Home Blog Page 840

Izgalmas versenyek és fergeteges hangulat Nove Mestóban – Ott jártunk!

Pauline Ferrand-Prevot kiegyensúlyozottnak tűnt a rajt előtt

Az idei harmadik cross country világkupát Csehországban rendezték, ahonnan helyszíni beszámolóval jelentkezünk. A futamoknak több magyar indulója is volt!

Az egész hétvégés program szombati napján a junior és női U23-as futamokat rendezték. Érdekes volt látni, hogy mekkora erő- és kerékpár kezelési különbség van a mezőny eleje és vége között. A junior nőknél magyar indulóként Megyaszai Lilla (Cube-Csömör) a 29. helyen fejezte be a versenyt. Az első helyen papírforma szerint egy svájci lány, Nicole Koller végzett. Eredménylista

Megyaszai Lilla
Megyaszai Lilla

Az utánpótlás fiúk megmérettetése meglepetésre dán sikerrel zárult, Simon Andreassen rajt-cél győzelmet aratott. Dina Márton (Kross – PCCC) technikai gondok miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt, a bal hajtókarja valamilyen oknál fogva lelazult. Erdélyi Attila (Cube -Csömör) egy kör hátrányban, 88.-ként végzett. Eredménylista

Erdélyi Attila
Erdélyi Attila

Az U23-as lányoknál már az első körben megtörtént a dráma, ugyanis a legnagyobb esélyes, világkupa összetettet is vezető Jenny Rissveds (SCOTT-ODLO MTB Racing) lánca leesett és beszorult a hajtókar és a váz közé.

Jenny Rissveds
Jenny Rissveds

Keményen küzdött, végül a 8. helyig sikerült felzárkóznia, de az összetett vezetést elvesztette Helen Groberttel (Focus XC Team) szemben, aki 4. lett. Az első Margo Moschetti (SCOTT – La Clusaz) közel két perccel verte a második Yana Belomoinát (Betch.nl Superior Brentjens). Eredménylista

Helen Grobert
Helen Grobert

A szombati családias légkört vasárnap már izgatott, fesztiválhangulatot árasztó tömeg váltotta, érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Kulhavy-fanatikusok a tribünön, Ondrej Cink pólós szurkolói csoportok a pálya különböző pontjain, rengeteg cseh zászló, kürtök, dudák, kereplők és sör.

Az U23-as fiúk futama 9 órakor rajtolt, két magyar indulóval. Meggyesi Gergő (PCCC-Rose) 127., míg Báthory Bercel (PCCC-Rose) 125. lett, mindketten 3 kör hátránnyal fejezték be a versenyt. Az élmezőnyben Michiel van der Heijden (Giant Pro XC Team) és Jordan Sarrou (BH Suntor) harcát láthattuk a győzelemért, amit végül előbbi szerzett meg. Eredménylista

U23 férfi rajt
U23 férfi rajt

A felnőtt nők bemelegítését a csapatsátraknál kémleltem, minden versenyzőn a rajt előtti izgalmat, stresszes arckifejezést lehetett felfedezni. Ez alól a kivételt egyedül Pauline Ferrand-Prevot (LIV Giant) jelentette, aki vidáman beszélgetett a sátorban.

Pauline Ferrand-Prevot kiegyensúlyozottnak tűnt a rajt előtt
Pauline Ferrand-Prevot kiegyensúlyozottnak tűnt a rajt előtt

Ami még érdekes volt, hogy a veterán német, Sabine Spitz (Haibike) országúti kerékpárt használt a melegítéshez, sőt még a rajtdepóba is azt vitette ki a szerelőjével.

Sabine Spitz bemelegítés közben
Sabine Spitz bemelegítés közben

Kis kavarodás volt a Specialized csapatnál, mert rajt előtt 10 perccel még nem találták Annika Langvad időmérő chipjét, de pont meglett a beszólításra.

A rajtkörben a mezőny végéről induló Ferrand-Prevot rögtön az élre állt és onnantól kezdve, végig legjobb köridőket hajtva folyamatosan növelte előnyét.

Ferrand-Prevot porig alázta a mezőnyt
Ferrand-Prevot porig alázta a mezőnyt

Az előző kettő világkupához hasonlóan Nove Mestóban is egy versenyző emelkedett ki a mezőnyből, ezúttal a francia lány, aki idén első világkupáján indult.

Pauline minden körben a leggyorsabb volt
Pauline minden körben a leggyorsabb volt

Viszont nem tétlenkedett eddig sem a szezonban, hiszen országúton is aktív, Marianne Vos csapattársaként például megnyerte a női Fleche Wallonne-t. Teljesítménye több mint meggyőző , a többieknek esélye sem volt ellene.

Nagyon jól éreztem ma magam, jó formában vagyok a szezon kezdete óta. Megpróbáltam akkora különbséget kialakítani a versenytársakkal szemben amekkorát csak tudok és megtartani a célig. Az ötödik sorból indultam, nem gondoltam, hogy ilyen korán előre keveredek, kicsit meglepően hatott. Minden rendben volt, elkezdtem saját tempót menni. Úgy látszik az országúti edzések kifizetődtek – mondta Pauline.

A dobogós helyezésekért nagy csata zajlott, Catherine Pendrel (Luna Pro Team), Gunn-Rita Dahle (Multivan Merida) és Annika Langvad (Specialized) között.

Catharine Pendrel kulcscsonttörésből tért vissza
Catharine Pendrel kulcscsonttörésből tért vissza

Az ezüstérem végül a sérüléséből visszatérő kanadaié lett, aki kiváló állóképességről tett tanúbizonyságot.

Gunn-Rita még mindig a legjobbak között van
Gunn-Rita még mindig a legjobbak között van

Annika egy esés miatt szorult le a dobogóról, amit pont a technikai zóna fölött mutatott be. A bukás miatt a kormánya is elfordult, a szerelő ott állt mellette, de nem segíthetett, ugyanis a gond nem a technikai zónában történt, hanem a pálya egy a zónával párhuzamos szakaszán, ami gyakorlatilag két méterre volt onnan. Miután kézzel visszaegyengette a kormányt a szerelők már nem nyúltak hozzá, viszont a kulacs feladását is sikerült elhibázniuk.A viszontagságoknak meg is lett az eredménye, a dán hölgy még a legjobb ötből is kiszorult, hatodik lett. Negyediknek az ebben az évben remek formát mutató Irina Kalentieva (Oroszország) ért be, megelőzve az dél-afrikai világkupát toronymagasan megnyerő Jolanda Neff-et, akit most defekt és esés is sújtott.

Jolanda Neff üldözi Sabine Spitzet
Jolanda Neff üldözi Sabine Spitzet

Benkó Barbara a pénteki XCE futamon 14. helyen végzett, bíztatóan mozgott, de vasárnap nehéz napot fogott ki, 65. lett.

Barbi a következőket osztotta meg közösségi oldalán:

A mai napra nem igazán találom a szavakat… És az okokat. Valaki más ült a kerékpáromon, ez nem én voltam. Értetlenül állok az erőtlenségem előtt és borzasztó csalódott vagyok. Jól ment már pénteken is a sprint, tegnap is jól éreztem magam, fogalmam sincs mi történt ma, nem értem…

DE!! Ennyi magyart életemben nem láttam és hallottam még Világkupán, köszönöm a sok biztatást és szurkolást, a legeslegjobbak vagytok! Már csak miattatok is összekapom magam hamar! Köszönöm szépen!

Benkó Barbara
Benkó Barbara

Végül, de nem utolsó sorban a férfiak futama következett. Julien Absalon (BMC) top formában, Nino Schurter (SCOTT-ODLO MTB Racing) visszatért az országúti kitérőt követően, Jaroslav Kulhavy (Specialized) és Ondrej Cink (Multivan Merida) hazai közönség előtt. Hatalmas csatára volt kilátás.

A bemelegítés végső pillanatait sikerült elkapnom a rajtdepóban, ahova olasz létére elsőként Marco Aurelio Fontana (Cannondale) érkezett meg.

novemesto2014wc3
Marco Aurielio Fontana melegít

Az olasz nemzeti színű görgőkkel ellátott szabadgörgőn neki is állt még pörgetni. Nino Schurter később jött, de ő is felpattant a görgőre, miközben mellette csapattársa Florian Vogel csak Frischknechttel és a korábbi olimpiai bajnok, Miguel Martinezzel beszélgetett.

A startkörben meglepetésre egy olasz versenyző, Andrea Tiberi (Tropix-FRM) szakadt el a mezőnytől, Nino Schurterrel a nyomában. Az első körben aztán helyreállt a világ rendje, Tiberi leszakadt, Nino pedig Martin Fanger (BMC) társaságában vezette a versenyt.

Nino Schurter nyomában Martin Fanger
Nino Schurter nyomában Martin Fanger

A csehek már elkezdhettek bosszankodni, hiszen fiatal reménységük, Cink defektet kapott, viszont Kulhavy ekkor a harmadik pozícióban volt, amit onnan is lehetett tudni, hogy iszonyatos hangzavart csaptak a helyiek, amikor közeledett. A francia ikon, Julien Absalon is pórul járt, aki a letörésen esett el.

Absalon esése videón:

Julien Absalon végül 5. lett
Julien Absalon végül 5. lett

A második körben a Kulhavy szurkolók is fogták a fejüket, hiszen a helyi hős, Jarda defektet kapott. Nála ezután láncproblémák is jelentkeztek, feladta a versenyt. Az élen Schurter tovább diktálta az iramot, de Fanger csak nem akart leszakadni, ezzel pár nehéz pillanatot okozva a világbajnoknak. Hátulról jó tempóval Stéphane Tempier (BH Suntour) is közeledett, valamint a BMC legénység is felzárkózóban volt Absalonnal és a német bajnok Moritz Milatz-cal.

Moritz Milatz remekelt
Moritz Milatz remekelt

Egy katonát vesztett a svájci alakulat a harmadik körben, Lukas Flückiger defekt miatt maradt le. A verseny az utolsó előtti körben dőlt el, Fanger az egyik sziklás lejtőn defektet kapott. Schurter innentől kezdve uralta a helyzetet és magabiztosan zsebelte be idei első világkupa győzelmét. Második Stéphane Tempier, míg harmadik az okos versenyzést bemutató Moritz Milatz lett. A negyedik pozícióért Daniel McConnel lesprintelte a kétszeres olimpiai bajnok Absalont.

A tervem az volt, hogy gyorsan rajtolok, mert Absalonnak problémái szoktak lenni a start után. Jól is rajtoltam, végig elöl voltam. A verseny közepe felé nem éreztem olyan jól magam, de aztán Martin defektet kapott és egyedül maradtam az élen, mindent beleadtam. Szerencsére gond nélkül célba értem. Nagyon örülök a harmadik győzelmemnek itt – foglalta össze Nino.

Parti András (Waberer ’s Areus Cube) kiválóan helyt állt, 34. helyével olyan neveket utasított maga mögé, mint a dél-afrikai bajnok Philip Buys vagy a Multiva Merida csapat sztárja Rudi van Houts. Juhász Zsolt (Waberer ’s Areus Cube) is jót ment, körhátrány nélkül ért célba, 60. lett.

Juhász Zsolt
Juhász Zsolt

Eredmények

Férfiak:

1. Nino Schurter (Scott-Odlo MTB Racing Team) 1:28:33
2. Stéphane Tempier (BH-Suntour-KMC) +0:00:08
3. Moritz Milatz (BMC Mountainbike Racing Team) +0:00:14
4. Daniel McConnell (Trek Factory Racing) +0:00:28
5. Julien Absalon (BMC Mountainbike Racing Team) +0:00:29
6. José Antonio Hermida Ramos (Multivan Merida Biking Team) +0:00:47
7. Florian Vogel (Scott-Odlo MTB Racing Team) +0:00:48
8. Fabian Giger (Giant Pro XC Team)0 +0:01:02
9. Andrea Tiberi (Tropix-Frm) +0:01:27
10. Thomas Litscher (Multivan Merida Biking Team) +0:01:28

34. Parti András (Waberer’s Areus Cube MTB) +0:06:10
60. Juhász Zsolt (Waberer’s Areus Cube MTB) +0:08:52

Teljes eredménylista

Nők:

1. Pauline Ferrand Prevot (Liv Pro XC Team) 1:26:50
2. Catharine Pendrel (Luna Pro Team) +0:02:50
3. Gunn-Rita Dahle Flesjaa (Multivan Merida Biking Team) +0:03:30
4. Irina Kalentieva (Oroszország) +0:04:05
5. Jolanda Neff (Liv Pro XC Team) +0:04:36
6. Annika Langvad (Specialized Racing XC) +0:04:44
7. Alexandra Engen (Ghost Factory Racing) +0:04:45
8. Sabine Spitz (Sabine Spitz Haibike Pro Team) +0:04:46
9. Katrin Leumann (Ghost Factory Racing) +0:05:07
10. Blaza Klemencic (Feenstra Felt Pb Kenda Bike Team) +0:05:21

65. Benkó Barbara (Focus XC Team) +2kör

Teljes eredménylista

.

Eplényből startol a Nyugat Maraton Kupa!

Május 31-én szombaton kezdetét veszi a 2014-es Nyugat Maraton Kupa. A sorozat tavaly indult útjára és már az első évben közel 1000 résztvevő gondolta úgy, hogy próbára teszi magát valamelyik versenyünkön.

Idén új helyszínnel kedveskedünk a versenyzőknek. Az eplényi futamnak a Bringaréna szolgál központjául. A remek adottságoknak köszönhetően számos kiegészítő program kipróbálására lesz majd lehetőség a kilátogató nézők számára is. Az előnevezés már lezárult, de pénteken és szombaton is lesz lehetőség még a helyszínen nevezni 7000 Ft-os áron. Az útvonal kapcsán érintett erdészetek kérésére apróbb módosítást kellett eszközölnünk az útvonalon. A végleges nyomvonalat, szintrajzot és a frissítő pontok helyét (ahol a High5 termékeivel találkozhattok) a verseny honlapján találjátok.

P1020121
A sorozat növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több támogató gondolja úgy, hogy érdemes mellénk állni. A Karthago Tours-nak köszönhetően értékes utazási utalványokat sorsolunk majd ki. A nyereményekről részletesebben itt olvashattok.

A fiatalabb korosztály a Nelson Bike Gyerekversenyén mérhetik majd össze tudásukat. A kétnapos fesztivál, melynek egyik alappillére a Nyugat Maraton Kupa, még számos programmal várja a kerékpársport iránt érdeklődőket, XCO Mk, Bike Safe BRM túra, Kerékpár tesztelési lehetőség, Trike bemutató, váz és kerékhajító verseny, ….. A programokról bővebben a sorozat és az Eplény Bike Fest oldalán tájékozódhattok.
molino logóval
A sok érdekes programokon kívül egy meglepetéssel is készülünk a számotokra. Várunk mindenkit a Nyugat Maraton Kupára az Eplény Bike Festen!

Üdvözlettel: A Szervezők

.

.

Trelock LL400 többfunkciós kerékpárzár

trelock_ll400_6A Trelock LL400 U-lakat egy innovatív, többcélú kerékpár-kiegészítő. Mint kerékpárzár is hatékony eszköz, lévén egy rendkívül erős, edzett alapanyagból, kialakított U-lakat, de emellett a nyeregcsőre rögzítve csomagtartó, és a hozzáadott huzat segítségével akár hátsó sárvédőként is használható. Az LL400 kifejezetten MTB és trekkingkerékpárok számára tervezte a kiváló német zárspecialista.

A Trelock LL400 funkcionalitásának biztosítása szerintünk zseniális: a nyeregcsőre felszerelt tartóba lehet behelyezni a lakatot, így rá is tudunk pakolni, de ha szükséges, akkor a Trelock skáláján 4-es szintű védelmet nyújtó kerékpárzárként is alkalmazható, így akár éjszakára is kint lehet hagyni vele a szeretett kétkerekűt. A Trelock LL400 alapanyaga Tredur acél, 5 tűs PLCTM cilinderzárral rendelkezik, így kiemelkedő biztonságot nyújt a megfúrás, hajlítás és tolvajkulcsok ellen is. Természetesen automatikusan záródik, és 3,5 tonnás szakítószilárdsággal bír. A kulcsot kód alapján lehet pótolni, ha szükséges, és a hozzá adott huzat segítségével pedig akár még sárvédőként is funkcionálhat.

trelock_ll400_2

Egyetlen kerékpárlakatokat gyártó cég sem próbálja elhitetni velünk, hogy minden egyes termékük véd mindenféle lopási módszer ellen – így a Trelock sem. A biztonságot bizony meg kell fizetni, és a kerékpár értéke, valamint a használat módja határozza meg, hogy milyen lakatra érdemes beruháznunk. Az eligazodásban segít a Trelock biztonsági szintet jelölő 6 lépcsős besorolása. A hierarchia legalján a vékony kábelzárak helyezkednek el, a legtetején pedig a már szinte vághatatlan U-lakatok. A különböző zármodellek közötti eligazodást pedig egy logikus számkódolás segíti a Trelocknál: az első két betű a termék jellegére utal, az ezt követő számsor pedig a típusára. Ezen belül a lakatoknál a számsor első tagja a biztonsági szintre is utal, eme logika alapján a most bemutatott LL400-as négyes biztonsági szintet nyújt tulajdonosának.

trelock_ll400_1

trelock_ll400_5Az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni a kerékpár lezárásakor:

  • Hol parkol a felügyelet nélkül hagyott kerékpár?
  • Milyen hosszú időre hagyjuk a kerékpárt felügyelet nélkül?
  • Mekkora a felügyelet nélkül hagyott kerékpár értéke?

 

A TRELOCK ajánlása szerint:

  • Biztonsági szint 1-3: Napközbeni, rövid idejű parkolás
  • Biztonsági szint 4-6: Hosszú idejű, bizonyos környékeken akár éjszakán át is tartó parkolás.

[divider scroll_text=”Trelock LL400″]
Jellemzők:

  • TREDUR acél: a nagy keménységű edzett külső réteg, ütés, vágás, és fűrészelés ellen, míg a szívós belső mag a fagyasztás, és a hajtogatás ellen nyújt védelmet
  • Trelock biztonsági szint: 4 (alapfokú védelem profi tolvajok ellen)
  • PLCTM 5 tűs cilinder zár: a Trelock nagy pontosságú, és eredeti szabványok szerint kialakított zárbetétje kiemelkedő biztonságot nyújt, megfúrás, valamint külső manipuláció elleni védelemmel is rendelkezik.
  • automatikusan záródó zárszerkezet
  • csapszeges reteszelés
  • korrózióvédelemmel ellátott felületek.
  • 3,5 tonna Szakítószilárdság
  • 10 kg csomagtartó-teherbírás
  • kulcs szerviz: a linken keresztül regisztrálhatja kulcs kódját, és ezen szolgáltatás igénybevétele esetén nem kell aggódnia, ha elvesztené a kulcsait, mivel bármikor kényelmesen rendelhet tartalék kulcsot.
  • 106×260 méret, 155 mm-es rúdátmérő

[divider scroll_text=”Trelock LL400″]

Bikestore24.hu ár: 23.200.- Ft

További információ a webshop honlapján

Lapierre Sensium 200 kerékpárteszt: táv, meredekség nem számít!

Lapierre Sensium 200

Amikor meghallottam, hogy először fogok Lapierre kerékpárt tesztelni, természetesen az FDJ csapat által használt gyönyörű országútik jutottak eszembe…

Lapierre Sensium 200
Lapierre Sensium 200

Nos a tesztalany végül nem Nacer Bouhanni – azóta többszörös Giro-szakaszgyőztes – csúcsgépe lett, hanem egy komfort-országúti, de szerencsére a jobbik fajtából. Mielőtt azonban rátérnénk a Lapierre Sensium 200 bemutatására, pár szóban a márkáról, és az országúti palettáról, lévén idén kezdődött igazából a hazai forgalmazás.

Az LP-logo egybeforrt az FDJ csapattal és a versenysporttal
Az LP-logo egybeforrt az FDJ csapattal és a versenysporttal

A Lapierre országútikról fontos tudni, hogy tényleges együttműködés folyik a profi csapat és a francia fejlesztők között, a főhadiszállásuk is közel van egymáshoz. A cég dolgozói mondhatni kivétel nélkül kerékpároznak, nem csak munka, inkább szenvedély számukra a bringázás a cég filozófiája szerint. Aki látta már közelről a legjobb Lapierre gépeket, ezt tanúsíthatja, a profi mezőnyben is előkelő helyen lennének, ha lenne gyártók közötti összevetés.

Irány a János-hegy, akár a kilátóig, ne félj, találsz megfelelő áttételt!
Irány a János-hegy, akár a kilátóig, ne félj, találsz megfelelő áttételt!

A gyár egyébként 68 éves múltra tekint vissza, 1946-ban, Dijonban alapította Gaston Lapierre, és azóta is fia, majd unokája irányította a céget. Érdekesség, hogy Európában a mountain bike piac egyik úttörője volt a Lapierre, és azóta is élen járnak, sokan esküsznek össztelós bringáikra. A sport támogatása is mindig fontos volt számukra, és nem csak országúton mondhatják ezt el magukról, hanem gyári hegyikerékpár csapatot is szponzorálnak.

Igényes részletek, nem csak a csúcsmodellen
Igényes részletek, nem csak a csúcsmodellen

Országúti vonalon jelenleg a Xelius kerékpárok jelentik a csúcsot, a különböző csöveket a terhelésnek és az elvárt komfortnak megfelelően különböző keresztmetszettel, falvastagsággal és karbonszerkezettel készítik. Ez az elgondolás leszivárog az általunk is tesztelt Sensium karbonvázakig is, valamint a Lapierre honlapon kiemelik, hogy a tervezésnél nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a váz és a villa menettulajdonságai tökéletes harmóniában legyenek. Esetünkben egy hosszú kemény hegyeken, hosszú kemény túrákra is vállalkozó országúti műkedvelő igényeit próbálták kielégíteni, nézzük, hogy sikerült…

A Lapierre feliratok felülről...
A Lapierre feliratok felülről…

Karbonváz-karbonvilla:

A fekete-kék Sensium karbon váz igencsak szemrevaló, a festés minősége kiváló, a díszítések ízlésesek. Nem olyan hivalkodó, mint az FDJ team-design, de cserébe nehéz olyan embert találni, akiben visszatetszést kelt. A tesztelt 52-es bringa geometriája számomra „komfortos” volt, bár egy hosszabb 120-as stucnival lett volna az igazi. Méretéhez képest a homlokcső kimondottan magas (16 cm), a felsőcső nem túl hosszú (vízszintesen 54,5 cm), vagyis a megszokottnál kicsit felegyenesedettebb testtartásban tekerhettem.

...és alulról látszanak
…és alulról látszanak

A szögek laposabbak egy klasszikus versenygépénél (72,5 fokos fejcsőszög, 73 fokos ülőcsőszög) ez stabil futást eredményez, a magasan elhelyezkedő kormánnyal együtt már kissé lomha irányítást is. Hangsúlyoznám azonban, hogy ami nekem „lomha irányítás”, az a célközönségnek „biztonságos érzés”, tehát komfort országútiként nézve teljesíti a funkcióját, harmonikus országúti sportkerékpár, és jó vele kicsit egyenesebb derékkal tekerni.

merev középrész
merev középrész

Ha már az összhangnál tartunk, igaznak bizonyult a honlapon olvasható kiemelés a hátsó és az első villa harmóniájáról, valóban egységesen kényelmes a gép. A recegő utakat remekül csillapítja, és az egyik legcsendesebb bringa, amivel valaha mentem. Ami nem tetszett, hogy – a rövid stucninak és a kissé lapos homlokcsőszögnek köszönhetően – ha kiállok a nyeregből, a szokásosnál kicsit jobban csuklik ide-oda az eleje, de ez csak akkor zavaró, amikor a saját bringámról átülök, egy idő után már fel sem tűnt.

Papucsok az erősebb fajtából
Papucsok az erősebb fajtából

Felszereltség:

Az avatott szemeknek a Lapierre Sensium 200 kerékpáron talán előbb tűnik fel messziről a triplatányéros (50-39-30) hajtómű, mint bármi más. Ne legyünk álságosak, tudjuk, hogy versenyző körökben ez ciki, még az egyébként jól kihasználható kompaktra is sokszor tesznek becsmérlő megjegyzéseket, akik az 53-39 „szent kettősségben” hisznek. A Sensium viszont nem egy „versenykerékpár”, hanem komfortos országúti sportkerékpár, koncepciózusan a „tripla 105-ösre építve.

Tripla hajtómű
Tripla hajtómű

Annak ellenére, hogy a 30-as tányért csak a láncvonalak ellenőrzése során próbálgattam, tudom, hogy bizonyos emelkedőkön jól jöhet. Itt most nem Dobogókőben kell gondolkozni, hanem inkább a kilométereken át 8-9%-os emelkedők jutnak eszembe külföldi túrákról, de valakinek a Mátraháza-Kékestető közötti szakaszra is jól jöhet már. Egy komfort kerékpárnál pedig az 53-at ne hiányoljuk, az versenyeken kell csak. Ha az ember saját szórakoztatására bringázik, nem akarja majd minden áron a lejtőn lószolva 53-11-et hajtani…

Hátul 11-25-ös sor viszonylag finom átmenetekkel
Hátul 11-25-ös sor viszonylag finom átmenetekkel

Mi lehet még az előnye a triplának a kompakttal szemben? Például a finomabb áttételezés, a 11-25-ös sorral szinte csak az 50-es nagytányért használtam, és jól esett, hogy nincs nagy ugrás a váltások között. Például egy dobogókői emelkedő forgatva nagytányéros, és mondjuk a 23-as és 25-ös fogat váltogatva kellően finom az átmenet. Ez a jelenség érvényes a 39-es középtányért hajtva is, ugyebár összehasonlíthatatlanul kellemesebb váltani a 39/11-25-öt, mint mondjuk a 34/11-28-at, amiben már 17-es fog sincs. Vagyis ha kompakttal próbálunk hasonlóan pöris áttételt kapni, mint a 30-25, az a 34-28, de ezzel viszont le kell mondanunk kistányéron és nagytányéron is a finomabb átmenetekről. Nem beszélve arról, hogy ha a Giro-szakasznézőbe megyünk a Monte Zoncolan-ra, akkor a 30-30 is jól jöhet akár…

Belül vezetett bowdenek, melyek a design részei is
Belül vezetett bowdenek, melyek a design részei is

Mik a hátrányai a triplának? Persze, ne legyünk álságosak, bizonyos körökben ronda és ciki, de igazából csak a „manökenek” között, akik úgyis „lefikázzák” a kompaktot is, nem kell foglalkozni velük. Ami szakmailag érdekesebb kérdés, a láncvonal és a Q-faktor. Nos, a láncvonal kevésbé jó a nagytányér-pöri felállásban, mint egy duplán, de még használható, váltásproblémák nem történtek, mondjuk nem is kopott a sor és a lánc sokat ennyi idő alatt. A 39-es középtányérról pont kiváló a láncvonal a teljes sorra, közepes kondiban lévő hobbikerékpárosoknak ez remek hír! A 30-as tányérral pedig nyilván nem a 11-13 tartományt használja majd az ember. A szélesebb Q-faktort én nem sorolnám a hátrányok közé, ez megszokás kérdése, anatómiai szempontok szerint pedig a befelé álló boka („terpeszben tekerés”) sokkal kevésbé sérülésveszélyes, mint a kifelé álló („x-lábú tekerés”).

25-ös gumik, és még szélesebbnek is van hely
25-ös gumik, és még szélesebbnek is van hely

A tripla hajtómű-kérdést úgy érzem, kiveséztük, de ha valaki mégis kompaktot választana inkább egy komfort országútihoz, választhat olyat is a Lapierre Sensium palettáról, s szerintem érdekessé tette a tesztet, hogy most pont egy triplás kerékpárt kaptunk. A felszereltségben a Shimano 105 szett egyhangúságát a Tiagra sor és lánc töri meg, egyébként még a kerekek is 105-ös szintű Shimano modellek, masszívak és szépen futnak. Felhívnám azért a figyelmet, hogy ez az utolsó generációs 105-ös szett, jövőre a Shimano középkategória is 11 sebességes lesz hátul. Miután mostanában több bringán használtam 11-es Ultegrát, a 105-ös fékváltókarral kimondottan”munkásabbnak” tűnt a váltás, a pontosságára azonban nem volt egyszer sem panaszom.

Ritchey kormány és stucni
Ritchey kormány és stucni

A kormány, stucni, nyeregcső hármas Ritchey Comp modell, nem könnyű darabok, ezeken hamar lehetne spórolni 2-300 grammot a cserével. Ebbe a vonulatba illeszkedik a Selle Italia X1 nyereg is, amiről viszont elmondanám, hogy kimondottan komfortos. Ha már súlymegtakarítást említettem, nyilván a 25 mm széles Michelin Dynamic Sport külsők cseréjével és ultralight belsőket betéve is rögtön leugrana kb. 200 gramm, de ezt a bringát eleve 25-ös, szélesebb gumikhoz tervezték. Még a 28-as is bőven elférne elöl-hátul, ami a pilisi vagy bükki utak állapotát figyelembe véve nem utolsó szempont.

És még a hazagurulás is kényelmesebb!
És még a hazagurulás is kényelmesebb!

Műkedvelők figyelmébe:

Összességében a Sensium 200 egy jól definiálható kerékpár, minden szempontból a kevésbé verseny-orientált, igényes hobbikerékpárosokat célozza meg. Akiknek fontosabb a kényelem, vagy az, hogy választhassanak optimális áttételt a meredek emelkedőkön is, mint az, hogy olyan bringán tekerjenek, mint a Giro szakaszgyőztesei. Ennek ellenére a design abszolút Lapierre-es, menő, messziről látszik, hogy igényes sportszerrel van dolgunk.

Infobox:
A Lapierre Sensium 200 kerékpár a gyártó honlapján IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Származási hely: Franciaország
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: 46-58 cm sloping (3 cm-enként)
Alkatrész-garancia: 2 év
Ajánlott fogyasztói ár: 499 990 Ft

Műszaki adatok:
Váz: Lapierre Sensium
Villa: Lapierre Carbon
Fékek: Shimano 105
Lánc: Shimano Tiagra 10s
Hajtómű: Shimano 105 tripla 50-39-30
Középrész: Shimano Pressfit
Első váltó: Shimano 105
Hátsó váltó: Shimano 105
Fékváltókar: Shimano 105 (3×10)
Fogaskoszorú: Shimano Tiagra 10s 11-25
Kormány: Ritchey Comp
Kormányszár: Ritchey WTD 4 Axis
Kerekek: Shimano WHR 501
Nyereg: Selle Italia X1
Nyeregszár: Ritchey WTD 2 csavaros
Gumik: Michelin Dynamic Sport 25 mm

Geometriai adatok:

Lapierre Bikes Road Sensium Geometry Chart
Méret XS S M L X
Ülőcső-hossz ** 460.0″ 490.0″ 520.0″ 550.0″ 580.0″
Felsőcső-hossz * 520.0″ 532.0″ 547.0″ 565.0″ 585.0″
Stack 517.0mm 538.0mm 559.0mm 579.0mm 600.0mm
Reach 377.0mm 378.0mm 376.0mm 382.0mm 390.0mm
Fejcső-hossz 120.0mm 140.0mm 160.0mm 180.0mm 200.0mm
Fejcső-szög 71.5° 72.0° 72.5° 73.0° 73.5°
Ülőcső-szög 74.5° 74.0° 73.0° 72.5° 72.0°
Láncvilla-hossz 412.0mm 412.0mm 412.0mm 412.0mm 412.0mm
Középrész-magasság -67.0mm -67.0mm -67.0mm -67.0mm -67.0mm
Stucni-hossz 90.0mm 90.0mm 100.0mm 110.0mm 120.0mm
Kormány szélesség 400.0mm 420.0mm 420.0mm 420.0mm 440.0mm
Hajtókar-hossz 170.0mm 172.5mm 172.5mm 172.5mm 175.0mm
Nyeregcső-hossz 300.0mm 300.0mm 300.0mm 300.0mm 300.0mm

* Vízszintesen mérve ** Középtől mérve

.

Készülj! Már csak 1 hónap a MERIDA Tour de Zalakarosig

Új útvonal a hosszú távon, ajándék fürdő és kalandpark belépő mindenkinek – 2014. Június 22-én, vasárnap ismét MERIDA Tour de Zalakaros – a szervezők sajtóközleménye:

A MERIDA Tour de Zalakaros a térség legjelentősebb kerékpáros rendezvénye, ahol az indulókat három távon várják, a nevezési díjat pedig mindenki „visszakapja” a rajtcsomag értékes ajándékaival. Bármely távon indulsz, a 2.200 Ft értékű zalakarosi fürdőbelépő és a 2.500 Ft értékű garabonci 7Vezér kalandpark belépő önmagában megéri a nevezést (ezeket egész hétvégén felhasználhatod). Nem beszélve az egyéb rajtcsomag ajándékokról, frissítő állomásokról és 500.000 Ft értékű tomboláról. Megéri? Bárkinek!

DSC_15996 (1024x678)

Június 22-én, a hosszú táv során megújult útvonalon a 127 km-es MERIDA országúti maratonnal, a 70km-es 7 Vezér Kalandpark teljesítménytúrával és 33km-es Karos-Spacsaládi túrával hívjuk a Zalai-dombság meseszép tájaira a bringázni vágyókat, utóbbi két táv a 14 éven aluliak számára ingyenes.

Június 21-én a rajtszám átvételen túl a kora délutáni ún. „warmup”ride a Merida Team CST versenyzőivel melegíti be a lábakat a zalai szőlődombokon, illetve a BikeFungyerekverseny, Zalakaros főterén. Bemutatót tart a nap zárásaként a legjobb magyar triálos, Hegedűs László és csapata is.

A rajtszámával mindenki tombolasorsoláson is részt vesz, melynek fődíja egy 320.000 Ft értékű 2014-as MeridaScultura 903LampreReplica kerékpár (vagy választhatóan, ugyanilyen értékű MeridaRide 93), emellett 8 db Karos-Spa wellness utalványt és további 50 bringás ajándékot sorsolnak a szervezők.

nyereménybicaj
nyereménybicaj

Az internetes előnevezés (mely megkönnyíti a résztvevők és a szervezők dolgát is) elérhető a www.tourdezalakaros.hu oldalon és 2014. június 13-án éjfélkor zárul. Az előnevezők részére az indulási díj kedvezőbb, több ajándékhoz juthatnak, névre szóló rajtszámot kapnak és előkészített rajtcsomagjukat sokkal gyorsabban átvehetik a helyszíni nevezőknél.

Mindhárom távon a frissítő állomásoknál technikai segítségnyújtás is lesz eszközök formájában a CST támogatásával.

A futamokról:

A maratonegy picivel hosszabb lett a tavalyinál, összesen 127 km és bekerült egy újabb fantasztikus emelkedő Gelsénél, mely Börzöncéhez hasonlóan, a tavaszi klasszikusok hangulatát idézi. Hogy miben más? Még egy kicsit Börzöncénél is meredekebb! 750 méter, de helyenként 20% fölötti a meredeksége. Ha Börzöncét szeretted, ezt a hegyet imádni fogod. A két emelkedő között pedig csak 10 km lesz a lazításra. A MeridaTour deZalakaros maraton indulói a rajtcsomagjukban egy Born energia szeletet is találnak, a pálya során lévő 2 frissítő ponton pedig a hagyományos dolgokon túl Born izotóniás ital gondoskodik a megfelelő energia utánpótlásról. A maraton legnehezebb, egyben leglátványosabb része egyértelműen a börzöncei emelkedő lesz, ahol másfél kilométer hosszan és átlagban 12-15%-os meredeken kell felkapaszkodni. A szervezők egy különdíjjal is készülnek, a hegyihajránál elsőként áthaladó bringás elviheti 1 évre a „Cima Börzönce” vándorserleget és 1 éves VELO magazin előfizetést is nyer. Újítás még az idei évben, hogy a korcsoportokat külön-külön is díjazzuk, illetve az első 200, a nevezési díjat befizető maratonozó egy elkülönített rajtblokkból indulhat előről.

DSC_16030 (1024x678)

A 7Vezér Kalandpark teljesítménytúra 70 km-es útvonalon halad, dimbes-dombos terepen. A teljesítménytúra végig aszfaltozott utakon vezet, így bármilyen kerékpárral teljesíthető, az útvonal során pedig három frissítő lesz, valamint szintén chipes időmérés az indulóknak.

A családok és kerékpáros túrázók számára kiváló lehetőség a formába lendüléshez a KAROS SPA Kis-Balaton bringa túra. A 33 km hosszú túra a zalakarosi főttéről indulva, kis forgalmú utakon és kijelölt kerékpárúton haladva kerüli meg a Kis -Balatont. A túra csúcspontja a Kányavári-sziget, ahol a második frissítő állomást is telepítik a szervezők, egyben hazánk egyik legszebb látványossága idilli fahídjával. A szigeten körbe egy ösvény is halad, így a fahídon átkelve körbekerékpározható a sziget is.

Kedvezményes szállásajánlatok és ingyenes parkolás

A Tour de Zalakaros résztvevőit a város 13 különböző kategóriájú szállása várja kedvezményes ajánlatával. A szállások lefoglalhatóak a www.tourdezalakaros.hu honlapon keresztül. Kiemelt szállás partnerünk az idei évben is a 4 csillagos Karos-Spa, mely egy speciális csomagajánlattal készült. A 12.900 Ft-os ár már 1 éjszaka esetén is foglalható, tartalmazza a félpanziót, wellness használatot és ingyenes nevezést a családi túrára.

Az eseményin indulóit rajt/cél terület közvetlen közelében nagyméretű, ingyenes parkoló is várja, de a parkolás egyéb Zalakaroson belül mindenütt ingyenes. A MERIDA-Tour de Zalakaros hivatalos ásványvize 2014-ben a Primavera lesz, melyet az indulók szénsavmentes 0,5 l-es kiszerelésekben a célban és a frissítőállomásokon is megtalálnak.

TDZ2014_sajtoanyag1

Programterv:

2014.06.20., Péntek:

– 16’00 – 20’00-ig: Rajtszám átvétel előnevezőknek és helyszíni nevezés a zalakarosi főtéren

 

2014.06.21., Szombat:

– 12’00 – 20’00-ig: Rajtszám átvétel előnevezőknek és helyszíni nevezés a zalakarosi főtéren

– 16’00-17’00: BikeFun gyerek verseny a zalakarosi főtéren a Kerékpáros Centrum előtti parkolóban.

– 17’00- 18’30: MeridaTour de Zalakaros Warm-upride a Merida Team CST tagjaival. Másfél órás közös tekerés Meridás versenyzőkkel a Kis-Balaton körül. Indulás a zalakarosi főtérről a Kerékpáros Centrum elől.

– 18’30-19’00: Hegedűs László triál bemutatója

 

2014.06.22., Vasárnap:

– 07’00 – 09’30-ig: Rajtszám átvétel előnevezőknek és helyszíni nevezés a zalakarosi főtéren

– 09’30: Merida országúti maraton (127 km) rajthoz sorakozás

– 09’55 -10’00 : Köszöntő beszédek

– 10’00 : Merida országúti maraton (127 km) rajtja

– 10’05 : 7 Vezér Kalandpark teljesítménytúra (60 km) rajtja (Garabonc)

– 10’20: Karos-Spa Kis-Balaton családi bringatúra (33 km) rajthoz sorakozás

– 10’30 : Karos-Spa Kis-Balaton családi bringatúra (33 km) rajtja

– 11’30-tól: Karos-Spa Kis-Balaton családi bringatúra első célba érkezése

– 12’30-tól: 7 Vezér Kalandpark teljesítménytúra első célba érkezése

– 13’15-től: Merida országúti maraton első célba érkezése

– 15’00: Hosszú és középtáv eredményhirdetése

– 15’30: Tombola sorsolás

– 16’00: Esemény zárása

További információ, előnevezés, szállásfoglalás: www.tourdezalakaros.hu

Az esemény facebook oldala: www.facebook.com/TourDeZalakaros

.

Szilvásvárad Maraton: Cleppe és Dósa diadalmaskodott a Bükkben

fotó: Molnár Tibor

A múlt heti mostoha időjárás után ezúttal barátibb körülmények közt versenyezhetett az a közel 1200 versenyző, aki ma rajthoz állt a Specialized Maratonon Szilvásváradon. A férfiak hosszútávját a belga Wouter Cleppe (Alpinbike Team-Endura-Giant-High5) nyerte Vígh Zoltán és Szatmáry András (Waberer’s Areus Cube MTB Team) előtt. A nőknél a leggyorsabb idén is a Vitalitás SE-Kross versenyzőnője, Dósa Eszter volt.

A nők középtávján abszolút második helyre Cseh Veronika (Alpinbike Team-Endura-Giant-High5), harmadikra a dobogókon friss húsnak számító Surán Mónika (Ogre Bike Team) érkezett.

fotó: Molnár Tibor
fotó: Molnár Tibor

A Szilvásvárad maraton sem a régi. Hol vannak már azok az idők, amikor t#kig érő sárban, csendesen hulló esőben vártunk Bíró Ádám „fájööör”-jére? No persze bizonyára többen választották volna előre a szárazabb pályát, mint hogy nyakig sárosan menjenek haza. Idén a 13-as szám inkább szerencsét hozott Tarnai Csaba szervezőnek is, aki már tizenharmadszorra rendezte meg a 33-, 64- és 107 kilométeres távokon rajtoló maratont, ezúttal jó időben.

A távok nemcsak amiatt fontosak, hogy a hosszútáv az ország talán leghosszabb maratonja, hanem azért is, mert az abszolút győztesek kilométerenként 1000 forintot vihettek haza…

Egy villáminterjúra Blazsó Marcit (VKE-Nelson) tudtuk elkapni, aki néhány mondatban összefoglalta a versenyt:

„A versenyt Wouter Cleppe nyerte, majd a Waberers-es fiúk, Vígh Zoli és Szatmáry András érkeztek. A negyedik Fejes Gabi lett, majd én az ötödik helyen értem célba.

Sajnos nagyon fáradt voltam, amit nemcsak éreztem, de a wattadatok is igazoltak. 15-20%-kal volt alacsonyabb a teljesítményem, mint máskor szokott lenni. A Bakony maraton – ami nem volt egy sétagalopp – után hétfőn és kedden még kemény edzést csináltam és nem bírtam kipihenni.
Bánkútig nagyjából együtt mentünk öten, onnantól én csak állóképességi zónában tudtam hajtani.
A pálya jó volt, de nagyon változó. Voltak teljesen száraz részek, de volt ahol a kerék is majdnem beleragadt.”

Teljes eredménylista: 2014_szilvasvarad

.

A Giro d’Italia eddigi legjobb szakasza!

Aru győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)

Szétszedték egymást a favoritok a Giro d’Italia 15 szakaszán, melynek végén az 1665 méter magas Montecampione 20 kilométer hosszú emelkedőjét kellett megmászni.

Fabio Aru a dobogón (Fotó: Giro d'Italia - RCS)
Fabio Aru a dobogón (Fotó: Giro d’Italia – RCS)

A Valdengo városából induló 225 kilométeres etap végig sík volt, kivéve az utolsó 20 kilométert, aminek során tegnaphoz hasonlóan egy Pantani-emlékhegyet abszolvált a mezőny. A tucatnyi bringás, akik szökésben töltötték a táv nagy részét, ma nem játszott főszerepet, már az emelkedő első felében levadászott mindenkit a mezőny, illetve a pelotonból támadó hegyi trikós, Julian Arredondo (Trek). Azonban a kolumbiainak sem termett babér, először az akciózó Deignan (Sky) érte utol, majd az esélyesek csoportja.

Urannak ma egyedül kellett a végén küzdeni a kihívókkal (Fotó: Stefano Sirotti)
Urannak ma egyedül kellett a végén küzdeni a kihívókkal (Fotó: Stefano Sirotti)

Az események az utolsó 5 kilométeren gyorsultak fel, amikor a francia Pierre Rolland (Europcar) váltott többször ritmust, először a rózsaszínű trikós Urannal a kerekén, majd egyedül. A dobogóra pályázók ekkor hagyták menni a franciát, láthatóan nagy volt a feszültség, segítője már senkinek nem volt, kétszer is meg kellett gondolni, hogy ki, mennyi energiát pazarol az akciókkal. Végül a fiatal Fabio Aru (Asztana) támadott, Uran követte, a többiek nem tudták átvenni . Tempóból azonban Nairo Quintana (Movistar) és Fabio Duarte (Colombia) felértek, miközben Aruék utolérték Rolland-t.

Aru győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)
Aru győzelme (Fotó: Stefano Sirotti)

Aru ekkor klasszis versenyzőket idézve újra támadott, és sikerült is egyedül elszakadni, mögötte Uran került bajba, nem tudott még regenerálódni az olasz által diktált tempóból. Quintana és Rolland üldözték tovább Arut, Duarte később felzárkózott hozzájuk. A rózsaszínű trikós jó döntést hozott, hogy nem szakította szét magát, hogy minden áron felérjen, egy kezelhető hátrányban követte őket saját tempóban, miközben az összetettben hozzá közelebb állóknak így is újabb másodperceket osztott ki.

Urannak iszonyú nehéz dolga volt ma, de jól kezelte a helyzetet (Fotó: OPQS Team - Twitter)
Urannak iszonyú nehéz dolga volt ma, de jól kezelte a helyzetet (Fotó: OPQS Team – Twitter)

Aru végül csodálatos győzelmet aratott, a Giro d’Italia eddigi legizgalmasabb szakaszán, s feljött az összetett negyedik helyre. Ami viszont a legfontosabb hír a mai szakasz alapján, hogy minden nyitott a Girón, egyszerűen nem lehet megnevezni topfavoritot, bármi megtörténhet a következő héten…

Giro d’Italia 15. szakasz eredménye:

1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 5:33:06
2 Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Colombia 0:00:21
3 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:22
4 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar
5 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:42
6 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:52
7 Franco Pellizotti (Ita) Androni Giocattoli 0:01:08
8 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha
9 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:01:13
10 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team

Összetett állás:

1 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 63:26:39
2 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:01:03
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:50
4 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:02:24
5 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:02:40
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:02:42
7 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:03:04
8 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:04:47
9 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:05:44
10 WoutPoels (Ned) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:06:32

Giro d’Italia 14. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 13. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 12. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 11. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 10. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

 

Nevezz a Bikemag Eplény Kupára és foglalj bringát a tesztre!

Cross country magyar kupafutammal és kerékpárteszteléssel vár vasárnap az Eplény Bike Fest. A magyar kupafutamra hétfő estig lehet kedvezményesen nevezni, a kerékpártesztelésen pedig már foglalhatók az időpontok.

A Veszprémi Kerékpáros Egyesület és a Magyar Kerékpársportok Szövetsége által rendeztt cross country magyar kupafutam pályája merőben eltér a tavalyitól, a klasszikus egy emelkedő-egy lejtő formát bontott és remélhetőleg az idei pálya népszerű lesz a versenyzők körében. A pálya bemutatója itt olvasható. Érdemes nevezni, hiszen a cross country és maraton verseny nevezői közt egy 100.000 Ft értékű utazási utalványt sorsolunk ki a Kartago Tours jóvoltából.

IMAG0740

A sokak által kedvelt és várt kerékpártesztelés is jól alakul, mintegy 28 különböző modell közül lehet foglalni fél órás időtartamra. Foglald le most a bringát, nehogy lemaradj róla!

A helyszínen is lesz még lehetőség foglalásra, a még szabad időpontokban elvihetők a bringák a kijelölt tesztkörre.

A kerékpártesztelés június 1-jén (vasárnap) 10 és 16 óra között áll a közönség rendelkezésére. A programban való részvétel ingyenes, csupán egy személyi és egy egyéb fényképes igazolvány kell a helyszíni regisztrációnál. (18 év alatt szülõi felelõsségvállalási nyilatkozat is szükséges.)

A kerékpárteszelés idõtartama nagyjából 15-20 perc. (A maradék idõt a kerékpár átvétele, beállítása tölti ki.) A le nem foglalt idõpontokra a helyszínen lesz lehetõség jelentkezni. A lefoglalt idõpontoknál a 24 órán belül nem aktivált foglalás autómatikusan törlésre kerül!

Tesztelhetõ kerékpárok, márkák:
– Ghost kerékpárok,
– Giant kerékpárok,
– Lapierre kerékpárok,
– Merida kerékpárok,
– egyedi tandem.

Amit nyújtunk a tesztelõknek:
– különbözõ márkájú, típusú és felszereltségû kerékpárokat,
– kijelölt, biztonságos és izgalmas tesztkört,
– egészségügyi szolgálatot,
– büfé, ha megszomjazol és megéhezel.

Amire szükséged lesz:
– bukósisak,
– SPD pedál vagy taposó pedálhoz sportcipõ,
– saját pedál, ha azt akarod használni,
– kényelmes, kerékpáros ruházat,
– fényképes igazolvány + még egy igazolvány letétnek a teszteléshez.
– a helyszínen a regisztrációnál jelezni az érkezésed és átvenni a karszalagot.

Nézd meg, hogy mik közül választhatsz:

Ghost bringák:
Ghost SE 2930 29″ – 20″
Ghost ASX 4900 – 19″
Ghost MISS 8000 – 17″
Ghost EBS HTX Lector 29 – 17″
Ghost EBS HTX Lector 29 – 19″

Ghost ASX 4900A Giant felhozatala:
Giant Anthem 27,5 3 LTD – 20″
Giant Anthem 27,5 3 LTD – 18″
Giant Anthem 27,5 3 LTD – 16″
Giant Anthem X1 29″ (2012) – 20″
Giant Trance 27,5 3 – 20″
Giant Trance 27,5 3 – 18″
Giant Trance X1 29″ – 20″
Giant Trance X2 – 18″
Giant XTC 27,5 2 – 20″
Giant XTC 27,5 2 – 18″

giant_Anthem_27_5_3_LTDA francia prémiummárka:
Lapierre XR 529 – 19″
Lapierre Pro Race 629 – 17″
Lapierre Pro Race 327 – 17″
Lapierre X-Control 227 – 17″
Lapierre X-Control 329 – 21″
Lapierre Spicy 327
Lapierre Raid 529

lapierre-X-Control-329Merida bringák:
Merida BIG Ninety-nine 1500 – 19″
Merida BIG.Seven Team – 19″
Merida BIG.Seven Team – 17″
Merida One-Forty 3-B – 19″
Merida BIG.Seven 1500 27,5″ – 18,5″

merida_one_forty

+ 1 egyedi tandem

Ne késlekedj, foglalj bringát még ma!

.

Scott Vanish Evo fejvédő

A legmagasabb szintű kerékpárok és a kiváló bicajos cipő- és ruházati kínálat mellett az amerikai sportszergyártó óriás, a Scott, fejvédők világában is otthonosan mozog . Ezt ékesen bizonyítja Vanish nevű modelljük, amely tömege, illetve érdekes megoldásai révén mind a teljesítmény-centrikus országúti, mind az MTB bicajosok számára vonzó alternatíva. Nem véletlen, hogy Pro-Tour szinten, a világ legnagyobb országúti versenyeiben, kiválóan szereplő Orica Green Edge csapat tagjai is döntő részt ezt a modellt részesítik előnyben, a montis változatot pedig a Scott-Swisspower World Cup cross-country csapat versenyzői használják!

vanish_8

vanish_6A Vanish már 210 g-os tömege miatt is kétségtelenül vonzó választás az elhívatott bicajosok számára: mögötte a ConeHead™ technológia, amely az egyik leghatékonyabb fegyver a súly csökkentése érdekében. Az M.R.A.S. II Fit Systemnek köszönhetően gyorsan és könnyedén, akár egy kézzel is beállítható, illetve nem utolsósorban az egyik legjobban szellőző fejvédő a piacon. Az ütéselnyelő alapanyag EPS hab, ami különleges in-mould technológiával egészül ki: ez lényegében a ConeHead™. A kis tömeg ellenére a Vanish az összes kötelező biztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik: a világbajnoki csíkok sem véletlenül vannak rajta!

MTB változatban is, többféle színben, hölgyeknek szánt változatban is elérhető!
MTB változatban is, többféle színben, hölgyeknek szánt változatban is elérhető!

A Vanish montis és országútis verzióban is elérhető, a különbség csak a sildben van, illetve a színekben. Három méretben gyártják, az rugalmas állíthatósággal kiegészítve így a fejformák és méretek döntő részére tökéletesen passzol.

vanish_1

Egy kis történelmi adalék: a Scott valójában svájci cég, viszont alapítója egy amerikai mérnök, aki 1958-ban megtervezte az első alumínium síbotot. Ezt a forradalminak számító újítást több hasonló mérföldkő követte: ilyen például az 1970-ben bemutatott első motocross szemüveg. 1978-ban a Scott cég európai tulajdonú lett, székhelye azóta is Fribourgban található. Ed Scott ezek után sem áll le innovációival: megalkotta a teljesítmény szempontjából az egyik legfontosabb kiegészítőt a kerékpár történelmében: az időfutamkormányt. 1989-ben Greg Lemond többek között ennek köszönhette Tour de France győzelmét, azóta használata – mezőnyversenyen kívül – egyeduralkodó.

vanish_7

Jellemzők:

  • könnyű többféle sűrűségű EPS habszerkezet
  • ConeHead™ speciális in-mould kialakítás
  • PC-héjmegerősítés
  • Micro Rotary Adjustment System, azaz M.R.A.S. II finomállítás
  • kivehető és mosható belső bélés
  • tökéletes szellőzés és hűtőcstornák
  • országúti és MTB változatban
  • három méretben
  • többféle színben
  • akár 210 grammos tömeggel!

[divider scroll_text=”Scott Vanish Evo”]

Bikestore24.hu ár: 45.400.- Ft

További információ a webshop honlapján

[divider scroll_text=”Scott Vanish Evo”]

Scott technológiák, amelyek a Vanishben szerepelnek

Beépített állpántok – Buillt-in front chin straps
Hevederszalag közvetlenül csatlakozik, miközben a külső felületén a sisak biztos rögzítési pontokat kap. Ez a kialakítás csökkenti a csavarodás lehetőségét, tisztább a design és javítja aerodinamikai teljesítményét.

In-Mold technológia
A fúziós folyamat a Microshell és a sisak EPS bélés között a sisak teljesítménye szempontjából előnyös tulajdonságoat biztosít: az eredmény egy ütésálló, könnyebb és jól szellőző sisak .

M.R.A.S Fit System
A Micro Rotary Adjustment Rendszer (M.R.A.S.) páratlan beállítási paramétereket, kényelmet és stabilitást tesz lehetővé. Egy automatikus zárrendszer, kiváló sisakilleszkedéssel.

Conehead ™ technológia
A Conehead ™ a fejlesztési kódneve egy forradalmian új módja annak, ahogy az EPS hab kialakításra kerül. Az új Conehead ™ egy gyűrődő zónát hoz létre a fej körül, hogy felszívja és eloszlassa az ütközési erőket. Két különböző sűrűségű habot alkalmaz.

vanish_2

Rózsa Balázs a 2014. évi kritérium magyar bajnok – eredményekkel frissítve

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny - Vanik Zoltán)

Szombat délután, Újkígyóson rendezték a Magyarország 2014. évi kritérium nemzeti bajnokságát, ahol Utensilnord-siker született Rózsa Balázs révén.

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny - Vanik Zoltán)
Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny – Vanik Zoltán)

Az 1400 méteres, hat derékszögű kanyart tartalmazó pályán 30 kört kellett megtenni az elit felnőtt/U23 mezőnynek, 3 körönként 10 pontozott hajrával. A rajtot követően a Mugen Race diktált tempót, hogy minél jobban megnyúljon a sor, és a terv szerint már az első hajrák után megpróbáltak elszakadni.

Ez sikerült is, a Mugenből Molnár István szökött meg Rózsa Balázs (Utensilnord), Ivanics Gergely (Hungarofondo) és Szabó András (Peloton SE) társaságában, a verseny derekán felzárkózott még Bernárd Bendegúz (Utensilnord) is, és az U23-as Varga Péter (Mugen Race) is szökésben volt. A táv végéhez közeledve az élboly szétszakadt, de Rózsa magabiztosan nyerte addig a hajrákat, így elég pontot gyűjtött a győzelemhez.

Végül is bejött, hogy kontinentális csapatunkból elit felnőtt korosztályba nevezték a Carpathian Race (U23) és V4 nemzetközi többnaposokon egyre jobb formát mutató Rózsát, aki első felnőtt (U23) évében elit bajnoki címet szerzett így. A második helyet Ivanics szerezte meg Molnár előtt.

Eredmények:

Férfiak, 30 kör, 10 hajrá:
1. Rózsa Balázs (Utensilnord, Budapest) 34 pont
2. Ivanics Gergely (Hungarofondo, Etyek) 26 pont
3. Molnár István (Mugenrace, Szeged) 21 pont
U23:
1. Varga Péter (Mugenrace) 7 pont
2. Mogyorósi Máté (Hungarofondo) 0 pont
3. Ágoston Imre (Debreceni KSC) 0 pont
Korosztályos győztesek:
U19: Móricz Dániel (KSI-Csepel SE)
U17: Istlstekker Zsolt (Szekszárd KSC)
U15: Schneider Sebestyén (Szekszárd KSC)
U13: Kiss Balázs (Szekszárd KSE).

Nők, 12 kör, 6 hajrá:
1. Epres Kornélia (Bikeexpress, Budapest) 24 pont
2. Kusztor-Jurenka Krisztina (Peloton SE, Budapest) 10 pont
3. Lippai Mária (Szegedi KSC) 1 pont
U19-győztes: Borissza Johanna Kitti (BVSC)

Galéria az elit futamról: https://www.facebook.com/lajos.benko/media_set?set=a.10202271813422091.1073741890.1393496316&type=1

További fotók a versenyről a Viharbringa fb-oldalon: https://www.facebook.com/pages/Viharbringa/152756394903524

Teljes eredménylista: kriterium_ob_2014

.