Home Blog Page 1214

Le Mans 24: Káldy Attila új egyéni csúccsal ötödik

Egy 24 órás versenyen bizony éjszaka is pörög a láb…
Egy 24 órás versenyen bizony éjszaka is pörög a láb…

Véget ért a 2. alkalommal megrendezett Le Mans-i 24 órás kerékpárverseny, ahol hazánkat Káldy Attila képviselte – nem is akárhogyan…

Le Mans, 2010 - Káldy Attila tiszteletére viszik a magyar zászlót
Le Mans, 2010 - Káldy Attila tiszteletére viszik a magyar zászlót

A második alkalommal megrendezésre kerülő versenyen Káldy Attila másodszor állt rajthoz. Célja már a tavalyi indulása során is egyéni csúcsa megdöntése, és a 700 kilométeres határ túlszárnyalása volt. Ez akkor nem sikerült, most ellenben igen.

A segítők felsorakoznak a kerékpárokkal - Le Mans-i rajttal indul a mezőny
A segítők felsorakoznak a kerékpárokkal - Le Mans-i rajttal indul a mezőny

Káldy Attila 24 órán belül 173 kört tett meg a 4185 méteres versenypályán, ez egész pontosan 724,005 kilométert jelent. A 174. körét a verseny lefújása előtt két perccel kezdte meg, így az összesen teljesített 174 köréhez 24 óra 6 perc 18 másodpercre volt szüksége. Ezzel a teljesítményével a 266. helyen végzett az összesen 355 csapatot és egyéni indulót felvonultató mezőnyben.

Le Mans, 2010 - Káldy Attila idén Bianchi színekben állt rajthoz
Le Mans, 2010 - Káldy Attila idén Bianchi színekben állt rajthoz

Saját kategóriájában, azaz az egyénileg induló férfiak között (46 induló) egy előkelő 5. helyet szerzett ezzel. A 24 órán belül megtett több mint 724 kilométerrel megjavította – nem hivatalosan, hiszen ez egy bolyozást is lehetővé tevő verseny volt – Szőnyi Ferenc 721 kilométeres 24 órás magyar csúcsát.

Egy 24 órás versenyen bizony éjszaka is pörög a láb…
Egy 24 órás versenyen bizony éjszaka is pörög a láb…

Attilát Le Mansban szponzora, a Bianchi kerékpárokat forgalmazó BikeLine Kft. munkatársai kísérték, a magyar csapat pedig jelenleg hazafelé tart a verseny helyszínéről. Nemsokára exkluzív interjú keretein belül szólaltatjuk meg a magyar ultrakerékpárost.

Káldy Attila 51 évesen újra egyéni csúcsot döntött
Káldy Attila 51 évesen újra egyéni csúcsot döntött

Részletes eredménylista ide kattintva érhető el.

További információk: www.24heuresvelo.fr

Fotó: Claude GASNAL Organisation, Szél Attila

Módosul a Mátra Maraton útvonala, szombaton családi nap az Adrenalin Parkban

Utolsó hetébe érkezett a Mátra Maraton szervezése, mint a pályabejárás alkalmával kiderült, a Mátrát sem kímélte az idei viszontagságos időjárás. A T-Mobile Top Maraton sorozat utolsó állomásán a pálya nyomvonala helyenként változtatásra szorult.

A módosított útvonal térképe
A módosított útvonal térképe

„A tavalyi évhez képest jelentős módosulás történt a pálya nyomvonalában, ami mindhárom táv mezőnyét érinti. A Vörösmarty Turistaház és Mátraháza, autóbusz-forduló között a tavaszi, nyári esőzések, az azok nyomán keletkezett károk miatt a kék-piros-sárga jelzésű turistautat nem tudjuk használni. Van, ahol a fahíd egyszerűen leszakadt. Ennek következtében a pálya az erdei úttal párhuzamosan, a 24-es jelzésű főúton fog haladni a jelzett szakaszon.” – mondta Eisenkrammer Károly főszervező.

A rajt-cél területe nem változik, a T-Mobile Top Maraton sorozat záró állomásán a három táv mezőnye a sástói Oxygen Adrenalin Parkból indul, augusztus 29-én reggel. Előző nap, szombaton, egy családi verseny kerül megrendezésre a park területén. Ennek egyik legnagyobb eseménye lesz, hogy át lehet menni bringával a hatalmas függőhídon. Szombaton egy meghívásos duál triál versenyt is szervez a Vuelta csapata.

Bővebb információk: www.topmaraton.hu és www.matramaraton.hu

A Mátra maraton topikja a Bikemag Fórumon ide kattintva érhető el.

Forrás: T-Mobile Top Maraton sorozat 4. állomás – Mátra Maraton sajtóközlemény

Sikeresen célba ért a KorszakVáltó tekerés

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

A kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot.

Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevői 5 magyar és 5 romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon érkeztek célba augusztus 21-én.

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

A kárpát-medencei baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon számára a nevezésekből 300.000 Ft adomány gyűlt össze, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek.

„Leírhatatlan, hogyan fogadtak minket mindenhol, minden nap azt hittük, a terített asztalt, a szíves vendéglátást már nem lehet fokozni, de mégis. Az utolsó napon, célállomásunk Csíkszereda előtt 10 huszár várt ránk, és tisztelegtek előttünk. Csíkszeredában Balogh György konzul hintóval kísért minket a központba, ahol a gyönyörű Mikóvárban tartottak fogadást a tiszteletünkre. Ezután közösen áttekertünk a gyermekotthonba, ahol sor került az adományok átadására. Vasárnap reggel a kerékpárok a Schwinn-Csepel jóvoltából teherautókkal indultak haza Budapestre, a személyszállítás tekintetében kis csúszásban vagyunk, de a társaságból sokan reggeli kirándulást szerveztek a környéken, amíg megérkezik a transzport hazafelé. Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az időjárás, minden szempontból.” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező.

Forrás: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

KorszakVáltó Határon-Túra: Udvarhelyen ünnepelték Szent István Napját a KorszakVáltók

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

Úgy tűnik, a kárpát-medencei összetartás üzenetét hordozó, Csíkszeredába tartó, 8 napos KorszakVáltó Határon-Túra beteljesíti küldetését. Mélyen Erdélyben, Maros megyében járva az érintett falvak lakói nemzetiségtől függetlenül lelkesen üdvözlik a kerekeseket.

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

A Budapest-Eger-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon zajló 757 kilométeres túra már 8 megyén (Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Bihar, Szilágy, Kolozs, Maros) haladt keresztül, a csütörtöki 108 kilométeres szakasz végén elérték Marosvásárhelyt, augusztus 20-án pedig a küldetés apropóját adó módosított állampolgársági törvény hatályba lépésének napján elérték Hargita megyét, és Székelyudvarhelyt.

„Már szinte csak föl-le haladunk a hegyekben, egyre keményebbek a 6-7 órás tekerések, ami a résztvevőket és a technikát is egyre jobban megviseli. Szeretnék köszönetet mondani szerviztámogatónknak, a Schwinn-Csepelnek, a szerelőknek most már bőven akad munkája, hogy senki ne maradjon állva az út szélén. Bebizonyosodott az is, hogy erre a túrára a hegyikerékpár vagy a trekking a legmegfelelőbb, országúti versenykerékpárral könnyen bajba lehet kerülni a rossz minőségű utakon. A csütörtöki nap fénypontja a mezőrücsi frissítőállomás volt, a román nemzetiségű településen is hihetetlenül szívélyesen fogadtak, emlékezetesen finom juhtúrós-kapros kenyérlángossal, ami elképzelhetetlenül jól esett.” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező.

Közben finisébe fordult az augusztus 21-én, Csíkszeredában véget érő KorszakVáltó Határon-Túra. Nemzeti ünnepünkön Székelyudvarhelyre érkeztek meg a bringások, ahol Bunta Levente polgármester az első ízben megrendezett Szent István Napok keretein belül köszöntötte a Budapestről érkező vándorokat.

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

Bár mindkét ország mindennapjaiban akadnak nehézségek, – addig nincs baj, amíg bringások érkeznek városunkba Budapestről a barátság üzenetét hordozva – köszöntötte a kerekeseket Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. Az ünnepen a túrát végigtekerő Révész Máriusz, országgyűlési képviselő felolvasta a KorszakVáltók küldetésnyilatkozatát, kiemelve, hogy az augusztus 20-án hatályba lépő módosított állampolgársági törvénynek köszönhetően „új, pozitív korszak kezdődik Magyarország és Románia, valamint a határon túl élő magyarok életében, új alapokra helyeződik az anyaország, és a határon túl élő magyarok viszonya”.

„A napi 100 kilométeres táv során továbbra is nagy hegyeket kellett leküzdeni, A Korond utáni 900 méter magas emelkedőn ismét kialakult egy háziverseny is. Először akadt dolga a túrát kísérő mentősöknek is, egy kisebb esést követően, szerencsére horzsolásokon kívül nem történt baj. A szovátai pihenőhelyen elköltött ebéd után felkerestük a túra egyik védnöke, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által is támogatott gyermekotthont, ahol megindító élményben volt részünk. A székelyudvarhelyi célba érkezve, a főtéren terített asztal, vigadalom várt minket Szent István Napján.” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező.

Augusztus 21-én, szombaton a célállomásra, Csíkszeredába érkeznek a bringások, többek között huszárszázad kíséretében.

További információk a www.korszakvalto.hu oldalon.

Forrás és fotó: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

Schwalbe Delta Cruiser teszt

Elöl a krémszínű oldalfalas-, hátul a Reflex csíkos típus látható (Szöveg: Lcs, fotó: Lcs, Schwalbe)
Elöl a krémszínű oldalfalas-, hátul a Reflex csíkos típus látható (Szöveg: Lcs, fotó: Lcs, Schwalbe)

A Schwalbe Delta Cruiser tesztje során abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jómagam és feleségem is pont ilyen külsőt használunk saját trekking gépeinken. Nem akartam 30-as külsőnél szélesebbet a gördülési ellenállás miatt, ugyanakkor kicsit aggódtam, mi lesz, ha felmálházunk, valamint gyereküléssel bírni fogja-e a terhelést a 28-as Delta…

Elöl a krémszínű oldalfalas-, hátul a Reflex csíkos típus látható (Szöveg: Lcs, fotó: Lcs, Schwalbe)
Elöl a krémszínű oldalfalas-, hátul a Reflex csíkos típus látható (Szöveg: Lcs, fotó: Lcs, Schwalbe)

Első tapasztalatom az volt, hogy bár a gyártó az alacsony árral az alap külsők közé lövi be a tesztalanyt, a tapasztalatok kellemes meglepetést hoztak. Nincs semmi high-tech a Deltában sem a defekt elleni védelem, sem az alapanyag, sem a szövetsűrűség, sem a tömeg területén, mégis, ismét ki kell emelnem a Schwalbe alapanyagát. Az SBC összetétel pont azt hozta, amire kitalálták: legyen tartósabb, mint a versenyre szánt alapanyag, legyen jó a gördülési ellenállása, de azért tapadjon is megfelelően.

A Delta teljesen hangtalanul suhan, kopásnak semmi nyoma 1000 km-en túl sem, pedig rendre nagy teher alatt használtuk. Szúrásos defekt sem volt a bő fél év alatt, eső viszont annál több, melyek során kiemelkedően jól viselkedett az alapanyag, ráadásul a minta látványosan jól kivezette a vizet a futófelület alól. Említettem, hogy aggódtam a terhelés miatt, nos ezzel kapcsolatban csak a nyomásra kell odafigyelni, mely ajánlottan 3,5-6 bár között kell legyen, nekem ebben a szélességben, cuccal együtt 80-85 kilóval terhelve 5-5,5 bár kellett – úgy tökéletes volt.

Sötétben, megvilágítva szinte vakítva veri vissza a fényt a reflex csíkos változat, ezzel jól láthatóvá téve minket
Sötétben, megvilágítva szinte vakítva veri vissza a fényt a reflex csíkos változat, ezzel jól láthatóvá téve minket

A Delta Cruiser ajánlását sikerült jól kitalálnia a gyártónak, valóban egy meglepően jól működő, kedvező árú mindenes. Magam is azt tapasztaltam, hogy egy jó 4-es osztályzatot, mindenféle körülmények között kaphat, legyen az száraz-, vagy vizes aszfalt, döngölt terep, hosszú-, vagy rövidtáv, kényelmes túrázás vagy ügyintézős száguldozás. (Megjegyzendő, hogy Schwalbe Delta Cruisert teszteltünk már a magazin 2004. júniusi számában, és az akkori tesztkülső párból mindennapos városi használat mellett az egyik még mindig gurul. Meglehetősen elpusztíthatatlan, magas futásteljesítményű külsőnek ismertük meg – a szerk.)

Jellemzők és technológia:

– Puncture Protection: az általános felhasználású-, kedvezőbb árú külsők defektvédelme, mely egy plusz gumiréteget jelent a futófelület alatt.
– SBC: Schwalbe Basic Compound – a gyártó alap gumiösszetétele, mely nincs kihegyezve egy bizonyos felhasználási területre, hanem amolyan mindenes alapanyag.
– Perem: a Delta Cruisernek csak drótperemes változata létezik, a tesztelt változat tömege 525 g, a gyártó által megadott 535 helyett.
– Reflex csík: egy fényvisszaverő csík az oldalfalon.
– Szövet sűrűsége: 50 Tpi
– A hivatalos ajánlás így szól: „Általános túra külső, bármilyen túra kerékpárra, az aktív életmód kedvelőinek”.

Schwalbe Delta Cruiser
Schwalbe Delta Cruiser

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft., www.paul-lange.hu, www.lanchalozat.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
Tesztelt méret: 28-622
Tömeg: 525 g

Elérhető változatai:
– 28-622 Puncture Protection, drótperem, fehér oldalfal
– 28-622 Puncture Protection, drótperem, reflex csíkkal
– 37-622 Puncture Protection, drótperem, krémszínű

Ajánlott fogyasztói ár: 4.190 Ft

Szöveg: Lcs
Fotó: Lcs, Schwalbe

Kik lesznek 2010 pályabajnokai? – elkészült a nevezési lista

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

A hétvégén, 2010. augusztus 22-24-én megrendezésre kerülő pályabajnokságra 10 korcsoportban összesen 78 versenyző nevezett. Népes mezőny gyűlt össze a férfi eliteknél, sok az új versenyző a nőknél. Izgalmasnak ígérkezik sprintben a Lovassy-Szalontay összecsapás.

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

Letölthető dokumentumok:
– nevezési lista

A versenyprogram és a versenykiírás ide kattintva érhető el.

Forrás: BVSC-Zugló, www.bvsccycling.hu

PhotoSokk: Tuba Zoltán

Kerékpáros futár a Dózsa György úton – Canon EOS 50E, 100 mm, 1/60s, f/4, ISO 400 push +1
Kerékpáros futár a Dózsa György úton – Canon EOS 50E, 100 mm, 1/60s, f/4, ISO 400 push +1

Interjúalanyunk évekig futárkodott a fővárosban és közben – egyetemi tanulmányai mellett – fotóriporter végzettséget szerzett, így az alábbiakban betekintést nyerhettek a fixik világába is. Zoli zömmel fekete-fehérre dolgozik, hogy a figyelmet még inkább az általa kívánt motívumokra terelje.

Tuba Zoltán
Tuba Zoltán

Névjegy:

Név: Tuba Zoltán
Életkor: 25
Foglalkozás: fotóriporter, egyetemi hallgató (ELTE geográfus szak)
Mióta foglalkozik fotózással: 2001
Speciális terület: riportfotózás, dokumentarista fotográfia
Felszerelés: Canon EOS 50E, Canon EOS 10D, 17-40L, 75-300, Metz 44 AF 4 vaku
Fontosabb munkák, megjelenések: HVG, Heti Válasz
Elérhetőség: www.tubazoltan.com

– Hogy fér meg egymás mellett az egyetem, a futárkodás és a fotóriporterkedés?

– Úgy, hogy már nem dolgozom futárként, hanem főállású diák vagyok. Mellette a saját anyagaimat fényképezem, valamint – ha időm és lehetőségem engedi –, alkalmanként megrendelésre rendezvényeket, koncerteket.

Kerékpáros futár a Dózsa György úton – Canon EOS 50E, 100 mm, 1/60s, f/4, ISO 400 push +1
Kerékpáros futár a Dózsa György úton – Canon EOS 50E, 100 mm, 1/60s, f/4, ISO 400 push +1

– Ezek szerint a futárkodás volt legelőször?

– Régebben nem versenyszerűen ugyan, de XC-ztem, aztán miután 1999-ben Gödöllőről a fővárosba kerültem, áttértem az aszfaltbringázásra; a városban kb. 2001 óta kizárólag örökhajtós kerékpárt használok. Manapság ez már nem számít kuriózumnak, de annakidején még csak páran használták, és én is beláttam, hogy számomra ennél nincs jobb közlekedési eszköz. Könnyű, igénytelen (persze azért oda kell rá figyelni), valamint ha véletlenül ellopnák, mindenki azonnal felismerné.

Többször indultam futárversenyeken, ahol nyernem – emlékeim szerint – sosem sikerült, de legtöbbször a közvetlen élbolyban voltam fellelhető. Az örökhajtós bringákkal rendezett egyhelyben álló versenyek közül azonban egyet-kettőt meg is nyertem. Ezeket leszámítva amúgy a versenysport sohasem volt az én szám íze szerint való.

– Hogyan lettél futár?

– Amikor még a Műszaki Egyetemre jártam, bekopogtattunk a Hajtás Pajtáshoz ugyanazzal a barátommal, aki a fényképezésbe is belevitt. Felvettek minket és bár rendhagyó munkarendben, de mégis elmondhattuk magunkról, hogy kerékpáros futárok vagyunk. Büszkén viseltük a táskát, a dzsekit, valamint a táblát a bicikliken, utóbbit akkoriban nem is vettük le soha, még hétvégeken sem.

Futár munka közben a Szent István körúton – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/6.3, ISO 100
Futár munka közben a Szent István körúton – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/6.3, ISO 100

– Mi volt a munka legnehezebb része?

– Talán amikor nem tudtam aludni az eső kopogásától, mert tudtam, hogy ha reggel felkelek, kint szakad az eső, és nekem mégis muszáj ronggyá ázva lehúznom a műszakot. Ez az én idegeimet bizony fel tudta őrölni. Ugyanakkor a gyönyörű reggelek, nappalok, délutánok, a nyári agglomerációs fuvarok, valamint a kilátás a hegyekből, és az a sok-sok helyszín, amit megismerhettem a városon belül, mindenért kárpótolt.

A mások számára legnehezebb rész egyébként szerintem a futár-életmódból való kilépés. Nagyon sokan ragadnak benne, hiszen sokkal szabadabb, mint a legtöbb betanított munka, és biztos keresetet jelent, ami ráadásul még 4-6 évvel ezelőtt nem is számított rossz jövedelemnek.

– Milyen lépcsőfokokon keresztül válhat valaki a „kemény mag” tagjává?

– A „kemény magnak” nevezhető csoport vidám figurákból áll valójában. Ha valaki egy húron pendül velük, ugyanazokat a zenéket kedveli, szeret kicsit úgymond a társaság középpontja lenni, nem okoskodik feleslegesen, könnyedén be tud illeszkedni a társaságba.

Déli pihenő – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/500s, f/5, ISO 100
Déli pihenő – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/500s, f/5, ISO 100

– Ez is úgy működik, mint mondjuk a DH, vagy XC mezőny, ahol vannak a rutinos profik, és az őket utánzó, figyelő amatőrök?

– Az aktívan dolgozó futárok között tényleg vannak rutinos profik, vannak olyanok, akik egyszer majd azok lesznek, és van egy réteg, akik valószínűleg soha nem voltak bringások, és nem is szeretnék a „futár-életérzést” a magukénak tudni. Ők nagy valószínűséggel nem fogják utánozni a rutinosabbakat. A majd egyszer rutinossá válók pedig valójában nem utánoznak, hanem ők maguk is rájönnek menet közben, hogy mi az, ami hasznos – mind bicikli, mind ruházat szempontjából.

Az utóbbi években külön réteget kezdtek alkotni azok, akik nem futárok, de tetszik nekik az öltözködés meg az életérzés, amit a futárokkal való mutatkozás ad. Egyébként szerintem tökéletesen látszik, hogy ki az, akiből „belülről fakad” ez az egész, és ki az, aki csak divatból hordja a félvállas zsákot, divatból használ örökhajtós bringát, stb. Ezt én nem is akarom firtatni, de amikor a képeket válogatom, akkor csak a hiteles arcokat ábrázolókat hagyom meg. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy csak régi arcokat fényképezek…

– Hogyan kezdődött a fotózás?

– Egy barátom hatására. Kezdetben teljesen autodidakta módon: rengeteg technikai szakirodalmat olvastam, értelmeztem, és nagyon sok filmem ment el a kísérletezgetésre. Ilyen módon természetesen csak a fotózás technikai részével tudtam képbe kerülni.

A képek esztétikájával, mondanivalójával csak a MÚOSZ-képzés során kezdtem foglalkozni. Volt külön „képolvasás” nevű tárgyunk például, ahol egész órán képeket nézegettünk, és mindenki leolvasta róluk, amit csak tudott, majd a tanárunk, Gera Mihály következett. Egy másik órára mindig egy adott témáról kellett képet vinni, aztán mindenki mondott a csoporttársai képéről egy-két szót, majd általában a tanár is jól lehurrogta. Az ember meg legközelebb már odafigyelt az ekkor kiemelt hibákra.

Manapság technikai dolgokról kevesebbet olvasok, helyette sokkal több fotóalbumot nézegetek, jó sokszor és jó sokáig. Keresem bennük a közöset, a „gyújtópontot”, valamint természetesen a hibákat, hiszen tökéletes kép a legritkább esetben születik. Igyekszem emellett az összes fotókiállításra elmenni.

Versenyző a Millenárison – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/160s, f/5, ISO 400
Versenyző a Millenárison – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/160s, f/5, ISO 400

– Gondolom sokszor bringázás közben is fotózol. A felszereléssel és a táskával kapcsolatban milyen elvárásaid vannak?

– Minőségben soha nem adom alább a számomra elérhető legjobbnál, ugyanis nem lehet úgy fényképezni, hogy az ember óvja-félti a gépét, porban, esőben nem veszi elő; ehhez pedig strapabíró felszerelés kell. A profibb gépek súlya alapvetően nem érdekel, szükséges rossznak tekintem. Egyedül akkor szempont, amikor hosszabb túrára megyek, akár gyalog, akár biciklivel. Ekkor sokszor leveszem a markolatot, a napellenzőt, hogy minél könnyebb legyen.

A városban félvállas futárzsákban szoktam biciklizni. Ha viszem a gépet, akkor egy kisebb fotóstáskát teszek a zsákba, abba pedig a masinát. Ez megfelelően óvja esés esetén, a félvállas táska praktikumának köszönhetően pedig gyorsan elő lehet venni.

– Fotóriporterként rákészülsz a képekre vagy spontán dokumentálod az adott eseményt?

– Ha az ember megrendelésre fényképez, akkor arra előtte alaposan rá kell készülni. Megtekinteni a terepet, felmérni a lehetséges problémákat, amennyire lehet, kiküszöbölni azokat. Tisztába kell kerülni az események várható sorrendjével.

Ha magamnak dolgozok, akkor szeretek sodródni az eseményekkel. Ilyenkor nem kell azon izgulni, hogy lemaradok-e valami fontosról. Lehet új dolgokkal kísérletezni, és sokkal emberibb pillanatokat elkapni. Ehhez persze az kell, hogy a jelenlévők elfogadják a fotóst, tudatában legyenek annak, hogy ő ott van. Neki ugyanakkor úgy kell ott lennie, mintha ott sem lenne, és a pillanatok és „látványlehetőségek” közül azt kiválasztani, amelyik ezt teljes egészében visszaadja. Ez a (riport)fényképezés legnehezebb része; a pontos beállítások, ha nem is nevezhetőek másodlagosnak, de teljesen más képességeket kívánnak. Ez utóbbiak azonban tanulással elsajátíthatóak.

Futárok gombfociznak a törzshelyükön – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/4, ISO 400
Futárok gombfociznak a törzshelyükön – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/4, ISO 400

– Ha sportot fényképezel, akkor mire ügyelsz?

– Szeretem nem közvetlenül a sportot megmutatni, hanem a mögötte álló dolgokat, esetleg azokat, amelyek nem is közvetlenül a pályán történnek. A sportolók körül ugyanis mindig van valami, ami utal arra, hogy ők mivel is foglalkoznak valójában, de ha nem a teljesen megszokott környezetükben, vagy nézőpontból látjuk őket, sokkal közelebb kerülnek hozzánk, megérezzük, hogy ők is emberek.

Látvány tekintetében szeretem a borongós időben, szórt fényben, lehetőleg vakuzás nélkül készült, letisztult, éles árnyékok nélküli képeket, sok homogén felülettel, amit csak itt-ott szakít meg valami, szinte utalásszerűen a tágabb környezetre. A homogén felület természetesen nem fehér falat jelent, hanem mondjuk egy fa lombozatát vagy egy kupac összegubancolódott madzagot. Ez persze szinte soha nem érhető el ebben a formában, de mindig törekszem rá. A legfontosabb pedig a képen szereplő emberek arca, azon belül is a szem…

– Mi volt a legkülönlegesebb fotós élményed?

– Úgy érzem, hogy számomra azok a legkülönlegesebb élmények, amikor sikerül teljes mértékben együtt „lélegezni” az eseménnyel, mintha mindenütt ott lennék, és minden sikerülne. Ez annyira nem ritka, de az ember nem mindig van olyan „lelkiállapotban”, hogy el tudja ezt érni. Ilyen volt az a bizonyos este, amikor tavaly a futárok egyik gyülekezőhelye – a Melegedőnek nevezett szórakozóhely – tartotta az ötödik születésnapi buliját. Nagyon sok futár volt jelen, és mindenki azért jött, hogy jól érezze magát. Mindenki tudta, hogy én miért vagyok ott, ezzel nagyban megkönnyítették a munkámat és hozzájárultak a hangulatot átadó képek elkészüléséhez. Az alatt a négy-öt óra alatt folyamatosan kattogtattam, és végül teljes megelégedettséggel mentem haza.

Csíkhúzóverseny a Hősök-terén – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/4, ISO 800
Csíkhúzóverseny a Hősök-terén – Canon EOS 10D, 17 mm, 1/15s, f/4, ISO 800

– A honlapodon sok képed van a Millenárisról. Mit jelent számodra az a betonteknő?

– A Millenáris egy hihetetlen atmoszférával rendelkező létesítmény, ahol mintha megállt volna az idő. Mikor először beléptem, szinte fejbecsapott a látvány és az érzés. Fülledt volt a levegő, sehol senki, és az általam még sosem látott betonteknő ott terült el a Thököly úttól száz méterre. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezhet.

Tudom, hogy mekkora élet volt ott, nem szabad engedni, hogy elkótyavetyéljék. Talán fellendül a Millin a kerékpáros élet a jövőben, érzek biztató jeleket, és reménykedem. A készülő anyagommal is szeretném ráébreszteni az embereket arra, hogy ez a hely sok embernek még mindig a fél-, sőt, akad, akinek a teljes életét jelenti.

– Tíz év múlva sikeres fotóriporter vagy geográfus leszel inkább?

– A fényképezés könnyen összekapcsolható mind a társadalom-, mind a természetföldrajzzal. Lehet, hogy ezek kombinálásával próbálok meg majd valamit, de igazából nincs konkrét tervem; mindkettőt szeretném magas szinten művelni. A jövőmet mindenképpen Magyarországon képzelem el, de emellett a tervem az, hogy bejárom a világot. Erre adott esetben fotósként és földrajzosként is lehetőségem lehet, úgyhogy egyelőre jól állok. A barátnőm egyben évfolyamtársam a geográfus szakon, úgy gondolom, hogy bármihez is kezdünk majd, együtt fogjuk véghezvinni…

– Ehhez sok sikert kívánok, és köszönöm a beszélgetést!

Amatőr versenyző rajtja a Millenárison – Canon EOS 10D, 120 mm, 1/250s, f/5, ISO 400
Amatőr versenyző rajtja a Millenárison – Canon EOS 10D, 120 mm, 1/250s, f/5, ISO 400

Tippek a fotóstól:

1. Mielőtt nagyot szeretne alkotni az ember, mindenképpen meg kell figyelni az adott sportágat és az adott helyszínt, megkeresni az érdekes történéseket, nézőpontot, és felkészülni az esetleges váratlan fényviszonyokra. Érdemes előtte tanulmányozni ugyanannak a sportágnak a fellelhető sportfotóit, sokszor olyan dolgokat lehet rajtuk észrevenni, amik egyébként nem jutnának az ember eszébe.

2. A digitális technika segítségével addig lehet tökéletesíteni a felvételt, amíg csak akarjuk, az egész csak idő kérdése. Nem kell félni a sok felvételt készítésétől, bár én még az analóg időszakomban észrevettem, hogy körülbelül öt kockánál többet nem érdemes ugyanarra a dologra fordítani (persze vannak kivételek).

3. A fényképezőgépen soha nem törlök ki képet, otthon úgyis sokkal józanabbul tudom megítélni az egyes kockákat, valamint a kis kijelzőn egyébként sem lehet jól látni az élességet.

4. Fényképezés közben minden mást ki kell kapcsolni, nem szabad a többi emberre figyelni. Ebből a szempontból a fotózás teljesen olyan, mint a sport. Az atléták például ugyanezt teszik, mielőtt sorra kerülnének. Magukba zárkóznak, és csak a feladatra koncentrálnak.

Képsztori:

Egy többfordulós alleycat verseny egyik fordulóján készült a kép, éjjel. A szervezőtől megtudakoltam, hogy a város mely pontjain lesznek checkpointok, ebből kikövetkeztettem, hogy valószínűleg merre fognak a versenyzők elhaladni. A Nyugati pályaudvarhoz vezető sínek alatti alagútban kerestem egy rendhagyó látványt (a felbontott csatornafedelek és a falon lévő graffiti miatt esett a választásom erre a részre).

Versenyben – Canon EOS 50E, 28 mm, 1/30s, f/ 5.6, ISO 400 push +1
Versenyben – Canon EOS 50E, 28 mm, 1/30s, f/ 5.6, ISO 400 push +1

Többen is elhaladtak arra, de mindegyikük megtorpant, mikor meglátott, lelassított, vagy mosolygott, úgyhogy elég esélytelennek éreztem a dolgot. Aztán feltűnt Heki – a későbbi nyertes –, aki csak azzal foglalkozott, hogy minél gyorsabban letudja ezt a checkpointot is, úgyhogy csak elsuhant mellettem. Egyetlen kockát készítettem róla…

Linkajánló:

– Gárdi Balázs: www.gardi.hu
– Dezső Tamás: www.tamasdezso.hu
– Magnum fotósok: http://www.photoeye.com/gallery/magnumartists/homepageMA.cfm
www.photographyreview.com
www.dpreview.com

Megjelent a Bikemag 2007. júniusi számában.

Szöveg: KGÁdám
Fotó: Tuba Zoltán

KorszakVáltó Határon-Túra: már az erdélyi hegyekben a csapat

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

Belecsaptak a túra keményebb részébe a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot a kárpát-medencei magyar közösség baráti összetartásának jegyében letekerő bringások: a negyedik napon már Erdély kemény emelkedőin haladtak.

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

Kedden Székelyhíd és Zilah között 92 kilométer várt a kerekesekre, akik végre ideális kerékpáros időben, 23-24 fokban, oldalhátszélben teljesíthették a távot. Az amúgy is remek hangulatot fokozta az érintett falvak lakosságának lelkes bíztatása.

„Féltávnál vagyunk, a legfőbb hír keddről, hogy nincs hírem, minden hibátlanul működik, semmilyen szenzációról nem tudok beszámolni, de egyszerűen libabőrös néha az ember, olyan hangulatban fogadnak a falvakban. Tartottunk kicsit attól, hogy az erdélyi szakaszokon nehéz lesz megoldani az útvonalbiztosítást, mert nincs szerződésünk a román rendőrséggel, de mégis óriási segítséget kapunk, ahol elhaladunk, mindenhol lezárják a keresztutcákat, nagyon sokat segítenek, óriási köszönettel tartozunk nekik. A több mint százfős mezőnyünk nemhogy csökkent volna, hanem csatlakoztak olyan bringások, akik végigjönnek Csíkszeredáig. A mezőnyben egyébként kialakult egy sportosabb és egy lazább mag, akik eltérő tempóban közlekednek. Továbbra is várunk mindenkit, akik akár csak egy-két órás tekerés erejéig velünk tartanának utunk során!” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező.

Kolozsvárra érve többek között az erdélyi nagyvárosban született Szőcs Géza kulturális államtitkár köszöntötte a KorszakVáltó Határon-Túra több mint 100 kerekesét, akik a kárpát-medencei összefogás jegyében zajló tekerés 757 kilométeres távjának kétharmadán vannak túl.

A szerdai, Zilah és Kolozsvár közötti 102 kilométeres táv teljesítését követően a Kolozsvári Magyar Napok ünnepségsorozat keretein belül az operaházban ünnepelték az augusztus 20-án hatályba lépő, módosított állampolgársági törvény üzenetét hordozó bringásokat. A túrán részt vevő kerekesek – mint eddig minden célállomáson – szimbolikus aktus keretében ezúttal is zászlajukra kötötték az érintett város szalagját.

KorszakVáltó Határon-Túra 2010
KorszakVáltó Határon-Túra 2010

Sor került a Csíkszereda városába tartó túra első „versenyére” is, ahogy Eisenkrammer Károly főszervező elmondta: „A hegyekben kígyózó rossz minőségű, murvás utakon már nem kell olyan szigorúan venni a lezárásokat és a biztosítást, így egy 10 kilométeres hegymenetben sokan kipróbálták magukat, mit bírnak egymáshoz képest. A csütörtöki, hatodik szakasz reggelén kicsit borúsabb időre ébredtünk, egyébként is hűvösebb van a hegyekben, de szerintem ez már senkit nem gátolhat meg abban, hogy augusztus 21-én elérjük a célállomást Csíkszeredában.”

A túra részleteiről és a csatlakozási lehetőségekről további információk a www.korszakvalto.hu oldalon.

Forrás: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény, www.vuelta.hu

Acor Superlight kormányszarv teszt

Acor Superlight kormányszarv
Acor Superlight kormányszarv

Az Acor mindig is a kiváló ár/érték arányú termékeiről volt híres, illetve arról, hogy – hogyan is fogalmazzak – igen ügyesen implementálja a saját termékeire a neves gyártók jól bevált technológiáit. Most az Acor új, ABZ-2702 Superlight típusjelzésű hiperkönnyű kormányszarva került a kezeim közé, lássuk, hogy mire jó azon kívül, hogy a bevásárlószatyor nem csúszik le a kormányról.

Acor Superlight kormányszarv
Acor Superlight kormányszarv

Először is röhejesen könnyű. A 59 grammos (+ 3 g dugó) súlya különösebb kommentárt nem igényel, a legkönnyebbek közé sorolja. Ami a formáját illeti, gyakorlatilag átemelték a klasszikusnak számító, Richey WCS dizájnját, melyek szerintem a kormányszarvak evolúciós csúcsát jelentik. Semmi puccos ergo maszlag, semmi kétujjnyi ultrarövid marháskodás. Maga a markolható rész 8 cm hosszú.

Az ideális hossz mondjuk személyes preferencia kérdése – ki azt szereti, hogy az egész markával szorongathassa, ki pedig azt, hogy 3 + 1 ujj kényelmesen elférjen rajta, a tenyér külső, párnás éle pedig adja a megtámasztást és stabilitást. Nos, az Acor az utóbbi iskola követőinek kedvez, ha ő éppen nem egy leányzó vagy egy kis kezű férfi egyed, ugyanis egy kisebb kéz esetén egy 4 + 1 ujjas szarvról beszélünk. A lapáttenyerűeknek – mint pl. e sorok írója – egy félujjnyi CNC-zett alumíniumcső hiányzik a teljes kezes Nirvánához.

Acor Superlight kormányszarv
Acor Superlight kormányszarv

A fő különbség a WCS-hez képest, az elkészítés módjában van, ami e szarv esetén ügyes CNC robotok vaskeze munkája, szemben a WCS kovácsolt kialakításával. Dzz-dzzz, röpködő aluforgács és már kész is ez a pillekönnyű kis ászeszoár. Apró finomság továbbá, hogy ennek a textúrája a marásos eljárásnak köszönhetően mikrobarázdált, így némileg jobb tapadással bír dagonyás körülmények közt. Meglepetésemre ez tényleg egészen sokat számított.

Egyetlen negatívumának a kupakot említeném. Bár nevetségesnek tűnhet így első olvasatra, de én pl. notórius kupakelhagyó vagyok és irtó bután tud kinézni egy kupak nélküli szarv. Na ennek az Acornak kb. egy erősebb fékezés kell és kikatapultál belőle a töltény. Jó, egy kis túlzással. Minden estre egy közepes perecet egészen biztosan nem bír ki. Túlzottan rideg műanyagból készül, így inkább csúszik, mint tapad, de egy tépésnyi szigetelőszalag könnyen orvosolhatja ezt a problémát.

Acor Superlight kormányszarv
Acor Superlight kormányszarv

A kormány széleihez viszonyítva a szarv vége egy leheletnyit befele hajlik, így nemcsak ergonómialiag passzentosabb, de a cekkeres nyugdíjas nénik otthonkájába is kevesebb eséllyel fog beleakadni, amikor a Lehel piacnál centizve slisszolunk el mellette.

Jó cucc, semmi sallang. És az ára is jó – nagyon jó.

Termékadatok:
Forgalmazó: Mali Kft.; www.mali.hu
A termék a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el.
Össztömeg: 62 g/pár (kupakkal)
Ajánlott fogyasztói ár: 4.990 Ft

Szöveg és fotó: Farkas Dani

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága – versenykiírás

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

A Magyar Köztársaság 2010. évi Felnőtt, U23-as, Master és Utánpótlás Pályabajnokságára 2010. augusztus 22. és 24. között kerül sor a Millenáris Sporttelepen. A BVSC, a Két Kerékkel az Ifjúságért Alapítvány és a Kerékpáros Magyarország Szövetség szervezésében lebonyolításra kerülő bajnokságon minden klasszikus pályaszámban  nemzeti bajnokokat avatnak.

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010


A licences versenyzők mellett a hagyományok szerint ismét lehetőség nyílik arra, hogy az amatőrök is kipróbálják a pályát, számukra állórajtos 200 méteres, illetve állórajtos egykörös futamot írtak ki a szervezők vasárnap és hétfőn.

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

Az első, vasárnapi versenynap programját szinte egy az egyben kitöltik a legősibb pályaversenyszám a sprint- avagy repülőversenynek a futamai. Ez akár kiváló hétvégi látványosság lehet azoknak, akik még nem láttak élőben pályasportot. A hétköznapra eső versenynapok délutáni programja 15 illetve 16 órakor veszi kezdetét.

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

Letölthető Dokumentumok:
– Versenykiírás
– Versenyprogram
– Nevezési lap

Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010
Magyar Köztársaság Pályabajnoksága 2010

A Millenáris Sporttelepről (XIV. Budapest, Szabó József utca 3.) röviden:

A Millenáris Európa egyik legrégebbi kerékpárpályája, mely 1896-ban a Milleniumi ünnepségek sportrendezvényeinek helyszínéül épült. Itt rendezték meg 1897-ben az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig az UCI kerékpáros világbajnokság pályaszámainak adott otthont. Emeltfordulós, 412 méteres cementburkolatú pályáról van szó, mely az egyenesekben 11,6, míg a kanyarokban 36,6 fokos dőlésszögű. A Millenáris Sporttelep a Budapesti Olimpiai Központ része, a létesítménnyel kapcsolatos fejlesztési tervek kapcsán pedig 2006-ban a lebontása is felmerült. A hír erős kerékpáros civil szervezkedést váltott ki, ennek következtében az épület végül helyi védelmet kapott.

A Millenárisról bővebben: www.velodrom.hu

Forrás: BVSC
Fotó: HBalage