Egy motorkerékpárokkal foglalkozó mérnök, Brian Skinner, pontosan 30 évvel ezelőtt dobta piacra az első kerékpárra alkalmazott felfüggesztés-rendszert, az MRC Descender-t. Nem sok maradt fent belőle, lévén a „sorozat” mindössze 75 darabot számlált, de a „hógolyó” egy évtizeden belül lavinává dagadt…
30 éve kezdődött a sorozatgyártás!
Az MRC Descender (magyarul „lejtőző”) a hátsó kereket függeszti fel, számos forgáspontot alkalmaz, az alapelv pedig régi motorkerékpárokban is megfigyelhető. A Descender működése állítólag egész kulturáltra sikerül, de kétségtelenül nem pályázhat a súlybajnok „címre”, továbbá a pedálozás és fékezés is jelentősen befolyásolja a működést. Ellenben a rendszer 150 mm (!) rugóutat biztosít, ami még manapság is igen hasznosnak bizonyulna!
Aki eddig úgy gondolta, hogy a hátsó felfüggesztések története a 90-es években, az első kerék megoldását követően startol, annak már a cikk bevezetője is újat mond. Az MRC Descender potom 5 évvel előzi meg az első szériában gyártott telót, a RockShox RS1 modellt. Erre a mai szemmel furcsa sorrendre a magyarázat a következő: Skinner, illetve több akkori „ősmontis” meg van győződve arról, hogy a hátsó felfüggesztés több előnnyel jár, mint az első. Az első kerék vonala ugyebár irányítható, így az akadályok kormányzással jobban kikerülhetők, mint a hátsó esetében – gondolják a pionírok.
A Descender korában a montisok ilyen gépeket hajtottak – persze ennél durvább terepen is!
1984-ben a Descender gyártására alapítják meg a Mountain Cross Racing nevű céget, égisze alatt 1987-ig 75 darab vázat készítenek. A komplett kerékpárok Shimano Deore XT M700 szettel hagyják el az üzemet, a korszak divatának megfeleően Cook Bros és Tioga kiegészítőkkel. További információt erről a mérföldkőnek számító ritka modellről itt találtok.
De lépjünk tovább, és induljunk el a telótörténet rögös útján! 1988-ban Paul Turner – aki ugyancsak a motokrossz világában alapozta meg hírnevét – olajcsillapításos, levegőrugózású tagokat erősít egy saját maga által forgácsolt villavállra, majd így bicajozza végig a kultikus kaliforniai bicajos ösvényeket. Később haverjával, a manapság kerékpár-guruként tisztelt Keith Bontragerrel megépíti az első vázat, amely mindkét kerék felfüggesztését megoldja. Ez a bicaj nem kerül sorozatgyártásba, de több példánya fennmarad, így több könyvben is megcsodálhatjuk. 1989-ben Turner Steve Simmons-szal közösen megalapítja a RockShox céget, egy évvel később jelentkeznek az első telómodellel, a korai „telóprototípusnál” technikailag már jóval kiforrottabb és kulturáltabb megjelenésű RS1-gyel. Az első „rugósvilla” sikert arat, de még nem okoz földcsuszamlást a kerékpártechnikában. Miért nem ismerték fel a kerékpárosok a felfüggesztés fontosságát – tehetjük fel így utólag a kérdést?
A magas árszint ellenére népszerűek voltak az első telók…
Emlékezzünk, 1990 előtt az MRC Descender-en kívül nincs kereskedelmi forgalomban felfüggesztést alkalmazó kerékpár, ellenben több szériamodell készül már karbonvázzal, a Kestler Nitro majd CS-X esetében akár karbonvillával kiegészítve! A legtöbb akkori MTB-s szakítani akar a múlttal abban az értelemben, hogy a 80-as évek első felében kapható bicajok döntő része 20 kilónál is nehezebb volt. Könnyű bicajra vágynak a hegyikerékpárosok, a koncepcióba – a technika akkori szintjén – a felfüggesztés sajnos nem fér bele. Vannak próbálkozások a „félutas” megoldásokra, mint például a „Flexstem”, azaz a rugózó és a kényelmet valamelyest fokozó kormányszár, illetve az angol Slingshot, amely az acélváz alsó csövét egy rugóval feszített sodronnyal helyettesíti. A Slingshot 1985-ben kerül a piacra, acélvillája akár 50 mm-es hátramozdulását is lehetővé tesz, így egész jól csillapítja a pontosan szemből érkező erőhatásokat. A fő gond a Slingshot esetében a csillapítás hiánya, illetve a fejcső folyamatos szögváltozása. Ráadásul berugózáskor egyre meredekebb lesz a fejcső-szög, amely lejtmenetben nem bizonyul igazán „felhasználóbarátnak”…
Mert Lawwill és Gary Fisher legendás fejlesztése – tárcsafékkel!
A fentiek tükrében egészen 1990-ig kell várni, hogy megszülessen az első rugózást biztosító villa. A RockShox RS1 (amelynek 25 éves évfordulójára jelent meg a ma kapható RS1 csúcsmodell) még csak 40 mm rugóutat biztosít, de már fejlett olajcsillapítást alkalmaz. Gary Fisher és Mert Lawwill megalkot egy alternatív változatot, a Manitou és az AMP Research is lázasan dolgozik az első kerék tökéletesebb felfüggesztés-megoldásán. Az utóbbi sajnos technológiai zsákutcának bizonyul, lévén a forgáspontokat alkalmazó, a fejcső alatt elhelyezett AMP-rendszer kissé túlbonyolítja a problémát, a rugóút pedig 40 mm-nél hosszabbra így nemigen növelhető.
A legendás Slingshot: felfüggesztés nélküli csillapítás
A Slingshottal versenyeztek is!
Ha azt gondoljuk, hogy a felfüggesztés-rendszerek útja innen már egyenesen vezet a mai – akkori szemmel lélegzetelállítóan fejlett – rendszerekhez, akkor ismét csalódnunk kell. Az 1991-ben megjelenő, meglepően nagy sorozatban gyártott Cannondale EST kizárólag a hátsó kerék felfüggesztését tűzi zászlajára, ezzel párhuzamosan meglovagolva az akkor igen népszerű emelt láncvilla trendet. Népszerű modell a maga idejében, a „telós” aluváz mindössze három kilót nyom, elöl a Girvin Flexstem biztosítja a viszonylagos rezgéscsillapítást, de az EST kétségtelenül nem a megfelelő irányba viszi el a „telótörzsfejlődést”.
Az Allsop rendszere nem volt rossz ötlet, triatlonbrigákon egészen az ezredfordulóig népszerű maradt…
Hasonló zsákutcának bizonyult a Allsop Softride, amely 1989-ben ismét csak a hátsó kerék mozgását kísérli megoldani. Lényege egy üvegszál-szerkezetű, elasztikus uretánnal készült kompozit cső, amely a váz felső csövének elejéhez csatlakozik a nyeregnél akár 100 mm függőleges elmozdulást lehetővé téve. A Softride flexstemmel kiegészítve biztosít kezdetleges csillapítást alkalmazó felfüggesztést, bár a nyeregmagasság folyamatos, akár 10 centit elérő változása sokak számára elviselhetetlennek bizonyul. De legalább a hajtás és a felfüggesztés nem veszett össze – mondanánk dicséretképpen! Az Allsop rendszer később a triatlonkerékpárokon bukkan fel, majd az új évezredben tűnik el végérvényesen.
-
- Kezdetben a stucnival próbálták megoldani a felfüggesztés kérdését…
-
- …ráadásul megannyi változatban…
-
- …majd végre Paul Turner komolyra fordította a viccelődést!
Ha már a hátsó felfüggesztéseknél járunk, a szakértők szerint a GT RTS az első felfüggesztés-rendszer, amely a maiakhoz viszonyítva is értékelhető működést tesz lehetővé. A pedálerővel szemben dolgozik, így egész jól csökkenti a pogózást és az ezzel járó energiaveszteséget, illetve biztosít kulturált felfüggesztés-karakterisztikát. A Mountain Cycle San Andreas a következő, amely a lécet tovább emeli, forgáspont-kialakítása pedig a mai napig viszontlátható egyes montikon. Ellenben számos piacra dobott rendszer nem ilyen sikeres: a Muddy Fox Interactive például egyetlen taggal próbálja megoldani az első és a hátsó felfüggesztést, a Dave Smart által kifejlesztett rendszer motorkerékpárokon talán jobban „szuperál”, de a montik esetében csúnyán megbukik.
Az első Marzó teló, a Star!
És hogyan indul útjára az olasz Marzocchi kerékpáros karrierje? A motorkerékpár-alkatrészeket gyártó Bologna melletti cég érdekes módon nem a mára már szimbólumukká vált „rugósvillákkal” indít, hanem egy aluvázzal, amely a legendás Iron Horse számára készül. Ez az egyik első váz, amely 7000-s ötvözetet alkalmaz, 1992-ben Dave Cullinan-t segíti DH-világbajnoki címhez. Később ugyanezt a vázat kínálja a Diamondback, a Kona, a Mongoose, a Haro, a Sintesi és a Carraro. A váz sikere kétségtelenül hozzájárul ahhoz, hogy a Ducati számára gyártott motorkerékpár-villa mellé az olasz mérnökök tervezzenek egy bicajost modellt is, neve pedig szerényen „Star” lesz. Erre a villára nem sokan emlékeznek, ellenben a gramm-mániás trenddel szembe forduló, a nyílt olajfürdős rendszerével és 100 mm rugóútjával a legtöbb akkori telót porig alázó Z1 BAM-re talán már többen!
A cikk második részében még néhány felfüggesztés-történeti mérföldkövet és zsákutcákat mutatunk meg, mint például az URT-rendszert alkalmazó Klein Mantrát, a sokak által ismert és szeretett Bionicon-t, illetve Paul Turner második nagy dobását, a Mavericket.
A cikk alapjául a What Mountain Bike 2015. januári számában megjelent írás szolgált.
…majd a legendás Z1 BAM, amelynek nyomvonalain halad a mai telótechnológia.
