A junior fiú és női versenyeket rendezték ma a csehországi Taborban zajló cyclocross világbajnokságon, előbbiben magyar érdekeltség is volt.
Simon Andreassen (Fotó: Specialized)
Az U19-eseknél a dán Simon Andreassen már féltáv környékén egyértelművé tett, hogy ő a legjobb (akárcsak a mountain bike XCO szakágában), de mögötte hárman nagyot csatáztak az érmekért. Közülük a legszomorúbb az amerikai srác, Gage Hecht volt, aki a célegyenesre fordulva aprót hibázott, így ő maradt le a dobogóról. Magyar részről Zathureczky Márk (BVSC-Zugló) a 71 fős mezőnyben sorozatos technikai problémáktól hátráltatva a négy lekörözött versenyző között végzett, a 69. helyen.
videón az U19 fiúk futama:
Végeredmény:
1. Simon Andreassen (Den) Denmark 0:42:24
2. Eli Iserbyt (Bel) Belgium 0:00:40
3. Max Gulickx (Ned) Netherlands 0:00:41
…
69. Zathureczky Márk (Hun) Hungary -1 kör
Pauline Ferrand Prevot
A női futamon sokkal izgalmasabb küzdelemben dőlt el az aranyérem sorsa, az országúti világbajnok Pauline Ferrand Prevot sprinten verte a belga Sanne Cant-ot. A fiatal francia hölgy úgy tűnik a holland Marianne Vos nyomdokaiba kíván lépni, már ami az éremhalmozást illeti. Tulajdonképpen akár arra is van esélye, hogy a mountain bike XCO címet is begyűjtse egy éven belül, akkor három trikót birtokolna egyszerre.
Az első meghiúsult egyórás kerékpáros csúcskísérletet láthattuk a melbourne-i velodrómban helyi idő szerint este 7-kor, Jack Bobridge a várakozások ellenére nem tudta megdönteni Matthias Brandle rekordját, de nem a 25 éves ausztrálnak kell szégyenkeznie…
Bobridge-től a beígért kezdést láthattuk, az állórajt nem volt összeszedett, de jó ideig még minden az eredeti terv szerint ment, az első félórában 17 mp körüli körökkel. Akkor még azt hihettük, hogy ha a 4000 m-es világcsúcstartó számára ez a „mérsékelt” kezdés, akkor később rápakolva meglehet a szakma által elvárt 53-54 km körüli eredmény. Bobridge azonban folyamatosan lassult, és a kritikus 40 perc-hez közeledve a Rocky zenéje sem tudta felrázni, sőt, akkor hajtotta a legrosszabb, 18:49-es körét.
Ha a szenzációs eredmény nem is, Brandle ideje még így is megfogható lett volna, de Bobridge nem talált magára, kétszer is próbált újítani, de hektikusan futotta a köröket, az utolsó 10 percben már iszonyúan szenvedett, minden egyes körért megküzdött. Végül az osztrák Brandle 51,852 kilométeres csúcsától két körrel maradt el, 51,3 kilométert hajtva. A kísérlet végén edzőjének annyit mondott, nem érzi a lábait, alig bírt leszállni a bringáról, majd röviden így értékelt: „Azt hiszem, az egyórás csúcsot nagyon alábecsülik. A legnehezebb dolog volt, amit életemben csináltam.”
Sajnos a pályán nyújtott teljesítmény mellett szólni kell a borzalmas közvetítésről. Az kommentátor ausztrál akcentusa még csak vicces lett volna európai fülnek, de nem volt kilométerszámláló a pályán, hiányzott a felirat a képernyőn, nem volt kézikamera, amivel közeliket lőttek volna Bobridge-ről a kísérlet után. Gyakorlatilag tényleg egy „mezei bajnokság” betétfutamának szintjére degradálták az egyórás csúcsot, ami mostanában nagy érdeklődésnek örvend. Az ilyen színvonalú körítés nem tett jót a versenyszámnak, reméljük február 8-án Rohan Dennis kísérletét Svájcban másképp vezényelik majd le.
Holnap ausztrál idő szerint este 7-kor Jack Bobridge a melbourne-i velodrómban kívánja megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát, aminek kapcsán most a bringáról is szó lesz.
Január 31-én a 4000 méteren világcsúcstartó (4:10,534 p) Jack Bobridge hazai pályán kísérli meg felülmúlni az osztrák Matthias Brandle 51,852 kilométeres egyórás rekordját. A 25 éves Bobridge fiatal kora ellenére nagyágyúnak számít ebben a diszciplínában, óriási tapasztalata van pályán és jó formában is van, amit láthattunk a vasárnap véget ért Tour Down Under-en, ahol megnyerte az első szakaszt.
Jack Bobridge
Bobridge úgy nyilatkozott, hogy az egyhetes WorldTour viadal utáni hét a regenerációról, masszázsokról, átmozgatásról szólt, jó formában érzi magát, amit az ausztrál pályabajnokságon is letesztelt hét közben. A velodróm egyébként nagyon gyors, új ausztrál rekordok is születtek, és ha marad a napos, száraz idő, minden adva lesz egy remek időhöz, ha esősre fordul az idő, a párás levegő a fedett pályán is lassíthatja kicsit a kerékpárost.
A Cervelo T4 LightWeight kerekekkel
Az ausztrál egyébként Wattra pontosan tisztában van vele, mit kell teljesítenie az új rekordhoz, és magabiztos:
„Jelenlegi testsúlyommal 375-380 Wattos átlagteljesítményt kell nyújtanom, hogy megdöntsem a rekordot. Az ausztrál időfutam bajnokságon, ahol 52 percet tekertem, 385 Watt volt az átlagteljesítmény, ami egy jó referenciapont, de azóta sokat dolgoztam, a Tour Down Under-en és újabb edzéseken is túl vagyok. Fontos, hogy ne lőjem el az elején a puskaport, keményen bekezdeni nagy hiba lenne az egyóráson. Úgy gondolom, nagyon oda kell figyelni az első fél órára, a második felében pedig kitartásra lesz szükség és ki kell adnom magamból mindent.”
Videó a kerékpár összeszereléséről:
Az egyórás csúcs értelemszerűen egy óráig tart, ami önmagában is hatalmas kitartást igényel ilyen terhelésénél, ráadásul a fix áttétel tovább nehezíti egy időfutamhoz képest, hiszen itt még a nyeregből kiállni sem szokás, kevesebb a lehetőség minimális lazításra is, mint az országúton egy kanyar előtt, vagy kijövet lószolva, iszonyúan be tud állni a vázizomzat is. Éppen ezért játék a tűzzel a minél aerodinamikusabb pozíció kialakítása is a kerékpáron, s ahogy láthatjuk, a képen, Bobridge sem fog túlságosan mélyre hajolni.
3T időfutam-kormány
A kerékpár egy széria Cervelo T4 vázra épül, ami egy csúcsminőségű merev és aerodinamikus karbonváz, de bárki megrendelheti egy kerékpárboltban. Ebből is látszik, hogy az eltúlzott aerodinamikai elemeknek nincs sok értelme a bringán, sokkal fontosabb a pozíció, a fejvédő és a fejvédő belövése a kerékpáros pozíciójához. Bobridge 3T kormányt használ majd, könyöke kimondottan szűken, aerodinamikus pozícióban lesz. Figyelemre méltóak a méregdrága Lightweight Runkurs telekerekek, melyek kimondottan könnyűnek számítanak még ezen a szinten is.
Egyelőre edzőáttétel Wattmérővel
A képeken még nem, de a videón már a csúcskísérlethez is használandó, gyönyörű Campagnolo Bora TT karbon hajtómű látható a kerékpáron, az áttétel még nem ismert, Bobridge a körülményektől függően dönti majd el, mit hajt. A képeken SRM wattmérős kar van még a gépen, hiszen egészen a csúcskísérletig tesztelik az ausztrál formáját. (Ránézésre ez egy 51-15 körüli edzőáttétel lehet +/- egy-egy fog.) A nyilatkozatból kiindulva nem kizárt, hogy akár 400 Watt környéki teljesítményre is képes legyen egy órán keresztül, ami azt jelenti, hogy több kilométerrel is túlszárnyalhatja Brandle-t…
Facebook-oldalunkon teszünk majd ki élő stream-et a csúcskísérletről, ha lesz elérhető…
Kerékpáros edzés rovatunkban most a gyökerekig ásunk, rávilágítva, miért érdemes a legkisebbnek a BMX kerékpárral kezdeni a sportolást.
A VKE-Nelson részéről Bokros Manassé állította össze az utánpótlás szakosztály szakágfüggetlen kerékpáros utánpótlás-fejlesztési stratégiáját együttműködve a BMX szakággal. Az írást mi is megkaptuk és úgy gondoltuk. változtatás nélkül közöljük, mert több fontos dologra rávilágít a legfiatalabb korosztály sportolási lehetőségeivel és eleve a sportoláshoz való hozzáállásával kapcsolatban – és most nem csak kerékpározásról van szó.
Felgyorsult világunkban – és különösen Magyarországon, ahol európai átlaghoz képest sanyarú helyzet alakult ki a sportos életmódra való nevelés szempontjából – a sportot prioritásként kezelő szülő számára is fontos dilemma, hogy „erőltesse” gyermeke sportolását egy olyan környezetben, ahol ezzel szinte már „csodabogárnak” számít majd egy átlagos általános iskolai közösségben. Csúnyábban úgy is fogalmazhatnánk, hogy jelenleg már nem „cool” gyerekek körében, ha valaki sportpályán ér el sikereket.
BMX utánpótlás
A BMX a maga dinamizmusával, látványosságával, a kapcsolódó videókkal, játékokkal, ingergazdagabb világával sokkal inkább kompatibilis lehet a mai gyerekek mindennapjaival, a BMX-szel „menő” lehet a gyerek olyan környezetben is, ahol bizonyos hagyományos sportágakat űzve inkább kiszorul a nagyobb közösség mindennapjaiból. És a tanulmány természetesen rávilágít arra is, miért hasznos az összes kerékpáros szakágat tekintve, ha a legkisebbek BMX-en kezdik űzni az ipart:
Bevezetés
Mindennapi életünk a társadalmak és különböző kultúrák fejlődésével, változásával folyamatosan együtt változik. Technikai találmányainknak köszönhetően életmódunk a mozgás terén is átalakult. A most születő gyermekekre egészen más világ vár, más értékrendekkel. Komoly fejtörést okoz a társadalomnak az új generáció nevelése, az eddig megszokott módszerek nem kötik le a mai gyermekeket. Egyre több a túlsúlyos, rossz alkatú gyermek, sokan figyelemzavarosak, szüleik pedig az esetek túlnyomó részében tanácstalanul állnak a probléma előtt.
A megoldást olyan mozgásformák, nevelési programok jelentik, melyek igazodnak a gyerekek megváltozott igényeihez. A mozgás terén olyan sportokra van szükség, melyek képesek lekötni hosszú távon is a gyermekek figyelmét, olyan sportokra, amelyek egyaránt űzhetők profi és amatőr szinten is. A sportág kiválasztásánál az első és legfontosabb szempont, hogy ne váljon unalmassá számukra a cselekvés. Ennek legcélszerűbb módja, hogy olyan sportformát kínálunk az adott gyermeknek, mely ingergazdag mivoltában kitolja a monotónia-érzés határait, valamint folyamatos kreativitásra ösztönöz, ezáltal fenntartja az érdeklődést a cselekvés iránt.
Zárt pályán, télen is adott a lehetőég
Egy ilyen lehetőség a kerékpározás illetve annak bmx és mountain bike szakágai, melyek szorosan fűződnek napjaink feltörekvő közlekedési eszközéhez a kerékpárhoz (a környezetvédelem és a gazdaságosság miatt), ezáltal a koncentrált sportfoglalkozás mellett iskolába, munkába járásra is használható (esetleg az edzésre, foglalkozásra is ezzel jutnak el a sportolók).
A mountain bike-ok strapabíró felépítésük okán, de még inkább a bmx kerékpárok egyszerűségük miatt nem szervizigényesek, a rövidebb, tömörebb alkatrészeik jóval tovább bírják a használatot egy átlagos kerékpárnál.
A kisebb gyerekeknél elsősorban a legfontosabb szempont a választásnál a bmx kerékpár kihasználhatósága. Méretéből és testarányos felépítéséből adódóan egy könnyen kezelhető eszköz a legkisebbek számára is, mellyel szinte bármilyen korosztály bármilyen szinten sportolhat.
Azok a gyermekek, akik eddig élsportoltak, sportoló családban nőttek fel, olyan nevelésben részesültek, hogy alapvető elemük a sportolás, nem biztos, hogy a bmx vagy a mountain bike mellett döntenének. Ezzel szemben sok gyermek csavarog nap mint nap az utcán, vagy a számítógép előtt tengődik, mert nem találtak nekik olyan mozgásos elfoglaltságot, ami lekötné őket.
természetessé válnak az ugrások
Sok gyermeket nem motivál, hogy olimpikonná váljon, időre különböző távokat fusson, vagy több ezer métert ússzon le oda-vissza egy medencében, ez viszont nem jelenti azt, hogy nem is érdekli a sportolás. Az ilyen gyermekek számára lehet kiváló alternatíva a bmx vagy a mountain bike akár profi, akár amatőr szinten.
Tapasztalatok:
A VKE-Nelson által 2014 tavaszán végrehajtott iskolai felmérések, az azt követő területi diákolimpia, majd annak sikeres országos döntője tapasztalatai azt mutatják, hogy óriási az érdeklődés – szakágtól függetlenül – a kerékpársport iránt és igenis vannak érdeklődő, tehetséges gyerekek és őket támogató szülők, testnevelők is.
A felmérések tapasztalatai alapján azonban úgy gondoljuk, hogy teljesen téves a szakágak – illetve jelen esetben csak a mountain bike szakágról tudunk nyilatkozni – azon törekvése, hogy kizárólag saját utánpótlás bázisukat kívánják kialakítani, erősíteni programjaikkal. Az iskolai felmérések ill. az azt követő területi versenyek alapján azt láttuk, hogy az ott résztvevő, majd foglalkozásokra, edzésekre járó, netán az egyesülethez leigazolt, a versenyrendszerbe bekapcsolódó gyerekek olyan alapvető – és ez vonatkozik az ügyesebbekre is – kerékpár kezelési hiányosságokkal küzdenek, melyek – főként az idősebbeknél – egyáltalán nem vagy csak nagy idő/energia ráfordítással (és kétes kimenetellel) pótolhatóak csak.
Saját tapasztalatunk – melyet megerősített az év során az XCO versenyrendszerben más utánpótlás-nevelő mtb egyesületektől indított új felfedezett gyerekek technikai tudásának értékelése -, hogy még az U13, de sajnos az U15 korosztályokban is sok olyan versenyzőpalánta szerepel, akik – híján a megfelelő, stabil kerékpár kezelési tudásnak – nagy nehézségek árán, gyakran balesetveszélyes helyzetekben tudják csak abszolválni az xco pályákat.
A lányok körében is cool
És ekkor még csak a hazai pályákról és mezőnyről beszéltünk. Legeredményesebb utánpótlás versenyzőnkkel, Bokros Csengével volt lehetőségünk 2014-ben pár versenyen részt venni az osztrák junior sorozatban és számunkra a legszembetűnőbb különbség az volt, hogy – még ha erőben nem is feltétlenül, de – ügyességben, technikai tudásban az ott induló több nemzet gyerekei sajnos toronymagasan a magyarok fölött vannak.
Szerencsére a mountain bike-os utánpótlás szakvezetés már próbálja orvosolni a problémát pl. Nagy (Gizmo) Attila vezette technikai edzőtáborokkal az utánpótlás válogatottnak illetve U13-as meghívott válogatott „aspiránsok” beválasztásával a keretbe és nekik technikai képzések szervezésével. Azonban ez csak a már válogatott szintű versenyzők esetén nyújt segítséget, nem megoldás arra, hogyan tudnánk a kerékpársporttal ismerkedő gyerekek mind nagyobb tömegeinek és minél korábban (!!!) biztosítani a megfelelő technikai képzés lehetőségét.
Egyesületünk almádi kis utánpótlás „műhelyében” edző, versenyző gyerekek felkészítése kapcsán sok olyan kérdéssel találkoztunk, melyekre a választ gyakran külföldi cikkekből, szakirodalmakból tudtuk csak megkapni és így gyakran találkoztunk azzal a kerékpáros utánpótlás-nevelési modellel, melyet sok sikeres kerékpáros nemzet alkalmaz és mely szerintünk nem ismeretlen sok itthoni szakember számára sem.
Ebbe a képzési rendszerbe a gyerekek 4-6 éves kortól bmx egyesületekhez, szakosztályokhoz kötődően kapcsolódnak be, ahol megkapják azokat a stabil alapokat, amelyekre azután nagy magabiztossággal építhet minden szakág majd az U15-ös korosztályban megjelenő specializációt követően.
Kincső Senkvice rajt
Miért a BMX?
A bmx-nek nagy előnye a gyerekek szempontjából, hogy méretüknek megfelelő, test-arányos, könnyű, egyszerűen kezelhető kerékpárt használnak, valamint életkoruknak megfelelő terheléssel találkoznak (igen rövid ideig tartó, max. vagy szubmaximális terhelés, ami a gyerekre ebben a korban amúgy is jellemző: mindent full gázon, nagy lendülettel, gyakorlatilag minden teljesítményt maximális pulzushoz közeli értéken adnak le).
Fontos szempont, hogy egy bmx pálya jellegéből adódóan az edzés inger gazdag, játékos, képes lekötni hosszú távon is a gyermekek figyelmét, minden elemében kihívásra, gyakorlásra és fejlődésre serkenti őket, azaz nem válik unalmassá számukra a cselekvés, folyamatos kreativitásra ösztönöz, ezáltal fenntartja az érdeklődést a sportolás iránt.
A többi kerékpáros szakág szempontjából ennek a rendszernek több hatalmas előnye is van:
– technikailag MAGASAN képzett gyerek (szinte hozzánő a bicajhoz, beugrik bármit, stabilan kanyarodik, fékez, driftel stb.)
– széles bázisból „válogathat”; annak megfelelően, hogy az adott gyerek mely szakágra mutat tehetséget, jobban kiválasztható a potenciális BAJNOK.
– gazdaságossági szempontból is jelentős, hiszen nem osztja meg az erő- és pénzforrásokat a szakágak utánpótlás-nevelése, kvázi minden szakág utánpótlás-nevelését a bmx szakág „végzi el” oly módon, hogy a többi szakág segítő háttérmunkát végez (pl. iskolai programok, tehetségkutatás és gyerekek „beirányítása” a bmx szakosztályokba, kerékpározást népszerűsítő programok stb.), melyekkel segíti a bmx szakág működését.
– az U15-U17 korcsoportban szakágat választó (marad bmx, vagy vált mtb-re (xco, xcm, dh, triál) , országútra (pálya, mezőny, időfutam) gyerek ugyan szakemberek ajánlása alapján, de tehetsége, késztetése szerint önmaga választ, nagy valószínűséggel motiváltan és a választott új szakág versenyeire és az ott elérhető eredményekre „éhesen”, azaz nagy valószínűséggel nem tűnik el kiégve a kritikus U19-U23 időszakban.
olimpiai szám
A fentieket megfontolva egyesületünk felvette a kapcsolatot a szintén veszprémi és nagy múltra visszatekintő, korábban nemzetközi szinten is eredményes versenyzőket nevelő Spartacus BMX Egyesülettel és közös utánpótlás-nevelő munkába kezdett. Ugyanakkor egyesületünk tagja lett a Magyar BMX és Triál Szakági Szövetségnek is, hogy a bmx iránt versenyszerűen érdeklődő gyerekek részt vehessenek a magyar versenyrendszerben.
A BMX szövetség által indított szakágak közötti együttműködési program az alábbi célokkal indult:
A kerékpársport szakágainak megismertetése, megszerettetése és mozgásanyagainak ismeret, jártasság, készség, majd a szakágra illetve versenyszámra specializálódás után képesség szinten történő begyakoroltatása.
A fiatalok technikai eszközök iránti érdeklődésének összekapcsolása a szabad levegőn, természetben végezhető, a szív-vérkeringési és légző rendszert, az anyagcserét, valamint a mozgatórendszert optimálisan fejlesztő testmozgással.
A túlsúlyos, mozgásszervi panaszokkal küszködő, a futástól és a sportmozgásoktól általában idegenkedő gyermekek bevonása, rendszeres testmozgásra szoktatása a kerékpár által nyújtott előnyöket felhasználva (súlypont alátámasztva, az ellenállás könnyítése az áttétel szabályozásával), a kerékpározás extrém szakágainak vonzerejét felhasználva (BMX, MTB különböző irányzatai).
A közös bmx-es utánpótlás-nevelésünk elsődleges célcsoportja a nagycsoportos óvodás, alsó tagozatos és azon belül az első és második osztályos tanulók kerékpáros oktatása. A kerékpár (BMX) kiválasztásánál elsődleges szempont volt az egyszerűség és a kerékpár mérete. A programnak megfelelően az országban 4 helyszínen egységes tematikával kezdődtek az oktatások először általános kerékpározási, majd BMX sportág specifikus feladatok elsajátításával.
a legkisebbek is elkezdhetik
A BMX a legtechnikásabb kerékpáros ág lévén gondoskodik és lehetőséget ad, hogy kiváló hátteret adjon a fiatalok számára egy bizonyos szintű technikai tudás megszerzésére. Lényegtelen, hogy az innen kikerülő sportolók az MKSZ más kerékpáros ágaiban versenyeznek tovább idősebb korban vagy maradnak a BMX-nél. A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben, kerékpáron közlekedve is hasznosíthatják.
Nagy azoknak a versenyzőknek a száma, akik a BMX pályafutásukat mountain bike, (cross country, downhill, dual szlalom, stb.) pálya vagy országúti sportágakban folytatták kiemelkedő eredménnyel.
Példák:
Mike King (USA), 1993 senior férfi downhill világbajnok,
Leigh Donovan (USA), 1995 senior női downhill világbajnok,
Anne-Caroline Chausson (F), 1993, 1994 és 1995 junior női és 1996 elite női downhill világbajnok, 2008 Peking Olimpiai bajnok,
Jerome Chiotti (F), 1996 elite férfi cross country világbajnok,
John Tomac (USA), 1991 senior férfi MTB cross country világbajnok és világkupa győztes,
Jürgen Beneke (D) 1993 senior férfi mountain bike világkupa bajnok,
Darry Hill (AUSZ), 1996 olimpiai sprint szám, pálya világbajnok,
Martin Nothstein (USA), 1996 keirin (pálya) világbajnok,
Sven Níjs (B), 1997 férfi 23 év alatti és kétszeres elite cyclo cross világbajnok,
Tommy Johansson (S) 2. helyezett az 1994-es downhill mountain bike világbajnokságon,
Bas de Bever (NL) 3. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon,
Eric Carter (USA), 4. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon,
David Juarez (USA), nemzetközi cross country mountain bike versenyző,
Brian Lopez (USA), nemzetközi downhill mountain bike versenyző,
Frank Roman (F), nemzetközi downhill mountain bike versenyző, 5-szörös VB bajnok
Corine Dorland (NL) nemzetközi cross country versenyző,
Max van Heeswijk (NL), hivatásos országúti kerékpáros a Rabobank csapatban,
Veszprémben különösen jól együtt tud működni a két szakág, hiszen van két jól működő, utánpótlás-nevelést végző egyesület és egyéb feltételek is adottak; egy karbantartott BMX pálya a gyakorlásra, edzésre illetve a környék adottságai lehetővé teszik a mountain bike űzését is.
Az együttműködés konkrét lépései:
Az MTB szakág részéről:
szakmai segítség BMX kerékpározás alapjaival rendelkező sportolók MTB szakági versenyrendszerben való részvételéhez (egy-egy a szakág által javasolt versenyhelyszínen),
tárgyi és eszköz feltételek biztosítása (kerékpárok, alapvető felszerelések),
teljes értékű integráció
óvodai és iskolai tehetségkutatás és toborzó munka a bmx egyesület felé
A BMX szakág részéről:
szakmai segítség a BMX edzéseken, versenyeken, eseményeken induló más kerékpáros ágakban versenyző sportolók részére,
eszközök, felszerelések biztosítása korosztályoknak megfelelően (BMX kerékpárok, védőfelszerelések),
edzési lehetőségek a BMX pályákon,
célirányos edzéseken, versenyeken való részvétel
A közös munka 2014 őszén el is kezdődött, amikor is a veszprémi bmx pályán edzett a magyar bmx válogatott, és a VKE-Nelson utánpótlás mountain bike csapata kilátogatott a nyitó edzésre illetve decembertől hétvégente pár gyerekkel folyamatosan részt veszünk a Pozsony melleti Senkvicében megtartott fedett pályás BMX edzőtáborban. Az itt résztvevő gyerekek közül már többen jelezték, hogy részt vennének a 2015-ös bmx bajnokságban is, ha ezt felkészültségük lehetővé teszi.
Terveink szerint az egyesületnél kerékpározni kívánó gyerekek közül a 4-11 éves korosztályt a tavasztól rendszeressé váló bmx-esekkel közös edzésekre irányítjuk, melyek a veszprémi bmx pályán, illetve rossz idő esetén a Kossuth Ált. Iskola tornatermében lesznek megtartva.
12 éves kortól az edzésekre jelentkező gyerekek a veszprémi műhely újraindulásáig ideiglenesen a balatonalmádi utánpótlás műhely foglalkozásaihoz csatlakozhatnak.. Természetesen nekik is van lehetőségük a bmx pályán edzeni ill. az ottani edzéseken ügyesedni, viszont az ő esetükben a bmx edzéseket koordináló Spartacus SE-vel kell külön egyeztetni acélokról, lehetőségekről illetve felmérni a kerékpár-kezelési tudást, technikát.
Szándékunk, hogy az együttműködés jegyében a veszprémi Területi Mountain Bike Diákolimpián résztvevő gyerekek közül a sportág iránt érdeklődőket a fenti korosztályos bontás szerint – egyéni motivációjukat figyelembe véve – irányítjuk a bmx szakosztályba illetve a nagyobbakat az mtb edzésekre.
(forrásanyagok Borbély Ferenctől, Pichler Róberttől (BMX, a repülő bicikli – szakdolgozat) és a Magyar BMX Cross-Triál Szövetségtől)
Az első prototípus a tavalyi kaliforniai körversenyen tűnt fel versenyzők alatt, a vasárnap véget ért Tour Down Under-en viszont már jóval több felvétel készült a SRAM országúti elektronikus váltórendszeréről, ami ráadásul vezeték nélküli jelátvitellel működik.
Focus Izalco Max csapatgépek, a „szerencsések” a wireless SRAM-mal tekertek
Már megjelenése előtt megoszlanak a vélemények az új rendszerről, a késlekedés mindenesetre nem jól sült el. Oleg Tinkov, a Tinkoff-Saxo szabadszájú tulajdonosa már tavaly kijelentette, hogy a SRAM egy sz@r és saját Specijét – ellentétben a csapatbringákkal – Dura Ace Di2-vel ruházta fel. Az amerikai gyártóval szakított is 2015-re Tinkov úr, és egy ugyancsak frissen debütáló elektromos szett gyártójával, az FSA-val szerződtek le. Hasonlóképpen tett az Etixx-Quick Step gárdája is, mondjuk még az FSA is késlekedik, előreláthatóan nyáron érkezik az új rendszer, addig beszereztek pár garnitúra Dura Ace Di2-t a bringákra.
vezeték nélküli elektromos váltó
A SRAM-nak csak az Ag2R maradt a WorldTourban, és a francia csapat soraiban közel sem hemzsegnek a Contadorhoz vagy Cavendish-hez hasonlítható sztárok. Marketing szempontból ez mindenképpen visszaesés az amerikai konszernnek, pláne hogy mindenkiben él még a tavaly télen elkövetett baki is a hidraulikus országúti fékekkel. Valószínűleg nem véletlenül húzódik eddig az új országúti alkatrészcsalád tesztelési fázisa (tavaly az amerikai Bissel Development Team hajtotta), ráadásul az egyedülállónak számító bluetooth-os jelátviteli elv sem egyszerűsíti a helyzetet.
A Cyclingweekly cikkébe ágyazott videó beállítás közben készült az új váltórendszerről a Tour Down Under-en, a képeken pedig az Ag2R Focus Izalco Max teambringáira szerelt alkatrészek láthatók. A jelátvitelen kívül az áramforrás szempontjából is különleges a SRAM rendszere, állítólag olyan mérsékelt az energiaigénye, hogy gombelem méretű akkumulátorokról fog működni (kérdés, hogy meddig). A Shimano szetthez hasonlóan hidraulikus fékkel kombinálva is kapható lesz, s ugyebár a SRAM-nak hidraulikus felniféke is van az országúti kínálatában.
Elektromos SRAM elöl és hátul
Kétségtelen előnye, hogy ha nem kell kifúrni a vázakat a kábelek elvezetése miatt, az a gyártók dolgát is megkönnyíti igazán könnyű karbonvázak készítésénél, valamint a szerelők is üdvözölni fogják, hiszen megmenekülnek az egyik leggyűlöltebb feladattól, amikor az elektromos váltók vezetékeit kell átbújtatni a vázon. Hátrányairól már látatlanban megjelentek többé és kevésbé vad prekoncepciók, az összeesküvés elméleteket kedvelők már látni vélik, ahogy a kódolást feltörve a Sky csapatautójából irányítják majd az ellenfél SRAM-mal szerelt bringájának átdobóját…
Blazsó Márton a Kross színeiben rövid edzőtábor után már a négynapos Costa Blanca Bike Race-en találta magát alkalmi párjával. Spanyolországból 11. helyüknek köszönhetően 20 UCI-ranglista pontot is sikerült elhozni a múlt héten – Marci beszámolója következik:
Sok bizonytalanság miatt az utolsó pillanatban sikerült bő egy hetes edzőtábort szervezni Gran Kanáriára, aminek költségeit 100%-ban egyik fő szponzorom, a Kross magyarországi forgalmazója állta. Régi osztálytársamék apartmanjában szálltunk meg Papp Attilával, akit edzek is. Szuperül boldogultunk a mindkettőnk számára ismerős terepen és tudtam finomítani Ati edzésén is. Majd egy másik edzettemet is meglátogattam a városban. Magyar bajnokokból nem volt hiány, Ottó Józsival és később Benkó Barbival tekertünk és dumáltunk egy jót. Az enyhébb arcüreggyulladásom ellenére is remekül éreztem magam és tudtam rendben edzeni.
„Costa Blanca Car”…
Hazafele aztán indult a hajsza. Bécsbe érkeztem este, ahol Krissz haverom és megszokott verseny segítőm várt. Elfurikázott egyenesen Bp. tulsófelébe, hogy felkapjam a licencem. Majd megaludtam nagybátyámnál és kora reggel Kross szponzorom, Feri elfuvarozott Ferihegyre, ahonnan indultam is. Valenciába. Rövid átszállás ellenére megérkezett a bringám rendben.
Rácsörögtem versenypartneremre Miltonra, hogy megérkeztem. Szerencsére jó számot adott meg és 10 p. múlva már ott is volt a géppel. Támogatójától a TowCar-tól kaptunk egy hatalmas Dodge Ram platóst. Miltonnal a Krokodil Trophyn barátkoztunk össze, így útközben megdumáltuk a régi élményeket. Mondjuk ő nem beszél gyakorlatilag angolul csak nagyon alap fokon, de jól megértettük egymást. Este tekertünk egy órát és másnap már indult is a verseny.
…ami egyben depó is
Első nap inkább közel tekertünk egymáshoz és próbáltuk felmérni ki miben jó vagy rossz. Krokodil trophy 9 napja után azért nem volt nagy meglepetés és remekül összedolgoztunk.
Második szakasz egy 5-6 km-es időfutam volt, majdnem végig felfele, a végén 28%-os aszfaltos emelkedővel. A szűk egynyomsávon Miltoné volt az első pozíció. Jó döntés is volt, mert én nehezen értelmezem az ottani jeleket, de ő úgy megy ezeken, hogy majdnem leszakadtam róla, pedig neki tájékozodnia is kell. Az aszfaltoson én mentem elöl, mert én meg a hosszabb emelkedőn tudtam húzni a tempót. Miltonnak egy váltásnál beszorult a lánca rögtön megálltam én is és közösen kirángattuk és indultunk is tovább. Neki gyenge napja volt úgyhogy a meredek részem néha be is löktem, hogy haladjunk, közben sok néző hangosan szurkolt. Az érzés ott volt!
meredeken
A leghosszabb napon nekem volt a mélypont és honduraszi származású társam fogta a szelet az egyik hosszabb völgyben míg feléledtem és a végén el is húztam a hosszabb emelkedőkön kicsit, mert tudtam, hogy kevesen mennek úgy lefele mint ő. A csúcs után elég hamar be is ért mivel defektem is volt Egy pici szakadás keletkezett a külsőmön, de rekord idő alatt 40 mp alatt (megállástól elindulásig) betömtük a lukat tömítő fonállal és fel is fújtuk patronnal a kereket. Az utolsó 10 km-en még volt nagy üldözés még két párossal, de (valószínűleg a tömítő fonálon) elcsúsztam az egyik hirtelen kanyarban és egyben „leugrott” a jobb cipőmről a csat, de sokat nem vesztettünk.
Utolsó nap már még tökéletesebb volt a taktika és Milton pár láncbeszorulása és az én szép kék szigszalaggal megtuningolt cipőm ellenére is jó helyen értünk be.
barátok közt
Végül tök jót dumáltunk és sokat röhögtünk az utolsó este, és még a közös baráttal (mexikói katalán baszk porfi bicajos hölggyel) megittunk pár japán Sapporo sört is, hogy teljes legyen a nemzetiségi zürzavar. Persze velük is jókat nevettünk pár vicces momentumon.
Jópár év után, ezen a pár napon végre ismét teljesnek éreztem az összhangot, a bringás lelkületet, ugyanúgy mint a 90-es évek közepén a magyar montis (h)őskorban. Fantasztikus embereket, versenyzőket és pár fontos spanyol mondatot 😉 ismertem meg. Muchas Gracias chicos, chicas!
Az e heti kerékpáros leg-leg-leg epizód az egekbe tör: megtudhatjátok, hogy mi volt a legmagasabb tengerszint feletti pont, ahol ember valaha kerékpározott.
Gil Bretschneider és Peer Schepanski, mindketten németek, a Muztagata csúcs megmászásával 7211 m magasra jutottak. 2009. július 10.-én érték el ezt a teljesítményt, Muztagata a kínai Xinjiang körzetben, a Himalájában található, koordinátái 38.20000°N/75.10000°E.
Gil Bretschneider és Peer Schepanski
Az expedíció 2009. június 23-án indult 5350 méterről, ahova teherautó szállította fel a két kerékpáros kalandort, 3 nap alatt sikerült 6200 méterre hajtani, ahonnan már döntő részt cipelni kellett a rendkívül széles külsőkkel felszerelt – ma fatbike-ként kapható – masinákat. A mély hóra specializált kerékpárokon ellenben élvezet volt az ereszkedés, elmondásuk szerint a visszaút 90%-át nyeregban abszolválták.
Nem rossz panoráma!
A rendkívül nehéz projekt ötlete már 2004-ben megszületett, a felkészülési pedig fél évtizedet vett igénybe. Az expedíciót – többek közt – az amerikai Yeti kerékpárgyátó szponzorálta.
A Tablóban a két legjobb elit férfi cross-country versenyzőnket, Parti Andrást és Juhász Zsoltot soraiban tudó UCI-bejegyzésű profi hegyikerékpáros csapat, a Waberer’s Areus MTB Team mutatkozik be, valamint az üzemeltető SVS Kft. amatőr formációja, a Bike4Life Team.
A “Tabló” célja: A 185.80.49.65/teszt-uj-wp/ szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, idővel megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.
A Waberer’s Areus MTB Team
Az egyesület bemutatása:
Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket!
Tóth Árpád: A Sport Vision & Solutions Kft. egy sportmarketinggel és menedzsmenttel, versenyszervezéssel foglalkozó vállalkozás, amely elkötelezett híve a magyarországi kerékpársport minél szélesebb körű elterjesztésének. A vállalkozást 2010-ben alapítottuk. Jelenleg egy profi MTB csapattal (állandó neve SVS Pro Team, 2015-ben bejegyzett neve Waberer’s Areus MTB Team), egy amatőr csapattal (Bike4life) rendelkezünk, emellett a mi nevünkhöz fűződik az Elimina Tour versenysorozat megalakítása. Vállalkozásunk más tevékenységeket is folytat, melyek közvetlenül nem köthetők a kerékpársporthoz.
Profi csapatunk 5 versenyzőből (Csielka Márk, Juhász Zsolt, Parti András, Szatmáry András, Vigh Zoltán) és a csapatkapitányból (Bogár Gábor) áll. Versenyzőinknek igyekszünk a lehetőségekhez mérten a legjobb körülményeket megteremteni, hogy nekik valóban csak a felkészülésre és a versenyzésre kelljen koncentrálniuk. Sokszor hallok irigykedő megjegyzéseket a versenyeken más sportolóktól. Valóban, magyar viszonyok között kiemelkedő lehetőségeik vannak. Másrészt ezért kiemelkedő teljesítményt várunk el. A felkészülési időszak októberben kezdődik, több edzőtáborral megfűszerezve. Az év első két hónapjában nem sok időt töltenek el itthon, családjukat szinte nem is látják. Cserében legalább háromszor két hetet meleg égövi edzőtáborokban lehetnek, ezzel is elősegítve a megfelelő felkészülést. Utána azonnal kezdődik a versenyszezon, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden hétvégén versenyük van, többségben külföldön. Ez egészen szeptemberig tart, ekkor jön egy kis pihenő, egy kis szabadság. Természetesen nem csak az edzésekre, hanem az egész életmódjukra figyelniük kell, kezdve a táplálkozástól az alvásig.
A csapat természetesen nyitott. Ha megfelelő képességű versenyző kerül látókörünkbe (ez sajnos nem jelent túl nagy számot), annak felajánljuk a lehetőséget. Így került be például utoljára a csapatba Vigh Zoltán, aki országúti versenyző volt. A csapat 2010. február 15-én nyert bejegyzést az UCI profi ligájába. Ez azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert a régióban jellemzően országonként csupán egy-két csapat képes profi szinten képviselni hazáját. Emellett a kerékpársportban nemzetközi szinten is kimagasló eredmények elérése a jóval idősebb korosztályra jellemző. Mára az SVS Pro Team egy nemzetközi szinten ismert és elismert egyesületté nőtte ki magát. Ezt bizonyítja az is, hogy egyre nevesebb külföldi versenyzők jelzik átigazolási szándékukat a csapathoz.
Bike4Life
Amatőr csapatunk 25-30 főből áll, akik elsősorban a profi csapathoz kötődnek valamilyen formában, de egyre több „független” tagunk is van. A Bike4life-ban ebből következően többségében van a master korosztály és nincs is gyerek tagunk. Tagjaink hozzáállása a kerékpározáshoz igen változatos. Van néhány teljesítményorientált tagunk, akik felkészülése bármelyik elit magyar versenyzővel felveszi a versenyt. Másik végletként vannak olyanok is, akik munkájuk mellett jóval kevesebb időt tudnak fordítani az edzésekre, ezért inkább rövidebb versenyeken vesznek részt.
Csapatainknak teljesen külön költségvetése van. Profi csapatunk kizárólag szponzori szerződések keretében működik, míg amatőr csapatunk forrásait szponzori és cégünk más tevékenységei biztosítják.
Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2014-ben és a múltban?
Tóth Árpád: Profi csapatunk tagjai főleg nemzetközi versenyeken vesznek részt. Szatmáry András és Vigh Zoltán képviseli az XCM szakágat. Szatmárynak 2014-ben az UCI Maraton Series-ben top tízes helyezése Houffalizeből (8.) és hazai maraton győzelmei vannak. Ezen kívül megnyerte az XCM Magyar Kupa összetett és a Top Maraton sorozatot. Az XCO szakágat Parti András, Juhász Zsolt és Csielka Márk képviselik. Parti 2014-ben már sokadszor megnyerte az XCO Magyar Bajnokságot. Itt az egész dobogót csapatunk versenyzői foglalták el. Ezen kívül több dobogós helyezésük van C-s besorolású nemzetközi versenyeken. XCO Európa Bajnokságon Parti 18. Juhász 24. helyen végeztek. 2013-ban mindhárom XC magyar bajnoki címet megszereztük.
Bike4life csapatunk fő erőssége a már említett master korosztály, ahol évről évre több bajnoki címet gyűjtünk be, de becsületesen helytállunk az elit mezőnyben is.
Bikemag: Mivel foglalkozik az egyesületetek?
Tóth Árpád: Az SVS Pro Team alkotja az XCO/XCM elit férfi válogatott gerincét, egyben ez azt is jelenti, hogy mindenki válogatott kerettag. Az Olimpiai kvótaszerzésben is alapvető szerepünk van, reményeink szerint jövőre is a mi versenyzőnk kerül ki az Olimpiára.
Bike4 Life maratonisták
Bike4life amatőr kerékpáros csapatunk tagjai aktívan részt vesznek az MTB versenyrendszerben, főként maratonokon, de az XCO szakágban és országúton is képviselik a csapatot.
Az Elimina Tour versenysorozatot 2012-ben hívtuk életre. Az akkor egyre népszerűbb XCE versenyszám sikerén felbuzdulva létrehoztunk itthon egy több állomásos belvárosi XCE versenysorozatot. Sajnos a versenyszám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az UCI is levette az XCE versenyeket a VK futamok programjáról. A jövőben szeretnénk az XCO versenyek felé nyitni. 2014-ben Nagykanizsán, a városvezetés segítségével létrehoztunk egy profi épített XCO pályát, mely egész évben látogatható és ahol szeretnénk évről-évre egyre magasabb rangú XCO versenyeket rendezni. Tavaly Nagykanizsán az új pályán rendeztünk UCI minősítésű XCO versenyt, a belvárosban pedig – kapcsolódva a városi rendezvényekhez – szintén UCI minősítésű XCE versenyt tartottunk.
Elimina Tour Budapesten
Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek szívesen?
Tóth Árpád: A PRO csapatunk elsősorban az UCI versenyrendszerében versenyzik. Olyan versenyeken indulnak, melyeken Világranglista pontokat tudnak szerezni. Mivel idehaza ilyen versenyből keveset rendeznek, ezért főleg külföldön versenyeznek sportolóink. UCI minősítésű hazai, megfelelő színvonalú versenyeken szívesen részt vennénk. Amatőr csapatunk a korosztályból adódóan főleg maraton versenyeken vesz részt.
Bikemag: Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?
Tóth Árpád: Több sebből vérzik a hazai rendszer. Egyrészt nincs szabályozva, hogy az utánpótlás korosztály tagjai milyen távokon indulhatnak. Másrészt túl engedékeny a szabályzás. Így előfordulhat, hogy egy versenyhétvégén, azonos helyszínen két különböző pl. U17-es győzelem születik. Ez lehetőséget add arra, hogy „versenyzők” elkerüljék egymást. Nem alakul ki igazi versenyhelyzet. Hosszútávon így nem nevelődik ki egy kitartó, erős, versenyképes mezőny.
A bajnoki trikók kiosztása is (már ha van) szabályozatlan. Mindenki ugyanolyan bajnoki trikót kap. Véleményünk szerint minden bajnokságban csak két bajnok lehet: egy férfi és egy nő. A többiek „csak” korosztályos bajnokok. Természetesen a korosztályos bajnokságokra is szükség van. De ezeket meg kell különböztetni a mindenkori Elit bajnokoktól. Szabályozni kellene a bajnoki csíkok viselését is. Csak az Elit bajnokságot nyert versenyző kapjon jogosultságot ennek viselésére. Kicsit vicces, hogy ebben az országban szinte mindenki bajnok. Ezekkel a szabályozásokkal újra rangja lehetne a hazai bajnokságoknak.
Szintén erős problémának tartjuk, hogy licenc nélkül indulhatnak sportolók versenyeken. A licenc kiadása csak érvényes sportorvosi engedéllyel lehetséges. Ez azt is jelenti, hogy érvényes sportorvosi engedély nélkül versenyeznek sportolók. Valamint egy licenc nélküli versenyzőt nehéz a szabályok betartására bírni, hiszen ebben az esetben a szövetségnek semmilyen szankció lehetősége sincs.
A maratonokon való indulás korlátozása bizonyos helyzetekben szükséges volna. Például a rövidtávot a versenyszervezők azért találták ki, hogy a kezdőknek (!) lehetőséget biztosítsanak. Felnőtt férfi (licences) versenyző elvileg csak hosszútávon indulhatna, hiszen ez az ő kategóriája. Viszont sok felnőtt férfi licences indul rövid távon, ezzel elrontva a kezdők kedvét, hiszen így nekik esélyük sincs az élre kerülni.
Edzőtáborból: Parti András
Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben?
Tóth Árpád: Elsőrendű célunk a riói olimpiai kvóta (kvóták) megszerzése.
Az UCI ranglistán folyamatosan javítani szeretnénk profi csapatunk helyezését és a nemzetközi maraton versenyeken is hírnevet szeretnénk szerezni csapatunknak.
Elimina Tour versenyeink színvonalát és minősítését folyamatosan javítani szeretnénk.
Ezekkel párhuzamosan támogatóink egyre magasabb szintű kiszolgálása is célunk.
Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?
Tóth Árpád: A folyamatos fejlődéshez a pénzügyi kereteket biztosítanunk kell, ami elég nagy feladat. Nekünk is állandó tanulásra van szükségünk, hiszen csak így tudunk előre lépni. A szövetség támogatása is fontos, melynek fejlődésében hiszünk, különösen az előző időszakhoz képest.
Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?
Tóth Árpád: A csapatok finanszírozását szponzori együttműködésekből menedzseljük. Igyekszünk folyamatosan fejlődni és újabb célokat kitűzni, hogy minél magasabb szintű vállalatokhoz érhessünk el.
Edzőtáborból: Csielka Márk
Részvétel a kerékpáros közéletben:
Bikemag: Tagegyesületként részt vettetek-e az utóbbi években a szövetség munkájában, részt vesztek-e a közgyűléseken? Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?
Tóth Árpád: Fennállásunk óta rendszeresen részt veszünk a szövetségek közgyűlésein, ahol aktívan képviseljük egyesületeink és a kerékpársport érdekeit. Jómagam már másodszor vagyok elnökségi tag.
Nevünkhöz fűződik az első profi hegyikerékpáros csapat megalakítása, az Olimpián való részvétel és az Elimina Tour versenysorozat legfőbb büszkeségeink.
Bikemag: Véleményed szerint egy kerékpáros szövetségnek miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek? Vagyis konkrétan a szövetségtől mit vártok el, mit tegyen a ti egyesületetekért?
Tóth Árpád: Elsősorban a kiszámíthatóság növelésére van szükség. Cégünk üzleti vállalkozás, tervek szerint működik. A tervezés csak akkor lehetséges, ha tudjuk a feltételeket. Ez különösen igaz profi csapatunkra, melynek éves tervezése szeptember-októberben történik. Megfelelő időben rendelkezésre kell állni a versenyszabályzatnak, a versenynaptárnak, a válogatott keret következő évi terveinek és még sorolhatnám.
A versenyrendezéshez ezen kívül szükségünk van a szerződések tervezeteihez.
Bikemag: Mi az a három legfontosabb dolog szerintetek, ami az ismert keretek között fő céljaként fogalmazhat meg a kerékpáros szövetség?
Tóth Árpád: A piaci források bevonásához üzleti szemléletre van szükség. Ez sajnos a jelenlegi szerkezettel teljesen irreális.
A kerékpársport fejlődéséhez több lépcső szükséges. Elsőként meg kell teremteni egy megfelelő számú és minőségű edzői, szakértői gárdát. Ha ez rendelkezésre áll, akkor az utánpótlásra koncentrálva létre lehet hozni a fejlődés biztos alapjait. Ezt csak szervezetten lehet megtenni. Például a színvonalas felsőfokú oktatás megteremtése igen összetett, sok résztvevős feladat. És ez csak az első lépés.
De fontos megemlíteni még egy dolgot. Nem csak a szövetségnek vannak feladatai. Ha a tagság csak várja, hogy valaki majd megoldja nélkülük a problémákat, akkor abból nem lesz semmi. A tagoknak aktívan részt kell venniük a munkában. Természetesen a részvétel lehetőségének biztosítása is a szövetség feladata.
Mallorcai edzőtáborból
Bikemag: Egy működő kerékpáros szövetség tevékenységével kapcsolatban miről szeretnétek folyamatos tájékoztatást kapni?
Tóth Árpád: Egy működő (!) kerékpáros szövetség tevékenységével kapcsolatban mindenről és ez egyáltalán nem tréfás válasz. Mivel a szövetség a tagok érdekeit képviseli – a tagokért van -, ezért ennek nyilvánvalónak kellene lennie.
Az elmúlt két évben sajnos a kommunikáció gyakorlatilag nullára csökkent, bízunk benne, hogy ez jelentősen változni fog.
Bikemag: Mi a véleményetek egy jövőbeni egyszövetségi rendszerről, külön adminisztrációval működő szakági szövetségek nélkül?
Tóth Árpád: A jelenlegi szövetségi rendszer folyamatosan alakult egy mára már torzóvá vált szerkezetté. A három szakági szövetség egyáltalán nem tükrözi az UCI által képviselt sportág szerkezetét, a kétszintű rendszer pedig nem tesz lehetővé hatékony képviseletet sem az állami szervek, sem a szponzorok felé. Önmagában persze egy egyszintű rendszer sem oldana meg automatikusan minden problémát, ehhez megfelelő működés és megfelelő emberek kellenek.
Egyértelműen az egyszövetségi rendszer hívei vagyunk, jelentős működési és szervezeti megújulás mellett.
A szövetségnek (immár egyesszámban) át kell alakítania finanszírozási struktúráját. El kell érni, hogy a szövetség jelentős bevételeket szerezzen üzleti tevékenységből, ezzel megszüntetve a teljes állami támogatásokra való utaltságot. Ez csak jelentős megújulással lehetséges.
Edzőtábor
***
A 185.80.49.65/teszt-uj-wp/-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet a megadott elérhetőségeken. Miután a napokban komoly erősítés történt a Bikemag stábjában, 2015-re tovább gondoltuk az egyesületek bemutatását, és szeretnénk újra felpezsdíteni a fórum-életet is, külön felületet adva ennek a bizonyos “Tablónak”. Addig is a “Tabló: a magyar kerékpársport körképe”-sorozat cikkeit a Tabló menüpont alatt kereshetitek majd vissza, szólhattok hozzá. Ha valaki kimaradt, de úgy érzi ott lenne a helye a Tablón, ne habozzon írni nekünk!
A Whyte rendsze kétségtelenül túlbonyolította a kérdést...
Kétrészes RetroBlog cikkünk apropója, hogy a motorkerékpár-ménök Brian Skinner pontosan 30 évvel ezelőtt dobta piacra az első kerékpárra alkalmazott felfüggesztés-rendszert, az MRC Descender-t.
A Whyte innovatív rendszere kétségtelenül túlbonyolította a kérdést…
Az MRC Descender, vagy mondjuk a Cannondale népszerű első felfüggesztés-rendszere a hátsó kerék „akadálymenetesítését” célozta meg, míg az első kerék esetében a MTB pionírok megelégedtek a rugózást biztosító kormányszárak enyhe fájdalomcsillapító hatásával. Később megtörtént a felismerés, hogy az első kerék pontos irányítása a kulcs a hatékonyabb és kellemesebb montizáshoz. A kezdetleges első villákat a motorkerékpárokhoz hasonlóan légrugóval és olajcsillapítással látták el a tervezők, majd a magas bekerülési költségek láttán elbizonytalanodtak, és új megoldásokat kerestek. Az egyik kezdeményezés az elasztomer-rugó alkalmazása és a csillapítás megspórolása volt, a másik a villaváll egy darabból való gyártása, a becsúszó szárakkal történő összepréseléssel, ragasztással. Mindkettő a RockShox Indy (később Judy) sorozattal mutatkozott be, az előző „skót” megoldás egy évtized múlva már teljesen kikopott a kínálatból, az utóbbi viszont a mai napig a leggyakrabban alkalmazott technika a villagyártásban. Ez jó példa arra, hogy a költségkímélő megoldások egy része beválhat, tehát érdemes volt a felfüggesztés-gyártónak szokatlan megoldásokkal kísérletezni: a korpa pedig előbb vagy utóbb kihullik a rostán…
A Mantra klasszikus, mondhatni a mai áruházi bicajok őse…
Jöjjön az egyik híres „felfüggesztés-kakukktojás” a Klein Mantra. A korai megoldások szellemében egy „mindentudó” hátsó felfüggesztésről van szó, az ú.n. URT-ről, azaz egyesített hátsó háromszögről. A tervezők szerint akár az első felfüggesztést is kiválthatja, hisz működésének köszönhetően a váz két fele majdnem szimmetrikusan rugózik. Az ötlet tényleg kézenfekvő: ha a hátsó felfüggesztés a középcsapágyat egy egységként magába foglalja, forgáspontja pedig az első vázelemhez a lehető legmagasabb ponton csatlakozik, azzal a hajtás erőhatásai függetleníthetők a felfüggesztéstől, mozog a váz első fele, és mozog a hátsó is, attól függően, hogy súlypontunk hol található. Kiállva a nyeregből a bicaj merevfarúként viselkedik, visszaülve pedig aktív és kellemesen finom rugózásba kezd. A rugózás mértékének csak a csillagos ég szab határt: a Klein Mantra simán kimozgott 180 mm-t. Mi a rendszer hátulütője? Például nem célszerű erősen fékezni, mivel az komolyan beindítja a felfüggesztésmozgást, illetve a működés jelentős tengelytáv-változást eredményez, amely rendkívül bizonytalanná teszi az irányítást. Egyszerűen nincs az a csillapítás, amely egy ilyen kialakítású URT-rendszert rendesen megregulázna. Tehát a Klein megoldása az új évezreddel együtt kikopott a minőségi bicajkínálatból – a hangsúly persze az árfekvésen van, hisz az áruházi mountain bike-nak látszó bicajok jelentős része a mai napig alkalmazza az URT felfüggesztéselvet. Ezek szerint Kínában népszerű a rodeó!
Nem szép, nem működik megfelelően és nagyon drága – de high tech!
A brit Whyte mérnökeit nem a költségcsökkentés vezérelte, amikor megalkották a legendás PRST-1 modellt, sokak szerint a legcsúnyább montit, amit valaha sorozatgyártásba adtak. Hasonlóan az előző részben taglalt Muddy Fox Interactive-hoz, a 90-es évek végén gyártott telók igen gyenge teljesítménye sarkallta fejlesztőmunkára a Forma 1-ből leigazolt mérnökpárost. Megalkottak egy rendkívül bonyolult vázba integrált rendszert, amely sokkal finomabban, érzékenyebb működött, mint a hagyományos becsúszószárakkal üzemelő villák, ellenben az egyenetlen terepen történő fékezéskor már-már veszélyesen „bólintott”. Nem kis bólintásról beszélünk, hanem a rugóút akár 100%-át kitevő „fejesugrásról”. A Whyte rendszeréhez a Fox szállította a speciális első rugóstagot, és a kis darabszám, illetve a bonyolult gyártás miatt a PRST nem volt éppen „belépő szintű” modell. Mivel a montisok nem szeretik a felfüggesztés kiszámíthatatlan mozdulatait, testi épségüket pedig annál jobban (főleg ha ez egy prémium árszinten valósul meg) így a gyártás 2 év után abbamaradt, és a Forma 1-ben edződött mérnökök szép lassan elfogadták az akkor már egyre jobb teljesítményt nyújtó hagyományos telókat. A brit márka a mai napig kiváló egészségnek örvend, a szigetországi bicajos magazinok számos kedvenc kerékpárját kínálják, de merész megoldásokat mostanság már ne keressünk!
A képen a szörnyeteg egy másik változata látható: Marzocchi Supermonster dogozik benne, amely gyárilag 300-as…
A Klein Mantra 180 mm-es rugóútja soknak tűnik? Akkoriban mindenképpen az volt, de lazán megvalósítottak ennél lényegesen hosszabb rugóúttal rendelkező felfüggesztés-rendszert is. A Karpiel Apocalypse, amely a freeride-pionír Josh Bender alatt vált híressé, ennek több, mint duplájával bírt: akár 380 mm-t kimozgott. Elől egy tuningolt Risse Racing villával (később gyárilag 300-at mozgó Marzocchi Supermonsterrel) egészítették ki a gépszörnyeteget, amely még mai szemmel is ésszerűtlen 300 mm berugózást biztosított. Ráadásul a DH-sok akkoriban általában 120-140 millis felfüggesztéseket használtak! Sokak szerint jobban járt volna Bender, ha megtanul az ugratásokból finoman érkezni, mivel az Apocalypse működése távolról sincs azon a szinten, mint egy mai freeride bringán található, egyébként jól megtervezett 180-200 mm bemozdulást biztosító rendszer. Az ugratásokon kívül egyéb célra a Karpiel Apocalypse használhatatlan volt, ma pedig az extrém felhasználásra készült masináktól is elvárható, hogy képesek legyenek változatos terepen teljesíteni.
A legendás Maverick rendszer már sokkal előremutatóbb, mint az előzők, megalkotója a RockShox-ok szülőatyja, Paul Turner. Miután a „piros-fekete logós” cég a 1998-ban a SRAM-hoz került, a főmérnök nekiállt megtervezni azt a megoldást, amiről mindig álmodott, de a RockShox marketingeseivel soha nem tudott lenyeletni.
A Monolink7 számos újítást vezetett be: a hajtómű egy magnéziumöntvény-forgáspontelemben lett elhelyezve, amely mind a váz első felétől, mind a hátsó háromszögtől függetlenített, maga a váz az egyik első hidroform alakítással készült darab (az amerikai Klein terméke, akik a felfüggesztés-rendszert is licencelték), a hátsó rugóstag a váz integráns eleme, a fordított működésű (UD, azaz upside down) első villa pedig ismét speciálisan a vázhoz és a hátsó felfüggesztéshez tervezett darab. A működés az URT főbb előnyeit nyújtotta: a pedálozás független a rugózástól, viszont az alul elhelyezett többforgáspontos megoldás a fékezés hatásait kiiktatta, továbbá a spéci rugóstag a csillapításról is gondoskodott. Tehát papíron a Maverick a tökéletes rendszer.
[divider scroll_text=”Maverick”]
Sajnos a sorozatgyártás nem sikerül ilyen tökéletesen: a hátsó tag notóriusan eresztette a levegőt és az olajat, a vázanyag hamar kifáradt, elrepedt, a bonyolult forgáspont-kialakítás pedig ipari méretekben fogyasztotta a csapágyakat. Gyaníthatóan egy átgondoltabb gyártástechnológiával a hibák nagy része orvosolható lenne, de a Maverick így is egy túlzottan költséges út lenne a kiváló felfüggesztés-működés elérésére, ami manapság töredék ráfordítással megvalósítható. Ellenben a Mavericken látható integráció egyes elemei mai felfüggesztés-rendszerekben is visszaköszön, így van mit csodálni benne. Említettem, hogy a Maverick volt az első kereskedelemben kapható gép, amely távirányítású nyeregmagasság-állítással bírt?
A BikeMag is bemutatta anno!
A német Bionicon hazánkban is népszerű volt egy évtizeddel ezelőtt, köszönhetően a magas technikai színvonalnak és a hazai forgalmazásnak. A Golden Willow modelljük az egyik első távirányítható felfüggesztés-rendszer, ráadásul pneumatikus vezérléssel működött, egy gombnyomásra megváltoztatta mind a vázgeometriát, mind a rugókarakterisztikát. Volt mászó és lejtőző üzemmód, amely valóban eltalált beállításokat nyújtott. A Bionicon sajnos a gyártásköltségek csökkentése érdekében a X-Fusiontól szerezte be a villát és a hátsó tagot, amely nem tudta kiaknázni a rendszer által nyújtott lehetőségeket, és a megbízhatóságukkal is komoly gondok voltak. Mindenesetre a kerékpáripar sokat tanult a Bionicon merész kezdeményezéséből, és a koncepció egyes elemei mai kerékpárokon is fellelhetők.
Bionicon sajnos a gyártásköltségek csökkentése érdekében a SunTourtól szerezte be a villát és a hátsó tagot…
Természetesen számos egyéb érdekes megoldás került a piacra a 30 év során, érdekes lenne az összeset elemezni, bár ez már nem egy RetroBlog cikk, hanem egy képes könyv témája lehetne. Esetleg valaki közületek rendelkezik időkapacitással és kellő tudással egy ilyen grandiózus feladathoz?
Az imént taglalt innovatív de általában tökéletlen felfüggesztés-megoldások vakvágánynak bizonyultak, viszont az 1990-es végétől kirajzolódik egy olyan trend, amely a mai fejlett megoldásokhoz vezet. 1994-ben a GT kihozta a múltkori részben említett RTS utódját az LTS-t, a Specialized megvásárolja Horst Leitner felfüggesztés-rendszerét (ugyebár a HorstLinkről van szó), a Santa Cruz megalkotja a legjobban működő egyforgáspontost, amely utat nyit a ma leginkább elterjedt VPP, azaz virtuális forgáspont-rendszerek felé. A villák világában a Marzocchi mutatja meg, hogy a súlynál lényegesen fontosabb a finom működés, a stabilitás, az állítható csillapítás, illetve a rugóút mértékek állítása és a blokkolás lehetősége. A legtöbb ma kínált teló ilyen paraméterekkel bír, továbbá egyéb hasznos funkciókkal, mint például távirányítóval is rendelkezik, a felhasznált alapanyagoknak és légrugónak köszönhetően könnyű, mindemellett működés alig hagy kívánnivalót maga után.
A VPP forradalmasította az MTB-k felfüggesztésrendszerét…
Még egy apró megjegyzés: azért nem minden „különutas” megoldás kárhoztatott természetes szelekción alapuló kihalásra: a Cannondale a mai napig kínálja a „féllábú” Lefty villát, amely versenyképes alternatívája az elterjedt és bevált felső becsúszószáras rendszernek.
A cikk alapjául a What Mountain Bike 2015 januári számában megjelent írás szolgált.
A 2000-2010-es korszak sztárja Horst Link rendszer volt, ma is egész jó egészségnek örvend…
Az elmúlt hét során láthattuk a Tour de San Luis-on, hogy a formában lévő dél-amerikai bringások nemhogy alárendelt szerepet játszottak a WorldTour-menőkkel szemben, hanem ellenkezőleg: „agyonverték” őket.
Nyilván ebben szerepet játszik, hogy a déli félteke helyi hősei ilyenkor vannak csúcsra járatva, az európai profiknak pedig még csak most kezdődik a szezon, mégis felmerül a kérdés, hogy miért nem látunk a nagy körversenyeken több versenyzőt azok közül, akik Nairo Quintana-t is nehéz helyzetbe hozzák, vagy éppen Mark Cavendish-t győzik le a sprinten.
Torres a kolumbiai profi csapatban, Díaz brazil kontinentális csapatban, Quintana európai WorldTour-gárdában
A nevek mellett szereplő eredményeken túl azért több más körülmény is latba esik, amikor dél-amerikai bringásokat igazolnak európai profi csapatok. Például az eltérő versenyzési stílus mellett szerepet játszanak a kulturális különbségek és a röghöz kötöttség. A kolumbiaiak, argentinok nehezen hagyják ott családjukat, főleg úgy, hogy egy kerékpáros hétköznapjai magányosabbak, mint mondjuk a futball-sztároké.
Jó példa a szupertehetséges kolumbiai Carlos Betancur, aki már két éve megmutatta a Giro d’Italia-n, hogy fizikális képességei alapján akár GT-győztes lehetne belőle. Mégsem találja a helyét az Ag2R-ben, problémás versenyző, tavaly sajnos folyamatosan hanyatlott formája a Párizs-Nizza győzelem után, folyamatosan küszködik testsúly-problémákkal, amiben a rendszertelen étkezés és a stressz is szerepet játszhat.
Az ellenpélda honfitársa, Nairo Quintana, aki nagyon fiatalon került Európába, s „fejben” is szerencsés alkat, mint egy gép hajtja végre Unzué mester utasításait a Movistarban, sztáralűröktől mentesen. A sztárrá válást is meg kell említeni, hiszen egy euróban többszázezres, pláne egy hétszámjegyű éves fizetés Kolumbiában óriási összeg, ezen a ponton sokan érzik úgy, hogy megcsinálták az életüket. Utóbbira mentalitása alapján a Quick Step-ben profiskodó Rigoberto Uran-t említhetnénk példaként, aki mindig ott van az élmezőnyben, de már nem olyan harapós, mint amikor nem volt még vaskos szerződése.
Francesco Gaviria-ra szemet vetett az Ag2R
Mindezek fényében már nem olyan egyértelmű, hogy a 25 éves argentin bajnoknak, Dani Díaz-nak, aki másodszor nyerte meg a Tour de San Luis-t, egyenes útja lenne a WorldTour-ba, és közvetlenül az argentínai körverseny után tett nyilatkozatok alapján marad is egyelőre a brazil kontinentális csapatban. Nincs egyelőre konkrét ajánlatom, persze örülnék, ha visszatérhetnék Európába – árulta el újabb sikerét követően Díaz, aki 10 éve már az akkori protour-gárda, a Footon-Servetto fiókcsapatában tekert, majd a La Pomme Marseille-ben kezdte meg profi karrierjét.
Ő is azok közé tartozott azonban, akik nehezen tudtak alkalmazkodni az európai élethez, két évet követően hazatért a San Luis-i kontinentális csapatba, melynek színeiben először nyerte meg a hazai körversenyt, az amerikai Tejay Van Garderen-t legyőzve. Az akkori sikerem után sem kaptam szerződést európai profi csapattól, és nem gondolom, hogy ez idén másképp lenne – tette hozzá realistán az argentin bajnok.
Más a helyzete Francesco Gaviria-nak, aki „friss hús”, róla még nem lehet tudni, hogyan alkalmazkodik az európai élethez. A 20 éves kolumbiait, aki juniorként omniumban és párosban is világbajnoki címet szerzett pályán, a Ag2R kereste meg ajánlattal, a francia csapatból hiányzik egy GT-ken is győzelemre esélyes sprinter. Kíváncsian várjuk, lesz-e újabb kolumbiai sztárja a WorldTour mezőnynek…
