanom sem kell, hogy az egész munkám – mint eddigi életemben mindig – teljesen értelmetlen és felesleges lett. Igaz, hogy a vezérgeng gépfegyverének egész finom rezdülésére a lejmolás azonnal megszakadt, de nem volt szívem nézni az előző nap még nekem segítő sokadalom tülekedését. Előbb csak egy ember könyörögte be magát (ráadásul, aki előző nap adott kaját), aztán még néhány. Mindent összevetve, azért mégiscsak én voltam a főbérlő, így panaszra nem volt okom.
S most egy kicsit hagyjuk magukra a már elhelyezkedett utasokat, meg azokat is, akik még csak most mosakodnak a Sap folyóban, hogy felkapaszkodjanak, s hadd magyarázzam meg a kedves olvasónak, miért is ilyen lojális a vasút a szegényekkel szemben! A dolog a háborúra nyúlik vissza. A Khmer Rouge-ok vad rémuralma százezres kivégzésekkel, kínzásokkal sokszoros visszaütés volt a hetvenes években. Azokban az időkben nemcsak az utakat, de a vaspályát is rendszeresen aláaknázták, a vasúti forgalom haldoklott emiatt. A mozdonyok elé két kocsit helyeztek, hogyha robban a sín, akkor ne a mozdony égjen el. Ebben a két kocsiban nem kellett fizetni: akik vállalták a kockázatot és felszálltak, azok ingyen utaztak.
Akinek sürgős dolga van, az ezzel a járművel is továbbmehet. Mivel itt már luxusszolgáltatást kap az utas, ezért fizetni kell
A hazai példával szemben, épp a korrupt, ázsiai Kambodzsában a kormány nem felejtette el, hogy a népnek tartozik! Az embereknek engedélyezett ma is, hogy a tehervonatokon ingyen utazhassanak. Igaz, személyszállító vonat a fővárosból mindössze egyszer közlekedik az északi Battanbang irányába hetenként. A másik – déli – vonalon viszont egyáltalában nem járt személykocsi. A vonatok első két kocsija szerkocsi: ebben tartalék sínek, emelők, gyors beépíthetőségű acél talpfák voltak, valamint szerszámok: csavarszorítók, pajszerek. A vasúti pálya állapota ugyanis siralmas. Ott jártamkor is fordult ki vágány, oly korhadtak voltak a talpfák. A vonatok éppen ezért kb. húsz, de legfeljebb harminc kilométert tettek meg óránként. A vasúti gágyéból aztán Kampotban elegem is lett, s pár napot kerékpároztam. Arra gondoltam, majd csak utolér a vagonom valahol a tengerpart felé. Kampotból a Tek Chhouu Falls (vízesés) felé tekertem. A vízesést végül nem tudtam meglelni, bár nagyot izzadtam érte.
A Phnom Penhbe vezető 150 kilométert visszafele nem akartam vonattal megtenni, mert egy hetem ment volna rá. Ezzel szemben Phnom Penhből érkezésem utáni második nap már indult egy tehervonat Battambangba. A már bevált forgatókönyv alapján jártam el. Pár nap múlva késő estére már meg is érkeztem az egykori gyarmati városba. A legolcsóbb szállást a kuplerájban kaptam, de ez is négy dolláromba került, ami azért is méltánytalan, mert ez az ár még nőt sem tartalmazott
Tovább Battangbangból közúton és hajón
A gyarmati építészet emlékeinek megtekintése után elindultam Siam Reapon keresztül Angkorba. Angkor ugyan elkeserítően fogyasztói termék, mégis el kell ismernem különleges szépségét. A belépési ár is ennek megfelelő. Komoly rendőrcsapatok őrzik – ma már tudnám, hogy menjek be a pénztár szíves segítsége nélkül. A környéke is sűrűn lakott, így kénytelen voltam egy kertészetben aludni.
A Siam Reap-Sisophon közti földút pocsék állapotot mutatott, bár azért tudtam rajta haladni. Tiszta vizű tavat sajnos nem leltem, ami kellett volna a meleg miatt. Minden vizet barnának láttam, noha a tőzeg fekete. Az éjszakát a mocsár egy olyan helyén töltöttem, ahol nagy halom sásfélét hajtottam egymásra. Alul ugyan volt víz, de a növényzet bőségesen megbírta a sátor és a bringa súlyát. A buja vegetáció miatt nem láttak a közelben halászó helybeliek.
Angkor nagyon látványos, de meg is kérik az árát
Sisophonból Bantéay Chhmar építményei felé vettem utamat a síkságon. Itt az angkorihoz hasonló romokra leletem, s végre egyedül voltam. A romokban pénztár- és rendőrmentesen tudtam gyönyörködni. Egyik sem hiányzott a legkevésbé sem. Éppen ezért e romok sokkal mélyebben hatottak rám, mint Angkor nagyobb méretű templomai. Hogy miért hat ennyire a divat, sosem fogom megérteni. Pedig ezt a rommezőt is említik az útikönyvek, s nem én leltem rájuk! Angkor 20 dolláros belépőjegye minden ottani látványt számomra elhomályosított. Itt viszont egyszer sem mustrálgatott, utasított semmilyen egyenruhás ótvar. Faragvány ellenben bőven akadt, beleértve több olyan reliefet is, melyek hosszát több tucat méterre becsültem.
Vissza Siamba
Siam sokkal rendezettebb ország Kambodzsánál, aminek vannak előnyei és sokkal több hátránya. Mivel eluntam a bringázást, ezért az első határállomásnál a vasútállomásra mentem tájékozódni. A vasútállomások Siamban mind rendezettek, akár botanikus kertnek is beillene némelyikük. Kerékpáros szempontból lényeges, hogy milyen taktikával él a megfáradt kerékpáros. A bringa szállítása ugyanis majd ötszöröse a személyszállítás díjtételének. Én azt az utat választottam, hogy a bringát összecsuktam, így az nem minősült (az én olvasatomban) kerékpárnak, de vettem egy második jegyet. Alkalmi nézeteltérések voltak az értelmezés körül, de alapjában bevált az eljárás. A vonatközlekedés Siamban nagyon olcsó: az említett táv (majdnem az országhatártól) fél liter tej (magyar) árának megfelelő Chachoengsaoig (ez kb. Budapest-Keszthely távnak felel meg). Utolsó Ázsiában töltött éjszakám során a rendőrség helyisége előtt aludtam egy felhagyott pályaudvaron, majd a reptérre szokásomhoz híven fél nappal korábban értem ki.
Néhány sor a bringákról melyekkel Indokínában tekertünk
Saját kerékpárom apróbb változtatásoktól eltekintve megegyezett azzal, amelyet ceyloni beszámolóm során már bemutattam. S.Z. sírásónak egy régebbi modellt adtam, ez a V7-es (műhelykönyveim regisztrációja szerint a V – azaz Versuch, kísérleti) lajstromszámot kapta annak idején. Az alváz teherbírását rendkívül érdekes módon sikerült megnövelnem ennél a modellnél, mert annak dacára, hogy 1 db zsanérral össze lehetett csukni, mégis statikai értelemben rácsos tartóként funkcionáltak a rudazatok. Ezt úgy értem el, hogy a felső, vízszintes rácstagot (azaz csövet) fojtó csavarmenettel illesztettem a váz muffjába, és ott iszonyúan megszorult. E kísérleti gép további érdekessége, hogy a csomagtartója rugózást kapott. A rugózás ráadásul egy rudazattal az ülés nyomórugójához is kapcsolódott, kihasználva a két rugóstag eltérő rezonanciaviszonyait: ez pótolta a lengéscsillapítást.
A kerékpár e felvételen szállításra előkészített állapotban látható. A kisebb utaknál nem hajtottam össze, amikor vonaton mentem
A sírásó modelljén a hegyi féket elől dobfék biztosította, melynek a karja (a vázra erősítve, mit kézifék) tetszés szerinti helyen pozícionálhatóra készült, ilymód nem kellett a hosszú lejtőknél kezet pihentetni. Ez a gép is természetesen terepszínű festést kapott, ami egyszer életet is mentett. A váltó persze itt sem a gyűlölt bowdennel, hanem rudazattal működött, a nyereg alól kapcsolhatóan. Az első csomagtartó is kb. nyolc centis rugóúttal bírt, de külön kerékrugózást nem alkalmaztam. A váz persze illesztékes szénacél. A kerékpárt aztán S.Z. „elvesztette” Hanoiban…
Megjelent a Bikemag 2008. november-decemberi számában
Szöveg: Szirmai Gábor
Fotó: Szirmai Gábor, Sándor Zoltán
Legyen az egy hétégi kirándulás a gyerekekkel vagy egy túra a barátokkal, egy idő után nyeregbe pattanna az ember. Ehhez pedig kell egy komolyabb felszereltségű, évekig hibamentesen üzemelő, sportcélokra is alkalmas hegyigép. A Caprine idei csúcsmodellje, az Epik 70 pont ilyen, az a termék amit az imázsa helyett a képességei adnak el. Alumínium váz, teleszkópos villa, tárcsafék és kényelem. Ezek az alapfogalmak egy igényes belépő szintű bringával szemben, amit többnyire egy-két havi fizetésért lehet megszerezni.
Az Epik váza súlyával nem, de tudásával kimagaslik a mezőnyből, és az elmúlt évtized legfontosabb újításait is felvonultatja. Ilyen a félintegrált csapágyas fejcső, a csepp alakú felsőcső és a fejcső felől nagynyomású olajjal megformált, vastag és erős alsócső, amire túlbuzgóságból még egy erősítő lemez is került. A hátsó háromszögben a láncvillák egymástól távol és szinte egyenesen haladnak, a középcsapágy mögötti lapítás előbb vízszintesbe fordul, majd kör profilba vált.
Ehhez képest a háromszög keresztmetszetű támvilla már szorosabban lapul a kerékhez, fékcsonkja miatt még S-bend is került bele. Nagyon szépek a csomagtartót is fogadó papucsok, és a támvillákat összekötő merevítő lemez. A gyöngyház fehér fényezés tökéletes, a váz feliratait kemény lakk fedi, bár a hegesztések minősége ingadozó. Kár, hogy a felsőcső bowdenakasztói csak mechanikus fékekhez illenek, a villák csomagtartószemei furcsa szögben állnak, kulacstartóból pedig csak egy szerelhető fel.
A tetszetős vázba egy színben passzoló alap Suntour villa került. Látszik rajta, hogy nem versenyre való, de mindent tud, amit tudnia kell, sőt a kormányra szerelt karral le is zárható. Bőven van benne anyag, a váll és a fékhíd erős, egy foknyi csavarodást sem tudtam kicsikarni belőle. Az acélrugó és jó tömítések miatt könnyen megindul, mozgása a 90 mm-es valós útján egyenletes volt. Bár a rugó előfeszítése állítható és olajpatronos csillapítással szerelik, én ezekből mit sem éreztem, szerencsémre a keménysége megfelelt és visszaúton sem rúgott nagyot.
A közepes súlyú, háromkamrás Mach1 felnikbe kerekenként 36 darab alaposan megfeszített küllővel Deore szintű agyak csimpaszkodnak, melyek merevség és erősség szempontjából egyaránt remek darabok. A drótperemes Ignitor gumik aszfalton rendesen ráznak, de terepen egy egyátlagos felhasználó alatt jól teljesítenek. A meghajtást Alivio szintű bordástengelyes középcsapágy, három acéltányéros hajtómű, Shimano sor és a lánc adja, a teszt alatt egyikre sem volt panasz. Jól végezte dolgát a Deore és LX elemekből építkező váltórendszer is, bár a Dual Control fékváltókarok használatát hosszú távon fárasztónak találtam. A centerlock tárcsákra ható fékrendszer teljesítménye közepes, viselkedése progresszív. Kis húzásra alig fog, nagyra viszont blokkolásig is elviheti a kerekeket.
A nyeregbe pattanva már az első métereken feltűnt, hogy mennyire kényelmes és semleges viselkedésű az Epik. A véleményem később sem változott meg, és még magam is meglepődtem, amikor a magasra emelt kormányt fogva és a géles Selle Royal nyergen ülve egyáltalán nem érdekelt, hogy gyorsabban haladjak, teljesen megfelelt a 20-25 km/h közötti tempó és csak élveztem a kerekezést. Néha ezért jobban ráléptem a pedálra, döntöttem jobbra meg balra, a könnyed földutak után bevittem kemény terepre is, de zokszó nélkül végezte előre elrendelt feladatát.
Később a stucni megfordításával a kormányt 8 centivel vittem lejjebb, de az Epik pont olyan kezesen viselkedett és ugyanolyan kényelmes volt, mint korábban. A sportos üléshelyzet persze kívánta a nagyobb sebességet, de a csövek hossza és szöge annyira eltalált, hogy még a 110-es stucnival és a divatra fittyet hányó egyenes kormánnyal sem keveredtem olyan helyzetbe, hogy a bringa önállósította volna magát. Csak azt tette és csak arra ment amerre én akartam, közben pedig mindene hibátlanul működött.
Egyedüli hibájaként a tetemes tömeget róhatnám fel, hiszen a villa és a váz együtt talán már megüti a négy kilót, valamint a nyereg és a kiegészítők sem épp pehelysúlyúak. Ezt viszont kiválóan ellensúlyozza a remek geometria és több családból összeválogatott teljes Shimano szett, amelynek egy-egy darabját le lehetne ugyan cserélni, de akkor a többit is kellene, az meg drága mulatság. Az Epik tehát egy kiforrott gép, amiben a sportolni vágyó vagy a csak mezőn kerekező bringás egyaránt megtalálja a számítását, ráadásul a fehér, fekete és szürke színek összhangjának hála még a megjelenése is közel tökéletes. Ja, és van piros is!
Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.
[poll id=”138″]
FORGALMAZÓ Caprine Kft
SZÁRMAZÁSI HELY Magyarország
VÁZGARANCIA 1 év (XXL garanciával 3 év)
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év (XXL garanciával 3 év)
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 165.990 Ft
TESZTELT BRINGA MÉRETE 18″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 16″, 18″, 20″, 22″
VÁZANYAG alu
VILLA SR Suntour XCR-RL; 100 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY félintegrált 1 1/8″
HAJTÓMŰ Shimano M440 Octalink / 22-32-44 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano BB-ES25 Octalink
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC Shimano HG53
VÁLTÓKAROK Shimano Deore Dual Control fékváltókar
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano LX
FÉK Shimano M495 mech.tárcsafék; 160 / 160 mm
FÉKKAROK Shimano Deore Dual Control fékváltókar
ELSŐ AGY Shimano M495A Centerlock
HÁTSÓ AGY Shimano M495A Centerlock
FELNIK Mach1 2.30 Disc / 36 furat
KÜLLŐK Union rozsdamentes; 2 mm
KÜLSŐK Maxxis Ignitor 26×2,1
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 1979 g / 2584 g
KORMÁNY Trinity flat; 580 mm
KORMÁNYSZÁR Trinity; 25,4 mm befogó
MARKOLAT Trinity
NYEREGCSŐ Trinity; 27,2 / 350 mm
NYEREG Selle Royal Dardo Gel
PEDÁL alu keretes
ÖSSZTÖMEG: 13,22 kg (pedál nélkül)
GEOMETRIA
Fejcsőszög 71 fok
Nyeregvázcső-szög 73 fok
Felsőcsőhossz 555 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 585 mm
Nyeregvázcső-hossz 460 mm
Láncvillahossz 425 mm
Középcsapágy-magasság 290 mm
Tengelytáv 1070 mm
Kormányszárhossz 110 mm
Az itthon kicsit méltánytalanul elhanyagolt márka standját is megnéztük. Nagy újításokat nem dobtak be ezúttal – leszámítva talán a Maurice-t -, inkább csak a festésben és az alkatrészek színösszeállításában hoztak újat. Abban viszont határozott javulást észleltünk a tavalyiakhoz képest.
Új dolog a Mongoose kínálatában a fixi. A 4130 duplán húzott Cr-Mo csövekből álló Maurice, muffolt vállú Cr-Mo villával, Weinmann névvel jelzett Thunderbird / Formula kerékkel, 16 fogas Dicta szabadonfutó / fixi aggyal. Egyszáz magyar ezres körül lesz az ára.
Steve Romaniuk, a Mongoose Team DH versenyzőjének új 2010-es Boot’R Team gépe. Az új FreeDrive DH váz 210-et mozdul és 150 mm széles Maxle hátsó tengelye van.
A teljes dizájn a fehér/fekete/arany kombinációra épült, kezdve az X0 váltástól, a láncon át, az Avid Code kábelcsatlakozásáig, de természetesen a Rockshox Vivid 5.1 tag és a 2010-es Boxxer is egyéni arany matricákkal lett ellátva.
Megújul az itthon is közkedvelt, Cro-Mo vázas dirt-urban gépük is. A Ritual Dirt-Hi, a csúcsmodell, kapható lesz ugyanabban a szép fehér színben is, mint a Boot’R. Sram X7-tel, Morzo DJ II-vel, Juicy 3-mal szerelik és 220.000 Ft körül lesz az ára.
Ez pedig egy figyelemre méltó vázpapucs egy 2010-es-, Alfine-nal szerelt Sabrosa Ocho-n. A megoldás neve „Slot Jockey-ITS” – ügyes és szép megoldás, ahogy a belső lemez a tárcsafék konzollal együtt csúszik, ha állítjuk a tengelytávot.
És végül a maraton versenyek kedvelőinek is mutatunk egy újdonságot. A 2010-es Canaan Team van a képen, mely elöl-hátul 100-at mozog és a Mongoose FreeDrive hátsó felfüggesztését kapta. Majd’ minden csúcskategóriás rajta, mint a Fox 32 FIT RLC / RP23 rugózó elemek, a narancs Noir carbon hajtókar, az Elixir CR Mag, vagy a narancs X0 váltó.
740 ezer körül várható az ára.
Hétfőn zárta kapuit Európa legrégebbi, 1914 óta megrendezésre kerülő bringás kiállítása az EICMA. A seregszemlén készült képanyagból – szokásomhoz híven – egy pályabringás/fixis csokrot válogattam, mely egy tömör alumíniumrúddal kezdődik, és egy sisakkal fejeződik be…
A 2010-es trendek egyik legmarkánsabbika az egysebességes/fix áttételes bringák hangsúlyos jelenléte lesz a cégek termékpalettáján. Ezzel gondolom most nem mondtam újat, miután ez egy immár évek óta megfigyelhető trend, 2010-ben viszont már szinte nem lesz olyan cég, aki ne kínálna ilyesmit. A kínálatban akadnak dicséretes és megmosolyogtató próbálkozások egyaránt. Vessük bele hát magunkat a standok sűrűjébe!
Elsőként mindjárt a hangzatos „dildo bar” névre hallgató tömör aluból készült kormánnyal találkozhatunk, melyet a gyártó – a NoBrain – fix áttételes gépekre szán. Számtalan eloxált verzióban érhető el, markolatot tenni rá nem trendi, fogása így „roppant komfortos”.
Elérhető a 25,4-es és 26,0-ás befogóméret mellett 31,8-as változatban is, így aki a lehető legrosszabbat szeretné a csuklójának, az is megtalálja a számára legmegfelelőbbet. A konstrukció előnye fene tudja mi, ellenben önvédelmi eszközként, illetve szexuális segédeszközként egyaránt használható.
A 2010-es év színfétise mellett egy másik trend is megfigyelhető ezen a képen, ez pedig a sorozatgyártott alkatrészek egyedivé tétele. Jelen esetben egy Miche pályaagy kapott a váz márkájával egyező feliratot. Ez valamikor a hetvenes-nyolcvanas években volt divat, és személy szerint szerettem/szeretem.
Hasonlót láthattunk a Montante standján is. A főként klasszikus városi kerékpárokat gyártó cég idén bemutatott egy egyébiránt feledhető fix áttételes gépet is, ezen egy retro Campagnolo Pista pedál koppintása kapott egyedi feliratozást. Érdekes próbálkozásokat láthatunk amúgy a régi, klasszikus alkatrészek újragondolása terén is.
Mint amilyen az FSA itt még prototípusként megtekinthető, a régi Sugino vagy Campagnolo pályahajtóművek formavilágát idéző egysebességes hajtóműve esetében. Remélhetőleg még azért csiszolnak rajta kicsit, mert a Magyar Honvédség pajzsos címerére emlékeztető logó még nem az igazi, illetve a kidolgozáson is van még mit javítani.
Az FSA hajtóművet többek között ezen a Rossin fixin figyelhettük meg, melynek személyében egy érdekes öszvért tisztelhetünk. Keresztezve az MTB-t a Cruiserrel meg a fixivel valami ilyesmi jött össze. A nyolcvanas-kilencvenes években még komoly ismertséggel rendelkező márkával a második évezredben azonban csak most találkoztam először kiállításon. Modellpalettájukra a klasszikus megoldások, meg a retro-fíling volt a jellemző. De nem csak rájuk…
…hanem nagyjából mindenkire. Muffos, klasszikus acélváznak 2010-ben minden márka kínálatában kötelező helyet adni, függetlenül attól, hogy gyártott-e valójában valaha ilyet az adott cég. Mostanában olyan márkák is megtalálják a muffos-klasszikus hagyományaikat, akiknek valójában nincsenek is. Nehéz dolga lehetett például a Carrarónak, hogy kialakítsák a saját, fix áttételes gépük dizájnját. Patinásabb cégek ilyenkor visszanyúlnak a hetvenes-nyolcvanas évekbe, és lemásolják ugyanazt, amit akkoriban a csúcs acélvázaikon alkalmaztak. No, akinek olyan nem volt (mármint csúcs-acélváz), az hasonló megoldásokra kényszerül, mint derék padovai barátaink: véres verítékkel kitalálni valamit, fürdőszobacsempe-kék alap f..barna mufokkal, rémes feliratozással.
Még egy érdekes dolog figyelhető meg ezeken az újraálmodott retro vázakon. A dolog ahhoz hasonlítható, amikor egy egyenetlenül, kézzel vakolt parasztházat úgy újítanak fel, hogy tükörsimára húzzák a vakolatot, és nyílegyenesre az összes élet. Ezzel elveszik a ház eredeti karaktere, a girbegurba felületek adta természetes báj. Valami hasonlót érzek, amikor ezeknek a vázaknak a matricázását, festését és lakkozását látom. Ezek a retroid vázak attól lesznek hiteltelenek, hogy a legmodernebb felületkezelési technikákkal kerül rájuk minden, és az egészet mindig egy vastag, tükörfényes, takonyszerű lakkal öntik le.
Persze akkor sem járunk feltétlenül jobban, ha valakinek történetesen komoly hagyományokkal rendelkeznek az illesztékes műfajban, hiszen előfordulhat, hogy azok már igencsak a messzi távolba vesznek. Például a feliratok és muffok kifestéséhez nincsen már meg a türelem és a biztos kéz… Ja, amúgy olybá tűnik, 2010-ben a barna és árnyalatai igen menők lesznek.
Tudhatja ezt Ernesto Colnago is, így a jól bejáratott „Super” típusnéven 2009-ben ezt a kétfékes városi fixit kínálja a fanatikus Colnago-rajongóknak. Az előzetes információk szerint csak ebben a színben lesz elérhető és csak komplett bringaként. Az amúgy igen gusztusos paripán egy furcsa országúti/pálya kormány hibridet láthattunk. Nézzük csak meg közelebbről!
Városi fixin mély alsó hajlítással rendelkező pályakormányt ciklokrossz-jellegű fékkarokkal használni szerintem nem feltétlenül praktikus: a felső fogás nem annyira teljes értékű, mint egy egyenes kormány esetében, fékkarfogás nincs, alul meg a kutya sem fogja – mélyen van, na. Erre válaszként születhetett meg ez a furcsa öszvér, melynek felső hajlítása a pályakormányokéra jellemző, ellenben alsó hajlítása a legkisebb ívű országúti klasszikusokat idézi. A végeredmény egyrészt csúnyán néz ki, másrészt alsó fogás szempontjából kényelmetlen, ennek ellenére a Colnago mellett más gyártók is előszeretettel szerelték bringáikra.
Klasszikusok délidőben sorozatunkat a De Rosával folytatnám. A Scattofisso nevet kapta a keresztségben ez a lila-fehér kreáció, mely egy pályaváz alapjaira felépített akár fékkel és kulacstartóval is felszerelhető kerékpár. A probléma mindössze annyi vele, hogy amennyiben nem szerelünk féket rá, igen furán adja ki rajta magát a hátsófékbowden ott maradó két vezetőszeme. Mindezt megfejelve egy kiállítási bringához méltatlanul lógó lánccal, érdekes benyomást keltett a gép.
Önmagában nem baj a trendkövetés, csak az érthető meg nehezen, hogy ha azt akarják hangsúlyozni, hogy erre a gépre féket is lehet rakni, akkor ugyan miért nem rakják fel rá? Ebben a felállásban inkább egy néhány oda nem illő elemmel megfejelt pályagépre emlékeztet a jószág.
Kezdem azt gondolni, hogy egyetlen karbon pályavilla létezik a mai kereskedelmi forgalomban. Ez figyelt anno a Cornix Carreráiban, a Cinelli Mystic Ratsban, a De Rosa Scattofissóban és még sorolhatnám – no meg ebben a Sab pályabringában is. Persze a villa se nem csúnya, se nem rossz, súlyban viszont 600 gramm körül van, ami egy kicsit azért sok.
Így nézett ki a villa gazdája, a Sab pályagépe. Pályabringa minden standra kötelező, viszont nem hinném, hogy egy cég részéről eladnának belőle évente annyit, hogy érdemes legyen házon belül megoldani a gyártást, vagy akár tervezési munkaórát fektetni egy saját egyedi modellbe. Éppen ezért lehetett a kiállítás végére az az érzésem, mintha az összes alu pályaváz olyan lenne, mint egyesek szerint az összes olasz sör: ugyanott készül, csak máshol palackozzák.
Itt van például a Bottechia pályagépének jellegzetes részlete, a felülhegesztéssel ellátott alsócső. Lépjünk túl rajta, hogy mi a ráknak egy pályagépre felülhegesztés – sosem tudhatja az ember, mikor kell a betonteknőben beadni egy útátugrást –, inkább örüljünk annak, hogy végre van egy olyan emblematikus részletünk, ami alapján könnyen felismerhetjük ugyanezt a vázat más matricázás alatt.
És valóban: a „freeride-pályaváz” Guerciotti márkanév alatt is elérhető… Hát igen, sajnos napjainkban a márkanév sok esetben már tényleg csak egy matrcát jelent.
Végre egy egyedibbnek tűnő karbonmodell a Vinertől. A megjelenés és a felszereltség tetszetős, a hideg ezúttal csak a papucsot látván rázott ki…
…igen, Vineréknek sikerült összehozni azt, amit eddig még országúton sem mert megtenni senki. Nevezetesen hogy a tám- és a láncvilla egyaránt csavarozott kapcsolattal csatlakozik a papucshoz. Kár, hogy egy pályagép papucsa hatványozottan nagyobb nyomatékot kap, mint egy országúti masináé, így borítékolhatóan nem lesz hosszú életű ez a konstrukció.
A kicsit talán már túl sok élcelődés után jöjjön egy valódi fixis nagyágyú: a Look. Pályabringák terén bevallom egyik kedvenc márkám, karbon vázaik mára már kb. ugyanakkora klasszikusok, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt egy acél Colnago vagy Pinarello. A Look pályavázainak nem kell marketingduma: csak szét kell nézni a világversenyeken, és látszik, hogy a fél mezőny ezzel megy – és nemcsak a szponzoráltak. Arról pedig még nem is esett szó, hogy milyen durván jól néz ki – ez itt éppen a két pályamodell közül a sprint és általános felhasználásra szánt 496-os típus.
A Look egyedi fejcsapágy-rendszere, és integrált állítható stucnija már több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. 2009-2010-ben most éppen így néz ki. A karbon sprinterkormány brutális szélességű megfogással, atombiztos bilincsekkel kapcsolódik a karbon verzióban is elérhető integrált stucnihoz.
Vinerék papucsának abszolút ellentéte a Look verziója. Itt semmit nem bíztak a véletlenre, és még a láncfeszesség-állítást is megoldották.
Vicces, kis költségvetésű – de annál hatékonyabb – promóciót választott magának a kiállításon a városi fixik építésére szakosodott Dodici. A srácok/lányok délelőtt elkezdtek kiszállingózni a vásárterületre egy-egy bringával, és egy frekventált helyen – mindjárt az expó bejáratánál – egymás mellé láncolták őket. Délutánra már hat-nyolc bringa is összegyűlt így, így mindenkinek a szeme megakadt a színpompás, látványos gépeken. A nézelődő aztán minden kérdésére választ kaphatott a közelben lebzselő utcai harcosoktól.
A bringákon akadt néhány figyelemreméltó részlet, mint például a nyeregcső bilincs megoldása. Igaz, hogy ugyanezt a Scapin jó régóta nyomja már, de attól még szép.
A hegesztett vázakhoz menetes fejcsapágy és klasszikus egyenes vállas pályavilla tartozik, ez itt pedig éppen a Columbus XCr rozsdamentes csöveiből épített modell.
Végül egy fontos dolog: ne feledjünk soha sisakot venni fix áttételes, esetleg fék nélküli gépünkhöz! Hogy milyet? Például ilyen direkt fedett pályára készült, szellőzőnyílások nélkülit, amilyen a japán OGK Kabuto hiánypótló modellje volt.
A milánói EICMA kiállításon látott országútis újdonságokról magazinunk 2009. november-decemberi számában számolunk be részletesen. További információk: www.eicma.it