fbpx

Giro d’Italia: megszületett az első szökevénysiker – videó

Maratoni szakaszt, 249 kilométert kellett ma teljesíteni Collecchio és Savona között a Giro d’Italia mezőnyének, és a cél előtt 30 kilométerre lévő  2. kategóriás hegy remek alkalmat adott a támadásra…

Rogers a célban

Rogers a célban

A szintrajz szinte szimmetrikus volt, hiszen a táv első felében is meg kellett mászni egy 2. kategóriás hegyet, így nem csoda, hogy egy nagyobb szökevénycsoport alakult ki, köztük tekert az ír Nicholas Roche (Tinkoff-Saxo) is, akinek elszálltak az összetett reményei. A fárasztó, tikkasztó etapon az élbolyban nem maradt elég energia a cél előtti hegyre, még Roche sem tudta sokáig a mezőnyből támadó Julian Arredondo (Trek), majd Pierre Roland (Europcar) tempóját.

Pierre Roland-támadás

Pierre Roland-támadás

Cadel Evans csapata, a BMC, nem akarta kísérteni a sorsot, hogy elengedik az összetettben jól álló Rolland-t, így az esélyesek összezártak az emelkedő végére. A feladat Majka segítése volt a hegyen, s miután felértünk, a favoritok egymást nézték csak, így jó alkalom adódott a támadásra, és próbálkoztam is – mondta Michael Rogers (Tinkoff-Saxo) a befutó után. Jól tette a nemrég szerencsétlen doppingügyben felmentett ausztrál, ugyanis sikerült a szökés. A célig vezető nagyrészt lejtős szakaszon tudott annyi előnyt gyűjteni a háromszoros időfutam-világbajnok, ami elegendőnek bizonyult.

Videón az utolsó kilométerek:

Videó összefoglaló:

A beérkező kis mezőnyből tulajdonképpen Diego Ulissi (Lampre-Merida) hiányzott igazán, aki még korábban belekeveredett egy bukásba, s bár felért a mezőnyre, de a hegyen nem bírta a tempót, kiesett a top10-ből. A többiek között nem alakultak ki időkülönbségek, továbbra is Evansé a Maglia Rosa.

Giro d’Italia 11. szakasz eredménye:

1 Michael Rogers (Aus) Tinkoff-Saxo 5:48:07
2 Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano 0:00:10
3 Enrico Battaglin (Ita) Bardiani-CSF
4 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
5 Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Moreno Moser (Ita) Cannondale
7 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp
8 Matteo Rabottini (Ita) Neri Sottoli – Yellow Fluo
9 Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia
10 Alexis Vuillermoz (Fra) AG2R La Mondiale

Összetett állás:

1 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 48:39:04
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:57
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:10
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:01:20
5 Steve Morabito (Swi) BMC Racing Team 0:01:31
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:39
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:45
9 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:01:49
10 Ivan Basso (Ita) Cannondale 0:02:01

 

Giro d’Italia 10. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo