Tízéves jubileumát ünnepelte az ország legnagyobb kerékpáros demonstrációja, az I bike Budapest, amelyen idén is több mint húszezer ember vett részt.
A Magyar Kerékpárosklub szervezésében megvalósult esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet: Budapest csak akkor lehet valóban kerékpárosbarát város, ha ehhez megfelelő politikai akarat és költségvetési forrás is társul.
A felvonulás idén először a Városháza Parkból indult – nem véletlenül. A gyülekező helyszíne közvetlenül a városvezetés épülete mellett volt, így szimbolikus üzenetet is közvetített: a kerékpáros fejlesztések nem halogathatók tovább, a mobilitási célok eléréséhez valódi, dedikált költségvetésre van szükség.
„A Budapesti Mobilitási Terv szerint 2030-ra 10%-ra kellene nőnie a kerékpározás részarányának. Ez az eddig alkalmazott költségvetési elosztással elérhetetlen.
A város kerékpáros stratégiája csak akkor valósulhat meg, ha szakpolitikai célokat összehangoljuk a megfelelő forrásokkal. Enélkül a kerékpárosbarát város politikai ígérete csupán illúzió marad.” – emelte ki Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
A felvonulás végighaladt Budapest ikonikus pontjain: az Erzsébet hídon, az Andrássy úton, a Hősök terén, az Árpád hídon és végül a Margitszigeti Nagyréten ért véget egy hatalmas bringaemeléssel és piknikkel.
Az eseményt ismét Désirée Bonis, a Holland Királyság magyarországi nagykövete nyitotta meg, a világ legbringásabb országának képviseletében.
A szervezők célja világos: Budapest ne csak egy napra legyen bringás város – hanem minden napra. Ehhez viszont több mint jó szándékra van szükség: politikai döntésekre, rendszerszintű változásokra, és komoly, tervezett ráfordításokra.