Home Blog Page 74

Favero Assioma Pro MX-2 wattmérős pedál – Precíz teljesítménymérés MTB- és gravel kerékpárokra

Kerékpáros újságíróként az évek során számos teljesítménymérőt volt alkalmam tesztelni, így amikor a Favero bejelentette legújabb termékeinek érkezését, – az Assioma Pro MX-2 wattmérős pedálokat – felettébb kíváncsi lettem. Több hónapon keresztül, változatos körülmények között használtam a pedálokat. Ezután a meglehetősen szigorú tesztidőszak után – amiben a montis maratonoktól kezdve a gravel versenyekig minden volt –  úgy érzem, készen állok, hogy megosszam a tapasztalataimat!

Termékleírás:

A Favero Assioma Pro MX-2 egy kétoldali teljesítménymérő pedálrendszer, amelyet MTB stoplikhoz terveztek. Ez jelentős eltérés a Favero korábbi országút-orientált modelljeihez képest, mely új kapukat nyit a mountain bike-osok, gravel-fanatikusok és cyclo-cross versenyzők számára. A pedál, az elegáns dizájn mellett, robosztus alumínium testtel büszkélkedhet, ami első ránézésre igencsak strapabírónak tűnik a terepbiciklizés megpróbáltatásaival szemben.

Az Assioma Pro MX-2 legfontosabb jellemzői:

– Kompatibilitás Shimano SPD MTB stoplival

– Kétoldali teljesítménymérés

– ±1 %-os pontosság

– Újratölthető akkumulátorok 60+ óra menetidővel

– ANT+ és Bluetooth kapcsolat

– IP67 vízállósági besorolás

– Súly: 191,4 g pedálonként

Országúti teljesítmény:

Már az elején fontos leszögezni: a pedálok elsősorban nem országúti használatra készültek.

Ahhoz viszont, hogy az Assioma Pro MX-2 pedálokat valóban próbára tudjam tenni a sebesség szempontjából, ahhoz először az országúti kerékpáromra kellett szerelnem őket, majd egy sor edzést és versenyt végigcsináltam velük. A felszerelés egyszerű volt, csak egy szabványos pedálkulcsra volt szükség, ezentúl a pedálok könnyen párosíthatók voltak a Garmin komputeremmel, így pillanatok alatt készen álltam a tekerésre.

Az edzőköreimen:

A kezdeti edzések során azonnal lenyűgözött az Assioma Pro MX-2 által szolgáltatott következetes és megbízható teljesítményadat. A pedálok azonnal, észrevehető késleltetés nélkül adták le a teljesítményértékeket, ezáltal pedig tökéletesen nyomon követhettem a különféle szakaszok eredményeit az intervallum edzések során.

Az egyik kiemelkedő funkció a pedálok bal/jobb egyensúlymérő képessége volt. Elhúzódó térdsérülésem miatt ez az adat felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyult annak tekintetében, hogy kemény erőfeszítések során ne részesítsem előnyben az egyik lábamat a másikkal szemben. Számos lehetőségem volt arra, hogy teszteljek olyan konkurens termékeket, amelyek egyoldali / egylábas mérési funkcióval rendelkeznek, ezeknél a termékeknél viszont a bal/jobb lábegyensúly alapból hiányzik, plusz a szoftver által generált teljes teljesítmény (a másik lábra) soha nem éri el a 100% pontosságú végső teljesítményszámot.

Az Assioma Pro MX-2 pontossága egyenértékűnek tűnt az előző teljesítménymérőm pontosságával, nem voltak vad ingadozások vagy irreális teljesítménycsúcsok. Ezt mind beltéren, mind kültéren értékeltük.

Az MTB stoplik némi megszokást kívántak az országúti kerékpáron, de néhány tekerés után biztonságosnak és kényelmesnek találtam őket. Az MTB-stílusú pedáltest nagyobb platformja stabil alapot biztosított az erőátvitelhez, különösen akkor, amikor a nyeregből kiállva tekertem. Mivel a Favero-nál a lábfejünk a pedáltesten minimálisan magasabban helyezkedik el, de a 2mm különbség elenyésző, így nem is állítottam a nyeregmagasságon.

 

Tapasztalatok verseny közben:

Gravel versenyek Spanyolországban és Olaszországban, illetve számos olasz MTB maratonon

Egy teljesítménymérő igazi próbája az, hogy hogyan teljesít versenykörülmények között, és az Assioma Pro MX-2 pedálokat az olaszországi és spanyolországi – kihívásokkal teli – szakaszversenyeken volt is alkalmam használni. Ez az ötnapos verseny magashegyi emelkedők, gyors lejtők és rázós terepek keveréke – tökéletes arra, hogy a pedálokat a határokig feszegessük.

Egy híres MTB-verseny is megmaradt az emlékezetemben. A nap utolsó emelkedőjénél – egy brutális 7 mérföldes kaptatónál, amelynek emelkedése elérte a 19%-ot – nagymértékben támaszkodtam az Assioma Pro MX-2 valós idejű teljesítményadataira, hogy megfelelően be tudjam osztani az erőmet. A pedálok következetes leolvasása lehetővé tette, hogy a meredekebb szakaszokon éppen az FTP-m alatt maradjak, így biztosítva, hogy a csúcs előtt ne merüljek ki teljesen. Bevallom, az összes metrika és generált érték sokak számára már talán túl sok lehet. Az egyik kollégám viszont – aki szintén részt vett a wattmérő tesztelésében – egy igazi “adatkukac”, és őt meglehetősen lenyűgözték az Assiomas saját, szabadalmaztatott mérőszámai, melyek túlmutatnak a konkurens márkák által kínált általános választékon és lehetőségeken.

Az utolsó kilométereken, amikor az élbolyból röpködtek a támadások, a pedálok reakciókészsége megcsillant. Minden egyes gyorsításnál azonnali teljesítmény-visszacsatolás érkezett {és hangsúlyozom, AZONNALI, késleltetés nélkül}, ami segített felmérni az erőfeszítéseimet, továbbá segített reagálni a mozgásokra anélkül, hogy túllőttem volna a határaimat. A célba érve biztos voltam benne, hogy az Assioma Pro MX-2 pedálok döntő szerepet játszottak a teljesítményemben, mivel végig megbízható adatokat szolgáltattak ez alatt a kimerítő verseny alatt is. Ugyanez vagy merőben hasonló tapasztalatok igazak a többi versenyre is, ahol ezeket a pedálokat használtam.

A verseny utáni elemzés rengeteg hasznos információt tárt fel. A pedálok a versenyen tekert fordulatok összes wattját rögzítették, beleértve egy új 20 perces teljesítmény PR-t (személyes rekordot), amelyet ezen a bizonyos versenyen sikerült beállítanom. A bal/jobb egyensúlyadatok enyhe egyensúlyhiányt mutattak a legnagyobb erőkifejtéseim során, amit a jövőbeni edzéseken korrigálni fogok.

Pontosság és beltéri edzés:

A teljesítménymérő egyik legfontosabb szempontja a pontosság. A Favero az Assioma Pro MX-2 esetében ±1%-os pontosságot állít, amivel a piacon kapható legpontosabb teljesítménymérők közé tartozik. Ennek az állításnak az ellenőrzésére egy sor tesztet végeztem, mind kültéren, mind beltéren.

Pontosság kültéren:

A szabadtéri bringázásaim során az Assioma Pro MX-2 mérési eredményeit egy előre kalibrált Quarq DZero teljesítménymérővel hasonlítottuk össze, amelyet az én- és a kollégáim kerékpárjaira egyaránt felszereltünk. A két rendszer közötti átlagos teljesítményeltérés – több menetet követően is – kevesebb mint 1,5 % volt, ami két független teljesítménymérő rendszer összehasonlításakor a várható hibahatáron belül van.

Ami a legjobban lenyűgözött az Assioma Pro MX-2-vel kapcsolatosan az az, hogy a sprintek és a meredek emelkedők során is pontosan rögzíti a hirtelen teljesítménycsúcsokat. Ismétlem, nem voltam képes brutális teljesítményre, a 177 cm magasságom és 49 kilogrammos testsúlyom miatt, de mégis, az előbb említett csúcsokról tanúskodhatnak a kollégáim, akik azért képesek némi teljesítményt generálni a Cat 1-es szinten.  Sok teljesítménymérő küszködik a gyors erőváltozások lekövetésével, de az Assioma Pro MX-2 úgy tűnt, hogy simán kezeli ezeket az átmeneteket, és még a legintenzívebb erőleadások során is megbízható adatokat szolgáltat. Ez a tény más márkáknál nem volt ilyen egyértelmű: az adatok mindig késve jelentek meg. Meglehetősen bosszantó.

A beltéri edzésen szerzett tapasztalatok:

Az Assioma Pro MX-2 pontosságának további teszteléséhez és képességeinek feltárásához (kontrollált környezetben) egy sor beltéri edzéssorozatot állítottam össze egy smart-trainer segítségével. Ez lehetővé tette számomra, hogy összehasonlítsam a pedálok által mért teljesítményt a trainer beépített teljesítménymérőjével, továbbá hogy speciális protokollokat hajtsak végre a pedálok teljesítményének értékelésére.

Ehhez a teszthez – a pontosságáról ismert – Wahoo KICKR okosgörgőt használtam viszonyítási alapként. Változatos edzéseket hajtottam végre, többek között:

  1. Egyenletes-ütemű (steady-state) intervallumok: 5×5 perc 200W, 250W és 300W teljesítményen.
  2. Mikro-intervallumok: 30 másodperc erőteljes tekerés, 30 másodperc lazább tekerés – változó intenzitással.
  3. Szimulált emelkedők fokozatos teljesítménynöveléssel
  4. Sprintek: 10 másodperces, “teljes erőbedobásos” sprintek

Az Assioma Pro MX-2 pedálok ezeken az edzéseken figyelemre méltó összhangot mutattak a KICKR teljesítményméréseivel. Az egyenletes-ütemű intervallumok során az átlagos teljesítménykülönbség kevesebb mint 2 watt volt, ami lenyűgöző, tekintve, hogy két különböző mérőrendszert hasonlítunk össze.

A mikro-intervallumok nagyobb kihívást jelentettek, mivel a gyors teljesítményváltozásokat egyes teljesítménymérők nehezen tudják pontosan rögzíteni. Az Assioma Pro MX-2 pedálok azonban csodálatosan teljesítettek, pontosan követve a erőteljes- és a pihenő időszakok közötti gyors átmeneteket.

A szimulált emelkedők megmutatták még az Assioma Pro MX-2 pedálok másik erősségét: a nagyon alacsony fordulatszámon történő pontos teljesítménymérés képességét. Ahogy a virtuális emelkedő nőtt, és a pedálfordulatok száma 60 fordulat/perc körüli értékre csökkent, a pedálok továbbra is konzisztens méréseket adtak, és szorosan illeszkedtek a KICKR teljesítményéhez. Mindenesetre a Z4 intenzitással egészen 35 RPM-ig mentem> ott sem volt probléma a teljesítménymérés tekintetében.

Talán a leglenyűgözőbb, hogy a sprintek során, ahol a teljesítmény gyorsan 200W-ról 550W fölé ugrott, az Assioma Pro MX-2 pedálok pontosan követték a teljesítménycsúcsot. A maximális teljesítményértékek a KICKR méréseinek 3%-án belül maradtak, ami kiváló teljesítmény ezeknél az extrém értékeknél..

Az Assioma Pro MX-2 pedálok váratlan előnye a beltéri edzések során az volt, hogy több adatot szolgáltattak, mint önmagában egy okosgörgő. A bal/jobb erőegyensúly és a pedal smoothness (ezt sajnos nem tudjuk teljesen jól lefordítani, leginkább simaság / gördülékenység) mérőszámai értékes betekintést nyújtottak a pedálozási technikámba. Olyan gyengeségeken dolgozhatok, melyek nem látszódnának, ha kizárólag a teljes erőátvitelemre/teljesítményemre hagyatkoznék – a lényeg ez esetben a részletekben rejlik!

Például a hosszabb egyenletes-ütemű intervallumok során észrevettem, hogy a bal/jobb egyensúlyom fokozatosan eltolódik, és a fáradtság beálltával a jobb lábamnak kedvez. Ezzel a tudással felvértezve, képes voltam arra összpontosítani, hogy egyenletesebb pedálütemet tartsak fenn az edzéseim során, ezáltal potenciálisan javítva a hatékonyságomat és csökkentve a túlterheléses sérülések kockázatát, (mint például a C4, C5, C6 csigolyatörések közvetett hatásait).

A pedál-gördülékenységi adatok is tanulságosnak bizonyultak, különösen a magas-intenzitású erőfeszítések során. Láthattam, hogy a pedálozási technikám hogyan romlott a fáradtság alatt, több „holtpont” volt a pedálcsapásaim tetején és alján. Ez arra késztetett, hogy speciális gyakorlatokat építsek be az edzésembe, így javítva a technikámat nagy teljesítménynél.

Zwift kompatibilitás:

Érdemes megjegyezni, hogy az Assioma Pro MX-2 pedálok hibátlanul párosultak a Zwifttel, zökkenőmentes beltéri edzésélményt nyújtva. A teljesítményadatokat észrevehető késleltetés nélkül továbbította, biztosítva, hogy a “játékbeli” teljesítmény valósághű módon tükrözze az erőfeszítéseimet. A pedálok kétoldali jellege azt is jelentette, hogy a Zwift pontos bal/jobb egyensúlyi adatokat tudott megjeleníteni, ami egy újabb fokkal gazdagította a kerékpározási élményét.

A hosszú távú pontossági feltételei:

A több hónapon át tartó tesztem során – amely változó időjárási körülmények között végzett szabadtéri kerékpározást is magában foglalt – nem vettem észre semmilyen eltérést az Assioma Pro MX-2 pedálok pontosságában. Azonban, mint minden teljesítménymérő esetében, a folyamatos pontosság biztosításának érdekében célszerű időnként kalibrálni (minden edzés előtt javasolják a szakemberek a wattmérők kalibrálást a pontos mérés érdekében – szerk.). A folyamat egyszerű, és a legtöbb komputeren vagy a Favero okostelefonos alkalmazásán keresztül elvégezhető.

Összefoglalva, a Favero Assioma Pro MX-2 teljesítménymérő pedálok kivételesen pontosnak bizonyultak a legkülönbözőbb bringázási helyzetek és teljesítmény tényezők között. Teljesítményük kültéri- és beltéri körülmények között egyaránt bizonyítja sokoldalúságukat és megbízhatóságukat. Akár egy strukturált beltéri edzés során célzol meg bizonyos teljesítményzónákat, akár egy hatalmas hegymenetben, a szabad ég alatt méred erőfeszítéseid, az e pedálok által szolgáltatott adatokban maximálisan megbízhatsz – és akár az edzés- vagy versenystratégiádat is könnyen megalapozhatod segítségükkel.

Gravel teljesítmény:

Miután az országúti tesztelés befejeződött, alig vártam, hogy lássam, hogyan kezelik az Assioma Pro MX-2 pedálok a gravel kerékpározás egyedi követelményeit. Felszereltem tehát a pedálokat a gravel kerékpáromra, és elindultam egy kis vegyes terepen történő kalandozásra.

Az edzőköreimen:

A helyi gravel útvonalaim sima földutak, köves nyomok, és időnként aszfaltos szakaszok keverékét tartalmazzák. Az Assioma Pro MX-2 pedálok otthonosan mozogtak ezekben a változatos körülményekben. Az MTB stoplik stabilan kapcsolódtak a pedálokhoz, még akkor is, ha a terep egyenetlen volt.

Az egyik aggályom a tartóssággal kapcsolatban volt – vajon az érzékeny elektronika kibírja-e a többszöri ütést, a port és a sarat? Számos sáros túra, és nem kevés pedállal elkapott kő után örömmel jelenthetem, hogy az Assioma Pro MX-2 pedálok köszönik, jól vannak! Nem volt kopás, sem szerkezeti sérülés, illetve teljesítményromlás sem jelentkezett. Az IP67 vízállósági besorolás többnek bizonyult, mint egy marketing állítás, mivel a pedálok még patakokon való átkelés és magasnyomású mosás után is hibátlanul működtek.

A teljesítményadatok minden terepen konzisztensen helytálltak, ami a hosszú gravel versenyeken a tempómérés szempontjából kulcsfontosságú. Különösen lenyűgözött, hogy a pedálok még a meredek emelkedőkön gyakran megkövetelt “nagy nyomaték – kis pedálcsapásszám kombináció” mellett is pontos mérési adatokat szolgáltatnak.

 

Verseny beszámoló:

Gravel verseny az Egyesült Államokban

Hogy igazán teszteljem az Assioma Pro MX-2 pedálok gravel képességeit, elvittem őket a végső próbatételükre. Egy versenyre, ami 157 mérföldön keresztül tart, és brutális terepéről, kiszámíthatatlan időjárásáról és az energiát felemésztő emelkedők könyörtelen sorozatáról ismert.

Ahogy a hajnali fényben kigurultunk a verseny rajtvonalához, hálás voltam az Assioma Pro MX-2 könnyen látható, LED-es kijelzőinek, amelyek megerősítették, hogy a pedálok “ébren vannak” és készen állnak az adatok továbbítására. Az első 50 mérföld csak úgy elrepült, a pedálok pedig végig egyenletes teljesítményjelzéseket adtak, miközben csapatunk együtt tekert a hullámhegyek és -völgyek tarkította útvonalon.

A 80. mérföld körül megjelent a hírhedt sáros szakasz. Mivel a kerékpárom gyorsan bepiszkolódott a ragacsos sárral, ezért egyre jobban elkezdtem félteni a pedálok elektronikáját. Az Assioma Pro MX-2 azonban továbbra is hibátlanul működött, és még akkor is egyenletesen küldte az adatokat, amikor alig volt tapadásom.

A verseny középső szakasza az a rész, ahol sok versenyző meginog, és a pontos tempózás döntő fontosságúvá válik. Az Assioma Pro MX-2 pedálok itt is felbecsülhetetlen értékűnek bizonyultak, mert lehetővé tették számomra, hogy gondosan figyelemmel kísérjem a leadott teljesítményemet és elkerüljem a “vörös zónákat”. De a legfontosabb számomra mégis az, hogy a megadott adatok segítségével ésszerű terhelést tudok tartani, ezáltal pedig nem hajtom túl magam, ami igen fontos, mivel öröklött hipoglikémiám van.

A bal/jobb egyensúlyi funkció megmutatta, hogy a jobb lábam a fáradtság beálltával több munkát vállalt – ez az információ arra ösztönzött, hogy jobban fókuszáljak a pedálozási technikámra, és kiegyensúlyozottabb erőfeszítést tartsak fenn.

A verseny utolsó óráiban – amikor elkaptak a zivatarok a síkságon – a pedálok vízállósága végső próbatétel elé került. Az Assioma Pro MX-2 pedálok az özönvízszerű esőzés és a többszöri vízátkelés ellenére sem hagytak ki egy ütemet, és továbbra is pontos teljesítményadatokat továbbítottak egészen a célvonalig. Ezt a tényt a társaim is jóváhagyták, akik nap mint nap tesztelték a pedálokat – brit időjárási körülmények között!

A teljesítményadatok verseny utáni elemzése lenyűgöző betekintést nyújtott az ultratávú gravel-versenyzés egyedi kihívásaiba. A pedálok rögzítették az erőfeszítésem minden wattját, beleértve a finom teljesítmény változásokat, amelyeket a terep és a szélviszonyok változása, továbbá a (néha már veszélyesen) csökkenő vércukorszintem okozott. Ez a rengeteg adat felbecsülhetetlennek bizonyul majd a jövőbeli edzés- és versenystratégiák tervezésénél.

Az akkumulátor élettartama és töltése:

A tesztidőszak során, amely számos hosszú túrát és többnapos eseményt tartalmazott, lenyűgözött az Assioma Pro MX-2 akkumulátorának élettartama. A Favero azt állítja, hogy teljes töltöttséggel több, mint 60+ órányi menetidőt érhetünk, és a tapasztalataim szerint a valóság igen csak közel áll ehhez a számhoz. A keményebb edzésblokkok alatt általában 2-3 hetente egyszer töltöttem fel a pedálokat.

A pedáltesthez csatlakoztatott mágneses csatlakozó segítségével a töltési folyamat rendkívül egyszerű. Nagy plusz, hogy egyidejűleg mindkét pedált fel tudtam tölteni a kétkábeles elrendezéssel. Az egyes pedálokon található LED-kijelzők egyértelmű visszajelzést adnak a töltés állapotáról és az akkumulátor szintjéről.

Adatelemzés és szoftverintegráció:

Az Assioma Pro MX-2 pedálok zökkenőmentesen integrálhatók a népszerű kerékpáros komputerekkel és szoftverplatformokkal. A teszt alatt a pedálokat elsősorban egy Garmin Edge 1040-es készülékkel használtam, az adatokat a TrainingPeaks-re és Strava-ra töltöttem fel.

 

A pedálok átfogó mérőszámokat továbbítanak, többek között:

– Teljes teljesítmény

– Bal/jobb egyensúly

– Pedálfordulatszám

– Nyomaték hatékonyság

– Pedálok egyenletessége/gördülékenysége

A Favero okostelefonos alkalmazását felhasználóbarátnak és hasznosnak találtam a firmware-frissítések és az alapvető diagnosztika szempontjából. Ennek ellenére a mélyreható elemzésekhez inkább a TrainingPeaks és a WKO5 használatát részesítettem előnyben, számomra ezekkel könnyebb volt elmerülni az Assioma Pro MX-2 pedálok által nyújtott adatrengetegben.

 

Összehasonlítás a versenytársakkal:

A teljesítménymérő pedálok piaca az elmúlt években egyre versenyképesebbé vált. Íme, hogyan áll a Favero Assioma Pro MX-2 néhány fő riválisával szemben:

  1. Garmin Rally XC200: A Rally XC200 talán a legközelebbi vetélytárs, amely szintén kétoldali teljesítménymérést kínál MTB-stoplikhoz. Az Assioma Pro MX-2 az állítólagos pontosság tekintetében (±1% vs. ±2%) megelőzi a Rallyt, és valamivel könnyebb. A Rally rendszer azonban rugalmasságot biztosít a pedáltestek könnyű cseréjével, – az országúti és az off-road változatok között – ami vonzó lehet a több sportágban jeleskedő sportolók számára.
  2. SRM X-Power: Az SRM off-road teljesítménymérő pedáljai komoly hagyományokkal büszkélkedhetnek a pontosság terén. Az X-Power pedálok tartósabbak, teljes fémtesttel, de jelentős súly- és árfelárral rendelkeznek az Assioma Pro MX-2-hez képest. Tisztán off-road használatra az SRM talán előnyben van, de a Favero sokoldalúbb és költséghatékonyabb megoldást kínál a vegyes terepen versenyzők számára.
  3. Wahoo POWRLINK ZERO: Bár a POWRLINK ZERO nem off-road opció, viszont erős versenytárs az országúti teljesítménymérő pedálok piacán. Az Assioma Pro MX-2 kompatibilitása a MTB stoplikkal a sokoldalúságnak kedvez, de a Wahoo pedálok könnyebbek, és a “súlytudatos” országúti kerékpárosok előnyben részesíthetik őket.
  4. Power2Max NGeco MTB Teljesítménymérő: Ez a hajtókar-alapú teljesítménymérő a terepkerékpárosok körében igencsak népszerű választás. Bár hasonló pontosságot kínál, mint az Assioma Pro MX-2, hiányzik belőle a hordozhatóság és a könnyű felszerelhetőség, amit a pedálos rendszerek nyújtanak. A Favero pedálok részletesebb mérőszámokat is kínálnak, ilyen például bal/jobb egyensúlyt, amit a Power2Max egység alapmodellje nem biztosít.

Előnyök:

– Sokoldalú kialakítás, amely alkalmas országúti, gravel és MTB használatra, annak ellenére, hogy ezek a pedálok nem országúti használatra vannak tervezve.

– Kiváló pontosság és konzisztencia különböző körülmények között

– Robusztus kialakítás, amely ellenáll az off-road  használatnak, még akkor is, ha itt-ott nekimentem néhány kőnek.

– Átfogó adatmérések, beleértve a bal/jobb egyensúlyt is

– Jó akkumulátor élettartam és egyszerű töltés

– Versenyképes ár a kétoldali / kétlábas mérőrendszerekhez képest

 

Hátrányok:

– Kicsit nehezebb, mint néhány országúti teljesítménymérő pedál.

– A MTB stoplik nem minden országúti kerékpáros számára ideálisak.

– Korlátozott a pedáltest színválasztéka néhány versenytárshoz képest.

 

Összefoglaló:

Hónapokig tartó szigorú tesztelés után – ami alatt többek között: országúti- és gravel versenyeken vettem részt – magabiztosan állíthatom, hogy a Favero Assioma Pro MX-2 teljesítménymérő pedálok teljesen “átírhatják a játékszabályokat” azon kerékpárosok számára, akik nem hajlandóak egyetlen sportágra korlátozódni. Ezek a pedálok a pontosság, a tartósság és a sokoldalúság ritka kombinációját kínálják, amelyek kerékpárosok széles körében el fogják nyerni tetszésüket.

Az országúti kerékpárosok számára az Assioma Pro MX-2 megbízható választás lehet, annak ellenére, hogy ezek a pedálok alapvetően terepre készültek. Konzisztens teljesítményadatokat biztosít, melyek tökéletesen teljesítik a profi versenyzés és edzés követelményeit. A kétoldali mérés és a fejlett mérőszámok, mint például a pedal smoothness, értékes betekintést nyújtanak a teljesítmény optimalizálásához.

A gravel – és a többféle terepen közlekedő bringások különösen értékelni fogják az Assioma Pro MX-2 masszív kialakítását és MTB-stoplikkal való kompatibilitását. Ezek a pedálok az elképzelhető legkeményebb körülmények között is bizonyítottak, a sáros mezőgazdasági utaktól a patakokon történő átkelésig, minden területen.

Bár az Assioma Pro MX-2 talán nem a legkönnyebb választás a súlymániás országúti versenyzők számára, a hozzáadott sokoldalúság azonban bőven kárpótol a néhány plusz grammal szemben. A pedálokat könnyedén cserélni lehet az országúti és a gravel / MTB kerékpárok között, ezért kiváló választás azon kerékpárosok számára, akik szeretik keverni a műfajokat a kerékpározáson belül.

A Favero Assioma Pro MX-2 pedálok árfekvésükben kivételes értéket kínálnak, különösen a kétoldali mérésüket és a fejlett funkciókat figyelembe véve. Kedvező áron versenyeznek az olyan márkák drágább opcióival, mint az SRM és a Garmin, és gyakran megegyeznek vagy felülmúlják azokat pontosság és funkcionalitás tekintetében.

Egy olyan korszakban, amikor az országúti és a terepkerékpározás közötti határok egyre inkább elmosódnak, a Favero Assioma Pro MX-2 teljesítménymérő pedálok sokoldalú, megbízható és magas teljesítményű opcióként tűnnek ki. Akár a dobogót célzod meg a helyi kritériumverseny-sorozaton, akár távoli gravel útvonalakat fedeznél fel, esetleg kemény montis ösvényekbe kóstolnál; ezek a pedálok az elvárásaidnak megfelelően fognak szuperálni. Kifejezetten ajánlom a modern, több sportágban is tevékenykedő kerékpárosoknak, akiknek pontos teljesítményadatokra van szükségük minden kerékpározásuk alkalmával.

Rendkívül kíváncsi voltam, hogy a Favero miért indított ilyen intenzív kampányt ezekről a pedálokról. Az igazat megvallva, szkeptikus voltam és masszívan alábecsültem a szakértelmüket. Nagyot buktam a feltételezésemben, és örülök, hogy így alakult!

Igen, a teszt folytatódni fog, és jó eséllyel előbb-utóbb a használat során lesz néhány technikai probléma, vagy általában véve problémák, amikről be kell számolnom – azonban nincs olyan alkatrész vagy kiegészítő, ami az idők végezetéig tökéletesen működik. Ennek ellenére – ilyen rövid időn belül, ilyen intenzitású tesztelés mellett is – totálisan megerősíthetem, hogy az Assiomas-nak minden képessége megvan ahhoz, hogy a mérőeszközök piacán központi szerepbe kerüljön.

Végső pontszám: 9/10

 

Tipp: Ha érdekelnek a Favero Assioma Pro MX-2 pedálok technikai részletei és Favero pedál vásárlása, Zerge üzletébe érdemes ellátogatnod, aki már 8 éve elkötelezett a márka iránt, és teljes körű szolgáltatást nyújt, garantált alkatrész ellátással, így hosszú ideig élvezheted problémamentesen a Favero pedálodat.

December 28-án Kiskunlacházán zárul a CRC sorozat

A január 12-i Országos Bajnokságot megelőzően még egy alkalom kínálkozik, hogy arra minél jobban felkészüljünk. A CRC sorozat záró futamát Vas Kata Blanka szülővárosa mellett, csodálatos környezetben a György Birtokon rendezik. Itt kerül sor a CRC sorozat összetett eredményeinek kihirdetésére is.

A két ünnep között, december 28-én ér véget a 2024-es Cyclo-cross Challenge, a zárófordulót, azaz a 3. fordulót, ezúttal a György Birtok fogja vendégül látni, ahol első alkalommal rendeznek cyclo-cross versenyt. Karácsony után mindenkire ráfér egy kis mozgás, melyre tökéletes alkalmat biztosít a kiskunlacházi esemény.

Az előnevezés az ünnepek miatt, most december 22-én zárul, melyet alább tudtok megtenni. Természetesen a helyszínen is lesz lehetőség nevezésre. Nevezés: https://sportnaptar.hu/gyorgy-birtok-cyclo-cross-challenge-3-futam_9C9581DBCC368145

Bármilyen időjárás is lesz, sár biztosan nem fogja akadályozni a haladást, hiszen a homokos vízparton kívül, füves meredek rézsűk és sóderes egyenesek jellemzik a nyomvonalat.

Buzsó a Világbajnokság másnapján már tervezi a pályát. 🙂

Zárjuk az évet cyclo-cross versennyel!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/490247190544201/

Spinning vagy edzőgörgő: Melyik a jobb választás otthoni tekeréshez?

A téli időszakban rövidülnek a nappalok, jönnek a fagyos reggelek, a “nem szeretem idő”, ilyenkor minden sportoló bringás azon dilemmázik, hogyan maradjon formában, miközben a kint tombol a tél vagy gusztustalan latyak van? A téli edzéshez jó kiegészítő lehet a futás, de ha tekerni akarunk otthon, akkor az edzőgörgő vagy a spinning kerékpár között választhatunk.

A beltéri kerékpározás egyáltalán nem új keletű találmány, már 1884-ből is találunk edző kerékpárt, a Titanicon is volt edzőkerékpár és népszerűsége nem süllyedt el később sem, napjainkig népszerű mozgásforma. Az első edzőgörgők a szabadgörgők voltak és ugyancsak megjelentek már a múlt század elején, később ezekből fejlődött ki az edzőgörgők további változatai, így a virtuális trénerek is.

Míg a 1990-2000-es évek a spinning forradalma volt, a 2010-es és 20-as évek az edzőgörgők, okosgörgők virtuális trénerek és az online platformok forradalmát hozta, amelyet a pandémia időszak kiemelten pörgetett, ugyanakkor a edzőtermi kerékpározás, melyből legismertebb a spinning, komolyan megszenvedte a bezárkózást és lassan tér csak magához napjainkban.   

Ha otthoni használatra szeretnénk vásárolni, sokak számára az edzőgörgő tűnik elsőre kézenfekvőbbnek, ugyanakkor a spinning kerékpárnak számos előnye van, amit érdemes átgondolni. Nem csak a kényelem, hanem a családi felhasználás és a költségek szempontjából is vonzó lehetőség lehet. Nézzük meg, miért is!

Az edzőgörgő: modern csábítás vagy költséges macera?  

Az edzőgörgők, különösen a mai fejlett virtuális trénerek izgalmas sporteszközök, hiszen interaktív edzéseket kínálnak, és hasonló élményt adhatnak, mint a valódi kültéri bringázás. Ám mielőtt beleugranánk egy komolyabb darab vásárlásába, érdemes tudni: egy virtuális tréner üzembehelyezése és a kerékpár fel-le szerelése meglehetős macera tud lenni, főleg, ha minden edzés előtt és után szét kell szedni és újra összerakni, ezért sokan inkább tartanak egy külön bringát a görgőzéshez. Gondoljunk csak a bringa felhelyezésére, a kábelek összedugdosására, az edzőprogramra, beállításokra, sokaknak ez már önmagában is visszatartó tényező. Ráadásul nem ritka, hogy nem stimmel a kapcsolat, a párosítás, a jelerősség, a jelszó, az előfizetés és a többi varázsszó, amik együttesen adják csak az élményt vagy a bosszúságot. 

Spinning kerékpár: felülök, tekerek és kész

A spinning kerékpár a virtuális görgőhöz képest olyan egyszerű, mint a szög vagy a sárga tányér. Aki próbált már teremben vagy otthon spinning edzést, az tudja, hogy két pillanat alatt beállítjuk az edzőgépet magunkhoz és indulhat az edzés. Nincs szükség külön kábelekre, programokra vagy extra bringára, amit a tréneren használunk,ráadásul a spinning kerékpárt a család bármelyik tagja könnyedén beállíthatja a saját igényei szerint, és mindenki élvezheti az edzést, fiatalabb és idősebb korosztály egyaránt.

Miért olcsóbb és strapabíróbb a spinning kerékpár?

Az edzőgörgők rendszeres használatánál ugyanúgy számolni kell a hajtásrendszer és esetleg a gumi kopásával, mivel egy hagyományos kerékpárt használunk, illetve hajtás rendszeres karbantartását sem ússzuk meg. Emellett a virtuális edzéshez szükség van különböző programokra és platformokra, amelyek jórésze előfizetéses modellben működik, így az interaktív edzés pénzbe kerül. 

Ezzel szemben a termi edző kerékpárok robusztus kialakítása minimális karbantartást igényel: nincs gumi, nincs váltórendszer, egy lendkereket hajtunk egy lánc vagy egy szíj segítségével, mint egy fixin, amit arra terveztek, hogy naponta sok órát nyúzzák nagyon különböző emberek, ezért olyan masszív a kialakításuk, hogy otthoni használat mellett nagyjából elpusztíthatatlanok.

Mennyiért elérhető a beltéri bringázás edzőgörgőn vagy spinning kerékpáron?

Egy jó minőségű edzőgörgő már önmagában is jelentős befektetés: a legolcsóbb mágnesfékes görgők kb. 50 ezer forinttól indulnak, a komolyabb modellek ára 100 ezer forint feletti, az okosgörgők és virtuális trénerek nagyjából 200 ezer forinttól indulnak és akár 700 ezer forintig is felmennek a fix kerékpáros trénerek ára pedig 1 millió forint felett kezdődik  és ehhez jönnek még az edzésre használt kerékpárra az edzőgumi, és a rendszeres kopás miatti kiadások. Használt edzőgörgőt már kb. féláron kaphatunk, azonban az okosgörgők árai nem csökkennek jelentősen használtan sem, 100 ezer alatt használt okosgörgőt sem nagyon találunk, ráadásul a használt okosgörgő megvásárlása, garancia híján nem biztos, hogy a legjobb választás és hosszútávú megoldás.

Ha beltéri edzőkerékpárban gondolkodunk, a középkategóriás modellek ára 200-250 ezer forint környékén mozog, de a hosszabb élettartam és minimális karbantartás miatt hosszú távon még így is kedvezőbb befektetés lehet. Mivel az edző kerékpárok meglehetősen egyszerű szerkezetek, kevés hibalehetőséggel, ezért érdemes használtban gondolkodnunk, egy top márka, használt és felújított spinning kerékpárja már 100-150 ezer forint körül elérhető, 200 ezer forint felett pedig a csúcs márkák legfejlettebb modelljei is elérhetőek. 

Miért nem „oldszkúl” a spinning?

Az új generációs spinning biciklik – messze nem régimódi!

Sokan úgy vélik, hogy a spinning egy régimódi edzésforma, de ez a tévhit ma már messze áll a valóságtól. Az új generációs spinning kerékpárok már nem csak mechanikailag, de technológiailag is felszereltek, amelyek lehetővé teszik a virtuális applikációkkal való összekapcsolódást, így még interaktívabbá és személyre szabottabbá téve az edzést. A modern spinning nem csak edzés, hanem teljes élmény, ami segít az edzési célok elérésében.

Spinning újragondolva avagy lehet az edzőkerékpár is okos? 

Az edzőgörgők forradalmát, amelynek vívmányai az okosgörgők és virtuális trénerek az indított el, hogy a gyártók az edzőgörgőket összekapcsolták a számítógéppel, de manapság már a spinning kerékpárok is versenyképesek a digitális világban. Az újabb, prémium kategóriás spinning modellek, ugyanúgy ANT+ és Bluetooth kompatibilisek, ami lehetővé teszi, hogy akár Zwift vagy Kinomap alkalmazásokkal is használjuk őket. Ezáltal megkapjuk a virtuális edzések élményét, amit eddig csak az edzőgörgők nyújtottak, viszont a spinning kerékpár kényelmével.

Wattmérők és az intenzív edzések spinningen is elérhetőek

A beépített wattmérővel rendelkező spinning modellek komoly előnyt kínálnak azoknak, akik szeretnék mérni az edzésük intenzitását. A csúcsmodell spinner kerékpárok beépített wattmérővel rendelkeznek, amelyek segítségével valós időben követhetjük teljesítményünket. Ez lehetőséget ad a bringásoknak arra, hogy precízen tervezett edzésekkel dolgozzanak, és monitorozzák fejlődésüket.

Spinning: az élmény és a zene ereje

A spinning edzések különlegessége, hogy igazán szabadon, saját ízlés szerint alakíthatók. Spinning közben választhatunk saját zenét, nézhetünk filmet vagy podcastet hallgathatunk. Ez különösen azok számára ideális, akik szeretnek önálló tempóban tekerni, vagy éppen a zene ütemére hajtani. A spinning eredetileg csoportos edzésként vált népszerűvé, így, aki kedveli a közösségi élményt, könnyen integrálhatja otthoni edzéseibe is. 

Sokoldalú edzés a spinning kerékpáron: nem csak lábmunka

A spinning egy egész testet átmozgató edzésforma, amely nem csak a lábizmokat, de a törzs, a hát és még a karok izmait is erősíti. A változatos edzésmódok – például az intenzív szakaszok, állva tekerés – mind hozzájárulnak a teljes test formában tartásához. Mivel a spinning bringán a kormány és az egész bringa fix, így sokkal inkább lehetőség van közben felsőtestet és karokat is megmozgató edzésekre, amelyek túlmutatnak a hagyományos bringázás mozgáson és kiegészítik azt. Az edzőgörgő ezzel szemben főleg alacsonyabb intenzitású edzéseket támogatja, és nem teremt olyan dinamikus edzési lehetőségeket, mint egy spinning kerékpár, de edzőgörgőn is megcsinálhatók a nagy intenzitású edzések.

A modern spinning kerékpár előnyei egy csokorban:

  • Egyszerű használat, gyors kezdés – nincs szükség bonyolult beállításokra, csak leülünk és indulhat a tekerés.
  • Családbarát kialakítás – könnyen állítható, így minden családtag használhatja.
  • Hosszú élettartam és kevés karbantartás – nincs gumi vagy lánc, amit cserélni kellene.
  • Virtuális edzések lehetősége – ANT+ és Bluetooth kompatibilis modellek elérhetők.
  • Pontos teljesítménymérés – wattmérős modellek, amelyek profi edzést tesznek lehetővé.
  • Szabadabb edzésélmény – tréning videó, zene, film vagy podcast, edzés közben amit csak szeretnénk.
  • Szíjhatásos modellek ultra csendes edzést kínálnak, amit értékel a család és a szomszédok

Összességében a spinning kerékpár is modern, innovatív és kényelmes megoldást azoknak a szenvedélyes bringásoknak, akik a hideg hónapokban sem akarnak formán kívül kerülni. Egyszerű, mégis sokoldalú, alacsony fenntartási igénnyel, és egyaránt kiváló választás lehet kezdőknek és haladóknak is. Ha tehát a tél alatt is a maximumot szeretnéd kihozni magadból, akkor érdemes lehet egy spinning kerékpár beszerzésén gondolkoznod!

Költséghatékony lehet egy szakműhely által felújított, garanciális spinning bringa az Indoorfitness.hu-tól, akik 2004 óta foglalkoznak használt professzionális spinning kerékpárok felújításával, értékesítésével. Az eredeti Johnny G spinnerjei mellett más vezető márkák modelljei is megvásárolhatóak az új ár töredékéért. Azonnal választhatsz állandó 150-200 db felújított, ezért műszakilag és esztétikailag is kifogástalan bevizsgált terem kerékpárból, melyekre 6 hónap teljeskörű garanciát vállalnak sőt ingyenesen házhoz is szállítják.

Új Wahoo top komputer a piacon: Wahoo Elemnt ACE

A Wahoo nagy dobással állt elő az elmúlt napokban, bemutatta a legújabb kerékpáros komputerét az Elemnt ACE-t, ami szakított a gyártónál eddig megszokott trenddel, ugyanis az óriási kijelzője mellé érintőképernyőt is kapott, ami a navigációs funkcióban lesz hatalmas segítség a kerékpárosoknak. Ezenfelül szél szenzor is található az új csúcs komputerben és hang alapú navigációval is ellátta az ACE-t a gyártó.

A Wahoo komputereket mindig is az egyszerűség jellemezte, nem kellett komplett menürendszerek használatát megtanulnunk, könnyen lehetett őket kezelni, mindamellett a funkciók terén sem kellett nagyobb kompromisszumot kötnünk ha egy Elemntet választottunk. A Wahoo komputerek előlapján található gombok a klasszikus bringás komputereket idézték, viszont a használhatóságban óriási segítséget jelentettek, például téli vagy sáros körülmények között történő használat során. Sokan a fenti okok miatt választották a Wahoot a kerékpárjuk kormányára, hiába nem tudott mindenféle fitnesz funkciókat, a könnyű kezelhetőség nyert. Viszont a Wahoo is lassan belátta, hogyha a navigációban fel akarja venni a versenyt akkor szükség lesz komolyabb fejlesztésekre és ki kell elégítenie a nagy, érintőképernyős modell után áhítozókat. Így született meg a Wahoo Elemnt ACE.

A Wahoo Elemnt ACE az eddigi legnagyobb Wahoo komputer, de nemcsak a gyártó kínálatában számít hatalmasnak, hanem a konkurenciákat is veri méretben, a 125x70x20mm dimenziókhoz 9,7 cm-es képernyőátmérő tartozik, szinte akkora mint egy kisebb okostelefon. A nagy kijelzőért tömeggel is fizetni kell, 208 grammot nyom a mérlegen, ami nem kevés, biztosan nem a grammániás hegyimenők kedvenc komputere lesz, ráadásul ehhez jön még az alu konzol súlya.

Az érintőképernyő már megszokott az ilyen méretű komputereknél, ami a navigációban hasznos, viszont a Wahoo megtartotta a fizikai gombokat is, így esős időben is jól használható marad az Elemnt ACE. Az üzemidőt is megpróbálta maximalizálni a gyártó egy izmos akkumulátorral, ami 30 órás használatot ígér egy feltöltéssel. Az új funkciók miatt egy teljesen új menürendszert kapott az ACE, ami a Wahoo állítása szerint ugyanolyan egyszerűen használható lesz, mint a régi (kíváncsian várjuk, hogy tényleg így van-e 🙂 ).

Újdonság az Elemnt ACE-ben a szél szenzor, ami segít felvenni a megfelelő pozíciót a bringán és különféle aerodinamikai adatokat szolgáltat, ennek a hasznossága érdekes, de majd a teszt során megnézzük. További újdonság a hang alapú navigáció, ami tényleg hasznos tud lenni, ha nincs lehetőségünk lenézni a kijelzőre.

Halkan megjegyeznénk, hogy ezzel még nem értek véget az újdonságok, de a Wahoo januárra ígéri az új fejlesztéseket, várhatóan akkora lesz szoftveresen kész az Elemnt ACE, legalábbis addigra megkapja az ígért funkciókat. Ez a legtöbb gyártónál egyébként így van, hogy a komputer megjelenése után hónapokkal áll össze teljesen az eszköz szoftveresen.

Bennem azért felmerül az a kérdés így a téli időszak eleji bemutató kapcsán, hogy ki az aki érintőképernyős komputerrel akar bringázni téli kesztyűben. 🙂 Tesztelni fogjuk, de várhatóan leghamarabb tavasz elejére lesznek tapasztalataink a működéséről normál körülmények között.

Történelmi helyszínen zárult a Cyclo-cross Magyar Kupa

Múlt vasárnap Siklós látta vendégül a 2024-2025-ös Cyclo-cross Magyar Kupa zárófutamát, a verseny történelmi helyszínen, a híres középkori vár körül zajlott, mely már alapjaiban meghatározta a verseny jó hangulatát, és a fotósok sem panaszkodhattak a panoráma miatt 🙂 . Ezenfelül az idei pálya igazán krosszosra sikeredett, rengeteg rézsű és szint színesítette a versenyt.

December 8-án zárult a 2024-2025-ös Cyclo-cross Magyar Kupa, melynek a tavalyi sikeres rendezés után ismét Siklós adott otthont. A helyszín különlegessége, hogy az országban az egyik legjobb állapotban levő középkori vár itt található (érdekesség, hogy itt forgatták A Tenkes kapitánya című filmsorozatot is), ami belecsempészi a versenybe a történelmet és nem mellesleg pazar látványt biztosít. Továbbá a vár környezete rengeteg rövid emelkedőt, rézsűt tartalmaz, melyek tökéletes alapot adnak egy cyclo-cross pálya kijelölésére. A tavalyi évben ezt látták meg a régió kerékpáros egyesületei, a Lotus Team és a Zengő, és döntöttek úgy, hogy versenyt rendeznek itt.

Idén újra nemcsak önmagában egy Magyar Kupafutam volt a siklósi forduló, hanem itt záródott a sorozat, ami egyben azt jelentette, hogy itt dőlt el több korosztályban, hogy ki állhatott fel az összetett dobogójára, melynek köszönhetően dupla eredményhirdetéseken tapsolhattak a díjazottaknak a nézők.

A szervezők az idei évre kevesebb szintet és krosszosabb pályát ígértek az előző évi versenyéhez képest, aminek személy szerint én is örültem, ugyanis a tavalyi pálya tényleg nagyon kemény volt a hosszú mászásokkal, amit a sáros talaj is tovább nehezített. Így a szint közel harmada eltűnt, de ezután is a legtöbb szinttel rendelkező pálya maradt a Magyar Kupasorozatban.
Az időjárás előrejelzés vészjósló volt a verseny hétvégéjére, pontosan a verseny napjára ígértek jelentős mennyiségű csapadékot, de szerencsére idő közben finomodott az előrejelzés és már csak a verseny utáni éjszakára volt várható eső. Ez azért fontos, mert a pálya talaja eléggé csapadékérzékeny és ha rendesen megázik akkor az újbudainál nagyobb és ragadósabb sár várt volna a versenyzőkre (tavaly sem volt jelentős mértékű eső a verseny előtt, de mivel nem volt akkora aszály mint idén, ezért a pálya sok helyen sokkal csúszósabb és ragadósabb volt mint idén).

Az eső elmaradt, de kellemetlen hideg szél fogadta a bringásokat vasárnap reggel Siklóson, de ez nem látszott meg az indulók létszámán, az utánpótlás versenyzők szép számmal álltak rajthoz a reggeli rajtokban. Számukra volt a legnehezebb a pálya, mert ők még helyenként sáros talajon versenyeztek és a nyomok sem voltak még kijárva, míg a délutáni rajtokra már szinte teljesen felszáradt a pálya. Ennek ellenére senkin nem látszott, hogy fel akarná adni a versenyt, mindenki keményen odatette magát a kicsik közül. Bár a versenyzőim között is volt olyan, aki azt mondta, hogy jó, hogy lekörözték a végén, mert nem akart volna kimenni még egy körre, annyira elfáradt a sok szint legyőzése után. A szél a szervezők dolgát nehezítette sokban, egy-egy erősebb széllökés letépte a szalagokat a pálya széléről, amit gyorsan kellett javítani.

Délutánra a pálya már szinte teljes egészében tekerhető lett, mármint nem számomra 🙂 , hanem a legjobbak számára, gyakorlatilag a palánkon és a két felfutáson kívül, végig nyeregben maradhatott az ember, sőt voltak olyanok is akik a Marianna-árok utáni emelkedőt is kitekerték. Azt mindenképpen meg kellett állapítanom, hogy a sok szint miatt fizikálisan nehéz a pálya, a félidő körül már én is elkezdtem azon gondolkodni, hogy lassan célba érhetnék, de pont úgy alakult, hogy kb csak másfél kört kaptam Darányi Bencétől, az elit győztestől így „végtelen” hosszú lett a versenyidőm. Viszont a verseny előtt nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani utólag, de az idei versenyek pályái közül a siklósi volt számomra a legjobban élvezhető, lehetett tekerni bőven, volt benne sok-sok megoldandó feladat és a pálya ritmusa is kifejezetten élvezhető volt, még annak ellenére is hogy helyenként kicsit rázós volt.

Az utolsó futamban a masterek mellett a hobbi bringások versenyeztek, melyben a rendező csapat, a Lotus Team versenyzői álltak rajthoz nagy létszámban, már-már a régi időkre emlékeztetve, amikor nagyon népes volt a hobbi futam létszáma a Magyar Kupában is.

Az eredményhirdetés a vár belső udvarán zajlott, ami szintén nem gyakori az ilyen eseményeken, ráadásul itt nem egy romos udvarról beszélünk, hanem egy teljesen felújítottról, ahol még kávézni is lehet. Egyetlen egy probléma volt csak vele, hogy mind a négy irányból magasak a falak és nem süt be a nap, ezért nagyon hideg van ott ilyenkor, de ez legyen a legnagyobb bajunk a verseny kapcsán.

Jövőre ugyanitt!

Eredmények:
https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/380/Siklos-CX-Cyclocross-Magyar-Kupa

Fotók: Vass Imre – HarkafotóTeam

 

Újdonság! Fenix BC22R tölthető kerékpárlámpa meglepő újítással

A bringások egyik legfontosabb biztonsági eleme a megfelelő világítás, különösen az őszi és téli hónapokban, amikor a nappalok rövidebbek és a látási viszonyok romlanak. A Fenix BC22R tölthető kerékpárlámpa új mércét állít a kerékpáros világítás terén, biztosítva a maximális láthatóságot és biztonságot minden körülmények között. A Fenix, mint az iparág vezető márkája, most egy olyan innovatív terméket kínál, amely nemcsak a fényáramot, hanem a kényelmet és a praktikumot is kiemelten kezeli.

Kimagasló fényerő, hosszú üzemidő

A Fenix BC22R fényárama 1400 lumennel már nem csak városi bringára teszi alkalmassá, hanem a terepen is biztonságos megvilágítást ad. A széles, és felülről levágott fénynyaláb segít abban, hogy minden helyzetben tisztán láthasd az utat, akár városi, akár off-road környezetben. A BC22R természetesen több fokozatban állítható, így mindig az adott környezethez és igényekhez igazítható, legyen az városi villogó, vagy az 1400 lumenes maximális mód amivel 156 métert világíthatunk be kényelmesen. Az üzemidő alapján is választhatunk módot, hiszen a különböző fényerőszintek akár 11 órás folyamatos működést biztosítanak.

Töltés USB-C-vel

A BC22R modell tölthető és cserélhető lítium-ion akkumulátort használ, amely nemcsak környezetbarát, hanem gazdaságos megoldást is jelent. A 3400 mAh kapacitású akkumulátor USB-C porton keresztül egyszerűen feltölthető a lámpán keresztül, nagyjából 3 óra alatt. Szükség esetén más 18650-es méretű elemekkel cserélhető.

Praktikus dizájn és ellenállóság

A Fenix BC22R tervezése során a legnagyobb figyelmet fordították a tartósságra és a kényelmes használatra. Az IP66 szabványú víz- és porállóságának köszönhetően a lámpa mindenféle időjárási körülménynek ellenáll, legyen szó esőről, sárról vagy poros utakról. Az alumínium ház erős és könnyű, ami nemcsak a tartósságot biztosítja, hanem minimalizálja a súlyt is. Az okos hűtőrendszer pedig megakadályozza a lámpa túlmelegedését hosszabb használat során, biztosítva a hosszú távú megbízhatóságot.

Könnyű felszerelés és sokoldalú használat

A BC22R a felszerelés terén is könnyen kezelhető. A csomag tartalmaz egy univerzális, gyorsan rögzíthető tartót, amely stabilan rögzíti a lámpát a kormányra, biztosítva ezzel a kényelmes és biztonságos közlekedést. A lámpa a szabványos 22-32 mm-es kormánytartományokhoz illeszkedik, és az egyszerűen használható mechanizmus segítségével könnyedén kivehető a tartóból és akár kézi lámpaként használható. A csomagban egy GoPro adapter is található, amivel a lámpa felhelyezhető a kormány alá, miközben megőrzi a fénykúp formáját, továbbra is felülről lesz levágott, és a gomb is könnyedén elérhető a lámpa tetején, ami folyamatosan jelzi a töltöttséget a gomb háttérvilágításával.

Összegzés

A Fenix BC22R tölthető kerékpárlámpa minden szempontból egy prémium minőségű választás a kerékpárosok számára. Minőségi világítást biztosít az éjszakai edzésekhez, a rendszeres ingázáshoz és az állóképességi versenyekhez. Erős fényáram, hosszú üzemidő, praktikus töltési lehetőség és ellenálló, robusztus kialakítás – mindez egy könnyen használható, megbízható lámpába csomagolva. Ha a legsokoldalúbb megoldásra vágysz, a Fenix BC22R a megfelelő választás, hogy minden körülmények között magabiztosan tekerhess a sötétben.

CYCPLUS T2 okosgörgő teszt

A CYCPLUS az elektromos pumpák terén az egyik legjobb választás, viszont ezúttal a gyártó egyik okosgörgője érkezett hozzánk tesztelésre, mely T2 névre hallgat. A CYCPLUS okosgörgő kínálatának középső modellje a kedvező ára mellett a motoros fékezéssel hívja fel magára a figyelmet, mellyel eddig csak top kategóriás görgőknél találkoztunk. A kérdés ennek kapcsán adott, a gyakorlatban a nagy görgőspecialista gyártó modelljeihez képest hogyan működik? Lássuk!

Az idei év legnagyobb meglepetése számunkra egyértelműen a CYCPLUS volt, egy számunkra ismeretlen kínai márka kért meg minket az év elején, hogy teszteljük az elektromos pumpáit és annyira beváltak és elterjedtek, hogy facebookon a leggyakoribb ajánlást a hazai gravel csoportokban a CYCPLUS pumpái kapják. Viszont a pumpákon kívül okosgörgőket és egyéb kiegészítőket is találunk a CYCPLUS honlapján, melyek közül az okosgörgők rendelkeznek meglepő technikai paraméterekkel, például a három modell közül a két jobbik görgőt motor fékezi és a gyári adatok alapján komoly teljesítményre képesek, emellett a kialakításuk is kifejezetten átgondolt, top gyártók csúcs görgőivel vetekszenek. Ezért ősszel a görgő szezon kezdetével jött az ötlet, hogy mi lenne ha kipróbálnánk valamelyiket, és a középső modellre, a „T2”-re esett a választásunk, mert a tudása mellett az ára is elég versenyképes, gyakorlatilag az összes nagy márka direkt hajtásos modellje alatt van.

Mit tud a CYCPLUS T2 okosgörgő?

Elsőként mindig azt szoktuk megnézni egy okosgörgőnél, hogy mekkora ellenállást képest kifejteni, a gyártó 2200 Watt teljesítményt (75 Nm-t, 17 %-os emelkedőt) ad meg meg a T2 adatlapján, ami elég komoly szám, bár azt érdemes hozzátenni, hogy ezeket a csúcsteljesítményeket a görgők csak nagyon kemény áttételen és irgalmatlanul nagy fordulaton tudják általában, szóval egy alacsony fordulatos feladatnál megeshet, hogy ennek a teljesítmények csak a töredékére képesek áttételtől függően.

Az igazán nagy dobás a T2-nél, hogy egy BLDC-motor végzi a lassítást, nincs szíjhajtásos fékezés, mint más gyártóknál, hanem közvetlen a fékezőhatás a lánckeréksorra. A CYCPLUS elmondása szerint ennek köszönhetően valósabb érzés tekerni, mint a klasszikus okosgörgőket, sőt lejtőt is tud szimulálni például Zwiftet használva. A motorhoz természetesen hűtés is párosul, hogy ne melegedjen túl nagy wattokon használva. A programokat említve fontos infó, hogy mint ahogy a legtöbb okosgörgő úgy a T2 is bluetooth és ANT+ kompatibilis, méri a teljesítményt, a pedálfordulatot és a sebességet. A teljesítményméréshez kapcsolódik, hogy nem igényel kalibrálást és +-1% pontossággal méri a teljesítményt.

A görgő felépítés is „okos”, pontosabban praktikus, a jól tervezett lábaknak köszönhetően kis méretűvé összehajtható és könnyen tárolható és a 15 kg-os tömege is igencsak baráti. További különlegesség, hogy akár 8 fokos oldalirányú mozgást is enged a T2, ami a valós hajtásérzetet tovább erősíti.

Mi van a dobozban?

Egy kompakt méretű dobozban érkezett meg hozzánk a CYCPLUS T2, ami az okosgörgőknél általában nem megszokott dolog, ami arra utalhat, hogy összehajtva tényleg nem nagy méretű a görgő. A dobozból való kivételkor ez megerősítést nyert, ez a legkisebb méretű okosgörgő, amivel eddig találkoztam. De a görgőn kívül még jó pár dolgot beletettek a dobozba, a szokásos adaptereken kívül egy gumiszőnyeg is jár a görgőhöz (amiért más gyártók jó sok pénzt el szoktak kérni) és egy ANT+ stick USB hosszabbítóval (ezt sem kell venni hozzá!). Ezenfelül amin rendesen meglepődtem, hogy a hálózati kábelen van egy kapcsoló, így nem a konnektorból való kihúzással lehet kikapcsolni.

Használat közben

Az összeszerelés gyorsan ment, az adapterek és minden kiegészítő igényes, abszolút nem egy kínai termékre emlékeztetnek. A lábak is nagyon precízen nyílnak, nem kell szenvedni a kinyitásukkal. A magasságuk állítható ha nem egyenes talajon használnánk. Gyorsan feldobtam rá a bringám, betettem egy elsőkerék-támaszt és indítottam is a Zwiftet. A program gyorsan csatlakozott a CYCPLUS T2-höz bluetooth-on keresztül, az ANT+ sticket nem használtam mivel a laptopomban volt beépített bluetooth antenna. Próbáltam egy szintesebb pályát beállítani, ahol tudom tesztelni a T2 „lejtőző” képességét, hiszen a motoros fékezés egyik előnye, hogy lefelé segíti a tekerést ezzel szimulálva a lejtőket.

A kezdéskor meglepő érzés fogadott, a görgő segítette az elindulást, ilyet sem tapasztaltam még, aztán hamar felvettem az utazó tempót. A görgő kifejezetten halkan dolgozott, a lánc zaja mellett mindössze egy halk búgást hallottam, mintha egy elektromotor szólna (mert valószínűleg az volt). A hajtásérzet szokatlan volt, kissé szakasosnak éreztem, talán ahhoz hasonlítható, amikor kerek lánckerekekről átálltam ovális lánckerekekre és először bringáztam vele, de annál egy kicsit erősebb volt a szakasosság. Ez az érzés nem akart elmúlni, sőt a terhelés növekedésével együtt egyre jobban érezhető volt. Akkor arra jutottam, hogy úgy látszik az ovális lánckerekek nem egyenletes hajtásával nem tud mit kezdeni a T2, egyszerűen képtelen szimulálni ezt a motoros fékezése, ezért eldöntöttem, hogy a második bringázás alkalmával majd barátnőm kerek lánckerekes bringáját teszem fel rá. De maradjunk az első alkalomnál!

Eljött a lejtő, és tényleg tolt a görgő lefelé, ha nem tekertem sem akart megállni, hanem csak gurult, tényleg más volt, mint a klasszikus okosgörgők, utoljára ilyet a NEO-nál éreztem, aminél szintén hasonló technológia fékezi a hajtást. Szóval lejtőzésre szuper volt.

Amit még mindenképpen ki akartam próbálni, hogy milyen ellenállásra képes, ezért lecsatlakoztam a Zwiftről és egy fitness alkalmazással kezdtem vezérelni a telefonomról. Általában arra vagyok kíváncsi, hogy könnyű áttételen alacsony fordulaton mire képes a görgő, mert ilyen helyzetben egytől egyig el szoktak vérezni az okosgörgők és jellemzően messze nem tudják az adott wattot, sem a meredekséget, amit ígérnek a gyártók. Elöl 36-os lánckeréken, hátul valahol a sor közepét használva kezdtem növelni a wattokat 10-es lépcsőkkel 70-es fordulat körül. A görgő 260 W-nál már erősen szenvedett és a motor búgása is hangosabb lett, ennél többre nem tudtam felvinni a teljesítményét. Ez elég szerény teljesítmény az eddig nálam megfordult görgőkhöz képest, ő vérzett el leghamarabb, valahol a Kickr Roller (1500W 10%) alatt van egy picivel. Szóval a 2200 W és a 17 %-os emelkedő biztos nem igaz, legalábbis alattam. Természetesen 400-500 wattot is ki tudtam belőle hozni stabilan, de azt már szigorúan nagytányéron valamilyen kemény áttétel mellett (csak 17 %-on nem nagytányéron szoktam menni a valóságban, hanem a legkönnyebben 🙂 ). Egyébként Zwift közben egyszer sem tűnt fel, hogy nem tudna elég ellenállást adni a T2, mindig szépen pakolta rá és vette el az ellenállást, sőt elég gyorsan tette ezt, minden késlekedés nélkül. Egyedül ergométerként használva tűnik fel kisebb áttételeken. A wattmérése pontos, szinte ugyanannyit mért mint a pedálos wattmérőim.

Vissza az ovális lánckerék problémára! Írtam, hogy ovális lánckerék mellett a hajtásérzet szakaszos (borzasztó), ezért kipróbáltam egy kerek lánckerekes hajtással rendelkező bringával is. Ezzel szépen működött és a hajtásérzet teljesen rendben volt, szóval ehhez fejlesztették ki a rendszert. Egyébként szerintem van rá esély, hogy oválissal is idővel jó lesz, csak elég visszajelzést kell küldeni a gyártónak róla, a pumpák kapcsán is kérdezték a véleményünket róluk és hogy mit változtatnánk rajtuk. Én jelezni fogom nekik ezt a problémát, aztán eldöntik, hogy szoftveresen megpróbálják-e megoldani.

Összegzés

A CYCPLUS T2-nél mindenképpen pozitívum a mérete és a rengeteg kiegészítő, ami jár hozzá, nem mindenkinek van végtelen helye egy görgő tárolására és az alacsony súlyának és a kis méretre összehajthatóságának köszönhetően nagyon jól tárolható a T2. Ezenfelül természetesen a motoros fékezés is egy extra, ami mindenképpen plusz pl Zwiftelés vagy egyéb virtuális bringázás közben, nem beszélve arról, hogy nagyon halk a görgő. Amit még fontos megemlíteni az az ára, jelenleg 500 dollárért hozzá lehet jutni a gyártótól és a garancia miatt sem kell aggódni, mert minden probléma nélkül megoldja a gyártó (tapasztalat).
Számomra negatívum, hogy ovális lánckerék mellett jelenleg a motoros fékezés nem az igazi, én így gyakorlatilag nem tudom használni a saját bringáimmal. Emellett mondhatnám még a kisebb teljesítményt is, de őszintén szólva normális áttétel mellett én sem tudom kimaxolni a görgő teljesítményét, egy erősebb bringásnak viszont már kevés lehet, számukra a gyártó T3 görgője lehet optimális. Zwiftelni egy sportcélú átlagbringásnak teljesen jó választás a CYCPLUS T2.

Bővebb információkat itt találtok a CYCPLUS T2 okosgörgőről.

Hogyan őrizhetjük meg a csontok egészségét?

A csontok egészsége kapcsán gyakran esik szó a D-vitaminról és a kalciumról, azonban ritkábban arról, hogy a táplálkozás és az életmód is hozzájárul az egészséges csontállomány megőrzéséhez.

Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy időskorban sokakat, főként nőket érint a csontritkulás, ami megnöveli a csonttörés kockázatát. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy mi okozza és mit tehetnének ellene, illetve mit tehetnek a csontok egészségéért. Cikkünkben választ kaphat a kérdéseire, megtudhatja mely étrend-kiegészítők lehetnek a segítségére, tartson velünk!

A csontozatunk folyamatosan változik

Az emberi vázrendszert alkotó csontok egészséges állapotban kemények, ellenállóak, ugyanakkor idővel és egyes betegségekben, kórképekben törékenyek lehetnek. A csontállomány 30-40%-át szerves anyagok, kollagén, rostok, kötőszövet, 40%-át szervetlen ásványi anyagok, vagyis kálcium, magnézium, foszfor, kisebb, de nem jelentéktelen mennyiségben cink, mangán, kb. 20%-át víz alkotja.

A csontoknak 3 életszakasza van. Születéstől fiatal felnőttkorig, kb. 24 – 25 éves korig a növekedés és a fejlődés jellemzi, ekkor érjük el maximális csonttömegünket. Az ezt követő 1,5-2 évtizedben egyensúlyba kerül a csontépülés és a csontbontás, jellemzően csontátépülés zajlik, a csonttömeg lényegesen nem változik. Ezt követően, a 40-es éveinktől fokozatosan veszítünk a felépített csúcs-csonttömegből. Ez mindenkit, de különösen a nőket érinti, azonban nem lényegtelen, hogy mekkora állományból és milyen ütemben történik.

Mit tehetünk a csontok egészségéért?

A csontvesztés, a csontritkulás megelőzését tulajdonképpen gyermek- és serdülőkorban kellene kezdeni, hiszen ebben az időszakban a legtöbb és a legegészségesebb a csontállomány. Ennek érdekében a kiegyensúlyozott egészséges táplálkozás, a D-vitamin alapvető fontosságú.

A kálciumforrást a tejtermékek jelentik, a magnéziumot a gabonafélék, a hüvelyesek, az olajos magvak és halak fogyasztásával biztosíthatjuk. Szükség van továbbá cinkre, káliumra, mangánra, rézre, vasra, bórra, szilíciumra, foszforra, továbbá kollagénre, utóbbihoz elengedhetetlenek az esszenciális aminosavakban gazdag fehérjék. K2- és C-vitaminokra is szükség van a csontképzés érdekében.

A nem megterhelő fizikai aktivitás, a sportos életmód szintén serkenti a csontfejlődést és a csúcs-csonttömeg megtartását. Kerüljük a káros szenvedélyeket, a dohányzást, a koffein- és az alkoholfogyasztást!

Megelőzhető a csontritkulás?

A normál mértékű csontritkulás természetes folyamat eredménye, de fokozottá válik, amennyiben a szervezet elsavasodik. Kerüljük a húsokban, magas fehérjetartalmú élelmiszerekben gazdag ételeket, a tartósított élelmiszereket, az alkoholt, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt! A csontképződés és -átépüléshez, a regenerációhoz kollagénre van szükség.

Törekedjünk arra, hogy a csontvesztés minél kisebb mértékű legyen, és minél lassabban haladjon előre, a D-vitaminnak kiemelten fontos szerepe van benne.

(X) Támogatott tartalom

Kapcsolattartás a gyermekkel válás után

Sajnos manapság gyakran végződnek válással a házasságok, ami a felek számára sem egyszerű, de ha vannak közös gyermekek, akkor őket is figyelembe kell venni. Minden szülőnek oda kell rá figyelni, hogy ők ne szenvedjenek attól, hogy a felnőttek képtelenek az együttélésre.

Egy kiskorú gyermek szülői felügyelet alatt áll, ennek hiányában pedig gyámság alatt. Ha a szülők elválnak, megegyezésük vagy a bíróság döntése alapján valamelyik szülőnél kerülnek elhelyezésre a gyermekek.

Ez a szülő gyakorolja a felügyeletet, de közös felügyeleti jog elrendelésére is lehetősége van a bíróságnak a szülők kérelmére, illetve megegyezésük alapján a bíróság jóváhagyhatja azt.

A szülők jogai és kötelezettségei

A különélő szülőnek nemcsak joga, de kötelessége is, hogy rendszeres és személyes kapcsolatot tartson fenn gyermekével. A kapcsolattartás zavartalanságának biztosítása ugyanakkor a gyermeket nevelő szülőre hárul.

Ennek gyakoriságára, időtartamára, helyére, idejére, illetve az elmaradása esetén az értesítési kötelezettségre és a pótlás módjára vonatkozó kérdéseket illetően elsősorban a szülőknek kell megegyezniük. Ha ez a gyermek érdekeinek megfelel, a bíróság vagy a gyámhivatal jóváhagyhatja.

A kapcsolattartás gyakorlásának megállapítása során fontos számításba venni a gyermek életmódját, szabadidős tevékenységeit is, például ha sportol valamit, vagy különórákra jár. Nem szabad hátráltatni ebben, úgy kell kialakítani a kapcsolattartás módját, hogy ne befolyásolja hátrányosan a tanulását vagy az edzést és a versenyeken való részvételét.

Ha a szülők nem tudnak megegyezni

Ha nem születik megállapodás ebben a tekintetben, akkor a gyámhivatal veszi át a döntés jogosultságát, ha pedig gyermekelhelyezési per van folyamatban, ez esetben a bíróságé a döntés joga.

A döntést a gyermek érdekére figyelemmel kell meghozni, de vizsgálni kell a korát, a kapcsolattartásra jogosult szülő egészségi állapotát, anyagi helyzetét, valamint a gyermekkel való érzelmi kapcsolatának mélységét is.

Mit takar a szülői felügyeleti jog?

A kiskorú gyermek gondozását, nevelését, vagyona kezelését, illetve törvényes képviseletének jogát és kötelességét foglalja magában. Dr. Sass Rita ügyvéd által megtudtuk azt is, hogy a gyermekek elhelyezéséről akkor is kötelezően kell dönteni, ha a szülők ugyan nem indítanak válópert, de a közöttük fennálló életközösség megszakad. Családjogi ügyvédként bármely családjogi perben szakszerűen képviseli ügyfeleit, hiszen egy ilyen tortúrát nehéz lenne egyedül végigcsinálni.

A gyermek elhelyezésének kérdését úgy kell rendezni, hogy a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődése a lehető legjobban legyen biztosítva.

Nem szabad azt gondolni, hogy a különélő szülőnek ki kell vonnia magát gyermeke életéből. Továbbra is ugyanúgy aktív részese lehet, ez kizárólag a szülőkön múlik. Ha például a gyermek jár valamilyen edzésre, remek lehetőség a különélő szülő számára is, ha elmegy a sportversenyekre. Ezzel erősíti a kapcsolatukat.

(X) Támogatott tartalom

A keresőoptimalizálás olyan, mint a hosszútávfutás

Ha szeretnénk megérteni, hogyan működik egy-egy marketingeszköz, akkor a sport példáin keresztül remekül lehet szemléltetni ezeket. Például, ha a keresőoptimalizálás működését akarjuk bemutatni, akkor a hosszútávfutáshoz lehetne a legjobban hasonlítani.

Nem egy sprintet kell elképzelni, amivel pillanatok alatt eljutunk A-ból B-be, hanem egy egyenletes tempójú, kitartást igénylő haladást, mely végül sokkal messzebbre juttathat minket, mint bármely más megoldás.

A keresőoptimalizálás összetett folyamata által stabil weboldal forgalomra tehetünk szert, ami biztosítja az online vállalkozásunk gördülékeny működését. Ha szeretnél ebbe belefogni, akkor mindenképp szükséged lesz valamilyen SEO szolgáltatás igénybevételére a hatékonyság érdekében.

Ez a keresőoptimalizálás lényege

A SEO (Search Engine Optimization) egy sok összetevős teendőegyüttes, melynek során a weboldal háttérbeállításait, szöveges tartalmait, külső- és belső linkeit is hozzá kell igazítani a meghatározott célokhoz.

A folyamat lényege, hogy minden lépéssel növeljük a weboldalunk láthatóságát a keresőmotorok szemében. A jobb láthatóság elősegíti az előkelő Google helyezések megszerzését meghatározott keresőszavak esetén, ami egyenes utat jelent a magasabb látogatószám felé.

SEO vagy PPC?

Fontos kiemelni, hogy fizetett hirdetések és a keresőoptimalizálás két külön értékesítési csatornát nyithatnak meg számunkra, így nem feltétlenül egymás helyettesítőiként, hanem inkább egymás kiegészítőiként érdemes rájuk tekinteni.

Azt, hogy melyik illik jelenleg a legjobban a céljaidhoz, azt az adott marketingeszköz tulajdonságaiból döntheted el.

A fizetett hirdetések által gyorsan növelheted a webforgalmat, ám a látogatók csakis addig érkeznek hozzád, míg futtatod a kampányokat. Hátránya, hogy bizonyos területeken különösen költséges lehet.

A SEO egy lassabb folyamat, de cserébe csak addig kell rá jelentősebb összegeket költeni, amíg a jó Google helyezéseket meg nem szerzed – ezután minimális ráfordítással és odafigyeléssel stabilizálható az állapot. Ez a módszer csak hónapok, esetleg évek távlatában fogja jelentősen növelni a bevételeid, ám hosszú távon olcsó és hatékony vevőszerző stratégia lehet.

Ha a Google élére akarsz kerülni, ne habozz!

A legrosszabb, amit tehetsz, hogyha halogatod a keresőoptimalizálási folyamatok elindítását. Bár nem holnaptól fognak dőlni hozzád a látogatók, minél később vágsz bele, annál később látod majd az eredményt.

Félni nincs okod, hiszen a SEO szolgáltatások mögött álló szakemberek nap mint nap ezzel foglalkoznak, tehát tökéletesen átlátják, miképp tudják fejleszteni a honlapod. Ha megfogadod a tanácsaikat, garantált a siker!

Vágj bele minél előbb, hiszen tudod, ez olyan, mint a hosszútávfutás: ott sem 10 másodperc múlva érsz el a célvonalig, de el kell kezdened futni (vagy legalább kocogni) ahhoz, hogy egyszer megnyerhesd a versenyt!

(X) Támogatott tartalom