Alsó-közép kategóriás női cross / trekking modell, teleszkóppal, triplán húzott könnyű alu vázzal, 24 sebességes váltórendszerrel. Kétféle színben – piros-feketében és sárga-feketében érhető el.
Kellys Omega
Forgalmazó: Mama sro., Piestany, Sk
Származási hely: Kína, Tajvan; gyártási hely: Szlovákia
Negyedik fordulójához érkezik 2010. június 19-én, szombaton 11 órakor az idei edzőverseny-sorozat a budapesti Millenáris Velodromban. Az omnium jelleggel zajló küzdelemben fordulónként és a sorozat végén összetettben egyaránt győztest hirdetnek.
A 3. fordulóból a kedvezőtlen időjárás miatt csak a selejtező futamok kerültek lebonyolításra, így a forduló eredményei az összetett rangsorba nem számítanak bele. A tabella elején a 2. forduló óta tehát a helyzet változatlan. Az U13-as korcsoport összesítésének élén jelenleg Hajdú Máté Olivér (BVSC-Zugló), az U15-ös korcsoportban Peringer Balázs (KSI SE), az U23-Elit kategóriában pedig Solymosi Márton (BVSC-Zugló) áll.
A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínéül épült. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6, míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott.
Az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy kapcsolatainkban határon túl élő honfitársainkkal korszakváltáshoz értünk. A több civil szervezet összefogásával, hagyományteremtő céllal megvalósuló KorszakVáltó Határon-Túra 2010 kerékpáros esemény a sport eszközével új szolidaritást kíván teremteni a határon innen és túl élők között. – mondták el a szervezők a biciklitúra sajtótájékoztatóján 2010. június 16-án.
Eisenkrammer Károly, Erős Zsolt és Révész Máriusz
Az újraértelmezett, minőségibb magyar-magyar kapcsolatok kialakítása érdekében a szervezők úgy látják, nemcsak társadalmi-politikai, hanem közösségi és egyéni szinten is cselekedni kell. Ezt demonstrálva nagyszabású, Magyarországot Erdéllyel összekötő kerékpáros túrát hirdetnek a Vuelta Sportegyesület szakmai támogatásával, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Hármashalom Alapítvány együttműködésével.
„Új, pozitív korszak kezdődik Magyarország és Románia, valamint a határon túl élő magyarok életében, új alapokra helyezzük az anyaország, és a határon túl élő magyarok viszonyát, és közben baráti kezet nyújtunk a szomszédos népeknek is.” – mondta Révész Máriusz, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumának tagja.
A biciklitúra résztvevői augusztus 14-én a budapesti Kossuth térről, egy látványos műsort követően indulnak el. Két nap alatt keresztülhaladnak Magyarországon, majd hatnapi tekeréssel (napi átlagosan 50-100 km-t megtéve) jutnak el Csíkszeredára. A célban ünnepélyesen átadásra kerül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyar közadakozásból felújított gyermekotthon épülete.
A KorszakVáltó Határon-Túra 2010 során bemutatkoznak az útvonal által érintett városok és települések is. A túra tervezett útvonala mentén, a szervezők a napi részállomásokon helyi kulturális rendezvényekkel fűszerezik a programsorozatot, helyi és magyar fellépők közreműködésével.
Az útvonal
„A túrára bárki jelentkezhet, akár a 8 napos teljes táv, akár csak egy-egy résztáv erejéig. Várjuk mindazokat, akiket a túra-teljesítmény vonz, akik a jó ügy érdekében csatlakoznának, de azokat is, akik Erdélyt szeretnék kerékpáron felfedezni.” – mondta Eisenkrammer Károly, a Vuelta Sportegyesület elnöke.
A kerékpártúra elkötelezett támogatója Erőss Zsolt, hegymászó – sportoló is. Zsolt erdélyi származású sportember, így átérzi a Túra szellemi és a sportolói fontosságát is: „Csíkszeredán születtem és a székelyföldi Gyergyó vidékén nőttem fel. A székely-magyar nemzettudatomban mindig nagyon fontos volt a magyarsággal való összetartozás. Úgy látom, Magyarország a közelmúltban kevés figyelmet fordított a határon túli magyarságra, sokan nem is tudnak létezésükről, pedig Erdéllyel érdemes ismerkedni. Biciklivel közelebb kerülhetünk a tájhoz, és az emberekhez is.” – mondta Erőss Zsolt.
Jótékony tekerés
A kapcsolatépítésen túl a KorszakVáltó Határon-Túra adományok gyűjtésével is segíteni kíván: minden befizetett részvételi díj összegéből 1000 Ft a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára kerül átutalásra. A Dévai Alapítvány a Nyárád menti Dózsa György községben épülő Irgalom háza Gyerekotthon berendezésére fordítja az összegyűlt összeget. A szeptemberben átadásra kerülő épületben 18-20 marosszéki gyermek talál majd új otthonra. A KorszakVáltó Határon-Túra 2010 kerékpáros túra fővédnöke Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke.
A Macskaszem nem ismeretlen márka a kerékpárosok körében, hiszen a kiegészítők világában számos területen alkottak / alkotnak maradandót. Ezúttal egy felső kategóriás kerékpárkomputerüket kaptuk kipróbálásra, mely szinte mindent tud, ami elvárható, és mindezt ráadásul madzagok nélkül, egyetlen érzékelő egységgel teszi.
A kijelzőnek éppen nincsen sok mutatnivalója van, de azért informatív: balra felül a pillanatnyi sebesség, tőle jobbra kék mezőben éppen egy szerény maximális percenkénti csapásszám, alatta az eltelt idő és a megtett távolság
A funkciók részletes mélyelemzésébe most nem mennék bele, a cikk végén ott a felsorolásszerű leírás. Egyből a közepébe vágnék, szereljük fel a cuccost, aztán irány – esetemben – az országút.
A komputer bilincsestül, hátulnézetben. A téglatestszerű kinövésből kipattintható a műszer, így a bringa szállítása esetén biztonságba helyezhetjük
A kerékpárkomputerek kormányra szerelésének három módozata létezik. A klasszikus megoldás a stucni mellett valamelyik oldalon közvetlenül a kormányra szerelés. Ennek hátránya, hogy elveszi a helyet más kiegészítők elöl (mondjuk lámpa és pulzusmérő együtt már nem fér el). Újabban dívik a stucnira rögzítés is, a szimmetriamániások hatalmas örömére. Ennek hátránya, hogy 3-4 centivel hátrébb kerül a kijelző, így rátekintéskor nagyobb fejmozdulatot igényel. Ellenben ahogyan tesztalanyunk rögzíthető, az egyesíti mindkét megoldás előnyét, azok hátrányai nélkül, sőt… A keskeny, csak egyik oldalon rögzített bilincs mellett még bőven marad hely valaminek, így a stucni mellett a kormánycső mindkét oldala tulajdonképpen szabadon marad. A kijelző a stucni elé, középre kerül, így fejmozdulat nem szükséges, csupán egy lefelé pillantás ahhoz, hogy a szükséges információk birtokába jussunk. Aprónak tűnő ámde a gyakorlatban hihetetlenül kényelmes változtatás ez. A komputer helyzetét (szögét, magasságát) tág határok között állíthatjuk.
Ez a mágnes felelős a hajtókar fordulatszám adatainak közvetítéséért
A kijelző számára információkat közlő érzékelő egység a bal oldali láncvillán kapott helyet. Helyzete nem véletlen, hiszen így egy helyre futhatnak be a hátsó kerékre szerelt sebességmérő- és a bal oldali hajtókarra szerelt fordulatszámmérő mágnesből érkező információk. A jeleket két, közös rögzítési pontra szerelt vevő csáp gyűjti be, melyeket egyetlen csavar meghúzásával rögzíthetünk a legideálisabb helyzetben, miközben a komplett egységet kábelkötegelők tartják a láncvillán. A beállítás könnyű, a rögzítés atombiztos.
A komputer kijelző egységén kívül ezek a motyók tartoznak még a szettbe: a két mágnes, a komputer rögzítő bilincse és az érzékelő egység
A bringára tekintve diszkréten búvik meg az érzékelő egység, annak ellenére, hogy érthetetlen módon ezüst színben pompázik, és nem is érhető el feketében. Rajta kívül viszont semmiféle bilincs, kábel nem zavarja meg az összképet, ami főleg az első villára tekintve üdítő élmény.
Információs szupersztráda
A lovak közé csapva először egy kicsit szokni kell, hogy a pillanatnyi sebesség a bal felső sarokba került. Jobban megvizsgálva azonban a kijelző felépítése teljesen logikus. Felül a két fontos pillanatnyi adat (a sebesség és a hajtókar percenkénti fordulatszáma), alul pedig két választható további információ két sorban. Utóbbi helyen én többnyire a stopper / megtett út párost jelenítettem meg, így összesen négy fontos adatot követhettem figyelemmel. Ha másra lennénk kíváncsiak, a jobb oldali gombbal változtathatjuk az alsó sávban megjelenő, adatokat, míg bal oldalon egy külön gombbal a pillanatnyi-, átlag-, maximális- percenkénti hajtókar fordulatszám, valamint az összes hajtókar körülfordulás adatnégyese között váltogathatunk. A legutolsó adat inkább érdekes, mint hasznos – megtudhatjuk például, hogy mondjuk egy 112 kilométeres távon 86-os percenkénti csapásszámmal összesen 16.500-szor fordul körbe a lábunk…
Apró csillaghajó szállt a láncvillára...
Gombokból viszont akad még néhány. Az előlapon egy a mérés indításához és az egyes menüpontok jóváhagyásához, míg egy további a részidők kijelöléséhez. A hátlapon egy a világításnak, egy a beállítási menühöz és egy a készülék újraindításához.
A két elem léte sejteti, hogy a komputer energiaigénye jelentős, így a tervezők nagy hangsúlyt fektettek az energiatakarékos működésre. Rövidebb megállást követően a készülék készenléti állapotba vált, ilyenkor csupán a pontos idő látszik rajta. Hosszabb használatbéli szünet esetén automatikusan alvó üzemmódba helyezi magát, ilyenkor akkor is manuálisan kell ébresztenünk a rendszert, ha esetleg időközben elindultunk.
Jelbeszéd az életünk
A tesztalany mellé útravalóul azt kaptuk, hogy ez az egyetlen olyan vezeték nélküli komputer, amely a Lakihegyi adótorony közvetlen szomszédságában is működőképes marad. Hogy ez így van-e, azt nem tudom, mert nem jártam ott vele, viszont a Damjanich utcai troli vezetéke, illetve a szentendrei HÉV vonalának közelsége rendszeresen zavarba hozta. Ilyenkor általában 5-10 másodpercig durcásan semmit sem mért, rosszabb esetben bedobott egy 220-as hajtókar fordulatszám adatot, hogy innentől kezdve már ne derüljön ki, hogy mi is volt a napi tényleges maximum.
...megnéztük közelebbről, de idegen lényekre nem leltünk benne...
Viszont egyúttal védelmembe is venném most a Cateye-t, ugyanis jóval egyszerűbb, első villára szerelt érzékelővel rendelkező vezeték nélküli típusát immár két éve használom, és soha nem vesztette még el a jelet. Nagy dolog – mondhatnánk – hiszen ott az érzékelő távolsága mindössze 30 cm a komputertől, ezzel szemben itt nyolcvan. Igen ám, de vannak cégek, akik dupla ennyiért kínált vezeték nélküli rendszereik esetében ezt a 30 cm-t sem bírják áthidalni veszteségmentesen. Ennek fényében a CC-CD300DW időnkénti félrelépése megbocsátható, főleg annak ismeretében, hogy más negatívum nem találtatott nála.
Kinek ajánlható a Cateye CC-CD300DW kerékpárkomputer?
Nagytudású darab, így az átlagkerékpáros megközelítőleg a funkciók felét használná ki, tehát elsősorban maximalista kerékpárosoknak javasolható. Olyanoknak való, akik nem szeretik, ha kábelrengeteg szövi be a bringájukat. Akik számára fontos a hajtókar-fordulatszám mérés (komoly edzésmunkához szinte elengedhetetlen ma már), és edzés közben számtalan részidőre van szükségük. Számunkra ez a komputer jelentheti magát a tökélyt, már csak egy pulzusmérőt kel felcsattintani mellé, és minden lényeges edzésadat a birtokukba kerülhet. Mindemellett aki szereti a jó minőséget és az okos megoldásokat, az sem fog csalódni.
...különösnek találtuk ellenben, hogy egyszerre két mágnes is kommunikál vele
Funkciók:
– pillanatnyi-, átlag- és maximális sebesség mérése
– pillanatnyi-, átlag- és maximális percenkénti hajtókar-fordulatszám mérése
– stopper
– pontos idő
– napi kilométer-mennyiség mérése (két külön túra adatai is tárolhatók egyszerre: distance 1 illetve distance 2)
– összes megtett kilométer-mennyiség (odométer)
– kerékpározással töltött összidő
– 50 részidő tárolására alkalmas
– részidő adatok tárolása: távolság, átlagsebesség, átlag hajtókar-fordulatszám
– összes hajtókarfordulat az adott távra vonatkoztatva
– két kerékméretet állíthatunk be egyszerre (A és B), így két kerékpáron is használható
Egyéb tulajdonságok:
– kódolt jeladó
– háttérvilágítás
– a komputerhez kábellel csatlakoztatott, a kormányon bárhol elhelyezhető nyomógombok (két darab kétgombos panel) opcionálisan rendelhetők hozzá
Műszaki adatok:
komputer tartóbilincs kompatibilitás: 22-32 mm átmérőig
Elemszükséglet: 2 db CR2032 (komputer), 2 db CR2032 (érzékelő egység)
Maximális megengedett távolság a komputer és az érzékelő egység között: 100 cm
Tömegadatok:
Hajtókarfordulat-mérő mágnes: 4 g
Sebességmérő mágnes: 4 g
Érzékelő egység: 50 g
Komputer: 53 g
Rögzítő bilincs: 13 g
Mindösszesen: 124 g
A cikk megjelenését a Paul Lange Hungary Kft. támogatta.
Hétvégén lezajlott a világkupa-sorozat második fordulója is. Mint már említettem az előző cikkemben, idén összesen hat futamon tudnak bizonyítani a versenyzők, így ezzel a versennyel már a szezon egyharmadán vagyunk túl, azaz aki esetleg Mariborban hibázott (Hill, Peat), itt már nem engedhetett meg magának újabb rontást. A szezon leghosszabb pályáján azonban ez nem is olyan egyszerű…
DH világkupa 2. forduló: Fort William
Fort William a versenyek sorában egy nagy klasszikusnak számít, amit sokan már kicsit unnak is. Erre érezhettek rá a szervezők, ugyanis elég komolyan áttúrták a nyomvonalat. Eddig a pálya eléggé egynyomvonalas volt, és az alján, a hosszú tekerős szakaszon az erőnlét döntötte el a dolgokat. Most viszont a felső szakasz nagyságrendekkel technikásabb és durvább lett: kövesebb és tele akár másfél-két méter magas letörésekkel. A közvetítésen pedig jól lehetett látni, hogy bizonyos szakaszokon akár egymástól három méterrel arrébb lévő nyomokat is használhattak a versenyzők. Kivették a régi erdei szakasz egy részét is, és helyette nyitottak egy gyorsabb újabbat.
Összességében tehát sokkal tempósabb és lendületesebb lett a pálya, ugyanakkor nagyon próbára is tette a gépeket. Egyes források 60 fölötti defektet számoltak össze. Scott Sharples egykori világkupa menő és ausztrál edző úgy nyilatkozott, hogy a pálya annyira durva, hogy a versenyzők nem tudnak annyival menni, amennyit ők bírnának, mert egyszerűen a bringáknak nem lehet annyit adni, ha egyben akarnak leérni. Ezt támasztja alá Hill este is, aki a mért edzésen törte szilánkosra a hátsó kerekét és az első is olyan volt, mint amire rátolatott egy kamion. Ezt ő szokás szerint zárt szájjal és egy kis apró mosollyal csak úgy kommentálta, hogy „wasn’t looking good.” Emellett saját magát is annyira lenullázta, hogy másnap az időmérőn csak átgurult a rajtvonalon, majd kiállt a pályáról. Olyan erősek voltak a vállfájdalmai, hogy nem tudta tartani a kormányt még vasárnap sem, úgyhogy nem indult. Ezzel tulajdonképpen elpasszolta azt a lehetőséget, hogy önerőből nyerje az összetettet, ugyanis Minnaar és Gee fej-fej mellett haladnak komolyabb gondok nélkül, tehát nekik is minimum egy ekkorát kellene hibázniuk a következő versenyek valamelyikén, hogy Hill versenyben maradhasson. Ez tavaly mindkettőjüknél megtörtént, de idén úgy fest, hogy fejben nagyon ott vannak, és az a 250-260 pont előny már nagyon nagy.
A 4X pálya szintén nem tartozik a legkönnyebbek közé, főleg egy elég durva sziklakert-letörés kombináció miatt, amit sokan nem is tudnak ugrani. A nagy esélyes továbbra is Jared Graves volt, aki ellen a döntőben most már nem tudott egy az egyben felállni az RSP csapat, így hozhatta a tavalyi formáját, amellyel vezeti az összetettet.
A DH-n a britek okozhattak nagy meglepetést, mert ez az ő pályájuk, mindegyikük sokat edz itt, de ennek ellenére nem nagyon tudtak még itt nyerni, így újra bizonyítani akartak. És ez tulajdonképpen össze is jött nekik, mert Ben Cathro nagyot ment, de beszorult a lánca, így remek teljesítménye az eredményén nem látszott. A tavaly még junior Dany Hart pedig nagyon sokáig ült a „forró székben”, és a végén is 12. maradt, ami a VK leghosszabb pályáján, még mindig 18 évesen elég tiszteletre méltó eredmény.
A döntőben szokás szerint a lányok jöttek előbb. Rachel Atherton nyerte az időmérőt, de szoros volt az eredmény. Ezen a pályán ugyanis látványos, hogy ki az, aki technikásabb (fenti szakaszon jó idők) és ki az, aki erős (a 2. részidő és a cél közti szakasz). Tracey Moseley erős és technikás is, így beérkezésekor átvette a vezetést. Őt Pugin a második mért helyen több mint két másodperccel verte, de a tekerésnél 0,02-re olvadt az előnye, azaz nagyon nem mindegy, hogy a célkapu egy pályán egy méterrel előbb vagy hátrébb van. Neki most szerencséje volt. Persze csak addig, amíg Jonnier be nem ért, mert ő aztán megmutatta, hogy ki az igazán erős, mert csak a tekerős szakaszon adott 3 mp-t Puginnek, és ezzel már biztos második helye volt, ugyanis már csak az Atherton lány volt a pályán, aki a második mért pontnál vezetett is egy fél másodperccel. A tekerést azonban nem bírta olyan jól, így kikapott bő egy másodperccel. Ezzel az összetettben mindkettőjüknek van egy első és egy második helye, de a maribori jobb időmérő eredménye miatt viszont Jonnier vezet 15 ponttal.
A fiúknál is nagyon nagy volt a hajtás, de a drámák is. Cedric Gracia például a pálya felénél elintézte a láncát. Ennek ellenére olyan tempót tudott gurulni még a lapos, tekerős részen is, hogy a Nissan kapuban még egy „öngyilkos nullkezet” is tudott ugrani. Kovarik is hasonlóan peches volt. 2002-ben ő állította be ezen a pályán a világ eddigi legnagyobb győzelmi időkülönbségét bő 14 másodperccel, így azóta őt itt mindig nagy esélyesnek tartják. Az első mért ponton második is volt (az időmérőn meg kilencedik), de aztán defektelt, és ezzel minden esélye elszállt.
DH világkupa 2. forduló: Fort William
Mint fent említettem, sokáig Danny Hart állt az élen, de aztán jött az ausztrál erőgép, Mick Hannah, és jó öt másodpercet vert rá, ami két másodperccel volt jobb Minnaar időmérő győztes idejénél. A végén ez Hannahnak az ötödik helyet jelentette. Gee indulásakor, ahogy minden brit versenyzőnél, olyan üvöltésben tört ki a 18.000 fős szurkoló sereg, hogy az biztos, hogy sok másodpercet hozzátett a teljesítményéhez. Nagyon akart is bizonyítani, mert itt a családjából még egyikük sem tudott nyerni, és ő már tulajdonképpen mindent megnyert, amit ebben a sportágban lehet, de egy hazai világkupa-győzelem még hiányzott. A technikás részen nem nagyon hibázott, erősnek, meg mindig is erős volt, így megérdemelten nyert, bár ő a célban ebben még nem lehetett biztos.
Minnaar végül is harmadiknak jött be, amivel 15 pontnyi előnye maradt az összetettben Gee előtt, aki 1,8 mp-t adott Minnarnak a tekerős szakaszon, akit pedig a legjobb tekerőnek tartanak a mezőnyben. A második a meglepetésember, Cameron Cole lett, aki ezzel az összetettben már a 3. helyen áll. Blenkinsop és Leov mellett egy újabb új-zélandi, akivel ezentúl számolni kell. Érdemes megnézni, hogy Gwin, Hannah és Blenki egy tizeden belül ment egy bő négy és fél perces pályán.
Aaron Gwint és Matti Lehikoinent is érdemes még kiemelnünk. Előbbi ugyanis még mindig inkább újonc a világkupákon (tavaly ment először teljes szezont), ahol hihetetlenül jól szerepelt és most is a 4. helyen áll. Erre a versenyre nagyon tudatosan edzett, mert tavaly nagyon elkészült itt az erejével, ami meg is hozta a gyümölcsét. Matti pedig az évek óta tartó pechsorozata után egyre jobban kezd magára találni. Idén végre ismét Intense-t kapott a feneke alá, ami a jelek szerint felgyorsította. Ráadásul a csapata, a CRC Intense Simmonds, Camellini, Mechura és Buchar segítségével a legjobb csapat lett.
Bár még csak a szezon egyharmadánál járunk, de az látszik, hogy a tavalyi legjobb ötből Hillnek (összetett 11.), de főleg Peatnek (összetett 25.) már nem nagyon van esélye a végső győzelemre, ami jó eséllyel Gee és Minnaar között fog eldőlni, bár Gwin és Fairclough is még kényelmesen lőtávon belül van, meg persze a következő pályák nagyon harapósak lesznek. Peat teljesítményét érdemes lesz figyelni a továbbiakban pár ok miatt. Ez neki is – mint ahogy Gee-nek – hazai pálya, tehát presztízskérdés volt a jó szereplés. Épp ezért szokásától eltérően egész héten a szivárványcsíkos mezében ment, amit eddig mindig csak az időmérőre és a döntőre vett fel. És ahogy tavaly Gee-nek sem, idén neki sem nagyon hoz szerencsét. Ugyanakkor lehetséges, hogy Peatnek megszűnt a motivációja: tavaly ugyanis beállított, majd megdöntött minden rekordot, hiszen tizenhét világkupa-győzelme van, és legalább ötvenszer állt már a pódiumon. Végre – és teljesen megérdemelten – begyűjtötte a hőn áhított vb mezt is. Ezek után nem nagyon van hova tovább. És nem is jönnek az eredmények: két gyatra VK futam, ahol az első tíz közelébe se tudott férkőzni, holott nem volt semmi komolyabb hibája, és az általa nagyon hosszú évek óta sorozatban nyert Lisszabon DH-n is esett. Könnyen lehet, hogy ennek a kiüresedésnek a jele ez az általa is élete legrosszabb szezonnyitásának tartott teljesítmény. Kíváncsi vagyok, hogy magára talál-e, és hogy kitölti-e a három éves szerződését a Santa Cruznál. Csak remélni tudom, mert a sportág egyik legnagyobb és legkedvesebb alakja.
A végére pedig egy újabb technikai csemege a Dirt magazin jóvoltából, akik a versenyen, ahogy ígérték, újabb adatokat mértek le a gépeken. Most a kormányok kerültek terítékre. Stucnik tekintetében nincs nagy különbség, mert kivétel nélkül mindenki 40-50 mm-s integrált változatot használ, hogy az eséseknél ne csavarodhasson el a kormány. (Hogy ez mennyire fontos szempont, azt a Tihany DH gyökeres szakaszán lehetett jól látni, amint többeknek is esés után eltekeredett a kormánya a hagyományos stucni miatt, így már csak lebotorkálni tudtak a pályán.) Az emelések is hasonlóan szűk határokon belül – 15-30 mm között – mozogtak.
A szélességeknél viszont az utóbbi években elharapózott kormányszélesítési lázat figyelembe véve meglepőek voltak az adatok. A lemért bő tíz emberből – pár kivételtől eltekintve – mindenki 740-és 760 mm közötti szélességgel megy. Csak Mick Hannah-nál és Fairclough-nál mértek ennél szélesebbet 785 és 830 (!) mm-t. Fairclough mondta is, hogy a váltáshoz át kell helyeznie a kezét, annyira széles a kormánya, cserébe viszont nagyon stabil.
A Fort Williamben lévő nyom elég gyors, a mért részen 60 km/h körül mentek. Ennek tükrében érdekes, hogy itthon sokan toldalékolják a kormányukat, ami még nagyon veszélyes is, hiszen a kormányt – már ha az egy jó kormány -, akkor az adott szélességhez tervezték. A toldalékolás pedig nagyban megnöveli az erőkart, ezáltal csökkenti az élettartamot, ráadásul a legvékonyabb külső részre fekszik fel. Emellett pedig a hazai pályák átlagsebessége elég messze van a VK tempótól, így ha a 190 cm magas Peat és Minnaar fűrészeltet a gyári Boobarból, hogy 760-as legyen, akkor itthon a fogasnál több mint vicces, amikor egyes PolarX-eken 800-as kormányok virítanak. Ráadásul, aki ment már igazán széles kormánnyal, az tudja, hogy kis tempónál nem olyan jó érzés menni vele. Egyszerűen kell neki a nagy sebesség, hogy kijöjjön az előnye. És akkor még nem beszéltünk a VK menő nőkről, akik közül sok rommá verné az egész hazai élmezőnyt, de beérik a 700-720 mm-es szélességekkel. Szóval, aki sokat megy külföldön vagy gyors pályákon, az vegyen széles kormányt, aki meg csak gurulgat, annak – a divatozást leszámítva – biztos, hogy nyerőbb lesz egy kicsit keskenyebb változat is.
A Balaton Bike Fest MTB futamain induló versenyzők és egyesületeik nyílt levelet juttattak el szerkesztőségünkbe, mely változtatás nélkül kerül a továbbiakban közlésre.
2009-ben nagy csinnadrattával kelt életre gyakorlatilag a semmiből a Balaton Bike Fest. A tervek és az elképzelések első hallásra már-már monumentálisak voltak, de az időjárás rányomta a bélyegét a tavalyi rendezvényre és sokkal kevesebben jelentek meg például a hegyikerékpáros maratonon, mint más maraton versenyeken. Pedig akkor még tejben és vajban fürösztötték a versenyzőket: eddig nem látott pénzdíjak és tárgyjutalmak özöne majdnem minden kategóriában…
Idén már jelentős visszalépés volt érezhető a verseny szervezésében, már a weblapon megjelent cikkek grammatikai színvonala sem sejtetett sok jót egy ilyen nagyszabású rendezvényre nézve, és a negatív információk egyre gyűltek a maraton rajtja előtt. Nem szeretnék azonban elveszni a részletekben, maradnék a tapasztaltaknál és mellőzök mindenféle mendemondát.
Kezdjük talán a legelején a problémák sorát. Megérkeztünk a rajt-cél területre (ami elméletben remek helyszín): csak kis dolognak tűnik, de a szervezőknek talán gondolnia kellene arra, hogy ha több száz embert fogadnak egy SPORT eseményre, akkor azoknak bizony vannak szükségleteik, amit nem árt kielégíteni. Volt elég wc, nem ez a probléma, de mit érnek ezek, ha már 2,5 órával rajt előtt nincs wc-papír. Apró probléma, ami viszont sokaknak komoly bosszúságot okozott.
Beérkezve a rendezvény sátrába megdöbbentem, hogy mekkora sorok kígyóztak. Eleinte azt gondoltam, hogy rekordszámú résztvevő lesz és akár itt is meglesz az 1500 induló, mint más maratonokon. Ez a teóriám hamar bedőlt, hiszen 300-an indultak az országúti versenyen és szemmérték alapján biztos nem volt 600-nál több induló a maratonon se. Ez azt jelenti, hogy maximum 900 indulót nem tudtak kiszolgálni a szervezők kellő gyorsasággal. Arról nem is beszélve, hogy a résztvevők nagy része már vagy előnevezett, vagy szombaton lebonyolította a procedúrát.
Várni kellemetlen, de mivel ennyire lassan zajlott a nevezés, ezért a maraton (ami csak megjegyezném, hogy UCI C2-es kategóriás) 30 percet, az országúti verseny 40 percet késett, mellesleg a szombati OX verseny közel egy órával később rajtolt el. Elkezdhetünk azon hőbörögni, hogy mi lesz így az elit versenyzők bemelegítésével, stb., stb., de ennél szerintem sokkal érdekesebb, hogy a szervezők hagytak több száz kerékpárost várakozni a tűző napon egy centi árnyék nélkül. Ad abszurdum a versenybírók még ki is zavarták a kerékpárosokat a cserjék tövéből, ahol árnyékot kerestek, azzal, hogy „Márpedig most nagyon komoly rajtbeszólítás lesz…” Talán hasonló vehemenciát kellett volna mutatni kedves sporttársak, amikor a beérkezőket kellett volna dokumentálni…
A verseny közben az járt a fejemben, hogy vajon mennyit törődhettek a szervezők a pályával? Olvasni lehetett, hogy másik maratonok rendezői heteken át munkagépekkel és két kézzel takarítják tisztára nyomvonalat. A maraton nyomvonala ehhez képest itt minden volt csak rendezett nem… Olyan érzése volt az embernek, mintha első alkalommal ő járna ezeken az utakon, mert annyi avar, gally és hordalék volt a pályán. Ez nem csak balesetveszélyes, hiszen az ember nem tudja, hogy merre rakja az első kerekét, de egyben tönkre is teszi a bringákat, hiszen folyamatosan felkap valamit a lánc, amit aztán annak rendje és módja szerint be is szorít a küllők közé. Azon kívül, ha már a résztvevők magukat és a bringáikat versenyzésre megfelelő állapotba hozták, akkor a minimum, ami elvárható, hogy a rendező a pályát is ennek megfelelően jó állapotba hozza.
Itt vissza is térhetünk a maratont megelőző napon rendezett OX futamra, melynek pályája egy gyengébb falusi napok kerékpárfutamára emlékeztetett jobb esetben. Láthattunk már sok érdekes pályát, amit a világszövetség ellenőre átvett, de nincs a rendezőkben annyi önkritika, hogy belássák, hogy amit leraknak az asztalra, azzal csak rontják saját és a magyar hegyikerékpár-sport megítélését?
Az igazi problémák azonban csak a célba érkezés után kezdődtek a maratonon. Nem mondom, hogy minden chipes időmérő rendszer hibátlanul működik, de senki se akarja elhitetni velünk, hogy egy olyan rendszer, mely több ezer futóval meg tud birkózni, az nem tud 600 kerékpárost feldolgozni! Ez mesének is rossz. Este 6 órára tervezték az eredményhirdetést, ami az utóbbi évek mountain bike versenyeinek egyik leggyászosabb momentumává vált.
Hat óra helyett este nyolckor került sor végül az eredmény hirdetésre, és akkor is csak két kategória számára, eddig tartott amíg sikerült összerakni az első 10 illetve 15 helyezettet az elit kategóriákban. A többi kategóriára váró sporttársak csak álltak és néztek, hogy mi történik éppen velük, elvégre ők is megszenvedtek az elismerésért! Meddig tart – ha már különböző színnel vannak megkülönböztetve a távok – az éppen aktuális kategória első három helyezettjét egy kockás füzetben felírni? Utána aztán lehet tovább folytatni a dokumentálást, de hogy azokat a sportolókat, akik a tömegbázisát adják mountain bike-nak, így kisemmizik… nem tudok mást mondani erre mint, hogy szégyenletes és botrányos. Semmi mást nem kelt az emberben, mint viszolygást és csak arra gondolhatunk (jogosan), hogy a résztvevők csak statisztálnak a szervezők pénzszerzési folyamataiban.
Itt már nem arról van szó, amit idén máshol is megfigyelhettünk, hogy hogyan trükközik ki szervezők a pénzdíjak kifizetését az elit versenyzőknek. Itt nem másról van szó, mint hogy a mountain bike végleg elveszít példaképként állítható versenyzőket és sportszerető embereket néhány szervező nemtörődömsége vagy szánt szándéka miatt. Nem fog sokáig tartani, amíg az ilyen eseményeknek komoly következményei nem lesznek, s ha a Szövetség és a szervezők nem reagálnak a kialakult helyzetre, akkor nem marad más, mint Nekünk, a kerékpározás szerelmeseinek cselekedni!
Aláírták:
Zalaegerszegi KSE
Bringavilág SK.
Meditech Sport Club
Grósz Béla – Corratec World Team Bringavilág
Melts András – Corratec World Team Bringavilág
Cser Gábor – Maraton Merida CST
Takács Tamás – Bringavilág SK – Bringahirado.hu
Lengyel Tamás
Blazsó Márton – Bringabanda
Baros Bálint – Bringabanda
Valcsó Anikó – X2S Kona Team
Szalay Péter – X2S Kona Team
Dobai Zoltán – TREK-SE – XENOFIT
Szalontay András – Maraton Merida CST
Szalontay Bence – Maraton Merida CSTŰ
Márkus János – VKE-Nelson
Gyulyás Ádám – G Racing – ActivLab-Hercules
dr. Cseh Veronika – KTM Erste Leasing
Vámosi Gergő – KTM Erste Leasing
Közleményt juttattak el szerkesztőségünkbe a Balaton Bike Fest Maraton szervezői:
Tisztelt Egyesületek, Sportolók!
A Balaton Bike Fest Maraton eredmény összesítésénél sajnos problémák léptek fel, amelyek a nevezési rendszer és a UCI kategóriarend összehangolásából adódtak. Időeredmények vannak, de ezeknek kiértékelése több időt vesz igénybe.
Azt a kockázatot, hogy esetlegesen a helyszínen rossz sorrendet hirdessünk nem vállaltuk fel. Természetesen az eredményeket hamarosan közzé tesszük, valamint díjátadó ceremóniát a Duna Maraton eredményhirdetése előtt megtartjuk. Elnézést kérünk minden érintettől.
A gyártó merevfarú csúcsmodellje. Minden részletében a maximumot nyújtja a kompromisszum mentes verseny XC modell, a Sabotage.
Full XTR, Crossmax ST kerekek, R7 MRD villa, Dynamic Carbon csúcs váz…nem nagyon lehet kommentálni, beszéljen a specifikáció alább.
Kellys Sabotage
Forgalmazó: Mama sro., Piestany, Sk
Származási hely: Kína, Tajvan; gyártási hely: Szlovákia
A Balaton Bike Fest keretein belül idén is nagyszabású és nemzetközi downhill versenyt sikerült rendezni, amelyet azonban sajnos a tévé sem a helyszínen, sem élőben nem közvetített, holott bennfentes körökből lehetett tudni, hogy a pálya idén sokkal látványosabb lesz, mint tavaly. Sikerült ugyanis megegyezni egy telektulajdonossal az alsó szakaszon, aki átengedte a rendkívül meredek telkén a nyomvonalat. Ez a gyökeres, poros szakasz lett aztán a pálya csúcspontja, ahol a végső helyezések eldőltek.
Will Rischbieth és a Kyle Straittel közös biciklije a gyökeres szakasz végén, elit 6. hely
Az időmérők idején már 35 fokos hőség fogadott minket két óra autókázás után. Gyorsan összeszedtük magunkat, majd elindultunk fel a nyomon, amely a felsőbb szakaszokon nagyjából megegyezett a tavalyival. A rajt után volt egy kis sodrós száguldás, majd jött a különdíjat érdemlő távolugró rámpa, amelyen 16 és fél méterrel Filip Polc nyert. Utána jöttek a sprintelős szakaszok és a sebességmérés, amely szintén különdíjat ért a leggyorsabb versenyzőnek. Sokaknak gondot okozott az öt púpból álló hullámsor, amit a jobbak kettesével ugrálva vettek. A tavalyi verseny legnehezebb szakasza következett utána, de a beugrás az erdőbe most sokkal könnyebb volt, mert kisebbet kellett ugrani, illetve nem volt sár. Nehezítésként bekerült viszont a már említett meredek szakasz, ahol tulajdonképpen három komoly fordítót és egy tuskóról induló nagyon magas és mély letörést kellett abszolválni. Önmagában egyik sem lett volna nehéz, de egymásra fűzve és a rendkívül meredek és csúszós talajon már szinte mindenki hibázott. Érdekes módon a mentőnek ide egyszer sem kellett kijönnie. Aki túlélte ezt a szakaszt, annak még bő három méter magasságból át kellett ugrania a parkoló kivezető útját, majd besprintelni a strandra, a vízparton lévő célvonalig.
A számtalan fa fordítókanyar egyike
Szóval ez most annyiban volt csak városi DH, hogy lakóházak közt ment a nyomvonal, de több volt az erdei talaj és egy darab lépcsőn sem kellett végigcsattognia a 140 fő fölötti tíz nemzet fiaiból és két leányából felálló versenyzőseregnek.
Az időmérőn a mért edzés fordított sorrendjében jöttek a srácok, így már ekkor is egyre izgalmasabb futamokat láthattunk. Már ahol odafértünk a pályához, mert a pálya zömét tulajdonképpen elzárták a közönségtől. Tavaly Minnaarék mellett állva épp hallottam, amint azt kérdezte Nico Vinktől, hogy hol van a közönség, meg a csajok. A kérdést emiatt most is feltehette volna, ha nem Willingenben küzdött volna egy másik pénzdíjas versenyen. Ráadásul idén ugye kivetítőn sem láttuk a pálya egyéb részeit, így mindenki csak annyit tudott az eseményekről, amennyi épp azon a belátható két-három helyen történt, meg amit Víg Balázs kommentárjaiból hallott. Aki szegény szintén csak a kiírt részidőkre hagyatkozhatott, ami néha megtréfálta. Szóval mindenki a fölső nagy ugratónál, meg a gyökeres szakaszon tömörült, így a versenyzők a pálya kétharmadán egymaguk tekertek.
Halász Krisztián az egyetlen gyors nyomvonalon
Estére aztán, amikor a döntők kezdődtek, már egész sokan lettünk. Az Open kategória látványos esésekkel tarkított küzdelmeiből egy román fiú, Parau Sorin került ki győztesen, megelőzve honfitársát Dan Marcu-t és a harmadik helyezett magyar Bajusz Balázst. Sorin egyébként 52 km/h feletti sebességével megnyerte a leggyorsabb versenyzőnek járó különdíjat is, és bő 4 másodperccel verte a második helyezettet.
A szenioroknál Rácz Ferkó – a tavalyi győztes – tudta, hogy nagyon nehéz dolga lesz, ha meg akarja védeni a címét, mert idén először az egyre ritkábban versenyző Gulyás Misi is ebben a kategóriában indult, de a 38. évét már betöltő Deli Győző is nagyon veszélyes ellenfél, és a szlovén Leposa Dusan is kemény harcos. A döntőben aztán mindenki javított is az idején, és Misi megmutatta, hogy még mindig kiválóan bringázik, Dusan pedig nem akart csak 75 Euróért utazni ennyit, így összeszedte magát és öt másodpercet javítva feljött Feri és Győző elé az időmérő negyedik helyről a másodikra.
Még a legjobbak is hibáztak itt, Szabó Bandi a 3. legjobb magyar
A nőknél a bejelentkezett négy hölgyből, csak a téli csokikupákon is aktív Veres Bogi és Jonas Tímea Ella mert elindulni a pályán. A gyökeres részen hatalmas ováció közepette futottak le a bringákkal. Az időmérőn Bogi volt jobb, de a döntőben vetélytársnője jobban koncentrált, ami 150 Euró pluszt jelentett neki.
A juniorok aztán felpörgették a tempót. A 14-18 éves vékonyka srácok olyan eszeveszett módon jöttek lefelé, hogy csak kapkodtuk a fejünket. És, hogy mennyire profik, azt jól mutatja, hogy a tizenhét fős mezőnyükben az időmérő és a döntő sorrendjében egymáshoz viszonyítva csak pár ember került arrébb, azok is csak pár hellyel. Sajnos a külföldiek itt is taroltak, így legjobb magyarként Liszi Attila csak a dobogó alsó fokára állhatott fel.
Természetesen a legvégén jöttek a profik, akik iszonyatos iramot diktáltak. A Pivot csapat két ausztrál (Rischbieth és Delfs) és egy amerikai Strait versenyzője összesen két bringával közlekedett, így egyikük mindig a mezőny élén ment le, hogy a kocsi még felérjen a másik indulására a géppel. Az időmérőt közülük Delfs nyerte, megelőzve a tavalyi győztes Polcot és az előző hétvégén Fort Williamben 6. helyet szerző Sam Blenkinsopot. Igaz, ők hárman egy tizeden belül voltak, de az első öt közt is csak hét tized volt. A legjobb magyar a nyolcadik helyen lévő Szecskay András volt, aki sajnos a döntőben visszaesett a 13. helyre. Állandó versenyző és csapattársa Krizsák Jani szerencsére meg tudta őrizni 10. helyét, ráadásul Kántor Miklóssal századra egyező idővel, így a döntő első tízében hazánkat csak egy ember tudta képviselni (Miki a rosszabb időmérő eredménye miatt hivatalosan a 11. helyre került). Ez a tény jól mutatja, hogy mennyire durván mentek a külföldiek. Polc és Blenki is felgyorsult, így a harmadik helyre szorították Delfs-t.
Szerencsére erről a szakaszról senki nem zuhant le
A részidők alapján, de pusztán látványra is egyértelműen látszott, hogy a külföldiek az alsó, tehát a technikás szakaszon léptek le a magyar élmezőnytől. Teljesen más nyomokon mentek ott, illetve sokkal kreatívabban használták ki a kanyarok támasztékait, amit érezhetően sokan lestek el tőlük az időmérőn. Az is beszédes, hogy az első tíz magyarból hatan egész télen versenyeznek a csokikupa-sorozatban, de pár kivétellel igaz ez a szenior, a női és junior mezőny legjobbjaira is, azaz nagyon számít az, hogy nem marad ki egy fél év a bringázásból, és nő a versenyrutin.
Színvonalas kerékpárversenyt láthatott a közönség 2010. június 13-án Tihanyban. A háromfordulós Erste Tour amatőr országúti versenysorozat 2. fordulójának mezőnye balatonfüredi lassú rajttal indult neki a Tihanyi-félszigeten található 12,1 kilométeres körpályának, hogy azon a hosszútávosok 7, míg a rövidtávosok 1 kört teljesítsenek.
Tihany központjában kapaszkodik az élmezőny
A Vuelta Sportegyesület és a BMK Kft. szervezésében, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség szakmai felügyelete mellett megvalósult kerékpárverseny két távján – 90 illetve 17 kilométeren – összesen több mint 250 országúti kerékpáros állt rajhoz. Az időjárásra ezúttal nem lehetett panasz, bár olykor már talán sok is volt a napsütésből.
Igazi balatoni hangulat, fürdőzőkből átvedlett szurkolókkal
A változatos körpályán a nézők, szurkolók számára is látványos csatákat vívtak a résztvevők, végül a hosszútáv abszolút győzelmét Benedek László szerezte meg, a hölgyeknél Nagy Enikő győzedelmeskedett. A háromfordulós versenysorozat összetettjének tabelláját továbbra is az Erste Tour Esztergom nyertese, a tihanyi Visszhang dombra negyedikként érkező Tóth Attila vezeti.
A hosszútáv női győztese Nagy Enikő lett
Akik a helyezések sorsába ezúttal nem tudtak beleszólni, azoknak is érdemes volt megvárni a díjátadó ceremóniát, ugyanis az eredményhirdetést követően a résztvevők között sorsolás útján egy Bianchi versenykerékpár talált gazdára.
Az 5. korcsoport és egyben a hosszútáv abszolút dobogósai: a győztes Benedek László, Verebélyi Vikor és Dancs Márton előtt
Az Erste Tour versenysorozat következő – egyben utolsó – állomására, az Erste Tour Szerencsre 2010. július 24-én kerül sor.