fbpx

21 sérült, 4-en feladták. – Ez az eredménye egy ostoba néző tettének

A Tour de France 1. szakaszán egy felelőtlen néző ütötte le a kerékpárjáról Tony Martint, melynek következtében a mezőny nagy része a földre került. 21-en sérültek meg a bukásban és 4-en feladni kényszerültek a versenyt. A szervező cég, az ASO jogi lépéseket tervez a szurkoló ellen.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Tour de France 1. szakaszán a tömegbukások játszották főszerepet, melyek közül a 45 km-rel a cél előtt történt volt igazán érdekes, amit egy ostoba néző okozott. A sárga ruhás néző egy nagy táblát tartott, amin a nagyszüleinek szurkolt, és a táblát az elhaladó kamera felé fordította, mely így közvetlenül Tony Martin elé került. A német bringás reagálni sem tudott, a tábla leütötte őt a kerékpárjáról és a mezőny többsége is a földre került vagy legalábbis megállni kényszerült. A bukás következtében hárman nem tudták befejezni a tegnapi szakaszt, Jasha Sütterlin, Cyril Lemoine és Ignatas Konovalovas már nem ért célba a tegnapi napon, míg Marc Solerről este derült ki, hogy a sérülései olyan súlyosak, hogy nem folytathatja a versenyt. A Movistarnak ez elég nagy érvágás, az egyik legjobb emberét vesztette el a bukás következtében. A bukásban 21-en sérültek meg, így biztosan sok kötözött embert láthatunk a mai rajtnál, és több csapatnak is át kell értékelnie az eddigi taktikáját.

Az eset kapcsán a Tour de France-t szervező cég, az ASO bejelentette, hogy jogi lépéseket tervez a bukást okozó néző ellen, amire eddig a kerékpársportban nem igazán volt példa. Több kérdést felvett egy ilyen per, az anyagi kár tetemes, sok a sérült. A bíróság vajon milyen büntetést szab ki ilyen esetben?

A 2021-es Tour de France útvonala (szakaszok, szintrajzok)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo