fbpx

Új, 150 km-es Gran Fondo táv az 5. Tour de Mátrán

Június 7-8-án rendezik az 5. Tour de Mátra országúti kerékpárversenyt, ami az idei évben igazi Gran Fondová nőtte ki magát, ugyanis már 150 km-es távon is rajthoz állhatnak a bringások az eddig megszokott 83 km-es táv mellett. A szombati hosszú távok után ezúttal is vasárnap egy rövidebb, 16 km-es táv vár azokra, akik mindkét napra neveznek a legszintesebb hazai amatőr országúti versenyen.

2025-ben ismét megrendezik hazánk legmagasabb hegységében a Tour de Mátra kerékpárversenyt, melyet idén nem véletlenül hívnak már Gran Fondónak, ugyanis egy új, 150 km-es távval várja a hosszabb távok kedvelőit. De nem kell aggódnia azoknak sem, akik nem szeretik az ilyen „maratoni” versenyeket, mert megmarad az eddigi 83 km-es táv is, mely már Medio Fondo névre hallgat. Ráadásul az utóbbi táv része az idei AKESZ sorozatnak, tehát aki érdekelt az amatőr kupasorozat összetettjében annak érdemes a rövidebbik távot választani.

A 150 km-es és a 83 km-es távok pályája megegyezik, „mindössze” annyi a különbség, hogy a hosszabbik táv két kört, míg a rövidebbik egy kört tesz meg a Mátra körül és ezután mennek fel Kékestetőre, tehát a Gran Fondo 3x, a Medio Fondo 2x mássza meg Mátraházát az utolsó meredek emelkedő előtt. A verseny Gyöngyösről rajtol, a versenyközpontnak pedig a Károly Róbert Diákhotel, Sportközpont biztosít helyet a rendezvény ideje alatt. A nagyszámú induló miatt különböző sávokból fognak indulni a versenyzők, melyeket a korcsoportok alapján határoznak meg. Ezenfelül fontos információ még, hogy Mátraházától a parádsasvári kanyarig teljes útzár lesz a verseny alatt, melynek köszönhetően biztonságosan teljesíthető lesz a verseny leghosszabb és egyben leggyorsabb lejtője.

Míg szombaton a hosszabb távokra kerül sor, addig vasárnap a 16 km-es „Kékestetőre fel” futamot rendezik. Lehet csak ezen a távon is indulni, de akár kombinálható valamelyik hosszabb távval is és akkor az összetettben is értékelve leszünk.

A Tour de Mátra további különlegessége, hogy az Eurosport kommentátorai a versenyt élőben fogják közvetíteni és fontos kiemelni, hogy a verseny előtt többször esik majd szó az Eurosport kerékpáros közvetítései alatt a Tour de Mátráról. A nevezési díjért cserébe bőséges rajtcsomagot kapunk (érdemes megnézni a versenykiírást, amiben minden részlet benne van) és az indulók között különböző nyereményeket is kisorsolnak tombolán.

További információk a tourdematra.hu-n és a facebook eseménynél.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo