Home Blog Page 1213

All Mountain Akadémia: fékezés, avagy a sebesség kungfuja – 2. rész

Aranyszabály: kanyar ELŐTT lassítás, benne féktelen gördülés, kijövetelnél pedig kigyorsítás. Lehet bármilyen tapadós a kanyar íve, ha rajta fékezel, függőlegesbe állít az erő, és oda az egyensúly
Aranyszabály: kanyar ELŐTT lassítás, benne féktelen gördülés, kijövetelnél pedig kigyorsítás. Lehet bármilyen tapadós a kanyar íve, ha rajta fékezel, függőlegesbe állít az erő, és oda az egyensúly

A fékezés művészetét bemutató cikket legutóbb ott hagytam abba, hogy bemutattam, melyek a lehető leghatékonyabb fékezés feltételei és dióhéjban összefoglaltam a lassulás fizikáját. Itt az idő, hogy megtudd, mikor, mennyit és hogyan húzd azt a kis kart ott a markolatod előtt – jöjjön tehát a gyakorlat! (A dőlttel szedett szövegrészeknél pedig ismét Gulyás Mihály szól hozzátok)

Kezdjük a modulációval…

A fékberendezéseden található kar nem egy kapcsoló, aminek csak „ki” és „be” állása van.

Teljesen meg szeretnél állni minél hamarabb, mert egy vaddisznócsalád masírozik keresztül a csapásodon vagy csak le szeretnél lassítani, mert egy topless erdészlány tölti éppen a vadetetőbe a tápot? Attól függően, hogy mennyire akarsz lassulni, el kell találni az optimális fékerőt, ami nem is olyan egyszerű, ha azt nézzük, hogy a fékkar milliméter nagyságrendű elmozdulása milyen nagy különbséget jelenthet. A sima lassuláshoz talán még nem kell olyan kifinomult ninjaérzék, de ha a maximális lassulást akarod elérni, mert éppen a testi épségedet kell megmentened egy necces szituban, akkor bizony tudnod kell a pengeélen táncolni, azaz azon a sok mindentől függő fékezési csúcsponton, ahol a lassulás a maximális, ahol már majdnem megcsúszik a gumi, de végül mégsem.

Fel kell fedezned azt az érzést, ami minden lehetséges körülmény közt ezt a maximális lassulást eredményezi. Ezt az érzést sok-sok gyakorlással lehet bevésni. Méghozzá megfelelő gyakorlással. Egy jó hír: az agyunk tudatalattija hihetetlenül komplex számításokat képes végezni pofátlanul rövid idő alatt, így a korábbi tapasztalatokból nagyon jól ki tudja kalkulálni, hogy milyen fékerősség szükséges egy számodra teljesen új körülmény közepette. Ez a számítás persze annál pontosabb lesz, minél bőségesebb korábbi tapasztalattal tud kalkulálni az agyad.

Közvetlenül a két gombóc előtt a legnagyobb a fékhatás, ezt kell megtanulnod minél jobban megközelítened. Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik
Közvetlenül a két gombóc előtt a legnagyobb a fékhatás, ezt kell megtanulnod minél jobban megközelítened. Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik

A sok-sok bicózás alatt az agyad szép lassan megtanulja, hogy nagyjából mikor milyen erősen kell fékezni, de van egy trükk, amivel ezt „nagyjából”-t pontosíthatod, és bónuszként hihetetlenül lerövidíti a tanulási időszakot. A trükköt nevezhetjük „túllövésnek”, aminek az a lényege, hogy túl kell menned a határon, méghozzá azért, hogy pontosan és minél hamarabb meg tudd határozni a limitet. Ez a választóvonal esetünkben a kerék blokkolása, amit nyilván azért érdemes nagyon óvatosan csinálni, nehogy megharapdáljuk az anyaföldet. Szóval, át kell esni a ló túlsó felére (átvitt értelemben, tehát nem a bicón kell átesnünk), majd szép lassan visszavenni az erőből, egészen addig a pontig, ahol megakadunk a tetején és nem zúgunk le a túloldalon. Ekkor érted el a csúcspontot – ezt az érzést kell nagyon bevésned az emlékezetedbe. Nyugi, bízd csak a tudatalattidra…

De ha ezt egyszer megcsináltad, az még nem elég, ugyanis ezt mindenféle terepviszonyok közt meg kell tudnod tenni, mert mindenhol más erő kell a csúcsponthoz. Kísérletezz, kísérletezz, kísérletezz!

Fontos: a gyakorlás kivételével óvakodj az első kerék satuzásától, mint a vámpír a fokhagymás szenteltvíztől! Ha az első kerék blokkol, az irányítás elszáll; amennyiben a bicó tökéletesen merőleges a talajra, akkor van némi esélyed bringán maradni, más esetben viszont szinte borítékolt a hasalás.

Félelmetes egyébként, hogy a tudatos gyakorlás után érzésre mennyire kiszélesedik az a milliméternyi fékkarhúzási különbség, amiről beszéltem. Igen, még a legdigitálisabb fékeknél (azoknál a „harapós” egyedeknél, ahol első húzásra vagy nincs fékhatás vagy satu van) is feltűnnek a fokozatok, sőt egyre több lesz belőlük!

Első, hátsó – vagy mindkettő?

A csúcspont gyakorlásánál persze nagyon nem mindegy, hogy első- vagy hátsó fékkel fékezünk, hisz a súlypontkülönbség miatt ugyanazon a terepen teljesen máshol van a csúcspont „érzése” az elsőnél és a hátsónál. Amikor a hátsóval fékezel a lassulás súlypont előretoló hatása miatt a fékerősség növekedésével egyre kevesebb súly jut a hátsó fertályra, így a blokkoláshoz egyre kevesebb további erő kell.

A hátsó fék húzásánál a tapadás folyamatosan csökken és a blokkolási pont is közelebb van – ezért nem olyan jó a hatásfoka, mint az elsőnek
A hátsó fék húzásánál a tapadás folyamatosan csökken és a blokkolási pont is közelebb van – ezért nem olyan jó a hatásfoka, mint az elsőnek

Az első féknél ez pont fordítva van, hisz a súly oda vándorol, ezért az első kereket sokkal nagyobb erő passzírozza a földhöz, mint a hátsót, így az első fékkel jóval nagyobb erőt lehet kifejteni, amíg a kerék blokkol. Ennek tudatában száraz aszfalton a hátsó féknek nincs túl sok létjogosultsága, de ha egy kicsit is csúszóssá vállnak a körülmények (porózus terep, eső stb.), illetve ha ne adj isten kanyarban kell fékezned, akkor a hátsó fék lehet a nyerő választás. Az első kereket blokkolni ugyanis nem túl egészséges dolog, főleg nagyobb sebességnél, mert vagy egy orbitális kormányon átrepülés lesz a vége, vagy egy ordas pofára esés az oldalra kicsúszó keréknek köszönhetően. A hátsó kerék satuzása sem tesz jót a bicó egyensúlyának, de nagyságrendekkel jobban kezelhető – sőt, néha kifejezetten előnyös -, mint az első kisodródása.

Amikor húzol egy első féket, a súlypont megváltozása miatt nagyobb teher jut az első kerékre, így a tapadás is egyre jobb lesz, ami egyúttal a blokkolási pont kitolódásával is jár
Amikor húzol egy első féket, a súlypont megváltozása miatt nagyobb teher jut az első kerékre, így a tapadás is egyre jobb lesz, ami egyúttal a blokkolási pont kitolódásával is jár

Ha tehát olyan ótvar körülmények közt találod magad, hogy a tapadás a zérushoz konvergál (azaz egészen gyér – lásd. vizes gyökerek, jeges talaj, felázott lösztalaj és a hasonló sorscsapások), akkor leginkább a hátsó féket üzemeltető kis kar tájékán matass. Csakúgy, mint kanyarokban. Kanyarban alapból nem bölcs dolog fékezni, de néha bizony kell. Amikor kanyarodás közben megdőlve fékezünk, a súlypont vissza akar vándorolni a függőleges tengelyére, ami vagy a kanyar kiegyenesítéshez vezet, vagy – ha túlzottan ellenállsz ennek a felállító erőnek – az első kerék kitör oldalra és jön a sósperec. Ha egy kanyarba bedőlve a hátsó farol meg, akkor még jó eséllyel menthető a helyzet, sőt, ha elmérted a sebességedet, egy kis drift a hátsó kerékkel még olyan szögbe is hozhat, ami a susnyásba landolás helyett megmenti a kanyart.

Összességében tehát a hátsó fékhez sokkal érzékenyebben kell nyúlni, mert ott kisebb a tapadás, így könnyebben blokkol. Az első fékkel meg azért kell csínján bánni, mert ha az – bár nehezebben, mint a hátsó – blokkol, akkor sokkal nagyobb gebasz van. Amikor egyenesen mész és nem csúszós a terep, az első fék a legjobb barátod. Amikor viszont kanyarodsz és csúszós a terep, a legnagyobb ellenséged lehet egy túl kövér első fékezés.

Aranyszabályként elmondható, hogy az első féket a fékút lerövidítéséhez, a hátsót pedig a hosszabb, tartós lassításoknál érdemes használni.

Már egy kis megcsúszásból is nagy gebasz lehet – főleg elöl!
Már egy kis megcsúszásból is nagy gebasz lehet – főleg elöl!

A ritmus – meddig(mennyit) és mikor fékezz

Ha pusztán a hatékonyság a cél – versenyen, vészfékezéskor -, akkor nyilván a rövid határozott fékezés a célravezető, ha viszont a „folyékonyság” megtartása a cél, akkor nem kell minden fékezésnél a tapadás határait feszegetni, de a határozott, ám kicsit elnyújtott fékezés ilyenkor is ajánlott. Zéró értelme van viszont a folyamatos gyenge fékezésnek, amit nyugodtan nevezhetünk fölösleges fékpofakoptatásnak is.

A fékrendszer és a bringás alkarjának igazi próbáját a meredek, hosszú és/vagy technikás lejtők jelentik, ahol nem lehet szöszmötölni, nagyon oda kell figyelni több mindenre is. Rossz fékezési tudással – a fék folyamatos tépésével – egészen rövid idő alatt meg lehet sütni a fékbetéteket, amelyek a hő hatására felüvegesednek és a fékhatás egyre csapnivalóbb lesz. Ennek elkerülésére két módszer javallott a körülmények függvényében. Először is a szakaszos, nagyon határozott, csúcspont közeli fékezés (lehetőleg az első fékkel), ami a féksúrlódás idejét minimalizálja és a szakaszok közt valamelyest le is tud hűlni a rendszer. Másodszor pedig, ha tudod, hogy hosszú lejtő áll előtted, jobban teszed, ha egyszerre mindkét féket használod, így a terhelés és ezáltal a melegedés mértéke is kettéoszlik. Ha érzed, hogy az egyik fék túlmelegedett, csökkent a fékhatása, akkor válts a másik fékre, hogy a túlhevült le tudjon hűlni. Az első fék túlmelegedése esetén a testsúlyodat helyezd kissé hátrébb, hogy a hátsóval fékezésnél ezáltal kapjon némi extra tapadást a hátsó kerék.

Az első-hátsó fék közti váltogatás szintén jól jöhet az elgémberedett kezek pihentetésére, amit még fel lehet turbózni egy kis nyújtással – nyújtsd ki az ujjaidat az egyik kezeden, majd csúsztasd hátra a kézfejed, az ujjaid közepéig és finoman feszítsd le az alkarod. Ez nagyon rövid idő alatt csodákra képes és nem kell levenned a kezedet a kormányról, ami lejtőzés közben bizony nem egy hátrányos dolog.

A „mikor fékezz” egy kicsit kényesebb kérdés, de két egyszerű szabály nagyjából lefedi a lényeget:
1. Csak akkor fékezz, ha muszáj.
2. Ott fékezz, ahol stabil a talaj és te magad is egyensúlyban vagy, illetve a fékezés után egyensúlyban kell lenned.

A stabil talajt gondolom nem kell magyarázni. Folyamatosan pásztázni kell jó előre a terepet, és kihasználni a tapadós részeket. Jó előre, mert mérlegelned kell, hogy lesz-e egyáltalán tapadós(nak tűnő) rész vagy nem érdemes rá várni és az aktuálisan előtted lévő néhány métereken kell kiválasztanod a „legjobb rosszat”.

Vannak fékezésre optimális és csapnivaló helyek – a tobozzal felszórt kanyar az utóbbiba tartozik
Vannak fékezésre optimális és csapnivaló helyek – a tobozzal felszórt kanyar az utóbbiba tartozik

A különböző terepek tapadási tényezőjét szintén állandó kísérletezgetéssel kell kitapasztalnod, mert az ösztönök néha becsaphatnak. Például van olyan hófajta, ami irreálisan jól tapad a gumihoz és néhányszor egy nedvesebb talajállagnak akár még jobb is lehet a ragacs-faktora, mint csontszárazon.

A falevelekkel fedett kiszáradt talaj nem a legjobb kombó fékezés szempontjából
A falevelekkel fedett kiszáradt talaj nem a legjobb kombó fékezés szempontjából

Ahogy korábban említettem, fékezéskor rengeteg kockázati tényező jön be a képbe, ami hosszabb-rövidebb időre kibillenti a bringást az egyensúlyi állapotából, ha meg kapásból instabil állapotban fékez az ember – pl. kanyarodáskor -, akkor a negatív hatások összeadódnak. A legnagyobb probléma ezzel az instabil állapottal akkor van, ha közvetlenül egy olyan szitu előtt jelentkezik, amikor kiemelten szükség lenne a lehető legnagyobb nyugodtságra és egyensúlyra: például ugyebár egy necces kanyar bevételekor, precíz egyensúlyozáskor vagy éppen egy letörés vagy kidobó megugrásánál. Az ilyen helyzetek megoldására meg kell tanulnod tudatosan jóval előtte a megfelelő sebességre lassítani, ez ugyanis nem igazán jön intuitív módon.

Aranyszabály: kanyar ELŐTT lassítás, benne féktelen gördülés, kijövetelnél pedig kigyorsítás. Lehet bármilyen tapadós a kanyar íve, ha rajta fékezel, függőlegesbe állít az erő, és oda az egyensúly
Aranyszabály: kanyar ELŐTT lassítás, benne féktelen gördülés, kijövetelnél pedig kigyorsítás. Lehet bármilyen tapadós a kanyar íve, ha rajta fékezel, függőlegesbe állít az erő, és oda az egyensúly

Már jóval a kanyar előtt fel kell tudnod mérni, hogy milyen sebességgel lehet biztonságosan bevenni a kanyart és megfelelő időben fékezni a kanyar előtt, hogy a kanyar megkezdésekor már egy stabil, a fékezés kockázati tényezőitől mentes állapotban legyél. Így nem csak hogy jóval folyékonyabb lesz a kanyarvételed, de a stabilitás miatt a kanyarból kisprintelést is hamarabb kezdheted el. Egy kidobóra rágurulásra ugyanez vonatkozik, sőt, mivel az ugratás jóval pontosabb egyensúlyt kíván, ott jóval előbb el kell érni azt a sebességet, aminél már akár le is veheted a fékkarról a kezedet.

Az aranyszabály tehát az, hogy rázós szituk ELŐTT fékezz, hogy ott maximálisan az akadályok legyőzésére tudj koncentrálni, nem a fékezés okozta egyensúlyvesztésre.

Nem az a fontos, hogy milyen sebességgel mész be, hanem az, hogy milyen sebességgel jössz ki a kanyarból.

A féktáv belövése a fékezési csúcspont eltalálásához hasonlóan sok-sok gyakorlást igényel, de az egyre gyarapodó tapasztalatokból a tudatalatti szintén egyre jobban fog tudni számolni. E képesség tanulási idejét jóval lerövidíti, ha ismered a csúcspont érzését, mert akkor egy lassulást befolyásoló tényezőt állandónak vehetsz, így csak a terep tapadására és a lejtő meredekségére kell kalkulálnod.

Némi extra tapadás, amin sok minden múlhat

Egy kevesek által használt, ám elég evidens trükkel néhány pillanatra akkora tapadást hozhatsz létre, mintha Piedone súlya passzírozná a gumikat a talajba, ami ugye a kerék blokkolási pontját jóval kijjebb tolja, azaz sokkal erőteljesebben tudsz fékezni anélkül, hogy megfarolna a kerék. A Piedone-effekt nyitja a ráterhelés, amit az előző, egyensúlyról szóló fejezetben már pedzegettem. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha radikálisabb lassulásra van szükséged, akkor hirtelen és határozottan vidd lejjebb a súlypontodat egy berugózással vagy rápumpálással és eközben folyamatosan növeld a fékerőt. Ha megduplázod a kerékre nehezedő súlyt terheléssel, a tapadás is megduplázódik, a féktáv pedig feleződik.

Passzírozd a bicajt a földhöz, és ott is találsz tapadást, ahol alapjában véve nincs
Passzírozd a bicajt a földhöz, és ott is találsz tapadást, ahol alapjában véve nincs

Nyilván a terhelés legalsó pontján a legerősebb a tapasztó hatás, így ekkor lehet a legjobban húzni a féket, majd szép lassan felengedni. A berugózás ráadásul nem csak nagyobb tapadást ad, de mivel a súlypontod jóval lentebb kerül, így a kormányon átbukás is nehezebb lesz. A fenti hatást még növelheted is, ha a terhelést az őt megelőző tehermentesítéssel kombinálod, azaz egy kirugózást (majdhogynem felugrást) kövesse a berugózás. Ezzel aztán tényleg hipermegagigaultra tapadás érhető el, de arra nagyon (nagyon) oda kell figyelni, hogy ha esetleg egy picit is elemelkedsz a talajtól, a levegőben eszedbe ne jusson fékezni, hisz blokkolt kerekekkel érkezni nem egy életbiztosítás. Az extra terhelés, rövidsége miatt remekül párosítható a szakaszos fékezéssel. Szóval ha legközelebb lopni akarsz néhány métert a fékútból, passzírozd a földbe a bicót és úgy fékezz!

Bal oldalon egy terhelt fékezés, jobb oldalon egy „hagyományos”. Érdemes megfigyelni, hogy a terhelt felső részén milyen mélyek a bütyöknyomok
Bal oldalon egy terhelt fékezés, jobb oldalon egy „hagyományos”. Érdemes megfigyelni, hogy a terhelt felső részén milyen mélyek a bütyöknyomok

A fékezési testhelyzet

Ujjak

Volt olyan éra a kerékpározás történetében, hogy a fékkart három ujjal kellett tépni, hogy viszonylag rövid úton meg tudjon állni az emberfia, és bár a modern hidraulikus tárcsafékek korában még az egyetlen ujjal húzott fék is képes katapultálni a bringa irányítóját (illetve ilyen tudásszinten, inkább utasát), még ma is egészen sokan járják a „kétujjas” iskolát. Remélem ez a bekezdés átcsalja őket a jó oldalra, ahol a pontosabb moduláció és a biztonságosabb irányítás honol.

Három kormányt fogó ujj = nem finom
Három kormányt fogó ujj = nem finom

Miért nem bölcs két ujjal húzni azt a fékkart, ami egy ujjal is könnyedén blokkolni tudja a kereket? Egyrészt, mivel a mutatóujj az optimális erőkartól legalább egy ujjnyira távolabb van, így nem dupla olyan erősen tudsz fékezni, hanem csak mondjuk másfélszer, ami igazából tök irreleváns, ha egy ujjal is 100%-os fékerőt tudsz elérni. Másodszor viszont két ujjal nem lehet annyira érzékenyen kezelni a fékerő mértékét, mint eggyel, ugyanis az agynak egyszerre két ujj izmait kell összekoordinálnia és abból kiszámítani a megfelelő fékerőt. Harmadszor pedig, – és ez talán a legnagyobb hátrány – egy ujjal kevesebb jut a kormányra, ami ráadásul pont akkor hiányzik, amikor valami rázós szituációba keveredtél, hisz leginkább ilyenkor fékez az ember. Nagyon nem mindegy, hogy egy ilyen helyzetben négy vagy csak három ujjal markolod a kormányt! Egyszóval, akinek van egy egyujjas féke és mind a mai napig a mutató és bemutató ujját is elveszi a markolatról fékezéskor, az a fentiek fényében nézzen egy kicsit magába – a kokas csípje meg! Na…

Négy kormányt fogó ujj = finom
Négy kormányt fogó ujj = finom

Súlypont

A súlypont megfelelő áthelyezése kiemelkedő fontossággal bír. A megfelelő testhelyzet függ a fékezés erősségétől és attól is, hogy melyik fékre akarunk nagyobb súlyt helyezni. A minél alacsonyabb súlypont minden esetben előnyős, amit vagy berugózással, vagy a nyereg mögé helyezkedéssel tudsz elérni. Ez utóbbi elsősorban akkor jön jókor, ha nagyon meredek lejtőn kell fékezned, vagy elsővel fékezel és közel a katapult-pont, illetve bármikor, ha hátsó fékkel akarsz lassítani. Síkon viszont első fékkel fékezve csínján kell vele bánni, mert súlyt és ezáltal tapadást vesz el az első keréktől. Általánosságban tehát minél erősebben fékezel – azaz minél jobban előremozdul a súlypontod -, annál jobban kell kompenzálnod ezt az erőt a súlyod hátrahelyezésével.

A karjaidnak és a lábaidnak szintén le kell követniük a fékezést. A fékezés elkezdésekor legyenek némileg behajlítva lazán, majd ahogy a lassulás kezdi a testedet előrehúzni, folyamatosan keményítsd be őket, hogy a testsúlyod ne essen előre, és hogy a karod ne nyelje el rugóként azt a létrejött jófajta erőhatást, ami az első kerekedet a talajhoz nyomja. Az előreható erőt – főleg a meredek lejtőknél – még a sarkad leszorításával is kompenzálhatod.

Minél jobban büntet a lassulási erő, annál jobban kompenzálj!
Minél jobban büntet a lassulási erő, annál jobban kompenzálj!

Fontos, hogy fékezéskor ne az alattad lévő földet vagy az első kerekedet stíröld, hanem az előtted lévő terepet, hogy az adott pillanatban annak tükrében tudd meghatározni a szükséges fékerőt.

Érezd, hogy mi van a kereked alatt és nézd, hogy mi fog jönni alá!
Érezd, hogy mi van a kereked alatt és nézd, hogy mi fog jönni alá!

Az eddigi elmélet egyetlen mondatban összefoglalva:

Akadály előtt fékezz, jó tapadású tereprészleten, tökéletesen belőtt és hibátlan működésű hidraulikus fékkel, megfelelő tárcsával, egy ujjal, terhelve, lehetőleg az első fékkel, a fékezési csúcsponton egyensúlyozva, rövidet és határozottat.

Fékezés fék nélkül

Láttál már motorversenyt? Tudod miért egyenesednek fel a pilóták egy-egy hosszú egyenest követő éles kanyar előtt? Eltaláltad. Légfék. Azt bizonyára tudod, hogy a légellenállás igen sokat nyom a latban a bringás és a sebesség viszonylatában, főleg nagyobb sebességeknél érezhető ez a hatás. Nyugodtan használd ki a „vitorládat” (a felsőtestedet) és vegyél le egy kis terhet a vörösen izzó féktárcsákról. A terep bizonyos adottságai is lassíthatják a gépedet, elég csak a laza talajra vagy a minilejtőkre, bukkanókra gondolni, amiket a múltkor megismert terheléses technikákkal szintén a lassulás szolgálatába állíthatsz. A legmagasabb szintű fékezési jedi-technika a fék nélküli drift, ami egy teljesen más sztori és bővebben majd a következő, kanyarodásról szóló fejezetben fogjuk részletesen kivesézni.

A sallang lecsapása – hagyd el a fölösleges fékezést

Most, hogy – elméletben – ismered a hatékony fékezés fortélyait, ideje elhagyni a fölösleges fékmolesztálást és megtapasztalni egy tisztább gurulási élményt.

Sajnos igen nagy eséllyel már egy jó ideje erősíted az agyadban a „biztos, ami biztos, itt is inkább fékezek” hozzáállást, ezért nem lesz könnyű leszokni róla és felülírni egy jobb szokással, de távolról sem lehetetlen. Ehhez először is módszeresen ki kell tapasztalnod, hogy melyek azok a szituk, ahol tényleg szükség van lassulásra és melyek azok, amiknél abszolút nem kell nyúlnod a fékhez, sőt, jobban teszed, ha nem teljes ököllel markolod a kormányodat. Mindezek után pedig tudatosan rá kell szoktatni magadat, hogy ahol tudod – hisz tapasztaltad -, hogy nem kell fékezni, ott ne is fékezz reflexből. Semelyik sem megy pikk-pakk, de mindkettő bőven abszolválható.

Az elsőhöz azt a sebességtartományt kell kiszélesítened, ahol komfortosan érzed magad, illetve meg kell ismerned, hogy mi az a maximális sebesség, ami mellett még biztonságban be tudsz venni egy kanyart. Mindkét esetben a határok óvatos, de rendszeres kitolása javallott és biztonsági hálóként az ujjad mindig legyen a fékkaron. Az elején nehéz lesz megállni, hogy ne húzz egy pánikféket minden pszeudo-necces szituban, de az apró lépésekkel egyre nagyobb önbizalomra fogsz szert tenni, és látni fogod, hogy a határok még bizony jóval arrébb vannak, mint ahogy azt elképzelted. A gyors valójában nem annyira gyors, ahogy azt először gondoltad!

A lejtők esetében minden alkalommal engedd egy kicsit tovább a bicódat a gravitációnak hódolni, hogy szokd a sebességet, és megtanuld azt biztonsággal kontrollálni. Kanyarodáskor pedig próbáld meg az íveket egyre nagyobb sebességgel bevenni (az ideális kanyartechnikához a következő fejezet fog segítséget nyújtani), bízz a gumikban és ne a kanyarban fékezz!

Paradox módon a nagy sebesség sokszor nagyobb stabilitást nyújt, mint a lassítás (lásd az előző, egyensúlyról szóló fejezetet), ráadásul a fékezéssel járó negatív hatásokkal sem kell számolnod.

Ez tehát az érem egyik oldala, a sebességi komfortzóna kiterjesztése, ezután jöhet a rossz berögződések kigyomlálása.

Kezdetekben egy ujjad maradjon a fékkaron megnyugtatásképpen, de tudatosan figyelj rá, hogy ahol a sebességet biztonságos kontroll alatt tudod tartani, NE fékezz. Ha ez megy, a második lépés, hogy a kevésbé kritikus részeken vedd le az ujjaidat a fékkarokról és csak a markolatot fogd. Bár egészen minimális változás, az érzés egészen más, ha úgy gurulsz, hogy bízol a sebességedben és nem babrálsz a fékkarral. Ne félj, ha mégis szükség lenne rá, nagyon gyorsan ott tud teremni a mutatóujj a megmentő fékkaron.

Ez a lépés arra szolgál, hogy teljesen felülírja a régi programot és beléd kondicionálja az újat. Miután leszoktál a pánikfékezésről, visszateheted az ujjadat a fékkarokra, hisz fölöslegesen már nem fogsz fékezni, ha viszont mégis rosszra fordulnak a dolgok, akkor néhány tizedmásodperces reakcióidő nagyon sokat számíthat. Nekem például szinte mindig a fékkaron van mindkét mutatóujjam, főleg városban, a bringaúton poroszkáló gyalogokkal és néhány pontagyú autóssal vívott mindennapos harcban.

Vannak azért olyan szituk, ahol a markolatmarkolászás éles helyzetben is bölcsebb. Például, ha egy nedves gyökerekkel tarkított lejtőt kell beadnod, a legjobb, ha az első fékkart nem is érinted, mert ilyenkor még egy egészen minimális ráfékezésnek is giga perec a legvalószínűbb kimenetele.

A fékezési technikát bárhol és minden körülmény közt lehet és érdemes gyakorolni, de a leggyorsabb fejlődést az igazán gané, csúszós, taknyos terepviszonyok közt lehet elérni.

Kóstolgasd a határokat, hogy éles helyzetben ne ess rajtuk túl!
Kóstolgasd a határokat, hogy éles helyzetben ne ess rajtuk túl!

Összefoglalva, a következő képességmodulokat kell felépítened:

– Érezni a modulációt – a fékezési csúcspont elérése a legkülönbözőbb körülmények közt – külön első fékkel, hátsó fékkel és egyszerre a kettővel.
– Extra tapadás létrehozása – a „tapadós” felületek kitapasztalása, terheléses fékezés
– Fékezés időzítés és a kellő féktáv minél pontosabb felmérése.
– Azután pedig hogy elsajátítottad a hatékony fékezés minden csínját-bínját, tanulj meg nem fékezni, azaz szabadulj meg a fölösleges fékezési reflexektől.

Amennyiben sokat bicajozol alpesi körülmények közt, akkor némi alkarerősítés sem árt, amire manapság már nagyon okos kis eszközök vannak: hegymászóboltokban kapható powerball, gumigyűrű vagy csak egyszerűen kezdj el falat mászni.

Ennyit tehát a fékezésről – egy olyan képességről, aminek a megtanulása nem rakétatudomány, mégis borzasztó nagy hatása lehet a montis jövődre, a testi épségedről nem is beszélve.

Az All Mountain Akadémia következő felvonásában kapod az ívet és rákanyarodunk a kanyarodásra, aminek segítségével – ha te is úgy akarod – a fizikai törvényeket meghazudtoló kanyartechnikára tehetsz majd szert. Addig is gyors lassulást!

Szöveg: Farkas Dániel
Fotó: Ardó Tamás, Farkas Dániel

Az UMF bemutatja teljesen átdolgozott 2011-es programját

UMF Slope Team 2011
UMF Slope Team 2011

A teljesen átdolgozott modellek mellett bemutatásra kerül az új Slope Style felhasználásra szánt váz is. Általánosságban elmondható, hogy az ördög ismét a részletekben bújt meg…

UMF 2011
UMF 2011

UMF Slope Team és Slope 1 – 2011

Az elmúlt másfél év alatt az UMF csapata új Slope Style vázukon munkálkodott. A fejlesztés közben egy olyan kerékpár készítésére összpontosítottak, amely egy normál Dirt Jump kerékpár hatását kelti, de fellelhető rajta egy hátsó teleszkóp rendszer is. Az eredmény egy magas fékhatást produkáló hátsó háromszög. A különösen merev hátsó háromszögnek köszönhetően az érkezéssel biztosan nem lesz probléma. Az első prototípust olyan eseményeken mutatták be, mint a winterbergi Dirt Masters verseny. A kerékpár két változatban lesz majd elérhető: a csúcsmodell a Slope Team lesz egy szinttel lejjebb a Slope 1 helyezkedik majd el.

UMF Slope Team 2011
UMF Slope Team 2011

Mindkét modellnél megtalálhatók lesznek a következő fejlesztések:
– 20 mm-ig fokozatmentesen csúsztatható ejtőpapucs
– 130 mm-t mozgó Marzocchi Roco Air rugóstag
– 140 mm mozgó első teleszkóp: Slope Team: Marzocchi 55 RV / Slope 1: Marzocchi 55 RS HFS
– alacsony profilú felsőcső
– új HFS alsócső
– kúpos fejcső
– ISCG 03 + 05

UMF Slope 1
UMF Slope 1

UMF Program 2011: ami változott

UMF Duncan2 sorozat – 2011

A világrekorder (2007/2010), a Duncan ismét hódító útjára indul. A paletta a Duncan Team alatt egy új modellel bővül, ugyanarra a vázra építve. A Duncan Comp 888 RCV villával és Roco R rugóstaggal, Tektro Auriga Pro fékekkel, SRAM váltóval, és az MRP G2 láncterelő acél verziójával rendelkezik.

UMF Duncan Team
UMF Duncan Team
UMF Duncan Comp
UMF Duncan Comp

UMF Freddy sorozat – 2011

Freddy Team:
– dinamikusan állítható papucs
– HFS alacsony profilú felsőcső
– új, kúpos fejcső
– Marzocchi Roco Air RC WC rugóstag
– Marzocchi 66 RC3 villa, 1,5” – 1 1/8”-os fejcsapággyal
– szimpla lánctányér
– MRP G2 láncterelő

UMF Freddy Team
UMF Freddy Team

Freddy 1:
– dinamikusan állítható papucs
– HFS alacsony profilú felsőcső
– új, kúpos fejcső
– Marzocchi Roco Air rugóstag
– Marzocchi 66 RCV villa, 1,5” – 1 1/8”-os fejcsapággyal
– szimpla lánctányér
– MRP Steel G2 láncterelő

UMF Freddy 1
UMF Freddy 1

Freddy 2:
– dinamikusan állítható papucs
– HFS alacsony profilú felsőcső
– új, kúpos fejcső
– Marzocchi 55 RV villa, 1,5” – 1 1/8”-os fejcsapággyal
– szimpla lánctányér
– MRP Steel G2 láncterelő

Hardy Alumínium széria – 2011

Miután sikerült szétválasztani a Team modelleket, 2011-re három új vonalon indította el az UMF az új programot. A Hardy DJ széria – dirt jumpra, ugrálásra és hasonlókra specializálva – 3 formában lesz elérhető:

Hardy DJ Pro váz:
A Hardy DJ Team és a Hardy DJ 1 vadonatúj vázra épül, HFS csövekből, S és M méretben. A vízszintes felsőcsőhossz S-es méretben 560 mm, M-es méretben 585 mm. Kúpos fejcső, nincs ISCG és a dinamikusan állítható papucs a fő jellemzői.

UMF Hardy DJ Team
UMF Hardy DJ Team

Hardy DJ Comp váz:
A Hardy DJ 2 két színben és két különböző kerékmérettel kapható, a 2010-es Hardy DJ alapjain. Átdolgozták a geometriát, hogy egy versenyképesebb, széles körűen használható vázat kapjanak. S és M méretben rendelhető. A Hardy DJ széria minden modellje BMX hajtóműszettel rendelkezik, a Hardy DJ Team és a Hardy 1 ezen felül új, nagyon erős és könnyű kétrészes változattal.

UMF Hardy DJ 1
UMF Hardy DJ 1
UMF Hardy DJ 2 Brown 26
UMF Hardy DJ 2 Brown 26

Hardy 4X széria

A 2010-es Hardy 4X sikerét továbbgondolva fejlesztették ki az UMF mérnökei néhány részletében a Hardy szériát. Most három különböző geometriát kínálnak majd: S, M és L. A módosított vázak az ISCG 03 + 05-tel körülbelül 2,19 kg-ot nyomnak (S). Két modell alkotja a 2011-es programot.

Hardy 4X Team: hasonló a tavalyi modellhez, de új designt, SRAM alkatrészeket és egy szép új stucnit kapott.
Hardy 4X – a Hardy 1 utódja – MRP Mini G2 acél láncterelővel, háromféle méretben és sok alkatrészét tekintve 4X-ra optimalizálva.

Hardy acél széria – 2011

A 2011-es szezonnak egy átdolgozott acélvázzal vág neki az UMF, integrált fejcsapággyal, integrált nyeregvázcső-bilinccsel, leszedhető bowdenszemekkel, szuperkompakt geometriával. Csökkentették a Hardy Steel Team és a Hardy Steel súlyát, csak a vázon (Hardy Steel Pro) 500 g-ot faragva. Lecserélték a kormányt és a stucnit, az eredmény, több mint 600 gramm mínuszban 2010-hez képest.

UMF Hardy Steel Team
UMF Hardy Steel Team

Akárcsak a Hardy DJ széria, az acél kerékpárok is új, nagyon erős, kétrészes hajtóművet kaptak. Minden Hardy acél modell (Team, 1 és 2) egy méretben – 13” – lesz elérhető. A bringák 24”- és 26”-os kereket fogadnak, s csak tárcsafékkel használhatók. Minden acél kerékpár vadonatúj, egyedi festéssel érkezik. A Hardy 2 két kerékmérettel lesz beszerezhető (24”/26”).

UMF Hardy Steel 1
UMF Hardy Steel 1

Brad széria – 2011

A Hardy széria specializálásához hasonlóan a BMX kerékpárokat is jobban megkülönböztetik ezentúl szakágak szerint: Brad DJ Line, Brad ST line illetve Brad Race line

Brad DJ Line:
– csak hátsó fékkel szerelve
– súlyra és dirt jumpra optimalizált kerékszett és alkatrészek
– rotor nélkül
– pegek nélkül
– új, egyedi design
– új, kétrészes hajtómű
– új villa (840 g)

Brad ST Line:
– két fékkel szerelve
– street/urban használatra optimalizált kerékszett és alkatrészek
– rotor
– 4 peggel szerelve

UMF Brad DJ 2
UMF Brad DJ 2

Vázak:
Az új Brad csúcsvázzal a Brad DJ/ST Team és a Brad DJ/ST 1 modelleket építik. A váz kb. 2,3 kg-ot nyom, tökéletes kompakt geometriával, integrált fejcsapággyal.

UMF Brad Race Pro S
UMF Brad Race Pro S

Brad Race széria:
A 3 különböző méret és kis mértékben eltérő specifikáció mellett az UMF egy negyedik kisebb méretet is bevett új programjába: Brad JunS – tökéletes kezdés egy kicsi, de annál népszerűbb szakágban a fiatal ridereknek!

Ajánlott fogyasztói árak és bővebb információ a forgalmazó weblapján októbertől érhető el: www.bikefun.hu

Keresd továbbá a Facebookon is az UMF-et: http://www.facebook.com/home.php?sk=lf#!/pages/UMF-Bikes/117200398321413?ref=ts

Forrás és fotók: Bikefun sajtóközlemény

Schwalbe Marathon család – 1. rész: Supreme és Extreme teszt

Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42
Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42

A német gyártó többéves áldozatos munkája, melyet a fejlesztésekbe ölt, mára egyértelműen megmutatkozik az eredményekben. Amit talán a leginkább hangsúlyoztak, hogy az alapanyag és a jó gördülési ellenállás terén szeretnének fejlődést elérni…

E két tulajdonságot remekül tudtam tesztelni szegény crosszgépemen, mely igen durva kiképzéseket kap, mert most csupán ez a bringám van (meg persze a DH gép, de az semmire sem használható, csak DH-ra):
– Városi ügyintézés.
– Terepmunka, azaz fotózás a tesztelő srácokkal, ami nem ritkán végződik durva terepezéssel, hiszen ha DH-, vagy AM gépet tesztelünk akkor is meg kell közelíteni a helyszínt.
– Túrázás a családdal, málhával, gyereküléssel, tehát akár 25 kiló extra teherrel is.

Így mindkét típusból a nagykerekű változatot kértük el tesztelésre.

A Marathon család funkcióját nem nehéz kitalálni: hosszú túrák, mindennapos használattal, esetleg extra teherrel, rossz terepviszonyok, sok szemét az úton – melyek kiszúrhatják a gumit – változatos időjárási körülmények és útburkolat összetétel.

Látható tehát, hogy talán jó Marathon gumit a legnehezebb tervezni, gyakorlatilag nem is lehet mindenes külsőt készíteni, ezért a Schwalbe-nál, csak Marathonból 10-féle létezik, és az idei évre is van két vadiúj darab. Ezen belül célszerű, ha a lehető legtöbb típusnak van 26-os és 28-as méretű változata egyaránt, hiszen mindkét méret teljesen általános a felhasználók körében. Lássuk akkor, hogy a nálam lévő két típus hogyan teljesített!

Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622

A terméknek már a neve sem semmi, lényegében elég a szavakon végigmenni, hogy megfejtsük, milyen technológia rejlik benne. Íme:
– Triple Nano: a gyártó tripla anyagösszetétele, melyet csak a csúcsmodelljeiknél alkalmaznak. Ez egy speciális keverék, mely egyszerre nyújt jó tapadást szárazon és esőben egyaránt, emellett pedig tartósságot és jó gördülési ellenállást is kínál. A középső „futóél mintázat” általában keményebb, mint az oldalsó.
– A HD Ceramic az alábbi két technológia kombinációja:

A HD a High Density rövidítése, mely egy egyedülálló defektvédelmi rendszer. A Schwalbe az amerikai Warwick Mills-szel fejlesztette ki, akik az extrém sűrű anyagok készítésében 14 nemzetközi szabadalommal bírnak a szövési technológiában. A HD technológia kiváló védelmet nyújt defektek ellen, alacsony tömege mellett is.

A Ceramic lényege, hogy a gumiba beágyazott kerámiaszemcsés bevonat segít megelőzni a kis üvegdarabok vágásai által okozott károkat.

Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622
Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622 (szöveg és fotó: Lcs)

További jellemzői:
– Perem: a Supreme létezik kevlárperemes (hajtogatható) változatban is, én azonban a drótperemest teszteltem, melynek tömege 498 g, a gyártó által megadott 520 helyett.
– Reflex csík: fényvisszaverő csík az oldalfalon.
– A hivatalos ajánlás pedig így szól: „A túrakülső, amely mindent tud”.

Lássuk, hogyan teljesített:

A külső 37 mm-es szélessége és drótpereme ellenére 27 grammal könnyebb, mint a 28 mm-es szélességű saját külsőm. Ez nyilvánvalóan a szinte mintamentes felületnek és a „LiteSkin” könnyű oldalfalnak tudható be. Apropó oldalfal: a Supreme nem használható hagyományos generátorral, mert egyrészt nincs erre kialakított vezetősávja, másrészt a könnyű, vékony oldalfalat nem is tanácsos ezzel terhelni.

A tömeg teljesen rendben van, ezt az első elinduláskor érezni is, mert könnyen gyorsítható a gép. A gördülési ellenállással kapcsolatban értelemszerűen azt vártam, hogy kiváló lesz, hiszen minimális mintázata van a Supreme-nek. Először kicsit megijedtem, mert a vízelvezető bordák kicsit hangosan zúgtak és nem is gurult valami jól, de aztán rájöttem, hogy elszökött valahogy a nyomás. A nyomásra figyeljetek, mert mivel a Supreme leginkább aszfalton használatos, az alacsony nyomásérték nagyban rontja a gördülés minőségét. A gyári ajánlás 3,5 – 6 bar között van, én (62 kiló vagyok) 4,7 körül éreztem azt, hogy jó az egyensúly. Itt még nem volt zavaróan betonkemény a gumi, de a gördülés már remek lett.

Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622
Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622

A tripla anyagösszetételt nagyon eltalálta a Fecske. Alapból jól gurul, ugyanakkor – főleg száraz, tiszta aszfalton – veszélyesen jól lehet döntögetni a kör profilú Supreme-et. Sziklás részre tévedve hallottam, hogy a kövekhez érve „nyikorog” a gumi. Minták híján alapanyagból próbált megkapaszkodni – sikerrel.

Nedves körülmények között többet nyújtott, mint amit vártam. Alapból hiperpara volt nekem gyerekkel a hátam mögött esőben menni, de ha csúszott is, kiszámíthatóan tette, tehát nem produkálta a legveszélyesebb kicsúszás érzést, amikor egyik pillanatról a másikra vágódunk el. Vízre felúszásban kiváló volt, nem meglepő, hiszen mintázata csökkenti ennek a veszélyét.

A tartósságról annyit, hogy a Supreme nem egy Dureme típusú, extra tartós külső. A TNano miatt inkább a tapadás az erénye, márpedig ami tapad, az jobban kopik, de nem is tudom hány évig kellene tesztelnem, hogy a kopás jeleit felfedezzem.

Kifejezetten sportos, gyors haladásra ajánlom ezt a külsőt. A Supreme gyengéje – ez sem meglepő módon – a laza talaj és a homok. Minták nélkül, magas nyomáson, kör profillal lehetetlen homokban menni. Lazább talajra (is) inkább a következő tesztalanyomat, a Marathon Extreme-et ajánlom.

Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622
Schwalbe Marathon Supreme TripleNano HD Ceramic 37-622

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul-Lange Hungary; www.paul-lange.hu, www.lanchalozat.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.

Elérhető változatai:
– 32-622 HD Ceramic, kevlárperemmel (hajtogatható)
– 37-622 HD Ceramic, TNano, reflex csíkkal, drótperemmel (a tesztelt típus)
– 42-622 HD Ceramic, reflex csíkkal, kevlárperemmel (hajtogatható)
– 26 × 2,0 HD, reflex csíkkal, kevlárperemmel (hajtogatható)
– 26 × 2,0 HD Ceramic, TNano, reflex csíkkal, drótperem
– 26 × 2,0 HD Ceramic, TNano, reflex csíkkal, kevlárperemmel (hajtogatható).

Szövetsűrűség: 67 tpi
Tömeg: 498 g
Ajánlott fogyasztói ár: 11.990 Ft

Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42

Ha azt gondoltátok, hogy a Supreme-nél említett HD Ceramic-nál nem lehet tovább fokozni egy gumi védelmét, akkor nincsen igazatok. Íme, ezt tudja az Extreme DD kevlar:
– Double Defense (DD): mely a HD Ceramic futófelületi szúrásvédelem és egy „Snake Skin” nevezetű oldalfalvédelem kombinációja. A Snake Skin az oldalról vagdalkozó éles sziklák ellen nyújt védelmet és a HD Ceramic-kal kombinálva a Schwalbe abszolút csúcs védelmét adja. A Snake Skin a csúcs cross-country modelleknél is szerepet kap értelemszerűen.

Egyéb jellemzők:
– A tesztalany is a TNano anyagösszetétellel rendelkezik, valamint Reflex csíkot kapott az oldalára.
– Az összes Extreme kevlárperemes (hajtogatható) változatban kapható, tömege a gyárilag megadott 525 g helyett 15 g-mal több volt.
– A hivatalos ajánlás így szól: „Expedíciókra tervezve”.

Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42
Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42

Mindez élesben így vizsgázott:

Az Extreme a csúcsmodell extrém túrakülső, jó drágán, de akiknek ezt a gumit szánják, nem az árával foglalkozik majd, hanem felteszi és kiteker vele a világból. Korábban a Racing Ralph-nál is tapasztaltam, hogy ránézve a mintára, aggódtam, hogy biztos nagyon zúg majd, és rosszul gurul. A döbbenet ezután jött, mert bár volt hangja, mégis hihetetlenül jól gurult. Az Extreme-nél is ez pont így van. A „menetzaja” kisebb, mint a Racing Ralph-é, aszfalton 20 körül gurulva hangszíne megegyezik a vuvuzela-éval (az idei foci vb-n főszereplő fúvós hangszer), de egészen halk és nem idegesítő. Gördülése egészen kivételes és ebben egyáltalán nem túloz a gyártó, ha azt állítja: „ezt mi nagyon tudjuk”.

Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42
Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42

A gumi mintázata nagyon okos. A bütykök előre nyilazott formát vesznek fel, felületük érdekes, cikázott mintás. A profil alapvetően O formát vesz fel, ezért jó érzéssel dönthető kanyarban, nem kúszik, mint a túl magas bütykös olcsó trekking gumik. Az alapanyag puha, különösen oldalt a TNano miatt, ezért a tapadás nagyon durva, simán túl lehet feszíteni a bringa határait, mind kanyarban, mind pedig fékezéskor.

Nem is vártam sokáig, hogy terepre menjek vele. Az extra defektvédelem jól vizsgázott, amikor túrára felmálházva hosszú kilométereket mentünk egy kőzúzalékkal frissen felszórt töltésen. Ez az igazi gyilkos terep egy átlag külsőnek, de az Extreme-nek ellenben ez 500 km keresztül sem ártott volna.

Méret szempontjából jó ez a 42-es, mert ballonos, így a „rugózása” miatt nagy hálát adtam neki a tesztnapok végére. Az apró vibrációkat maga a puha alapanyag is nyelte.

Montisok számára 2,25-ös méretben is elérhető, így ha nem zavar a nagyobb tömeg, még XC-re is használható. A tesztalany 622-essel bátran lehet terepezni, de a laza, mély talajt, homokot ez sem kedveli. Egy föld körüli utazás során azonban el kell kerülni az ilyen helyeket. Kifejezetten durva terepre és olyan túrákra ajánlom az Extreme-t, ahol nem tudod előre, hogy milyen terep lesz, mert hibátlanul megy aszfalton, döngölt talajon és komoly terepen egyaránt.

Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42
Schwalbe Marathon Extreme DD kevlar 622-42

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul-Lange Hungary; www.paul-lange.hu, www.lanchalozat.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.

Elérhető változatai:
– 42-622 TNano, Double Defense, reflex csíkkal, kevlárperemmel (a tesztelt típus, hajtogatható)
– 26 × 2,0 TNano, reflex csíkkal, kevlárperemmel (hajtogatható)
– 26 × 2,25 TNano, Double Defense, kevlárperemmel (hajtogatható)

Szövetsűrűség: 67 tpi
Tömeg: 540 g
Ajánlott fogyasztói ár: 14.890 Ft

Szöveg: Lcs
Fotó: Lcs, Schwalbe

Pályabajnokság 2010: három hosszú és kemény nap a velodromban

Pálya OB 2010
Pálya OB 2010

Ilyenkor gondolkozik el az ember azon, hogy miért nem ment el inkább úszónak, asztaliteniszezőnek, netán középtávfutónak – valójában mindegy, hogy minek, lényeg hogy a kerékpársport eszközigényes sportág, a pályasport meg különösképpen. A bicikli, kerék, keréktáska, áttétel, időfutam kormány halmok között idő kérdése, és az egyszerű halandó elveszik, beszippantja a káosz, azt vége is lesz neki. Legalábbis én így éreztem a vége felé.

Haladó korcsoportos ifjak kóstolgatják egymást egy sprintfutam erejéig
Haladó korcsoportos ifjak kóstolgatják egymást egy sprintfutam erejéig

Sporteseményekről közvetíteni többféleképpen lehet. Megoldható úgy, hogy az ember ott sincsen, megoldható a lelátóról, a következő fokozat, hogy az ember elvegyül a depók forgatagában, a legfelső szint, meg amikor beépül egy csapatba, versenyzőnek álcázza magát, és egyes futamokról a mezőny belsejéből számol be. Éppen ezért aljas és előre megfontolt szándékkal tégla gyanánt beépültem a BVSC-Zugló csapatába, végignyomtam a felkészülési időszakot, végigversenyeztem az előszezont, majd célverseny gyanánt – feledhető eredménnyel – rajthoz álltam az ob-n.

Ami egyfelől átok, az másfelől áldás – a 200 méteres vonal a bírói emelvényről való láthatóságát jelentősen korlátozó gépészeti elem görgőzéshez nagyszerű árnyat ad
Ami egyfelől átok, az másfelől áldás – a 200 méteres vonal a bírói emelvényről való láthatóságát jelentősen korlátozó gépészeti elem görgőzéshez nagyszerű árnyat ad

A továbbiakban tehát a megszokottnál kissé személyesebb és csapongóbb beszámoló jön, sok-sok kívülálló számára talán nem látható momentummal, népmesei fordulattal, és olykor kacagtató eseménnyel. Vigyázat, hosszú lesz, így aki nem szeret sokat (monitoron) olvasni, az pörgessen a végére, ott vannak a képgalériák és az eredménylista.

Egy bajnokság háttere

Ha az lett volna a feladatom, hogy helyezzem el olyan időpontra a pályabajnokságot, ami nézők szempontjából a lehető legelőnytelenebb, abban azt esetben pontosan erre az időpontra voksoltam volna. A hosszú hétvégén mindenki jól kipiheni magát, vasárnap esetleg kijön és néz egy kis pályasportot, de hétfő-kedden garantáltan azzal lesz elfoglalva, hogy bepótolja munka terén mindazt, amit az elmúlt hosszú hétvégén elmulasztott. Az okok egyszerűek: pénteken és szombaton egyaránt országúti verseny volt idehaza, amelyek sokakat érintettek a pályabajnokság indulói közül. Személyes véleményem, hogy évek – ha nem évtizedek – óta standard időpontja a pályabajnokságnak nemzeti ünnep közelébe eső hétvége, számomra érthetetlen tehát, hogy miért nem lehet ezt megjegyezni és alkalmazkodni hozzá. Szóval az időpontválasztást a kényszer szülte ilyen szerencsétlenre.

Idegen galaxisokból is érkeztek érdeklődők
Idegen galaxisokból is érkeztek érdeklődők

Végigtekintve a Millenárison, egészen rendezett, átgondolt képet mutatott a versenyhelyszín, jutott a depók mellé árnyat adó sátorból bőven, görgőzésre, bemelegítésre ideális helyek kínálkoztak. A tavalyi jégpályaépítés következtében a népstadion kanyar felől kialakult egy új betonplacc – ahol a jég karbantartásáért felelős gépezet ki-be jár és megfordulhat – ez meglepően jól funkcionált, mint görgők felállítására és egyéb tevékenységekre alkalmas helyszín. Mondjuk ha egy kicsit összebeszéltek volna az építők a bringásokkal, akkor pár köbméter betonból megoldható lett volta, hogy egyúttal a központi, bemelegítésre használt betonpálya és a teknő között betonozott kapcsolat legyen, és ne kelljen a fűben bokázni, vállon a kerékpárral.

A versenyt egyébiránt a Kerékpáros Magyarország Szövetség és a BVSC szervezte, a versenybírói hátteret az MKSZSZ nyújtotta, a pályabiztosítási és egyéb feladatokban pedig önkéntesek segédkeztek.

Első nap – a rövidtáv-specialisták küzdelmei

A hagyományokhoz híven a sprint kvalifikációval, előfutamokkal és döntőkkel indult az első nap, majd a program az állórajtos rövid (500 m, 1000 m) időfutam számokkal zárult. A kezdő fiúk (U13) és a Master férfiak számára csak kvalifikációs futamot rendeztek, azaz mindenki repült időre 200 métert és az elért időeredmények alapján rangsoroltak. A dolog az ifjaknál Hajdú Máté Olivérnek (BVSC-Zugló) sikerült a legjobban, a kevésbé ifjaknál pedig Molnár Györgynek (Csepel SC), aki egy figyelemre méltó 12,64”-es időeredménnyel húzhatta magára a bajnoki trikót. A további korcsoportok időeredményeit böngészve is találunk érdekességeket. Az ifjúsági fiúknál a BSMC versenyzője, Mogyorósi Máté először indult pályabajnokságon, ennek ellenére a kvalifikációban 12,42”-vel debütált a harmadik helyen. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy később a futamokban nagyon kellemetlen perceket okoz jóval rutinosabb ellenfeleinek. Az idei ob-n egyébként láthattunk még jópár ígéretes bemutatkozást.

Juhász Balázs és György István (Csepel SC) második futama a döntőben – a bajnok végül a BVSC-Zugló versenyzője lett
Juhász Balázs és György István (Csepel SC) második futama a döntőben – a bajnok végül a BVSC-Zugló versenyzője lett

Az U23-asoknál Juhász Balázs 11,57”-el kvalifikált, időeredmények tekintetében folyamatos fejlődést mutatva ezzel az idei évben. Ebben a korcsoportban később érvényesült a papírforma, azaz a kvalifikáció első öt helyezettje a futamok után ugyanígy helyezkedett el a végső tabellán is. A bennfentesek korábban Solymosi-Juhász háziversenyre számítottak az U23-asok között, ebbe a képbe némileg bezavart, hogy a csepeli György István igen gyorsnak mutatkozott idén. Az eliteknél a mindössze 20 esztendős Szalontay Sándor magabiztosan hozta a legjobb kvalifikációs időt, és bár a 11,29” elmarad egyéni legjobbjától, hazai szinten még mindig kiváló eredmény. Lovassy Krisztián azzal a szándékkal nevezett a sprintbajnokságba, hogy megszorongatja kicsit a tavalyi magyar bajnokot, ebben azonban némileg hátráltatta, hogy előzőleg a hétfői pályaedzésen hatalmasat bukott, így fájdalmas horzsolások tömegével állt rajthoz az idei bajnokságon. Ennek ellenére 11,58”-at borított, ami még mindig lényegesen jobb, mint amit World Cycling Center ösztöndíjasként hozott össze 2007-ben. Az elit nőknél a bajnokság előtt bárki fogadni mert volna Kenyó Anita (BVSC-Zugló) megállíthatatlan diadalmenetére, a kvalifikáció azonban meglepő eredményt hozott. A 2010-es hosszútávú magyar bajnok, Fáy Krisztina (Pécsi Junior KE) először állt rajthoz pályán, és mindjárt borított elsőre egy remek 13,58”-at, amivel előrevetítette, hogy nem lesz könnyű dolga vele az ettől az időeredménytől majdnem fél másodperccel elmaradva (14,06”) a második helyen kvalifikáló Kenyónak.

Az idei nyár slágere a karbon pályaváz – pillanatkép Szalontay és Lovassy rövidre sikerült döntő párharcáról
Az idei nyár slágere a karbon pályaváz – pillanatkép Szalontay és Lovassy rövidre sikerült döntő párharcáról

Írtam nemrég egy rövid szöveget az ob nevezési listája mellé, amelyben kiemelve néhány várható momentumot, így fogalmaztam: „Izgalmasnak ígérkezik sprintben a Lovassy-Szalontay öszecsapás.” Egyik olvasó meg is kövezett ezért keményen, aztán bár morbid dolog ilyet említeni, de azt kell, hogy mondjam, végül mégis igazam lett. A Lovassy-Szalontay sprint összecsapás az ob elit számai szempontjából meghatározó jelentőségű lett, még ha nem is úgy, ahogyan azt előzetesen gondoltam…

Újra padlón, ezen a héten másodszor – ennek ellenére Lovassy ezután még két felnőtt bajnokságot nyert, nemsokára pedig az ukrán pályaválogatottal együtt készül majd a Junior Pálya Eb-re. Más kérdés, hogy a bukás miatt az idei bajnokságon jóval kevesebb számban indult, mint azt amúgy tervezte
Újra padlón, ezen a héten másodszor – ennek ellenére Lovassy ezután még két felnőtt bajnokságot nyert, nemsokára pedig az ukrán pályaválogatottal együtt készül majd a Junior Pálya Eb-re. Más kérdés, hogy a bukás miatt az idei bajnokságon jóval kevesebb számban indult, mint azt amúgy tervezte

Az elitek döntőjébe jutott két versenyző első közös futama volt az idei sprintfutamok egyik legizgalmasabbika, de sajnos meglehetősen szerencsétlenül ért véget. Bár Szalontay 3 tizeddel gyorsabbnak bizonyult a kvalifikáció során, Lovassy nagyobb sprinttapasztalattal rendelkezik, így taktikával akár verhette volna ellenfelét. A Technofilm–Betonexpressz 2000 versenyzője azonban már eleve sérülten állt rajthoz, még a nyeregből való kiállás is problémákat okozott neki, ennek ellenére jól tartotta magát Szalontayval szemben. Felszorította ellenfelét a korláthoz, és szinte fej-fej mellett haladtak közel másfél kört. Az utolsó körbe fordulva Szalontay a stadion kanyar után azonban erőből mégis kitört, leborított és megkezdte a hajrát. Lovassy némi hátránnyal vette üldözőbe, a célegyenes elején be is fogta, és megkezdte az előzést. Hogy ennek mi lett volna a vége, az már nem fog kiderülni, bár 50 méteren egy bringahosszt behozni nem könnyű feladat. A lényeg, hogy Szalontay hátsó kerekébe akadva Lovassy hatalmasat bukott – ezen a héten immár másodszor, úgy, hogy jó ismerői szerint korábban sohasem esett el pályán. Kettejük összecsapásának végül nem lett folytatása, mivel az immár kétszeresen sérült versenyző nem vállalta a további két futamot, így Szalontay ezzel 2010-es elit sprint magyar bajnok lett.

Kenyó Anita és Fáy Krisztina kemény csatát vívtak a női elit sprint magyar bajnoki címért
Kenyó Anita és Fáy Krisztina kemény csatát vívtak a női elit sprint magyar bajnoki címért

A többi korcsoport bajnokainak nem volt ennyire „könnyű” dolguk. A BVSC-s ifiknek például igencsak meggyűlt a bajuk az újoncként erősnek és taktikusnak bizonyuló Mogyorósi Mátéval, aki végül a második helyen zárt Hartmann József és Dani Jonatán között. György István az U23-as elődöntőkben némi meglepetés gyanánt ejtette ki Solymosit, így végül Juhász Balázzsal meccselt, majd utóbbi lett végül a szám magyar bajnoka. Fáy Krisztina a döntő első sprintfutamában magabiztos győzelmet aratott a pályán rutinosnak számító Kenyó Anita felett, további két nem éppen papírformának mondható futamgyőzelem kellett utóbbinak ahhoz, hogy végül magára húzhassa a bajnoki mezt. Az elit nőknél innentől kezdve kettejük csatájáról szóltak az egyes versenyszámok, és elmondható, hogy amelyikük éppen nyert, az kemény küzdelemben, megérdemelten tette.

Utolsó simítások a rajt előtt –Hajdú Máté Olivér az U13-asok között 100%-os teljesítménnyel három bajnoki címet gyűjtött
Utolsó simítások a rajt előtt – Hajdú Máté Olivér az U13-asok között 100%-os teljesítménnyel három bajnoki címet gyűjtött

Az első nap délutánjának hátralévő részében az 500- és 1000 méteres állórajtos időfutamokra került sor. A rövidebbik állórajtos versenyszámot a kezdő- (U13), haladó-(U15), serdülő (U17) fiúk és az elit nők futották. A szám bajnokai korosztály szerinti sorrendben Hajdú Máté Olivér (BVSC-Zugló – aki a másnap rendezett U13-as 1000 méteres állórajtos időfutamot is nyerte, ezzel a korcsoport számára kiírt három bajnokság mindegyikét begyűjtötte), Móricz Dániel (KSI SE), Scherk Krisztián (BVSC-Zugló) és Hazai Boglárka (BVSC-Zugló) lettek.

Megfelelő tevékenységhez megfelelő fejfedőt! – Scherk Krisztián az 500 méteres állórajtos időfutam idei serdülő bajnoka
Megfelelő tevékenységhez megfelelő fejfedőt! – Scherk Krisztián az 500 méteres állórajtos időfutam idei serdülő bajnoka

Az 1000 méteres állórajtos időfutam számot ezen a délutánon az ifi-, U23-as, élit és Master férfiak futották. Ugyanebben a korcsoportos sorrendben a bajnokok a következők lettek: Hartmann József (BVSC-Zugló), Veres Ádám (KSI SE), Lovassy Krisztián (Tecnofilm-Betonexpressz 2000) és Szilágyi Sándor (BVSC-Zugló).

Hazai Boglárka címet védett a női elitek között 500 méteren – azt hiszem az ilyen jellegű kompozíciókra mondják, hogy dinamikája van…
Hazai Boglárka címet védett a női elitek között 500 méteren – azt hiszem az ilyen jellegű kompozíciókra mondják, hogy dinamikája van…

Ami pedig az eredmények mögött van: Veres Ádám esélyesként indulhatott volna a délelőtti sprintfutamokban, de inkább az 1000 méterre koncentrált – sikerrel, hiszen a bajnokság összes korosztálya között legjobb időeredménnyel (1’09,83”) lett bajnok. Lovassy Krisztián egész pontosan két és fél órával szerencsétlen bukása után ismét rajthoz állt, és nem is túl rossz időeredménnyel magabiztosan nyerte az 1000 méteres futamot. Aztán az eredményhirdetés után orvosi javaslatra elszállították röntgenre, de szerencsére törést nem találtak nála. Az 1000 méteres Master bajnok Szilágyi Sándor alig egy hónappal ezelőtt Manchesterben állt rajthoz a Master Eb-n, ahol az 50-54 évesek korcsoportjának 500 méteres állórajtos időfutamában a 13. helyen végzett.

Lovassy Krisztián nem sokkal a bukása után magyar bajnok lett 1000 méteren
Lovassy Krisztián nem sokkal az újabb szerencsétlen bukása után magyar bajnok lett 1000 méteren

Második nap – sprint csapat, keirin meg némi pontgyűjtés

A bajnokság hétköznapra eső versenynapjai családias hangulatban teltek, különösen igaz volt ez a délelőtti futamokra. A lelátók csak a délutáni mezőnyszámok idejére népesültek be némileg, szándékosan nem használtam a „teltek meg” kifejezést. Pedig nem is sejtik, micsoda küzdelmeket hagytak ki a sportrajongók…

Tihanyi Gyula bácsi vajon hány bajnokságot láthatott eddig?
Tihanyi Gyula bácsi vajon hány bajnokságot láthatott eddig?

A sprint csapatversenyekkel kezdődött a program. Első licences pályaszezonom célja a tapasztalatgyűjtés lett volna, így olyan számokban is elindultam, amelyekről sejtem, hogy nem fekszenek, hátha kiderül, hogy mégis. A sprint csapat pontosan ilyen volt. Kezdődik állandó parámmal, az állórajttal, ami az egyetlen dolog pályán, amivel meg lehet félemlíteni. A következő izgalom, hogy vajon össze tudunk-e állni a rajt után. Ami ez után jön, az már talán megy robotpilótával, de hogy jól éppenséggel nem esik, az is biztos.

Rajt előtt ki kell zárni egy kis időre a külvilágot
Rajt előtt ki kell zárni egy kis időre a külvilágot

Aki nem ismerné a számot: a világbajnokságok és olimpiák pályaprogramjának a keirin mellett az egyik legfiatalabb versenyszáma, olimpiai sprint néven is fut, közvetlen elődjének pedig az olasz rendszerű csapat üldözőverseny tekinthető. Lényeg, hogy három versenyzőből álló csapatok rajtolnak a pálya felezővonalától (nőknél kétfős csapatok futnak összesen két kört), minden csapattag egy kört vezet, majd távozik a pályáról. Az utolsó ember végül szépen befut, és beállítja a végső időeredményt.

Rajtol az elit férfi csapatspint bajnokcsapat…
Rajtol az elit férfi csapatspint bajnokcsapat…

Harmadik ember szerettem volna lenni a csapatban, végül második lettem, ami bölcs döntés volt edzői részről. A rajtunk szépen sikerült, szép sebességet is értünk el, bár szélárnyékban nehezen képzeltem el, hogy ezt a tempót majd akkor is fogom bírni, ha az előttem haladó már távozott. Ez így is lett: életem leghosszabb és leggyötrelmesebb egy köre volt, amit vezetnem kellett, gyakorlatilag alig láttam és hallottam, emellett pedig minden testnyílásomon keresztül vettem a levegőt annak érdekében, hogy ne forduljak le a bicajról nyomban. Azt hiszem, ezt hívják szuperintenzív igénybevételnek, semmi máshoz nem fogható, amit eddig kerékpársport terén műveltem.

…és vált az elit női csapatsprint bajnokcsapat
…és vált az elit női csapatsprint bajnokcsapat

Persze vannak, akik ezt sokkal jobban csinálják, például az elit győztes hármas, Tóth Barnabás-Szalontay Sándor-Veres Ádám (Bringabanda-KSI SE) összeállítású csapat. Ádám és Sanyi tavaly is ugyanezt a taktikát követték: meginduló embernek egy ismeretlen, ámde erős újoncot választanak (tavaly Máté Krisztián személyében), majd a végén szépen lenyomják az időeredményt 1’25”-1’26” környékére. Ez idén ismét az elit bajnoki címet hozta nekik, 1’25,06”-os időeredménnyel, Tóth Barnabás számára pedig élete első pályabajnokságán egyből egy aranyat. Nem rossz biznisz Sanyiékkal társulni…

Bajnokok reggelije
Bajnokok reggelije

Az ifiknél a BVSC-Zugló csapata nyert Dani Antal Jonatán-Hartmann József-Scherk Krisztián összeállításban, míg az elit nőknél megvédte tavalyi címét a Bálint Katalin-Hazai Boglárka kettős.

Az U23-as keirindöntőt Veres Ádám magabiztosan nyerte
Az U23-as keirin döntőt Veres Ádám magabiztosan nyerte

A keirin Európában szintén fiatal pályaszám, japánban ellenben kevésbé. A Millenárison valamivel több, mint 1,6 kilométeren át tart egy futam, ebből két és fél körön át motor mögött gyorsul a 4-9 fős mezőny, majd a motor kiállása után a maradék 1,5 körön sprintfutam jelleggel döntik el egymás között a helyezéseket. Ez nemzetközi versenyeken úgy megy, hogy amikor kiáll a motor, akkor a versenyzők magasabb sebességi fokozatba kapcsolva gyilkolják egymást a célig, Magyarországon viszont mindez gyakran úgy történik, hogy olyankor a mezőny felborít, és 30-40-es tempóban nézegetik egymást egy ideig, majd az utolsó kétszázon sprintelnek egyet. Ezt nevezem én „magyar keirinnek”, ami ugyanúgy nem elegáns, mint az idehaza korábban szintén gyakorta látható „parasztsprint” amikor is a hosszútávon esélyesebb versenyző a sprintfutamból egy kétkörös időfutamot csinál, ezzel megviccelve rövidtávra kihegyezett izomkolosszus ellenfelét. Szerencsére ezek a legális, ámde mosolyra fakasztó trükkök mai hazai pályasportunkban már kevésbé jellemzők.

Szalontay Sándor itt még meglehetősen előnytelen helyzetből szemlélődik, de nemsokára nyeri a keirin döntőt
Szalontay Sándor itt még meglehetősen előnytelen helyzetből szemlélődik, de nemsokára nyeri a keirin döntőt

Az U23-as Veres Ádám sem lassított a motor kiállása után, sőt, úgy bekezdett, hogy ellenfeleit szinte állva hagyta a célig. Szalontay Sándor visszafogásával a döntőben próbálkozott egy kicsit a mezőny, de Sándorunk ismét bebizonyította, hogy U23-asként annyira felette áll elit felnőtt ellenfeleinek, hogy ha taktikával szeretnék megverni, erőből teszi őket úgy félre az útból, hogy nincs kegyelem. Ahogyan a döntőben az egyik legelőnytelenebb felső/hátsó pozícióból egy hírtelen robbantással megrajzolta, lekerülte, és kapásból 10-20 méteres hátrányba taszította a mezőnyt, az mintaszerű volt. Innentől kezdve már csak a 2. helyért mehetett a sprint. Az ifiknél eközben Dani Antal Jonatán lett a bajnok, míg a nőknél Kenyó Anita megvédte 2009-es bajnoki címét.

Gyűjtik a pontokat a haladó fiúk
Gyűjtik a pontokat a haladó fiúk

Ezután következtek a pontverseny futamai, melyek a leglátványosabb és leginkább nézőbarát számai a pályasportnak. Sok szép és izgalmas futamot láthattunk. A serdülő fiúknál Kenyeres Ábel nem csekély önbizalommal előre bocsátotta, hogy körelőnnyel fog nyerni. Végül betartotta a szavát, és körelőnnyel nyert. Az U23-asoknál a mezőny nagyvonalúan elengedte az addig csak egyetlen pontot begyűjtő Bernárd Bendegúzt (FTC), aki így egy hosszú szökéssel leszedte a soron következő három hajrágyőzelmet, és végül szerzett egy körelőnyt, ezzel együtt pedig övé lett a győzelem is.

A tavalyi elit női pontverseny győztese gondterheltnek tűnik…
A tavalyi elit női pontverseny győztese gondterheltnek tűnik…

A hölgyeknél Kenyó Anita fölényesen nyerte az első két hajrát, míg legkomolyabb ellenfele Fáy Krisztina rendre a negyediknek járó 1 pontokhoz jutott hozzá csupán. A második hajrá után a pécsi versenyző azonban megindult, és senki sem tudta tartani vele a lépést – még Kenyó sem. Innentől kezdve a női futam egy üldözéses egyéni időfutamra kezdett hasonlítani, ahol az 5 pontok rendre Fáynak, a 3 pontok meg Kenyónak jutottak. Végül győzött a matek: Ha Fáy egy hajrával előbb indul el, akkor ő a bajnok, így azonban 2 pont különbséggel Kenyó Anita húzhatta magára a trikót.

Az elitek között Ivanics, Szeghalmi és Árvai voltak a legaktívabbak
Az elitek között Ivanics, Szeghalmi és Árvai voltak a legaktívabbak

A férfi elitek pontversenyének mezőnyében egy régi pályamenőt üdvözölhettünk: a 2008-ban visszavonult, többszörös magyar bajnok, „B” világbajnok, jelenleg a KSI-ben (is) edzősködő Árvai Attilát. Ata nem is vallott szégyent, ahol elindult ott érmet is szerzett, a pontversenyben éppenséggel egy bronzot. A küzdelem végig az Árvai-Szeghalmi-Ivanics trió csatájáról szólt, a hajrák első első három helyezésének mindegyikét többnyire ők osztották le maguk között, csak néha-néha jutott előkelőbb mennyiségű pont másoknak. Végül Ivanics gyűjtögetett legjobban, így Szeghalmi és Árvai előtt ő lett a bajnok.

Véres küzdelmektől sem mentes a pályasport - eredményhirdetésre gyűlik a nép a versenynap végén
Véres küzdelmektől sem mentes a pályasport - eredményhirdetésre gyűlik a nép a versenynap végén

2010-es további pontverseny bajnokok: haladó fiuk: Móricz Dániel (KSI SE), serdülő nők: Kerekes Lilian (Csepel SC), ifjúsági fiúk: Hartmann József (BVSC-Zugló).

Harmadik nap: időfutamok minden mennyiségben, desszertnek pedig egy kis könnyed scratch

Nézőként annak idején az egyéni- és csapat időfutamokkal megtűzdelt mindenkori utolsó napot tartottam a legunalmasabbnak mind közül, idén azonban számomra mindenképpen ez volt a legmozgalmasabb. Délelőtt 4000 méter egyéni üldöző futamban indultam, délután pedig csapatban és scratch-ben – már ha ez bárki számára is érdekes. Talán mégis, mert aki még nem látott ilyet, vagy nem indult még ilyen számban, az talán képet kaphat arról, hogyan is néz ki az ilyesmi belülről.

Mester és tanítványa: Hazai György edző és Bedike Marcell (KSI)
Mester és tanítványa: Hazai György edző és Bedike Marcell (KSI)

Az egyéni üldözőre való felkészülés hosszas bringaszereléssel kezdődik. Kormánycsere, áttételcsere, szükség esetén nyeregállítás és kerékcsere. Utóbbi esetében ha nincsen szerencsénk, akkor futamunk előtt nem sokkal még valaki versenyez a leendő kerékszettünkkel, így komoly logisztika szükséges ahhoz, hogy a rajtnál a felszerelés egyben legyen. Ahhoz, hogy mi magunk egyben legyünk, alapos bemelegítés szükséges, hogy verseny közben egyben is maradjunk, ahhoz pedig megfelelő áttételválasztás. A jó áttétel az, amellyel aránylag könnyedén elindul az ember, a kitűzött tempót tartani tudja, de mégsem annyira kemény, hogy a végén megálljon vele a lába. Esetemben szerintem ilyen áttétel nem létezik, mindenesetre feltettünk valamit, ami előzetesen jó választásnak tűnt. A férfi elit számban a visszalépő (DNS – did not start) versenyzők száma megközelítette az 50%-ot, ami szomorú, de a végén lesz ennek egy komikus folyománya majd. Mivel idő előtt konstatáltam, hogy a pálya ellenoldaláról induló ellenfelem tutira nem lesz itt, így átkértem magamat egy másik futamba.

Egyik  üzleti partnerünk kedvenc szófordulata a „hitelesség”. Többnyire akkor alkalmazza, amikor az szerinte csorbul. Pályakontextusban hitelesebb talán nem is lehetnék. Továbbá ha az ember nem gyors, legalább öltözzön fel szépen…
Egyik üzleti partnerünk kedvenc szófordulata a „hitelesség”. Többnyire akkor alkalmazza, amikor az szerinte csorbul. Pályakontextusban hitelesebb talán nem is lehetnék. Továbbá ha az ember nem gyors, legalább öltözzön fel szépen…

Vesztemre a későbbi bajnokkal párosítottak össze. Az üldözőverseny lényege ugyebár, hogy az emberben ott van a motiváció, hogy ellenfelét megközelítse, vagy megelőzze. Ilyen körülmények között sokkal jobb eredmény érhető el, mint egyedül hajtva. Ez a dolog azonban Fejes Gábornak kedvezett és nem nekem, viszont örömmel tölt el, hogy az 5’01,92”-es időeredményében kicsit benne vagyok én is, hiszen ha nem vagyok nyúlként előtte, nagy valószínűséggel pont az 2 és fél másodperc hiányzott volna, amivel az egyedül hajtó második helyezett csapattársát verte. Legalábbis Lovassy Krisztián így vélekedett, és minden bizonnyal igaza is van. Mert igen, a poraiból feltámadó Lovassy a mai napra is összedrótozta magát, és 5’04,45”-el megszerezte az ezüstérmet.

A 4000 méteres egyéni üldöző bajnok Fejes Gábor (Tecnofilm-Betonexpressz 2000) lett
A 4000 méteres egyéni üldöző bajnok Fejes Gábor (Tecnofilm-Betonexpressz 2000) lett

A résztvevők létszámát figyelve Sipos János, a népszerű sportriporter megjegyezte, hogy az ő idejében selejtező futamokat kellett lebonyolítani 4000 méteres egyéni üldöző időfutamban. Az elitek siralmas létszámú, hatfős mezőnyéből viszont az is következik, hogy mind a hat versenyző bekerül a 2010-es eredményeket felvonultató sportévkönyvbe, ahol azt már nem írják mellé, hogy hányan indultak. Ebből következik, hogy hatodikként zárva ezennel beírtam magam abba a bizonyos könyvbe, és azt csak én tudom, hogy immár nemcsak a Magyar Köztársaság leglassabb elit időfutam versenyzője, hanem a leglassabb elit négyezrese címének birtokosa is vagyok… Ha további vidám címekre vagyunk kíváncsiak, akkor például van olyan is, hogy a „magyar kerékpársport történetének leglassabb sprintere”, hogy ő pontosan kicsoda, erről majd egyszer máskor talán mesélek.

Fáy Krisztina (Pécsi Junior KE)
Fáy Krisztina (Pécsi Junior KE)

Az U23-asoknál mindössze négy fő küzdött ugyanezen a távon, ahol meglepő módon nem indult Veres Ádám, aki pedig az edzőversenyek folyamán mintegy próbaképpen futott egy 5’18,54”-et, amivel itt vastagon bajnok lehetett volna (Úgy tűnik, ma a scratch-re tartalékolt, amit meg is nyert.). Végül Bozó Lajos lett a bajnok Schipp Olivér és Pangl Ádám előtt.

Újabb újonc, egyből két bajnoki éremmel – Kerekes Lilian (Csepel SC) a serdülő lányok között 2000 méteren és pontversenyben egyaránt bajnok lett
Újabb újonc, egyből két bajnoki éremmel – Kerekes Lilian (Csepel SC) a serdülő lányok között 2000 méteren és pontversenyben egyaránt bajnok lett

Az elit hölgyek aránylag népes mezőnyében rajthoz állt Papp Enikő a 3000 méteres időfutam szám tavalyi bajnoka, aki viszont ezúttal közel 3 másodperccel kapott ki Fáy Krisztinától. Fáy ezzel megszerezve idei első pályabajnoki címét – de nem az utolsót.

A Master férfiak 3000 méteres egyéni üldőzőversenyét Kolb Tamás nyerte – meg ha lett volna különdíj a legharmonikusabb kerékpár/kerékpáros kombónak, akkor azt is
A Master férfiak 3000 méteres egyéni üldőzőversenyét Kolb Tamás nyerte – meg ha lett volna különdíj a legharmonikusabb kerékpár/kerékpáros kombónak, akkor azt is

Aztán további korcsoportok 2- és 3000 méteres üldözőversenyében is bajnokokat avattak, hogyaszondja: haladó fiúk 2000 métere: Móricz Dániel (KSI SE), serdülő fiúk 2000 métere: Kenyeres Ábel (KSI SE), serdülő lányok 2000 métere: Kerekes Lilian, ifjúsági fiúk 3000 métere: Hartmann József (BVSC-Zugló), Master 3000 méter: Kolb Tamás (BSMC).

Az üldöző futamok lecsengése után a tanítványai szereplését figyelemmel kísérő Stubán Ferenc az égre emelte tekintetét, és nem kevesebbet állapított meg, mint hogy nemsokára esni fog, és itt ma már verseny bizony nem lesz. Szerencsére jobb kerékpáros szakember, mint meteorológus, így végül nem lett igaza. Összességében elmondható, hogy az időjárás idén kegyes volt a bajnokság mezőnyéhez, esőszünetre és esőnapra nem volt szükség. A keddi nap stábja ezután pár órára szétszéledt, majd 15 órától folytatódott tovább a bajnokság.

A 4000 méteres üldöző csapatbajnok a Betonexpressz 2000-Technofilm-BVSC-Zugló vegyes csapata lett. Jutalmuk a bajnoki cím mellé a Schillerwein István emlékére alapított vándordíj
A 4000 méteres üldöző csapatbajnok a Betonexpressz 2000-Technofilm-BVSC-Zugló vegyes csapata lett. Jutalmuk a bajnoki cím mellé a Schillerwein István emlékére alapított vándordíj

A 4000 méteres csapat üldöző versenyben minden létező hibalehetőséget bemutattak a csapatok, amivel el lehet tolni egy-egy ilyen szám futamát. Mindjárt az első történetesen az én nevemhez fűződik, aki – nem feltételezve, hogy ma Magyarországon serdülő és ifi korcsoportból nem lehet összeállítani üldöző csapatokat – azt gondolván, hogy az előzetes program szerint még két korcsoport futamai lemennek az elit előtt, igencsak kicentizve az időt érkeztem meg a helyszínre. Elméletben ez annyit jelentett, hogy tulajdonképpen lekéstem a rajtot, a gyakorlatban pedig annyit, hogy az országúti gépet ledobva átültem a pályabringára és már indultunk is.

Ivanicsnak scratch-ben ezúttal egy ezüstérem jutott – egy arany, három ezüst és egy bronz volt a pécsi versenyző idei mérlege
Ivanicsnak scratch-ben ezúttal egy ezüstérem jutott – egy arany, három ezüst és egy bronz volt a pécsi versenyző idei mérlege

Sokkszerű érzés volt fél perc után ötvenes tempóban haladni, végig az járt az eszemben, hogy én leszek az, aki kiszáll majd a versenyből (hiszen csak három embernek kell a négyből ebben a számban befutnia), tekintve, hogy a csapatból egyedül én mentem délelőtt négyezer egyénit. Ez a gondolatsor a harmadik-negyedik körig tartott, amikor is elbúcsúzott az egyik emberünk, és innentől kezdve nem volt mese, végig kellett menni. Ennél azonban sokkal vidámabb volt, amikor az egyik csapat immár három főre sorvadt legénységéből az első megszökött a saját csapatától, és ezt csak fél kör után vette észre. Vagy amikor a vége felé egy másik három főre apadt különítmény elveszette a leghátsó emberét, és ez is későn esett le az élen haladóknak. Az esélykiegyenlítés jegyében végül a BVSC alapból háromfős csapata ellen kiálló KSI négyesfogatából a negyedik ember úgy beragadt a rajtnál, hogy már nem is ért fel a saját csapatára. Ettől eltekintve utóbbi küzdelem jelentette amúgy a bajnokság legszínvonalasabb 4000 méteres csatáját, amelyből végül a BVSC hármasa került ki győztesen egy figyelemreméltó 4’47”-es időeredménnyel. Ilyen időt 4000-es csapat nem mostanában ment a Millenárison, pláne nem 3 fővel. Ami ehhez közelít, az a Cornix 2006-os 4 fővel futott 4’49,28”-as ideje. Sajnos a fennálló felnőtt magyar csúcstól mindkettő igen messze van.

Szeghalmi befut, a többieknek még egy kör vissza – a Tusnad kerekese körelőnnyel nyerte az elit scratch futamot. No de miért nem jelenlegi csapata mezében versenyez?
Szeghalmi befut, a többieknek még egy kör vissza – a Tusnad kerekese körelőnnyel nyerte az elit scratch futamot. No de miért nem jelenlegi csapata mezében versenyez?

Ezután fújtak egyet a versenyzők, majd jöttek a bajnokságot lezáró scratch (véghajrás mezőnyverseny) futamok. Az ifiknél a BVSC két kerekese osztozott magabiztosan az első két helyen, az U23-asoknál Veres Ádám pedig ezúttal (is) megállíthatatlan volt. A hölgyeknél Fáy Krisztina öntudatos versenyzéssel győzött: a vége előtt nem sokkal meglépett a mezőnytől, a tempót egyedül Kenyó Anita bírta tartani vele. Mindenki már előre borítékolta, hogy a rutinos Kenyó „leutazza” majd a pécsi versenyzőt a célegyenesig, ott pedig szélárnyékból előbújva egyszerűen lekerüli. A dolog a szélárnyékból előbújásig működött is, ekkor azonban bizonyságot nyert, hogy a rutin meg a taktika olykor a nyers erőfölénnyel szemben teljesen hatástalan…

Ezután jött az elitek futama. Aki hozzám hasonlóképpen furcsállja, hogy egy 15 körös mezőnyszámot miért ad fel a mezőny fele, annak csupán azt mondhatom, egy UCI szabály magyaros értelmezése következtében látszik ez így. Az UCI szabály szerint ha valakit utolér a mezőny, annak ki kell állnia. A hangsúly a „mezőnyön” lenne. Az elit scratch futam esetében azonban Szeghalmi Bálint egyfős elmenése érte utol a mezőny felét, az utolsó előtti körben ezért kapta meg a mezőny ezen része az egyébiránt roppant megalázó (főleg ha nem jogos) „DNF” (did not finish) minősítést. A versenybíróság álláspontja szerint scratchban csak az első 6 helyezett érdekes, a többivel nem foglalkoznak. Ennek igencsak ellentmond, hogy az idei pálya vb-n egy háromfős elmenés verte hátba a mezőnyt, és külön jelölik a körhátrányt szenvedett- és a versenyt feladó versenyzőket. A dologról a ’90-es évek versenybírói gyakorlata jut az eszembe, amikor akár egy bajnokságon is képesek voltak azt meglépni, hogy megállapították az első három helyezettet, majd az utána következőket csapatonként összerendezve „a mezőnnyel érkezett” jelzővel beszórták az első három után – egyszerűnek egyszerű módszer, de ezzel egyben minden előnye ki is merült. A világ azóta szerintem nem errefelé halad, hanem olyan irányba, hogy a legszerényebb sportteljesítményt is megtisztelik azzal – ha már a versenyző, pénzt, időt és energiát nem sajnálva felkészült -, hogy normálisan regisztrálják az eredményt. Tavaly ugyanezt a 17 fős mezőnyből 12 versenyzővel tették meg, nem is értettem, hogyan lehet, hogy egy 22 körös versenyt a mezőny 70%-a feladja. Mindenesetre az utókor csodálkozva nézi majd ezeket az eredménylistákat, és ezek alapján fogalma sem lesz majd arról, hogy mi is történt egy-egy ilyen futamban. Pedig egy eredménylista fő erénye, hogy egyértelmű… Arról nem is beszélve, hogy ezzel a mentalitással nem fognak híveket toborozni a pályasportnak – hiszen egy versenyzővel jobban kitolni nem lehet, mint amikor nem regisztrálják rendesen az eredményét.

Összegezve

A bajnokság folyamán összesen 134 érem került kiosztásra, ebből 20 aranyat a BVSC-Zugló csapata szerzett meg, ezüstökkel és bronzokkal együtt pedig összesen 41 érmet vihettek haza. Utánuk következik 13 arannyal a KSI SE gárdája, akik összességében a legtöbb érmet – 45 darabot – szerezték. A legeredményesebb versenyző a BVSC ifije, Hartmann József lett, aki 5 bajnoki aranyat nyert (sprint, sprint csapat, 1000 m, 3000 m, pontverseny), utána következik Veres Ádám 4 bajnoki címmel (sprint csapat, 1000 m, Keirin scratch), majd a következő versenyzők egyenként három bajnoksággal: Hajdú Máté Olivér, Móricz Dániel, Scherk Krisztián és Szalontay Sándor. A legeredményesebb női versenyző Kenyó Anita lett 3 bajnoki győzelemmel. A legjobb debütálásért járó virtuális díjat Fáy Krisztina vihetné haza.

…és a végén megint mindenki összeáll egy képpé
…és a végén megint mindenki összeáll egy képpé

Amit 2010. Augusztus 22-24. között a Millenárison láthattunk, sajnos pillanatnyilag az jelenti a magyar pályasportot. Van összehasonlítási alapom, miután 1997 óta járogatok ki ilyen-olyan rendszerességgel bajnokságokra, illetve 2005 óta a tavalyi kivételével az összeset végignéztem. Sajnos ki kell mondani, az erőfeszítések ellenére bizakodásra sok okunk nincsen, ha azt mondom, hogy a mostani állapot egy mélypont, ahonnan már csak fejlődés következhet, akkor lehetséges, hogy túl optimista vagyok. Viszont ha innen még van lefelé, az bizony akár végzetes is lehet a szakágra nézve. Nem az a gond, hogy összességében kevés a versenyző, hanem az, hogy éppen az utánpótlás korcsoportokban vannak bántóan kevesen, márpedig ha nem lesz honnan felnőni az U23-as és elit mezőnybe, akkor egy idő után ki fog kopni a teljes felnőtt versenyzői gárda. Komplett utánpótlás neveléssel foglalkozó klubok maradtak távol idén a bajnokságtól (Tamási, Szekszárd, Mosonmagyaróvár), ami a jövőre nézve nem jó jel. Továbbá sok volt a benevezett, ámde mégis távolmaradó versenyző is – ki igazoltan, ki igazolatlanul. A licences versenyzők mellett megrendezésre kerülő amatőr futamok mezőnye sem volt túl népes idén (Az amatőr futamok versenyeredményeinek hiányával kapcsolatosan ne engem tessék gyalázni ismét, én sem kaptam még meg, pedig kértem.). Persze pozitívumok is akadnak. Pár éve, 2007-ben nem írtak ki bajnoki futamokat az elit nők részére, miután nem volt elég nevező, ezzel szemben idén akadtak elit nők szép számmal. Szélesedik emellett a Master férfiak mezőnye is, és általánosságban született egy-két bizakodásra okot adó időeredmény.

Remélem, hogy nemsokára felemelkedésről tudok beszámolni, illetve, hogy a Junior Pálya Eb-ről szép eredményekkel tér haza a magyar csapat (Juhász Balázs, Lovassy Krisztián, Solymosi Márton, Szalontay Sándor és Veres Ádám). Pályasportot legközelebb szeptember 4-én a Vasló Kupa jóvoltából, illetve szeptember 12-én a McDonald’s Bringamánia keretein belül láthat a nagyérdemű a Millenárison.

Letölthető dokumentumok:
– éremtáblával kiegészített teljes eredménylista

A Duna Tv interjúja az ob-ról: http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=654169

További fotók a versenyről:
– 1. nap (HBalage)
– 2. nap (Jári Róbert, Farkas János)
– 3. nap (Balogh Miklós, Jári Róbert, HBalage)

Szöveg: HBalage
Fotó: Balogh Miklós, Farkas János, HBalage, Jári Róbert

A nyeremények kiosztásával zárult le az idei Erste Tour

A szervezők és a díjazottak, középen a fődíj, és a boldog nyertes
A szervezők és a díjazottak, középen a fődíj, és a boldog nyertes

Összesen 2,2 millió forint értékű nyereményt adtak át az Erste Tour amatőr országúti kerékpárverseny résztvevőinek 2010. augusztus 27-én a névadó szponzor Erste Bank székházában. A verseny fődíját, a 840 ezer forint értékű Scott kerékpárt Sikari Gábor nyerte.

A díjkiosztó előtt Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a versenysorozat célkitűzéséről és küldetéséről
A díjkiosztó előtt Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a versenysorozat célkitűzéséről és küldetéséről

A díjak átadását megelőzően Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese, a versenysorozat ötletgazdája kijelentette: a pénzintézet továbbra is elkötelezett híve az amatőr kerékpáros versenysport támogatásának, amely kiegészül a kerékpáros utánpótlás-nevelés támogatásával is. Az Erste Bank az Erste Tour versenysorozat támogatásán felül az idei évben 1 millió összegű támogatást biztosított az MKSZSZ-en keresztül a következő utánpótlás versenyek rendezéséhez is: Utánpótlás Országúti Bajnokság, Utánpótlás Időfutam Bajnokság, Utánpótlás Kritérium Bajnokság, Utánpótlás Csapat Időfutam Bajnokság, Utánpótlás Pályabajnokság, Tour de Gyömrő utánpótlás futamai, Tolna Megyei Bajnokság utánpótlás futamai.

Erste Tour 2010
Erste Tour 2010

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a kerékpározás élményét szeretnék több ember számára elérhetővé tenni, ezért az Erste Bank két Schwinn-Csepel gyártmányú tandem kerékpárt ajándékozott a Tandemszem Egyesület számára, amely látássérült emberek kerékpározásának segítésével foglalkozik.

A Tandemszem Egyesület számára ajándékozott tandemek egyike
A Tandemszem Egyesület számára ajándékozott tandemek egyike

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség képviseletében Törzsök Zsolt, elnök és Kovaloczy Áron, alelnök röviden összegezte az Erste Tour 2010. évi kiírásának versenyeit. Az első, Esztergom környékén rendezett forduló az extrém időjárási körülményekről, valamint Tóth Attila, az egész versenysorozat szempontjából döntő jelentőségű győzelméről marad emlékezetes. A Tihany környékén rendezett fordulón állt rajthoz a legtöbb versenyző, valamint ezen a pályán teljesítették a résztvevők az egész versenysorozat legnehezebb, helyenként 15-18 százalékos meredekségű emelkedőjét. A Szerencs környékén rendezett forduló hozta a versenysorozat egyetlen sprintbefutóját, valamint ennek a szakasznak a rajtja esett egybe a később ugyanazon a napon megrendezett Central European Tour rajtjával.

A díjakat Sztanó Imre és Törzsök Zsolt, az MKSZSZ elnöke adta át
A díjakat Sztanó Imre és Törzsök Zsolt, az MKSZSZ elnöke adta át

A résztvevők megerősítették, hogy 2011-ben is lesz Erste Tour, sok újdonsággal. Részletesebb információk ősszel várhatók.

A szervezők és a díjazottak, középen a fődíj, és a boldog nyertes
A szervezők és a díjazottak, középen a fődíj, és a boldog nyertes

Az esemény végén átadták az Erste Tour 2010 nyereményeit. A közjegyző előtt korábban megtartott sorsoláson azok a versenyzők vettek részt, akik értékelhetően fejezték be az Erste Tour valamennyi fordulóját. A versenyzők 25 darab, egyenként 25 ezer forint értékű ProBike vásárlási utalványt, illetve öt pár, egyenként 150 ezer forint értékű Mavic Ksyrium Elite kereket nyertek. A versenysorozat fődíját, a 840 ezer forint értékű Scott Addict R2 kerékpárt Sikari Gábor nyerte.

További információk: www.erstetour.hu

Forrás: Erste Tour sajtóközlemény
Fotó:
HBalage

Mátra Maraton: a vasárnapi Kékes-hódítás ezúttal bajnoki trikót is ér

A 2009-es Mátra Maraton rajtja
A 2009-es Mátra Maraton rajtja

A vasárnapi, kilencedik Mátra Maraton alkalmával rendezik a hegyikerékpárosok maraton szakágának országos bajnokságát. A T-Mobile Top Maraton sorozat 4. állomását 29, 57, vagy 89 km-en lehet teljesíteni; eddig mintegy 1300 előnevezőt regisztráltak. A Vuelta Sportiroda kétnapos családi- és sportprogramokról gondoskodik; a természetvédelem idén is kiemelt szerepet kap.

Mátra Maraton 2010
A 2009-es Mátra Maraton rajtja

A rajt-cél területe a sástói Oxygen Adrenalin Park. A szombati Adrenalin Trophy családi verseny egyik legnagyobb eseménye, hogy át lehet kerekezni a hatalmas függőhídon. Kettőtől meghívásos duál triál versenyt, négytől gyermekversenyt szervez a Vuelta csapata; este hétkor indul a Mátra Party. Vasárnap fél tizenegytől kerül sor a 10 kilométeres T-Mobile Természetjáró Túrára, melyen ingyenes részvétel mellett kerékpár és bukósisak is kölcsönözhető. A hosszútávot 9.30-kor, a rövidet 9.45-kor, a közepet 10.00 órakor indítják. A verseny után a hazai szövetség a korábbi futamok alapján kihirdeti a maraton Magyar Kupasorozat végeredményét. A verseny Magyar Bajnokság is egyben, melyen várhatóan a két címvédő: Buruczki Szilárd és Dósa Eszter is rajthoz áll. A négyfutamos T-Mobile Top Maraton sorozat a Mátrában zárul, összetett eredményhirdetésre ősszel kerül sor.

Mátra Maraton 2010
A 2009-es Mátra Maraton rajt-cél területe

„Eddig közel 1300 előnevezőt regisztráltunk, ha az időjárás is engedi, akkor idén is átlépjük az 1400 fős határt. Az elit női és férfi kategóriákban 300.000 Ft pénzdíjat osztunk ki, e mellett a szponzoroknak és a kiállítóknak köszönhetően idén is ajándékcsomagokat kapnak az egyes korosztályok helyezettjei. A Mátra Maraton résztvevőivel és szervezőivel szemben idén is fontos elvárás, hogy betartsák az erdő rendjét, ügyeljenek az ott élőkre, növényekre, állatokra. A szervezők a versenyt megelőzően a Bükki Nemzeti Park munkatársaival közös helyszíni bejárást végeznek, amely során a kétéltűek szaporodó helyeit – a nagyobb pocsolyákat – az unkák védelme érdekében körbekarózzák és kiszalagozzák. A kerékpárosok még a verseny esetleges feladása esetén sem térhetnek le a kijelölt erdei nyomvonalról. Az útvonalon több olyan útszakasz is található, amely erdei kerékpározásra egyébként nem kijelölt útvonal; ezeket a szakaszokat a bringások csak a rendezvény idején vehetik igénybe, ott edzeni, vagy más célból kerékpározni nem szabad. A fokozottan védett területek, átvezető szakaszok mentén nézők nem tartózkodhatnak, a kerékpárosoknak kijelölt nyomvonalat elhagyni nem szabad.” – mondta Eisenkrammer Károly főszervező.

A T-Mobile Top Maraton sorozat hivatalos segélyhívó száma a Magyar Telekom jóvoltából: +36-30/331-5555.

A Mátra Maraton a Bikemag Fórumon ide kattintva érhető el.

Összefoglaló kisfilmek a 2009-es versenyről:
http://www.youtube.com/watch?v=ZsRmy3ZCiec&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=x-evmj2Mb4I

Bővebb információk: www.matramaraton.hu és www.topmaraton.hu

Szöveg: T-Mobile Top Maraton sorozat 4. állomás – IX. Mátra Maraton sajtóközlemény
Fotó: Pertorini Márió

All Mountain Akadémia: fékezés, avagy a sebesség kungfuja

A kieresztett és a teljesen behúzott állapot (utóbbi a képen) közti távolság az orákulum szerint: 25-30 mm
A kieresztett és a teljesen behúzott állapot (utóbbi a képen) közti távolság az orákulum szerint: 25-30 mm

…szóval megállunk. Legutóbb itt hagytam abba, azzal kiegészítve, hogy természetesen nem a hegyibringázás élvezetét egy magasabb szintre emelő AM akadémia sorozatunkkal, hanem a bringánkkal, hiszen a fékezés következett az általam megálmodott sorozatban. Azóta volt egy formátumváltás (papírról webre), de a sorozat nem állt le, sőt a korábbi epizódok is elérhetők lesznek hamarosan teljes egészükben.

Ezúttal a „majrékar”, azaz a fékberendezés mesteri kezeléséről lesz szó és a szakértésben nem más lesz segítségünkre, mint Gulyás „7030” Mihály, aki a féktechnikáját egészen a magyar montizás hőskorától kezdve csiszolgatja és mellesleg nem egy fékberendezést szedett már szét molekuláira, majd rakott össze a műhelyében. Talán nem túlzás azt állítani, hogy hazánkban ő az egyik fékekhez legjobban értő szakember. (Misi személyes tippjeit dőlt betűvel szedve olvashatod). Akkor tehát teljes gázzal előre… illetve: féééék!

Fékfu – mi mindenre képes egyetlen mutatóujj...
Fékfu – mi mindenre képes egyetlen mutatóujj...

Ha csak nem Ray-Ban napszemüveges, emófarmeros hipster vagy, aki bringás karrierjét egyből egy féktelen pszeudo-pályakerékpárral kezdte, nyilván találkoztál már azzal a lassítást elősegítő berendezéssel, amit ezentúl csak simán féknek fogunk hívni. Arról a csodás szerkezetről van szó, ami akár egyetlen ujjad finom behajlításával képes meglepően rövid idő alatt egy kb. 100 kilós tömeget (példánkban egy kifejlett hím bringás egyedet és egy középnehéz montit vettünk alapul) megállítani akár 50 km/h-s sebességről is. De nem csak megállítani segítenek, hanem uralni is a bringa mozgását.

Ahhoz, hogy „jól tudj fékezni”, először szükséged lesz egy remek, a célodnak megfelelő fékre; azt meg kell tanulnod optimálisan beállítani; el kell sajátítanod azt a tudást, amivel bármilyen körülmények közt a lehető leghatékonyabban – legrövidebb idő- és energia befektetéssel – le tudsz lassulni a megfelelő sebességre. Ezekről fog szólni a következő néhány bekezdés. És még valamiről… Meg kell tanulnod nem fékezni… Ez első olvasásra talán paradoxnak tűnik, de ha átgondolod, rá fogsz jönni, hogy folyamatosan a fékkart tépni, tárcsát sütni, lassan bóklászni nem valami nagy móka – megtöri a lendületet, a ritmust.

Ez a fejezet tehát sokkal többről fog szólni a megállás művészeténél: a sebességed uralásáról. Nagy különbség. (A címben fékezés helyett inkább az ősmagyar sebességmenedzsment kifejezést kellett volna használnom, de nem biztos, hogy azt mindenki értelmezni tudta volna)

A jó fékezéstől, gyorsabb leszel

„Na, ez a srác vajon mit tépett?” – jogosan tehetnéd fel a kérdést, de mindjárt bebizonyítom, hogy nem vagyok drogos. A fékezés az irányítás nagyon fontos része, amit nem csak azért érdemes minél hamarabb és minél jobban kiművelni, mert szó szerint az életed múlhat rajta, hanem azért is, mert a jobb kontroll = nagyobb móka. A formula 1-es pilóták jól tudják, hogy ha a fékezés mestere vagy, jó eséllyel te leszel a leggyorsabb, ugyanis nem csak akkor nyersz időt, ha távol tartod a kezedet fékkartól, hanem akkor is, amikor a lehető legrövidebb idő alatt lassulsz le a megfelelő tempóra.

De nehogy azt hidd, hogy a előnyök sora ezzel be is fejeződött. A helyes technikával és a fölösleges fékezések elhagyásával egy becsületes mennyiségű energiát is spórolsz, hiszen egyrészt a fékezés és a vele járó erőhatások kompenzálása nem kevés erőfeszítést igényel, másrészt pedig, ha valamit lefékezel, azt jó eséllyel újra fel kell gyorsítani. Ez pedig nem feltétlenül csak versenykörülmények között számíthat, hanem egy kimerítő túra végén is, amikor eléhezve, elszomjazva már a fenekeden át veszed a levegőt.

Meg aztán béna féktechnikával a fékpofa is sokkal gyorsabban kopik, ami nem csak pénzügyileg (fékbetét-tárcsa/felni) előnytelen, de a gyakoribb csere szintén időbeli veszteség. Legyünk precízek. De persze nem csak pofa kopik konstans féktépésnél, hanem a hegyoldal is, a játszótered – és akkor az elgázolt mókusokról nem is beszéltem (az árván maradt kismókusokról meg pláne nem). Bár ezek is elég nyomós érvek, úgy vélem, a legnagyobb hozadéka a helyes technika elsajátításának mégis az önbizalom megerősödése, ami elengedhetetlen a gyors fejlődéshez; az, hogy ne a félelem gátoljon a határaid fokozatos kijjebb tolásában. A fékezés egy biztonsági háló: ha megfelelően tudod kezelni, ez a háló nagyon rázós körülmények közt is meg tud menteni.

Kezdjük akkor az alapvetésekkel!

A hardver

Bár kétségtelen, hogy a fékezésben magának a fékberendezésnek van a legnagyobb szerepe, rajta kívül számos más tényező is befolyásolja az eredményt. A fék után talán a gumiköpeny a legfontosabb elem a fékhatás tekintetében, hiszen az teremti meg a kölcsönhatást a bringa és a talaj között – itt dől el, hogy az elemek súrlódási csatájában ki nyer és milyen arányban. Ez egyrészt ugye a mintázattól és a guminyomástól függ. Az optimális mintázat teljesen terepfüggő; aszfalton a teljesen kopasz a nyerő, laza talajon pedig a földbe karmoló bütykök. A kettőt megfordítva viszont borzasztó eredményt kapunk.

A guminyomás az érintkező felület nagyságát befolyásolja. Itt nincs mese, minél nagyobb felületen érintkezik a gumiköpeny a talajjal, annál nagyobb lesz a tapadás, így nagyobb fékerőt lehet létrehozni, a nagy felületet pedig a megfelelően alacsony guminyomással és jó széles külsőkkel lehet elérni.

További igen fontos tulajdonság a külső gumiösszetétele, ami mostanában kezd egyre több figyelmet kapni, ahogy a gumigyártók palettáin megjelentek a típuson belüli anyagváltozatok. Eddig egyszerűen nem nagyon volt választás, de manapság szerencsére már lehet élni a szuperlágy keverékek áldásával, amik bár eszeveszett gyorsasággal kopnak, olyan tapadást biztosítanak, ami már-már természetfeletti.

A következő tényező a súly. A bringáé és a bringásé. Elemi fizika, egyértelmű, hogy a nagyobb tömeget nehezebb megállítani, mint a kisebbet, igaz azt azért hozzá kell tenni, hogy a nagyobb tömeg jóval nagyobb tapadást is jelent.

A bringa súlyánál fontos megjegyezni, hogy a kerék súlya hatványozottan számít a forgási energiája miatt, amit ugye szintén a féknek kell megállítania.

A teló. A felfüggesztés funkciója ugye az ütéscsillapítás és az optimális tapadás biztosítása. A fékezés okozta súlypont-előrezuhanást ugyanúgy csillapítja, mint az alulról jövő akadályokat, ami azt jelenti, hogy egy jó adag erőhatást felfog, tompít (kvázi ABS-ként működik), így nem lesz olyan hirtelen a fékezés hatása. A megfelelő csillapítás is nagymértékben javítja a fékteljesítményt, hisz egyenletes tapadást biztosít a külső és a talaj közt.

A villa merevsége sem utolsó szempont az optimális fékhatás szempontjából. Hiába van egy remek féked, ha a fékhatás jó része a villa elcsavarodásában vezetődik le, akkor megette a fene, illetve a villád sem lesz túl hosszú életű.

A hátsó felfüggesztés megoldása is hatással lehet a fékezésre, ugyanis némely rendszer a hátsókerék hirtelen lassítására bekeményedik, és ilyenkor biz’ nem úgy mozog, ahogy kellene.

Az egyforgáspontos felfüggesztések a legrosszabbak ilyen szempontból, ellenben a virtuális-forgásponttal rendelkező rendszerek egészen jól tompítják ezt a hatást. Aztán persze ott vannak a floater-fékplatformok, melyek szinte teljesen függetlenítik a fékezés rugózásra gyakorolt kelletlen hatását.

Ennyi minden befolyásolja a fékezést
Ennyi minden befolyásolja a fékezést

Végül eljutottunk a fékhez, mint a fékezés legfontosabb láncszeméhez. Egy féket akkor lehet jónak nevezni, ha jól fog, ami szerintem ott kezdődik, hogy akár egyetlen ujjal húzva is képes az adott kereket blokkolni. Emellett persze lényeges szempont, hogy mégis mekkora erő kell a satuzáshoz, milyen a sártűrő képessége, helyt áll-e minden időjárási körülmények közt, milyen gyorsan kopik a pofa, milyen súlya van stb.

A cikk nem hivatott részletesen bemutatni a féktípusokat, de azért nagy vonalakban érdemes átmenni a montikon leggyakrabban használt lassító berendezéseken.

Kanti

Az első montimon ez volt, de megmondom őszintén, nem felelt meg az előbb említett „jó fék” kritériumának. A legendák szerint van „egyujjas” kanti, de én még nem találkoztam vele. Egyetlen előnye talán a bőséges sárférőhely, ezért a cyclocrossosok körében még mindig igen népszerű.

A jó öreg kanti. Tűri a sarat, de nem könnyű egyujjas féket kihozni belőle
A jó öreg kanti. Tűri a sarat, de nem könnyű egyujjas féket kihozni belőle

A „vé”

Nálam innen kezdődik a „jó fék”, még az egész olcsó modellekből is ki lehet hozni az egyujjas satut. Nagyon könnyűek, viszont nem szeretik, ha néhány milliméternél nagyobb nyolcas van a felniben, nagyon érzékenyek a sárra, hóra, elég gyorsan kopnak és eszik a felnit is. Utóbbi két problémára a kerámiás felni + hozzá való fékpofa párosítás meglepően jó megoldást nyújt, bár e variáció költségéből egy közepesen jó tárcsafék rendszer is kijön annak minden előnyével.

Bár egyre inkább megy ki a divatból a V-fék, de azért nem kellene még végleg nyugdíjba küldeni. A mindössze 163 g-os LX V-fék nagyon kedvező áron kínál kiemelkedően jó fékhatást, aminek az ár/ fékteljesítmény arányába elég nehéz lenne belekötni, főleg ha nem jár sarazni az ember. Ne feledd: a kerékpáron a legnagyobb „féktárcsa” maga a felni
Bár egyre inkább megy ki a divatból a V-fék, de azért nem kellene még végleg nyugdíjba küldeni. A mindössze 163 g-os LX V-fék nagyon kedvező áron kínál kiemelkedően jó fékhatást, aminek az ár/ fékteljesítmény arányába elég nehéz lenne belekötni, főleg ha nem jár sarazni az ember. Ne feledd: a kerékpáron a legnagyobb „féktárcsa” maga a felni

A hidraulikus abroncsfék

Bivalyerős (a hidraulika + a 26’-os „tárcsa” előnye), cserébe sártűrő képessége csapnivaló, nehéz, szintén gyorsan kopik, viszont nem kell a bowdencserével tökölni félévente. Az ereje miatt a triálosok kedvence, de montikon nem véletlenül nem látni tucatjával…

Hidraulikus abroncsfék - egy kihalóban lévő állatfaj, mely manapság már csak triál-rezervátumokban lelhető fel leginkább
Hidraulikus abroncsfék - egy kihalóban lévő állatfaj, mely manapság már csak triál-rezervátumokban lelhető fel leginkább

Tárcsafék

Ha egy kicsit is komolyan veszed a bicózást, akkor egy jó minőségű bowdenes- vagy egy minimum közepes szintű hidraulikus tárcsafék nagyjából meg is oldja a fék dilemmát. Az egyujjas fékezés szinte garantált, a „legidőjárásfüggetlenebbek” az összes fék közül, nem koptatják a felnit, a fékpofa jóval tovább kitart és már nagyon könnyű tárcsafékrendszerek is léteznek.

Ezen a képen látszik leginkább a CC-s és a DH-s fékek koncepciója közötti eltérés. Sokan úgy gondolják, hogy a Monobody test kialakítás egy „fejlettebb” technológia, mint a fékmunkahenger oldalainak csavaros rögzítése, de valójában nem ez a helyzet. A csavarmentes kialakítás elsősorban tömegcsökkentésre való, de el kell viselnünk a rendszer hátrányait is, a rugalmasabb nyomáspontot, és kicsivel csökkent fékerőt, valamint a munkahengerek néhány év alatt bekövetkező „kinyúlását”. A csavaros kialakítás hatalmas előnye, hogy azt a 4 db 5 mm-es csavart gyárilag nagyon erősen meghúzzák, ami komoly előfeszítést ad a dugattyú testnek. Hogy fékezéskor a dugattyúk kifelé elmozdulhassanak, először le kell(ene) küzdeniük a csavarok előfeszítő hatását. Na ez nem fog menni nekik. Ezért az ilyen fékeknek általában határozott a nyomáspontjuk, és a merev féktest nagyon jó alapot ad egy erős fékhez, még több év használat után is. (ha minden egyéb paraméter is adott) Érdemes figyelni a PM felfogatás rövidségét a Sainten az XT-hez képest, valamint a vastagság különbséget is. Ezek mindegyike a merev fékérzést, és a minél nagyobb fékerőt szolgálja
Ezen a képen látszik leginkább a CC-s és a DH-s fékek koncepciója közötti eltérés. Sokan úgy gondolják, hogy a Monobody test kialakítás egy „fejlettebb” technológia, mint a fékmunkahenger oldalainak csavaros rögzítése, de valójában nem ez a helyzet. A csavarmentes kialakítás elsősorban tömegcsökkentésre való, de el kell viselnünk a rendszer hátrányait is, a rugalmasabb nyomáspontot, és kicsivel csökkent fékerőt, valamint a munkahengerek néhány év alatt bekövetkező „kinyúlását”. A csavaros kialakítás hatalmas előnye, hogy azt a 4 db 5 mm-es csavart gyárilag nagyon erősen meghúzzák, ami komoly előfeszítést ad a dugattyú testnek. Hogy fékezéskor a dugattyúk kifelé elmozdulhassanak, először le kell(ene) küzdeniük a csavarok előfeszítő hatását. Na ez nem fog menni nekik. Ezért az ilyen fékeknek általában határozott a nyomáspontjuk, és a merev féktest nagyon jó alapot ad egy erős fékhez, még több év használat után is. (ha minden egyéb paraméter is adott) Érdemes figyelni a PM felfogatás rövidségét a Sainten az XT-hez képest, valamint a vastagság különbséget is. Ezek mindegyike a merev fékérzést, és a minél nagyobb fékerőt szolgálja

Egyedül az alacsony és középkategóriás „madzagosokat” és a legalsóbb kategóriás hidraulikus tárcsafékeket érdemes kerülni, mert gyengébben fognak, mint egy jobb V-fék, cserébe viszont sár-nehezek.

A Shimano jobbik bowdenes féke. Több mint 100 grammal több anyag van benne mint pl. az XT dugattyúban, de kell is, részben a túlmelegedés elkerülésére, részben pedig a minél nagyobb fékmerevség érdekében. A tömege 230 g
A Shimano jobbik bowdenes féke. Több mint 100 grammal több anyag van benne mint pl. az XT dugattyúban, de kell is, részben a túlmelegedés elkerülésére, részben pedig a minél nagyobb fékmerevség érdekében. A tömege 230 g

Mivel a tendenciák alapján az abroncsfékek egyértelműen kihalófélben vannak a komoly haladó montisok körében – akik ugye e cikksorozat célközönsége -, így a „jó fék” gondolatfonalát ezen a vonalon gurítom tovább.

Szóval tegyük fel, hogy van egy egyujjas féked, azonban van néhány változtatható paraméter, melyek igen jelentősek a fékhatás szempontjából.

Ott van mindjárt a tárcsa, amiből nem mindegy, hogy milyen átmérőjű és (ha külön veszed, akkor) milyen széles fékezőfelületű modellt választasz. Az optimális átmérő függ a bicós és a bringa súlyától, a fék erejétől, a felhasználási területtől és hogy elöl vagy hátul szeretnéd használni.

A fizika törvényei szerint, minél közelebb történik a fékezés a forgó tárgy külső kerületéhez, annál nagyobb az erőkar, annál hatékonyabb a fékezés. Ennek alapján tehát az abroncsot fékező rendszerek biztosítják a legnagyobb erőkart, viszont a tárcsafékek ereje miatt a tengelyhez közelebb lévő fékfelület (tárcsa) akár hatékonyabb lassítást is eredményezhet, de a tengelytől való távolság itt ugyanúgy releváns. Minél távolabb van – minél szélesebb a tárcsa -, annál nagyobb a fékerő egy adott fékberendezéssel.

Kis tárcsa (140-160)

Hátsó használatra szinte minden bringánál, minden súlyhoz elég, hiszen a hátsó kerék megfogásához sokkal kisebb erő kell.

Közepes tárcsa (185)

Hátsó használatra, ha tutira akarsz menni, ha szeretnél a fékbetéten spórolni és ha alpesi körülmények közt használod, ahol a túlmelegedés veszélye fennáll. Elöl való használatra All Mountain túrafelhasználásra, ha 70 kilónál nehezebb vagy, illetve ha könnyű vagy, de azt a néhány extra grammot nem bánod az erősebb fékhatásért és a jobb hűlésért.

Nagy tárcsa (203)

DH gépekre előre, 90 kiló fölötti súlyúaknak, nehezebb AM bringásoknak, hosszú utas, masszív, leginkább átütőtengelyes telókhoz a nagy csavaró hatásuk miatt.

Ultranagy (210)

Függőleges lejtőkre. A fékezési tudás is nagyban befolyásolhatja az ideális tárcsa kiválasztását. Nem véletlen, hogy a világklasszis lejtőzők gyakran mennek akár elől is közepes tárcsával, illetve a 4X versenyzők szinte kivétel nélkül 160-as korongot használnak lassuláshoz, hisz egyrészt a féknek nincs ideje túlmelegedni, másrészt a legmagasabb szinten a túl sok fékezés sem igazán jellemző.

140-160-180-203 mm-es méretben egyaránt kaphatók a Shimano csúcs XTR tárcsái. A mellett hogy nagyon jól néznek ki, még a tömegük is rendben van: 140 mm: 101 g, 160 mm: 128 g, 180 mm: 153 g, 203 mm: 190 g és mindegyikhez jár egy 7 grammos alu CenterLock ring is. A tárcsaátmérő növekedésével egyre inkább előtérbe kerül a féktárcsa oldalmerevsége, amit az alu bakok nagymértékben fokoznak
140-160-180-203 mm-es méretben egyaránt kaphatók a Shimano csúcs XTR tárcsái. A mellett hogy nagyon jól néznek ki, még a tömegük is rendben van: 140 mm: 101 g, 160 mm: 128 g, 180 mm: 153 g, 203 mm: 190 g és mindegyikhez jár egy 7 grammos alu CenterLock ring is. A tárcsaátmérő növekedésével egyre inkább előtérbe kerül a féktárcsa oldalmerevsége, amit az alu bakok nagymértékben fokoznak

Fékpofa

„Két fajta van, illetve ezek keveréke. „Gyantás” (kerámia-karbon vagy kevlár összetétellel) és szinteres. A gyantás gyorsabban kopik, de jobban fog alacsony hőmérsékleten, a szinteres viszont tartósabb és a fékereje magas hőmérsékleten jobb a gyantásnál, ezért előbbi előre, utóbbi hátra ajánlott.”

Bár a Shimano elvileg „csak” gyantás, és fémes fékpofát árul, de azért az még sincs teljesen így. A pofa összetétele, a benne lévő fémszemcse mennyisége nagymértékben befolyásolja a fékérzetet, a tartósságot, és a fékhatást. Az SLX, LX, XT, XTR rendszerekhez ugyanolyan formai kialakítású pofa való, így nagyon nagymértékben befolyásolhatjuk, hogy milyen pofát választunk a rendszerhez (ha már a gyári elkopott). Pofák balról jobbra: M06 metal: a leginkább fémes alapú pofa, réz pofalemezzel, 23 g-os tömeggel, 8,2 mm-es összvastagsággal; M007Ti resin: titánlemezre felvitt gyantás pofa, 13 g-os tömeggel, 8,05 mm-es összvastagsággal; M07resin: alumíniumötvözet pofalemezre felvitt gyantás pofa, amelybe azért szemlátomást „keveredett” némi fémszemcse is. Ez a legkönnyebb típus, mindössze 9 g, és 8,1 mm az összvastagsága; A01S resin: Az XT munkahengereket szerelik alapból ezzel az acéllapra felvitt gyantás pofával. A tömeg 17 g, és 8,05 mm az összvastagság. Egy későbbi cikkben tesztelni fogjuk ezeket a pofákat egyazon bicajon, azonos fékkel, és féktárcsával. Az eredményekről később beszámolunk
Bár a Shimano elvileg „csak” gyantás, és fémes fékpofát árul, de azért az még sincs teljesen így. A pofa összetétele, a benne lévő fémszemcse mennyisége nagymértékben befolyásolja a fékérzetet, a tartósságot, és a fékhatást. Az SLX, LX, XT, XTR rendszerekhez ugyanolyan formai kialakítású pofa való, így nagyon nagymértékben befolyásolhatjuk, hogy milyen pofát választunk a rendszerhez (ha már a gyári elkopott). Pofák balról jobbra: M06 metal: a leginkább fémes alapú pofa, réz pofalemezzel, 23 g-os tömeggel, 8,2 mm-es összvastagsággal; M007Ti resin: titánlemezre felvitt gyantás pofa, 13 g-os tömeggel, 8,05 mm-es összvastagsággal; M07resin: alumíniumötvözet pofalemezre felvitt gyantás pofa, amelybe azért szemlátomást „keveredett” némi fémszemcse is. Ez a legkönnyebb típus, mindössze 9 g, és 8,1 mm az összvastagsága; A01S resin: Az XT munkahengereket szerelik alapból ezzel az acéllapra felvitt gyantás pofával. A tömeg 17 g, és 8,05 mm az összvastagság. Egy későbbi cikkben tesztelni fogjuk ezeket a pofákat egyazon bicajon, azonos fékkel, és féktárcsával. Az eredményekről később beszámolunk

Érdemes odafigyelni azokra a deviáns fékgyártókra (pl. Hope), akik nem szabvány 160-185-203-as tárcsaátmérőket használnak, mert ha nem saját fékkel/adapterrel használod őket akkor a fékpofa le fog lógni és peremesen fog kopni, sőt akár a dugattyút is elferdítheti. Amennyiben nem a fék gyári tárcsáját akarod használni, akkor még arra is érdemes figyelni, hogy a kiválasztott tárcsa fékfelületének a szélessége nagyjából egyezzen a fékbetét szélességével.

A fékvezeték

Hossza miatt főleg a hátsó – meglepően nagy hatással van a fékérzékenységre, így nem meglepő, hogy egy minőségi, erősebb felépítésű vezetékkel – pl. Goodridge – érezhetően precízebb „fékérzet” érhető el, mint a fék saját, leginkább műanyagból készült vezetékeivel. (A példában hozott gyártó egyébként nem kevesebb, mint 25%-os teljesítménynövekedést garantál a hátsó fék esetén.) Arról nem is beszélve, hogy a teljesen műanyag vezetékek gyorsabban fáradnak el, hisz fékezéskor meglehetősen nagy erők próbálják szétnyomni a vezeték falát, ennek hatására pedig az olajos tárcsafék is nyúlósabbá válik idővel, mint ahogyan a bowden megnyúlása esetén is történik.

A durvulósabb szakágakban a külső fizikai hatások is számottevőek, ezért a kormánypörgető dörtösök és az „IFA-trans” szolgáltatásait gyakran igénybe vevő DH-soknak érdemes elkondolkozniuk egy pár tuning fékvezeték beszerzésén.

A jól karbantartott fék

Az alkatrészek minőségén túl, a fék aktuális állapota legalább annyit számít. Került-e levegő az olajrendszerbe? Túlzottan lötyög a fékkar? Szorulnak a dugattyúk? Nem egyszerre, esetleg ferdén csúsznak ki? Ha bármelyikre „igen” a válasz, akkor jelentős teljesítménycsökkenés a „jutalmad”.

Testreszabás

Az optimális fékteljesítményhez a hardver minősége és állapota mellett a harmadik tényezőnek is stimmelnie kell: az ergonómiáját a saját kezedhez és ízlésedre kell szabni. A fékkar markolattól való távolságát úgy kell belőnöd (általában egy kis imbuszcsavarral, újabb fékeken külön külső tekerővel), hogy nyugalmi állásban a fékkar az azt húzó ujjad utolsó és utolsóelőtti ujjpercéhez essen, mert ez biztosítja legkényelmesebb és leghatékonyabb húzást. Másik, talán fontosabb szempont, hogy teljesen behúzott fékkar húzó része párhuzamos legyen a markolatra (arról az állapotról beszélünk, ahol a fékkart egy újjal kényelmesen a lehető legerősebben húzod). Ha a fékkarút rendesen be van állítva (lásd lejjebb), akkor a behúzott és kieresztett állapotban is optimális lesz a fékkartávolság.

Az utolsó ujjbegy alatt optimális
Az utolsó ujjbegy alatt optimális

A fékkar kormány végétől vett távolságát az dönti el, hogy hány ujjal szoktat húzni a féket. A legnagyobb erőt és a legjobb modulációt akkor tudod elérni, ha a kart húzó ujjad a legnagyobb erőkart biztosító részen, a kar végi hajlítás mellett közvetlenül húz, méghozzá úgy, hogy az ujjad az alkaroddal párhuzamos síkban van. Kétujjas fékezésnél nyilván a középső ujjadnak érdemes itt lennie. Illetve nem érdemes, mert ha két ujjal szoktál fékezni, az már régen rossz…

Így a legnagyobb az erőkar, azaz a leghatékonyabb erőkifejtés
Így a legnagyobb az erőkar, azaz a leghatékonyabb erőkifejtés

A fékkar oldalnézetbeli dőlésszöge akkor optimális az ergonómia szempontjából, ha bringán kényelmesen ülve, oldalról nézve a fékkarok az alkarod meghosszabbított vonalára esnek a kormányon túl, azaz teljesen párhuzamosak vele.

Az alkar és a fékkartest egy vonalban
Az alkar és a fékkartest egy vonalban

A fékkar húzása és „satu” állapothoz szükséges fékkarút hossza egyéni ízlés kérdése: van, aki rövid utas, szinte azonnal fogó érzést szereti, és van, aki a hosszabb utas – talán kissé jobban modulálható – fékezést. Előbbihez egy kicsit túl kell tölteni a féket olajjal, utóbbihoz pedig egy leheletnyit ki kell ereszteni az átlagos olajszinthez képest. Az optimális moduláció 25 és 30 mm közé tehető.

A kieresztett és a teljesen behúzott állapot (utóbbi a képen) közti távolság az orákulum szerint: 25-30 mm
A kieresztett és a teljesen behúzott állapot (utóbbi a képen) közti távolság az orákulum szerint: 25-30 mm

Ezek közül a fékolaj mennyiségének variálásán kívül, mind 1-2 perces művelet, mégis óriási hatásuk van a fékezésre, szóval nem érdemes lespórolni.

Mind a három dimenziónak stimmelnie kell
Mind a három dimenziónak stimmelnie kell

Összegzés

A fenti néhány bekezdés alapján talán úgy tűnhet, hogy egy jó fék kiválasztása és bekalibrálása rakétatudomány, de valójában csak néhány dolgot kell figyelembe venned, hogy egy tökéletesen működő fékkel gyúrhasd mesterivé a fékfu-dat.

– Minden alapja egy jó konstrukciójú fék (ajánlott sorrendben) – „vé” vagy egy felsőkategóriás bowdenes tárcsafék vagy egy minimum közepes kategóriás hidraulikus
– Megfelelő pofa- és tárcsaválasztás
– Testre szabás – olajmennyiség (fékkarút hossza a fékezésig), fékkarszög, fékkartávolságok, fékkar „keménység”
– Rendszeres, féléves TMK (Terv szerint Megtartott Karbantartás) – kotyogás, párhuzamos dugattyúk, vezetéknyúlás, légmentesség ellenőrzése, olajcsere
– Pofacsere esetén a fékolaj mennyiségének kompenzálása

Hogy pontosan melyik féktípust érdemes választani, arra nem lehet általános választ adni. Figyelembe kell venned, hogy milyen bringás stílushoz akarod használni, melyik gyártó esztétikája szimpatikusabb, kényelmes-e neked a fékkarja, az alkatrész utánpótlás könnyen elérhető-e, milyen súlyú stb.

„Minden márkának meg van a saját egyedi jellemzője: a Hope a legalaposabban kidolgozott, a Formula a legkecsesebb, az Avid a legtrendibb, a Shimano és a Hayes a legnépszerűbb, a nagy öreg Magura pedig a legnagyobb tradíciókkal bíró fékgyártó.”

Ha pusztán teljesítmény alapján keresel féket, akkor érdemes figyelembe venni Bikeradar.com összehasonlító felmérését, ahol a mai legnépszerűbb fékek fékerejét – száraz és nedves körülmények közt – mérték le műszerekkel.

Ennyit a hardverről, most pedig lássuk, hogy mi történik pontosan, amikor meghúzod a fékkart, ha pl. suttyomban eléd ugrik egy természetjáró nyugdíjas, miközben kétezerrel döngetsz lefele a kedvenc csapásodon. A továbbiak tekintetében ugyanis nem árt tudni, hogy mi miért történik ilyenkor.

Az elemek és erők harca

Fékezéskor rengeteg erő feszül egymásnak, de a súrlódás a legjellemzőbb mindközül. A fékkar dugattyúja beljebb csúszik, ami a vezetékben lévő olajat a dugattyúk felé tolja, a dugattyúk kijjebb tolódnak a tömítések mentén, azok a fékpofákat nekinyomják a tárcsának és ezzel megkezdődik az első nagy csata a gyanta és az acél közt. Ezzel egy időben egy másik színtéren is elindul a birkózás, méghozzá a gumiköpeny és a talaj közt. Minél nagyobb a súrlódás e két csatatéren, a bringa lassulása annál nagyobb – egészen addig, amíg a pofánál meg nem szűnik. Ennek oka lehet az, hogy elengedted a fékkart vagy épp ellenkezőleg, olyannyira meghúztad, hogy a pofa blokkolja a tárcsát, azon keresztül az adott kereket, a blokkolás miatt pedig a kerék tapadása hatalmasat zuhan – mintha olajfoltra tévedtél volna. A kerék a gördülés helyett elkezd csúszni a terep fölött. Magyarul kifarol a kerék. Ha viszont a kerék nem forog, hanem csúszik, bármely irányban elmozdulhat – és jó eséllyel el is fog.

Elméletileg tehát közvetlenül a farolás előtti pillanatban a legnagyobb a fékerő – ez a fékezés csúcspontja. Ez a pont azonban rengeteg körülménytől függ. A legnagyobb hatása annak van, hogy az első vagy a hátsó féket húzod, mennyire van hátul a súlypontod, hogy milyen a talaj- és a gumiköpenyed tapadása, illetve attól, hogy a súlypontod mennyire van a talaj-gumiköpeny kontaktpontja fölött, azaz elölről nézve mennyire merőleges a bringás a talaj síkjával.

A legerősebb fékhatást akkor tudod elérni, ha annyira húzod az első féket, hogy a hátsó még épp nem emelkedik el a talajtól, a lassulás növekedésével a súlypontodat egyre hátrébb helyezed, mindezt tükörbetonon, teljesen kopasz, puha keverékű külsővel teszed és fékezés közben elölről nézve teljesen merőleges a talajjal a bicó és te is. Azért első fék, mert azzal akár 85%-al nagyobb fékhatást érhetsz el, mint a hátsóval, és mivel az első fékkel elért maximális fékhatásnál a hátsó kerék szinte elemelkedik a földtől, így az nem lassítana semmit. Száraz betonon tehát az első fék kizárólagos használata biztosítja a legnagyobb fékerőt, mind elméletben, mind pedig gyakorlatban. Persze terepen a talaj gyengébb tapadása és az állandóan változó terepviszonyok miatt kockázatos lehet „csutkán” használni, így a hátsó féknek is megvan a létjogosultsága. A fokozatos súlypont-hátrahelyezésre azért van szükség, hogy kompenzáld a fékezés ellenhatásaként (Newton 3. törvénye) megjelenő radikális súlypont-előrezuhanását.

Summa summarum

A maximális fékhatásért azon a borzasztóan képlékeny, sokváltozós (terepen meg aztán pláne sokváltozós) csúcsponton kell megtanulnod egyensúlyozni, ahol a kerék nem blokkol és egyensúlyban vagy a bicajon, magyarán egy mentális ABS-t (Anti-lock Braking System – blokkolásgátló) kell kifejlesztened.

Fontos megjegyeznem, hogy a jó fékezés nem csak a maximális lassító erő kifejtéséről szól, de mindenképpen az egyik legfontosabb eleme.

Ez tehát a fékezés általános mechanikája dióhéjban – kopasz gumival, sík betonon, merevvillával –, hegyibringázásnál azonban bejön még néhány extra tényező, amit szintén figyelembe kell venned.

Például ott van a teló. Fékezéskor az előre zúduló tömeged egy jó részét benyeli a telóút, ami egyrészt jó, mert elnyújtja a „becsapódást”, így kevesebb az esély, hogy megszűnjön a gumi tapadása, ugyanakkor a berugózás miatt a bicó geometriája igencsak megváltozik (ezt hívják angolul brakedive-nak), könnyebben átbukhatsz a kormányon, ezért ezt kompenzálnod kell a súlypontod radikálisabb hátrahelyezésével.

Országútin – ha csak nem alpesi Tour etapokat mész – nem igazán releváns a fékmelegedés, de a hegyibringás műfaj sajátja, hogy gyakran elég nagy szinteket zuhan egyszerre az ember és a terep nem mindig kiszámítható, így fékműnek bizony akad dolga elég. És ebben a nagy melóban bizony eléggé kimelegszik, ami a fékhatást egy bizonyos hőmérséklet felett elolvasztja. Ezt egy megfelelően szellőző és optimális méretű tárcsával, illetve fékművel és helyes technikával csökkenteni lehet. Vagy csak egyszerűen kevesebb fékezéssel.

Az MTB-t régen ATB-nek is hívták, ami az All Terrain Bike, azaz a vegyes terepre szánt bicó rövidítése, és mint tudjuk a betonnak, aszfaltnak, murvának, döngölt talajnak, hónak és sárnak nagyon eltérő tapadási tulajdonsági vannak, így a fékezés erejének csúcspontja is változik. A száraz aszfaltnak olyan remek tapadása van, hogy kopasz gumival szinte lehetetlen megcsúsztatni az első kereket. A döngölt, nem teljesen száraz talaj szintén meglehetősen csúszásbiztos – megfelelő bütykös külsővel. Murván, sárban, hóban, jégen viszont nagyon oda kell figyelni a megcsúszásra.

A terep azért nem aszfalt…
A terep azért nem aszfalt…

Ezek tehát a fékezést befolyásoló törvények, most pedig nézzük, mit kell tudnod a lassító-berendezésed ördöngős kezeléséhez. De előtte egy nagyon fontos dolgot még tisztázni kell: ahogy az elején említettem, a fékezés a sebesség kordában tartásának csupán egy eszköze és bizony akadnak hátulütői is. Nem is kevés.

A fékezés átka

Amikor a pofa ráfeszül a csillogó-villogó tárcsára, az addig fennálló kényes egyensúly több helyen is felbomlik, ami mind-mind extra kockázati tényezőt jelent. Először is – főleg terepen – a kerék megcsúszásának az esélye nagymértékben megnövekszik, és az biz’ megbontja a forgó kerék nyújtotta stabilitást. Ha egészen blokkolásig húzod a féket, akkor jó eséllyel tiszteletedet teheted a kormányon túli világban.

Ezek eddig csak eshetőségek voltak, de a most következőkkel BIZTOSAN számolnod kell: fékezéskor az első teló beül, ezért valamennyi rugóút csökkenés biztosan befigyel, az az elveszett néhány centi valószínűleg egy rázós szitunál (általában ugye akkor fékezel) nagyon jól jönne. A teló csillapításának sem tesz jót, hogy egy felülről jövő nyomást is tompítania kell, a fékezés hátsó felfüggesztésre gyakorolt negatív hatásáról pedig már volt szó.

Nyilvánvaló hátrány, hogy fékezéskor kopnak, fáradnak az alkatrészek. A fékpofa és a tárcsa kopása triviális, de az ilyenkor fellépő radikális erőhatások miatt a fejcső, a teló tárcsafék-rögzítő részének élettartama is rövidül.

A legnagyobb érték, a hegy is kopik. Minden fékezés – nem csak a farolás – fellazítja a talajt, amit az eső jóval könnyebben le tud mosni.

A legnagyobb hátrányt a végére hagytam: magadat szívatod meg, ugyanis a fölösleges fékezés okozta sebességcsökkenést neked kell verejtékkel újra feltornázni, arról nem is beszélve, hogy a lassulás erőit is kompenzálnod kell, méghozzá nem kis izommunkával.

Úgy gondolom, ezek elég jó érvek, hogy belásd: ahol lehet KERÜLD a fékezést és akkor nem kell a rossz mellékhatásokkal kompromisszumot kötnöd. Hogy hogyan szokj le az állandó fékcibálásról, arról egy kicsit később.

Na, de mielőtt megtanulsz „nem-fékezni”, először nem árt, ha tudod a pontos teendőket, ha mégis elkerülhetetlen a lassítás.

A leghatékonyabb fékezéshez el kell sajátítanod, a fék modulációját, azaz a megfelelő fékerősség elérését; a fékezési ritmust, azaz a fékezés időzítését; a megfelelő fékezési terep felismerését és kiválasztását, illetve azt, hogyan idézz elő extra tapadást a lehető legnagyobb fékerősségért.

Ezzel a szenyó cliffhangerrel zárjuk ezt a cikket, de hamarosan folytatjuk! Addig is nyomj egy lájkot, ha tetszett a cikk és iratkozz fel a Bikemag RSS-re, hogy le ne maradj a folytatásról!

Szöveg: Farkas Dániel, Ardó Tamás
Fotó: Ardó Tamás, Lcs, Farkas Dániel

Véget ért a szingapúri ifjúsági olimpia: a magyar kerékpáros eredmények összefoglalója

Ifjúsági Olimpia 2010 - Szingapúr
Ifjúsági Olimpia 2010 - Szingapúr

Első alkalommal került megrendezésre 2010. augusztus 14-26. között az ifjúsági olimpia, melyet 14 és 18 év közötti fiatal sportolók számára rendez a NOB. Az ifjúsági olimpia célja, hogy erősítse az olimpiai eszmét; meghatározó vonzerőként jelenjen meg a fiatalok számára; oktató- és nevelő hatást váltson ki, illetve életforma modellt ajánljon – fogalmaz a NOB és a MOB közösen. A világversenyen MTB, BMX és országúti kerékpáros szakágakban magyar sportolók is részt vettek, lássuk, milyen eredményekkel!

Ifjúsági Olimpia 2010 - Szingapúr
Ifjúsági Olimpia 2010 - Szingapúr

A magyar kerékpáros csapatot Somogyi Miklós és Borbély Ferenc edzők kísérték, hazánkat Fenyvesi Péter (MTB), Kéri Zsófia (MTB, BMX, országút), ifj. Stubán Ferenc (országút) és Szoboszlai Patrik (BMX), képviselte. A kerékpáros versenyszámok augusztus 17-22. között kerültek lebonyolításra. Érdekesség, hogy az MTB cross country, BMX és országúti szakágak mellett a pályakerékpározás nem kapott helyet a programban.

A kerékpáros versenyek sorát augusztus 17-én a hölgyek MTB XCO futama nyitotta meg, itt Kéri Zsófia indult, és a 30 fős mezőnyben a 17. helyet szerezte meg. Ugyanezen a napon rendezték a fiúk XCO futamát is, itt Fenyvesi Péter a 32 fős mezőnyben a 14. helyen zárt.

A program a fiúk országúti időfutamversenyével folytatódott augusztus 18-án, ahol a táv szokatlanul rövid – 3,2 kilométeres – volt. A győztesnek ehhez 3’56,64 másodpercre volt szüksége, mely 48,68-as óraátlagot jelent. Ifj. Stubán Ferenc ebben a versenyszámban 34 másodperces hátránnyal a 28. helyen végzett a 32 fős mezőnyben.

A következő napon rendezték a BMX futamokat, ahol a kvalifikáció során Szoboszlai Patrik, a 18. időt futotta, míg a hölgyeknél Kéri Zsófia a 16. helyen zárt. A negyeddöntőkből aztán Kéri Zsófia továbbjutott, Szoboszlai Patrik viszont nem. Zsófi végül az elődöntőig jutott, ahol saját, nyolcfős futamában nyolcadikként zárva végül nem jutott a döntőbe. Teljesítménye ennek ellenére figyelemreméltó, tekintve, hogy fő szakága az MTB.

A kerékpáros program utolsó versenynapján, augusztus 22-én bonyolódott a lányok időfutamversenye és a fiúk országúti mezőnyversenye. Érdekesség, hogy a lányok számára nem rendeztek mezőnyversenyt. A hölgyek távja 2,3 kilométer volt, melyet a győztes 41,81-es óraátlaggal teljesített. Kéri Zsófia itt 28 másodperces hátránnyal végzett a 24. helyen a 31 fős mezőnyben. Eközben ifj. Stubán Ferenc, Szoboszlai Patrik és Fenyvesi Péter a fiúk mezőnyversenyében állt rajthoz, ahol Stubán a 36. helyen, Fenyvesi pedig a 47. helyen az élbollyal érkezve fejezte be a távot a 94 fős mezőnyben, míg Szoboszlai Patrik feladta a 48 kilométeres versenyt.

Magyarország kerékpáros csapata végül összteljesítményben a részt vevő 32 nemzet között a 30. helyen végzett.

Megemlítendők még a triatlon eredmények is, hiszen bár szigorúan véve nem kerékpársport, mégis van benne kerékpár. A hölgyeknél itt Dudás Eszter az 5. míg a fiúknál Hankó Gábor a 9. helyen zárt. Megrendezésre került egy különös versenyszám is, a vegyes csapatban abszolvált futam, ahol nemek és nemzetek összevegyítésével hoztak létre vegyes csapatokat, melyeken belül 2/2 volt a nemek aránya. Dudás Eszter itt egy portugál, egy osztrák és egy izraeli versenyzővel egyetemben az „Europe1” fantázianevű csapattal olimpiai bajnoki címet nyert, míg Hankó Gábor alkalmi csapatával a 6. helyen zárt.

Magyarország az első ifjúsági olimpián az összes sportág összesített éremtáblázatán az előkelő 7. helyet szerezte meg.

Részletes kerékpáros eredménylisták ide kattintva érhetők el.

További információk: www.mob.hu

Az olimpiai játékok hivatalos honlapja: http://www.singapore2010.sg/public/sg2010/en.html

Szöveg: HBalage
Forrás: www.uci.ch, www.mob.hu

Le Mans 2010: Káldy Attila interjú

Káldy Attila 51 évesen végül 728,19 kilométert teljesített 24 óra 06 perc 18 másodperc alatt
Káldy Attila 51 évesen végül 728,19 kilométert teljesített 24 óra 06 perc 18 másodperc alatt

Mint arról már beszámoltunk, a Le Mans-ban másodszor megrendezett 24 órás országúti kerékpárversenyen Káldy Attila az egyéni indulók között az 5. helyen végzett. Egy rövid interjú keretein belül most kiderül az is, mi van az eredmény hátterében.

A verseny reggelén ködös, hűvös időben reggelizik a magyar csapat – a nap hátralévő részére nem ez az időjárás lesz a jellemző
A verseny reggelén ködös, hűvös időben reggelizik a magyar csapat – a nap hátralévő részére nem ez az időjárás lesz a jellemző

Bikemag: – Hogyan értékeled a teljesítményedet?

Káldy Attila: – Így utólag 50%-osra értékelném a tavalyi teljesítményemet és 70-80%-osra a mostanit. Örülök neki, hogy tudtam javítani a 2009-es eredményemen. Azt mondom, hogy ez a teljesítmény már elfogadható, de még tovább fokozható – a csapatom, a segítőim is úgy vélekednek, hogy van még ezen felül is bennem.

Attila felsorakozik a Le Mans-i típusú rajthoz, szemben a segítők a bringákkal
Attila felsorakozik a Le Mans-i típusú rajthoz, szemben a segítők a bringákkal

– Szőnyi Ferenc jóvoltából létezik egy 721 kilométeres 24 órás magyar csúcs, amit most sikerült megfejelned pár kilométerrel…

– Minden pályának más a pályacsúcsa, minden pálya más és más, a Le Mans-i pályában például egy 3,5 %-os emelkedőt kell leküzdeni minden egyes körben. Éppen ezért az itt elért teljesítményemet nehéz összehasonlítani egy mondjuk a Millenárison, vagy bármely más pályán, útvonalon elért eredménnyel. Szerintem fogalmazzunk úgy az egyszerűség kedvért, hogy a Le Mans-i pályán én tartom a magyar rekordot.

Így néz ki a rajt a célegyenesből – országúti stoplival nem túl kellemes a futás, de látványos
Így néz ki a rajt a célegyenesből – országúti stoplival nem túl kellemes a futás, de látványos

– Említetted, hogy a csapatod tagjai is úgy gondolják, szerintük is van még benned további extra teljesítmény. Kik voltak ők, kik segítették a versenyzésedet idén?

– Háromfős csapatom volt Szél Attila vezetésével, aki egyben a szponzorom is a BikeLine Kft-től, neki köszönhetem a frankó Bianchi gépemet, és a személyes segítséget, hogy idén is Le Mans-ban versenyezhettem. Csapatunk hölgytagja, Attila párja, Kovács Renáta volt, aki étellel, itallal, a depó rendben tartásával segített nekünk, a technikai támogatást pedig Szedő „Junior” Tamás nyújtotta, aki DH-s létére nagyon jól felvette az országúti verseny ritmusát.

A kör legkeményebb kaptatóján kapaszkodik Attila – háttérben a pálya egyik jelképe, a Dunlop-kapu
A kör legkeményebb kaptatóján kapaszkodik Attila – háttérben a pálya egyik jelképe, a Dunlop-kapu

– A szponzorod és a csapat tagjai elégedettek voltak a teljesítményeddel?

– A cél a 700 feletti eredmény és az első tízbe kerülés volt, mindkettő sikerült is, így mindenki elégedett volt. Ami a csapatvezetőmnek nagyon tetszett, hogy a 24 óra során nem voltak holtpontjaim, és hogy jól helyezkedtem a mezőnyben is. A jövő évi verseny kapcsán továbbra is bíznak bennem, hiszik, hogy tovább tudok javulni, és továbbra is támogatnak

A bokszokban a körülmények spártaiak – de arra a pár perc pihenőre, amire verseny közben lehetőség van, bőven megfelelnek
A bokszokban a körülmények spártaiak – de arra a pár perc pihenőre, amire verseny közben lehetőség van, bőven megfelelnek

– Te magad hogyan érzed, tudsz még ezen a teljesítményen javítani?

– Úgy gondolom igen, jobb szervezéssel és még kevesebb pihenővel. Volt például most is egy közel 18 perces pihenőm, amit nem is igazán értek, hogy hogyan jött össze – nem figyeltem az órát, vagy ilyesmi. Az ilyen plusz tíz percek plusz köröket és kilométereket jelentenek. Az ötödik helyezésem a kategóriában az, amivel igazán elégedett vagyok, úgy gondolom ez egy komoly teljesítmény.

A különféle tempóban haladó csoportokban adódik lehetőség némi bolyozásra is
A különféle tempóban haladó csoportokban adódik lehetőség némi bolyozásra is

– Ezúttal bolyoztál is?

– A tavalyi verseny jó tapasztalatszerzés volt, másként indultam már neki, nyilván próbáltam bolyozni, főleg az elején, aztán a végén már inkább csak a gyengébb sorokba álltam be. A tavalyinál egyébként jóval erősebb volt a mezőny, így 3-4-5 nagyobb boly is kialakult, ezeket használtam. Vigyázni kell egyébként a bolyozással, mert a rangsorban sokáig közvetlenül előttem elhelyezkedő egyéni versenyző végig bolyozott, aztán az utolsó négy órára teljesen megrogyott, nem bírta már a tempót. Az utolsó két órában inkább csak csellengett a pályán, ezért tudtam végül megelőzni.

Ha leszáll az éj, előkerül a kerékpáros fénytechnika
Ha leszáll az éj, előkerül a kerékpáros fénytechnika

– Összességében milyenek voltak a versenyfeltételek?

– Jó időnk volt, de elég meleg, melegebb, mint tavaly. Volt egy francia versenyző, akivel 2009-ben sokat mentünk együtt, nos ő már az első nap délutánján napszúrást kapott, úgy kellett levinni a pályáról. Ami nagyon tetszett, hogy egyetlen magyar indulóként komoly szimpátia és tisztelet jutott nekem és segítőimnek osztályrészül, mindenki kedves és segítőkész volt, ami nagyon jól esik egy ilyen versenyen.

A bokszutcában ezúttal nem négykerekűek forgolódtak
A bokszutcában ezúttal nem négykerekűek forgolódtak

– Hogyan tudott szerinted az egyéni első helyezett Sebastien Bertholet 216 kört, azaz 903,96 km-t teljesíteni?

– Tavaly is ő volt a győztes, így az idén már komoly tisztelet övezte, nagyon tehetséges, és látszik, hogy kitűnő mezőnyversenyző, szinte végig az élbollyal tudott menni. A titok emellett a nagyon kevés pihenőidőben is rejlik. Összesen kb. 5-6 alkalommal állt meg a 24 óra alatt, és az összes pihenőideje alig fél órát tett ki. Jövőre a pihenőidő mennyiségére és arányára én is szeretnék jobban odafigyelni, és még jobb teljesítményt elérni.

Káldy Attila 51 évesen végül 728,19 kilométert teljesített 24 óra 06 perc 18 másodperc alatt
Káldy Attila 51 évesen végül 728,19 kilométert teljesített 24 óra 06 perc 18 másodperc alatt

– Ehhez kívánunk jó egészséget és kitartást neked!

További információk: www.24heuresvelo.fr

Szöveg: Laczkó András, HBalage
Fotó:
Szél Attila, Kovács Renáta, Arnaud Despelchain

Selle Sportourer Magnetika Gel nyeregteszt

Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg
Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg

Amikor cross-, vagy trekking gépünk nyergébe pattanunk, hogy túrázzunk egyet a családdal, vagy városi dolgainkat intézzük aszfaltszaggatónkkal, mindkét esetben találkozhatunk a vibráció okozta problémákkal…

Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg (szöveg és fotó: Lcs)
Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg (szöveg és fotó: Lcs)

Ha a fenti két, ajánlott felhasználási területen használjuk nyergünket, egy közös pontot biztos találunk, és ez a magas guminyomás. Ez a nyomás – mint ismeretes – a cross / trekking / túra / városi gépek esetében úgy 4,5-6,5 bar között mozog, függően a bringás súlyától, a cipelt cuccok mennyiségétől és a gumi ballonosságától. Hosszabb túrákon – főleg edzetlenebb túrázóknál (és ők a többség) – már 2-3 óra tekerés után előjöhet a rázkódás okozta fáradtság, esetleg fájdalom is. A konkrét rázkódásnál sunyibb a vibráció, melyet a magasabb guminyomás miatt, maga a külső gumi nem nyel el olyan hatékonyan, mint a montik esetében, ahol 2,5, maximum 4 bar elég szokott lenni. Ezen felül túragépeken – ízlés szerint – sokkal függőlegesebb testtartásban ülünk, mint egy montin, vagy egy országúti gépen. Emiatt nagyobb testsúlyterhelés is jut a fenekünkre a nagy vibráció mellett.

Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg
Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg

Magától értetődik, hogy több gyártó is rájött: csökkenteni kell azok kínjait, akik sokat ülnek a nyeregben, vagy edzetlenebb a testük. A vibráció okozta fájdalmak csökkentésére számtalan megoldás létezik. A nyeregtestet rugalmasra lehet alakítani, vagy lehet az ülőfelületet speciális gélekkel tölteni. Önmagukban ezek is csökkenthetik a vibrációt, de jobb megoldás, ha a nyereg ülőfelületét és pálcáit elasztomerek közbeiktatásával egyesítik. Régen acélrugót használtak (biztos sokan emlékeznek a régi kényelmes, rugós nyergekre), de a csavarrugó egyrészt nehéz, másrészt csillapítatlanul „pogózik”. Az elasztomernek (kemény, gumiszerű anyag) azonban van egyfajta „belső csillapítása”, hamar kioltódnak a – csavarrugóra jobban jellemző – pogózást okozó erők. Talán páran még emlékeznek a korai levegővel csillapított villákra (RST HI-5, Mozo Pro), melyekben a fejletlenebb csillapító rendszert elasztomer rugózással egészítették ki, mert a csavarrugó nagyon visszarúgott volna. Na, hát tesztnyergünkben egy ilyen, úgynevezett „magnetic elastomer suspension” megoldás lapul.

A Magnetikát kézbe véve a masszív kialakítás és a kifogástalan minőség tűnt fel elsőre. Nemhiába: a Selle Italia gyártja, ráadásul „handmade”- és „Made in Italy”. Mivel nem sportnyereg, értelemszerűen szélesebb kialakítású, 7 mm acél pálcás és ducibb felépítésű. Tömege azonban még az előbbiek- és az elasztomer rendszer ellenére sem vészes. A szilikongél töltet egy 1984-es Selle Italia szabvány alapján különböző vastagságú az ülőfelület terhelésétől, funkciójától függően, a borítás pedig szintetikus bőr, mely 100 % vízálló és elasztikus.

Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg
Selle Sportourer Magnetika Gel férfi kerékpárnyereg

A teszt során nagyjából 400-500 km-t mentem vele. Betörésről – géltöltet lévén – nem igazán beszélhetünk, inkább megszokásról. Miután megszoktam, semmi különöset nem tapasztaltam, és talán pont ez a jó. Egy nyeregteszt talán a legszubjektívebb dolog ezért próbálok objektív dolgokról írni.

+ Tetszett, hogy hamar megszoktam, pedig a megszokott után egy új nyeregre mindenkinek nehéz az átállás. Ez alapján a Magnetika alakját ügyesen úgy találták ki, hogy semmi kirívó forma ne legyen benne, így a legtöbb popóforma könnyen alkalmazkodhat hozzá.
+ Tetszett, hogy soha egy nyüsszögés, nyekergés nem hagyta el a „száját” – rendkívül masszív konstrukció.
+ Az elasztomer csillapítás nem butaság. Nyoma sem volt annak a megmagyarázhatatlan fáradtságnak, amit a vibráció okoz.

Ami fura volt, hogy sosem értettem minek egy nyeregnek széles orr. Kapaszkodni nem kell bele, mint a dirt-ben, viszont kicsit dörzsöltem a combommal. A borítás egyébként tartósnak bizonyult, de a feliratok a hátulsó részeken hamar kopásnak indultak, igaz ez a legkevesebb.

Termékadatok:

Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft. www.lanchalozat.hu, www.paul-lange.hu
A gyártó honlapja: www.sportourer.com

Hosszúság / szélesség: 273 / 165 mm

Tömeg: 632 g

Ajánlott fogyasztói ár: 11.990 Ft

Szöveg és fotó: Lcs