A kedves olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mennyire van létjogosultsága a XXI. század hajnalán egy ilyen cikknek. Most, amikor már a muffolt vázakat leváltó hegesztett acélkonstrukciók is eltűntek a piacról, és a stabilan jelenlévő alumínium mellett a karbon technológiája lassan laikusként követhetetlen szintre fejlődik.
Dario Pegoretti lánglovagol
Arra gondoltam, hogy talán szélesebb kör érdeklődésére is számot tarthat egy átfogóbb, áttekintő írás. Talán vannak páran, akik szeretnének többet tudni a tőlünk nyugatabbról használtan „megörökölt” biciklik vázairól, a technológiáról, amivel megépítették őket. Az általam leírtak a saját, inaséveim alatt tanultakat foglalják magukban, azaz Dario Pegoretti mester metódusa az, amit részletesebben be tudok mutatni.
Fontos azonban leszögezni, hogy minden vázépítő mester más utat jár, és alapvető technológiai részleteken túl minden váz különbözik a másiktól. Ezért is tudtak egymás mellett dolgozni hosszú évtizedeken át, a globalizáció, a tömeggyártás és a marketing hatalomátvétele előtt. Legyen tehát ez a cikk a „venetói iskola” bemutatása, szóljon arról a technológiáról, mely szerint annak idején Gino Milani és nyomdokain manapság Dario Pegoretti dolgozik.
A csövekből és illesztékekből összeépülő váz lelke a középcsapágyház. Az első forrasztás mindig a nyeregvázcső és a középrész illesztékének összeforrasztása. Alapvető fontosságú, hogy a középrész tengelye és a nyeregvázcső hossztengelye merőleges legyen, hiszen ha már itt hibázunk, a váz sohasem lesz egyenes. A forrasztás előtt a nyeregvázcsőbe már bemarjuk a csapágyház áthatását, a muff belső oldalán 3 milliméteres túlnyúlással illesztjük a csövet a muffba. Mivel elsődleges célunk az első háromszög elkészítése, a következő lépés a fejcső leszabása, ami mindig három-négy centiméterrel hosszabb a szükségesnél. Ennek a későbbiekben a forrasztásnál lesz szerepe. Az illesztékes vázak általános ismérve, hogy az első vázháromszögben a felsőcső és az alsócső végeit marják olyan alakúra, hogy felfeküdjenek a nyeregvázcső és a fejcső felületére a muffok alatt. Ez azért alapvető fontosságú, mert a muffos vázak csomópontjainak szilárdságát a csövek érintkezési felületén lévő forrasztás adja, és nem maga a muff.
Mindez részletesen kibontva magazinunk nemsokára megjelenő 2009. szeptember-októberi számában lesz olvasható. Akit ellenben az is érdekelne, hogy a vázon mi miért akkora amekkora, a szögek és az egyes paraméterek miért pont olyanok, annak sem marad hiányérzete: a szerző, Merényi Dániel – alias Grafitember – egy külön cikk keretein belül erről is szól majd.
Egy papírforma-jellegű páros- és egy valóban izgalmas stéher nemzeti bajnokságnak lehettek szemtanúi, akikhez eljutott a hír: 2009. szeptember 22-én nemcsak Critical Mass lesz, hanem két pályaszám magyar bajnoksága is.
Maga a bajnokság időpontja önmagában is egy nagy meglepetés volt, ugyanis a verseny délelőttjén teljesen véletlenül jutott el hozzám a hír, hogy egyáltalán lesz… Hogy ennek mi a tanulsága, azt hadd ne én vonjam le, mindenesetre amióta ezt olvastam a pályaszakágat is felügyelő MKSZSZ honlapján, hogyaszongya: „Lassan kezdődik a Cyclocross szezon. Sajnos a jelen pillanatban még nem tudjuk milyen hazai versenyek lesznek. (…)” azóta már nem lepődök meg semmin. Nos, a lényeg az, hogy izgalmas bajnokságot láthatott az a pár tucat érdeklődő / barát / rokon / csapattárs, aki kilátogatott a pályára..
A madison bajnokság 61 körös futamában öt páros állt rajthoz. Esélyesnek a tavalyi bajnok, címvédő Berkesi András–Ivanics Gergely (FTC-Merida ReVO2lution–Betonexpressz 2000-Limonta), páros számított, de érdemes volt számolni a Lovassy–Solymosi kettőssel is, emellett izgalmasnak ígérkezett a Szalontai–Veres együttes bemutatkozása is. A tempót legjobban végül a címvédők bírták, a pontgyűjtés nekik sikerült a legjobban, így 28 ponttal és egy 20 pontot érő körelőnnyel szerezték meg az elsőséget a Betonexpressz 2000-Limonta – BVSC vegyes csapat előtt.
A KSI fiatal sprintereinek ezúttal nem sikerült dobogóra állniuk
A Magyar Köztársaság Madison (páros) Bajnoksága, végeredmény:
1. Berkesi András–Ivanics Gergely (FTC-Merida ReVO2lution – Betonexpressz 2000-Limonta) – 48 pont
2. Lovassy Krisztián–Solymosi Márton (Betonexpressz 2000-Limonta – BVSC) – 25 pont
3. Török Zoltán–Specziár Viktor (FTC-Merida ReVO2lution) – 23 pont
4. Szalontay Sándor–Veres Ádám (KSI–Schwinn Csepel)
5. Bozó Lajos–Jordán Péter (BSMC Filutás – FTC-Merida ReVO2lution)
A 2009-es madison bajnokság dobogósai
A stéherfutamban három versenyző állt rajthoz, ennek ellenére a verseny szokatlan izgalmakat ígért. Vajon sikerül-e a tavalyi bajnok Erdélyi Sándor címvédése, hogyan szerepel a Vasló Kupán remekül teljesítő Fekete Dániel, illetve sikerül-e mindjárt egy bajnoki címmel visszatérnie Garamszegi Lászlónak?
A tavalyi bajnok Erdélyi Sándort Filutás Árpád rajtoltatta
A három kérdés közül az első a rajt utáni körben eldőlt. Az első pozícióból rajtoló Erdélyinek nem sikerült rendesen motort fognia, így hatalmas megúszással és fél kör hátránnyal kezdte a távot. Innentől kezdve nem is igazán talált magára, és a többiekhez képest szemmel láthatóan alacsonyabb sebességgel kezdte meg a körözést. Az élre a második pozícióból rajtoló Garamszegi állt, szorosan mögötte haladt azonban Fekete, majd a táv első harmadában utóbbi támadásba lendült. Úgy tűnt, sikeres lesz az akció, de Garamszegi jól állta a rohamot, így az előzés nem sikerült, sőt, az Atlantis Casino kerekese kiszakadt vezetője szélárnyékából
Garamszegi rajtja
Ezt látva Garamszegiék erősítettek, és rövid időn belül mintegy fél kör előnyre tettek szert. Ekkor úgy tűnt, hogy ez lesz a verseny végeredménye, Fekete Dánielt ugyanis szemlátomást fizikailag eléggé megviselte a sikertelen akció és a kiszakadásból felzárkózás, és még egy-két kisebb kiszakadás őrölte tovább az erejét. Az élen haladó előnye azonban fél körnél jelentősebben nem nőtt, így némi esély még volt a változásra az élen.
Ezen a ponton sikerült megroppantani az addig magabiztosan vezető Garamszegit
A táv utolsó harmadában aztán a Fekete-Tarapcsák kettős ismét növelni kezdte a tempót, közben Garamszegi egyre fáradtabbnak tűnt, így kettejük közti távolság annyira lecsökkent, hogy ismét egymás mellé ért a két motoros/bringás kombó. Ekkor Fekete Dániel és vezetője ismét támadásba lendült, és ügyesen kissé Antalfi motorja elé állva az ekkor már erősen kínlódó Garamszegit kiszakították motorja szélárnyékából. A Betonexpressz 2000-Limonta versenyzője ekkor szemlátomást nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megtört, így pár körre szinte megállt, ellenfele így hamar körhátrányt adhatott neki.
Fekete Dánielnek az utolsó 10 körben már csak a második körelőny megszerzésére kellett koncentrálnia
Az utolsó 15 kör aztán már csak arról szólt, hogy kap-e újabb kört Garamszegi, illetve hány további kört kap Erdélyi, a győztes személyén már csak egy esetleges géphiba változtathatott volna. Ez azonban nem következett be, így a tempót még tovább fokozva Garamszegivel a célvonalon egyszerre áthaladva Fekete a második helyezettnek közel két, míg a harmadiknak öt kört adva lett 2009 stéherbajnoka.
A Magyar Köztársaság Stéher(motorvezetéses) Bajnoksága, végeredmény:
1. Fekete Dániel (Atlantis Casino), motorvezetője: Tarapcsák Péter
2. Garamszegi László (Betonexpressz 2000-Limonta), motorvezetője: Antalfi László
3. Erdélyi Sándor (BSMC Filutás), motorvezetője: Váczi László
A 2009-es motorvezetéses bajnokság dobogósai a díjátadó Dömötör Sándorral
Valahogy úgy kezdődött, hogy Atom és Lcs éjszaka kimentek az erdőbe és eltöltöttek ott együtt egy éjszakát… Utoljára 2007-ben követtel el hasonlót, a végtermék pedig egy lámpateszt formájában öltött testet. Akkor bizonyos márkákat hiányolva sokaknak támadt hiányérzete, most viszont erre garantáltan nem kerülhet sor…
Ezt is láthatjuk (vagy nem láthatjuk) egy bringás első lámpával
…hiszen összesen 13 gyártó 57 bringás lámpáját vizsgálták meg, fotózták le fénycsóvájukat, majd ezután tartósteszt keretein belül szépen lemerítették áramforrásaikat. Mint az a mellékelt fotókon is látható a különbségek igencsak szembetűnők lehetnek.
Vagy a teszt legcombosabb darabjaival akár ezt is
Gyakran ér minket a vád, hogy nem vagyunk kellőképpen objektívek. Remélhetőleg ezúttal ezt is megússzuk. A fénycsóvák egymással jól összehasonlíthatók, az energiaigény az áramforrás lemerülésének ideje alapján pontosan meghatározható/összehasonlítható. A 2007-es teszthez képest újdonság, hogy ezuttal egy LUX – azaz megvilágítottság – mérő is szerepet kap a tesztben. A mért értékekhez pontszámokat rendeltünk, ezek összege egy összpontszámot adott, mely alapján jól összehasonlíthatók a fényforrások.
Hátsó villogó helyzetjelzésre…
Kialakításuk és a tapasztalatok alapján három kategóriába kerültek a lámpák: helyzetjelzésre alkalmas hátsó lámpák, villogók; helyzetjelzésre alkalmas lámpák; világításra alkalmas lámpák.
…és maximalistáknak
A kínálatból remélhetőleg mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet, legyen az fejlámpa, brutál külső akkumulátoros fényvető, avagy egyszerű gombelemes villogó. Mindez 13 oldalon keresztül, magazinunk nemsokára megjelenő 2009. szeptember-októberi számában.
Bizonyára sokan emlékeznek még azokra az aktuálproblémák hátterét boncolgató riportokra, amelyek készítése során Jorus olyan témákba ásta bele magát, mint amilyen a Fogaskerekű kontra bicikliszállítás vagy a fővárosi biciklis rendőrök műhelytitkai. Magazinunk munkatársa ezúttal annak járt utána, hogy valóban űzött vad-e az egyszeri montis a Budai hegyekben, és ha igen, akkor vajon miért…
A riportból kiderül, hogy a János-hegyi fenyvesek alatt 100-150 év alatt kialakult, alig 10-15 cm vastag termőtalaj rétegét a fékező kerekekkel megbontjuk, a fűfélék, cserjék apró gyökereit átvágjuk, így a következő eső már könnyen meg tudja kezdeni a táptalaj elmosását. Alig 1-2 év alatt a termőréteg eltűnik, és az eső már a lágy mészkövet vájja. Ahogy a termőtalaj nélkül maradt növények kipusztulnak, a folyamat felgyorsul. Ezt nevezzük eróziónak, ennek apropójából lendült akcióba a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Budapesti Erdészet.
Jorus beszélgetőpartnere a Pilisi Parkerdő Zrt. részéről Lomniczi Gergely szóvivő volt, aki így válaszolt arra a kérdésre, hogy a természetvédelmi őrökbe belefutó DH-s mire számíthat:
„A természetvédelmi őrök szolgálati fegyverrel, illetve testi kényszerítő eszközökkel is rendelkeznek, de ez nyilván nem az a szint, amit be szándékoznak vetni. Amire számítani lehet, az a feltartóztatás, igazoltatás, a már említett bírság, bírságok kiszabása, de esetenként akár a kerékpár elkobzása is felmerülhet. A kiszabott bírság, illetve az intézkedés menete nagyban függ a nyomvonaltól, az ott élő védett növényektől, az időszaktól, és természetesen az adott kerékpáros hozzáállásától is. A jövőben a rendőrséget is bevonjuk az akcióinkba.”
Elsiratni azonban még korai lenne a fővárosi montis sportéletet, hogy miért, az kiderül magazinunk nemsokára megjelenő 2009. szeptember-októberi számából.
Jorus például a Charge Plug jóvoltából beleszeret a fixizésbe
Magazinunk nemsokára megjelenő 2009. szeptember-októberi számának fő tematikáját az országúti közlekedés sport/verseny témaköre köré építettük, ennek szellemében válogattuk össze a tesztbringákat is. Ne gondolja azonban senki, hogy egy tucat országúti versenygépben kimerül majd a kínálat. A városi rohangálós géptől kezdve az egyenes kormányos fixin át a pályagéptől az egysebességesig, az agyváltóstól a krosszgépig, a ciklokrossz masinától a versenybringáig lesz itt kérem minden…
Jorus például a Charge Plug jóvoltából beleszeret a fixizésbeBegbie ezúttal a Speci egyik krosszgépét nyúzza majdMillenárison is rosszalkodtunk egyetKödmön egy Mongoose krosszgép volánja mögül szerez új tapasztalatokatGGéza egy Cube országúti sportgéppel egy időre aszfatcentrikussá válikBotond messzire vitte tesztelni a Merida ciklokrossz gépétA Caprine krosszmasinája más géposztályokat is megszégyenítA Charge Mixer jóvoltából nyálat csorgathatunk a csodaszép Alfine szettreVirágba borulni bizony veszélyesA Dahon Cadenza személyében 26”-os összecsukható gép érkezettLesz felsőkategóriás versenygép is egyévi átlagbérért……és fitneszgép teleobjektívvel levadászva
Mindez összesen 30 oldalon tálalva a 2009. szeptember-októberi Bikemagban – reméljük, ízleni fog.
A Cannondale standján – mint mindig – most is nagyokat ámultunk; talán a legtöbb időt ott töltötte csapatunk minden tagja. Főleg a tömeg tekintetében nyitottak új dimenziókat (nagyon egyszerű, ám annál ötletesebb és szemléletesebb módon reprezentálva), de a jó kis „új” szabványok alkalmazásával sem vesztegették az idejüket. Minden szakágban előrukkoltak valami újdonsággal vagy csak egyszerűen döbbenetessel. Nézzük a legjobbakat!
Nyissunk rögtön egy 7,5 kilós karbon verseny XC géppel, palettájuk csúcsával, a Flash Carbon Ultimate-tel. Alapja egy 950 g-os karbon merevfarú váz, mely ugyanazt a karbon technológiát alkalmazza, mint Supersix országúti vázuk. A Lefty Monoblade villa mellett találunk Post Mount-os fékfelfogatást (alu vázpapucs), BB30-as monoblokkot, Cannondale Hollowgram SL hajtóművet 2 lánckerékkel, és a Synapse Active Vibration Elimination (S.A.V.E.) technológiájú láncvillát, mely jó rezgéselnyelő képességével a komfortérzetet is fokozza. Ára 1,8 millió körül lenne…
A 160-at mozgó All Mountain szegmensben újdonság a Moto. A váz egyik nagy okossága a tavalyinál rövidebb rugóstag link, melynek kialakítása miatt 1 cm-rel lejjebb kerülhetett a monoblokk magasság, a fejcsőszög pedig 67 fokra csökkent. Így az előző évihez képest „zúzósabb” geometria az eredmény. A Moto3-ason Truvativ HammerSmidt hajtómű lesz, a zöld pedig a csúcsmodell a Moto1 Carbon. További két típus lesz még: a Moto2 és a Moto4.
Egy gyönyörű „smooth welding” részlet az új Tesoro-ról, mely a városi-, mindennapi használatra szánt kerékpárok mintapéldája lehetne. Sportos és praktikus egyszerre, hiszen a gyors haladást kedvelő túrázóknak- és az ingázóknak is tökéletes, olyan igazi „városban bárhová, bármire” gép.
Rendelkezik a Flash-nél is említett S.A.V.E. hátsó résszel, mely a teljesítmény megtartása mellett kényelmet is biztosít. A minősége pedig…hátborzongató.
Egyenes kormány, XTR, FSA SL-K hajtás, terepgumi és V-fék. Érdekes összeállítás a Quick CX Ultimate, mely a Cannondale egyik „fitness” gépe. A gyártó a „System Integration” programjának szellemében-, a teljesítmény érdekében BB30 középrésszel-, a kényelem okán pedig S.A.V.E. hátsó résszel kínálja. Ha ez nem lenne elég, valami egyedit mindig odacsempésznek még valahová, lásd a nyeregcső rögzítést.
A képen a Hooligan1. A könnyen megszokható külsejű (minél többet nézem, annál inkább tetszik) városi rohangálóst a gyártó egyszerűen a „legjobb játékbringának” titulálja. A 20”-as kerekek miatt fürge, geometriája és felszereltsége miatt gyors, rövid-, 1060 mm-es tengelytávja miatt fordulékony, egyébként pedig szórakoztató. Fatty SL Solo villa, Sram I-Motion 3 sebességes agyváltó, Avid BB5 tárcsafék, Kojak külsők és a másik képen látható Octopus pedál a fő tartozékai.
Ejtsünk szót az országútik felsőházáról is. Az új Supersix Hi-Mod Ultimate gép váza lóg a egy mérleg jobb karján, a másikon pedig egy kulacs és egy kéziszerszám. A váz tömege ugyanis 900 g csupán, de állításuk szerint nem olyan érzés menni vele, mint egy „halott favázzal”, mint sok más gyártónál. A merevségért sok minden megtettek, többek között a BB30 középrésszel, az 1.5 – 1 1/8 fejcsővel. A vázpapucs full karbon (monti vázaiknál a tárcsafék hőtermelése miatt nem erőltetik – állításuk szerint). Csak a Supersixből 6-féle felszereltségű lesz.
Sikerrel zárta szereplését a magyar ifjúsági országúti kerékpáros válogatott a hétfordulós korosztályos világkupa-sorozat befejező állomásán, az idén 50. születésnapját ünneplő Isztriai Körversenyen. A hat fős legénységre komoly feladat hárult, világkupa pontokat kellett szerezni, mely alapján kvalifikálhatjuk nemzetünket a 2010-es ifjúsági olimpiára. A KSI fiatalja, Simon Péter összetettben az első húszban fejezte be a versenyt, 17. helyezése 4 pontot ért.
Somogyi Miklós és az ifi válogatott
A kifejezetten nehéz, hegyi utakkal fűszerezett háromszakaszos isztriai viadalon 24 nemzet 144 kerekese rajtolt el. Simon Péter, a KSI-Schwinn Csepel SE országúti menője, hegyi és országúti bajnokhoz méltóan az élbollyal tudott minden szakaszon célba érni, az összetettben 4 világkupa-pontot érő, nagyon értékes 17. helyen végzett – az első szakaszon 18., a másodikon 19., a harmadikon 28. lett. Az első és a második helyezett belga, a harmadik és negyedik francia bringás lett, Péter összesen 1 perc 8 mp. hátránnyal zárt mögöttük a tabellán.
Simon Péter
„A belgák ezzel a világkupa-sorozat győztesei lettek, Magyarország benne van a világ 25 nemzete között. Nagy siker ez, a hét futamból csak ezen az egyen tudtunk részt venni. A szabály szerint az előző év első 25 csapatát kötelesek a rendezők meghívni, néhány gárda pedig saját költségén vehet rész az eseményeken. Peti ezzel a jövő év fordulóira indulási jogot szerzett Magyarországnak. Az országúti szakág európai világkupa, illetve a BMX és a mountain bike világbajnokság eredményei alapján számítják ki a jövő évben esedékes Szingapúri Ifjúsági Olimpián résztvevő országokat. Lezárult a kvalifikáció, várjuk a bonyolult számítás eredményét.” – nyilatkozta Somogyi Miklós utánpótlás szakvezető, majd hozzátette: „Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik a nehéz körülmények közt segítették munkánkat, Stubán Ferencnek, a Betonexpressz 2000 Limonta kontinentális kerékpáros klub sportigazgatójának a világszínvonalú felszerelés beszerzéséhez, a szülőknek az anyagi áldozatvállalásért, valamint a kluboknak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak!”
Miután szülési szabadságról visszatérve Gunn-Rita Dahle megnyerte hazája olimpiai krossz bajnokságát, újabb fontos győzelemmel gazdagította dicsőséglistáját. A norvégok korábbi olimpiai bajnoka az Észtországban rendezett maraton Európa-bajnokságon szerzett kontinensbajnoki címet a lengyel Wloszczowska előtt.
A férfiak versenyében a legértékesebb helyezéseket az észtek osztották el egymás között – győzött Oras Allen –, őket követték olyan maraton specialisták, mint Alban Lakata, Andreas Kugler vagy Hannes Genze. Magyar kerekes ezúttal nem vett részt a viadalon.
Dahle számára ez a győzelem egy újabb fontos lépés a világ elitjébe való visszatérésben. Miután a Multivan Merida Biking Team kerekese gyermeke születése idején letette egy rövid időre a bringáját, kevesebb versenyre koncentrált ebben a szezonban. A maraton Európa-bajnokságot 2006-ban már sikerült megnyernie. Érdemes megjegyezni, hogy a norvég versenyzőnő éppen a szoptatási időszakban van kisfiával, ami azt jelenti, hogy jelenleg két szervezetet kell táplálnia. Az, hogy ilyen körülmények között is megszerezte a kontinensbajnoki címet, jól példázza valódi versenyzői nagyságát.
Figyelemre méltó még a férfiak mezőnyéből az ötödik pozícióban záró Kirsipuu, akit korábban a Tour de France országúti menői között tartott számon a szaksajtó.
Eredmények, maraton Európa-bajnokság (férfiak):
1. Oras Allan (észt) 2:34’53”
2. Kriit Kalle (észt) 2:34’57”
3. Austa Caspar (észt) 2:38’12”
4. Kodanipork (észt) 2:38’16”
5. Kirsipuu Jaan (észt) 2:38’29”
6. Pütsep Erki (észt) 2:38’29”
7. Lakata Alban (osztrák) 2:38’30”
8. Kugler Andreas (svájci) 2:38’30”
9. Genze Hannes (német) 2:38’30”
10. Peters Bas (holland) 2:38’30”
Az 1978-ban világhírűvé lett olasz Northwave 2010-re is hozta a formáját, és tartották magukat ahhoz a filozófiájukhoz, hogy minden fejlesztést versenyzői visszacsatolás előz meg.
Nekik is megvan a maguk, amolyan összefoglaló kifejezésük (BioMap) arra, hogy igyekeznek a test anatómiáját-, illetve a bringást terhelés alatt érő folyamatokat megérteni és a tervezéskor mindezt figyelembe venni.
Szinte teljes a ruházati és kiegészítő palettájuk: cipő, kamásli, zokni, mezek, kantáros verseny nadrágok, kesztyűk, technikai alsó-felső ruházat, szemüvegek.
Mi most a 2010-re szánt újdonságaik közül mutatunk be párat.
Az Aerlite S.B.S. a 2010-es országúti kollekció csúcsa és egy új talp technológiát rejt, mely egy hő formázott fa belső talp részből (WLI – Wood Lasting Insole) és egy 5 rétegű karbon külsőből. A fa talprész áll egy flexibilis rétegből, mely felveszi a talp formáját és egy merevből, mely a jó erőátvitelt szolgálja. A kettő kombinációja a WLI, mely a magas teljesítmény mellett, hatékonyan elnyeli a vibrációkat és a hőtől is véd.
Ezen kívül a talp hatékonyan szellőző (Air Flow System), a záró csat gyorsan és pontosan állítható (Step by Step) rendszerű. További színek: fekete és piros/fehér/fekete.
A Razer szintén csúcsmodell 2010-re, de a montisok számára készült. Amennyire csak lehet, alacsony építésű típus, hogy a talp minél közelebb kerüljön a pedáltengelyhez, a stabilitás érdekében. Újratervezett-, könnyű sarokkal-, S.B.S záró rendszerrel- és Aerator szellőzőkkel rendelkezik, elöl, oldalt és hátul is, mely javítja a keringést és a láb hűtését. Természetesen verseny modell lévén karbon talpa van.
Mivel a cipők önmagukban nem képesek tökéletesen alkalmazkodni minden ember talp típusához, a Northwave speciális talpbetéteket is készít a versenyzőknek és a hobbibringásoknak egyaránt. Háromféle lábboltozathoz készülnek betétek: kék a normál talphoz, zöld a magas boltozathoz és piros a lapos talphoz.
Az új Northwave szemüvegek tömegén próbáltak elsősorban csökkenteni, valamint az ergonómiájuk javításával a kényelmüket fokozni.
A Razer az egyik új csúcsmodell, törésálló-, vízlepergető-, cserélhető lencsével, állítható orrnyereggel és szárral, optikázható kivitelben. Színek: fehér/piros, fekete, fekete/fehér, ezüst.
A Northwave – folytatva jó hagyományát – a teljesítmény orientált bringázást igyekszik maximálisan kielégíteni. Ennek érdekében az NRG mezüknél például 4 különböző alapanyagot használnak, értelemszerűen mindegyiket ott, ahol kell, erősségük-, szellőző képességük-, stb alapján. A mezen hátul 3 nagy nyitott- és egy cipzáras zseb található, elöl végig cipzár és 360 fokban körbe fényvisszaverő csíkok. Színek: fekete/fehér, fekete.
Az NRG kantáros nadrág felső- és a térd feletti része is hálós anyagú, ülőpárnája pedig 3D formázott típus. Színek: fekete/fehér, fekete.
A Tresure Project széria (lent) tagjai az áttételekről kapták a nevüket. Minél nagyobb az áttétel, annál inkább teljesítmény orientált cuccról van szó.
Ez alapján az 53/11 szimbolizálja a csúcsmodellt (balra). A széria 4 modellből áll, melyből a 34/27-et láthatjátok jobbra lent a képen. Természetesen formázott ülőpárna ját hozzájuk, jól szellőző-, tartós alapanyagok, kis súrlódású comb-belső résszel és rengeteg teszt tapasztalat előzte meg létrejöttüket. Színek: fehér, fekete.
Régóta rajongója vagyok az S betűs márkának. Csapattársnőm is, akinek a kezét egy Speci jeles jegygyűrűvel kérték meg a napokban… Örültem hát, amikor megkaptam a Hardrock tesztgépet. Cikkírás közben viszont próbáltam semleges maradni – ezért gyorsan elfújtam a mécseseket a Speckó házi oltáromon…
Miért lehet szeretni a Specializedet? Azért, mert egyike a leginnovatívabb kerékpárgyártóknak. A több évtizedes tapasztalatuk a Hardrock váz építése terén is meglátszik. Távolról, félhomályban majdnem kiköpött Stumpjumper karbon. Legalábbis ami a váz formáját illeti. A csövek görbületei azonban nem dizájnelemek. Az alsócső hajlításai jobban elnyelik a rezgéseket, miközben a kellő merevséget is biztosítják. Előnyös, hogy megerősítették a fejcsövet, a tárcsafék felfogatásnál egy keresztmerevítést helyeztek el, a sárférőhely is bőséges és még csomagtartó is szerelhető rá.
fotó: elcsé
A villa összetett szerkezet, amelyen preload, rebound tekerentyűk meg lock out kar egyaránt található és 80 millit mozog. Szép dolog, hogy egy viszonylag egyszerűbb, olcsóbb villába ennyi funkciót beépítettek. Hihetetlen köves rázatókon bravúroskodtam lefelé, ahol a rugóút kétharmadát sikerült kihoznom a villából. Sajnos a 61 kilómmal túl könnyű vagyok hozzá – egy puhább rugóval bizonyára szépen mozogna alattam is. A lock funkció azonban remekül működött.
A keleti kényelem – ez az, ami miatt azonnal rohanni kell a boltba Hardrockot vásárolni. Hihetetlenül kellemes ezen a gépen tekerni. Ennek talán a saját fejlesztésű A1 Premium alumínium csőalapanyag, az eltalált geometria és a precíz kivitelezés lehet az oka. A Specialized Indie XC Body Geometry nyereg az első pillanattól kezdve szuper komfortosnak bizonyult, a ballonos külsők pedig remekül nyelik el az úthibákat.
A gépre szerelt V-fékek és karok ránézésre is egyszerűbb darabok. Működnek, ahogy kell, de fékezéskor a kerekek könnyen blokkoltak, vagy kevésbé lassultak. Biztos én bénáztam, de kicsit digitálisan viselkedett. Bekopással, más fékbetéttel ez a jelenség biztos jelentősen csökkenne.
A hajlított széles riser kormány és a rövid stucni miatt remekül fordul a gép, az irányítás halálosan precíz. Csiki-csukis ősvényeken nagyobb sebességet tudtam elérni, mint saját, egyenes kormányos gépemmel. Ami szintén remek volt, hogy a magasabb kormány miatt kiegyenesedhettem a gépen, így sokkal komfortosabb volt a haladás. Ez az üléspozíció remekül jött egy-két sziklás meredek lejtőn is, ahol gondolkodás nélkül mertem ereszteni a gépet.
Deore hajtóművet és váltót találhatunk a tesztgépen. Az alkatrészek korrekten működnek, de a váltó és a lánc picikét gondolkozik az élet értelmén mielőtt munkához látna. Ettől eltekintve a Rapidfire karral könnyen lehet pöcögtetni a fokozatokat, és a váltó is szépen dolgozik.
A kerekeket és a gumik nagyon tetszettek – a radiális fűzésű első kerék például remek darab. A Fast Trak könnyebb, alacsonyabb mintás változata remekül gördül, de inkább csak terepen. Úgy vettem észre, két területen ügyesebb, mint az általam eddig használt külsők. A köves Barbi DH-n csapattunk felfelé, amikor feltűnt, hogy nem ráz (hála ballonosságnak) és remekül kapaszkodik. A legömbölyített köveken sem csúszik meg, kellőképpen tapad. Másik pozitívum hogy a sok pici mintának hála a homokos talajon is egész jól kapaszkodik.
A Kiscell 60 MTB Emléktúrán 2000 méter szint várt ránk, és mindehhez változatos terep: tekerhetetlen emelkedők, kigurulhatatlan lejtők. A Hardrock ellenben remekül helytállt az egész napos brutál túrán. Homokban, dózeren, sziklás lejtőn meglepően biztonságosan lehetett vele közlekedni. Túrázáshoz ideális társ. Már csak a váz miatt megéri az árát, az alkatrészeket meg lehet csereberélni később.
Ezzel a kőkemény bringával nemcsak a túrákon lehet száguldozni, hanem első „komolyabb” montiként elmerészkedhetünk vele akár a versenypályákra is. A túráról és a bicóról készült házi videó és túraleírás megtekinthető a kisarpi.blogspot.com címen.
Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi lapszámában.
[poll id=”137″]
FORGALMAZÓ Velobike Kft.
SZÁRMAZÁSI HELY Tajvan
VÁZGARANCIA élattartam
ALKATRÉSZ-GARANCIA 1 év
AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR 179.900 Ft
TESZTELT BRINGA MÉRETE 17″
ELÉRHETŐ VÁZMÉRETEK 15″, 17″, 19″
VÁZANYAG Specialized A1 Premium alu
VILLA Rock Rock Shox Dart 2 SL; 80 mm út
KORMÁNYCSAPÁGY Specialized hagyományos 1 1/8″
HAJTÓMŰ Shimano M521 Octalink / 22-32-42 fog
KÖZÉPCSAPÁGY Shimano BB-ES25 Octalink
lÁNCKERÉKSOR Shimano HG50 / 11-32 fog 9 seb.
LÁNC KMC X8
VÁLTÓKAROK Shimano Deore
ELSŐ ÁTDOBÓ Shimano Deore
HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano Deore
FÉK Alloy V-fék
FÉKKAROK Specialized
ELSŐ AGY Shimano RM40
HÁTSÓ AGY Shimano RM40
FELNIK Specialized HR XC CNC oldalfal / 32 furat
KÜLLŐK rozsdamentes; 1,8 mm
KÜLSŐK Specialized Fast Trak LK Sport; 26×2,0
KEREKEK TÖMEGE gyz-ral, tárcsákkal (e / h) 1728 g / 2448 g
KORMÁNY Specialized alloy rizer; 640 mm / 25 mm emelés
KORMÁNYSZÁR Specialized 3D kovácsolt; 25,4 befogó
MARKOLAT Specialized Enduro
NYEREGCSŐ Specialized alloy; 30,9 / 350 mm
NYEREG Specialized Indie XC 143
PEDÁL alu keretes taposó
ÖSSZTÖMEG: 12,51 kg (pedál nélkül)
GEOMETRIA
Fejcsőszög 70,3 fok
Nyeregvázcső-szög 73 fok
Felsőcsőhossz 557 mm
Vízszintes felsőcsőhossz 580 mm
Nyeregvázcső-hossz 432 mm
Láncvillahossz 424 mm
Középcsapágy-magasság 300 mm
Tengelytáv 1058 mm
Kormányszárhossz 60 mm