A 110. Párizs-Roubaix a hagyományok szerint idén is húsvét hétvégén kerül megrendezésre. A legendás tavaszi klasszikus versenyt az „észak poklának” is nevezik: a rossz minőségű, macskaköves (ún. pavé) utak, és a hideg, gyakran esős északi időjárás által teremtett embertelen körülményei a legnevezetesebb és legnehezebb egynapos versennyé avatják. Egyben az egyik legrégebbi kerékpárverseny, először 1896-ban rendezték meg, azóta csak a világháborúk idején maradt el. Az ötlet egy Roubaix-i gyárostól, Théo Vienne-től származik, az iparosodó észak-francia vidék népszerűsítésének, illetve az akkor még nevezetesebb Bordeaux-Párizs felkészülési versenyének szánta.
Az 1890-es évek közepén Franciaország megújulásra vágyott. Már több mint 100 év telt el a forradalom óta, de annak fő célja, a szabadság, egyenlőség és testvériség nem valósult meg. Igény volt az ingyenes oktatásra, államilag szervezett, mindenki által elérhető egészséggondozásra, a demokrácia magasabb szintjére. A Dreyfus botrány – egy zsidó származású tiszt jogtalan bebörtönzése – rámutatott arra, hogy a társadalom még erős előítéletekkel küzd, a hadsereg pedig elzárt kaszt. A századfordulón a hihetetlenül nagy költséggel felépült az Eiffel torony sokkal inkább a társadalmi egyenlőtlenségek, mint a francia egység szimbóluma volt.
Az 1920-as évekből láthatunk egy bátor szökést
Mindeközben Párizs utcáin megjelent a biztonsági kerékpár, lehetővé téve a hatékony, megfizethető mobilitást. Sokkal olcsóbb volt, mint lovat, kocsit tartani, gyorsabb, mint a séta vagy akár az omnibusz. A századfordulóra a tömegtermelésnek köszönhetően már megfizethető volt akár az alsó-középosztály számára. A kerékpározás – főleg az akkor gombamód létesült velodromok, azaz fapályákon – az egyik legnépszerűbb sporttá vált. Az országutak rossz minősége miatt eleinte a városok közti kerékpárversenyek megrendezése nem volt egyértelmű, de a pályakerékpározás fokozódó népszerűsége elengedhetetlenné tette az ilyen irányú fejlődést.
Ha már nem a fapályán köröznek szélsebesen a kerékpárosok, akkor a küzdelem mindenképpen legyen eposzi – gondolták a szervezők. Így az első versenyek, a Párizs-Bordeaux közel 600 km-es távja, illetve a Párizs-Breszt-Párizs, felfoghatatlanul hosszú 1200 km teljesítése többnapos, embert próbáló kihívást jelentett. Ráadásul mindezt dimbes-dombos vidéken, rossz útviszonyok közt, egyetlen áttétellel kellett végrehajtani: tehát aki egy ilyen versenyen elindult, azt egyértelműen őrültnek tartották. Ezek olyan szenzációs események voltak, amelyeket mindenki az út mentéről követett, ezután a napilapokban is figyelemmel kísért. a kerékpárversenyek tökéletes lehetőséget biztosítottak a publicitásra, magyarázva miért napilapok rendezték ezen viadalokat, a legnagyobb gyártók, mint például a Michelin támogatásával.
A mezőny az 1910-es években
1896-ban, 5 évvel az első Párizs-Bordeaux után egy Lille melletti gabonafeldolgozó, Théodore Vienne új ötlettel rukkolt elő: az előző évben a textiliparáról híres Roubaix-ben létesült velodrom kiváló versenycélpont lehet, ezzel hirdetve a dinamikusan fejlődő iparágat, a Roubaix-i kelmét. Ráadásul a város nem takarékoskodott a fapálya költségein, így az olyan gyorsra sikeredett, hogy még Lille-ből is oda jártak át edzeni, versenyezni. Az időpontra is volt Vienne-nek ötlete: húsvét hétvége a kerékpárversenyzés szempontjából akkor még szabadnap volt. Roubaix könnyen megközelíthető a szomszédos flamand tájakról, így semmi nem akadályozta, hogy óriási közönséget vonzzon egy ilyen viadal.
Vienne partnereket szerzett a vállalkozáshoz, és meggyőzte a város vezetőségét. A befutót pedig úgy időzítették, hogy a vendéglátóipar is profitáljon belőle, ezzel plusz bevétellel gazdagítva a várost és a versenyt. A párizsi rajt tehát igen korán, még bőven napkelte előtt történt, ellenben Párizs és külvárosai ki voltak világítva, így sem a tájékozódás, sem az éj leple alatt történt csalások nem jelentettek problémát. 280 km akkoriban nem számított különösen hosszú távnak a kerékpárversenyek között, a Párizs-Roubaix felkészítő versenynek lett szánva a nagy megmérettetéshez, az egy hónappal később megrendezendő Párizs-Bordeaux-hoz.
Híres kép abból a korszakból, amikor a géphibákért a versenyzők feleltek!
Franciaország északi tájain elterjedtebb volt a macskaköves útfelület, mint a makadámút, amely még érdekesebbé tette a verseny alakulását. A 100 jelentkező közül végül 45 állt a startvonalra, de ezek nagy része célba is ért. Az angol Arthur Linton fergeteges tempót diktált a verseny első felében, köszönhetően az általa bérelt felvezető kerékpárosoknak, akik nem neveztek be a versenyre. Közel féltávnál, Amiens-ben utolérte őt a német Josef Fischer, és amikor Linton felvezetője kutyával ütközött, át is vette a vezetést. 31 km-órás átlagot hajtva 9 óra és 17 perc kellett Fischernek, hogy befusson a Roubaix-i fapályára, megelőzve a dán Meyert, és a Tour de France győztes Maurice Garint. Ezzel már az első verseny nemzetközivé is vált, renoméját tovább fokozva.
Az 1996-as első viadal után a sajtó egyhangúan dicsérte az északiak kitörő lelkesedését a versenykerékpározás iránt. Mind a versenyzők, mind a közönség maximálisan elégedett volt: a velodromban a nagy üdvrivalgás és éljenzés közepette még a lelátó is megrogyott. A rendezők a sikeren felbuzdulva a következő húsvétkor is szerveztek futamot és ez így folytatódott 116 éven keresztül. A Párizs-Roubaix a kezdetekben a modern világ eljöttének szimbóluma volt, ma pedig visszatekintés a múltba, Észak-Franciaország iparosodásának időszakába. Erre utal a jelen cikk címe is: a viadal egyben modern és hagyományőrző, visszaidézi a nagy kalandorok vakmerő tetteit, de lehetőséget nyit a kerékpártechnika fejlesztéseire, a karbonszerkezetek alkalmazására, a kerékpár tökéletesítésére.
Az útvonal
Eredetileg a verseny Párizs és a Roubaixben található velodrom között folyt, 1966-ban áttették a rajtot Chantilly-be, 50 km-re Párizstól északra, majd az 1977-től Compiégne lett véső otthon. A pontos útvonal évről évre változik, ahogy az utakat felújítják, a szervezőknek újabb elhanyagolt szakaszokat kell keresni, hogy a verseny ne veszítsen nehézségéből. A verseny különlegessége, hogy a győztes a szokásos mutatós trófeák helyett egy kockakövet kap az útról, ennek ellenére ez az egyik legnagyobb eszmei értékkel bíró díj a kerékpárosok között.
A Párizs-Roubaix legnépszerűbb beceneve, a L’enfer du Nord, azaz az Észak Pokla, akkor ragadt rá, amikor a verseny az I. világháború után az egykori frontvonalakon futott, a romok és kráterek között. A Párizs-Roubaix Franciaország egykori szénbányász vidékeinek rossz minőségű, egyenetlenül macskakövezett földútjain is halad, az utóbbi években több, mint 50 kilométeren át. Ha nedves az időjárás, a kerékpárosok a verseny végére sárosan, szétrázatva érkeznek meg Roubaix-ba. Gyakran fordulnak elő defektek, bukások. A kerékpárok vázát is az átlagosnál jobban megterheli az út, nem ritkák a letört kormányok, nyergek miatti kerékpárcserék.
Az utak minőségének javulása a XX. század során fenyegette a Párizs–Roubaix karakterisztikájának fennmaradását, a legtöbb macskaköves utat újraburkolták, vagy lezárták. 1965-ben már csak 22 km-t tettek meg pavén. Ezért 1968-ban a rendezők elkezdtek új szakaszokat keresni, így jutottak a Valenciennes-be vezető utakra, ahol még mindig megtalálható volt a macskaköves burkolat. Itt találtak rá a Trouée d’Arenbergre is, ami később a verseny szimbolikus részévé vált. A d’Arenberg egy 2400 méter hosszú, különösen rossz minőségű útszakasz a Wallers nevű helység melletti erdőben. Különlegességét az erdei klímának köszönheti: tavasszal itt mindig fagyos az idő, az utak csúszósak, vizesek. Általában itt történik a legtöbb bukás, többek között a többszörös győztes Johan Museeuw is majdnem elvesztette egyik lábát itt egy esés következtében.
Duclos-Lassalle 39 évesen védte meg az egy évvel azelőtt megszerzett első Párizs-Roubaix győzelmét: ez a verseny nem a fiatalok sportja!
Rekordok
Az Észak Pokla nem a fiatalok versenye, a legtöbb győztes már a 30-as éveit taposta, kellő technikai és taktikai tudással felvértezve, karrierjük csúcsán, mindenre elszánva vágott bele az embert próbára tevő viadalba. Sok versenyző álma a Párizs-Roubaix győzelem, de kevesek kiváltsága. A leggyorsabb versenyt mellesleg a holland Peter Post futotta, aki 1964-ben 45.129 km/h-s átlagsebességgel nyerte meg a versenyt. Legtöbbször a belga Roger De Vlaeminck nyert, aki négyszer állhatott a dobogó tetején. Háromszoros győztesek Octave Lapize, Gaston Rebry, Rik van Looy, Eddy Merckx, Francesco Moser, Johan Museeuw, illetve Tom Boonen. A legsikeresebb nemzet Belgium 52 győzelemmel, a második Franciaország 30-cal. A legtöbb versenyt a belga Raymond Impanis fejezte be: összesen 16-szor ért célba. A legidősebb győztes Gilbert Duclos-Lassalle, aki 38 évesen nyerte meg a versenyt, a rá következő évben, 39 évesen meg is védte elsőségét! A legnagyobb különbségű győzelmet Eddy Merckx aratta: 1970-ben 5 perc 20 másodpercet vert a második helyezettre.
A 80-as években sem volt könnyű a versenyzők dolga - ha esett, a macskaköves szakaszok sárdagonyává változnak
Kizárások
Többször történtek kizárások is. 1930-ban a francia Jean Maréchal győzelmét elvették és visszaminősítették 2. helyezettnek, miután az eredetileg második, belga Julien Vervaeckét belökte egy gödörbe verseny közben. 1934-ben Roger Lapébie-t kerékpárcsere miatt zárták ki, ami akkor nem volt megengedett a verseny alatt. Miután rájöttek, hogy a kerékpárjáról hiányzik a verseny elején felragasztott matrica, a második helyezett Gaston Rebry-t hirdették ki győztesként. A 2006-os versenyen három versenyzőt is kizártak: a belga Leif Hostét és Peter van Petegemet, valamint az orosz Vlagyimir Guszevet. A versenyt Fabian Cancellara nyerte és ők érkeztek be mögötte 2., 3. és 4. helyen, de mivel átkeltek egy lezárt vasúti átkelőn, miközben a többiek megvárták a vonatot, ezért az eredményüket törölték. Tom Boonen és Alessandro Ballan kerültek fel a dobogóra Cancellara mögött, aki még a lezárás előtt átért a síneken. A győzelme viszont nem ezen múlott, már ekkor elegendő előnyt szedett össze ahhoz, hogy az üldözői ne érjék utol.
A pavék elhelyezkedése a 2012-es kiadásban
Az idei verseny pavé szakaszai (a szakaszokat visszafelé számozzák) és hosszuk:
27 97,5 km Troisvilles à Inchy (2,2 km)
26 104 km Viesly à Quiévy (1,8 km)
25 106,5 km Quiévy à Saint-Python (3,7 km)
24 111,5 km Saint-Python (1,5 km)
23 119,5 km Vertain à Saint-Martin-sur-Écaillon (2,3 km)
22 126 km Capelle-sur-Écaillon à Ruesnes (1,7 km)
21 142 km Aulnoy-lez-Valenciennes – Famars (2,6 km)
20 145,5 km Famars à Quérénaing (1,2 km)
19 149 km Quérénaing à Maing (2,5 km)
18 152 km Maing à Monchaux-sur-Écaillon (1,6 km)
17 163,5 km Haveluy à Wallers (2,5 km)
16 172 km Trouée d’Arenberg (2,4 km)
15 178,5 km Millonfosse à Bousignies (1,4 km)
14A 183 km Brillon à Tilloy-lez-Marchiennes (1,1 km)
14B 185,5 km Tilloy à Sars-et-Rosières (2,4 km)
13 192 km Beuvry-la-Forêt à Orchies (1,4 km)
12 197 km Orchies (1,7 km)
11 203 km Auchy-lez-Orchies à Bersée (2,6 km)
10 208,5 km Mons-en-Pévèle (3,0 km)
9 215 km Mérignies à Avelin (0,7 km)
8 218 km Pont-Thibaut à Ennevelin (1,4 km)
7A 223,5 km Templeuve – L’Épinette (0,2 km)
7B 224 km Templeuve – Moulin de Vertain (0,5 km)
6A 230,5 km Cysoing à Bourghelles (1,3 km)
6B 233 km Bourghelles à Wannehain (1,1 km)
5 237,5 km Camphin-en-Pévèle (1,8 km)
4 240,5 km Carrefour de l’Arbre (2,1 km)
3 242,5 km Gruson (1,1 km)
2 249,5 km Willems à Hem (1,4 km)
1 256,5 km Roubaix (0,3 km)
Pavék teljes hossza: 51,5 km
A Trouée d'Arenberg a mezőny megérkezte előtt: nyílegyenes, de mindig nedves, csúszós, veszélyes...
A leglátványosabb, legnehezebb pavék a Paris-Roubaix-n
– Pavé 25 – Quiévy à Saint-Python
Hossz: 3.7 km
Nehézség: ****
Megtett táv: 107
Befutóig: 152.5
Quiévy nevezetű apró település rejti az első komoly macskaköves szakaszt. Két óriási fával határolt leágazásnál egy mezőgazdasági útra hajt a mezőny, amelynek eleje még egész tűrhető minőségű aszfalttal borított, majd a felület töredezetté válik, és teljesen átadja helyét az ősi macskaköveknek. Nem a Kelet-Európában megszokott kocka alakú kövekre kell gondolni, hanem szabálytalan formájú gránitdarabokra. A hosszú, enyhén emelkedő út ezután élesen jobbra kanyarodik, majd kiér Saint-Python településre, amely a híres angol abszurd komédiás csapat, a Monty Python állítólagos névadója.
– Pavé 17 – Haveluy à Wallers
Hossz: 2.5 km
Nehézség: ****
Megtett táv: 156
Befutóig: 103.5
Már csak bő 100 km van vissza a versenyből, és a Wallers környéki pavék rendesen meg szokták dolgozni a mezőnyt. A 17-es ugyancsak a szokásosnál hosszabb táv miatt kap négycsillagos minősítést. A szakasz sík és többé kevésbé egyenes, a kövek lerakása sima de véletlenszerű, az útnak így nincs ritmusa, nagy erőfeszítést igényel. A csapatok itt fergeteges tempót diktálnak, mivel csak ilyen ritmusban gazdaságos a haladás. Ez megnehezíti a leszakadók felzárkózását, sokan már ennél a pavénál elvéreznek.
– Pavé 16 – Tranchée (Trouée) d’Arenberg
Hossz: 2.4 km
Nehézség: *****
Megtett táv: 164
Befutóig: 95.5
Mit lehet a d’Arenbergről elmondani, ami még nem hangzott el ezerszer a kommentátorok szájából? Ez a szakasz a Párizs-Roubaix sava-borsa, és habár még majd 100 km van vissza a Roubaix-i velodromig, itt mindig történik valami, a verseny szempontjából sorsdöntő esemény. 1998-ban itt bukott Museeuw, itt szorult be Boonen lánca, és így tovább. 1968-ban találták meg a rendezők ezt az utat, 1983 óta minden évben szerepelt az útvonalban 2005-öt leszámítva, amikor apróbb felújítást kellett rajta végezni, hogy továbbra is használható maradhasson.
A d’Arenberg – mint neve is mondja – egy erdő, ahol tavasszal mindig hideg van, a kövek nevesek, csúszósak. Nevezik „Trouée”-nak is, azaz lyuknak, amiért a versenyzők nagy tempóban egy az erdő apró nyílásán hatolnak be, és azt lényegében egy egyenes vájaton szelik át. A bányászvidék eredeti környezete, a régi liftaknák maradványai tovább fokozza a d’Arenberg legendás atmoszféráját.
Régebben lehetőség nyílt a macskakövek melletti vízvezetőben történő haladásra, de ezt az utóbbi években kordonokkal lezárják, és ott a nézők ezrei foglalnak helyet, ezzel keskenyítve az amúgy sem túl széles utat. A csapatok már az erdőbe érkezés előtt fergeteges tempót diktálnak, amely igencsak megrostálja a mezőnyt. A kövek pozíciója véletlenszerű, ritmusmentes, akadozó. Ha esik, vagy korábban volt csapadék, akkor a nagy tócsák és sár miatt semmit nem lehet látni az útfelületből. Az 5 csillagos minősítés ebben az esetben még mértéktartónak mondhat: ez maga a pokol. Aki itt lemarad, az gyakran feladni kénytelen a versenyt.
– Pavé 14 – Tilloy à Sars-et-Rosières
Hossz: 2.4 km
Nehézség: ***
Megtett táv: 188
Befutóig: 71.5
Hosszabb macskaköves szakasz, amely az előzőtől mindössze 1 km-re található, így a versenyzők már eleve fáradtan kezdik meg. Szerencsére felülete nem tragikusan rossz. Nehézségét jelent viszont a derékszögű kanyar a közepén, amely próbára teszi a kerékpárkezelést – főleg nedves időjárásban. Sars-et-Rosières-ben ismét visszatér a civilizáció, innen 4 km-re egy újabb pavé kezdődik, tehát aki lemaradt, annak nincs sok idei a felzárkózásra.
– Pavé 12 – Orchies
Hossz: 1.7 km
Nehézség: ***
Megtett táv: 199.5
Befutóig: 60
A szakasz két részből áll: az első keletnek tart, majd egy tanyánál a burkolat rövid szakaszra aszfaltos lesz, onnan ismét pavé kezdődik északi irányba. Az első rész esőben szörnyen sáros, a második végén pedig egyenesen elfogynak a kövek, így már lényegében kövekkel akadályozott földúton vagy éppen sárban halad a mezőny. Mivel a szakasz az autópálya tőszomszédságában található, itt mindig nagy a nézősereg.
– Pavé 10 – Mons-en-Pévèle
Hossz: 3 km
Nehézség: *****
Megtett táv: 211
Befutóig: 48.5
2006-ban iktatták be újra ezt az igen nehéz szakaszt, azóta kötelező értékű. Itt történt George Hincapie híres bukása, amikor a villanyak egyszerűen kettétört. Mons-en-Pévèle emelkedővel indul, felülete nagyon egyeletlen, töredezett, az út széléről pedig majnem garantált a kicsúszás. Nincs jó csapás: mindenki választ egyet, aztán újratervez és újratervez… A szakasz vége valamivel könnyebb, de még ez is bőven igényen odafigyelést, erőt és technikai tudást.
Csendélet
– Pavé 6A – Cysoing à Bourghelles
Hossz: 1.3 km
Nehézség: ****
Megtett táv: 232.5
Befutóig: 27
Rövid, de borzasztóan nehéz szakasz. Cysoingnál még egy egész jó útfelület várja a mezőnyt, amely métereken belül megváltozik: a hiányos borítás kősivataghoz hasonlatos, jobb volna, ha a maradék kő ott sem lenne! Kerülgetni ezeket nem lehet, nincs hova lehúzódni. A nyeregben ülve fájdalmas, kiállva pedig hajthatatlan. Gyakoriak a bicajosok közti ütközések: itt taszajtotta le az útról Gusev a bombaformában lévő világbajnok Ballant a 2006-os versenyen. Mivel közel a belga határ, flamandok tízezrei lepik el ezt, illetve a további három pavé szakaszt, a sárga zászlók lengik végig az utat.
– Pavé 6B – Bourghelles à Wannehain
Hossz: 1.1 km
Nehézség: ****
Megtett táv: 235
Befutóig: 24.5
Ha az előző szakaszt nehéznek írtuk le, akkor mit mondjunk erről? A pokolhoz vezető út minden bizonnyal erre halad. Megváltás az utolsó jobbkanyar, amely visszavezet a civilizációba!
– Pavé 5 – Camphin-en-Pévèle
Hossz: 1.8 km
Nehézség: ****
Megtett táv: 239.5
Befutóig: 20
A TGV gyorsvasút mellett halad a legendás 5-ös számú pavé felvezető része, majd egy éles balkanyar után megkezdődik a közel 2 km-es erőpróba. Az út sík, az első farmig még egész jó felülettel rendelkezik, majd jelentősen romlik. Itt gyakran láthatunk látványos akciót, mivel már mindössze 20 km van a velodromig. Az izgalmakhoz az ittas belga szurkolók üdvrivalgása adja meg az alaphangulatot. Akiben van még erő, az kemény tempót diktálhat, akiben már hálni jár a lélek, az képtelen gyorsan haladni az egyenetlenségeken.
– Pavé 4 – Carrefour de l’Arbre
Hossz: 2.1 km
Nehézség: *****
Megtett táv: 242.5
Befutóig: 17
A Trouée d’Arenberg mellett ez a Párizs-Roubaix másik ikonikus szakasza, összefoglalása mindannak, amiről maga a verseny szól. A pavé első része egy farm mellett halad, mellette kis erdő, és itt az út sem annyira rossz minőségű. Nyílegyenesen folytatódik keresztül a gabonatáblán, majd egy kilométer megtétele után derékszögben balra fordul: itt látható az az egyetlen fa, amelyről a szakasz a „kereszteződés a fánál” nevét kapta. Egy büfét is látunk a keresztezősében, amely ma már nem kizárólag a verseny ideje alatt üzemel, hanem az egész évben fogadja a Párizs-Roubaix iránt érdeklődő túristákat.
A szakasz útfelülete végig borzalmas, néhol javul, de korai az öröm, mivel ismét elromlik. Sok a kockakőhiány, az elfordult, túlságosan kiálló darab, amelyre hajtva esélyes mind a bukás, mind a defekt. Nincs egyértelmű ideális nyomvonal: mindenki improvizál. A szakasz vége már nem olyan szörnyű, de ekkorra már a fáradtság olyan szintet érhet el a versenyzőkben, hogy a legegyszerűbb helyzetekben végzetes hibákat követnek el. Ha szökevénycsoport kezdi meg a szakaszt, akkor valaki általában itt megpróbálja a végső támadást. Boonen és Cancellara egyöntetűen szereti ezt a szakaszt.
Fausto Coppi útban a győzelem felé egy a háborúban lebombázott észak-francia kisvárosban, majd a célban, meggyötörten interjút ad
Győztesek
1896: Josef Fischer
1897: Maurice Garin
1898: Maurice Garin
1899: Albert Champion
1900: Emile Bouhours
1901: Lucien Lesna
1902: Lucien Lesna
1903: Hippolyte Aucouturier
1904: Hippolyte Aucouturier
1905: Louis Trousselier
1906: Henri Cornet
1907: Georges Passerieu
1908: Cyrille Van Hauwaert
1909: Octave Lapize
1910: Octave Lapize
1911: Octave Lapize
1912: Charles Crupelandt
1913: François Faber
1914: Charles Crupelandt
1915–1918: elmaradt (I. világháború)
1919: Henri Pelissier
1920: Paul Deman
1921: Henri Pelissier
1922: Albert Dejonghe
1923: Henri Suter
1924: Jules Van Hevel
1925: Felix Sellier
1926: Julien Delbecque
1927: Georges Ronsse
1928: André Leducq
1929: Charles Meunier
1930: Julien Vervaecke
1931: Gaston Rebry
1932: Romain Gijssels
1933: Sylvère Maes
1934: Gaston Rebry
1935: Gaston Rebry
1936: Georges Speicher
1937: Jules Rossi
1938: Lucien Storme
1939: Emile Masson
1940–1942: elmaradt (II. világháború)
1943: Marcel Kint
1944: Maurice De Simpelaere
1945: Paul Maye
1946: Georges Claes
1947: Georges Claes
1948: Rik Van Steenbergen
1949: Serse Coppi és André Mahe (az élen hajtó Coppit rossz irányba terelték a szervezők)
1950: Fausto Coppi
1951: Antonio Bevilacqua
1952: Rik Van Steenbergen
1953: Germain Derijcke
1954: Raymond Impanis
1955: Jean Forestier
1956: Louison Bobet
1957: Alfred De Bruyne
1958: Leon Van Daele
1959: Noel Fore
1960: Pino Cerami
1961: Rik Van Looy
1962: Rik Van Looy
1963: Emile Daems
1964: Peter Post
1965: Rik Van Looy
1966: Felice Gimondi
1967: Jan Janssen
1968: Eddy Merckx
1969: Walter Godefroot
1970: Eddy Merckx
1971: Roger Rosiers
1972: Roger De Vlaeminck
1973: Eddy Merckx
1974: Roger De Vlaeminck
1975: Roger De Vlaeminck
1976: Marc Demeyer
1977: Roger De Vlaeminck
1978: Francesco Moser
1979: Francesco Moser
1980: Francesco Moser
1981: Bernard Hinault
1982: Jan Raas
1983: Hennie Kuiper
1984: Seán Kelly
1985: Marc Madiot
1986: Seán Kelly
1987: Eric Vanderaerden
1988: Dirk Demol
1989: Jean-Marie Wampers
1990: Eddy Plankaert
1991: Marc Madiot
1992: Gilbert Duclos-Lassalle
1993: Gilbert Duclos-Lassalle
1994: Andrej Csmil
1995: Franco Ballerini
1996: Johan Museeuw
1997: Frederic Guesdon
1998: Franco Ballerini
1999: Andrea Tafi
2000: Johan Museeuw
2001: Servais Knaven
2002: Johan Museeuw
2003: Peter Van Petegem
2004: Magnus Bäckstedt
2005: Tom Boonen
2006: Fabian Cancellara
2007: Stuart O’Grady
2008: Tom Boonen
2009: Tom Boonen
2010: Fabian Cancellara
2011: Johan van Summeren
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rizs%E2%80%93Roubaix_ker%C3%A9kp%C3%A1rverseny
http://www.guardian.co.uk/technology/2006/apr/05/fitness
http://autobus.cyclingnews.com/road/2006/apr06/roubaix06/?id=/features/2006/woodland_hell_of_the_north
Bicycling Australia
Velonews
