A mountain bike sport nagyasszonya, a norvég Gunn-Rita Dahle Flesja gyermeke születését követően 3 évvel ismét csúcsformában teker, ezt két profi győzelemmel bizonyította áprilisban a Bundesligában. A továbbiakban még a mallorcai Merida PressCamp-en történt kötetlen beszélgetésünkből idézünk, amiből kiderül, mennyiben más anyaként versenyezni, vajon fel lehet-e érni újra a csúcsra, egyáltalán mi jelenti a „csúcsot” adott életkörülmények között…
Gunn Rita Münsingenben és Heubachban is győzni tudott, ami remek formáról árulkodik az olimpia előtt. A heubachi verseny után így értékelt:
Heubachba tulajdonképpen hazajárok, rengeteg versenyen indultam itt és edzőtáboroztam is. Ma úgy nyertem, ahogy a legjobban szeretek: a legelejétől kezdve irányítva az eseményeket, majd egyedül célba érve. A 29-es kerekű Merida Big Nine is nagy segítség volt ma számomra, jobban kapaszkodtak a kerekek. Eggyé tudtam válni ezzel a kerékpárral, ami természetesen segített, hogy a régi legjobb formámat idézzem.
Hogy mire számíthatunk még idén a Multivan Merida Biking Team – még mindig – legnagyobb sztárjától, nehéz megjósolni, de az idei év alapján szinte bármire képes lehet. Láthatóan komolyan veszi ezt az évet, szeretné még egyszer valami igazán szép eredménnyel meglepni szurkolóit. Ez már akkor is érződött, amikor a mallorcai sajtótáborban beszélt a tervekről és személyes dolgairól:
Az olimpiáig és a maraton világbajnokságokig szeretnék megtenni minden tőlem telhetőt, hogy a lehető legjobb formába kerüljek, utána meglátjuk. Nagyon korrekt volt velem a csapatom, hiszen már a 2008-ban, a pekingi olimpia idején is úgy kötöttünk szerződést, hogy figyelembe vettük, gyermeket szeretnénk, és a mostanit is úgy kötöttük meg, hogy semmit sem befolyásol, ha újra gyermeket várnék.
Mallorcáról elindulva talán az utolsó igazi nagyüzem kezdődött el Gunn-Rita számára, felemás érzésekkel mesélte, hogy pár napra utazhat csak haza:
Mosás, rendbe tenni kicsit otthon a dolgokat, és indulás Dél-Afrikába, ahová a családom most nem kísér el, nem tudnának mit csinálni.
Tanulságos volt, amit Gunn-Rita az anyaság és a profi sportolói pályafutás összeegyeztetéséről mondott, ritka, hogy egy profi sportoló ilyen jól ki tudja fejezni a lényeges különbségeket:
Igazából nem értem, hogy mondhatja valaki azt, hogy mindent úgy csinál a szülést követően egy idő elteltével… Pont az a legnagyobb változás, hogy teljesen másképpen jár az ember feje. Emlékszem, amikor vissza próbáltam rázódni a szokásos kerékvágásba, máshogy működött az agyam, más gondolatok jártak a fejemben, és eleinte edzésen erőlködtem, hogy: de hát én profi sportoló vagyok… Aztán az igazi áttörést az hozta meg a sportolói élet szempontjából is, amikor elfogadtam, hogy most már minden más, változott a fontossági sorrend is.
Más a motiváció is, anyaként új dolgok adnak erőt. Tisztán emlékszem egy mondatra, amikor tavaly Offenburgban 29. lettem a világkupán, a fiam azt mondta: „Mama, nem voltál gyors…” Mindig vár verseny után, és amikor sikerült megnyerni az Európa-bajnokságot az óriási büszkeség volt, ilyet korábban nem éltem át.
Úgy alakítom az életem, hogy Bjornar is része, együtt töltjük a pihenőidőt, bár például nyújtás közben – amikor ott van velem – nem érti, miért nem vele játszom, de ez teljesen normális. Nekem továbbra is az edzés a munka, a felkészülési időszakban körülbelül 20 órás hetekkel, délelőtti és délutáni rövid bringázásokkal, de a nyújtással, masszázzsal, egyebekkel ugyanannyi idő elmegy, mint bármilyen más munkával.
Otthon a Norvég Bankhoz is köt szponzori szerződés a Multivan Merida Team mellett, és jól keresek, de valójában a pénzért már nem csinálnám. Ez egy olyan szenvedély, ami nem múlik el, akik bringáznak tudják, hiszen ugyanezt csinálják. Norvégiában például van egy mountain bike maraton, ahol 25 000 ember indul, félelmetesen jó érzés együtt lenni olyankor annyi emberrel, akinek ugyanaz a szenvedélyük. Egyszerűen jó felülni a kerékpárra, jó versenyezni, az életünk része…