A Port.hu Bringaexpón a Bikemag standján bemutathattam két bambuszból készült vázamat, az egyik egy MTB, a másik egy egysebességes/fixi volt, ez utóbbit komplett bringaként láthatta a közönség. Ezért – és a kedves, közvetlen fogadtatásért – ezúton is köszönetet szeretnék mondani a Bikemagnak. Nagy élmény volt Merényi Danival és Yasec-kal együtt kiállítani és váltani velük pár szót. Még talán ennél is nagyobb élmény volt nézni a látogatók meglepett arcát, miközben fogdossák és kopogtatják azokat a vázakat, amelyeket a saját kezemmel készítettem, és megállapítják, hogy ez bizony tényleg bambusz…
SS/fixi bambuszbringa a Bringaexpón
Nem tudtam folyamatosan a kiállításon lenni, de abban a néhány órában szombaton és vasárnap, amikor ott voltam, nagyon sok érdeklődővel beszéltem, akik hol a szokásos (mennyire erős, mennyibe kerül, mennyire tartós, stb.), hol pedig egészen az apró részletekre vonatkozó kérdéseiket tették fel. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy gondoltuk, hogy érdemes alaposabban foglalkozni a témával, és érdemes megírnom ezt a cikket, ami bemutatja a technológiát, és mindent, amit fontosnak gondolok ezzel kapcsolatban.
...és az MTB váz ugyanott
Először is az alapanyagokról:
Bambusz
Viszonylag kevés a bambusz szilárdságára vonatkozó vizsgálatot végeztek, és azok eredményei is jelentősen eltérnek egymástól. Az Aacheni egyetemen végzett kutatásokat találtam a leghasználhatóbbnak, az alapján azt mondhatom, hogy a főbb rugalmasságra, szilárdságra vonatkozó paraméterei (rugalmassági modulus = 1800 kN/cm2, húzószilárdság: 15 kN/cm2, hajlító szilárdság: 7,6 kN/cm2) tökéletesen alkalmassá teszik kerékpárváz készítéséhez.
A legismertebb információs weblapon ezt olvashatjuk róla:
„A bambuszok a pázsitfűfélék családjába tartozó évelő, örökzöld növények. Több mint 1000 fajuk ismert. Fő előfordulási helyük Északkelet-Ázsiától Délkelet-Ázsián át egészen Északkelet-Ausztráliáig terjed. Ugyan a pázsitfűfélék családjába tartoznak, sokan mégis bambuszfaként hivatkoznak rájuk, mivel némely fajuk megfelelő körülmények között akár 20 méternél is magasabbra nő, száruk vastagsága pedig meghaladhatja a 15 centimétert is. Persze nem ez az általános. A legtöbb faj magassága 3 és 10 méter közötti, szárvastagsága pedig 2 és 5 centiméter között van.”
Ezen rövid összefoglaló kapcsán európai bringás szemmel az alábbi kérdések vetődhetnek fel:
– Az 1000 faj közül melyik lehet jó vázépítéshez?
– Hogyan ér ide, és nem árt neki a hosszú út?
– A 2-5 cm-es átlagos átmérő az adott felhasználási területre (kerékpárváz) megfelelő-e ?
Az első kérdésre nem könnyű válaszolni. Itt az a szempont, hogy megfelelő falvastagságú fajta legyen, tehát elég erős, de ne túl nehéz. Ez a gyakorlatban 3-4 mm falvastagságot jelent. Továbbá fontos, hogy kevésbé legyen hajlamos a repedésre. Az, hogy csökkenő vagy azonos az átmérője egy szálon belül, és hogy ovális vagy kör a keresztmetszete, esetleg egyenes vagy görbe, az lehet előny és hátrány egyaránt. A változó átmérőjű vagy ovális csöveket a kerékpár terhelésének megfelelően használhatjuk, de például a nyeregcsőnél már gondot okozhat, ha nem szabályosan kerek. Mindezek alapján én többnyire a Phyllostachys Pubescens-t, ismertebb nevén a Moso bambuszt használom.
A második kérdésre a válasz, hogy szerencsére divat lett Európában a bambusz (lakás dekor, kertépítés, stb.), ezért nem kell egyedileg beszerezni, nagyobb kertészetekben, vagy ezzel foglalkozó bútoralapanyag boltokban kapható. A hosszú út és a nem megfelelő tárolás tönkreteheti, hiszen kivágott állapotban kezeletlenül nem szereti a fagypont körüli hőmérsékletet, a túl magas vagy túl alacsony páratartalmat. Nem könnyű szép, megfelelő méretű, egészséges szálakat kiválogatni. Szerencsére a nemzetközi szabályozás szerint a szállítás előtt meg kell szabadítani az esetleges élősködőktől (hőkezelés, füstölés vagy vegyszeres kezelés), így ezzel nincs gondunk, amúgy egyéb szempontok miatt rövid ideig 600 fokos levegővel megfújom, amitől szintén minden elpusztul benne, de erről majd később…
Az utolsó kérdésre a válasz: pont megfelelő. Ennek örülünk.
Kenderkóc
Igen, ez pontosan az az anyag, amit a vízvezeték szerelők is használnak. Hogy miért ezt választottam? Mert az egyik legerősebb természetes rostanyag, epoxigyantával átitatva hasonló szerkezetet ad, mint az üvegszál, kevlár vagy karbon erősítésű műanyag, viszont természetes anyag, így illik a bambuszhoz.
Epoxi gyanta
A francia Sicomin SR8500/SD8603 gyanta/edző kombóját használom, mert ez megbízható (Lloyd’s által bevizsgált, elfogadott), 2 óra fazékidejű, megfelelő szilárdsági paraméterekkel rendelkező anyag. Mellesleg nem annyira büdös és az egészségre is kevésbé ártalmas, mint a hasonló rendszerek.
Alumínium
Ezekre a fejcsőnél, a középcsapágyháznál, a nyeregvázcsőnél és a hátsó papucsoknál van szükség. Alapanyagnak a 6060 T6-ost választottam, nem azért, mert ez a legjobb, de ez könnyen beszerezhető a szükséges méretekben és a tulajdonságai megfelelőek. AutoCAD-del megterveztem és kiesztergáltattam, illetve CNC maróval kimarattam őket.
A CNC mart MTB papucs a sablonban
Az elkészítés folyamata:
Első lépés a tervezés, tudni kell, milyen bringa, kinek, milyen felhasználásra készül. Ezeknél a vázaknál itt könnyű helyzetben voltam, mert magamnak készítettem mindkettőt, a saját igényeimnek megfelelően, azokat meg ugye ismeri az ember… habár ez sem annyira egyértelmű. Egy ingyenesen használható kerépárváz tervező softvert használtam (BikeCad), ajánlom mindenkinek, annak is, aki nem akar vázat építeni, de érdekli a téma. A főbb geometriai adatok a következők:
A két váz összehasonlító geometriai táblázata
És a miértek…
A SS/fixi esetében:
Egy olyan geometriát szerettem volna, ami városban és országúti túrákra kényelmes és hatékony, valamint hogy fixiként is használható legyen, aminél fontos – és ezt a régi országútiból egy hátsóagy cserével készített fixiknél elfelejtik -, hogy a középcsapágy megfelelő magasságban legyen, és a 42 mm körüli láncvonalat be tudjuk állítani.
A villa beépítési magasságának megválasztásában nem volt semmi tudatosság, egyszerűen ez tetszett meg akkor (ma már nem annyira…), ezzel szemben a fejcső szöge és az ezáltal kiadódó 62 mm-es utánfutás nagyon is az volt – úgy gondolom, ez megfelelően kezelhetővé és könnyen irányíthatóvá teszi a gépet. A nyeregvázcső 74 fokos szöge szintén nem véletlen, mert szeretek kicsit előrébb ülni, mint ahogy az a szakkönyvekben le van írva, ezért az átlagos 73 fok helyett 1 fokkal meredekebb szöget alkalmaztam, ami kb. 1,2 cm-el előrébb helyezi az üléspozíciót. A felsőcső effektív hossza 560 mm, ami a 178 cm-es magasságomhoz kényelmes túrázgatásra. Egyenes kormánnyal és 110-es stucnival, vagy rövidebb stucnival és bullhorn kormánnyal ideális.
A BikeCAD-es terv egyszerűsített képe
Az MTB esetében:
A cél az volt, hogy az én igényeimnek feleljen meg, tehát nem versenyszerű, de sportos használat, többnyire „just for fun” bringázgatás a Velencei hegységben, Bakonyban, Vértesben, de azért néha egy-egy teljesítménytúra vagy maraton is belefér. Jól lehessen vele mászni és kerülgetni a sziklákat, de lejtőn nagyobb tempónál (messze nem DH) is stabil maradjon. Egy átlagos hasonló méretű és hasonló célra készült bringához képest két eltérés van. Az egyik a nyeregvázcső szöge, amit fentebb már leírtam miért, a másik a 115 mm-t mozgó teleszkóp (ebben a kategóriában manapság ugye többnyire 100 szokott lenni). Ennek az oka igazából az, hogy miért ne… A Reba, amit bele terveztem tenni, ezt tudja, a kormány magassága még pont megfelelő így, és a nekem tetsző beállításokkal a névlegesen 100 mm-es mozgásúra állított teleszkóp 75-80 mm-t mozgott valójában, majd 115-re állítva kicsit közelebb került a tényleges 100 mm-hez. A középcsapágy szélessége azért 73 mm (nem az elterjedtebb 68 mm), mert integrált csapágyas középrésznél így csak egy távtartó kell (nem 3), és legfőképp a láncvilla becsatlakozásokat jobban meg lehet oldani.
A felhasznált anyagok és a geometria ismertetése után a következő részben az összeállítás folyamata kerül bemutatásra.
Az Erste Bank Hungary jóvoltából idén is kiemelkedő összdíjazású, három fordulóból álló amatőr versenysorozat színesíti a hazai kerékpáros versenynaptárt. Az Erste Tour a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetséggel szoros együttműködésben, kipróbált és tapasztalt szervezőgárdák bevonásával valósul meg idén is, ami garanciát jelent a versenysorozat kimagasló sportszakmai színvonalára.
Idén újra Erste Tour
Az Erste Tour versenysorozat 2011. évi kiírásának állomásai:
Erste Tour Pilis – 2011. április 17.
Erste Tour Gyömrő – 2011. május 29.
Erste Tour Tihany – 2011. június 19.
Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke a versennyel kapcsolatban elmondta: az Erste Tour versenysorozat Magyarországon egyedülálló módon a profikkal azonos körülményeket biztosít az amatőrök számára a versenyek során a releváns nemzetközi (UCI) szabályok betartásával. A versenysorozat résztvevői a Magyarországon eddig csak profi versenyeken megszokott színvonalú szervezésre, útvonalbiztosításra, frissítésre és egyéb szolgáltatásokra számíthatnak.
Idén újra Erste Tour
Sztanó Imre, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese hozzátette: a magyarországi Erste Csoport elkötelezett híve a sport, és ezen belül az amatőr sport, az utánpótlás-nevelés, valamint a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek támogatásának, így nem volt kérdés, hogy a rendkívül sikeres tavalyi együttműködés idén is folytatódik.
Az Erste Tour versenysorozat mindegyik fordulóján összesen 9 férfi és 3 női korcsoportban mérhetik össze tudásukat és kitartásukat az indulók, korcsoporttól függően hosszú-, illetve rövid távon. Újdonság az előző évi kiíráshoz képest, hogy idén valamennyi korcsoport versenyzőinek lehetősége lesz a rövid, 30 km-es távon való indulást választani – mondta Sztanó Imre. Ezzel – tette hozzá – már valóban minden kerékpározást kedvelő számára elérhetővé válik egy profi szervezésű kerékpáros verseny.
A versenysorozat mindhárom állomása olyan a hazai amatőr kerékpárosok által jól ismert, klasszikusnak mondható utakon zajlik majd, mint a Pilis legnépszerűbb útjai, vagy a Tihanyi félsziget embert próbáló rövid, de annál nagyobb számú emelkedői.
Idén újra Erste Tour
A hosszú táv összetett versenyében legjobban álló férfi és női, valamint a legjobb 18 éven aluli és 40 éven felüli versenyzők minden fordulót követően egyedi tervezésű Erste Tour megkülönböztető mezt kapnak, amelyet viselnek a sorozat következő fordulóján a profi versenyekhez hasonló módon.
A versenysorozat díjazása idén is kiemelkedő: az összetett versenyt értékelhetően befejezők között értékes jutalmakat sorsolnak, a fődíj 500 ezer forint Erste bankkártyán. Ezen felül 5 darab 100 ezer forint értékű Erste bankkártya, valamint összesen 25 darab 25 ezer forint értékű levásárolható utalvány. Az első 100 nevező pedig, aki mindhárom futamra nevez, idén is egyedi tervezésű Erste Tour kerékpáros mezt kap ajándékba.
Az érdeklődők a versennyel kapcsolatos összes információt megtalálják az Erste Tour honlapján: www.erstetour.hu.
Váci székhelyén csapatbemutatót tartott 2011. március 19-én, szombat délután a 2007-ben alakult LTV Merida Racing hegyikerékpáros gárda. Az idei keretet a szingapúri ifi olimpikon Kéri Zsófia mellett Béla Attila, Meggyesi Gergő és Gulyás Ádám alkotja; a csapatvezetésben az alapító Lukács Balázs mellett Víg Ákos vesz részt, a szakmai munkáért továbbra is Benkó László felel.
Csapatbemutatót tartott az LTV Merida Racing
Az LTV Merida Racing 2011-es versenynaptárában mintegy 20 esemény szerepel, első versenyük néhányuknak országúton a vasárnapi tihanyi szezonnyitó; a csapat először hegyikerékpár-viadalon, teljes létszámban az április 17-ei szlovákgyarmati Magyar Kupafutamon áll rajthoz. A megújult, fiatalokból álló csapat négy versenyzővel fogja járni a főképp magyarországi és környékbeli országok versenypályáit; az olimpiai krossz és maraton szakág viadalait, világkupákat.
A csapatnak 2011-ben, az alakuláskor az együttes gerincét adó versenyzők közül már egyik sem tagja. Benkó Barbara Németországban folytatja karrierjét, Lukács Bálint befejezte aktív kerékpáros pályafutását. A 2010-ben súlyos balesete miatt kihagyni kényszerülő – azóta szerencsésen felépülő – Kis Dánielt sem láthatja a közönség idén a versenypályán. A most U23-as – junior bajnoki ezüstérmes – Kéri Zsófia, a Szingapúri, I. Nyári Ifjúsági Olimpia női olimpikonja a társaság egyetlen hölgy tagja.
Csapatbemutatót tartott az LTV Merida Racing
A csapatot erősíti a 2009-től LTV-s arculatban versenyező, szintén U23-as, korábban Magyar Kupa-győztes – katonai pályára, hadmérnöknek készülő – Béla Attila; a PCCC-ben nevelkedett, juniorként világkupa-tervekkel átigazoló, korosztályos bajnoki bronzérmes, világkupán 17. helyezett Meggyesi Gergő; illetve a másik friss igazolású, elit-korosztályú veszprémi, külföldön felnőtt 3-4. helyekkel, korábban korosztályos bajnoki címekkel bíró, 2006-ban olimpiai keretet erősítő Gulyás Ádám, aki a csapat legtapasztaltabb versenyzőjeként vág neki a szezonnak. Korábban mind a négyen korosztályos válogatottak voltak, idén Meggyesi Gergő juniorban, Béla Attila U23-ban válogatott.
A csapat vezetése is változott, Lukács Bálint távozása miatt nemcsak versenyzői, de csapatvezetői fronton is hiány keletkezett; ezt a lehetőséget Víg Ákos, a csapat régi barátja veszi át. Lukács Balázs, az egyik alapító a jövőben is a gárda mellett fog tevékenykedni, azonban idén fontos szerepet kap a hatékony és szervezett munkamegosztás. Az együttes szakmai munkáját Benkó László irányítja, aki, mint mondta, a négy versenyző négy különböző kategóriában áll rajthoz, idei cél, hogy mindannyian részt vehessenek a 2011-es világbajnokságon és kontinensviadalon.
Csapatbemutatót tartott az LTV Merida Racing
A csapat – mint 2008-óta minden esztendőben – Merida kerékpárokat hajt, 2010-11-es csúcsmodell Merida O.Nine Team verziókat, mellyel a spanyol José Hermida világbajnok lett 2010-ben. – A Lukács-testvérekben mindig is láttuk a konkrét elképzelést, az általuk biztosított profi hátteret és megjelenést, melyhez idén is örömmel csatlakoztunk – mondta Kovács Tamás, a Meridát forgalmazó BikeFun Hungary marketingvezetője.
Az LTV Merida Racing 2011-es főtámogatói a BikeFun Hungary Kft. mellett továbbra is a váci székhelyű Lukács és Tamás Volkswagen márkakereskedés, a Squeezy táplálék-kiegészítő, a Joe’s No-Flat’s defektmentesítő és a Diego Óbuda szőnyegkereskedés.
A Szentendrei Önkormányzat támogatásával mountainbike körversenyt rendez I. Szentendre Citycross Verseny néven a Hegyimazsolák SE 2011. május 7-én. A rendhagyó futam Szentendre történelmi belvárosában 11 órai rajttal indul, és ezután egy órán át köröznek a montisok.
Program:
Rajtszám és időmérő chip átvétele/regisztráció: 9:00-10:15 óra között
Közös pályabejárás rajtja: 10:15 perckor (1 kör)
Rajt: 11:00 óra
Befutó: 12:00 óra után
Eredményhirdetés: 12:45 perc
Kategóriák:
– Női: 1997-től (14 év felett)
– Férfi ifjúsági: 1991-1997-ig (14-20év)
– Férfi felnőtt: – 1990-ig (21 év felett)
A verseny időtartama: 1 óra + egy kör
Nevezési díj: 2000 Ft
A nevezés feltételei:
Előzetes regisztráció a citycross(kukac)hegyimazsolakse.hu e-mail címen, és a részvételi díj befizetése a Hegyimazsolák SE 64700014-10005460 számlaszámára 2011. április 30-ig. Kérünk, hogy a banki átutaláskor a megjegyzés rovatba írd be a nevedet és a címedet, mert csak így tudunk regisztrálni! Helyszínen történő jelentkezés csak korlátozott számban lehetséges 3000 Ft nevezési díj ellenében. A mezőny létszámát a pálya adottságai miatt 150 főben maximáljuk.
A pálya:
1,7 km-es körökből áll, kockaköves útvonalon. Szintkülönbség körönként kb. 40 méter.
Szabályok (kivonat):
A verseny utolsó köre akkor kezdődik, amikor az abszolút első versenyző (az egy óra alatt legtöbb kört teljesítő) 12 órát követően először lépi át a célkaput. Miután az abszolút első versenyző teljesíti az utolsó körét, a többi versenyző már nem kezdhet új kört. Az eredmény a megtett körök számából és azonos számú körök esetén a mért idő alapján kerül kiszámításra. A verseny során a pálya elhagyása (műszaki hiba esetén is) a versenyből való kizárást vonja maga után. Műszaki hiba (defekt, stb.) esetén a kerékpár saját kezű javítása a pályán bárhol megengedett, feltéve, hogy nem akadályozza a többi versenyzőt. Külső segítséget kizárólag a cél után kialakított boxutcában lehet igénybe venni. A verseny során bármilyen alkatrész cseréje megengedett, de a kerékpár cseréje kizárással jár.
Parkolásra a következő helyszíneket ajánljuk:
Felhívjuk a figyelmeteket, hogy Szentendrén a parkolás díjfizetés ellenében lehetséges. Ezért pár lehetőséget ajánlunk az ingyenes parkolásra:
1. GPS: 47.676889, 19.080377
2. GPS: 47.675227, 19.079411
3. GPS: 47.673118, 19.074755
4. GPS: 47.667324, 19.070141
Nem mindennapi küldetést jelent eltekerni Magyarországról Franciaországba, majd pedig 1400 kilométernyi bringázás után felgyalogolni közel 5000 méteres magasságba, ráadásul a bringával a háton. Szerzőnk – Szugyiczki Zsolt – azonban pontosan erre vállalkozott, és beszámolója mostani, harmadik – egyben befejező – részéből az is kiderül, vajon sikerül-e neki az expedíció…
Szeptember 3.
A csúcsot valójában nem támadjuk, hanem megmásszuk – alázattal. Hajnali egy órakor indultunk. A koromsötétséget csak a csillagok fénye törte meg. Szabad szemmel csak úgy lehetett megállapítani, hogy hol a horizont, hogy ahol a fojtogató sötétség megszűnik, és az égbolt csillagokkal hintve folytatódik, na ott van. A fejlámpám fénye mutatta utunkat, jelezvén a lent maradt mászóknak, hogy merre is haladunk. Jó iramban kapaszkodtunk. Csak 4300 m-en fordultunk vissza, és néztük volna meg, merre is haladtunk, de helyette csak a tátongó sötétséget és a több ezer mélyen fekvő város fényeit láttuk pislogni. A Dómról lefelé vezető ösvény egy nyeregben folytatódik majd hirtelen ismét 4300 m-re emelkedik a Valló-házhoz. A ház alumínium lemezekből tákolt építmény, melyben belül majdnem ugyanannyi hó van, mint kint. Odabent semmivel sincs melegebb, csak annyi az előnye, hogy nem fúj a szél. Aznap mi voltunk az első mászók, akik ezt a magasságot elérték.
Megfagyott arc a csúcson
Attila a kimerültség, és az időközben feltámadó hideg szél miatt bement a házba. Miután bementem, akkor szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy nem csak egyszerűen fázik, hanem a teste folyamatos izom-összehúzódásokkal és fogát vacogtatva védekezik, jelezve, hogy neki már túl hideg van. Nejlonzsákokból valami fekvőalkalmatosságot barkácsoltam és erre feküdtünk rá. Próbáltam melegíteni, két és fél órát feküdhettünk a földön. Bár Attila ekkor már jobban érezte magát, de elmondta, számára itt ér véget a csúcstámadás. Elege van az egész megpróbáltatásból és minél előbb vissza akar érni a civilizáció nyújtotta biztonságba. A mászás kezdetétől figyeltem, és láttam, hogy a felmerülő feladatokhoz nem, vagy csak nehezen tud alkalmazkodni. Elmondtam neki, hogy nem csodálkozom ezen a döntésén, mert az elmúlt 3 napban olyan erős impulzusok érték, ami egy a hegyen otthonosan mozgó embert is megviselt volna. Ezzel szemben tudtam, hogy ez a hegy álmai netovábbja, pár évvel ezelőtt ugyanis 3800 m-ről volt kénytelen visszafordulni, és a csalódás ellenére ő mégis itt van, és megpróbálta újra. Ha most nem jön, és visszafordul, megmarad benne ez a keserű élmény és ide biztos, hogy még egyszer nem jön vissza, de lehet, hogy a hegyeket is nagy ívben elkerüli majd. Éppen ezért ez az utolsó lehetősége, hogy feljusson a csúcsra. Megígértem neki, ha tovább jön, az ő tempójához alkalmazkodom és centiméterről-centiméterre együtt haladunk. A döntés végül megszületett: elindultunk felfelé.
Menetfelszerelés 1.
Ekkor már a hajnal nemcsak a felkelő nap fényeit, de az égen szálló hófelhőket is hozta magával. Ami lendületet adott nekik, az volt a legveszélyesebb számunkra. Olyan erősségű szél támadt, hogy ilyenkor a mászók 70%-a visszafordul. Hol meredek, hol kevésbé meredek kígyózó gerinc vezet fel a csúcsra, melynek bizonyos szakaszait gleccserhasadékok, hóhidak és alkalmanként keskeny tarajgerincek tarkítják. A mászók többsége feltehetően az erős széllökésektől és a pár lábfejnyi szélességű taréjgerincen való átkelés nehézségének lehetőségétől hátrálna meg. A szél olyan erősre korbácsolódott, hogy 3 alkalommal döntött le a lábamról. A hátizsákra erősített bicikli vitorlavászonként működött, így az erős szélnek köszönhetően úgy cibált, mint egy falevelet. A viharos erejű szél két lehetőséget hozott magával. A taréjgerincen a hátizsák miatt nincs esélyem átkelni, ezért vagy visszafordulok, vagy itt hagyom 4400 m magasan a zsákot, és tovább mászok. Nem voltam csalódott, hisz tudtam, hogy ilyen magasan még nem járt bicikli, és ha továbbviszem a zsákot, akkor esélyem sem lett volna a csúcsra. Nem kérdés az utóbbit választottam, természetesen szem előtt tartva azt, hogy így Attila elől sem veszem el a csúcstámadás lehetőségét. Lassan, de megállás nélkül, olykor több tíz méteres tátott szájú hasadékok mellett haladtunk tovább. A magassággal egyikünknek sem volt problémája, Attila jól akklimatizálódott, nekem pedig korábbi mászásaim adtak jó alapot ebben a magasságban.
Neeem bííírom!!!
Kissé aggasztottak az északnyugati irányból beszálló felhők, de megnyugodtam, amikor láttam, hogy a lábunk alatt északkeletről kerülik meg a hegyet. Nagyon erősnek éreztem magamat, szinte futni tudtam volna felfelé. Teljesen úgy vettem a levegőt, mintha idelent tengerszinten lettem volna, pedig odafenn már csak a fele oxigén van jelen. A felhők kezdtek teljesen besűrűsödni, nem értettem, mi történik, de bizony nem sok idő telt el az észlelés és a tudatosodás között, mikor megláttam, hogy azok a felhők, melyek nemrég elhúztak a lábunk alatt, most éppen a Mont Blanc csoportba megakadva tornyosulnak, és kezdik betakarni az egész égboltot. A sötét felhőknek nem sok idő kellett, és már a csúcsot is szürke paplan borította. Attila léptei a kimerültségtől és feltehetően az oxigénhiánytól egyre bizonytalanabbak lettek, órája pedig ekkor éppen 4715 m-t mutatott. Közösen úgy döntöttünk, hogy nem kockáztathat a két lábfejnyi szélességű taréjgerincen, ami olasz és francia oldalon 70% meredek, és mindkét irányban 2000 m feletti szakadékba torkollik. Bár innen csak 15 perc a csúcs, de a kitett részek jó időben is teljes embert kívánnak. Ezzel szemben most ordít a szél, a nagy hideg miatt csonttá van fagyva, és szürke felhő borítja a csúcsot. Megbeszéltük, hogy amíg én felmegyek, addig ő megvár, és aztán együtt kezdjük meg az ereszkedést.
Rémség
Elindultam, a gerinc fokozatosan ívelt és enyhén emelkedett, aztán majdnem vízszintben folytatódott, de ekkor a csúcshoz hasonlóan már engem is elnyelt a szürke felhő. Először 3-4 métert lehetett látni, majd ahogy fokozatosan emelkedtem a látóterem úgy szűkült mindez 1,5 méterre. Mindeközben felerősödött az egyébként is orkánerejű szél. Az Oakley viharszemüvegem nagyszerűen funkcionált mindaddig, amíg rá nem fagyott a hó a lencsére. Semmit sem láttam. Ujjnyi rést hagytam a szemüveg és az arcom között, hogy kilássak, de a szél szemembe vágta az apró hókristályokat, és olyankor mintha tűvel szurkálták volna a szememet, a fájdalomtól nem láttam. Tudtam, ha a keskeny taréjgerincen megcsúszom, esélyem sincs a kemény jégen megkapaszkodni, így a hibalehetőség nulla, bármilyen hibáért az életemmel fizethetek. A felhőbe érve sokszor olyan sűrű volt a hóesés, hogy nem láttam a gerinc vonalát, és nem láttam hová léphetek, így csak a túrabottal tudtam kitapogatni a lépéseknek megfelelő helyet. A sűrűsödő széllökések miatt négykézláb ereszkedtem, de esetenként így sem volt elég, ezért a kezemmel és a lábammal átkaroltam a csúcsgerincet. Próbáltam felvenni egy ritmust, számoltam a széllökéseket és a köztük eltelt másodperceket, nem sok eredménnyel. Centiméterről-centiméterre araszoltam a csúcs felé. Minden mozzanatot kétszer meggondoltam, tudtam, hogy ennek a fele se tréfa. Azt mondják, a szerencse Isten ajándéka, de a sikerhez elszántság és akaraterő is kell, amit csak mi magunknak fejleszthetünk ki. Minden erőmmel küzdöttem tehát, de legfőképpen belső tartalékaimra volt szükség.
Start!
Ezek az események – és szándékosan nem nevezem harcnak, mert a hegyekkel, a természet erőivel nem lehet harcolni – fejben dőlnek el. Aki harcolni akar, az ne a hegyekbe jöjjön, üljön le otthon a számítógépe elé és vegyen elő valami újstílű játékot, ahol kiélheti az indulatait. Nem mintha ez segítene rajta, de mégsem kockáztatja mások és a saját életét. Nem kevés kifejezés csapong a hegymászók között, ami arra utal, hogy ki-ki a személyes harcát jön ide a hegyekbe megvívni. Elfelejtik azonban, hogy ez nem játszótér. Meghódítom – legyőzöm – csúcstámadás. Ezek a kifejezések mind arra utalnak, hogy nem a természet erőivel összhangban, hanem ellene önös érdekeket kiélve próbálnak tevékenykedni a hegyen. Felfelé jövet sok olyan embert láttunk, akiket a hegyi vezetők „kötélpórázon” húznak fel, mint egy bábut. Hallottak a hegyről, hogy ez a legmagasabb Európában és a hiúságuk azt követeli tőlük, hogy másszák meg, mert akkor jobb emberek lesznek. Viszont ettől nem lesznek jobb emberek, csak az egójuk dagad akkorára, hogy leérve a hegyről a kocsiba sem tudnak majd beülni az arcuktól. Sajnálom őket, mert úgy küzdenek egy cél érdekében, mintha az életük múlna rajta. Ezzel még nincs is semmi gond, de nem értik az út lényegét, nem azonosulnak a hellyel és nincs bennük alázat. A felkészülésük hiánya miatt úgy néznek ki mászás közben, mint aki éppen előtte futott le két maratont.
A csúcsra érve letérdeltem, becsuktam a szemem és elmondtam egy miatyánkot. A csúcsot csak onnan tudtam azonosítani, hogy már korábban jártam itt, és emlékeztem, hogy ahol a keskeny gerinc kiszélesedik, ott kezdődik. Bár még csak a csúcsfotókat készítettem, mégis már az ereszkedés menetét raktam össze a fejemben. A cél az, hogy feljussak a csúcsra és nem az, hogy a csúcson legyek, mert az út a lényeg és nem a cél. Természetesen fel akarok jutni, de nem veszek bele annak dicsőségébe. A csúcs csak egy állomás a tapasztalás régiójában. Számomra az odavezető „ösvény” megpróbáltatásokkal tűzdelt valósága az, amiért megéri csinálni. Az ott szerzett szélsőséges tapasztalatok és a vele szemben tanúsított akaraterőm az, amit átkonvertálok a mindennapi életembe. A lefelé menő úton aztán leginkább az életben maradás volt a cél. Úgy tűnt gyorsabban haladok, bár körülményesebbnek tűnt. Nem tudom, hány perc vagy óra telt el azóta, hogy Attilától elbúcsúztam, mert teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak a jelen pillanatra és a bekövetkező lehetőségekre tudtam koncentrálni. Bár ezek nem voltak túl rózsásak, a körülményekhez képest egész nyugodt voltam.
Svájci szállás
Aztán megtörtént a legrosszabb, amire nem is számítottam, Attila eltűnt, nem tudtam, hol keressem. Mire visszaértem, csak akkor láttam, hogy a levezető nyomokat teljesen eltüntette a hóvihar. A gerincen fel sem merült bennem, hogy ilyen feladattal kell szembesülnöm, amikor letérek róla. A látótávolság most sem volt jobb, mint odafenn, ezért csak tapogatózni tudtam a fehér homályban. Próbáltam a tájékozódó-képességemre hagyatkozni, de a lejutáshoz több részletre lett volna szükség. A környék tele van hópárkányokkal, amelyek 1500 m-es szakadékokban végződnek, gleccserhasadékokkal, amelyeket csak akkor vettem észre, ha már a botomat félig elnyelte. A bizonytalan hóhidakról és a behavazott repedésekről nem is beszélve. Egyszóval elindultam, és nem lehetett tudni, mikor hibázok. Folyamatosan azok a lehetőségek pörögtek a fejemben, amelyek Attilával történhettek. Ketten vagyunk ezen az óriási hegyen, de lehet, hogy már csak egyedül? Szörnyű érzés volt ilyen gondolatokkal folytatni az ereszkedést. Lassan, óvatosan araszoltam lefelé, a tájékozódást segítették a korábbi mászóktól hátramaradt vizelet-, hányás- és ürüléknyomok. A frissen hullott havon átütöttek bizonyos részletek és ezzel némi támpontot adtak az egyébként is nehéz helyzetben.
Amikor egy meredekebb rész alján lévő hasadékhoz értem, arra lettem figyelmes, hogy tőlem bal kézre egy nagyobb sziklatömböt látok. Hátha ez segít tájékozódni – gondoltam. Mivel nem volt messzebb 3 méternél, egy-két lépést megtettem felé, akkor láttam csak, hogy valójában emberek csoportjáról van szó. Három svéd mászó rekedt fenn a viharban. Nem tudták, mitévők legyenek. Első kérdésemmel Attila után érdeklődtem, de sajnos nem látták őt. Közöltem velük, hogy fenn még rosszabb a helyzet, és hamarosan itt is olyan lesz, úgyhogy meneküljünk. Ők sem tudták az utat lefelé, viszont volt náluk kötél. Megbeszéltük, hogy egy könnyű, de tapasztalt mászó megy elől és utána a többiek. Én még ekkor sem voltam bekötve, mert nem volt mihez. Az élen haladó lány több alkalommal beszakadt, hol derékig, hol mellig. Segítettem az utolsó embernek kihúzni és kezelni a kötelet. Láthatóan rosszul volt a magasság miatt, láttam, hogy nem oda lépett, ahová nézett, többször elesett és csak imbolygott a kötélvégen. A hóban többször „megfürödve” teljesen átáztak a kesztyűink, az arcunkat már nem éreztük, csontig hatolt a metsző szél. Száz métert kb. 30 perc alatt tettünk meg, mikor megláttam valami sötét foltot a fehér pokolban. Mintha egy térdelő emberre emlékeztetne az alakzat. Közelebb mentünk és megtaláltuk Attilát. Miután leértünk elmondta, hogy azért indult el lefelé, mert látta, hogy a nyomok percről percre kezdenek elmosódni és itt ahol ráleltünk, már azon gondolkodott, hogy beássa magát, mert már nem érzi a lábát a hidegtől. Bekötöttük és lassan ismét elkezdtünk ereszkedni.
Szabadon
A vihar olyanná fokozódott, amilyet eddig csak a National Geographic műsorán láttam. Volt úgy, hogy a széllökések miatt le kellett feküdnünk a hóba. Két alkalommal Attila kapott egy lehetőséget az élettől, a sorstól, Istentől, hogy tovább folytassa földi pályafutását. A friss hó ráesett a vízjégre és ezen a hágóvas is megcsúszott, így a többieket magával rántva megindult lefelé a szakadék irányába. A lány és a jól képzett fiú tették a dolgukat, csákányaikkal, hágóvasaikkal biztos pontot keresve próbálták megfogni Attilát. A hátsó ember erőtlenül rogyott össze, csúszni kezdett Attila irányába. Én abban tudtam csak segíteni, hogy utána ugrottam a nagytestű fiúnak, és miután megfogtam a lábát együtt szúrtuk le a csákányt és biztosítottuk a többieket.
Időközben nagy nehezen – ugyanis a friss hó betakarta – megleltük a hátizsákot, majd kis idő múlva a Valló házban kerestünk – és találtunk – menedéket. Meggyötört havas arcok, elfagyott ujjak, kérgesre merevedett kabátok, vizes kesztyűk, de mégis reménykedő tekintetek… Az egyik svéd fiúval kibogoztuk az összefagyott kötelet és a házban talált négy cseh mászót rávettük, hogy jöjjenek velünk. Nem volt sok időnk, ugyanis még a sötétedés előtt el kellett, hogy érjük a 3800-as tábort. Kilencen összefogva és összekötve indultunk el a tábor irányába. A felhők jöttek-mentek, hol elleptek minket, hol továbbálltak, a nagy ködben nem tudtunk jól tájékozódni, ezért többször tévedtünk el. Előfordult, hogy 50-100 méterenként percekig álltunk, míg az első emberek kitalálták, hogy merre menjünk. Az egyik ilyen alkalommal a svéd mászók közül Martin egyszerűen összerogyott. Nem értettem, hogy mi történt vele. Kis idő múlva felkelt és továbbindult a csapattal. Csak egy óra múlva jöttem rá, hogy mi is történt: az egyik ilyen alkalommal, mikor a többiek keresték az irányt, teljesen elnyomott az álom… arra ébredtem, hogy a hátizsákom súlya alatt összerogyok – állva aludtam el a kimerültségtől. Tizennyolc óra magasságában értünk be a táborba. Szomorúan láttam, hogy a hálózsákomat és minden kiegészítő felszerelésemet vastagon belepte a hó.
Szeptember 4.
Másnap reggel szomorú dologra ébredtünk. A sziklabordát, amin aznap lefelé kellett, hogy menjünk, vastag jégréteg borította, ugyanis ráfagyott az éjszaka hullott csapadék. A hajnalban a csúcsra induló mászók közül már mindenki visszaért. A tegnap kezdődött vihar azóta is tartott és senkit nem engedett fel a hegyre. A tapasztalt hegymászók üveges tekintettel bámultak maguk elé a menedékházban, látszott rajtuk, hogy nem mindennapi eseményeken mentek keresztül odafent.
Szomszédok
Attilával arra vártunk, hogy a felkelő nap fénye leolvassza a sziklára dermedt jeget, és így kevesebb veszéllyel kell szembenéznünk az ereszkedés során. (az olvadás ugyan megtörtént, de a hegy minden porcikája mozgott. Attila a helikopteres mentésen gondolkodott, mert nem sok esélyt adott magának, hogy élve lejut. Őszintén szólva én sem láttam sok esélyt arra, hogy épségben lejutunk a táborba.) Fentről a táborunk apró kis pontnak látszott. A helyzet bizonytalansága ellenére választásunk nem sok volt, így elkezdtünk ereszkedni. A sziklák nedvesek, a hó latyakos, a sziklatörmelékek omlósak voltak. Kevés biztonságos fogást találtunk. Ennek sajnos meg is lett az eredménye, ugyanis Attila keze megcsúszott egy vizes sziklán és kicsúszott a kuloárba. Egyre sebesebben haladt a gleccserhasadékok irányába. Rettenetes volt látni, hogy a hátizsák súlyától tehetetlenül forog és pattog a meredek havon. Szerencséjére ez már a 3. mákja volt ezen a hegyen, az egyik sziklaborda ugyanis megdobta és áttaszította egy másik részbe, ahol a mélyebb hóban sikerült megfékeznie magát. Fentről nézve elég bizonytalannak látszott a helyzete, és azt sem lehetett tudni, hogy megsérült-e. Az utánunk mászóktól kötelet kértem, leraktam a hátizsákomat és leereszkedtem hozzá. Szerencsére nem történt semmi komolyabb baja, így a kötél segítségével felkapaszkodtunk.
Legnagyobb megdöbbenésemre nem találtam ott a biciklis zsákomat, ahol hagytam. Rövid keresés után rájöttünk, hogy lezuhant a sziklaborda tövébe, Ismét ereszkedés. Szomorúan láttam, hogy a bicikli összetört és a zsákra erősített méregdrága objektív is odaveszett, bizonyára valamelyik gleccserrepedés alján érhetett földet. Lefelé jövet ismerős arcokkal találkoztam, azok a büszke vezetők, kik idefelé lehagytak, és felfelé igyekeztek, most ismét itt vannak. A különbség csak az, hogy akkor lenéztek, most pedig hangos gratulációval köszöntöttek (ezek a vadidegen emberek úgy viselkedtek, mintha mindig is ismertük volna egymást). Elmondták, hogy sok mindent láttak már a hegyen, de ilyet – mármint biciklit – még soha. A táborba leérve hálát adtunk az Istennek, hogy a megpróbáltatásokat élve megúsztuk. Sátorbontás után nem volt időnk havat olvasztani, így ketten mindössze fél liter vízzel ereszkedtünk 3000 métert. Attila lefelé jövet már követ szopogatott, hátha attól megindul a nyálképződése. Sötétben értünk a meredek erdei szakaszhoz, elcsigázottan és a kimerültségtől már szinte holtkórosan bolyongtunk a fák között. Természetesen sikerült eltévednünk, így végül 23 órakor értünk le a parkolóba. Ami ezután következett, azok egyszerű, jámbor örömök: zuhanyzás, fogmosás…
Vízen át…
Végkövetkeztetés: A társas hegymászások alkalmat adnak arra, hogy egyszerre legyek önmagam és csapattárs. Korábbi egyéni mászásaim és versenyeim alkalmával azt tapasztaltam, hogy egyedül sokkal gyorsabban és kényelmesebben tudok haladni, hisz nincs aki nyöszörögjön, hogy itt fáj, ott szúr, és felelősséget is csak önmagammal szemben kell tanúsítanom. Viszont ha egy párral, vagy egy csoporttal tevékenykedek, akkor alkalmazkodnom kell. Egy egység része, alkalomadtán motorja vagyok. A csapatban szerzett eredményekkel eltöltött időt többre becsülöm. Az alkalmazkodás kapcsán szembesülök azzal, hogy melyik tulajdonságomat kell megszelídítenem ahhoz, hogy mások hasznára váljak…
A Palotai Kerékpáros és Túrázó SE Tavaszköszöntő Kerékpáros Teljesítménytúrát szervez „Be be be a Bakonybe Várpalotára” alcímmel 2011. április 10-én. A résztvevők Várpalotáról rajtolnak majd, és négy táv közül választhatnak.
Várpalota, Thury vár
Időpont:
2011. április 10. – 10:00 óra
Rajt/cél helye:
8100 Várpalota, Thury György tér / Vár mögötti tér
Nevezési díj:
A helyszínen: 990 Ft/fő, előzetesen 790 Ft/fő, előnevezési határidő: 2011. március 31. Nevezési díj kedvezmény: MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, Csoportos: -10%, Diák, Nyugdíjas: -50%, Előnevezés: -20%.
„Be be be a Bakonybe Várpalotára”
Távok és útvonalak:
MTB Hosszútáv: 69 km / 1110 m szintemelkedés
Útvonal: Várpalota – Nagygyónpuszta – Bakonycsernye – Jásd, Szent-kút – Római-fürdő – Felsőpere – Olaszfalu – Eplény – Alsópere – Várpalota Az útvonal térképe ide kattintva érhető el.
MTB Középtáv: 55 km / 790 m szintemelkedés
Útvonal: Várpalota – Nagygyónpuszta – Bakonycsernye – Jásd, Szent-kút – Római-fürdő – Tés, szélmalmok – Várpalota Az útvonal térképe ide kattintva érhető el.
Pusztapalota
Cross / trekking túra: 61 km / 680 m szintemelkedés
Útvonal: Várpalota – Nagygyónpuszta – Bakonycsernye – Szápár – Jásd, Szent-kút – Római-fürdő – Tés, szélmalmok – Várpalota Az útvonal térképe ide kattintva érhető el.
Rövid / családi táv: 12 km / 80 m szintemelkedés
Útvonal: Várpalota – Pusztapalota (Vár-völgyben) – Várpalota
A világcsúcs ugyebár akkor világcsúcs, ha azt ténylegesen hitelesítik is, erre került sor a napokban, közel másfél hónapos procedúra után. Az ausztrál nemzeti pályabajnokságon 2011. február 2-án Jack Bobridge a 4000 méteres egyéni üldözőverseny kvalifikációs futamai során egy megdönthetetlennek hitt csúcsot adott át a múltnak új, 4’10,534”-es időeredményével…
1996
A korábbi csúcsról azért gondolták sokan, hogy megdönthetetlen, mivel Chris Boardman azt az azóta az UCI által betiltott, komoly aerodinamikai előnyöket biztosító „superman” üléspozícióban, állította fel. Nem mellékesen az általa használt Lotus időfutam váz sem legális már napjainkban. Érdekes kérdés, hogy akkor vajon miért maradt hivatalos máig is ez a csúcs, de ebből legalább jól következtethetünk az UCI következetességére.
Chris Boardman a liverpooli múzeumnak adományozta nemrég a világcsúcs során használt kerékpárját (fotó: Minako Jackson)
Érdemes megnézni az 1996-os manchesteri vb augusztus 29-ei döntőjéről készült videofelvételt, amely szerintem minden idők egyik legizgalmasabb 4000 méteres egyéni futama. Az ellenfélnek, Andrea Collinellinek nem kis szerepe van Boardman kiváló, 4’11,114”-es világcsúcsában, ugyanis az elején az olasz kezd be oly durván, hogy számtalan körön keresztül mindketten az aktuális világcsúcs részidőkön (előző nap éppen Boardman állította fel) belül haladnak. Mindez 15 esztendeje történt, és azóta sem került senki ennek az eredménynek a közelébe.
Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor szárnyalhatott a kerékpártervezők fantáziája. Ez itt éppen Andrea Collinelli, annak a gépnek a nyergében, amellyel Boardmannal szembeszállt. Engem mindig egy mozdonyra emlékeztet valamiért…
Az UCI kerékpárokra vonatkozó szigorításai után az 1997-es perth-i pálya világbajnokságon már mindenki újra a hagyományos pozícióban hajtott, az időeredmények drámai romlása pedig jól mutatta a „superman” pozícióból adódó előnyöket: kilométerenként minimum egy másodperccel romlottak az eredmények, és egészem a kétezres évek végéig nem nyertek világbajnokságot 4’17”-en belüli időeredménnyel, sőt 2005-ben például 4’25”-is elegendő volt a szivárványszínű trikóhoz. Itt jegyezném meg, hogy az itt felsorolt időeredmények bármelyike emberfeletti, 4’50”-en belül menni 4000 méteren nagyon-nagyon kemény dolog, még akkor is, ha egy a nyolcvanas évek végén még kiválónak számító 4’40”-el ma már nem érdemes nemzetközi verseny rajtvonalához állni. Fejlődik a sportág, no…
Bobridge 4’11”-en belül: 4’10,534”
…olyannyira, hogy 15 év alatt a sporttudomány és az edzéselmélet akkorát fejlődött, hogy mostanra sikerült behozni ezen a téren azt a hátrányt, amit a 1996-os technikai eszközök betiltása okozott. Nem meglepő módon Ausztráliában történt az eset… Nem meglepő, hiszen ők már harminc éve a világ élvonalában vannak pályán, kiváló hosszú táv specialistákkal, akikből rendre a világ legjobb 4000 méteres üldöző négyes fogatai kerülnek ki. Ausztrál pályasportról olvashattatok már nálunk itt, egyéb kerékpársportjukról meg itt.
Az új csúcstartó, Jack Bobridge mindössze 21 éves, jelenleg a Team Garmin Cervélo versenyzője. Ifi világbajnok volt üldöző csapatversenyben 2006-ban, U23-as országúti időfutam világbajnok 2009-ben, és elit világbajnok üldöző csapatversenyben 2010-ben. A pályabajnokság előtt egy hónappal országúti ausztrál nemzeti bajnok lett.
Jack Bobridge 60 km/h körüli sebességgel repeszt…
A Sydney-ben található Dunc Gray Velodromban rendezett ausztrál nemzeti bajnokság kvalifikációs futamai során a Bobridge előtt rajtoló Rohan Dennis 4’13,399”-es időt futott. Bobridge elmondása szerint ekkor kissé elbizonytalanodott, mivel ez jobb volt, mint a saját egyéni csúcsa, mi több abszolút ausztrál csúcs is volt egyben. Miután azonban egy vérbeli versenyző sosem hátrál meg, ezért felvette e kesztyűt…
Az első kilométert 1’06,477”-es részidővel tette meg, a 2. kilométernél 2’07,270” volt az ideje, a 3000 métert 3’08,798” alatt teljesítette, az utolsó ezer pedig 1’02” alatt sikerült, a végeredmény így egy új világcsúcs, azaz 4’10,534” lett (57,477 km/h).
„Az időeredmény láttán először azt hittem, hogy egy körrel előbb állt meg az óra. Jó párszor ránéztem, de nem hittem el. Aztán amikor már az egész velodrom őrjöngött, akkor fogtam fel, hogy mi történt.” – nyilatkozta a futam után Bobridge.
…hogy aztán olyan időeredmény legyen a vége, amit kezdetben maga sem hitt el
Később a 4000 méteres egyéni üldöző nemzeti bajnoki cím is meglett, miután a döntőben 4’15,533”-el verte Dennist, aki 4’17,482”-el maradt alul. Csak úgy repkednek a 4’20” alatti idők – amelyek mindegyike 55 km/h feletti átlagot feltételez.
A korábbi csúcstartó, Chris Boardman nyilatkozatában legőszintébb gratulációját fejezte ki Bobridge irányába, valamint az egykori brit profi kiemelte, hogy az ifjú ausztrál nemcsak az ő „superman” pozícióval elért, így valójában külön kategóriába sorolható csúcsát döntötte meg, hanem a hagyományos, UCI által legális bringával fennálló legjobb időeredményt is több másodperccel.
4000 méternyi történelem
A pályaversenyzés terén már igen korán felismerték, hogy külön versenyszámokat érdemes létrehozni a rövidtáv- (sprinter) és hosszútáv-specialisták részére. Az üldözőverseny műfaja már igen korán megszületett, ezek azonban kezdetben csapatversenyek voltak 4000 méteres távon. A 4000 méteres egyéni üldöző időfutam szám csupán 1946-ban, Zürichben került a vb programjába, az olimpián pedig 1968-ban Mexikóban debütált. Amíg a kerékpárversenyzőket amatőrökre és profikra bontották, addig a világversenyeken az amatőrök 4, míg a profik 5 kilométeres távon üldözték egymást.
No de mitől üldöző? Nos azért, mert a pálya két átellenes oldalán (ha a pályahosszal a versenytáv maradék nélkül osztható, akkor a pályafelező vonalnál) felálló versenyzők páros meccs keretein belül döntik el, hogy az adott távon akkor éppen ki a gyorsabb. Nem egyszerű időfutamról van tehát szó. A verseny kvalifikációs futamokkal indul, itt az időeredmény számít, ez alapján rangsorolják a mezőnyt, és a meghatározott számú (4-16 db – a mezőny méretétől és a verseny rangjától függően) versenyző kerül a páros futamokba. Itt egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem, az időeredmény csak abból a szempontból számít, hogy a veszteseket később ez alapján sorolják be a végső tabellán. Aki tehát nyerni akar, annak először kvalifikálnia kell magát az előfutamokba, majd ott minden egyes ellenfelét le kell, hogy győzze. Ha egyszer is hibázik, reményfutam nincsen, meg esély a végső győzelemre sem.
A közelmúlt egyik legjobb magyar négyezres versenyzője Somogyi Miklós volt, aki 4’42,25”-el a legjobb hazai időeredménnyel rendelkezik 4000 méteren a Millenárison, többek között indult a szöuli olimpián is ebben a számban. Az abszolút magyar csúcsot a bécsi velodromban Víg Aurél állította fel 1997. május 15-én, ez a 4’36,8”-as időeredmény azóta is megdöntésre vár.
Ennyit mára a pályasport izgalmas világából. A sportrajongók ne feledjék: nemsokára (2011. március 23-27.) kezdődik a pálya világbajnokság. Vajon megdől jövő héten az immár hivatalos új világcsúcs?
Mountainbike Challenge néven új hegyikerékpáros versenysorozat indul, amely az egész bringás szezont átfogva, változatos eseményekkel várja a kerekeseket. A rendezvénysorozat, amely öt különböző eseményből áll, a hegyikerékpározás népszerűsítését tűzte ki céljául és elsősorban a hobby -és szabadidő bringásokat szólítja meg, természetesen teret adva a komolyabb, versenyorientált kerekeseknek is.
Mountainbike Challenge: új hegyikerékpáros sorozat!
Öt különböző helyszínen, öt különböző erőpróba vár a Mountainbike Challenge rendezvényein rajthoz állókra, öt hónapon át májustól szeptemberig, Zalaegerszegtől Miskolcig. A változatos sorozat lehetőséget nyújt Magyarország felfedezésére, ahol hangsúlyosan kap szerepet a vidéki vendégszeretet, valamint a falusi turizmus népszerűsítése. Minden helyszínen kiemelt figyelmet kapnak a családdal érkezők és változatos programokkal várnak mindenkit az események szervezői.
A Mountainbike Challenge versenyei:
2011. május 15. – Pannonicum 10 órás Terepkerékpár Maraton, Zalaegerszeg
A Mountainbike Challenge első kihívása! 10 órás maraton verseny a zalaegerszegi Alsóerdőben, az Egerszeg Fesztivál keretei között.
MTB Piknik, Vértesboglár
2011. június 25. – MTB Piknik, Vértesboglár
Kockás pléd, uzsonnás kosár: igazi piknikhangulat, ahol a Vértes tengernyi szépsége és az ország legfinomabb fánkja várja a célba érkezőket.
Drótszamár Fesztivál, Erdőbénye
2011. július 9-10. – Drótszamár Fesztivál, Erdőbénye
Bort, Bringát, Békességet: a változatos versenyek és programok középpontjában a szőlődűlők, a borospincék és a bor állnak.
MOFÉM Underworld Kupa, Budapest
2011. augusztus 13. – MOFÉM Underworld Kupa, Budapest
A főváros kicsit másképp: alulról! A kőbányai pincerendszerben zajló viadal, ahol 150 éves sötétség, nyirkos járatok, éles kanyarok várnak a résztvevőkre.
2011. szeptember 10. – Fehérkő-Lápa Hillclimb, Miskolc
Egyenkénti indítású terep időfutam 7,3 km hosszan a Bükk kiemelt szépségű szakaszán, ahol a leggyorsabb versenyző elnyeri a Fehérkő Lába megtisztelő címet.
A versenysorozat mind az öt helyszínén rajthoz állók – az elért helyezéstől függetlenül -, díjazásban részesülnek!
További információ a www.mountainbikechallenge.hu oldalon. Csatlakozz a Mountainbike Challenege Facebook (www.facebook.com/mtbcha) csoportjához, hogy minden infót megkapj elsőként! Emellett a Facebook-on követők között a versenysorozat tetszőleges versenyére felhasználható nevezéseket sorsolunk ki!
Várnak a Zalai dombok, a Vértes lankái, Tokaj-Hegyalja szőlőtőkéi, Budapest sötét tárnái és a Bükk emelkedője!
Megígértük, küldjük a nótát: következzen a Shimano 2012-es szezonra szánt aszfaltos újdonságainak második része, legalábbis mindaz, ami pillanatnyilag publikus ebből a témakörből. Ezzel egy kivétellel ki is végeztük a témát. Hogy mi lesz ez a kivétel? Hát, a korábban már megszellőztetett elektronikus vezérlésű Ultegra, amiről azonban csak június végén derülnek ki konkrét részletek. Következzenek tehát a speciális felhasználási területre szánt és a szérián kívüli alkatrészek!
Meghajtás országúti tandemre
Bár a tandemek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, az alkatrészgyártók eddig nem kényeztették el túlságosan a felhasználókat. A leginkább meghatározó alkatészhalmaz egy kétüléses gépen a meghajtásrendszer, avagy hajtóműcsoport. E téren két választása van a bringásnak: vagy két hagyományos hajtóművet alakít át, és egyoldali láncos rendszert épít, vagy speciális hajtóműszettet vásárol, és kétoldali láncos variációt alkalmaz. Mindegyik megoldásnak megvan az előnye és a hátránya. Előbbi előnye, hogy nem igényel speciális hajtóműveket, és egyszerűbben cipelhető lesz a gép, hiszen bal oldalon nincsen lánc, ami összekoszolhatná a tulajt. Hátránya, hogy a hátsó hajtómű lánckerekei közül az egyik a két hajtómű összekötéséhez szükséges, így értékes fokozatokat veszítünk. A speciális tandem hajtóműszett előnye, hogy a két hajtómű összekötése a sebességfokozatok számát nem befolyásolja, hátránya, hogy ugyebár mindkét oldalon koszol. Más kérdés, hogy az előny itt olyan jelentős, hogy meggondolandó ezt a megoldást választani. Feltételezem, hogy ezzel mindenki tisztában van, de hátha nem: nem barkácsolhatunk egyszerűen házilag kétoldalas tandemhajtóművet három hagyományos hajtómű egyes elemeinek a megfelelő oldalra szerelésével – a pedáltengely speciális menetei miatt.
Nos eddig túl nagy választék nem volt kifejezetten tandemekre szánt hajtóműcsoportokból, olyan meg különösképpen nem volt a piacon, ami technológiai tekintetben (Hollowtech II; Hollowglide) teljesen naprakész lett volna. Ezt az űrt hivatott betölteni a Shimano szérián kívüli FC-R601 (a tandemkapitány hajtóműve) és FC-R603 (a kazánfűtő hajtóműve) szettje. Kidolgozását és technológiáját tekintve Ultegra szintű cuccról van szó, ami azonban megjelenése folytán esztétikusan párosítható a Dura-Ace avagy a 105-ös szettekhez is. Az összekötő lánc két 40 fogas tányéron fut, melyek minden bizonnyal rendelhetők lesznek külön is, így nyújtva áttételbeli alternatívát a vékony láncos rendszert használó egysebességes vagy fixista harcosoknak. A szorzóváltó egy teljes értékű tripla hajtóművön terelgeti majd a láncot, mely 52/39/30 kombinációval bír. Elérhető hajtókarhosszokról nincsenek információk.
Furcsamód számomra ez volt a legizgalmasabb 2012-es fejlesztés, tekintve, hogy valós igényre ad valós választ, és tényleges piaci űrt tölt be.
Alkatrészek ciklokrosszhoz
A speciális géposztályok speciális igényeinek kiszolgálása nem áll meg a tandemeknél, a következő alkatrészek célcsoportja ugyanis a ciklokrossz gépek felhasználói köre. Ezen a területen is mostohagyermek volt eddig a hajtómű, mint olyan, kevés volt a speciálisan erre a szakágra tervezett, áttételezett darab. Szerencsére manapság már egyre ritkábban látni olyasmit, hogy egy-egy kerékpárgyártó kompakt hajtóművel szerelné a ciklokrossz modelljét / modelljeit.
Shimano 2011-2012: balra a Shimano FC-CX50 ciklokrossz hajtómű ezüst változata, míg jobbra a nagytesó, az FC-CX70 fekete verzióban (mindkettőből létezik mindkét variáció)
Ezt a tendenciát erősíti a Shimano két új, kifejezetten ciklokrosszra tervezett hajtóműve, az Ultegra szintű FC-CX70 és az integrált tengellyel, ámde nem üreges hajtókarral rendelkező FC-CX50. Mindkettő 46/36-os lánckerék kombinációval készül, és átdolgozott fogkiképzéssel bír a könnyed első váltás érdekében. A magam részéről jó néven vettem volna egy szimpla tányéros dupla láncterelős változatot is, de ne legyünk elégedetlenek…
Shimano 2011-2012: balra a Shimano BR-CX50 ciklokrossz kanti fék, míg jobbra a BR-CX70 névre hallgató változat
Kifejezetten ciklokrossz felhasználásra szánt kantifékeket is választhatunk 2012-től a Shimano palettájáról. A hajtóművekhez hasonlóképpen itt is két minőségi szint létezik majd: az egyszerűbb 50-es, és az Ultegra-szintű 70-es. Mindkettő jellemzője a jó sártűrő képességet eredményező kialakítás, a nem túl széles profil (kevésbé áll ki a váz síkjából), a komoly fékerő, és hogy hagyományos országúti fékpofákkal szerelik gyárilag. A kettő közül az 50-es nem, ellenben a 70-es cartridge rendszerű pofarögzítést alkalmaz, így a ciklokrossz versenysportban is használatos karbon felnikhez való fékpofa is könnyedén a házba illeszthető.
Shimano 2011-2012: a Shimano FD-CX70-es ciklokrossz első váltó
A ciklokrossz alkatrészek sorát első váltó teszi teljessé, amely kifejezetten a szakághoz, és az itt alkalmazott áttételekhez (például a 46/36) optimalizált terelőkerettel rendelkezik. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy elérhető lesz felülhúzós változatban is – bilincses és konzolos kialakításban egyaránt.
Szérián kívüli hajtóművek
Három új, szérián kívüli országúti hajtómű kerül 2012-ben a palettára, arra az esetre, ha mondjuk valakinek nem tetszik a Tiagra felirata, és szeretné ugyanezt semleges arculattal a bringáján tudni. Ezeken a motyókon megfigyelhető az általános ismérve az összes szérián kívüli Shimano alkatrésznek: ezüst és fekete változatban egyaránt létezik, hogy mindenféle arculathoz passzoljon.
Shimano 2011-2012: balról jobbra haladva: FC-R565-S, FC-R565-L, FC-R563-S és FC-R563-L
Kódfejtés az előbbi képhez: a szériaszám legvégén a betűjel a színre utal, az utolsó számjegynél pedig az 5-ös a kompakt, míg a 3-as a tripla változatot jelöli. Magyarán a képen ugyanazon 560-as hajtómű két szerkezeti kialakítása látható két színvariációban. A lánckerék kiosztás 50/39/30 (tripla) és 50/34 (kompakt). A hajtómű Tiagra szintet képvisel, ennek megfelelően „2-piece” kialakítású. Akinek hozzám hasonlóan elsőre nem világos, hogy mit is takar ez, álljon itt a magyarázat. Létezett anno a Hollowtech technológia, ami a hajtókar üreges kialakítására utalt. Ennek továbbfejlesztett változata a Hollowtech II, amely az üreges hajtókar mellé integrált tengelyt párosított. A 2-piece a Hollowtech II „butított” változata, amelynél az integrált tengely megvan ugyan, de a kar nem üreges. Ezek a modellek könnyen felismerhetők a hajtókar belső oldalán látható homorulatról.
Shimano 2011-2012: a Shimano FC-R345 hajtómű
A kilencsebességes rendszerekhez is készül szérián kívüli kompakt hajtómű, ő az FC-R345, 50/34 fogkiosztással, Octalinkes tengelykapcsolattal, ezüst és fekete színben egyaránt.
Fékek fékkarok, váltókarok
Fejlesztések, új termékek főleg a szemnek: akit fékkarok és váltókarok esetében is zavar, hogy az adott alkatrész nem passzol (akár csak feliratában) a többi, a kerékpáron található részegységhez, az számtalan szérián kívüli cuccból választhat 2012-ben. A teljesség igénye nélkül álljon itt három ezek közül.
Shimano 2011-2012: országúti egyenes kormányos rendszerekhez (fitneszbringák) készül a SL-780 „2-Way release” rendszerű váltókar – ezúttal is ezüst- és fekete színben egyarántShimano 2011-2012: a fenti váltókar párja a BL-780-as fékkarShimano 2011-2012: szérián kívüli Super SLR féktestek - balra a BR-R561 fekete változata, míg jobbra a hosszabb testtel rendelkező, így sárvédővel is kompatibilis BR-R451 ezüst színben. Jó hír, hogy immár az összes Shimano országúti féktest pofája szögben állítható. Nagyon okos, és nem is túl költséges fejlesztés ez. Érdekességként megemlíthető, hogy ez a „fícsör” 2004-ben volt először elérhető, és akkor csupán a 7800-as Dura-Ace féktest tudta ezt, míg a konkurencia ugyanezt 1993 óta kínálja
Komfort a kerékpáron
A „komfort” kerékpárokra (városi közlekedés, könnyű országúti túra) szánt alkatrészcsaládokon belül az Alfine és a Nexus kap néhány új, hasznos komponenst, ezek közül választottam most búcsúzóul kettőt, ami számomra kedves.
Shimano 2011-2012: az Alfine DH-S700 tárcsafék-kompatibilis agydinamó
Csak a kerékpárgyártón és a felhasználó ízlésén múlik manapság, hogy az általános felhasználásra szánt komfort kerékpárra milyen jellegű alkatrész kerül. Fentebb például egy Center Lock tárcsarögzítési rendszerrel kompatibilis Alfine agydinamó látható, amit ugyebár párosíthatunk akár egy 11 fokozatú Alfine agyváltóval is, ez együtt pedig már maga a mennyország…
Shimano 2011-2012: a Nexus BR-IM81 görgős fékpár
Aki nem tárcsafékben gondolkozik, az választhat görgős féket is, akár az új Nexus BR-IM81 személyében. A fék hatékony hűtéséről 180 mm átmérőjű „hűtőtárcsa” gondoskodik a gyártó szerint minden eddiginél hatékonyabban.
Szeretnél tesztelni felső kategóriás bringákat? Kerékpárvásárlás előtt állsz, de nem tudod biztosan, hogy a kiszemelt gép megfelelő lesz-e Neked? Esetleg azt sem tudod, milyen kétkerekűre van szükséged, ezért szakszerű segítséget vársz, de mindezt egy hagyományos boltban nem kapod meg?
Alpinbike kerékpárbolt
Az Alpinbike-ban megtalálhatod a számításodat. A szaküzlet rögtön a Bringaexpo után, március 8-án nyitotta meg kapuit, az elsődleges cél pedig, hogy a megszokottól eltérő módszerrel szolgálja ki az igényes kerékpározásra vágyók igényeit.
Az új megközelítés lényege, hogy az Alpinbike nem mennyiségi, hanem minőségi szolgáltatást nyújt, melynek része, hogy jelentkezhetsz a bolt által szervezett túrákra, ahol kipróbálhatod a tesztbringákat.
Nem kell több százezer forint kauciót letenned, hogy elvihesd a gépcsodát, hanem egy túravezető kísér el a 2-5 órás teszttekerésre. A dolog első lépésben ettől válik igazi szolgáltatássá, hiszen a túra változatos útvonalát úgy találták ki, hogy minél jobban megismerhesd a kerékpárt.
A túrát természetesen egy komoly beállítás előzi meg, melyhez egy hazánkban újdonságnak számító technológia, a BodyScanning rendszer nyújt segítséget. A technológiával a későbbiekben egy mélyenszántó cikkben még foglalkozunk. A BodyScanning-ről egyelőre annyit, hogy ez egy lézeres kerékpár beállító rendszer, ami a bringás testi adottságaihoz, kerékpározási szokásaihoz és a választott kerékpár típusához a leghatékonyabb módon tudja behangolni az új-, vagy akár a régi kerékpárt is.
A BodyScanning rendszer
Jó tudni ugyanis, hogy a kerékpározás élményét alapvetően meghatározza egy jól (vagy rosszul) beállított / kiválasztott bringa.
Közületek biztos sokakat izgat, hogy milyen tesztkerékpárokról van szó. Nos az örömhír, hogy a gépek a Giant és a Trek 100-120-150 mm-t mozgó össztelós-, közép- és felső kategóriás modelljei – részletesen az alábbiak:
– Trek Fuel EX 6 – 15,5”
– Trek Fuel EX 7 – 17,5”
– Trek Fuel EX 7 – 18,5”
– Trek Remedy 8 – 17,5”
– Giant Anthem X2 – M (18”)
– Giant Anthem X3 – S (16”)
– Giant Anthem X3 – L (20”)
– Giant Trance X2 – M (18”)
– Giant Trance X3 – L (20”)
…és egy 29”-os merevfarú:
– Giant Talon 29’er – M (18”)
A szervizben Bodola Gergő az úr. A 30-on túliak még biztos emlékeznek rá, főleg DH-s körökből. A szerviz színvonalára az Ő személye a garancia
Az Alpinbike szolgáltatásainak sora azonban itt nem ér még véget, hiszen szerveznek „saját bringás” túrákat is (a környező országokba is), segítenek edzésterv összeállításában és komoly technikai hátteret, valamint szervizt biztosítanak. Ezeken felül klubtagsággal, a tagsághoz kapcsolódó kedvezményekkel és a kuponrendszerrel is mind az a cél, hogy egy jó társaság jöhessen össze, és a boltra sokkal inkább egy biztos háttérként számíthass.
Természetesen az Alpinbike a szokásos értelemben vett üzletként is üzemel, hiszen a kerékpárok mellett márkás ruházati termékek, energiaszeletek, izotóniás italok és táplálék-kiegészítők is kaphatók – jelen van a kínálatban többek között a Bontrager, a Mavic, az Isostar és a Vaude márka is.
Kellemes, tágas, tiszta környezet
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az Alpinbike egy hármas cégcsoport legújabb vállalkozása. Korábbi, már régebb óta működő projectjeik a Spider Falmászó Klub (www.spiderclub.hu) és az Airborne Siklóernyős Klub (www.airborneclub.hu). A klubtagság kiváltásakor ezt érdemes tudni, hiszen kedvezmények vehetők igénybe mindhárom klubba, ráadásul a mászás kiváló edzési lehetőség télre, akár bringásoknak is.