Interjú vagy élménybeszámoló? Ne is feszegessük a műfajt, a lényeg, hogy a Merida Press Camp keretein belül a 2013. évi Vuelta győztesével, Chris Hornerrel bringázhattam együtt, ugyanúgy, mintha a Flórián-kört nyomtuk volna együtt…
A Press Camp-en második éve szerveznek olyan közös bringázásokat, ahol a Lampre-Merida csapatából többen az újságírókkal tartanak, és a 2-3 órás kör alatt tulajdonképpen eltörpül a gépcsodák tesztelésének lehetősége, hiszen a profi versenyzőkkel lehetőség adódik egy hivatalos interjúnál kötetlenebb beszélgetésre is.
Közös tekerésre készen a profikkal
Miután elindultunk a hotelből, már lassan fél órája tekertünk az alcúdiai tengerparton, tavaszt idéző hőmérsékletben, három versenyzővel a csapatból, köztük a lengyel Niemec és Cunego. Utóbbi mellé próbáltam helyezkedni, de a Szöszi nem bizonyult túl beszédesnek, főleg angol nyelven. Ellenben ahogy csorogtam visszafelé a kb. 20 fős csoportban, és beálltam egy résbe, megjelent a bal oldalamon egy jól ismert arc…
Nagyon meglepődtem, ugyanis a szálloda parkolójában még nem volt velünk az „öreg hamburgerzabáló”, de a sor után eredt. Mondtam is neki hirtelen, milyen szép az élet, az ember bringázik a napsütésben a tengerparton, az elmúlt évek legjobb időjárását élvezve Mallorcán, erre feltűnik a balján maga Chris Horner, a Vuelta győztese!
Chris is nevetett, azóta sem tudok rájönni, melyik filmszereplőt idézi az egyébként is magas hangján, a végén szinte kislányossá váló kacagás, amit gyakran hallhatunk tőle. Nagyon vidám srác. Természetesen az időjárás kitárgyalása után biztosítottam, hogy Magyarországon nagyon sokan szurkoltak neki a Vuelta közben.
Horner 3 órán át folyamatosan sztoriban…
Elmondtam, hogy nekünk nincs már ProTour versenyzőnk, és sokan azonosultak az „öreggel”, magukénak akarták érezni egy 41 éves bringás sikerét. – Igazán? Hát ennek nagyon örülök! Csodálatos három hét volt a Vuelta, és az Államokban is rengetegen szorítottak, még sosem éreztem ilyet egy körversenyen. Életem legszebb napjai voltak – lelkendezett Chris, akitől természetesen megkérdeztem, mi volt a Vuelta sikerének a titka.
Nekem nagyon jól jött, hogy már a második szakaszon kemény hegyi befutó volt, lehetett látni, hogy az esélyesek közül nem mindenki állt rajthoz csúcsformában, és ez lehetőséget adott utána a korai támadásokra. Nagyon komolyan készültem a Vueltára, mert eddig mindig a Tourra koncentráltam, de idén ki kellett hagyni sérülés miatt. És persze kedvezett az útvonal is, szeretem az igazán meredek, hosszabb emelkedőket.
Az igazolásról is beszélgettünk, no meg az új csapatról:
A Lampre-Merida egy nagyon komplett csapat lett, és ki kell emelni, hogy sok a tehetséges fiatal versenyző, mint Modolo (a Mallorca Challenge-en nyert két napot) és Ulissi, de itt van Cunego, és természetesen a világbajnok Rui Costa, így több lehetőségünk is van, ki legyen a kapitány versenyeken, ráadásul én szeretném a tapasztalatommal is segíteni a fiatalokat minél jobb eredmények elérésében.
Cunegóék a sorban
A szerződés létrejöttével kapcsolatban szokatlanul nyíltan beszélt Chris a körülményekről, például megtudhattam, hogy a Forma 1-hez hasonlóan ő is hozott saját szponzort, aki a fizetése egy részét állja. Szó volt a kerékpársport hullámvölgyéről, a túlkínálatról a „WorldTourban”, egyéb, kevésbé publikus témákról, és arról rendszerről, ahogy a versenyzőket tulajdonképpen az ügynökeik adják el, és nem is biztos, hogy a jó eredmények elegendőek egy jó szerződéshez…
Az év végén én ügynököt váltottam, Baden Cooke nagyon jó, rögtön beindult a gépezet. Nem akartam megtenni, hogy egy Vuelta-győzteshez képest kedvezőtlen feltételekkel folytatom valahol, mert ez a sportágnak se tett volna jót. A Lampre-Meridának is jól jött, hogy egy amerikaival erősíthetnek, és amikor a lehetséges naptárról is egyeztettünk, abból a szempontból is mindenben egyet értettünk.
A szokatlan „interjú” közben persze faltuk a kilométereket, Chris a pihenőnapján pedig nyivákolt az előrébb lévőknek, hogy vegyék már kicsit könnyebbre a tempót az emelkedőn, na nem is miatta, hanem itt újságírókkal van tele a sor… Mélyen helyeseltem, mondván tipikusan olyan srácok vannak elöl, akikre illik a mondás: „Aki nem tud lassan menni, az gyorsan sem fog soha.”
Horner az esti csapatbemutatón is beszélt az idei célokról
Az „öreg” érdeklődő volt Magyarországgal kapcsolatban is, csodálkozott, hogy ő, aki már mindenhol megfordult, nálunk még sosem versenyzett… Mit is tudtam mondani, tulajdonképpen ennek annyi az oka, hogy nincsenek profi kerékpárversenyeink, versenyzőt is csak egyet tudtam mondani Lovassy Krisztián személyében, aki felnőtt szinten a ProTour közelébe kerülhet a következő években. Kicsit fájt kimondani, hogy – bár sokan szeretnek bringázni – mi inkább szabadidő eltöltése céljából adjuk ezt elő.
Este azért a közös fotó is elkészült
Annak ellenére, hogy a helyzetnek köszönhetően végül szóba kerültek egy hagyományos interjún, vagy az esti csapatbemutatón (utóbbiról fotók IDE KATTINTVA láthatók) túlmutató témák is, és inkább csak bringásként beszélgettünk Chrisszel, a „meddig folytatod” kérdést végül nem éreztem illendőnek feltenni. Az idei versenyekkel kapcsolatosan azonban vázolta a jövőt a 42 éves amerikai:
A Girón és a Vueltán is a legjobbamat szeretném nyújtani, azonban ezeken kívül kevesebb lesz a versenykilométer, hatvan-egynéhány nap összesen. Most átrepülünk az Algarvei Körversenyre, Portugáliába, majd a Katalán Körverseny és a Baszk Körverseny is szerepel a Giro-felkészülésben – mondta Horner, aki azt is elárulta, hogy szereti a spanyol versenyeket, tulajdonképpen a második hazájának tekinti az országot.
A GT-duplázásról is megtudhattunk érdekes dolgokat:
A Giro után pihenő, majd kezdődik a felkészülés a Vueltára, ahol ugyancsak az összetettért fogok küzdeni. Szerintem a Giro-Vuelta duplázás kivitelezhető, sokkal inkább, mint a Giro-Tour vagy a Tour-Vuelta dupla. Felkészülés szempontjából is mások ezek a versenyek, nem mindegy, hogy rögtön belevág-e a mezőny a hegyekbe, vagy olyan az útvonal, mint általában a Touron. Például ha a Tour a szokásos sík szakaszokkal indul az első héten, az összetett esélyesek nem érkeznek csúcsformában, mert csúcsformából előbb kezdődik a hanyatlás. Ilyenkor az ideális, ha a második hétre van leginkább topon a szervezet. De pont a tavalyi Vuelta-sikerem az ellenpélda, ahol számított, hogy már az első héten is képes voltam nagyon jó teljesítményre.
Persze téma lett volna még bőven, de a pisiszünet után párt cseréltünk a táv második felére. Végszóként mindenesetre annyit fűznék még ehhez a műfajában nehezen kategorizálható íráshoz, hogy Chris Horner személyében talán a legközvetlenebb profi sztárbringást ismerhettem meg, és mindenképpen a Merida Press Camp csúcspontja volt ez a tekerés!
.
