fbpx

Bringás hölgyek az olimpiákon

Bár a hegyikerékpár inkább férfias sport, de azért szép számmal vannak női versenyzők is. Ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is 1996-ban debütált a mountain bike Atlantában az olimpiai versenyszámok között. Az elmúlt négy alkalommal nem, viszont idén Benkó Barbara személyében mi is képviseltetjük országunkat.

Alison Sydor - Paola Pezzo - Susan DeMattei - 1996, Atlanta

Az 1996-os olimpián az olasz Paola Pezzo remekelt, megszerezve az aranyérmet. Második Alison Sydor, harmadik pedig Susan DeMattei lett. Gunn-Rita Dahle itt még “csak” a negyedik helyen ért célba.

Paola Pezzo

Paola nem csak az 1996-os olimpiát nyerte, hanem négy évvel később, Sydneyben is ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
A 2004-ben 35 éves olasz legenda születésnapi Specialized Epic-jét egy újabb arannyal kívánta meghálálni a technikai szponzornak és a Gatorade Team-nek, de sajnos a futamot nem tudta befejezni.

Az olasz sportolónő azóta is részt vesz versenyeken – maratonokon vagy épp triatlonozik – emellett pedig az utánpótlással foglalkozik, gyerekeket edz és kerékpározni tanít.

Alison Sydor

Az országútis múlttal rendelkező – világbajnoki bronz 1991-ből – Alison Sydor is három olimpián vett részt, 2000-ben “csak” az ötödik, 2004-ben pedig a negyedik helyen végzett. 2009-ben, 43 évesen a Cape Epic vegyes duójában – Nico Pfitzenmaier-rel – állhatott a dobogó legfelsőbb fokára.

Susan DeMattei - World Cup 1991

A bronzérmes Susan életére nagy hatással volt a kerékpározás, hiszen itt talált rá csapattársára, Dave Wiens-re, aki lelki társa és három gyermekének apja is lett. Susan az olimpia után bár visszavonult, de a sporttól nem távolodott el: kerékpáros táborokat szervez.

A 2000-es olimpián Paola Pezzonak sikerült dupláznia, második olimpiai aranyát gyűjtötte be. Alig fél percen múlt csupán a svájci Barbara Blatter helyezése, aki így ezüstérmet szerzett. Őt közvetlenül Margarita Fullana követte. Gunn-Rita Dahle kiégés/túledzés miatt kihagyni kényszerült az olimpiát.

Gunn-Rita Dahle a Cyclepassion naptárban

A norvég olimpiai győztessel már készült korábban egy rövid interjú, ahol sokmindent megtudhatunk róla, hogy miként változtatta meg életét a már három éves gyermeke. Egyéni szponzorai közt olyanokat tudhat maga mögött, mint a Shell vagy a COOP norvég élelmiszer-üzletlánc. Gunn-Rita-t a londoni futam egyik esélyeseként tartják számon, aki már a negyedik olimpiáján vesz részt.

A 2004-es olimpián már Gunn-Rita Dahle lett a legjobb, Marie-Hélène Prémont és a német Sabine Spitz előtt.

Sabine Spitz az olimpiai aranyérmével

A bronzérmes Sabine Spitz-nek 4 évvel később, 2008-ban sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Mára saját csapatának is névadója lett, a Haibike gyári csapata felvette a “Sabine Spitz-Haibike Pro Team” nevet.

2008-ban Sabine Spitz-et a lengyel Maja Włoszczowska és az orosz Irina Kalentieva követte az olimpiai dobogón.

Maja Włoszczowska

Maja második olimpiáján vett már részt, 2004-ben egy hatodik helyet tudhatott magáénak. A kis mosolygós hölgyemény idén is gyűjtögeti a világkupák dobogós helyezéseit.

Lássuk mi várható 2012-ben!
A hölgyeknél talán még nyitottabb a kérdés, mint a férfiak mezőnyében. A világranglistát vezető Catherine Pendrel Pekingben negyedik helyen ért célba, Gunn-Rita Dahle-t, Julie Bresset-et, Maja Włoszczowska-t, Sabine Spitz-et pedig be sem kell mutatnunk.

Blaza Klemencic

A szlovén Blaza Klemencic bár első olimpiáján körhátrányba került, idén újabb lehetőséget kap, hogy bizonyíthasson.
A katona foglalkozású – feltehetőleg sportkatona, ami végül is hivatásos versenyzőt takar – versenyzőnő eredetileg falmászó volt, de már juniorként világbajnoki negyedik hellyel büszkélkedhetett. A dopping miatti eltiltást is megért Klemencicet a tavalyi Veszprémi XCO kupafutamról is ismerhetjük: kizárták, mert egy lekörözött junior versenyző szélárnyékában utazott.

Pauline Ferrand Prevot

A 2012-es futamon részt vesz a Rabobank országúti csapat versenyzőnője is, a mindössze 20 éves Pauline Ferrand Prevot, aki az olimpiai mezőnyversenyben a 8. helyen futott be. Emellett a mountain bike világkupákon általában az első 10 helyezett közt ér célba.

Katerina Nash

Katerina Nash 1998-ban és 2002-ben a téli olimpián sífutóként vett részt. A cseh származású, USA-ban élő versenyzőnő idei évi világkupa eredményei alapján akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

Ettől függetlenül mi legjobban Benkó Barbarának fogunk szurkolni, az biztos! Barbi 2011-ben második lett a huszonhárom év alattiak világkupa összetettjében, 2012-ben továbbra is – az immár az elit mezőnytől külön rajtoló – U23-asok között jeleskedett, és most szeretné megmutatni, hogy a legkeményebb mezőnyben is ott a helye!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.