fbpx

Fegyverletétel a földgömb tetején a spanyol polgárháborúban

Ma eldől a Vuelta! – nyilatkozott minden szakember a szakasz kezdete előtt. Hát valóban a mai volt az utolsó esély, hogy az összetett állásán még változtatni lehessen, de tovább fokozva az izgalmakat, a pontversenyért és a hegyi trikóért folyó harc sem volt még a nap elején “lezsírozva”.

A 171 km-es etapon egy kiemelt, három első és egy második kategóriás hegyet kell megmászniuk a kerekeseknek. A befutó a szakasz legkeményebb hegyének csúcsán, a Bola del Mundón, azaz a “földgömb” tetején volt. Ez Madridtól északra található, egy TV-adótorony van a tetején, az oda felvezető út 11,4 km hosszú és átlagban 8,6%-os meredekségű, az utolsó 3 km-be pedig van akár 23%-os rész is. Emlékezhetünk, amikor az azóta eltiltott Ezekiel Mosquera és Vicenzo Nibali küszködött 2010-ben a ködlepte Bola del Mundo kaptatóján.

Előtte még két első kategóriás hegyet kellett abszolválni a végletekig elcsigázott mezőnynek: a Puerto de la Morcuera 9.2 km és 6.9%, a Puerto de Cotos 13.8km és 4.9% átlagmeredekségű, illetve több kisebbet, amelyen valamennyi hegyi pontot még lehetett szerezni. Az összetett elsőségért folyó harcot pedig a Bola del Mundón kellett megvívni a spanyol triónak.

A Bola del Mundo jelentése "földgömb"

Ellenben az első 10-en belüli sorrend sem volt mindegy a csapatok és a versenyzőknek, így ott is nagy harc volt várható. A hegyi trikó megtartásáért az ausztrál Simon Clark (Orica-GreenEdge) ismét tett egy eltökélt próbálkozást, benne volt az esős rajt után formálódott 20 fős szökevénycsoportban: Juan José Cobo (Movistar), Maxime Bouet, Matteo Montaguti (Ag2r-La Mondiale), Fredrik Kessiakoff, Kevin Seeldrayers (Astana), Klaas Lodewyck (BMC), David De La Fuente (Caja Rural), Leonardo Duque (Cofidis), Romain Sicard (Euskaltel-Euskadi), Thomas Peterson (Garmin-Sharp), Mikhail Ignatiev, Denis Menchov (Katusha), Denys Kostyuk (Lampre-ISD), Kevin De Weert, Gert Steegmans (Omega Pharma-QuickStep), Simon Clarke (Orica-GreenEdge), Tiago Machado (RadioShack-Nissan), Richie Porte (Sky) és Simon Geschke (Argos-Shimano).

A három spanyol harcos csak egymásra figyelt - Mencsov tőlük mehetett...

A szemerkélő eső mindkét “bemelegítő” hegyen hűtötte a kerekeseket, ezeket  a kaptatókat Clark rendre megnyerte, elvitt egy 2. kategóriást is mindösszesen 25 pontot bezsebelve, így a Bola del Mundo befutójától függetlenül övé lesz a kék trikó Madridban. Az Euskatel állt az élre, hogy a Bola del Mundo előtt faragjon a szökevénycsoport közel 10 perces előnyéből. Erőfeszítésük célja nem volt egyértelmű, gyaníthatóan az eddigi halvány szereplést próbálták egy kis “narancsdömpinggel” színezni. A szökevények előnye 40 km-rel a cél előtt 6 perc körül stabilizálódott, ami tökéletesen kétesélyessé tette próbálkozásukat. Az összhang közöttük megbomlott, például Seeldrayers próbálkozott a csapatmunkát “egyéniben” folytatni, talán csapattársának, az időfutamban diadalmaskodó Kessiakoffnak előkészíteni a terepet.

Hátul a mezőnyben minden békés volt az utolsó hegy lábáig. Amikor a szökevények elérték megkezdték a “földgömb” meghódítását, Richie Porte (Sky), Kevin De Weert (Omega Pharma-QuickStep) és a nagy öreg, a kétszeres Vuelta és egyszeres Giro d’Italia győztes Denis Menchov, manapság Puritó hű fegyverhordója lépett meg a többi szökevénytől. Hátul Igor Anton (Euskaltel-Euskadi) tett egy próbálkozást arra, hogy összetettbeli 9. helyezésén esetleg javítani tudjon.

A Bola del Mundo profilja

A meredek, kopár, keskeny, betonlapokból kirakott recegős utolsó 3 km-hez érve Kevin De Weert leszakadt, így Bradley Wiggins, jelenleg pedig Christopher Froome első számú segítője, a tazmán Porte vezette fel a tapasztalt Mencsovot. Előnyük bőven volt, csak be kellett osztani erejüket, hogy felérjenek a hihetetlenül meredek, kanyargó “falon”. Mint ahogy várható volt, a korosodó, ámbár kiváló időfutammenő Mencsov (jelenlegi orosz bajnok ebben a diszciplinában) ezt jobban meg tudta oldani, az utolsó 50 méteren támadott, amit Porte nem tudott átvenni.

Lejjebb a hegyen is ropogtak a fegyverek, a spanyol polgárháború Purito támadásával indult, amit meglepő módon Contador nem tudott átvenni, de Valverde még nála is jobban lemaradt. A három megkülönböztetett trikó közül a zöld elhúzott, a vörös látótávolságból követte, majd a fehér (kombinációs) még eggyel lejjebb. Igor Antont kikerülték, majd Valverde magához tért, és otthagyta a szokatlanul rosszul mozgó Contadort. Innentől Albert csak arra törekedett, hogy ne vesszen el a vezető hely, Valverde, hogy megmaradjon a 2., Rodriguez pedig ment, ahogy csak a puskacsövön kifért. Itt már látszott, hogy közel a csata vége, kissé szorosabb állás mellett megtörténhet a fegyverletétel.

Contador megrogyott, de meg tudta tartani előnye nagy részét! Így kell visszatérni...

A 20. szakasz eredménye:

1. Denis Menchov (Rus) Katusha Team 4:48:48
2. Richie Porte (Aus) Sky Procycling 0:00:17
3. Kevin De Weert (Bel) Omega Pharma-Quickstep 0:00:42
4. Fredrik Carl Wilhelm Kessiakoff (Swe) Astana Pro Team 0:01:16
5. Romain Sicard (Fra) Euskaltel – Euskadi 0:01:39
6. Eros Capecchi (Ita) Liquigas-Cannondale 0:02:30
7. Maxime Bouet (Fra) AG2R La Mondiale 0:02:39
8. Simon Geschke (Ger) Argos-Shimano 0:03:14
9. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:03:31
10. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:03:56

Az összetett állás:

1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank 82:14:52
2. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:16
3. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:01:37
4. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:10:16
5. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team 0:11:29
6. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:12:23
7. Andrew Talansky (USA) Garmin – Sharp 0:13:28
8. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team 0:13:41
9. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel – Euskadi 0:14:01
10. Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team 0:16:13

 

A 19. szakasz összefoglalója

A 18. szakasz összefoglalója

A 17. szakasz összefoglalója

A 16. szakasz összefoglalója

A 15. szakasz összefoglalója

A 14. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 9. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

Ki nyerheti a 67. Vuelta a Espana-t?

A Vuelta a Espana rajtlistája, esélyesek

A 2012-es Vuelta a Espana útvonala

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo