Október 4-én Hévízre költözik a magyar gravel mezőny: a Bianchi Hévíz Gravel lesz a 2026-os gravel sorozat negyedik, egyben záró fordulója. A Keszthelyi-hegység környékén kijelölt pálya gyorsnak ígérkezik, de a rövid, meredek emelkedők alaposan megrostálhatják a mezőnyt. Aki pedig nem versenyezni szeretne, egy külön gravel túrán fedezheti fel a környéket.
A gravel egyik nagy előnye, hogy ugyanazzal a kerékpárral lehet versenyezni, túrázni, felfedezni, vagy akár csak egy nagyot tekerni a barátokkal. A Bianchi Hévíz Gravel ezt a sokszínűséget is megmutatja, hiszen október 4-én a verseny mellett túrára is várják a bringásokat.
A KLND szervezésében megvalósuló esemény ráadásul nem egyszerűen egy újabb verseny a naptárban, Hévízen rendezik a 2026-os gravel sorozat zárófordulóját, így az összetett értékelések szempontjából is fontos nap lesz.
Gyors pálya, rövid és meredek emelkedőkkel
A verseny útvonala első ránézésre nem tartozik a technikás, extrém gravel pályák közé. A burkolat 48 százaléka aszfalt vagy beton, 52 százaléka pedig burkolatlan, jellemzően jó minőségű murvás út. A pálya csapadékos időben is jól járható.
A nehézséget inkább a több rövid-közepes, meredek emelkedő – főleg a kör vége felé található szőlőhegy – adja. Ezeken már nem lehet pusztán a bolyozás előnyeivel megoldani a versenyt, itt bizony előjönnek az erőkülönbségek is.
Akár 130 kilométer is lehet
A rajt Hévíz szívéből, a Deák térről indul, innen egy hosszabb bevezető szakaszon jut el a mezőny a 28 kilométeres körpályára. Ezt kategóriától függően egy, kettő vagy három alkalommal kell teljesíteni, majd a versenyzők visszatérnek Hévízre.
A választható versenytávok:
- 74 km – 888 méter szint
- 102 km – 1316 méter szint
- 130 km – 1744 méter szint
A férfi felnőtt hosszú távon tehát 130 kilométer és 1744 méter szintemelkedés vár a mezőnyre, ami már komoly állóképességi kihívás, különösen akkor, ha a gyors pálya miatt az átlagtempó is magas lesz.
A női felnőtt hosszú táv 102 kilométer, 1316 méter szinttel, míg az U19-esek, illetve több Master és Grand Master kategória számára a rövidebb távok állnak rendelkezésre.
Nem csak versenyzőket várnak
Aki nem akar rajtszámért és helyezésért küzdeni, annak ott a gravel túra, amely 77,2 kilométeren 1147 méter szintemelkedést tartogat.
A túra a Keszthelyi-hegységet járja be, ráadásul a szervezők négy kilátót is beépítettek az útvonalba. Itt már nem a bolyban maradás és a wattok számítanak, hanem sokkal inkább az, hogy legyen idő megállni, körülnézni és élvezni a környéket.
Frissítés és technikai segítség
A versenyen egy kijelölt frissítőpont lesz Lesenceistvándon, a 35,8 kilométernél, leghosszab és legnehezebb emelkedő elején. Itt víz, izotóniás ital, energiazselé és energiaszelet áll majd rendelkezésre. Saját frissítő és pótalkatrész is leadható ezen a kijelölt helyen.
Érdekes újítás 2026-ban, hogy a frissítőpontokon úgynevezett KLND Tech Kit is lesz, amelyben műhelypumpa, pótbelsők, alapvető szerszámok és elsősegélydoboz kap helyet.
A célban pedig a szervezők egy szelet pizzával és üdítővel várják a befutókat – ami egy 100 kilométer feletti gravel verseny után meglehetősen jó motiváció tud lenni.
Hévízen dőlnek el az összetett helyezések is
A hévízi futamnak külön jelentőséget ad, hogy itt zárul a 2026-os Bianchi Magyar Gravel Kupa sorozat. Az összetett értékelésbe a három Magyar Kupa-forduló és az Országos Bajnokság is beleszámít, a sorozat végső eredményeit pedig Hévízen hirdetik ki.
Ez azt jelenti, hogy azok számára, akik egész évben gyűjtötték a pontokat, október 4. nem egyszerűen egy újabb versenynap lesz, hanem a szezon utolsó nagy elszámolása.
A verseny tömegrajttal kezdődik. A mezőnyt körülbelül három kilométeren keresztül felvezetik, és az első emelkedő lábánál kapja meg a verseny a zöld lámpát.
Október első hétvégéjén irány Hévíz!
A versenyközpont a Deák téren lesz, ahol a rajt és a cél mellett bringamosó, étterem, kávézó és egyéb szolgáltatások is várják a résztvevőket. A rendezvény családos programnak is alkalmas lehet, hiszen amíg a versenyzők a pályán vannak, Hévíz és környéke bőven kínál programot a kísérőknek.
A Bianchi Hévíz Gravel 2026. október 4-én tehát egyszerre lesz verseny, túra és a gravel szezon nagy fináléja. Aki versenyezni szeretne, annak a 74, 102 vagy 130 kilométeres távok valamelyike jelenthet kihívást, aki pedig inkább felfedezné a Keszthelyi-hegységet, a 77,2 kilométeres gravel túrán teheti meg.
Egy biztos: Hévízen október első hétvégéjén a szezon utolsó nagy gravel csatájára készülhetünk.
Fontos információ
Az online nevezés határideje 2026. szeptember 30. 18:00, ezt követően már csak a helyszínen lehet nevezni, 5000 forintos felárral. A rendezvényközpont 7:30-kor nyit, a gravel túra rajtja 9:00-kor, a gravel verseny tömegrajtja pedig 11:30-kor lesz.
Részletek és nevezés: Bianchi Hévíz Gravel – KLND



