A kép mindent elmond. Absalon nyélen, Schurter szerelője vár...
A francia legenda 27. világkupa sikerét aratta az idei első MTB XCO világkupa-futamon. A nők mezőnyében a még U23-as korú Jolanda Neff diadalmaskodott, Benkó Barbara 27.
Április 13-án került megrendezésre az UCI MTB Világkupa sorozat felnőtt cross country versenyeinek első felvonása a dél-afrikai Pietermaritzburgban. Tavaly augusztus végén a világbajnokság helyszínéül szolgált a pálya, idén viszont ismét a megszokott szezonnyitó futamot rendezték ott. A nyomvonal változott, de így is a versenyzők egyik kedvence a technikás, természetes és épített akadályokkal teli kör.
A nők mezőnyében nyílt csatára számíthattak az érdeklődők, nem volt előzetesen egyértelmű favoritja a versenynek. A futam végül más forgatókönyv szerint alakult, hiszen a mindössze 21 éves svájci hölgy, Jolanda Neff (LIV Giant) az első körtől az utolsóig vezettet, ezzel élete első felnőtt világkupa diadalát aratta. A második körben azért izgalmassá tette versenyt, mert egy perces előnye ellenére határon ment és elesett. Megúszta ő és a kerékpár is, és a nyereg visszaegyengetése után az élről folytathatta őrült tempóját.
Jolanda Neff nem ismer félelmet
Elég nagyot estem, pont a testem ugyanazon részére, amire edzés közben. Örültem, hogy sikerült megtartani a vezetést. Viszonylag sok időt vesztettem, de a nagyobb problémát a fájdalom jelentette – vázolta a helyzetet Jolanda.
Neff kifejezetten technikás versenyző, korábbi XCE versenyeken is remekelt, feküdt neki a pálya kialakítása. A második helyre az MTB világ legismertebb női versenyzője, Gunn-Rita Dahle (Multivan Merida) érkezett. Korához méltó magabiztossággal és azt meghazudtoló tempóban közlekedett a norvég anyuka, megérdemelten állhatott a pódium második fokára. A harmadik helyért zajló csatát Maja Wloszczowska (LIV Giant) nyerte a Cape Epic-en is kiválóan teljesítő Annika Langvad (Specialized) előtt. Maja dobogós eredményét közelmúltban, autóbalesetben elhunyt edzőjének Marek Galinskinek ajánlotta.
Honfitársunk, Benkó Barbara (Focus XC Team) a 27. helyen végzett. Közösségi oldalán ezt írta a versenyről:
Rajtszám: 27! Helyezés: 27.! Első Világkupa is már csak történelem, ennél csak jobb lesz idén! Köszönöm mindenkinek a szurkolást!
Gratulálunk és sikerekben gazdag folytatást kívánunk!
A női verseny első három helyezettje: 2. Gunn-Rita Dahle, 1. Jolanda Neff, 3. Maja Wloszczowska
A férfiak versenye sem szűkölködött izgalmakban, már a rajt előtt sejteni lehetett, hogy hatalmas presztízscsata lesz az elsőségért. Nino Schurter (SCOTT-Odlo) kipihente a Cape Epic-et, Julien Absalon (BMC) be akarta bizonyítani, hogy még azon a pályán is erős, ahol tavaly három bordáját törte, a Cannondale menői Fumic és Fontana kedvenc helyszínükön szerették volna bizonyítani, hogy képesek a győzelemre. Egyedül a térdsérüléséből lábadozó, beteg Jaroslav Kulhavy (Specialized) hiányzott..
Schurter a közönség szórakoztatását is fontosnak tartja
Az első körben Fumic és Schurter vezették a viadalt, kicsit eltávolodtak az őket üldöző, sok nagyágyút tartalmazó mezőnytől. Absalon a tőle megszokott módon, megfontoltan kezdett, majd a második kör végére, a szintén francia Maxime Marotte (BH Suntour) társaságában felzárkóztak a vezető duóra. A negyedik körben Absalon és Schurter begyújtották a rakétákat, úgy tűnt kettejük között dől majd el a győzelem sorsa. Az ötödik karikában jött a meglepetés, hiszen Nino defektet kapott, így a francia legenda sikere bebiztosítottnak tűnt.
A kép mindent elmond. Absalon nyélen, Schurter szerelője vár…
A világbajnok svájci fél kört tett meg a lyukas szingóval, amiben eredetileg kb. 1,3-1,5 nyomás lehetett. A 12 mm-es átmenőtengely miatt a kerékcsere is igénybe vett fél percet, így csak a hetedik helyről küzdhetett tovább. Végül egy helyet javítva hatodikként ért célba. Ötödik a spanyol ikon José Hermida (Multivan Merida), negyedik fiatal csapattársa Ondrej Cink lett. A dobogó legalsó fokára Maxime Marotta állhatott. Manuel Fumic tavalyhoz hasonlóan jól mozgott, másodikként érkezett, a tőle megszokott „baggy short” stílusú nadrágban. Az elsőséget a kétszeres olimpiai bajnok, 34 éves Julien Absalon szerezte meg bebizonyítva, hogy még mindig számolni kell vele a világ élvonalában. Bámulatos, ahogy évről-évre képes megújulni, összeszedni magát és felvenni a versenyt a fiatalokkal.
Absalon 27. világkupa sikerét ünnepelheti
Érdekesség, hogy Absalon még a 980-as XTR szett egytányérosított verziójával ment, nem a napjainkban leleplezett M9000-es szériával. Sasszeműek kiszúrhatták azt is, ahogy a francia folyamatosan kapcsolgatja a Fox iCD rendszert a kormányról.
Boldog vagyok. Nagyon jó itt nyerni, főleg úgy, hogy tavaly ugyanitt bordáimat törtem. Kicsit féltem a pályától. Egész héten jól éreztem magam, nem én voltam a leggyorsabb, de jó formában és biztonságosan versenyeztem – örvendezett Absalon.
A győztes kerékpárja
Eredmények
Férfiak:
1. Julien Absalon (BMC) 1:38:05
2. Manuel Fumic (Cannnondale Factory) +0:0:34
3. Maxime Marotte (BH Suntour KMC) +0:0:54
4. Ondrej Cink (Multivan Merida) +0:1:32
5. Jose Antonio Hermida (Multivan Merida) +0:1:39
6. Nino Schurter (Scott Odlo) +0:2:16
7. Thomas Litscher (Multivan Merida) +0:2:19
8. Mathias Flückiger (BMC) +0:2:24
9. Daniel McConell (Trek Factory) +0:2:37
10. Sergio Mantecon Gutierrez (Trek Factory) +0:2:51
Nők:
1. Jolanda Neff (Liv Pro XC Team) 1:38:00
2. Gunn-Rita Dahle Flesjaa (Multivan Merida Biking Team)+0:00:25
3. Maja Wloszczowska (Liv Pro XC Team) +0:01:00
4. Annika Langvad (Specialized Racing XC) +0:01:37
5. Alexandra Engen (Ghost Factory Racing) +0:01:55
6. Sabine Spitz (Sabine Spitz Haibike Pro Team) +0:02:04
7. Irina Kalentieva (Rus) +0:02:08
8. Julie Bresset (BH-Suntour-KMC) +0:02:48
9. Emily Batty (Trek Factory Racing) +0:03:05
10.Tereza Hurikova (Specialized Racing XC) +0:03:27
…
27. Benkó Barbara (Focus XC Team)+0:14:16
A sorozat következő versenyére két hét múlva kerül sor Ausztráliában.
A Ghost Rider mez Lightech alapanyagának köszönhetően kiváló szellőzést biztosít, kellően rugalmas, így egyszerre testhezálló és kényelmes. Ami megkülönbözteti a többi gyártó termékeitől, az részben a merész grafika, másfelől a biztonságot fokozó fényvisszaverő hátoldali logó. Ideális viselet a forgalmas városi közlekedésben: nehéz nem észrevenni a Ghost Rider mezt viselő kerékpárost, akár nappal, akár szürkület után.
Az olasz Northwave kiváló ruházati termékei rendkívül széles skálát ölelnek fel, a hangsúly a Ghost Rider esetében kétségtelenül a figyelem felkeltésen van, ami a közutakon soha se hátrány. Ez a modell – mint az összes többi a Northwave mezkollekciójában – magas technológiai szintet képvisel, hi-tech alapanyagokat alkalmaz, szabása stílusos, modern. Ráadásul számos szín és grafikai változat szerepel a Northwave kínálatában, így mindenki saját ízlése szerint hívhatja fel magára a gépjárművezetők figyelmét.
[divider scroll_text=”Northwave Ghost Rider”] Jellemzők:
Lightech alapanyag,
18 cm-es cipzár
3 zseb
szilikon betétek
fényvisszaverő rátétek
Szín: fehér-piros-fekete
Méretek: S-3XL.
Számos hasonlóan figyelemfelkeltő mezdizájn elérhető a Northwave kínálatában!
Rabat és Casablanca között egy rövid, 120 kilométeres szakasszal ért véget kontinentális csapatunk, az Utensilnord részvételével zajló Marokkói Körverseny.
A tíznapos, UCI2.2 kategóriás viadalon végül sikerült összetettben is dobogóra állni, az olasz Alessandro Mazzi a 3. helyen fejezte be a versenyt. A magyarok közül korábban sajnos az első szakaszon második Dér Zsolt, és a sárga trikót napokig viselő Kusztor Péter is bukásba keveredett (Zsolt térdkalácsa eltört), és fel kellett adniuk a versenyt. Bernárd Bendegúz, aki rengeteget dolgozott segítőként, a 46. helyen végzett egyetlen magyarként.
Összességében az Utensilnord mérlege: három második hely, további három Top 5-ös helyezés valamint öt nap sárga trikóban. Ráadásul a csapat összességében 51 Africa Tour pontot gyűjtött – Mazzi 34 pont, Kusztor 12 pont, Dér 5 pont-, ami ugyan a világbajnoki kvalifikáció szempontjából indifferens, mégis komoly fegyvertény.
A 10. szakasz eredménye:
1. LOUBET Julien 3:20:07
2. LAHSAINI Mouhcine a. i.
3. CARDOSO Manuel – Banco BIC – Carmim a. i.
4. FORNER Alessandro a. i.
5. HANNACHI Abdelbaset – Groupement Sportif des Petrolier Algerie a. i.
6. KOOIJMAN Jaap – Parkhotel Valkenburg CT a. i.
…
26. MAZZI Alessandro – Utensilnord a. i.
57. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +7:23
76. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +7:23
Összetett végeredmény:
1. LOUBET Julien 35:43:01
2. LAHSAINI Mouhcine +0:02
3. MAZZI Alessandro – Utensilnord +0:21
4. GEORGIEV Georgi +1:47
5. CRAVEN Dan – Bike Aid – Ride for Help +4:04
6. SCHULTING Peter – Parkhotel Valkenburg CT +5:19
…
46. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +50:13
54. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +59:38
A legerősebb csapat nyerte a 112. Párizs-Roubaix-t, és egy olyan versenyző, aki nagyon megérdemelte, hogy nyerjen egy igazán nagyot, egy „monumentumot”: Niki Terpstra!
Niki Terpstra a díjjal
A 29 éves Niki Terpstra, aki rengeteg grandtour-hajrán feszült már meg segítőként, sokszor játszott nagy szerepet az aktuális csapatkapitány győzelmében, végre aratott egy hatalmas győzelmet! A francia kockaköves klasszikus, a Párizs-Roubaix végjátékában a tízfős élbolyból a három(!) állva maradt Omega Pharma-Quick Step versenyző közül ő indított a legjobbkor, és az utolsó kilométereket egyedül megtéve 20 mp előnnyel érkezett a Roubaix Velodrómba.
A 257 kilométeres versenyen az első komoly pavé-szekció, az Arenberg-erdő nem okozott komoly szelekciót 96 kilométerrel a cél előtt, az esélyesek közül egyedül a norvég Alexander Kristoff került vesztes helyzetbe. Defektet kapott, s miután felért a mezőnyre, rögtön bukásba is keveredett. A száraz időben zajló verseny menete ezután szokatlanul alakult, nem voltak sokáig elsöprő erejű klasszikus támadások, de a favoritok közül mégis „előre szivárgott” valahogy a négyszeres győztes Tom Boonen, a norvég veterán, Thor Hushovd és a brit Geraint Thomas is.
Videón az utolsó 10 kilométer:
Ahogy jöttek az egyre nehezebb pavé-szektorok, fogyott a mezőny, és a belga Sep Vanmarcke volt nagyon aktív, valamint Peter Sagan, aki fel is értek Boonenékre. A csoportok közötti időkülönbségek azonban nem voltak nagyok, a címvédő Fabian Cancellara is felzárkózott hamarosan Degenkolb és két Quick Step-versenyző, Stybar és Terpstra társaságában. Az utolsó 10 kilométerre összeért egy tucatnyi élboly, amelyben mindenki ott volt, akire számítottunk: Boonen, Stybar, Terpstra (OPQS), Vanmarcke (Belkin), Cancellara (Trek), Degenkolb (Giant), Sagan (Cannondale), Wiggins és Thomas (Sky), valamint Langeveld a Germinból.
Innentől kezdve elég egyszerű volt a helyzet, az Omegásoknak támadni kellett, a többieknek meg védekezni „kellett volna”, de a toronymagasan legjobb sprintert, a német John Degenkolbot érthető, hogy senki nem akarta elcipelni a célig. Gyakorlatilag az első OPQS-akció sikeres volt, Terpstra pedig ahogy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, hajtott, ahogy a csövön kifért, az üldözők pedig nem álltak össze egyetértésben. A velodrómban a holland fiúnak bőven maradt ideje ünnepelni, a második helyet Degenkolb könnyen megszerezte, és választ adott az esélylatolgatásban feltett „nagy kérdésre” is, nagyon komolyan kell számolnunk vele a Roubaix-n az elkövetkezendő 10 évben…
A sok szép eredmény után végül nem sikerült a bravúr a Marokkói Körversenyen az Utensilnordnak, egy nappal a vége előtt Alessandro Mazzi elveszítette a sárga trikót.
Alessandro Mazzi (Fotó: Morroco Cycling Team)
Szombaton Meknes és Rabat között 136 kilométert kellett teljesíteni az UCI 2.2 kategóriás viadal 9. szakaszán és a táv végén folyamatosak voltak az akciók, amit iszonyú nehéz volt kontrollálni kontinentális gárdánknak, a sárga trikós alessandro Mazzi csak Bernárd Bendegúzra és Gennaro Maddaluno-ra számíthatott.
A Mazzitól az összetettben pár másodperce lévő marokkói és francia kihívója sajnos a néhány másodperccel előbb befutó élbolyban érkezett, és ez elég volt ahhoz, hogy lekerüljön az Utensilnord versenyzőjéről a sárga trikó. A dobogós pozíció még megmaradt, reméljük ezt sikerül megőrizni vasárnap a magyar-olasz csapatnak.
A 9. szakasz eredménye:
1. CARDOSO Manuel – Banco BIC – Carmim 3:10:03
2. FORNER Alessandro a. i.
3. MILAN JIMENEZ Diego – Team Differdange – Losch a. i.
4. MRAOUNI Salah Eddine a. i.
5. LAHSAINI Mouhcine a. i.
6. TROVATO Andrea a. i.
…
15. MAZZI Alessandro – Utensilnord +0:06
30. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +0:06
45. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +0:17
Összetett állás:
1. LAHSAINI Mouhcine 32:23:08
2. LOUBET Julien a. i.
3. MAZZI Alessandro – Utensilnord +0:07
4. GEORGIEV Georgi +1:28
5. CRAVEN Dan – Bike Aid – Ride for Help +3:45
6. SCHULTING Peter – Parkhotel Valkenburg CT +5:05
…
45. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +42:36
51. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +49:31
A név kötelez, hisz a Lobo modellnév már az ezredfordulón is jelen volt a CamelBak kínálatában. Persze ez nem jelenti azt, hogy a közel másfél évtized alatt a Lobo mit sem fejlődött: a 2014-es megújult változat a fenomenálisan jó Antidote tartállyal, Quick Link rendszerrel, kiválóan párnázott, „lélegző” pánttal és hátrésszel rendelkezik, ideális választás a teljesítmény-orientált montisok számára.
A hosszú, keskeny kialakítás nemcsak a légellenállást csökkenti, de így a hát is jobban szellőzik, illetve a táska még a legtechnikásabb ösvényeken is maximálisan stabil marad. A tartály mérete kellően nagy ahhoz, hogy a szokásos edzéstávokon vagy versenyeken ne kelljen menet közben újratölteni. A leghosszabb, legforróbb túrák esetében pedig jól jön, hogy az utántöltés a Quick Link rendszernek köszönhetően a pillanatok műve. A táskán külön rekeszt képez a víztartály, amely így nem nedvesíti tartozékainkat, értékeinket. A Lobo külső anyaga vízlepergető 70D Diamond Clarus és 420-as kódszámú nejlon, amely a nedves időjárásnak is jól ellenáll.
Air Director hátsórész a megfelelő szellőzésért
A megújult Camelbak Antidote a világ legkönnyebb tartálya a létező legtöbb funkcióval: a tartály negyed fordítással zárható, nagyobb fogantyúja pedig akkor is biztos fogást ad, ha már majdnem tele a 3 literes „palack”. Újratöltése így sokkal gyorsabb és kényelmesebb. Antibakteriális bevonata akár több napon át megakadályozza a tartály nyálkásodását. Nagy nyílásának köszönhetően nemcsak feltölteni egyszerűbb, de a tartály belseje akár kézzel is tisztítható. A középső válaszfala megakadályozza a folyadék zavaró lötykölődését. Az ivócső a tartályról a gyorszáras Quick Link rögzítés segítségével könnyen levehető. A Big Bite csutorára csak ráharapsz, és már ihatsz is, a HydroLock zárszeleppel pedig egy apró mozdulattal tökéletesen zárható az ivócső. Teljes élettartam garancia vonatkozik rá, hasonlóképpen a Lobo táskához.
A Camelbak Antidote könnyű, praktikus, tökéletes!
Így ha nincs szükség többre a legszükségesebb néhány cuccnál, ami a terepkerékpározáshoz többé-kevésbé elengedhetetlen (szerszám, pumpa, esődzseki, némi energia-utánpótlás), akkor mindenképpen a Lobo a legjobb választás nemcsak a CamelBak kínálatában, hanem az összes beszerezhető hidratációs táska között is. 490 grammos össztömege nem hangzik rosszul, mindemellett 3 literes tartállyal rendelkezik, ráadásul a legjobbal, amit valaha gyártottak. A háttal érintkező rész ú.n. Air Director technológiát alkalmaz, amely jó szellőzést tesz lehetővé kiváló stabilitás mellett. A vállpánt pedig hálós kialakítást kap (Ultra-light 3-D Mesh), amely tovább fokozza a szellőzést a megfelelő kényelem és az tág állíthatóság mellett.
Jellemzők:
Antidote Quick Link tartály antibakteriális védelemmel
Szigetelt tartályrekesz
kívülről tölthető
két zseb értéktárgyaknak, szerszámoknak, MP3 kimenettel
pumpatartó
mell- és övtáska
szellőző vállszíj
tárolórekesz esőkabátnak és pumpának.
[divider scroll_text=”Camelbak Lobo: a hátszerkezet és a hevederek jól szellőznek, kényelmesek”]
Az égszínkék változat nagyon ütős – kattints a képekre nagyobb méretért!
A bukót simán kívülre csatolhatod…
Alulra kerülnek a cuccok, ez a súlypont szempontjából is előnyös…
Adatok:
tartályméret: 3,0 liter
össztérfogat 3,3 + 3 liter
méretek 418 x 203 x 50 mm
tömeg tartállyal 490 g
anyag 210d + 420d nejlon szöveg, légáteresztő, vízlepergető
Vanmarcke éjszakára betette a legdurvább szektort a párnája alá
Vasárnap a kerékpársport talán legismertebb „monumentumára”, a kockaköves szektorokkal, úgynevezett pavékkal nehezített Párizs-Roubaix-ra kerül sor. Egy kis esélylatolgatás és a legfontosabb információk következnek.
Idén főleg porra lehet számítani
„pályakarbantartás”
Az idén 257 kilométeres Párizs-Roubaix történetéről és jelentőségéről korábban már írtunk, így most nem tesszük meg újra, mégis álljon itt egy nyilatkozat a 112. alkalommal rendezett verseny előtt, ami úgy kezdődik, hogy bárki mondhatná, aki a kerékpársport szerelmese:
Emlékszem az 1993-as versenyre, amikor Duclos Lassalle és Ballerini érkeztek a velodrómba. 13 éves voltam, és az volt az első Párizs-Roubaix, amit láttam. Onnantól kezdve mindig megnéztem a versenyt, magával ragadott a története. Számomra ez a világ legfontosabb kerékpárversenye, nagyobb, mint a Tour de France. Fontosabb, mint bármely más verseny a kerékpársportban. Valószínűleg a legjobb kerékpárverseny a világon.
A Sky-osok edzésen is sok port nyeltek, ahogy a kísérőkocsiról is látszik
Mindezeket azonban egy Tour de France-győztes mondta, aki nem más, mint Bradley Wiggins, aki idén komolyan készült a Roubaix-ra és egy erős Sky élén érkezik. A csapatban teker Edvald Boasson Hagen, Bernhard Eisel és Geraint Thomas is, akik szintén szerepet játszhatnak a végjátéknál. Sajnos Ian Stannard a Gent-Wevelgemen súlyosan sérült, így nem lehet ott a tavasz első számú versenyén.
A Quick Step edzésen
A csapatok bemutatását természetesen az Omega Pharma-Quick Step-pel kellett volna kezdeni, félelmetes sor, a Boonen-Stybar-Terpstra-Vandenbergh négyesből kis túlzással bárki nyerhet, de Stybar és Boonen egyértelműen ott van a legesélyesebb 10 versenyző között. Az Omegások esélyeit növeli, hogy legerősebb csapatként valószínűleg végig a mezőny elején tudják majd tartani embereiket, és ez egy poros, gyors pályán mindenképpen előny, kisebb a bukások kockázata, és kevesebb port is nyelnek.
Cancellara új edzésformája
Fabian Cancellara is egy jó csapattal érkezik, de sajnos „szupersegítőjét”, Stijn Devoldert nélkülöznie kell a Flandriai Körversenyen elszenvedett bukások következményeként. A Treknek így nem lesz a végjátékra opciója a címvédő mellett, de tavaly és a Flandriai Körversenyen idén is azt láthattuk, hogy a Kancellár a végjátékot már egyedül is képes megoldani. A sor ahhoz elég erős, hogy az Arenberg erdőig tökéletesen védje első számú emberük, az utolsó embere Cancellarának Gregory Rast lehet. Ők biztosan nem fognak elkövetni olyan hibát, mint múlt héten az Omega, hiszen minden egy személyre van kihegyezve, aki egy az egyben talán a legerősebb a mezőnyben, és többször bizonyította már, hogy képes úgyis nyerni, ha mindenki ellene versenyzik.
Vanmarcke éjszakára betette a legdurvább szektort a párnája alá
Az Omegások és Cancellara legfőbb kihívója négy fiatalember, akik közül egyik sem rendelkezik az előbbi favoritokhoz fogható rutinnal, viszont iszonyú erősek. A Belkinből Sep Vanmarcke már tavaly bizonyított, és múlt héten Flandriában is megmutatta remek formáját egy harmadik hellyel, ő volt az egyetlen, akit nem tudott elrázni a svájci a Kwaremonton. Talán a győzelmére merész lenne fogadni, viszont ha egyvalakit ki kellene választanom, akire pénzt tennék, hogy top3-ban végez, sanszos, hogy rá tennék. Hiszen Cancellara túl egyértelmű, a Quick Stepen belül pedig sokféleképpen alakulhat a taktika…
Kivel is beszélget Cancellara?
Szintén a fiatal favoritok között kell említeni a norvég Alexander Kristoffot a Katyusából, aki a Milano-SanRemo-győzelme után Flandriában is megmutatta, milyen elképesztően erős, sprintre pedig kizárólag John Degenkolb lehet az ellenfele, ha sikerül ottmaradni a végjátékra. Kristoffnak van egy aduásza Luca Paolini személyében, aki rutinos öreg róka, nagyon sokat segíthet az utolsó 70 kilométeren. Ha már szóba került Degenkolb neve, ő az egyik nagy talánya a Roubaix-nak. Talán még nincs elég rutinja ehhez a versenyhez, sem neki, sem csapatának, a Giant-Shimano-nak, viszont képességei alapján bármilyen eredményt elérhet, meglátjuk, hogy alakul…
Kísérőkocsi berendezés kockaköveken
Peter Sagan-ról (Cannondale) sem szabad megfeledkezni, de a Roubaix-rutin belőle – és főleg a csapatából – is hiányzik még. Ellenben Sagan borzasztóan erős, hasonló eset, mint Kristoff, mínusz egy Paolini. Érdekesség egyébként, hogy a Sagan-Kristoff-Degenkolb hármastól minden ellenfél félni fog, mint a tűztől, hiszen ők a kiemelkedően jó sprinterek az esélyesek közül. Vagyis könnyen előfordulhat megint hasonló, mint Flandriában, hogy egyes csapatok – mint a múlt héten az Omega – hagynak majd elszakadni olyan csoportot is, amiben nem a legerősebb emberük van, viszont az említett hármasból sincs ott senki. Az idei Roubaix-n – idevéve Stybart és Vanmarckét is – pont ezek a fiatalok kavarhatják meg a kártyákat, hiszen velük együtt még nem teljesen tiszták az erőviszonyok, Cancellarának és Boonennek nem csak egymást kell figyelni majd…
Pippo, sok Roubaix olasz hőse
Tovább nézve a rajtlistát, feltűnik a BMC sora, papíron valami elképesztően erősek: Hushovd, Van Avermaet, Phinney, Quinziato… Azért csak-csak eszébe jut az embernek, hogy az öreg Husi meglepte már párszor karrierje során a világot, Phinney pedig adós még egy jó Roubaix-eredménnyel… A Lampre-Merida is az elmúlt évtized egyik Roubaix-főszereplőjével, Filippo Pozzatóval és az olaszok új reménységével, Sacha Modolóval érkezik, de hasonlóan Hushovdhoz, idén Pozzato sikere is már inkább meglepetés lenne, mint realitás. A „nagy csapatok” közül a Lottót kell még említeni, sajnos most negatív értelemben, hiszen a belgákat kifilézték az elmúlt hetek bukásai, Greipel, Roelandts és Gallopin is harcképtelen. Érdekes még a hazaiak, az FDJ sora is, Offredo, Ladagnous, vagy Démare okozhat meglepetést, ha sokan maradnak elöl a végére.
Ha az öt legesélyesebb versenyzőt kell megnevezni: Kristoff, Stybar, Vanmarcke és természetesen a két öreg, Boonen és Cancellara
a verseny szintrajza
A Roubaix kapcsán mindig szót kell ejteni az időjárásról. Az előrejelzések szerint sem csapadéknak, sem komoly szélnek nincs nagy esélye, inkább a por keserítheti meg a bringások dolgát, de valószínűleg ezt kevésbé bánják, mintha a homokos, nedves nyálkán kéne csúszkálni az esőben. Gyors versenyre számíthatunk tehát.
Előzetes rajtlista:
Ag2r La Mondiale: Gediminas Bagdonas, Steve Chainel, Maxime Daniel, Damien Gaudin, Yahueni Hutarovich, Sébastien Minard, Lloyd Mondory, Sébastien Turgot.
Orica-GreenEdge: Aidis Kruopis, Jens Keukeleire, Jens Mouris, Luke Durbridge, Mathew Hayman, Michael Hepburn, Mitch Docker, Sam Bewley.
Sky: Edvald Boasson Hagen, Bernhard Eisel, Christian Knees, Salvatore Puccio, Gabriel Rasch, Luke Rowe, Geraint Thomas, Bradley Wiggins.
Team Europcar:Alexandre Pichot, Antoine Duchesne, Jérôme Cousin, Jimmy Engoulvent, Vincent Jérôme, Yannick Martinez, Yohann Géne.
Team Giant-Shimano: John Degenkolb, Ramon Sinkeldam, Nikias Arndt, Bert de Backer, Koen de Kort, Reinard Janse van Rensburg, Tom Stamsnijder, Tom Veelers.
Team NetApp-Endura: Jan Barta, Sam Benet, Zakkari Dempster, Blaz Jarc, Ralf Matzka, Jonathan McEvoy, Andreas Schillinger, Michael Schwarzmann.
Tinkoff-Saxo: Nicki Sørensen, Michael Mørkøv, Jesper Hansen, Manuele Boaro, Christopher Juul-Jensen, Marko Kump, Michael Kolar, Nikolay Trusov.
Topsport Vlaanderen-Baloise: Edward Theuns, Tim Declercq, Yves Lampaert, Jarl Salomein, Stijn Steels, Kenneth Vanbilsen, Preben van Hecke, Jelle Wallays
Trek Factory Racing: Fabian Cancellara, Jasper Stuyven, Boy Van Poppel, Yaroslav Popovych, Hayden Roulston, Gregory Rast, Jesse Sergent, Markel Irizar.
UnitedHealthcare: Alessandro Bazzana, Robert Förster, Davide Frattini, Ken Hanson, Bradley White, Daniel Summerhill, Martijn Maaskant, John Murphy.
Wanty-Groupe Gobert: Bjorn Leukemans, Frederik Veuchelen, Laurens De Vreese, Jempy Drucker, Wesley Kreder, James Vanlandschoot, Mirko Selvaggi, Tim De Troyer.
Pavé-szektorok:
(A számozás fordított sorrendben, 6-os számmal két szektortis jelöltek, a csillagok a pavé nehézségét – az út rossz minőségét – jelölik.)
28 – Troisvilles (97.5 km – 2,200 m) +++
27. Viesly (104 km – 1,800 m) +++
26 – Quiévy (106.5 km – 3,700m) ++++
25 – Saint-Python (111 km – 1,500m) ++
24 – Solesmes (119.5 km – 800m) ++
23 – Saulzoir (126 km – 1,200m) ++
22 – Verchain-Maugré (130.5 km – 1,600m) +++
21 – Quérénaing – Famars (135 km – 1,200m) ++
20 – Monchaux-sur-Ecaillon (140.5 km – 1,600m) +++
19 – Haveluy (153 km – 2,500m) ++++
18 – Trouée d’Arenberg (161.5 km – 2,400m) +++++
17 – Wallers – Hélesmes, aka „Pont Gibus” (167.5 km – 1,600m)
16 – Hornaing (174.5 km – 3,700m) ++++
15 – Warlaing – Brillon (182 km – 2,400m) +++
14 – Tilloy – Sars-et-Rosières (185 km – 2,400m) ++++
13 – Beuvry-la-Forêt – Orchies (191.5 km – 1,400m) +++
12 – Orchies (196.5 km – 1,700m) +++
11. Auchy-lez-Orchies – Bersée (202.5 km – 2,700m) ++++
10 – Mons-en-Pévèle (208 km – 3,000m) +++++
9 – Mérignies – Avelin (214 km – 700m) ++
8 – Pont-Thibaut (217.5 km – 1,400m) +++
7 – Templeuve – Moulin de Vertain (223.5 km – 500 m) ++
6 – Cysoing – Bourghelles (230 km – 1,300m) ++++
6 – Bourghelles – Wannehain (232.5 km – 1,100m) +++
5 – Camphin-en-Pévèle (237 km – 1,800m) ++++
4 – Le Carrefour de l’Arbre (240 km – 2,100m) +++++
3 – Gruson (242 km – 1,100m) ++
2 – Hem (249 km – 1,400m) ++
A Camelbak Charge egy hihetetlenül könnyű ivotartályos hátizsák modell, három liter könnyen hozzáférhető folyadékutánpótlást, illetve sokféle pakolási és állítási lehetőséget biztosít. A Charge a hegyi biciklizés és teljesítménytúrák nélkülözhetetlen kiegészítője.
Mindössze 450 grammot nyom 12,5 literes tárolókapacitás (9,5 plusz 3 literes folyadéktároló) mellett, kiválóan szellőző, lélegző hálós hátrendszerrel, illetve ultrakönnyű, hálós vállpánttal rendelkezik. Állítható deréköv, felső mp3-tároló, vízálló cipzárral, frontoldali sisaktároló rekesz és fényvisszaverő panelek teszik teljessé a a funkcionalitását. Természetesen egy kiváló, 3 literes Antidote antibakteriális víztartályt is kapunk hozzá BPA mentes tömlő csutorával.
A megújult Camelbak Antidote a világ legkönnyebb tartálya a létező legtöbb funkcióval: a tartály negyed fordítással zárható, nagyobb fogantyúja pedig akkor is biztos fogást ad, ha már majdnem tele a 3 literes palack. Újratöltése így sokkal gyorsabb és kényelmesebb. Laposabb és hosszabb formát kapott, középső lamellája pedig a hátrészre való optimális felfekvésről gondoskodik, így aktív és gyors mozgás közben és durvább terepen sem mozog a táskádban a tasak. Antibakteriális bevonata akár több napon át megakadályozza a tartály nyálkásodását. Nagy nyílásának köszönhetően nemcsak könnyebb tölteni, de akár kézzel is tisztíthatod a tartály belsejét. Középső válaszfala megakadályozza a folyadék zavaró lötykölődését. Az ivócső a tartályról a gyorszáras Quick Link rögzítés segítségével könnyen levehető. A Big Bite csutorára csak ráharapsz, és már ihatsz is, a HydroLock zárszeleppel pedig egy apró mozdulattal tökéletesen zárható az ivócső. Teljes élettartam garancia vonatkozik rá.
Első blikkre nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget az aprónak tűnő, mindössze 12,5 literes égszínkék színű, fényvisszaverő elemekkel tarkított hátizsáknak, kicsi és könnyű (450 gramm), egyáltalán nem tekintélyt parancsoló darab. Ellenben montis túrázás közben nem kevés csomag elfér benne, használata igen praktikusnak. A táska anyaga teljesen vízálló, ha elkap a zuhé, akkor valószínűleg sem lesz vele probléma.
A következő tároló rekeszek állnak rendelkezésre: először is, a legelső kis rekeszben bőven, kényelmesen elférnek a legfontosabb szerelőkellékek (pótgumi, gumileszedő, kéziszerszám, pumpa) és akár még egy kisméretű U-lakat is is simán talált helyet magának. Ezután következik a sisaktartó rész, amit két pánttal lehet méretre állítani. A nagyrekeszbe mehet a thermo pullover, a sapka, de elfér benne az A4-es füzetet és még néhány szendvics is. A sisaktartó és a nagyrekesz közé még egy mobiltelefon/mp3/kütyü tárolót is integráltak puha, párnázott belső résszel, vízálló cipzárral és sajátos zsinórkivezetési megoldással. A háthoz legközelebb kap helyet az ivótasak-tároló rekesz. A nagyrekesz felől merev fal gondoskodik a védelemről. A hidratációs rekeszben egy zseb is található, amibe az ivótasak nyílását körülvevő műanyag elemet lehet becsúsztatni, így rögzül is a szerkezet. A rekesz tetején van egy nyílás, amin keresztül az ivócsövet ki lehet vezetni a szomjas sportoló szájának közelébe.
A derékövön egy-egy kis zseb kapott helyet, amibe csokit, zsepit és egyéb gyorsan elérhető cuccot pakolhatunk. Ezek a zsebek nem cipzárral, hanem „ráhajtós” technikával záródnak, ezért tekerés közben nem kell nyitogatással bénázni, csak benyúlsz és kiveszed, ami kell, vagy beteszed, ami nem. Ha nincs semmi nehéz a táskába, akkor jelenléte alig érezhető, a vállpánt ennél finomabb és észrevétlenebb nem is lehetne. Nagyjából a hát közepével, viszonylag kis felületen érintkezik, ezért kellően szellős és kényelmes. Mindkét vállpánton találunk rögzítő pántot az ivótömlőnek, így akár jobbról, akár balról ivó ember megtalálja a számítását.
Összehasonlítva mondjuk a nemrég bemutatott M.U.L.E. modellel, tömege 300 grammal kevesebb, alapanyaga vékonyabb technikai szintetikus szövet, tehát a döntés számunkra az, hogy mit helyezünk előtérbe: a strapabíró, már-már elpusztíthatatlan felépítést vagy a pillesúlyt. Akármelyik 3 literes modellt választjuk, az új fejlesztésű ivótartály hibátlan szerkezet, a legjobb rendszer, amit bármely gyártó eddig piacra dobott.
A Lampre-Merida veterán GT-menője fej-, tüdősérüléseket és töréseket szenvedett amikor tegnap kerékpáros edzés közben baleset érte.
A májusi Giro d’Italia-ra készülő 42 éves amerikai a Comói-tó (Olaszország) mellett edzett, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – egy autó ütötte el. Hornert azonnal kórházba szállították, ahol törött bordákat diagnosztizáltak, melyek közül egy a tüdejét is átszúrta, valamint egy fejsérülést is össze kellett varrni. Agyrázkódást szerencsére nem szenvedett.
A veterán körversenymenő számára nem úgy alakul egyelőre a szezon, ahogy korábbi interjúnkban elmondása szerint tervezte, ugyanis a Tirreno-Adriatico és a Volta a Catalunya versenyeket is fel kellett adnia sérülés miatt, és most már az első főversenyen, a Giro d’Italia-b való jó szereplés is veszélybe került. Másrészt a tavalyi Vuelta siker előtt is hasonlóan hányattatott tavaszt kellett megérnie Hornernek.
Frissítés:
Szombat délután a mellkassebészetre szállították át Hornert, ahol a kezelés után nem merült fel semmi komlplikáció a tüdősérülésével kapcsolatban, jó úton halad a gyógyulásban.
Az állva maradt Utensilnord-versenyzők: Mazzi, Maddaluno és Bernárd , Stubán Ferenc sportigazgatóval
„Királyetap, pofaszél, szintek, lószparádé, ketten forgás, úúúú, miket éreztem ma…” A Marokkói Körverseny 8. szakaszáról Bernárd Bendegúz számol be.
Újabb egy nappal közelebb van kontinentális csapatunk a végső győzelemhez az UCI 2.2 kategóriás Marokkói Körversenyen, ugyanis a Midelt és Meknes közötti hosszú, emelkedőkkel tarkított etapon Alessandro Mazzi, Bernárd Bendegúz és Gennaro Maddaluno segítségével megtartotta a sárga trikót.
Az állva maradt Utensilnord-versenyzők: Mazzi, Maddaluno és Bernárd , Stubán Ferenc sportigazgatóval
A ponttrikót a harmadik szakaszgyőzelmét szerző egykori profi, a portugál Manuel Cardoso átvette, de ez legyen az Utensilnord legnagyobb gondja. Kusztor Péter ma már nem állt rajthoz, komoly fájdalmai is vannak, és természetesen el is van keseredve, hogy így ért véget számára a verseny. A 8. szakaszról az egyetlen állva maradt magyar bringás, Bernárd Bendegúz számol be:
Már a lassú rajtnál érezni lehetett, hogy komoly pofaszél van, ennek nagyon nem örültem. Teljesen fásult és tompa voltam, az éles rajtnál még úgy éreztem ma egy métert se… Aztán ahogy teltek a kilométerek és fel kellett érni szélezésben – mert megszakadt a sor – kezdtem bemelegedni, magamhoz térni. Gondoltam, hogyha az első hegyig eljut egyben a mezőny, ott lesz a nagy szelekció, és így is lett… Az elejét meghúztam Mazzinak, aztán lekerültek és el is távolodtak páran, én nagyon szenvedve második sorral értem fel, akik később felforogtak Mazziékra. Innen mentem minden lószra és a forgásban is dolgoztam.
Mazzi sárgában
Később felért Maddaluno is, és egészen a második hegyig ketten forogtunk, előttünk volt egy veszélytelen négyfős elmenés. A második hegy elejét meghúztam ismét és onnan befejezettnek éreztem a munkám, teljesen elkészültem. Aztán mégis felrugdostam magam, de nem volt pihenő, mert Mazziék itt is kicsit elléptek és a marokkóiak azonnal elkezdtek irgalmatlanul szélezni és haladni… Ismét összezárt a mezőny, újabb lószparádé, amiben aktív voltam. Végül belátták, hogy esélytelen komoly előnyt kiharcolni ekkor pofaszélben, így az utolsó 40 km-en szépen haladtunk, összeálltak a portugálok és meg is csinálták a sprintet Cardosónak.
A 8. szakasz eredménye:
1. CARDOSO Manuel – Banco BIC – Carmim 4:34:08
2. ALEKSIEV Aleksandar a. i.
3. MILAN JIMENEZ Diego – Team Differdange – Losch a. i.
4. LOUBET Julien a. i.
5. MAZZI Alessandro – Utensilnord a. i.
6. BELMOKHTAR Abdelkader – Groupement Sportif des Petrolier Algerie a. i.
…
32. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +0:04
70. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +6:23
Összetett állás:
1. MAZZI Alessandro – Utensilnord 29:13:07
2. LAHSAINI Mouhcine +0:02
3. LOUBET Julien +0:04
4. GEORGIEV Georgi +0:57
5. CRAVEN Dan – Bike Aid – Ride for Help +3:37
6. SCHULTING Peter – Parkhotel Valkenburg CT +4:57
…
45. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +42:28
51. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +49:12