Human Fish Gravel Stage Race beszámoló

By

-

2025.05.27.

Május 16-18. között rendezték Szlovéniában a Human Fish Stage Race-t, melyen Keöd Ágoston képviselte a Bikemag.hu szerkesztőségét. A 3 napos gravel versenyről írt beszámolóját alább olvashatjátok.

2025. május 15. csütörtök. A fali óra másodperc mutatója kelletlenül és lustán rója a köröket a számlapon. Lassan érkezik el délután egy óra, amikor is merő hirtelenséggel felgyorsulnak az események és az addig lassan vánszorgó idő sebességet vált. Kinyílik az autó csomagtartója bekerül az összes felszerelés, csomagok, felkerül a vonóhorogra a kerékpárszállító két bringával. Fél kettő lesz szempillantás alatt, csukódik az autó ajtaja és beindul a motor, irány Pápa, felvenni a többieket. Az időjárás, mintha „áldását” adná erre a pár napos kis kiruccanásra, épp egy hidegfront érkezik szürke fellegekkel, záporokkal, zivatarokkal, viharos széllel. Mintha azt akarná közölni velünk, hogy ezért a pár napért most meg kell dolgoznotok keményen. Az M83-as autóúton haladva látszik a nyugati, délnyugati égbolton, hogy Szlovénia irányában már kinyíltak az égi csapok. Szerencsére Pápán még nem esik az eső, így Németh Attila és Ferenczi Balázs cuccai még szárazon kerülnek az autóba. Hármunk cuccaival és 4 bringával megpakolt autó az esőfelhők irányába indul tovább a nyolcas út felé, majd némi szerencsével egészen Szlovéniáig megússzuk a jelentősebb kerékpár mosást. Azonban Szlovéniában szinte végig váltakozik a szitáló és a felhőszakadás szerű eső.

Este 8:00 körül érünk Radovljica településen lévő szállásunkra a Száva folyó partjára. Itt már várt ránk Dremák Krisztián, aki valamivel korábban ért a szállásra, velünk együtt pedig Illés Gábor és Lukács Máté érkezett külön kocsiban, valamivel később pedig Vendég Robi és Töltési Dávid. Gyorsan kipakoltunk a kocsikból mindenki elfoglalta a neki tetsző szobát, én Ferenczi Bazsival kerültem egy szobába. Majd nekikezdtünk a tészta főzésnek és vacsora után tettünk egy gyors kitérőt a Száva folyón átívelő gyalogos hídra, ami a szállás ajtajától kerek 2 perc sétára volt. Nem kellett sietnünk a lefekvéssel, hisz másnap az 1. szakasz csak délután háromkor kezdődött. Valamivel 10:00 után kerültem ágyba, azonban az alvás nem ment túl jól. Összesen körülbelül 4 órát tudtam egyhuzamban aludni, a többi forgolódással, WC-re járással telt. Másnap reggel nem sikerült kifejezetten üdén és kipihenten ébredni, valójában pont úgy éreztem magam, mint akin átgázolt egy úthenger.

A kialvatlanság miatt elég tompa volt az agyam, így a reggeli bevásárló kör közben sikerült a bringa szállító jobboldali lámpáját letolatnom. Ez már egy jel volt arra, hogy a mai napon bizony ésszel kell nekiállni a versenyzésnek. A reggeli napsütés mindent megtett annak érdekében, hogy az előző napi esőt fel szárítsa, és felmelegítse nekünk Bled környékét annyira, hogy ne hosszúban kelljen tekernünk. Miután betöltöttük a hasunkba a majdnem ipari mennyiségű pesztós tésztát, mindenki szépen nekilátott, hogy beállítsa a bringáján a guminyomást, feltöltse a kulacsait, átöltözzön, majd fél kettő magasságában nekiindultunk a szállástól körülbelül 7 km-re levő versenyközpontba. A bemelegítés első pár kilométere kapásból 70 méteres szintkülönbséget abszolvált. A maradék Radovljica és Lesce városán keresztül kanyargott nagyrészt sík terepen, így megfelelően bemelegítve érkeztünk a rajtszámot átvenni és meghallgatni az eligazítást, majd 3 órakor elrajtolni.
Az 1. szakaszon 68 km hosszú 980 méter szintkülönbséget küzdünk le. Az útvonal Bled, Lesce és Radovljica települések körül kanyarog, a környező hegyek lábig megy csak föl. A szintrajz alapján akár egy bakonyi gravel kör is lehetne.

14:59 pedál klipszek csattognak, mindenki lélegzetvisszatartva várja, hogy elinduljon a verseny. Kézzel fogható a feszültség az amúgy nem túl népes számú mezőnyben, a mai napra körülbelül 50 bringás áll rajthoz, köztük csak két női versenyzővel.

1. szakasz

A rajt után egy jó kis kanyargós, fel-le, csiki-csuki részekkel tarkított szakasz veszi kezdetét akár egy cross country mountain bike versenyen. Az elején egy kisebb mag Ferenczi Balázzsal az élen nagyon erős tempóval megindult, majd utánuk több csoportra tagolódva kezdtünk összeállni a hasonló tempójú versenyzőkkel. A táj körülöttünk gyönyörű, a hófödte hegycsúcsok látványa miatt nehéz a haladásra koncentrálni, egy ötös bollyal kezdtünk neki az első erősebb emelkedőnek. A srácok erősek a bringa kezeléssel sincs baj náluk, ahogy látom, így éreztem, hogy jó helyen vagyok velük. Elég jó tempót diktáltunk felfelé, azonban az első hosszabb mászás tetején, 24 km-nél benéztük az irányt és egy balos felfele vezető kanyar helyett egy jobbos lefelé vezető MTB single trail-en mentünk le, aminek az aljában hirtelen a pálya tizenkilencedik kilométernél találtuk magunkat, így újból mászhattuk a hosszú mászást, ami plusz 5 km és kétszáznegyven méter szintemelkedést jelentett a mai naphoz. Amikor ismét ismerős terepre értünk már csak ketten voltunk, itt tűnt fel, hogy valamit elrontottunk mert már jártunk itt korábban. Ettől függetlenül a single trail lefele nagyon élvezetes volt az időjárás kellemesen meleg, de nem túl meleg, a táj gyönyörű, a kedv töretlen, így a felfelét ismét abszolváltuk, majd innentől kínosan ügyeltünk arra, hogy a mászás tetején balra fordulva haladjunk tovább a pályán. Innen egy jó darabig enyhe lefele majd sík szakasz következett, ahol az angolul nem sokat beszélő szlovén bringást igyekeztem magam elé engedni, hogy ő is vezessen picit. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy agyi tompaság ide vagy oda itt bizony ma nekem kell vinni a tempót, ha értékelhető időt szeretnék menni. Így töretlen kedvvel és egy magasabb szénhidrát bevitellel elkezdtem felzárkózni a mezőnyre. Először Dávidot és Robit értem utol, majd nem sokkal később Mátét és Gábort, akik meglepődve kérdezték, hogy mégis mi a leborult fészkes fenét kerestem én mögöttük. Váltottunk pár szót kedélyesen, majd folytattam a felzárkózást, látva a kilométerek fogyását még erősebb tempóban. Utolértem még egy bringást, akiről később kiderült, hogy szintén magyar, Rideg Gábor Kalocsáról és a korábbi beharangozó cikk miatt jött el a Human Fish Stage Race-re. Nem sokkal a Bledi tó után egy nyílt mezőn már láttam magam előtt Atit, és mivel itt már csak tizenpár kilométer volt hátra még erősebb tempóra váltottam, hogy utolérjem. Miután sikerült elérnem, ketten váltott vezetéssel haladtunk a cél felé, itt már régóta nem volt mögöttem a szlovén srác.

Attilával együtt értünk a célba, ahol Ferenczi Balázs már várt ránk azzal az örömhírrel, hogy sikerült megnyernie a szakaszt. Még bevártuk a többieket, majd a kemping büféjében 3 asztalt összetolva megettük a versenyhez járó meleg ételt, ami aznap egy tartalmas marhagulyás leves volt. Vacsora közben meghallgattuk egymás élménybeszámolóját majd igyekeztünk vissza a szállásra hiszen már 6:00 elmúlt mire végeztünk. A következő napi szakasz pedig 91 km, közel 2000 m szintkülönbséggel és reggel kilences kezdéssel. A szállásra visszaérve még betoltuk az ipari mennyiségű tészta maradékát majd még egy adag főzésének nekiálltunk, hogy a holnapi verseny után is legyen mit enni. A késői vacsora után mindenki nekilátott a kis esti rutinjának, hogy felkészítse saját magát a holnapi versenyzéshez masszázs krém illata, és masszírozó pisztolyok hangja töltötte be az apartmanház közösségi terét. Mire mindenki elkészült saját magával és a bringával már legalább 10 órát mutatott az óra mutatója és a napi távtól fáradtan be is dőltünk az ágyba aludni. Reggel megtöltöttük a hatalmas hatszemélyes asztalt mindenféle jóval, zöldség, gyümölcs, reggeliző müzlik, kenyér, sonka, majd miután mindenki betöltötte a szénhidrát raktárait, felöltöztünk, beállítottuk a guminyomást és nekiláttunk a bemelegítésnek a tegnap már bejárt útvonalon a rajt központ felé. Az időjárás mai reggelen nem volt túl derűs szürke felhők borították a látóhatárt, cserébe a hőmérséklet egész kellemes volt. A rajt központban egy gyors kávé és az aznapi útvonalhoz tartozó eligazítás után meg is kezdtük a 2. napot.

2. szakasz

A 2. szakasz rajtjánál már kevésbé volt tapintható a tegnap jelenlévő feszültség. A résztvevők száma láthatólag megfogyatkozott a pénteki szakaszhoz képest, a rajtnál már kerestük egymást a tegnapi ötös boly tagjaival, hogy lehetőség szerint ma is együtt menjünk amíg tudunk. A rajt után viszonylag hosszabb sík szakasz várt ránk, nagyon rövid de meredek mászások, majd az első komolyabb mászás 14 km-nél kezdődött, ahol 600 méter tengerszint feletti magasságról egészen 1200 méter fölé másztunk egyhuzamban. A mászás sokszor túl meredek volt az én 31-11-es áttételelemhez (vagy az erőmhöz ), ezért nagyon alacsony pedál fordulattal szenvedtem fel magam sok helyen, legalább elkezdtünk ismerkedni a boly tagjaival. A mászás közepére már csak 4 maradtunk, Rea a női résztvevők egyike, Robert és az édesapja Andreas. Robert korombeli, édesapja pedig 62 éves, de a mászási sebességén ez nem nagyon látszott meg. Persze mint kiderült Robert korosztályos junior osztrák cyclo-cross bajnok volt, Andreas pedig többszörös téli triatlon master bajnok. Rea a női versenyző pedig profi atléta.

Így húztunk egyre magasabbra, az időjárás továbbra is felhős és kellemesen hideg volt a mászáshoz, ami legalább ellensúlyozta a hegy meredekségét. Az utolsó pár kilométer már egész emészthető 7 és 10 % közti meredekséget tartogatott, ahol már a saját erőmnek és áttételnek megfelelően jobban tudtam pörgetni. Ezután következett egy hosszabb élvezetes lejtő majd a második mászás, itt 700 m-ről másztunk ismételten ezerkétszáz méter fölé. Ez a mászás már valamivel lankásabb volt így végig pörgetve sokkal jobban élveztem, mint az előző mászást. A hegy tetejére nagyon könnyű lábakkal érkeztem és így nagyon jó érzésekkel kezdtem meg az ereszkedést, ami egy elég masszívan szerpentines, nagyon gyors, sokszor azonban a külső ív felé lejtő kanyarokkal tarkított útszakasz volt. Itt nálam a MTB maratonok tapasztalata és a 45 milliméteres gumik nagy előnyt jelentettek lefelé és a hegy lábához már egymagam érkeztem, egy picit még vártam a többiekre, de nem voltak látóhatáron belül így az útvonal maradék szakaszát egymagam teljesítettem. A második hosszú mászással a szint nagy részét letudtuk, már csak kettő, kb 200 m szintkülönbséget leküzdő mászás és több nagyon kicsi maradt hátra. Az útvonal nagy része egy völgyszorosban vezetett, olyan páratlan kilátással, hogy sokszor bizony külön erőfeszítést igényelt, hogy a tekerésre figyeljek és ne csak a tájban gyönyörködjek. Így a táv második felét, kb 45 km-t különösebb esemény nélkül jó tempóban tudtam teljesíteni és közben még a nap is kisütött. Kivételesen jó érzések kerítettek hatalmukba, eltévednem sem sikerült a mai nap, szóval meglepően jó idővel és könnyű lábakkal értem be a célba.

Bazsi már várt, a mai szakaszt ismét az élen sikerült befejeznie ugyan második helyen ért be, de azonos idővel az elsővel, tehát az összetettben való vezetés továbbra is megtartotta, annak ellenére, hogy az utolsó pár kilométeren sikerült egy elég komolyat perecelnie. Szép lassan érkeztek a többiek is így ismét összetoltunk két asztalt a kemping büféjének teraszán és betoltuk az aznapi csirkés tésztát. Közben beugrott Kisvári Jani a barátnőjével, akik szintén Szlovéniában tartózkodtak, ugyan nem a szomszédban, de eljöttek, hogy letekerjék az 1. szakasz útvonalát és egy kicsit lazulni.

Mivel a mai nap korán kezdődött és viszonylag korán be is értünk ezért a délután több időnk maradt felkészülni a vasárnapi király szakaszra, ahol százhuszonhat kilométer és kettőezer-nyolcszáz méter szintkülönbség várt minket, s mivel a szállásunk csak szombat estéig volt, vasárnap reggel már teljesen felpakolva kellett elhagynunk azt. A rajtközpontban még dumáltunk és hülyéskedtünk, majd öt óra körül körül azért már elkezdtünk visszaszállingózni a szállásra kicsit pakolni, vacsorázni, rendbe tenni a bringákat.

Vasárnap reggel teljesen felmálházott kocsival érkeztem a rajtközponthoz, Balázs és Ati lábon jöttek bemelegítésként. Gyors bemelegítés után már álltam én is a rajtban, az előző napokhoz hasonlóan Roberttel és Andreassal.

3. szakasz

A mai etap annyiban hasonlított az előző napihoz, hogy az első 13 km szintén sík, aztán kezdődik az első hosszú mászás, ami szintén hasonlít az előző naphoz abban, hogy hosszú és nagyon meredek. Az időjárás viszont a tegnapival ellentétben napos és meleg, ami a meredek mászással kiegészítve nem tett túl jót a haladási sebességemnek. Alacsony fordulaton erőlködve a saját izzadságomban főve haladtam fölfelé, a meredekség sokszor pont annyira volt kellemetlen, hogy a lankásabb szakaszokon picit visszább kellett hogy vegyek pihenésképp. Ötszáz méteres magasságról másztunk egészen majdnem ezernégyszáz méteres magasságig több lépcsőben. A mai nap külön szakasz is volt, külön meghirdetett versenyként, itt sok induló csak a király szakaszra érkezett és friss lábakkal látott neki a mászásnak. 1200 méteres magasság felett megváltozott a táj, a fenyőerdők átvették az uralmat, és kopár rétekkel váltották egymást. Mászás közben már tábla jelezte, hogy ma bizony nem akárhol tekerünk, hanem a Triglav nemzeti parkban, a fenyőfák közül néha bizony ki is türemkedett a Triglav hófedte csúcsa. A platóra érve friss arcokkal körülvéve találtam magam, mert Roberték jóval gyorsabban másztak, mint én. Többen összeállva váltott vezetéssel abszolváltuk a következő szakaszt, aminek a végén több hegyi skanzen falun át és mellett is elhaladtunk. Majd ismét következett egy hosszú lejtőzés sok szerpentin kanyarral, sokszor szórvány településen haladt át az útvonal ezért a forgalom is nagy volt rajta, óvatosan kellett engednünk lefelé a bringákat. Az ereszkedés végén a Bohinji tónál találtuk magunkat, ahol a 3 nap alatt először álltam meg frissítőpontnál, hogy vizet és némi szénhidrátot vegyek magamhoz. Két pohár kóla és egy betömött banán után, érkezett meg Robert és Andreas, akiket még az utolsó skanzen faluban sikerült utolérnem a platón. Innentől váltott vezetéssel indultunk tovább, és kezdtük meg a második hosszú mászást, ami az előző naphoz hasonlóan ismét lankásabb emelkedőn vezetett fel, részben aszfalton részben döngölt kavicsos erdészeti utakon. A Bohinji tó környékén még ugyan sütött a nap, de a horizonton már látszódott, hogy északnyugat felől egy elég becsületes csapadék sáv kezdett felkúszni a Triglav vonulatára.

A 6 és 8 % közötti emelkedőkön viszonylag gyorsan haladtunk felfelé, legalább olyan gyorsan, mint ahogy a csökkenő látótávolság kúszott fel az esővel. Délnyugati irányban haladtunk fölfelé a hegyen pontosan a csapadék sáv felé majd egy intenzív dörgés és villámlás után egy pillanatra megálltam, hogy a már csöpögő esőben magamra vegyem az esőkabátot. Már elkerülhetetlennek látszott a megázás, legalább ne fagyjak szét vizesen majd a lefelében. A hőmérséklet hirtelen egészen lehűlt 10 fok környékére az addigi 16-18-ról, a nap eltűnt a horizontról, egyre nagyobb esőcseppek kezdték verni a hátunkat, majd egy hirtelen kanyarral az addigi délnyugati irányból átváltottunk keletire, ami pár kanyar után átváltott északkeletire és pár szempillantás alatt azt vettük észre, hogy az elkerülhetetlennek hitt megázás csak egy távoli rossz emlék a türkizkék ég alatt, a ragyogó napsütésben. A mászás utáni szakasz itt is egy platón haladt fel-le, majd néhány szórvány hegyi településen keresztül leereszkedtünk a Száva folyó medencéjébe. Az kristálytisztán látszódott, hogy az esővel nagy szerencsénk volt, mert ugyan felülről nem áztunk meg, viszont a hegyen való kanyargás alatt, a csapadék sáv megelőzött minket és innentől vizes nedves talajon ereszkedtünk alulról megázva. A Száva folyón a szállásunk melletti gyalog hídon keltünk át, majd a korábbi napokon bemelegítésre használt emelkedőn Radovljica városába érve még egy kis kevergés után értünk a versenyközpontba. Az előző 2 napon is pazar tájakon haladtunk viszont olyan kilátás, mint ami a mai szakaszon egyiken sem volt, így az utolsó király szakasz méltán érdemelte ki a királyi jelzőt, hiszen nemcsak távolságban és szintemelkedésben, de látványosságban is az előzőek fölé emelkedett. Balázs ismételten már a célban várt, néhány új sebhellyel, ugyan az elejével ért be, de az összetett 1. helyezését elvesztette, és visszacsúszott a 3. helyre (ami szintén nagy bravúr az esélyesek összetételét nézve).

Nekiláttunk megenni a mai napi meleg ételünket, egy becsületes méretű pizzát majd még egy jót beszélgettünk az eredményhirdetésig, aztán szépen elköszöntünk egymástól és elindultunk hazafelé.

Hazafelé menet közben már csak arra tudtam gondolni, ezután a csodás 3 nap után, jó társaságban fantasztikus tájakon, minden nap egy jó tekeréssel hogyan fogok tudni visszakerülni a mókuskerékbe.

Összegezve a Human Fish Stage Race egy kisebb családias jellegű esemény, hasonlít a kezdeti hazai KLND rendezvények hangulatához: business in the front, party in the back jeligével. Akár számít a teljesítmény, akár csak a teljesítés, az biztos, hogy ilyen élményeket ilyen környezetben máshol nem nagyon kapsz.

Remélem jövőre többekkel is találkozunk.

Lazer Vento aero sisak teszt: Gyors, kényelmes és praktikus

By

Márkus János

-

2025.05.26.

Az aero sisakokkal izzadósként mindig kicsit hadilábon állok a gyengébb szellőzés miatt, plusz ehhez még hozzájön, hogy kevésbé praktikusak mint a klasszikus országúti fejvédők, viszont tavaly a Lazer Z1 jó benyomást tett rám, ezért pozitívan álltam a Ventohoz is, a gyártó csúcs aero fejvédőjéhez. Nem kellett csalódnom, ezt a sisakot is jól összerakta a Lazer, található benne pár olyan extra, amiért az aero sisakokkal szemezőknek mindenképpen érdemes ránézni erre a fejvédőre.

A Lazer sisakokat valószínűleg már nem kell bemutatni a rendszeres olvasóinknak, mostanában minden évben tesztelünk belőlük és a sisak körképünkben is szerepeltek nagy létszámmal, régebben pedig még „céges” sisakként is a márka termékeit használtuk a szerkesztőségünkben. Arról nem beszélve, hogy aki a versenysportot követi az biztosan rendszeresen látja őket, hiszen a top márkák közé tartozik országúton, cyclo-crossban és pályakerékpárban egyaránt.

Most már jó ideje berobbantak az országúti kerékpársportba az aero sisakok, melyek minimálisan is, de aerodinamikai előnyt jelentenek a hagyományos, sok szellőzővel ellátott sisakokkal szemben. A Lazer is gyorsan fejlesztésbe kezdett és megalkotta a saját aero modelljét, a Bullet-et, aztán a Bullet 2.0-t, melyek több innovációt is tartalmaztak. 3 évvel ezelőtt viszont megjelent egy új védelmi technológia, a KinetiCore, a Lazer fejvédőkben, ami annyira bevált, hogy a Lazer lecserélte a teljes sisakkínálatát, így jött létre a Vento, ami a gyártó állítása szerint mindenben túlszárnyalja a Bullet 2.0-t.

A KinetiCore védelmi technológiának az a lényege, hogy az EPS habban törészónákat alakítanak ki, melyek ütés hatására összenyomódnak, deformálódnak, eltörnek (hasonlóan mint az autókban a törészónák) ezzel csökkentve az ütés erejét. Az EPS hab önmagában elég jól véd az egyenes irányú ütésektől, ennél a technológiánál viszont a bordák miatt képes jobban deformálódni, azaz több energiát felvenni az ütközésből. Ezenfelül a forgás irányú erőket is képes tompítani, ugyanis a bordák oldalirányban is képesek deformálódni, törni, ami szintén csökkenti a fejünket ért behatásokat. A mérések alapján jobban szellőzik, mint a klasszikus MIPS, amit nem nehéz elképzelni, mert annál egy komplett műanyag héj található a fejvédőben, ami nem igazán engedi úgy áramolni a levegőt, mint ahogy a sisak tervezői tervezték, ellenben a KinetiCore-nál, ahol eleve ehhez tervezték a sisakot, plusz a bordák között tud áramlani a levegő. Persze a MIPS-nek is van már könnyű verziója, ami egyértelműen jobb, mint a klasszikus megoldás. MIPS kapcsán egyébként többen vitatják a nagy gyártók közül, hogy megfelelő tesztprotokollt használtak-e annak a bizonyítására, hogy extra védelmet ad, de ez már az, amit én nem fogok tudni megmondani. A lényeg, hogy a Lazer Vento a KinetiCore technológiájával 5 csillagos (legmagasabb) értékelést ért el a Virginia Tech tesztjén.

Nézzük meg közelebbről a Lazer Ventot!

Szerintem említenem sem kellene, hogy inmold technológiával készült a Vento (mert már nagyítóval kell keresni azokat a modelleket amik nem így készülnek), a külső héjat összesütötték a belső habbal. A kidolgozását tekintve nagyon szép, sehol kilógó hab vagy nem tökéletesen illeszkedő héj, látszik, hogy ez egy felsőkategóriás sisak. A belsejében láthatjuk a KinetiCore sok bordáját, a fejvédő egész belső felülete ezzel van tele. Ezenkívül még a zöld szivacsokról tudhatjuk, hogy ez egy KinetiCore-os fejvédő, mert mindegyikben ilyen van, persze a színnek semmi szerepe nincs benne, de márkázás szempontjából jó húzás. A szivacsok természetesen kivehetőek és tisztíthatóak, és nem mellesleg jó tapintásúak. Ami nekem még fontos bennük, hogy antiallergének, mert a legtöbb szivacstól idővel ekcémás kiütéseim lesznek, míg a Lazer KinetiCore szivacsaitól nem. És ha már itt járunk akkor érdemes megemlíteni, hogy egy átlyuggatott műanyag lapra rögzülnek a homlokszivacsok, melyek így gyorsabban tudnak száradni használat közben.

A szellőzést többségében az elöl lévő két hatalmas szellőzőnyílás biztosítja, de ezt nagyon okosan oldotta meg a Lazer, használva a KinetiCore bordákat is benne. A középen beáramló nagy mennyiségű levegőt oldalra vezeti a sok borda és ezáltal a teljes homlokunk hűtést kap, plusz felül végigáramlik a levegő a sisakon belül egészen a tartkónkig. Ezenfelül még oldalt található két szellőző bemeneti nyílás, ezeknél a fejünk oldalsó részének hátsó fele kap hűtést, de itt tényleg nem áramlik be óriási mennyiségű levegő. És ha már ezeknél a nyílásoknál járunk akkor fontos megemlíteni hogy ide tudjuk bedugni a szemüvegünk szárait ha éppen nincs rá szükségünk, de nemcsak maga a nyílás tartja a szemüveget, hanem egy gumiborítást is kapott a sisaknak ez a része, hogy jobban tapadjon. Visszatérve az aerodinamikára és a szellőzésre, a Lazer mérései szerint 5,4 %-kal jobb a Vento hűtése, mint a Bullet 2.0-é volt és 2,3 %-kal aerodinamikusabb az új sisak. Úgy tervezték a Ventot, hogy 15 fokban előre megdöntve legyen a legkisebb a légellenállás, pont mintha sprintelnénk vele.

A rögzítő rendszert tekintve a Lazer egyedi megoldást alkalmaz. A Ventoban a ScrollSys névre hallgató rendszer található, ami megegyezik a már tesztelt Lazer Strada KinetiCore-ban működővel, a Vento és Strada több szempontból testvérek, elég csak ránézni a két sisak formájára. Természetesen ez a rögzítő rendszer is 3 dimenzióban állítható, viszont nem a tarkón található gombbal lehet állítani a fejkörméretet, mint a legtöbb gyártónál, hanem egy óriási „gomb” van a sisak tetejének hátsó részén, aminek a tolásával lehet szűkebbre vagy bővebbre állítani. Egy-két kivételtől eltekintve a Lazer mindig is ehhez hasonló rendszert használt a magasabb kategóriás sisakjaiban és bevált a felhasználóknak, jellemzően jobban fogja a tarkót mint a klasszikus rendszerek. A tavaly tesztelt Lazer Z1-gyel ellentétben a Ventonál állítható a pántok hossza, aminek azok biztos örülni fognak, akiknél a Z1 gyári pánthossza nem volt optimális. 3 méretben készül a Vento, S (52-56 cm), M (55-59 cm), L (58-61 cm), melyből a gyári adatok szerint az M-es 290 gramm, a mérlegen mérve viszont 299 gramm, ami egy extra védelemmel rendelkező aero sisakhoz mérten még mindig jó súly. Extraként rakható rá Lazer hátsó lámpa, bár kérdés, hogy egy ilyen fejvédőnél ki használ ilyet, a lényeg, hogy az opció megvan.

Menet közben

Kezdjük a dizájnnal, kissé furcsa a Vento megjelenése, elsőre szokatlan mint a legtöbb aero sisak, de nekem sikerült hozzászoknom és talán nem is áll bután a fejemen, sőt nálunk a csapatban tetszik a lányoknak, szóval lehet tényleg jó. 🙂

Nem mostanában volt olyan sisak nálam, amin a pántokat is lehetett állítani, ezért pár percet eljátszottam vele, hogy minden a megfelelő hosszúságú legyen, cserébe sokkal jobban személyre szabható volt, mint a Z1-nél, ahol a fülem előtt mindig kicsit laza a pánt. A Ventonál viszont teljesen be tudtam állítani. Egy dolog volt szokatlan, hogy az elöl futó pántok nem közvetlenül a fej mellett csatlakoznak a sisakhoz, hanem kijjebb, így nem tudom eldönteni, hogy a szemüveg szára a pánton belül vagy kívül legyen (tudom, komoly probléma 🙂 ). A többi részt már pillanatok alatt beállítottam, egyébként az a tapasztalatom, hogy a Lazer rendszere nem annyira érzékeny a tarkómagasságra, mert 3D-ben „szorul” rá az ember fejére, ezért nem is kell vele annyit játszani mint más márkák rendszereinél. A nagy gomb a sisak tetején gumis tapintású és lyukak találhatóak rajta, hogy könnyebb legyen mozgatni. Jól szabályozható vele a fejvédő szorossága, de inkább állás közben javasolnám, mert bringázás könnyen annyira nem könnyű finoman mozgatni (a Z1-nél egyszerűbb menet közben). Bár azt is hozzátenném, hogy nem engedi, hogy túlzottan rászorítsuk a fejünkre a sisakot, tehát egyfajta védelmi funkció van benne. Felvéve abszolút kényelmes volt, sehol sem éreztem hogy valahol nyomna vagy húzná valamerre a fejem.

Először Horvátországban viseltem, ahol 20 fok körüli hőmérséklet volt. A parti utakon 30 km/h sebesség mellett rendesen jött befelé a sisakba a levegő, egyáltalán nem éreztem melegnek, sőt kifejezetten szellős érzetet biztosított a két nagy szellőzőnyílás. A hegyekben viszont már kijött, hogy az izzadós fejem jobban szeretne egy igazi szellős sisakot, a meredek emelkedőkön, ahol a fehér sziklák verték vissza a fényt és a komputerem 30 fok feletti hőmérsékletet mutatott a 8-10 km/h tempó mellé már meleg volt benne, bár egyszer sem volt az, hogy le akartam venni. Persze biztos van, akinek ilyen időben sem meleg, de mint már mondtam én eléggé izzadós vagyok.
Mondanám, hogy biztos nagyon aero, mert lefelé sikerült egy-két KOM-ot gurulnom, ami évek óta nem jött össze itt, de ilyet nem merek csak a sisakra fogni. 🙂

A májusi „télben” használtam utána itthon. A 15-20 fokos hőmérsékletben optimális viselet volt, olyan mintha nekem erre találták volna ki. Nem izzadtam át a szivacsokat, nem fázott benne a fejem, de nem is volt benne melegem. A nyári hőségben én már nem viselném, csak tempós versenyekre venném fel, ahol számít az aero sisak, illetve az őszi-téli szezonban cyclo-crossozni lehet nagyon jó választás.

Amit gyorsan megszerettem a Ventoban az a szemüvegtartó, nagyon egyszerűen fel lehet tenni a sisak elejére a szemüveget és viszonylag stabilan tartja (a Z1 stabilabban, de az nagyon stabil a sisakok között) és ami fontos, hogy úgy van fent a szemüveg, hogy nem takarja el a szellőzőnyílást. Az integrált lencsés gyártóknál szoktunk azon mosolyogni, hogy a lencsét az első szellőzőnyílásokra lehet feltolni, ami megöli a sisakok szellőzését (biztos remek érzés hegynek felfelé… ). Visszatérve a Ventora, többnyire a vékony egyenes szárú szemüvegekkel kompatibilis a szemüveg dokkja. Az is jó még benne, hogy a mostanában divatos, nagy méretű szemüvegek kerete nem ér bele a sisak aljába. Amit még mindenképpen kiemelnék, hogy rendkívül kényelmesnek éreztem, nyomáspont szempontjából kb észre sem vettem, hogy a fejemen van, hasonló érzet, mint a Z1-nél. Feljebb írtam, hogy hőmérséklet szemszögéből cyclo-crossozni optimális lehet, ugyanez igaz a stabilitására és a kényelmére is, rázkódó terepen is nagyon stabilan ül az ember fején, egyáltalán nem zavaró.

Kinek ajánlom?

Annak, aki egy gyors, kényelmes, praktikus, megnövelt védelemmel rendelkező sisakot szeretne országútra, gravelre vagy cyclo-crossra.

Lazer Z1 KinetiCore fejvédő teszt: szellősen stílusos

Idén ismét kőkemény országúti hegyi maraton a Mátrában!

By

Bikemag

-

2025.05.23.

Július 5-én rajtol az V. Mátra bike Challenge (MbC)!

Alapgondolata évről-évre állandó: „Meg tudod mászni kerékpárral a Mátra nagy emelkedőit egy napon?”
Komoly kihívást jelent, DE nem extrém nehéz!!! Kiszívja az erőt, de barátságos: Az útvonal nagyobb része alacsony forgalom mellett és 90 %-ban erdei környezetben halad! A visszajelzések azt mondják, hogy a „csupa hegy” jól színesíti az országútis szezont, a maga speciális nehézségeivel és sajátos rendezésével.

A MbC kifejezetten hegyi maraton!

A kihívás így adott, a célban a siker nagy értékké válik!
Itt mindenki elsősorban saját magára kell figyeljen, és ehhez egyéni stratégiát is lehetővé tesz a verseny.
A MbC a rendezésben is folyamatos fejlődésre törekszik: szeretne meghonosítani számos olyan ötletet, amellyel a csehországi, szlovákiai vagy némelyik lengyel amatőr versenyeken találkozhatunk. Van még bőven miben előrelépni, de fontos a hegyi jelleg megtartása, és a bő és széles körű frissítési stratégia, ahol végig alapelv „a mezőny vége számára is, egész nap teljes körű ellátás”!

A tavalyi beszámolónkat itt olvashatjátok:

Megjártuk a legszintesebb hazai országúti versenyt: Mátra bike Challenge

Távok, útvonalak

A MbC hosszútáv a Mátra mind a hat nagy emelkedőjét, a középtáv a Galyatetőre vivő négy hosszú emelkedőt veszi sorra. Utóbbiak alacsony autóforgalom mellett a Mátra legszebb erdei szakaszait járják be! A maratonon két kevéssé ismert nagy mátrai mászás is szerepel (mindkettő a kék jelzéses kerékpár útvonalon): egyik a Szuháról Mátraalmáson át Galyatetőre vezető, a leghosszabb mátrai folyamatos emelkedő (16,4 km). Másik: a „legkisebb nagy” mászás (10,7 km) nagy része forgalomtól elzárt erdei úton, a Gyöngyös patak hídjától Galyatetőig tart.

A hosszú táv: „Mátra 6x” – a Mátra mindegyik nagy emelkedője. 160 km. Benne összesen 84 km-nyi emelkedővel, 3850 m szintemelkedéssel. Szintideje: 10 óra. (https://web.bikemap.net/r/13954359)

A középtáv: „Galya 4x” – a Mátra esszenciája! A Galyatetőre vezető négy nagy emelkedő. 104 km, összesen 58 km-nyi emelkedő, 2440 m szintemelkedéssel, és 8 óra szintidővel! (https://web.bikemap.net/r/12497074)

A lebonyolítás egyedi a hazai gyakorlatban: A start (Parádon) és a cél helye fix (Galyatetőn) és az emelkedők is, de a sorrendjük egyénileg változtatható! Van „legrövidebb” útvonal (lásd: MbC honlapon!), de nem kötelező ebben a sorrendben járni végig a szerpentineket!

Aki eljön kevésbé mezőnyre (45 főben limitált regisztráció és nevezés!), mint inkább egy komoly egyéni kihívással megküzdésre számíthat, ahol motiváló, hogy időnként találkozik versenytársakkal és sok ponton a rendezvény segítőivel, frissítőpontokkal, de többnyire a saját tervét, erőbeosztását, érzéseit, stratégiáját kell kövesse.

Az MbC útvonalak, GPX fájlok, minden fontos információ (frissítőpontok, kutak helye, útviszonyok stb. is!) megtalálható a honlapon: www.matrachallenge.hu

A verseny a MbC honlapján folyamatosan aktív térképen követhető lesz, ki hol jár éppen, hogyan közeledik a célhoz. A MbC nap online követhetősége az otthoniaknak, ismerősöknek is izgalmakat adhat: „Nézzünk rá, hol jár, hogy halad, ki előtt, vagy után ér be Apa/Anya/Pisti a Mátrában?”

Az indulók vegyesen képviselnek több korosztályt. A mezőny kb. fele a 30-50 éves korcsoportból érkezik, de sok 50+ teljesítő is van az utóbbi évek sikerei között. Sokféle terv és cél gyűlik össze a rajtnál: a szintidő, a győzelem, egy jó helyezés, saját KOM? De egy mindenkinek biztos: Nagy Mátrai Bringás Nap lesz!

A győztesek kupát és a Herczegsport ajándékait, a helyezettek érmet nyernek.

Minden beérkező befutó medált kap, a szintidőn belül érkezők oklevelet is kapnak. Minden teljesítő bekerül a MbC honlapján a MbC sikeresek elit klubjába!

Rajt: 2025. július 5. szombat reggel, 8:25 perckor lassú rajttal a Fáy András Általános Iskolától. (Parád, Kossuth L. utca 123.) Várható beérkezések: 12:30 körül az elsők a középtávon, 18h körül a hosszú táv záró résztvevői.

Frissítés és versenyközpont: Galyatetőn (négyszer érkezik fel ide mindenki). Izotóniás por, víz, nápolyi, zsíros kenyér, szendvics, péksütemény, sós ropi, banán, mellett idén is lesz szeletelt dinnye és kóla is!

Előzetes regisztráció és előnevezés szükséges!

Részletes információk, szabályok, a honlapon: www.matrachallenge.hu

Fb: Matra bike Challenge

Video:

A nap, amikor az MbC-t megpróbálod, garantáltan emlékezetes marad!

Mátra bike Challenge szervezők

(matrachallenge@gmail.com, tel: 205106379)

Melyik lesz 2025-ben az Év Kerékpárútja? Elindult a szavazás, mutatjuk a jelölteket!

By

Bikemag

-

2025.05.23.

Idén már hatodik alkalommal lehet szavazni arról, melyik legyen az Év Kerékpárútja. A kérdés egyszerű: melyik magyarországi bringaút az, ami annyira izgalmas, szép, élvezetes és biztonságos, hogy simán felkerül a bakancslistákra? A válasz a bringás közösségen múlik, hiszen a győztesről most is közönségszavazás dönt.

A pályázatot a Közlekedési Kultúra Napja eseménysorozat részeként hirdették meg. A kezdeményezés mögött a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, valamint a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség áll. A cél kettős: minél több embert kerékpárra és a természetbe csábítani, illetve felhívni a figyelmet a biztonságos, jó minőségű kerékpáros útvonalakra és a biztonságos közlekedésre.

Április végén érkeztek a pályázatok: belterületi és külterületi útvonalakat, sőt, akár erdészeti vagy töltésre épített szakaszokat is lehetett nevezni – a lényeg, hogy legalább 50 százalékuk gépjárműforgalomtól elzárt legyen, és 7–50 km közé essen a hossz. Az ajánlásokból szakmai zsűri választotta ki a legjobb 11-et, amelyek most esélyesek az Év Kerékpárútja címre.

A döntőbe jutott útvonalak 2025-ben:

Csókakör
Miskolctapolca–Kisgyőr
Győr–Pannonhalma
Jakabpuszta–Szántód
Murakeresztúr kör
Nyugat-zselici kör
Szentpéterfölde kör
Szaporca–Harkány–Villány
Szekszárd–Baja
Zagyva-menti kerékpárút
Soproni kalandkör

A szavazás az Aktív Kalandor weboldalán zajlik, és június 2-án éjfélkor zárul. A voksokat az útvonalakról feltöltött fotókra leadott kedvelések száma alapján számolják. A legtöbb szavazatot kapó bringaút viseli majd 2025-ben az Év Kerékpárútja címet, amelyet június 3-án, a kerékpározás világnapján hirdetnek ki.

A cím persze nem csak dicsőség: az első helyezett útról kisfilm készül, és tábla is jelzi majd, hogy itt bizony különleges élmény várja a bringásokat.

A kampány nem csak a szavazásról szól, hiszen arra is szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az elmúlt évek kerékpáros fejlesztéseinek köszönhetően új, eddig kevéssé ismert, jó minőségű kerékpáros útvonalak várják a kirándulókat. A jelöltek jelentős része az elmúlt pár évben megépült szakaszokat tartalmaz. A választék bőséges: akár tavakat, várakat, borvidékeket, vagy csak egy-egy jó kilátóhelyet szeretnénk felfedezni két keréken, biztosan találunk hozzá izgalmas útvonalat. A bringázás ráadásul nemcsak élményt ad, hanem az egészségünknek is jót tesz – ha pedig közben figyelünk egymásra, és a közlekedés minden résztvevőjére tekintettel vagyunk, akkor az élmény valóban felhőtlen lehet.

A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából számos pályázatot írnak ki már 2015 óta, ennek a sorozatnak a része az Év kerékpárútja is.

Maraton Franja: A gran fondo, amit egyszer ki kell próbálni!

By

Márkus János

-

2025.05.20.

Ha országútisként még nem tudod, hogy mit csinálsz a június 13-15-i hétvégén akkor mindenképpen érdemes számba venni a régiónk legnagyobb gran fondóját, a Maraton Franját, amit Szlovénia fővárosában, Ljubljanában rendeznek és kevés olyan bringásról hallani, aki nem csupa jó élménnyel tért haza erről az eseményről. Két távon lehet indulni, 156 km-en és 97 km-en és nem mellesleg a verseny része az UCI Gran Fondo sorozatnak.

Nekem nehéz nem elfogultan írni a Franjáról, eddig ötször vettem részt az eseményen, egyszer a rövid távon (mediofondo) és négyszer a gran fondo távon indultam és mind az ötször olyan élményben volt részem, amit eddig más amatőr országúti versenyen nem tapasztaltam. Kevés olyan rendezvény van, amire azt mondanám, hogy ezt nem hagyhatom ki, de a Maraton Franja ezek közé tartozik. A 2024-es versenyről a beszámolómat ide kattintva olvashatjátok.

Maraton Franja: Még mindig az egyik kedvenc granfondom

Honnan ez a lelkesedés?

Úgy kell elképzelni ezt a versenyt, hogy Ljubljana bevásárló negyedét megkapják a kerékpárosok a verseny napjára, mivel Szlovéniában vasárnap minden bolt zárva van, ez így nem annyira nagy dolog, viszont akkor is egy korlátlan parkolóval rendelkező, forgalommentes területről indul el a verseny. Aztán a rajtoltatásban nincs hiba, nincs káosz, mindennek megvan a maga rendje, szabálya, nincs kordonon átmászás, mindenkinek oda kell beállnia, ahová a szabályok szerint jogosult. A két táv nagy időkülönbséggel indul egymáshoz képest, így nincs probléma a távok elválásakor.

És a verseny… teljes útzár a szlovén fővárosban és a teljes távon, helyenként 6-8 sáv széles úton hagyjuk el a várost, na persze óriási tempóval, mert a szlovén (és a versenyre ellátogató) amatőrök brutálisan erősek. De akkor sem kell aggódnunk ha nem bírjuk a tempót velük, mert távonként 2000 feletti az indulólétszám és garantáltan lesz egy nagy bolyunk. Az első emelkedőig egy őrült száguldás a verseny, ahol a kisebb buckán szétszakad a mezőny, majd a magyar szemmel nézve nagy hegyen tényleg eldől, hogy ki milyen erős. A szervezés színvonalát és a helyiek kerékpárverseny szeretetét jól mutatja, hogy rengeteg szurkoló áll a hegyen és hőségben slaggal locsolják a versenyzőket. A hegy után biztosan lesz bolyunk, amivel be tudunk „gurulni” a célba. A célban sem hagynak minket étlen-szomjan, hanem kapunk enni és a szponzorok is gondoskodnak pár finomságról.

Ha távolságot nézzük akkor nincs messze Ljubljana, nekem 4 óra körül van a 400 km Székesfehérvárról, az ország közepéről egy kicsit több, van hazai település, ami nekem időben távolabb van. Mivel korán van a gran fondo táv rajtja, ezért érdemes előző nap lemenni és egy jót pizzázni este vagy ízlés szerint beülni valamelyik étterembe. De ha valaki az egész hétvégét Ljubljanában töltené akkor akár érdemes a családdal érkezni, mert szombaton egy 25 km-es családi túrát rendeznek.

A távok, fent már említettem, hogy 97 km-es és 156 km-es távok közül lehet választani, bár mindkét távban található egy hegy, de ennek ellenére nem nevezném nehéz pályának, mert ezenkívül többnyire sík vagy dombos mindkét útvonal, ezért a nagy bolyokban kis energiabefektetéssel lehet ottmaradni. A pályák könnyűségét jól mutatja a győztesek ideje, bár azt is hozzá kell tenni, hogy ex-profi versenyzők is feltűnnek rendszeresen a mezőnyben. Az elmúlt években belekerült a pályákba egy rövid gravel szakasz is nem sokkal Ljubljanába történő visszatérés előtt, de nem kell emiatt aggódni, mert országútival könnyedén át lehet menni ezen a szakaszon.

Ha szeretnéd kvalifikálni magad a Gran Fondo VB-re akkor arra is jó lehetőség a Franja, mert az óriási indulólétszám miatt a megszerezhető kvóták száma is hatalmas és jóval könnyebb megszerezni itt, mint más nyugati versenyeken vagy ott ahol kevesen indulnak.

Az időfutammenők is megtalálják a számításukat ezen a versenyen, ugyanis a Franja keretein belül június 13-án pénteken az UCI Gran Fondo sorozat részeként időfutamot rendeznek, ahol szintén lehet kvalifikálni a Gran Fondo VB időfutam számára.

További információkat a franja.org oldalon találtok.

Részt vettünk a Krk Granfondón: Szervezés ötös

By

Márkus János

-

2025.05.16.

Április utolsó hétvégéjén ellátogattunk a Krk-szigetre, hogy megnézzük milyen országúti maratont rendeznek a közkedvelt horvát szigeten a nyári szezonon kívül. A Krk Granfondón bár nem kellett nagy távot legyűrni, de szint volt benne bőven, illetve a szervezők olyan jó rendezvényt raktak össze, amivel ritkán találkozni. Érdemes jövőre is ott lenni!

Márciusban írtunk róla, hogy április 26-án rendezik meg második alkalommal a Krk Granfondót. Nekünk pont jól jött ez az időpont, mert előtte másfél hetet Horvátországban töltöttünk (többnyire kerékpározással), így hazafelé be tudtunk ugrani Krk-re, hogy megnézzük a versenyt. Annak ellenére, hogy nagyon sok magyar jár Krk-re nyaralni, én még soha nem voltam ezen a szigeten, ezért érdekelt, hogy milyen hely, na meg az is, hogy egy ilyen pici szigeten, hogyan rendeznek egy 82 km-es országúti versenyt.

A verseny előtt 2 nappal érkeztünk Krk-re délről, ami a mi szemszögünkből éppen nem volt szerencsés, mert a sziget északi oldalán található a híd, ami összeköti szárazfölddel, viszont akik Magyarországról, Ausztriából vagy nyugatról érkeznek, nekik nem kell kerülni, mert az autópálya szinte közvetlenül a hídra viszi őket. Mi pont egy esős napon utaztunk, pontosabban a hegyekben szakadt, de lent a tengerparton már ezerrel sütött a nap. Április végén már jelentős forgalom volt az utakon, látszott hogy sokan szeretik ezt a környéket és közel van a szezon.

A szállásunk a verseny névadójánál, a Falkensteiner Punat Hotelben volt, ami közvetlenül a tengerpartra építettek. Punatról tudni kell, hogy egy szűk bejáratú, sekély öböl partján fekszik, melyben rengeteg vitorlás található és sokan jönnek ide emiatt hajózni. Este a naplementében igazi „giccses” 🙂 látvány a kikötő. Egyébként a parton sétálgatva hallottunk több magyar szót, szóval tényleg közkedvelt hely még ilyenkor tavasszal is. A szálloda aktív hotelként hirdeti magát, melyre jó példa a Krk Granfondo, bár az esti vacsora alapján a németül beszélő nyugdíjasok és a gyerekes családok is nagyon szerethetik, mert velük volt tele az étterem. Az ételek tényleg finomak voltak, pedig előtte már másfél hete szállodában ettünk reggel-este, de azokhoz képest is egy minőségi ugrás volt a Falkensteiner konyhája.

A versenyt szombaton rendezték, ezért mi úgy döntöttünk, hogy pénteken bejárjuk a pályát laza tempóban. Nagyon nehezen jött össze a pályabejárás, mert egész délutánig esett az eső, már átváltottunk a B tervre, hogy inkább elmegyünk futni, aztán egyszer csak kisütött a nap és pillanatok alatt 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet és felszáradtak az utak. A vacsoráig már nem volt időnk végigmenni a teljes pályán, ezért csak a nagy kört néztük meg kihagyva a Basa oda-vissza szakaszt. A sziget közepén lévő úton megy a pálya első szakasza, ami mellett egész hosszan kerékpárút is található, ezért a pályabejárásnak ezt a részét a kerékpárúton tettük meg, plusz még azért is, mert volt pár barátságtalan autós. Túrázni lehet a kerékpárúton, de országútizásra korlátozottan alkalmas, olyanok mint a hazai bicikliutak. Miután elfogyott a kerékpárút a forgalmas úton folytattuk a bringázást, aztán végre lekanyarodtunk a part felé egy nyugalmasabb útra. Arrafelé is voltak autók, de messze nem olyan mennyiségben mint a fenti gerincúton. Természetesen nem jártuk be a teljes szigetet, de ez alapján azt mondom, hogyha nyugodt országútizásra vágyik az ember akkor az évnek ennek az időszakában nem biztos, hogy Krk lesz a megfelelő hely. Ellenben van rengeteg gravel út és montis terep, ezekért viszont megéri eljönni, meg aki szeret terepfutni vagy túrázni annak van rá bőven lehetősége.

Reggeli után már láttuk hogy szépen felépítették a hotel elé rajt egyenest, igazi meglepetés volt a magyar zászló a többi induló nemzet zászlaja között. 2 órával később már a rajtra mentünk le és mivel a hőmérő nem mutatott túl magas hőmérsékletet ezért felvettünk egy aláöltözőt felülre, ami a napon megtett pár méter után egyből az autóban landolt. Már többször megfigyeltem, hogy hiába van alacsonyabb hőmérséklet a horvát tengerparton azt napsütésben sokkal többnek érezzük az erősebben tűző nap miatt. Adri valahová előre állt be a rajtba, én meg hátrébb a magyar zászló környékét választottam, másfél hét folyamatos bringázás után fáradt lábakkal jobbnak éreztem kimaradni az eleje által diktált kemény tempóból. Egyébként a zászló környékén több magyar is állt, mintha gyűjtőpontként tűzték volna ki a zászlót a szervezők. 🙂

Egyből éles rajttal kezdtük meg a versenyt a kikötő melletti keskeny úton, itt fontos volt, hogy ki honnan rajtol, mert hátulról már kb esélytelen felérni az elejére. Ez a létszám még elfért lent, de több embernél már szerintem lassú rajt lenne javasolt. A kikötőből egy meredek utcán kanyarodtunk fel a fenti útra, ami gyorsan szelektálta a mezőnyt. Ezután óriási üldözőverseny kezdődött a sok kis bolyra szakadt mezőnyben. Újra a tengerpartra leérve még láttam magam előtt messze a mezőny elejét, de inkább azzal voltam elfoglalva, hogy megfogjam az előttem menő bolyt. Fújt a szél, folyamatosan emelkedett az út, kellett beletenni erőt, de meglepő módon bolyról bolyra mentem előre. Viszont azt meg kell hagyni, hogy a széles tüköraszfalton sokkal jobb volt bringázni mint előző nap a bringaúton. Egy egész nagy boly gyűlt össze a végére, ahol bőven voltak olyanok akik vállalták a vezetést. 27 km-nél, ahol lekanyarodtunk a főútról még egész komoly átlagunk volt, nem hittem, hogy ilyet fogunk menni ezen a szintes terepen.

Szerencsére bejártuk előző nap ezt a szakaszt, így tudtam, hogy lefelé nem kell fékezni, elég csak döntögetni a bringát és persze szemből jövőkre vagy út szélén állókra sem kellett számítani, mert a szervezők tényleg lezárták az utat. Egy kis faluba értünk le, ahonnan egy meredek emelkedő következett. Tudtam, hogy nem szabad túltolni az elejét, mert könnyen visszaüthet, sokan viszont beleestek ebbe a hibába és az emelkedő felénél már elmentem mellettük. A „summit” funkció nagy segítség volt, mert láttam, hogy mi vár még rám a hegyből. Az emelkedő tetejére széthullottunk darabokra, majd a lejtőn összejött egy kis csoport. Ezután hangulatos hullámos utak következtek, ahol élmény volt bringázni (előző nap itt kaptam defektet 🙂 ). Jól haladtunk, de már látszott, hogy hiányoznak azok, akik a nagy bolyt húzták, én is végig hátul próbáltam pihenni, de kezdett visszaütni az erős kezdés. Amikor majdnem visszaértünk Punatba akkor balra fordult az út és elindultunk Baska felé (a pálya gyakorlatilag egy körből és egy Baska oda-visszából áll), az út itt sunyin emelkedett és hideg szél fújt, kicsit besokalltam és elengedtem a bolyomat, ezután már úgyis csak lefelé vagy felfelé kell menni, a boly nem segít sokat, jobb a saját tempóm.

A széles úton messze előre láttam magam előtt az előttem haladó bolyokat (utólag kiderült, hogy Adri is ott volt), szinte végtelennek tűnt ez az emelkedő. De sikerült felérni és hegytetőn volt a frissítőpont, ahol nyújtották felém a vizet, de nem kértem, hanem indultam lefelé a pálya legmeredekebb és leghosszabb lejtőjén. Szinte minden kanyarban állt egy szervező és a veszélyes helyeken figyelmeztettek minket. Fontos volt, hogy maradjunk a jobb sávban, mert ez egy oda-vissza szakasz és már jöhet szembe versenyző. 2-3 km lejtőzés után már jött velem szembe az első, aki addigra leszakított mindenkit. Aztán jöttek különböző létszámú bolyok, majd Baskába leérve kellett kicsit tekerni, mert hiába lejtett 1-2 %-kal az út kaptam egy kis szembeszelet is.

A fordító meglepetés volt, mert előrébb hozták kb 1 km-rel, persze elvéteni nem lehetett, mert nagyon jól kikordonozták és felfestették, egyedül a komputer csipogott, hogy nem itt kéne fordulni. Felfelé az emelkedő eleje könnyű volt és tempósan tudtam haladni rajta, de emlékeztem, hogy percekkel ezelőtt hol jöttem le és azon újra fel kell másznom. Szerencsére az erőm kezdett visszatérni és motivált, hogy közeledek az előttem tekerőkre. A verseny biztosítását itt is megemlíteném, Baska zsákfalu és az egyetlen utat lezárták itt, és például rendőr állt az étterem előtt is, hogy véletlenül se jöjjön ki senki a bringások elé. A hegytetőre éppen utolértem egy másik bringást, akivel lejtőző versenyt 🙂 csináltunk a hosszú egyenesekből álló lejtőn. Én vesztettem mert bele kellett fékeznem annyira rángatta a hátsó zsebemen a rajtszámot a szél, hogy már fájt. Persze a Punatra vezető útra már utolértem, látszott, hogy teljesen elfáradt, így végül egyedül begurultam a célba. Vagyis gurultam volna, de egy meredek emelkedőn volt a befutó, ezért még dolgoznom kellett egy kicsit. A 79 km-t kb 1300 méter szinttel 30 km/h-s átlaggal sikerült teljesíteni.

Adri már a célban várt, a női 4. helyet szerezte meg, érdekesség, hogy a női 2-3. helyen szintén magyarok értek be, akik holland állampolgárok, de az eredménylistában brit zászló volt mellettük 😀 . Visszagurultunk a hotelbe megfürödni, átöltözni, majd bepakoltunk az autóba és utána megnéztük, hogy milyen ebédet kapunk a verseny után, amiről a versenykiírásban írtak. A szervezők nem kispályáztak, a Falkensteiner Hotelban vendégül látták sok fogásos svédasztalos ebédre az összes indulót. Ilyennel még találkoztam egyik versenyen sem, de ezenkívül is tényleg nagyon jól szervezett verseny volt, teljes zárás, jó utak és figyeltek ránk, pedig ez egy kis verseny. Jól teleettük magunkat, aztán elindultunk haza, a hegyekben persze újra szakadt az eső, csak Zágráb környékén tisztult ki, úgy látszik ez a „nyaralás” ilyen volt utazás szempontjából, ha beülünk az autóba akkor esik :).

Fotók:

Győzelmi kényszer és taktikai sakkjátszma: Esélylatolgatás a nyári főszezon előtt

By

aszerk

-

2025.05.14.

A profi sportban a felkészülési időszak vége nemcsak a fizikai alapozásról, hanem a kőkemény stratégiai tervezésről is szól. Legyen szó a labdarúgó Eb-ről, a Tour de France-ról vagy a tengerentúli bajnokságok hajrájáról, a számok és a statisztikák ilyenkor válnak húsbavágó valósággá. Ebben az időszakban a rajongók számára a legnagyobb izgalmat nem csupán a meccsek megtekintése, hanem az eredmények és a lehetséges forgatókönyvek precíz elemzése jelenti.

Amikor a statisztika felülírja a megérzést

A modern sportelemzés ma már elképzelhetetlen adatvezérelt megközelítés nélkül. Ahogy a kerékpársportban a wattadatok és a laktátküszöb határozzák meg a taktikát, úgy a csapatsportokban a várható gólok (xG), a labdabirtoklási hatékonyság és a sérülési indexek diktálnak. A nyári szezon kezdetén a keretek mélysége és a kulcsjátékosok állapota válik döntővé: egy-egy sztár kiesése vagy egy váratlan taktikai váltás pillanatok alatt átrendezi az erőviszonyokat.

A rutinos sportrajongók ilyenkor nem a szívükre hallgatnak, hanem a valószínűségszámításra. Az esélyek mérlegelése során kulcsfontosságú a historikus adatok ismerete, a hazai pálya előnye és a pillanatnyi forma összevetése. Ebben a komplex információs zajban nyújtanak stabil támpontot azok a felületek, amelyek dedikáltan a stratégiai játékokra és az elemzésekre fókuszálnak.

Stratégia a pálya szélén túl

Az igazi izgalom ott kezdődik, amikor az elemzői munka találkozik a kockázatvállalással. A sportfogadás világa ma már nem a vakszerencséről, hanem a tájékozottságról szól. Aki mélyen ismeri kedvenc sportága belső dinamikáját, az képes felismerni azokat az értékeket az oddsokban, amelyeket az algoritmusok esetleg elnéznek.

Azok számára, akik a nyári szezonkezdet előtt szeretnék próbára tenni elemzői képességeiket, a RoyalSea kaszinó jelentheti a belépőt a profi esélylatolgatás világába. Egy jól megválasztott stratégia és a rendelkezésre álló bónuszok okos kihasználása legalább annyira fontos, mint egy jó edzésterv: minimalizálja a veszteséget és maximalizálja a siker esélyét.

Kinek ajánlott a mélyelemzés?

Ez a fajta szellemi „edzés” kifejezetten azoknak való, akik:

nem elégszenek meg a felszínes hírekkel, hanem a számok mögé akarnak látni;
szeretik a kontrollált kockázatot és a stratégiai tervezést;
szeretnék a sportélményt egy plusz adrenalinfröccsel kiegészíteni a holtszezon után.

A sport nemcsak a pályán dől el, hanem a fejekben és az elemzői asztaloknál is. Akár a kerékpáros mezőny mozgását figyeled, akár a kapura lövések statisztikáját bújod, a lényeg ugyanaz: a tudás hatalom, a jó stratégia pedig fél győzelem, lépj be itt https://royalsea.com/hu/login az izgalmak világába és nyerj a helyes stratégiával.

Kihívások és teljesítménytúrák: Hogyan készüljünk fel mentálisan?

By

aszerk

-

2025.05.14.

Egy nehéz túrán nem a kilométerek a legnehezebbek. A legnehezebb az, hogy fejben ne add fel. Sokan azt hiszik, hogy a hegyekben vagy a hosszú útvonalakon a gyenge láb vagy a rossz erőnlét a fő probléma. Valójában a túrázók gyakran mentális fáradtság, félelem, pánik vagy érzelmi kimerültség miatt adják fel. Legtöbbször a mentális állóképesség dönti el, hogy valaki célba ér-e.

Miért kezd “felmondani” a psziché egy nehéz túrán?

A túra folyamatosan terheli az idegrendszert. Először az ember csak elfárad. Aztán nem alszik eleget. Aztán elázik az esőben. Utána összeveszik valakivel a csapatból. A kimerültség észrevétlenül jön. Ezért még a tapasztalt túrázók is néha hirtelen idegesek, dühösek vagy pánikba esnek apróságok miatt. Ez a szervezet normális reakciója a hosszú stresszre.

Az érzelmi kimerültség rontja a koncentrációt és a veszélyek felmérését. Az ember több hibát követ el, és rossz döntéseket hoz.

Van még egy fontos dolog. A városban az agy hozzászokik a kontrollhoz és a rendhez. Az ember tudja, hol van bolt, közlekedés, meleg zuhany vagy kórház. Hozzászokik a nappali munkához és az esti kikapcsolódáshoz, például az online játékokhoz. A túrán ez nincs meg. A kontroll elvesztése gyakran szorongást okoz.

Sokaknak éppen ezek az apró rutinok segítenek levezetni a napi feszültséget, legyen szó match-3 játékokról, kattintós játékokról, slotokról vagy más gyors mobilos formátumokról. Ha valaki otthon gyakran használ online kaszinó játékok típusú felületeket rövid esti kikapcsolódásra, egy többnapos túrán ennek hiánya is része lehet a mentális terhelésnek. Ezek a játékok általában gyorsan elindíthatók, egyszerű szabályokra épülnek, és nem igényelnek mély koncentrációt, ezért sokan inkább rövid figyelemváltásként használják őket. A lényeg nem maga a konkrét alkalmazás, hanem az a megszokott esti ritmus, amely segít az agynak lezárni a napot.

Ezért fontos a napi rutin egy részét előre megtervezni: offline zene, letöltött könyv, feltöltött telefon, powerbank vagy egyszerű pihenőszokások is segíthetnek. A túrán nem az a cél, hogy minden ugyanúgy működjön, mint otthon, hanem az, hogy a kontrollvesztés érzése ne növelje feleslegesen a stresszt.

Miért fontosabb néha a pszichológia, mint a fizikai erőnlét?

Az erős láb nem segít, ha az ember fejben összeomlik. Ezt a mentők, a túravezetők és a tapasztalt túrázók jól tudják. A nehéz útvonalakon a psziché ugyanúgy elfárad, mint a test. Az agy folyamatosan figyel, elemzi a kockázatokat, követi az útvonalat, az időjárást és a csapat állapotát. Ez nagy terhelés. Néhány nap után az ember:

Rosszabbul koncentrál;
Túl érzelmes lesz;
Agresszíven reagál;
Elveszíti a motivációját;
Apatikus lesz;
Éltúlozza a veszélyeket.

Ezért nyugodtabbak a tapasztalt túrázók nehéz helyzetekben is. Már tudják, hogy a pánik csak ront a helyzeten.

2025-ben megjelent egy kutatás az Appalachian Trail-túrázóiról. Kiderült, hogy az útvonalat gyakrabban teljesítették a mentálisan erősebb emberek, nemcsak a jobb fizikai állapotban lévők.

Hogyan készüljünk fel mentálisan még indulás előtt?

A mentális felkészülés nem a hegyekben kezdődik, hanem otthon. És nem a motivációs videók vagy a szép csúcsképek a legfontosabbak. A valódi nehézségek készítenek fel a legjobban.

Sok kezdő romantikus kalandként képzeli el a túrát. A valóság más. Egy nehéz útvonalon az ember napokig lehet vizes ruhában, napi 4–5 órát alszik, fázik és állandóan fáradt. Ezért a tapasztalt túrázók azt tanácsolják, hogy még indulás előtt tudatosan teremtsünk kontrollált kényelmetlenséget. Például:

Edzés esőben;
Hosszú gyaloglás;
Korai kelés;
Felszerelés tesztelése rossz körülmények között;
Túrázás fáradtan.

A psziché fokozatosan hozzászokik a terheléshez, és a nehézségek már nem tűnnek katasztrófának.

Nagy hiba a túl magas elvárás is. Az ember azt hiszi, hogy folyamatosan élvezni fogja a természetet és a kilátást. Aztán jön a hideg, a sár és a lábfájás. Ez csalódást okoz. Ezért a pszichológusok azt tanácsolják, hogy indulás előtt őszintén döntsd el, készen állsz-e a nehézségekre.

Az információs felkészülés is fontos. Ha az ember jól ismeri az útvonalat, a nehéz szakaszokat és a lehetséges veszélyeket, az agy nagyobb kontrollt érez. Ez csökkenti a szorongást.

Pszichológiai technikák, amelyek tényleg segítenek

A túrán folyamatosan támogatni kell a psziché. Ha ezt nem teszik meg, az idegrendszer gyorsan kimerül. Az egyik legnagyobb hiba az, ha valaki egyszerre az egész útvonalra gondol. Ha még 20 kilométer van hátra az esőben, az agy könnyen pánikba esik. Ezért a tapasztalt túrázók kisebb részekre bontják az útvonalat. Nem az egész távra koncentrálnak, hanem arra, hogy:

Eljussanak a következő pontig;
Kibírjanak még 20 percet;
Megtegyenek még pár száz lépést.

Ez jelentősen csökkenti a stresszt. Fontos a légzés kontrollálása is. Pánik vagy erős félelem közben a légzés felgyorsul, és az agy veszélyt érzékel. Ha az ember lassan és mélyen lélegzik, az idegrendszer fokozatosan megnyugszik.

A regenerálódás is kritikus. Sokan alábecsülik, mennyire függ a psziché az alapvető dolgoktól. Már egy kisebb alváshiány is rontja az érzelmi állapotot. Ha az ember rosszul eszik vagy kevés vizet iszik, az idegrendszer sokkal rosszabbul működik. A rendszeres pihenés és a rövid szünetek csökkentik a stresszt, és segítenek elviselni a hosszú terhelést.

A megfelelő felkészülés a mentális állóképesség alapja

Egy nehéz túra szinte mindig jobban próbára teszi az embert mentálisan, mint fizikailag. A lábak még mennének tovább, de a psziché néha már feladná. A jó mentális felkészülés nem azt jelenti, hogy az ember nem fél vagy nem fárad el. Hanem azt, hogy képes normálisan reagálni a fáradtságra, a hidegre, a bizonytalanságra és a stresszre.

A legfontosabb pedig az, hogy a mentális állóképesség fejleszthető. Nehéz útvonalakkal, kényelmetlenséggel, fáradtsággal és új tapasztalatokkal. Az agy ugyanúgy alkalmazkodik, mint az izmok. A túrák nem teszik az embert “acéllá”. Egyszerűen megtanítják jobban megérteni önmagát – kontrollálni a pánikot és nem feladni a fáradtság miatt. Gyakran éppen a belső kitartás dönti el, hogy valaki végigmegy-e az útvonalon.

Megnyílt a Giant kerékpárok mekkája Budapesten!

By

Laczkó András

-

2025.05.14.

A világ legnagyobb kerékpárgyártója a Giant Group, tegnapig „csak” magyarországi gyártóként volt jelen hazánkban, amiből az átlag bringás kevesebbet érzékelt, ám mától közvetlenül a vásárlókat kiszolgáló, világszintű kerékpáros szolgáltató központ a Giant Store Budapest várja a bringásokat a fővárosban, a Váci úton.

2018-ban bomba hír volt a hazai bringásoknak, hogy magyarországi gyártó üzem megnyitását tervezi a Giant kerékpárgyártó Gyöngyösön és 2022-ben el is készültek az első kerékpárok a hazai üzemben. A gyár megnyitásakor már elhangzott, hogy a márka kiemelten akar fókuszálni Magyarországra és a magyar piacra, ennek fontos lépése, hogy gyári márkaboltot nyitnak a fővárosban, ami regionálisan is kiemelkedő és a környező kelet-európai országokból is vonz majd érdeklődőket és vásárlókat.

A Giant Store a elhelyezkedése is stratégiai, Pesten a Váci út 80. szám, a Promenade Gardens irodaház aljában, főútra néző tágas, világos üzlete, ahova belépve a bal oldali falon sorakoznak az országúti és gravel kerékpárok, egymás felett 3 sorban, így a 270 négyzetméteres üzletben közel 60 bringát is kiállítanak. Az országúti és gravel választék nagyjából teljes, egészen a top modellekig, hölgyek számára ugyanez LIV-ből is igaz, emellett a mountain bike-ok is felvonulnak egészen a Glory-ig és természetesen az elektromos kerékpárok bemutatása is jórészt teljes lesz, amikor a megnyitó esemény után az üzlet megkapja a végső elrendezését.

A budapesti Giant kerékpárbolt minden szempontból különleges, egyrészt a közvetlenül a gyár által üzemeltetett márkabolt nem a szokásos kerékpár kereskedelmi modellt jelenti hazánkban, de nyugat-európában és világszerte egyre inkább ez a bringakereskedelem jövőbeni iránya, ahol a gyártók közvetlen kapcsolatot létesítenek a vásárlókkal és közvetlenül értékesítenek is nekik, ám továbbra is fenntartják a kereskedői hálózatukat. A közvetlen értékesítés egyik oka, hogy a nagyobb kerékpárgyártók modell palettája korábban elképzelhetetlen változatosságot kínál, a Giant Csoport három kerékpár márkája: a Giant, LIV, Momentum összes analóg és elektromos modellje több mint 200(!), ezeken belül még méret és színválasztékkal, ezernél több különböző kerékpárt jelent, ebből itthon, egy városi kerékpárboltban 1-1 szegmenset (pl. országúti, mtb, elektromos) is nehéz készleten tartani, a komplett palettát pedig gyakorlatilag lehetetlen.

Ha egy Giant méretű világmárka valóban prezentálni akarja a választékát és a jelenlétét, a legcélszerűbb, ha saját márkaboltot üzemeltet, ahol a teljes szegmenst megmutathatja és elérhetővé teheti és garantáltan nincs más márka rajta kívül az üzletben. A nyugat-európai piacokon a Giant már évek óta sorra nyitja márkaboltjait, a hazánkban saját gyárral rendelkező márka számára ez a kézenfekvő lépés csak idő kérdése volt. Ha pedig már Óriás a márkanév, legyen a kerékpárüzlet is hozzá illő, így mind területre mind készleten levő kerékpárok számára óriási a választék, olyan mintha egy nagy európai kiállítás Giant standján járnánk, csak itt minden meg is vásárolható.

A LIV márka hallatán, a kerékpár márkákban járatosabb hölgyek szíve hevesebben ver, a Giant által 2008-ban elindított, dedikáltan női kerékpármárka, mostanra közel 100 modellel rendelkezik… A csúcs országúti és mtb kerékpároktól, az elektromostól a városi közlekedős vonalig mindenből van női modell, egészen a lány gyerekeknek szánt bringákig teljes paletta. A LIV-nél a „bringás nőcit” kompletten álmodták meg, ezért az ízléses női kerékpárokhoz megfelelő, stílusos ruházati és kiegészítő választék is társul, a hölgyek szó szerint hozzáöltözhetnek a bringájukhoz.

Az új budapesti bolt dedikáltan LIV Store is, ezért igazi zarándokhely lehet a női bringásoknak, ahol a LIV márka összes modellje nemcsak elérhető, de a ruházat és kiegészítők is felpróbálhatók és megvehetők. És mivel a nőknek különösen fontosak a színek és a megjelenés, egyes modellekhez egyedi szín is választható és rendelhető lesz hamarosan, így már szó szerint a körömlakkunk színéhez igazítható a bringánké.

A gyerekkerékpárok fejlesztésében is nagyokat lépett előre a Giant az elmúlt években, ezért a budapesti Giant Store-ban kiemelt helyre kerülnek a bringák, jelképe ennek a folyamatnak, az újrahasznosított anyagok felhasználásával készült karbon futóbringa. A gyerekeknek szánt teljes paletta életkor és kerékméretek szerint 18 bringából, a fiú és unisex modellekből és 11 LIV márkájú lányoknak készülő kerékpárból, amiből minden korosztály megtalálja a neki megfelelőt.

A Giant célja a bolttal nemcsak a bringás vásárlók, hanem a hazai Giant kereskedők támogatása is, hiszen a Store egyben bemutatóterem is, ahol a vásárló megnézheti, majd a kedvenc boltjában – országszerte – megrendelheti és átveheti a bringát, emellett a hazai kereskedők és szervizek számára képzési helyszínként is szolgál majd.

Az üzlet kétszintes, az emeleti galérián kapott helyett a Wahoo virtuális görgőivel berendezett „virtuális bringázásközpont”, ahol elérhetők és kipróbálhatók a különböző virtuális edzés platformok és szakértői segítséget kaphatunk az edzőgörgő vásárláshoz.

A Giant nagy újdonsága volt néhány éve a dinamikus kerékpár beállító rendszer, amely egyedülálló módon nemcsak statikusan, álló helyzetben, de tekerés közben is figyeli és állítja a testmérethez igazítottan a kerékpár beállításait. A Giant Store-ban berendeztek ezért egy komplett Dynamic Cycling Fitting rendszert, amely hamarosan elérhető lesz a hazai bringások számára is.

Akit érdekelnek a Giant kerékpárok vagy csupán maga a kerékpározás annak mindenképpen érdemes megnéznie ezt az üzletet!

Superior iXF 9.7 teszt: Valódi MTB érzés e-bike előnyökkel

By

Márkus János

-

2025.05.13.

A könnyebb a jobb az e-bike-oknál is?

Az akkumulátor kapacitások és a nyomatékok csatájának árnyékából lépett ki a Superior iXF 9.7 e-MTB, ami kis súlyának köszönhetően úgy kezelhető és hasonló érzetet nyújt a lejtőkön, mint egy normál all-mountain mtb, viszont a benne található motor segítségével pillanatok alatt fel tudunk tekerni vele az emelkedőkön.

Az e-bike-oknál két főirány figyelhető meg az elmúlt időszakban, az egyik ami már a kezdetek óta megy, hogy minél erősebb motorokat egyre nagyobb kapacitású akkumulátorokkal szereljenek be az e-bike-okba, vállalva hogy a kerékpár tömege nagy lesz és használatakor az érzet sokszor a motorozásra emlékeztet. A másik vonal, ami pár éve indult el, pedig arra fókuszál, hogy a lehetőségekhez mérten könnyű e-bike-ot tervezzenek kisebb motorral és kisebb akkuval, ami sokkal jobban közelíti a valódi kerékpározás élményét, viszont az emelkedők ezekkel a bringákkal sem jelentenek kihívást. A Superior iXF e-MTB-ok az utóbbi kategóriába tartoznak, amikor a gyártó sokat megtesz azért, hogy az e-bike vállalható tömegű és jól kezelhető legyen.

Superior kerékpárt nem mostanában teszteltünk (kb 8 éve utoljára), de természetesen nem ismeretlen márka számunkra, én például több Superior bemutatón voltam az elmúlt 10 évben. Ráadásul itthon jól bejáratott névről van szó, évekig gyakran lehetett hallani különböző kerékpáros eseményeken. A cseh márka elsődlegesen teljesítményorientált és magasabb kategóriába tartozó kerékpárokat gyárt, melyek a versenysportban is aktívan jelen vannak. Az iXF is jól illeszkedik ebbe a palettába bármennyire is egy e-bike-ról van szó.

A Superior iXF 9.7 váza a tömeg alacsonyan tartása érdekében karbonból készült Advanced Down Country (a gyártó nevezi így) geometriával, amihez 140 mm-es rugóút társul, melyből már sejthető, hogy egy mindenes all-mountain e-MTB-ról van szó. Mindenből a trendeknek megfelelően a legmodernebb megoldás került a bringára, mint például rejtett bovdenezés, UDH váltófül, BOOST-os tengely és én még plusz pontot adnék azért is, hogy a váz hátulja is karbon. Egyébként a vékony alsócső miatt első pillantásra lehet meg sem mondanám, hogy ez egy e-bike, annyira hasonló mint a hagyományos bringák. Persze kicsit jobban megnézve látszik a motor a középcsapágyháznál és a felsőcsövön is ott a bekapcsológomb az akku kijelzőjével együtt.

Az alacsony tömegben fontos szerepet játszik a Bosch Performance Line SX motorja, ami 55 Nm nyomatékot tud, idén eddig az összes könnyű e-bike-ot ezzel szerelték amit teszteltem és mindegyiknél abszolút elégedett voltam a teljesítményével. Egy 400 Wh-s akkumulátor adja az áramot a rendszernek, ami szintén segít abban, hogy ne legyen nehéz a bringa. Az akku töltöttségét a felsőcsőbe épített kijelzőn láthatjuk és itt is tudjuk bekapcsolni a rendszert. A kormányon egy kis méretű, praktikus távirányítót találunk, amivel tudunk váltani a különböző rásegítési módok között.

Már említettem, hogy a váz 140 mm-t mozog melyben egy DT Swiss R535 rugóstag végzi a rugózást. Levegős, állítható rajta a visszaút csillapítás és zárható, gyakorlatilag minden funkciót tud, ami egy ilyen bringában elvárt lenne. A Superior normális montijaiból megismert klasszikus rugózási rendszer működik az iXG 9.7-ben is, a teljesítményorientált XC bringákon is ugyanezzel találkozhatunk. Amit kiemelnék, hogy a középcsapágy feletti forgáspontnál egy mini sárvédő található, ami védi a forgáspontot a hátsó kerékről közvetlenül odacsapódó sártól, víztől. Elöl szintén egy DT Swiss villa dolgozik, az F535 teló 150 mm-t mozog, levegős, állítható visszaút és kompresszió csillapítás, ráadásul az utóbbi a lockoutig, ami kikapcsolt motor esetén még jól jöhet.

A váltás, hajtás, fékezés hármast egy Shimano SLX-XT mix végzi, SLX váltókar, 12 sebességes 10-51-es SLX sor, XT váltó és 4 dugattyús fékek elöl-hátul 180 mm-es tárcsákkal. A hajtómű lóg ki a sorból, ami saját márkás ONE 34-es lánckerékkel.

DT Swiss Hybrid MTB H 1900 Spline kerekeken gurul az iXF 9.7, melyeket kifejezetten e-bike-hoz terveztek. A tömegük a felhasználást tekintve baráti, persze egy aranyárú karbon modellel még lehetne bőven faragni belőle. A tesztbringa nem gyári gumikkal érkezett, hanem a Goodyear Newton MTF és MTR modellek kerültek rá 2,4-es méretben.

A kiegészítők többsége saját márkás, a kormányon, kormányszáron, markolaton és a dropperen is ONE feliratot láthatunk, ár-érték arányban jó választás ezeket a kerékpárra tenni, a gyártó és mi is jól járunk velük. A nyereg egyedül “külsős” márka, ami egy Fizi:k Aidon X5.

Menet közben

Aki már olvasott tőlem pár e-bike tesztet, az tudja, hogy szeretem azzal kezdeni, hogy milyen felcipelni a bringát a lakásba. 🙂 A Superior iXF 9.7-nél is így kezdeném, de csak azért, mert kiemelném, hogy az e-bike-hoz mérten alacsony tömegének köszönhetően simán fel tudtam vinni a lépcsőn a 2,5. emeletre, ami számomra nem elhanyagolható szempont. Nem kellett szenvedni a nagy tömeggel, ami az ilyen rugóúttal rendelkező e-bike-oknál lenni szokott, hanem egész mobilis volt a bicikli. Persze az ajtónál a széles kormányra és a hosszú tengelytávra figyelni kellett, de az minden ilyen felhasználásra készült kerékpárnál megvan.

Még otthon a lakásban beállítottam a nyomást a teleszkópban és a rugóstagban, hogy ezzel terepen még ne kelljen foglalkozni, aztán betettem a kocsiba a bringát (ez is simán ment) és kivittem a Vértesbe egy ismerős körre. Gyorsan sikerült összeszoknom vele, egyedül mintha azt éreztem volna, hogy kicsit magasan van a súlypontja, ami felszálláskor volt egy picit zavaró, de a dropper ebben a problémában jó barátom tud lenni. Egyébként nem ez az első e-bike aminél ugyanezt érzem és van is egy elméletem rá. Egyrészt a rövidebb hajtókarok miatt magasabban van a nyereg, plusz a kevésbé rutinos felhasználók (az e-bike-osoknál nem rikta az ilyen) miatt magasabbra helyezik a középcsapágyat, hogy ne verjék oda mindennek a lánckereket és a motort.

Felfelé nagyon lehetett vele rombolni, hiába a “kicsi” motor van benne magasabb rásegítési fokozatban pillanatok alatt 25 km/h-n van vele az ember. Már nem az első tapasztalatom a Bosch Performance SX motorral, hogy sokkal természetesebb vele tekerni, mint a nagyobb nyomatékkal bírókkal, rendesen tol ez is, de nem lök akkorát az emberen amikor bekapcsol a rásegítés. Persze a lekapcsolást itt is meg lehet érezni, mert a nagy gumik azért rendesen fogják a talajt és a rásegítés nélkül gyorsan visszalassul a bringa. Felfelé egyszer sem volt olyan, hogy kevésnek éreztem voltam az SX motort, plusz a jó gumiknak és a rugózásnak köszönhetően gond nélkül át mentem vele mindenen. Sőt azt is kipróbáltam, hogy milyen rásegítés nélkül mászni a Superior iXF 9.7-tel, nem egy villám, de jóval “mozgathatóbb” és nem annyira lomha mint egy nehéz e-MTB. Abszolút nem éreztem azt vele, hogy inkább leszállok tolni, mert annyira lassú, hanem egész meredekeken is fel tudtam vele menni. Ezen egyébként nem kéne annyira meglepődni, mert alig nehezebb mint egy rásegítés nélküli monti.

Lefelé sem kellett félteni az iXF 9.7-et, a bauxit bányában a meredek, süppedős szakaszokon is teljes kontroll alatt tudtam lejönni vele, a geo jó, a gumik tapadtak, a fékek meg brutálisan fogtak így nem lehetett gond. A sziklás lejtőkön voltam igazán kíváncsi, hogy mit tud a bringa. Hát mit mondjak, minden izgalmat elvett a Superior iXF, úgy simította ki az akadályokat, nem kellett túl sokat gondolkoznom azon, hogy milyen nyomot válasszak, átmentem mindenen, nem találtam olyan helyet ezen a körön, ami kifogott volna rajta. Ez az a rugóút kategória, aminél nekem nincs szükségem többre, pedig ez “csak” agy all-mountain bringa.

Kinek ajánlom?

Azoknak fog tetszeni a Superior iXF 9.7, akiknek szükségük van rásegítésre az emelkedőkön, mert például gyorsan fel akarnak érni, de lefelé egy normál MTB kezelhetőségét, élményét szeretnék kapni.

További információk a Superior honlapján.