fbpx

Komplett kerekek körképe – 6. rész: még egy tucat MTB kerék…

Cikksorozatunk utolsó részében a “maradék” egy tucat MTB kerékkel zárunk, kiegészítve egy, az összes modellt áttekintő, letölthető táblázattal. Az eddigi részekkel – bevezetőt, fűzési módok, küllőszám variációk; felni, agy és gyorszár technológiák, országúti kerekek valamint az első csokor MTB kerék – együtt összes 11 országúti és 25 MTB modell került terítékre! Minden kereket szétszedtünk, hogy pontosabb képet kapjunk azok működéséről, minőségéről, technikai megoldásairól és nektek se csak az olykor pontatlan, vagy hiányos gyári adatokra kelljen támaszkodnotok a vásárlás során. A számszerűsíthető adatok saját méréseink eredményei, ahol véletlenül mégsem, ott ezt külön jelöltük.

Sun Equalizer 21 / Novatec Light
Bikemag Tipp: A legjobb ár/tömeg arány

mtb14a

mtb14dAz itt látható, a forgalmazó által készített kerék csak egy lehetőség a verseny XC-sek számára, hiszen széles választékban forgalmazzák mind a Novatec agyakat, mind pedig a Sun felniket, így a variációk száma szinte végtelen.
Ez a szett jó komponensekből építkezik és 57 ezer Forintos ára elég jónak mondható, a tömegéről nem is beszélve.
A Sun Equalizer felni a gyártó 350 g-os modellje és a mezőny legkecsesebb, legvékonykább darabja – ezt a bringás tömegénél érdemes figyelembe venni. Agresszívebb, nehezebb ridereknek az Equalizer 23-at ajánlja a forgalmazó és mi is.
A küllők DT Competition 2-1,8-asok, alu anyákkal.
Az agyak a gyártó igen jó darabjai alu tengelyekkel és alu szabadonfutóval – ez utóbbi ráadásul zsírzógombos is.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 26.028 + 31.938 Ft
www.neuzer.hu

Sun S-Type / Novatec DH

mtb15a

mtb15c

Tömegcentrikusan épített DH kerékszett, melynek az ára is baráti. Mint a másik Novatec / Sun kerék, ez is egy ötlet, ezúttal a lejtők rajongóinak.
Az S-Type felnit inkább MTX néven érdemes keresni, egyébként 1 kamrás felépítésű, jó széles darab, ami alapján már inkább freeride-ra ajánlanánk.
A küllők esetében is ügyeltek a tömegre, 2-1,8-as DT Competition figyel itt is, aki azonban keményebb FR-ra használná, annak jöhet vastagabb is.
Az első agy egy sima átütős darab, melyben a tengely közvetlenül a csapágyakra fekszik fel, a hátsóban pedig jó nehéz, 15-ös acél tengely lapul.
Kompatibilitás: elöl 110-es papucs / 20-as átütő tengely, hátul 135-ös papucs / 10-es vastag gyorszár, csak tárcsafékhez.
Vajon miért 10 mm (!) az agytest középső falvastagsága?
Ára: 35.938 + 45.938 Ft
www.neuzer.hu

Ryde Beasty HR2

mtb16b

mtb16c

A Rigida az agresszív stílust kedvelőknek is előállt kétféle kerékkel. A HR1-et DH / FR-ra, a HR2-t FR / enduróra ajánlják.
A felniket szalaggal tették alkalmassá belső nélküli használatra, egyéb tekintetben átlagosak, szép fehér festéssel.
Az agyak műszaki tartalmukat tekintve „kísértetiesen hasonlítanak” a Novatec-re, a zsírzógombos szabadonfutó egyébiránt jó ötlet.
A felni / agy kapcsolatot Sapim Force 2-1,8 küllők és színben harmonizáló Sapim Polyax anyák biztosítják.
A gyorszárak szép és könnyű darabok, hiszen titánpálcásak.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 114.900 Ft
www.bikefun.hu

Rodi Mudrock

mtb17a

mtb17c

Belépő szintű sport monti kerekek. Bemutatónk második legolcsóbb szettje. Azoknak ajánljuk, akiknél kizárt a tárcsafék használata és megbízható, olcsó, ipari csapágyas kerekeket szeretnének.
A felni fékező felületén rejtett kopásjelző csík található.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak felnifékhez.
Ára: 37.220 Ft
www.pacificcycles.hu

Rodi Excalibur DH

mtb18b

mtb18c

A portugál gyártó DH kerekei, melyek már hosszú évek óta tévesztik meg a hazai versenyek nézőit a régi Deemax-hoz hasonló feltűnő sárga színükkel:-). Az Excalibur biztos szeretne Deemax lenni, de ez 42 ezerből nemigen sikerülhet. De nem is baj, mert alapból más a célközönség. Az Excalibur azoknak készült, akik nagyjából a legolcsóbb, de erős FR / DH kerekeket szeretnék a – valószínűleg – gazdaságosan épült össztelósukra.
Egyébként még mindig azt mondom, hogy jól néz ki!
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 41.720 Ft
www.pacificcycles.hu

Rodi M380

mtb19a

mtb19c

A legújabb tárcsafékes Rodi modell. Középkategóriásnak lőhető be a szett, melyet alapvetően egyszerű megoldások jellemeznek, de hegesztett illesztésű felnivel és 12-es első alu tengellyel értéknöveltek. Ezért az árért elfért volna hátra is az alu tengely, hogy kicsit könnyebb legyen a kerék, főleg, hogy a gyártó állítása szerint a felni súlya csupán 399 gramm…
Az M380 multifunkciós, hiszen felnifékkel is használható, rejtett kopásjelző csík is található rajta. Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, tárcsa és felni-fékhez egyaránt.
Ára: 57.770 Ft
www.pacificcycles.hu

Syncros FL

mtb20b

mtb20d

Könnyű XC kerekek kemény megpróbáltatásokra, maratonokra.
A „Quad Bearing System” túlméretes, duplasoros csapágyakkal ellátott agyakról talán többet elárul, hogy az All Mountain kerekeket is ezekkel fűzik, csak ott a DS28-as felnivel.
„True Track Technology”: a felnit illesztés után stressz mentesítik, hogy jobban viselje a megpróbáltatást.
DT Swiss Comp húzott küllők, DT alu küllőanyák és Syncros felniszalag alkotja a további kiegészítők sorát, a komplett kereket 100%-ban kézzel készítik.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: hátsó: 79.800 Ft,  első: 62.600 Ft
www.boneshaker.hu

Shimano M505

mtb21a

mtb21c

Belépő szintű, de már majdnem középkategóriás árú sport monti kerék.
A Deore agyakkal megegyező műszaki tartalom jellemzi, a fűzés is hagyományos, 2 kereszt / 28 küllő kombinációban. Ami a fékezést illeti, az M505 multifunkcionális, hiszen köszörült felnifék felület és CenterLock tárcsa rögzítési lehetőség egyaránt van rajta.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, tárcsa és felni-fékhez egyaránt.
Ára: 57.990 Ft
www.paul-lange.hu

Shimano XT (M775)

mtb22a

mtb22c

Montis körökben talán a legnépszerűbb (méltán) verseny monti „gyári” kerék. Az érezhető működés alapja a remek XT agy, benne a már nem is annyira új racsnimechanikával, mely fordulatonként 36-ot reteszel. Ez már igencsak számít a robbanékonyság szempontjából.
A felni egy ultravékony falú kivitel, hogy könnyű legyen, de azért a küllőcsatlakozásoknál meghagyták az anyagvastagságot.
Fűzéskor ügyeltek rá, hogy a keresztezett küllők ne támaszkodjanak egymásra, a piros elox küllőanyák pedig a japánok megdöbbentő bátorságát tükrözik, mármint hogy mertek színeket használni:-). Ezzel feldobták a dizájnt szerencsére. A szabadonfutó acél, de a könnyített változat.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 147.990 Ft
www.paul-lange.hu

Shimano XTR (M975)

mtb23b

mtb23e1

A non plus ultra verseny XC monti kerék. A horror ár mögött évtizedes tapasztalat és innováció áll. Hátborzongató érzés belelátni egy XTR agy belsejébe. Csak a körképünk másik 3 csúcs XC szettjével mérhető össze a munka minősége.
Izgalmas anyagokat alkalmaztak a kis tömeg érdekében: a felni Scandium alu ötvözet, a szabadonfutó titánium és természetesen a nagyátmérőjű agytengelyek is aluból készültek.
A küllők egyenes 1,5-2-esek, a keresztezett küllők nem támaszkodnak egymásra.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 329.900 Ft
www.paul-lange.hu

Vuelta Crosser

mtb24a

mtb24c

Az abszolút árgyőztes belépő szintű sport monti kerékszett. Ennél olcsóbb, működő (!) darabokat biztosan nem találni sehol. Külön öröm, hogy nem valami forogni képtelen berágódós agyakkal, hanem a teljesen korrekt Shimano M475-ös-ökkel fűzték.
A felni biztonsági csíkkal rendelkezik, magas aero profilú, a küllők nagyon széles aero típusok, „2 ide 2 oda” fűzéssel.
Mindez elég nagy tömeget eredményez, még 24 küllővel is, de az is 100%, hogy erős kerekeket kapunk a kevés pénzünkért
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, tárcsa és felni-fékhez egyaránt.
Ára: 17.900 Ft
www.mali.hu

Funn Descender

mtb25b

mtb25c

Extra erős, durva FR / DH kerék, újdonság a Funntól.
A Descender felnit a Sun gyártja, leginkább a már korábban is említett MTX-re hasonlít.
Az agyak Bulletek, az első adapterrel használható 20-as átütő- és 10-es tengelyhez is.
A fűzés hagyományos 3 kereszt „J” fejű fekete küllőkkel.
Kompatibilitás: elöl 100-as papucs / gyorszár, hátul 135-ös papucs / gyorszár, csak tárcsafékhez.
Ára: 99.900 Ft
www.mali.hu

Összesítő táblázat letöltése:
bikemag_komplett-kerekek_2009

Szerzők: Ardó Tamás és Hárnási Gábor

[poll id=”127″]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo