Buruczki Szilárd még a júliusi XCO-bajnokságon törte el kulcscsontját, a kánikulában eltöltött kényszerpihenőről és a visszatérésről ír legfrissebb blogjában:
Sziasztok!
Sérülésem óta először jelentkezem blogommal. Azóta sem állt meg az élet körülöttem, csak kicsit lelassult. Nehéz hat hét áll mögöttem, nem volt könnyű kiböjtölni ezt a hosszú időt versenyzés nélkül. Egy kis pihenőnek tudom be, ami nem igazán jó időpontban sikerült, de soha sem jó a kényszer pihi. Hiányoztak a versenyek és a kinti edzések, mert négy héten át csak görgőzéssel és hegyi gyaloglással tudtam szinten tartani az erőnlétem, persze alacsonyabb szinten, mint előtte.
Sokan tartották bennem a lelket és adtak erőt, hogy könnyebben átvészeljem ezeket az unalmas heteket. Barátnőmnek, Ritának nagyon sokat köszönhetek, hogy mellettem állt a nehéz időkben, amikor nem volt könnyű velem. Négy hét után elkezdtem gyógytornáztatni a vállamat. A gyakorlatokat Csonka Nati gyógytornász írta össze nekem, akinek ezúttal szeretném megköszönni a jó tanácsokat!
A tornásztatás hatására gyorsan erősödött a vállam, de még csak váll magasságig emelhettem a karomat. Remek, mert bringázáshoz elég volt a váll magasság és egy hétig még kulcscsont rögzítő kötést is használtam a kinti bringázások során. Igazság szerint a doki féltett a kinti bringázástól, hogy könnyen lesérülhetek. A Mátra marcin lehetett volna először terepre mennem, de én úgy éreztem, hogy előbb is mehetek.
A maraton előtt egy héttel már a Mátrában terepeztem, persze először még csak 1,5-2 órát bírt a vállam a köves, rázós terepen. Az első napon, még a hét elején találkoztunk a Footstrong csapat két jeles képviselőjével: Baluval és Keltával. Éppen Gábor csapattársammal kerestük a rövidtáv új részét Galyatető alatt, amikor összefutottunk velük.
Össze is állt a Meridás brigád, a „többen erősebbek vagyunk” elvet követve, és Kelta navigált minket a Garmin GPS-el. Néha túlfutottunk az elágazásoknál, de mindig megtaláltuk a helyes utat. Egy Mátraházi palacsintázás után váltak el útjaink, Gábor tekert vissza Ceglédre a vaskecskéjével, így km-ben nem volt hiánya, az biztos, hogy megvolt neki a 200 kili. Nem semmi teljesítmény! 🙂 Én mentem vissza Mátraszentlászlóra a Kétkerékbe. Baluék még mentek egy Kékes-kört.
Nem semmi pályát hoztak össze a rövidtávosoknak Sceléjék az új részek beiktatásával, biztosan gyakran csuklott a hétvégén! 🙂 A hét közepére Ritám is feljött a Mátrába egy kis bringázásra, és még jött velünk Dávid, aki szintén a Kétkerékben szállt meg barátnőjével. Mentünk egy rövidtávot, amelyben a legjobban a zöld kocka ösvény tetszett mindenkinek.
Nem csak a maratonban lévő zöld kockán mentünk, hanem a másik részén is, amely már hasonlított egy DH pályához. Becsatlakozott a zöld + jelzésű ösvénybe, ami Mátraháza felé vitt fel a maraton pályán, de mi lefele mentünk, hogy kiérjünk a görgöbükki útra és visszatekerjünk két keréken a Kétkerékbe. 😉 Azt hiszem mély nyomokat hagyott mindenkibe a zöld kocka ösvény élménye.
Pénteken megérkeztek az erdélyi Merida Nomad riderek, velük mentem el megmutatni a pálya új technikás szakaszait, ahol érdekes részek voltak. Nagyon tetszett nekik a pálya több szakasza, szerintem a top maratonok közül a legélvezetesebb, legtechnikásabb nyomvonalat hozta össze a Vuelta Sportiroda.
Vasárnap reggel Orsi csak nekünk készített zabkását a Kétkerékben, a verseny előtt jól feltöltöttük a szénhidrát raktárakat és már csak a frissítőket adtam le azt itteni zónában. Én bemelegítésként eltekertem Szentlászlóról a sástói rajt-cél területre, ahol KT-nak odaadtam a frissítéshez való Nutrixxion tápokat. Kipróbáltam élesben is a Nutrixxion új tuningolt tápját az RQmaxot.
Rajt előtt 30 perccel szopogattam el az elsőt és még a rajtnál is egyet. Kíváncsian vártam hatását, de csak annyit vettem észre, hogy a sípályán simán szakítjuk le a többieket, közben nem volt megerőltető a tekerés. Még simán ment volna a nagyobb intenzitás, de inkább tartalékoltam, mert messze még a vége.
A lassú rajt után Mátraházáig nem rágatta meg a sort senki, csak fotózás kedvért mentek előre skacok. 🙂 Én tettem a kereket Marcira, a legfőbb vetélytársra, így együtt értünk fel a sípályán a Kékes csúcsra, míg a többiek leszakadtak már a sípálya felénél. Fent a csúcson megkaptam a vizes kulacsomat K. Tamástól, aztán „ucca neki” leereszkedtünk a mélységbe. Marci mögött megúsztam kissé, de utolértem a Sástónál és megint együtt mentünk egy darabig.
A Görgöbiki úton még hegyi zerge csorda is átfutott előttünk, a felvezető motoros még átjutott, de nekünk meg kellett állni, hogy ne tapossanak szét az állatok. A nagy izgalmak következtében, Nagy-Halmaj rét után sajnos a rázós, köves úton nem tudtam tartani Marci tempóját, így kb. 30km-nél búcsút intettem neki és a hátralévő távot egyedül nyomtam le. A szénégetőnél megkaptam a kedvenc Nutrixxon zselémet és izomat Lobosztól és KT-tól, aztán benyomtam egy RQmaxot a szentimrei brutális hegy előtt, hogy még frissebb maradjak a hegy végére is, és persze a hátralévő technikás szakaszoknál is észnél kelet lenni.
Gondolok itt az új szentimrei szakaszra, ahol a kiszáradt patakmeder nagy köveivel kellett megküzdeni és utána egy alattomos, fűvel benőtt keréknyom vezette meg a nagy kerekeket, ahol könnyen lehetett hibázni. Szerencsére a BigNine a Ritchey Vantage II-vel szerelt kerekekkel könnyen átsuhant a nagy köveken és a kerékvetős részt is simán áthasítottam vele. 😉 Bár a gyenge vállamat még eléggé éreztem a rázós részeken, de ennek ellenére nagyon élveztem a Mátra kövein a száguldozást.
Felértem a Kétkerék vendégház frissítőjéhez, ahol „terülj-terülj asztalkám” fogadott. Nem volt olyan kaja, pia amit ne tudtam volna kérni, de én csak lánc olajozást kértem Zsoltitól. Orsi adott banánt és Tamás az izmos, vizes kulacsokat tette be a BigNine kulacstartójába. Igazi csapatmunka volt! 😉 A gyors pit-stop után nyomtam egy kövéret Galyatetőre. Itt még 3 percre voltam Marcitól. Rudolf tanyánál éreztem, hogy lapos a hátsó kerekem, beleeresztettem egy patront a Ritchey Shild gumiba, de sajnos ez nem volt elég, hogy a defekt-gátló folyadék eltömítse a nagy lyukat a futófelületen, még rá kellett pumpálnom kézzel is.
Jobban leszakadtam Marciról, de nem ez döntötte el az elsőséget, még nem vagyok igazán jó formában, illetve Blazsó hozza az egész évben megszokott kiváló formáját. Még nem volt vége a versenynek, ráadásul engem is üldözött Árpi, az erdélyi Meridás kolléga, aki végig előzésben volt, s felküzdötte magát a 6. helyről a 3.-ra. A végén, az új részeket élveztem a legjobban a pályában. Végre több technikás rész is került bele, a hírhedt zöld kocka meredek, köves része volt a kedvenc. A végén lévő két fahíd sem adott okot, hogy elaludjunk az utolsó kilométereken. 🙂
Nagyon örültem, amikor befutottam a 2. helyre, nem gondoltam hogy hat hét kényszerpihenő után, ilyen jól megy majd a versenyzés. Mögöttem, a harmadik helyen Árpi jött be a Merida Nomad csapatból. Küzdeni tudását és vakmerőségét bizonyítja, hogy a galyatetői lejtőzés közben bukott egy nagyot, de szerencsére megúszta egy nagy kukujjal a fején. A bringájának a felső csövét a Headlock hiánya miatt betörte a kormány és még így is mögöttem ért be nem sokkal. Nem semmi teljesítmény, le a kalappal, kemény vagy, mint a kád széle! 🙂
Sokat jelentett a Kétkerékben töltött egy hét edzés is, nagyon jól éreztem magam a Mátrában!
Köszönöm a sok biztatást a felépülésemhez, biztos, hogy ettől gyorsabban gyógyultam!
Az itatást is köszönöm KT-nak, nagyot hajtott, ö nyerte a összes hegyi hajrát! 🙂 Ismét szuper, jó hangulatú vendéglátásban volt részem a Kétkerékben, Orsinak és Zsoltnak hála! 😉 Csapatomnak, a Merida KTC SE-nek is ezer köszönet!
Üdv.
Szilárd
