Sápadtan süt a késő augusztusi nap a Magas-Bakony déli vonulataira, fátyolfelhők takarják ugyan, de így is égetnek a sugarai. Már dél körül jár az óra, így meleg van, párás a levegő, fakók a nyár végi színek, ugyan nincs kánikula, de érződik, hogy ez csak ideiglenes, és a délután, illetve a következő napok sokkal melegebbek lesznek. Kedélyesen beszélgetve tekerünk fölfelé Pénzesgyőrről Hárskút irányába Németh Attila csapattársammal, miközben kavicsok pattognak a kerek alatt és alól. Nem különösebben zavar ez minket, sőt régóta vártuk. Ahogy Hárskút felett átbukunk a hegytetőn, egyre gyorsabban gurulunk Márkó felé, így már nem beszélgetünk, marad a szélzúgás. Elénk tárul a Balaton-felvidék, a Kab-hegy az antennáival. Hetek óta nem fogott el ez az érzés, ami itt a gurulás közben felszínre tört a Balaton-felvidék látványára. Holnap itt fogunk tekerni fel és le, vajon bírni fogja a kezem, meg fogom tudni oldani a meredek rázós lefeléket úgy, hogy közben haladok is, de nem üti szét a kormány kezem? Mielőtt ezek a gondolatok eluralkodnának, lerázom őket magamban azzal, hogy több mint 10 év MTB maraton versenyzés tapasztalata áll mögöttem, miért ne tudnám megoldani?

Na de mi is az az esemény, amin a Balaton-felvidéken fogunk tekerni, és miért tolakodtak a fejembe ezen gondolatok?

2024.08.21-ét, szerdát írunk, Attilával a Balaton Bike Derby (innentől BBD) nevezetű eseményre tartunk, tekerve, egy kis verseny előtti átmozgatásként. A BBD Magyarország leghosszabb egynapos (már akinek) részben terepen zajló kerékpáros eseménye, aminek a szintideje valójában 3 nap. A Balaton vonalát itt-ott követi csak szigorúan, attól el-eltávolodik, és így 370 km és 3700 m szintemelkedés után ér körbe. Aki unja már a hagyományos Balaton kört kerékpárúton és jó az állóképessége, valamint szeret terepen is zötykölődni, annak érdemes kipróbálni mert olyan pazar helyeken halad és olyan panorámákat ad, amit a hagyományos Balaton kör nem fog tudni. Akit mélyebben érdekel a dolog, az a szervező honlapján a www.klnd.eu oldalon megtalálja magának a részleteket. Ez az esemény is régóta fent van azon a bizonyos spd cipő (másnak bakancs) listán, tavaly már indultam rajta viszont a teljesítés elmaradt, a menet közben begyűrűző technikai problémák és a halmozott fáradtság miatt. Így idénre már eleve ez egy nagy hajtóerőnek bizonyult, hiszen nem szoktam elvarratlan szálakat hagyni, ha nem sikerül elsőre majd megy másodikra vagy harmadikra és a léc is magasabbra lett téve, na épp ezért tekerek most a Veszprém-Márkó kerékpárúton Földvár felé. A másik elég erős hajtóerő és egyben bizonytalansági tényező a bal kézfejem 4. kéztőcsontja, ami a négy és fél héttel korábban a Vasvári gravel versenyen egy szerencsétlen földet érés során eltörött 2024.07.20-án. Így a dátumokat összerakva látszik, hogy a rajt napja is épp csak egy nappal van korábban, mint a töréstől számított 5. hét, azaz amennyit gipsznek kellett volna a kezemen lennie. Kellet volna, mert annyit nem volt. Valamivel korábban levágtam saját szakállamra, hogy a verseny napjára visszajöjjön az ízületek mozgástartománya és valamennyi fogáserő. Itt jogosan felmerül a kérdés, hogy mit szeretnék én egy 370 km-es alsó hangon is 20 órásra tervezett „versenyen” úgy, hogy előtte majd 5 héttel eltörött a kezem, hogyan gondolom letekerni ezt a távot, ha 5 hetet nem edzettem. Öröm az ürömben, hogy a kéztörés a Vasvári verseny első felében volt, én viszont végig tudtam tekerni, és még a helyezésemet is sikerült megtartani. Váltani és fékezni bal kézzel csak nagyon minimálisan tudtam, viszont sikerült megtalálni azokat a fogáspozíciókat amikor a törés nem fájt. Először elengedtem az idei szezont aztán egy szikra, illetve Ferenczi Bazsi által küldött 2016-os Matt Hayman videó alapján, mégis arra gondoltam, hogy ilyen jó szezonon régen volt, nem kéne veszni hagyni, így amint gipsz került a kezemre már érkezett is a Zwift számlájára egyhavi előfizetés ára, én pedig négy hétre rágyógyultam a görgőre, ami a kint tomboló kánikula alatti benti 24-27°C-os szoba hőmérsékletben nem volt kis kihívás, viszont legalább a hő akklimatizációt is letudtam egy kalap alatt. Négy hét kifejezetten nehéz, de sikeres benti felkészülés után kanyarodunk rá az BBD-re.

(A szezon előzményeit itt tudjátok elolvasni, itt bővebben írtam a felkészülésről, és a másik fő eseményről:

Hungarian Divide féltáv élménybeszámoló

Maga a rajt 2024.08.23-án reggel 6-kor Balatonföldváron volt, így most térben és időben elhelyezve magunkat a rajtot megelőző napon tartunk Bakonybélből, a lehető legegyszerűbb úton Földvárra. Miután legurultunk Hárskútról a Veszprém-Márkó kerékpár útra hűs árnyékban folytattuk a kedélyes csevegést a Séd völgyében Veszprémig, ahonnan Hidegkúton keresztül Balatonfüredre tekertünk a Hidegkút XC trailen (mondtam már hogy imádom a Balaton-felvidék látványát?). Amikor Füred felett kinyílt a tihanyi panoráma, azonnal fülig ért a szám, és minden kétség elszállt. Jól fog sikerülni a BBD, jól fogom magam érezni, ezért jót fogok menni.

Pár szempillantás alatt Tihanyban voltunk, ahol végre kipróbálhattuk az új kompot, ami olyan észrevétlenül, finoman indult Tihanyról, hogy már csak arra lettünk figyelmesek, hogy útban vagyunk Szántód felé. Szántódról már nagyon hamar Földvárra értünk, ahol egy jó kis ebéd közben bevártuk Major Szabit, aki MÁV-val érkezett, és csak 10 percet késett a vonata. Ebéd után irány a regisztráció, itt találkoztunk össze Farkas Pistával és a feleségével, mi együtt leszünk így 5-en egy szálláson Balatonszéplakon.

Regisztrációs folyamat, valamint a főszervező Gangel Marci eligazítása után, némi bandázás következett, ahol is pár ismerős és vélhetően hasonló tempót és taktikát menő sporttárssal beszélgettünk mint: Balázs Gábor, Tokodi András, Sió Zoli a másnapi esélyekről, lehetőségekről. Atival és Pistával elvileg szintén egy ivásúak, helyett egy tempójúak vagyunk, de ugye ezt sok minden befolyásolhatja, ahogy ezt majd látjuk is később. A szállás felé kiderült, hogy Sió Zoli Zamárdiban van, szóval felszálltunk a „laza” tempójú vonatára és mire kettők pislantottunk volna, mindenki a szálláson véglegesítette a bringáját, a táskát, és azok töltelékének elrendezését. Laza vacsora után irány aludni, ami persze verseny előtt nehezen megy, magamban igyekszem végigpörgetni a taktikát, és már ébreszt is az óra. Sikerült egész jót aludnom, sokkal jobbat mind a Divide előtt, ami elég jó jel.

Egy gyors és minimalista reggeli után következett az öltözés, keréknyomás beállítás, bepakolás és indulás. Lehetett volna hibátlanul is, de a bal cipőm felső tekerőgombjának kábelke el volt szakadva… érted, este még nem volt, reggelre el volt… némi szentségelés közepette gyorsan összekötöttem a kábel két végét egy takács csomóval, mivel sajnos a korábbiakban fordult el már ilyen versenyen is, így fel voltam rá készülve. A takács egy önszorító csomó, amivel akár két kötelet is össze lehet kötni, vagy egy szakadt kötelet egybe. Hiba elhárítva, keréknyomás beállítva, indulás a starthoz.

A versenyt 3 részre osztanám, ahogy a Divide-on 3 jól elkülöníthető naptári nap volt, itt így lesz 3 jól elkülöníthető rész:

1. rész: Balatonföldvár-Keszthely, első ellenőrző pont: 0-148 km, nagyrészt sík három erősebb mászással

2. rész: Keszthely – Balatonfüred, első – második ellenőrző pont közötti szakasz, 148-266 km, végigmegy a Balaton-felvidéken, a szint döntő része itt található, elsődlegesen ez látszott nekem a „halál” zónának a kezem miatt

3. rész: Balatonfüred – Balatonföldvár, 266-370 km, ez tűnt a bónusz szakasznak, kevesebb mászással, több lejtővel, sok aszfalttal.

1. rész:

Rajtnál egyből az elejére álltunk Pistával, hogy Földvár utáni Kőröshegy mászásnál jó helyről kezdhessük, ne ragadjunk be lassabb tempót diktáló sporttársak közé. Ez maximálisan bejött, Földvár végéig lassú rajt volt, a felvezető kocsi mögött lötyögtünk elég alacsony tempóval, de nagyjából összerendeződtünk egy jól behatárolható távolságon belül Andrással, Pistával, Gáborral, Zolival. Atit sajnos nem láttam sehol, előttünk kb. 5-en a dobogó esélyesek, mi pedig utánuk szép számban egy 2. bollyal. A kőröshegyi mászást ki-ki saját tempóban, néhányan talán túl erősen is, de abszolváltuk, és utána ismét kezdtünk összerendeződni kis csoportokba, némi hullámvasutazás és nehezebb könnyebb terepszakasz után éreztem, hogy a balkezem nagyon jól viseli a rázkódást, tempó okés, de óvatosan kell ereszkednem. Ezt sikerült is annyira kimaxolni az első húzósabb és kiemelten veszélyes ereszkedőn, hogy még azt is megkaptam, hogy hova óvatoskodok ennyire lefelé, mintha hímestojásokon lépkednék. Ha jól emlékezem Balázs Gábor szívta a vérem ezzel, de most tökéletesen igaza volt, lassan, de biztosan ereszkedtem a taktika részeként. Mire Szóládra leértünk vagy lehettünk 15-20-an a „második” bolyban. Váltott vezetéssel egy elég jó tempót tudtunk menni, nem esett mindig jól, de az látszódott, ha itt mindenki beleteszi a munkát, még dél előtt Keszthelyen lehetünk. Így szaladtak el eseménytelenül mellettünk a települések egymás után: Szólád, B. szemes, Látrány.

A reggeli 14 fokból azonban szép lassan kezdett felmelegedni a gyönyörű surlófényekkel megvilágított déli parti táj és kellemes 20 fok környékébe csapott a hőmérséklet. Ez bringázni, versenyezni talán a lehető legjobb közeg számomra, ez a rész különösen élvezetes volt a hangulatos dimbes-dombos szőlő ültetvények között kanyargó nyomvonallal. Mire beértünk Fonyódra már egész jól be voltunk melegedve, össze voltunk szokva, látszódott kire lehet számítani vezetésnél, ki tud jól menni nehezebb terepen, mélyebb homokban. A fonyódi mászást páran elég becsületesen meg is nyomták a bolyból, persze egy-egy ilyen után úgyis mindig utolértük, bevártuk egymást így nekem nem volt sietős felfelé. Fonyód után jött az első nehezebb teljesen sík szakasz, az M7 mellett egy döngölt, de kátyús kavicsos út képében. A tempó magas volt, viszont jelentős előnyt nem lehetett kovácsolni a szélárnyékból, mert akkor magas tempó miatt egy-egy kátyút lehetett könnyen megfogni, ennek ellenére a strava szegmensen csupa top10-es időt mentünk. Miután végigrepültünk ezen a szakaszon, beértünk Balatonmáriafürdőre majd Balatonkeresztúrra, ahol a település szélén egy park mellett van egy vendéglátóipari egység is. A dolog pikantériája, hogy 2017 karácsonya előtt a csapatból 3-an már pihentünk itt egy „normál” Balatonkörön, Köves Lajossal és Nádasdi Mátéval. Gyors víztöltés közben azt látom, hogy Sió Zoli elsőnek viharzik el a térről, úgyhogy sebtében fejezem be a töltést, de látom már Pista sincs ott, úgyhogy repülőrajtot vettem és Adam Moore-ral már indultunk is elég komoly tempóval. A Keresztúr Meglátogatása szegmens top10 helyezését is elég masszívan elfoglaltuk. Persze kiderült, hogy feleslegesen, hiszen Zoli csak a szomszédos kocsmába igyekezett, úgyhogy végül őt hagytuk ott elég jól. Balatonszentgyörgy és Vörs után jött az első szakasz következő „fénypontja”, a 10 cm mély púder szerű finom homok, itt aztán szépen beporoztuk magunkat, de minden gond nélkül abszolváltuk a részt, hogy beesünk a következő kiemelt szakaszba, ez pedig a bivalyrezervátum. Sokra ebből sem emlékszem, csak arra, hogy váltjuk egymást elöl, nem mindenki dolgozik, akárhányszor leadom, valahogy rövidesen megint elöl találom magam. Aztán jött Schmidel Mátyás vezetése, felért egy atombombával. Folyton estünk ki mögüle, olyan tempót ment, úgyhogy el is engedtük, aztán látta, hogy feleslegesen megy nagy tempót, ő is visszavett. Suhanunk át a bivalyrezervátumon, a hőmérséklet a tempóval együtt emelkedik, itt már többen is érezzük, hogy kicsit kezd sok lenni, de továbbra is pörögnek a lábak, magas a tempó, és a becsületesen haladunk Keszthely felé. A Zala folyó mentén két oszlopba rendeződve haladunk a töltés koronáján, eszméletlen tempóval, hatalmas robajjal a horgászok legnagyobb örömére. Sok idejük nincs háborogni, hamar végig rombolunk a tájon. Itt Adam sajnos defektel, pedig ő volt az egyik pillér, akire lehetett számítani a vezetésben, és jól, egyenletesen is csinálta. Pistával, meg még páran picit meglógunk, de csak pár méterrel a többiek előtt tekerünk, és már a további részek stratégiai megbeszélését tartjuk, itt nagyjából kijön, hogy a továbbiakban leszünk vagy öten, hatan akik kb. hasonló tempóval és taktikával fogunk még együtt menni. Ennek megfelelően Tokodi Andrással, Balázs Gáborral és Pistával be is érünk a frissítőpontra, páran már odaértek előttünk, mert mi Hévíznél picit visszavettünk alacsonyabb de egyenletesebb tempóra, elvégre mi nem szándékoztunk 5 percnél többet állni az ellenőrző pontban.

2. Rész:

Keszthelyen egy gyors kulacs töltés, aminosav komplex bever, üres allryses tasakok kidob, mosakodás, lánckenés, egy gyors szóváltás Danival, amiből sajnos kiderült, hogy Ati feladta a versenyt. Ezek után indulás is tovább, Sió Zoli, Grósz Janó, Köves Lajos, Pista és Varga Laci keveregtünk együtt kifelé Keszthelyről több-kevesebb sikerrel. A tömött sétáló utcán örültek a nyakig retkes, szénhidráttól „enyhén” jókedvű bringásoknak, de szerencsére kiverekedtük magunkat gond nélkül. A város szélén viszont Laci és Pista egy 90 fokos balkanyarnál a fő út helyett a bringa útra kanyarodtak, ami viszont elfogyott pár méter múlva, így ők lemaradtak. Zolival, Lajossal és Janóval kezdtük meg a Keszthelyi-hegységet, majd nemsokára mind a 4-en visszaálltunk saját tempóra, így egyedül találtam magam hamarosan, saját zsírban és lében főve az időközben elég magas hőmérsékletűre melegedett olvasztótégelyben. Az első mászásban nem sok árnyék volt, viszont néha még láttam Sió Zolit, aki valamivel előttem haladt, illetve egy másik sporttársat vélhetően egy montival, mert fölfelé közeledtem hozzá, lefeléken alaposan elhúzott. A várvölgyi útra leérve utolértem, együtt gurultunk tovább a következő mászásig, igen jól láttam, egy fully MTB-vel tolta, és alaposan le is volt főve Sebestyén, amit nem csodálok, hiszen ő az első bollyal indult meg és idáig síkon tartotta magát fullyval, amit amúgy még gravel bringával is elég brutál volt tartani. Megjegyzésként írom, hogy Keszthelyig 27 km/h fölötti átlagot mentünk a 2. bolyban. Ez magában egy komoly gravel verseny lett volna, de itt még volt hátra néhány km és emelkedő.

Az ereszkedés elég jól rendbe rakott, mert felfelé azért nem életem legjobb érzéseit éltem át, mondhatjuk úgy is, hogy a meleg miatt vissza kellett vennem, hogy ne kapjak hőgutát. A következő mászás pedig a pálya leghosszabbja, amire mindenképp szerettem volna erősen ráfordulni, így a gurulás után betoltam az arcomba egy sótabit, egy jó nagy adag Allrys max mentás gélt, amit pár korty rettentően kellemes forró vízzel fojtottam le. Nem vagyok kényes a meleg vízre, de itt már egy jéghideg „kékúti” kulacstöltésről vizionáltam. (ne felejtsük el, hogy nem sokkal korábban Keszthelyen töltöttem jéghideg folyóvizet a kulacsokba, és a hátamon lévő ivózsákba is).

A „hosszú” mászást persze érdemes kontextusba helyezve kezelni, hiszen 184 méterről vitt fel 420m-re, 226 méterről beszélünk, ami nem egy nagy szám. Szerencsére jórészt hűs tölgyerdőkben vezetett a felfelé út, így elég jól sikerült kimászni, Sebestyént és sajnos Sió Zolit is sikerült magam mögött hagyni, Zolinak beütött egy balszerencsés defekt, sajnos később tudtam meg, hogy nem 1 db-ot, hanem végül összesen 4 db-ot gyűjtött be, na de ne szaladjunk előre. A Keszthelyi-hegység tetejéről az az útvonal vezetett le, amin két hónappal korábban a Divide felvitt, ez mindenképp jó pont volt, mert végig teljes árnyék, és nem túl technikás terep, lankás lejtővel. Lesencefaluban megláttam a nagy lehetőséget, igaz nem egy kék, hanem fekete kút képében, de alapos folyatás után kellemes hideg víz jött belőle. Kihasználva a lehetőséget, mosakodtam és kulacsot is töltöttem, közben Sebestyén és Pista gurult el mellettem. Pistára fel is ugrottam, hiszen azt beszéltük meg, hogy együtt megyünk, ha tudunk, és eléggé úgy tűnt, hogy ma tudunk. Ő sem élete formájában volt ezen a szakaszon, a meleg itt már a tetőfokára hágott mindketten tartalékon mentünk, innen viszont legalább saját tempóban haladtunk a Raposka előtti mezőre, ahol pár az útvonal közelébe helyezett méhkas adott okot némi nyugtalanságra. Mez felhúz, száj becsuk, nyak behúz Pistát így is megcsípte egy szorgos mézgyűjtő, sebtében jelezte is szervezők felé, hogy itt van némi komplikáció. Raposka után felküzdöttük magunkat a Szent György-hegyre, voltak szakaszok, ahol toltuk, nem szégyen na. Az oroszlános Kútnál Pista vizet töltött, én pedig a korábban töltött kulacsokba kevertem be az Allrys egyelőre béta verzióban létező termékét, hogy némi plusz szénhidrátot és ionokat tudjak bevinni, mert éreztem, hogy a perzselő meleg már kezdi beszedni a vámot. Ezt a Badacsonylábdihegyen hamar meg is bántam, ugyanis a Turista út nevezetű förmedvényen fölfelé tolva a bringát lefőtt a kávé, és jó lett volna locsolni még akár a forró vizet is. Az óra 38,4 fokot mutatott, nulla légmozgás, nulla árnyék mi meg toljuk felfelé a gravel bringákat, mert ott abban a helyzetben feltekerni oda öngyilkosság lett volna, ugyanakkor egy MTB-vel megfelelő áttétellel nem. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a Divideon feltekertem, viszont tolva jobb időt sikerült abszolválni még ilyen körülmények között is. Pista szerencsére rendelkezett némi hűvös vízzel, amiből rám is locsolt, így egészen bírható volt a „hike a bike” session. Fentről viszont fantasztikus panoráma tárult elénk, amiért mindig megéri feltekerni/tolni, még ilyen melegben is. Innen egész kellemes utunk volt, de azért megbeszéltük, hogy keresnénk egy légkondicionált vendéglátóipari egységet, ahol legurítunk egy hideg üdítőt és picit vissza tudunk hűlni, na ezt ezen a környéken egészen Kékkútig kellett keresnünk az útvonal mellett.

A nap egyik fénypontja az álló ventilátor és a hideg ice tea volt, miközben szépen hűltünk vissza fokról fokra, és éreztük magunkat egyre jobban, jött egy üzenet Kisvári Janitól, hogy 7-8. helyen vagyunk, ez egy elég nagy löketet adott, úgyhogy megittuk, mosakodtunk, láncot kentünk és irány tovább, vissza a sütőbe roston sülni. Kékkút után viszonylag jó mentális és fizikai állapotban mentünk tovább a kopár Balaton-felvidéki tájon, ami inkább hasonlított már egy szafarira. Reménytelenül kiszáradt minden, az uralkodó színek a sárga és a barna árnyalatai. Itt ért utol minket Pataki Farkas, aki Temesvárról jött idáig megsülni, de láthatólag élvezte. Korábban az első bollyal ment, de műszaki problémái adódtak, így a Keszthelyi-hegység után kénytelen volt megállni és elhárítani azokat. Hárman haladtunk tovább, de már látszott előttünk két bringás, mint kiderült Lajos és Janó volt, akik a kékkúti kocsmázás alatt mentek el mellettünk. Innen volt még pár mászás, amit együtt toltunk, de időközben voltak mindenkinél problémák, egyszer Pista főtt meg és akadt le egy kis időre, máskor Lajos gyomra adta fel, amiből pont úgy jött vissza ahogy gondolsz. Így érkeztünk meg Vászolyra, mindenki picit lefőve, de jó hangulatban, itt már „csak” 33-35 fok között mutattak a bringás komputerek, de ez még mindig elég volt ahhoz a jóemberek maghőmérséklete kritikusan magas szinten álljon ezért ismét növekvő lelkesedéssel pályáztunk egy légkondicionált vendéglátóipari egységre. Sajnos ez nem adatott meg, de a gondviselés gondoskodott róla, hogy azért ne is főjünk le teljesen. Vászolyon egy bezárt egység előtti kerthelyiség egyik szegletében egy kerti csapra és a rácsatolt hosszú narancssárga slagra lettünk figyelmesek. Azonnal rá is cuppantunk és kis óvodások módjára mohón vizeztünk: kulacstöltés, mosakodás, fejmosás, teljes test hűtése a megváltóan hideg vízzel. A kívülállók 5db 30-as éveikben járó hadvert felnőtt férfit láthattak megérkezni, majd 5 db 30-as éveikben járó vigyorgó kisgyereket továbbindulni. Nem mondom, hogy olyan frissek és üdék voltunk, mint az első órában, de mindenkin látszott a megkönnyebbülés. Innen már egész frissen, de még azért óvatosan hagytuk magunk mögött a hátralévő távot Füredig. Újra elkezdődött a párbeszéd, nem csak félmondatos állapot jelentések hangzottak el, mint korábban: „Lefőttem”, „készvagyok”, „érjünkmároda”, „visszaveszek”., hanem egész kerek beszélgetések Janóval korábban nem ismertük egymást, Füredig volt kis időnk dumálni. Közben ketten is maradtunk, Farkas, Lajos és Pista picit lemaradtak, de nem jelentősen. Füredre beérve ahogy ereszkedtünk a Balatonhoz, egyre melegebb párásabb levegő fogadott, meg Kisvári Jani tapsolása a Balaton Bike 365 ellenőrző pontján. Nem sokkal utánunk érkezett Pista, Farkas és Lajos, valamint Varga Laci is, illetve az ellenőrző ponton már ott volt Nádasdi Máté, aki valamivel előttünk ért oda, de nem nézett ki valami jól, látszott rajta, hogy eléggé meg van viselve, de nem spoilerezem el. Itt aztán tejjel mézzel folyó Kánaán volt: banán, gyümölcsszeletek, hideg víz, hideg kóla, úgyhogy pár perc leforgása alatt sikerült feltöltődni, láncot kenni, táskákból a felgyülemlett Allrys pakkokat szemetesbe helyezni, lámpákat felrakni, és felkészülni az utolsó, 3. részre. Janónál előkerült egy nagy bödön krumplis tészta, amit nagylelkűen kínált is, de először heves tiltakozással visszautasítottam, viszont mire a kóla kicsit lehűtötte a rendszert, már elfogadtam, és kifejezetten jól esett pár villával belapátolni. Sőt kitágultak a pupilláim, az agyam ismerős képeket kezdett vetíteni, egy pillanatra visszarepültem 2016. augusztus 19-re, Károlyvárosba, ahol hasonló körülmények között ültünk egy benzinkút parkolójában, párszáz letekert kilométer és rekkenő hőség után, valamint még jó pár kilométerrel a célig. Mire felocsúdtam a flashbackből, Pista már készen is volt, Farkas és Máté már tovább is indult, mi is a lovak közé csaptunk, Lajostól és Janótól elbúcsúztunk, mondván úgy is találkozunk nemsokára.

3 rész.

Füredről Csopakon át elindultunk a tracken, itt várt ránk még egy pár rövidebb és egy hosszabb mászás a lovasi Séd patak völgyén fel, hogy aztán fent találjuk magunkat a Felvidék platóján, nem siettünk már felfelé, de a csökkenő hőmérsékletnek hála valamivel nagyobb intenzitást engedett a szervezet, mint a két ellenőrző pont között, más kérdés, hogy ehhez már nem tartozott feltétlenül magasabb sebesség. Felsőörstől Pistával egész jó tempót mentünk, viszont itt inkább gördülő volt a táj, nagyon rövid mászásokkal, és inkább több egyenletes gyors szakasszal, ami jó mert mászás közben kisebb a légmozgás, kevésbé hűti a szervezetet a levegő, nagyobb tempó mellett viszont jobban hűt a szél. Akinek volt léghűtéses járműve (vagy űzi a kerékpár sportot) az pontosan érti ezt a mechanizmust.

Szentkirályszabadjánál ért minket a naplemente. Mit is mondhatnék, egy elég epic-re sikerült nap után egy kifejezetten pazar naplemente zárta a korábbi szakaszt, egyre jobb kedvvel, és magasabb tempóval indultunk Litér és Vilonya felé. Ahogy ment le a nap és a hőmérséklet, új egyre jobbam jött meg az erő, a kedv, nőtt a tempó. Mire lámpafénynél Kenesére értünk, a magaspartról lélegzetelállító látványt tálalt fel nekünk a keleti medence, és itt is felvillant néhány emlék, ugyan gyerekkori, de élénk, ahogy a füredi szülői háznál töltött nyári hétvégékről kapaszkodik fel a kocsi a csopaki emelkedőn én pedig vágyakozva nézek vissza a hátsó ülésről a sokezer vibráló kis fénypontra a Balaton körül. De nincs idő merengeni, kérlelhetetlenül fogy a hátralévő táv: Kenese, Akarattya, Aliga, Siófok. Siófokon csatlakozott hozzánk Farkas, aki valamivel előttünk volt, de megállt, így ismét hárman haladunk tovább, hol a bulizók, hol a vonatról leszálló nyaraló hordák miatt megszakítva a jó tempót. A városból kiérve a Sió partján dél felé haladtunk, itt azért egy-két kivilágítatlan részeg rolleres és egyéb éjszakai rémálom befigyelt, de alapvetően a hűs levegő már nagyon szépen rendbe tett mindhármunkat, úgyhogy jó kedvvel és tempóval haladtunk célunk felé. Ságváron egy kocsiból nagy szurkolást kaptunk, mint kiderült Pista testvére lepett meg minket. Ságvár után utolértük Mátét is, akit különböző világítás és navigációs problémák hátráltattak, így egy darabig négyen haladtunk, volt még hátra 40km és mászás az Öreg Erdőben, ezek már kifejezetten nem estek túl jól, bár az egyiken Máté dobbantott, és már csak a célban találkoztunk vele legközelebb. Ahogy egyre magasabbra értünk a hőmérséklet is kezdett növekedni, völgyekben pedig visszaesett. A Földvár előtti utolsó szakaszon még az autópályán és a gázvezetéken kellett átkelnünk, ezek nagyon rövid, de annál velősebb, nekünk Pistával már inkább tolós részek voltak, Farkas meg csak lazán feltekert és megvárt minket fent.

Nagy megkönnyebbülésünkre felértünk az Öreghegyre, ahonnét ismét csodás panoráma tárult elénk a déli és az északi part középső részére, de itt már nem kifejezetten gyönyörködtünk benne, inkább mentünk tovább, hogy minél hamarabb beérjünk. Ki voltunk merülve, meggyötörve, elfáradva mentálisan és fizikailag is egyaránt. Egy gyors leejtőzés után máris Földváron találtuk magunkat, és elfogott az ismerős érzés, ami a Divide-on is a Filozófusok kertje előtt: megvan! Megcsináltuk! Az utolsó pár kilométeren még azért belendítettük a bringát, vitt a lendület, és végül azonos idővel 5-6-7. helyen beértünk.

Pistával még maradtunk egy pizzára, sörre és kis beszélgetésre a célban, nemsoká jött Lajos és Janó, meg még pár ismerős arc, gratuláltunk beszélgettünk, aztán mi visszaindultunk a szállásra, persze tekerve, ami még kb 13 km volt, Széplakon.

A kitűzött célt sikerült elérni, a kezem megmaradt, nem mozdult el a törés. Nagyon nehéz, de élményekkel teli nap volt.

Hálás köszönet a családomnak, hogy elviselték, hogy eltűntem 2,5 napra és hulla fáradtan érkeztem haza. Köszönet a szervezőknek, hogy egy nagyon élvezhető rendezvényt és pályát raktak össze, és hálás vagyok a sporttársaknak, akikkel közösen éltük meg ezt az élményt.

Örülök, hogy megismerhettem pár új, hozzám hasonszőrű kerékpár sportolót.

Strava alapján:

Menetidő: 15:26:49

Össz idő: 16:46:34

táv: 366,67km

Szint: 3674m