Home Blog Page 381

Mit kell tudnunk a balatoni fejlesztési programról? – interjú Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével.

Princzinger Péter

A balatoni kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztését célzó GINOP projekthez kapcsolódó együttműködési megállapodás február 22-én megtörtént aláírását követően Princzinger Pétert, a konzorciumot vezető Magyar Kerékpáros Szövetség elnökét kérdeztük a soha nem látott összefogásban megvalósuló program célkitűzéseiről.

Princzinger Péter

Bikemag: Hogyan foglalná össze röviden az összefogás és a program célját?

Princzinger Péter: A balatoni turisztikai szolgáltatások fejlesztésében érdekelt tizenhárom meghatározó szervezet vezetői írtak alá ma megállapodást, annak érdekében, hogy a következő mintegy két évben szorosra fűzzék egymással együttműködésüket a balatoni elő és utószezonra, illetve a part menti településektől távolabb eső településekre és attrakciókra fókuszáló projektben.

Bikemag: Soha nem látott összefogásról beszélnek, miben más ez, mint korábbi hasonló, kerékpározással kapcsolatos programok?

Princzinger Péter: Sokan, sokféleképpen próbáltak már tenni és együttműködni a balatoni kerékpáros turizmus fejlesztéséért, ilyen széleskörű összefogás tudomásom szerint még nem jött létre. Ami ennek a projektnek különleges értéke, hogy itt kifejezetten a szolgáltatás-fejlesztés kerül a fókuszba. Tehát most nem útépítésről beszélünk, hanem a kerékpárosok biztonságérzetét, komfortját biztosító fejlesztésekről.

Bikemag: A „kerékpáros” tág gyűjtőnév, kik találhatják majd meg elsősorban számításaikat a tervezett fejlesztések nyomán?

Princzinger Péter: Úgy gondoljuk, hogy a Balaton körül, illetve a Balaton környezetében részben már most is megvannak, részben pedig kialakíthatóak azok a feltételek, amelyekkel gyakorlatilag a 3 éves gyerektől a 93 éves aggastyánig mindenki ide csábítható. Vagyis megtalálja a neki megfelelő kerékpározási formát és eseményt az is, aki kihívást keres, az is, aki versenyezni szeretne, az is, aki egy teljesítménytúrán szeretne részt venni, és az is, aki egyszerűen csak szeretne egy fél napot kerékpározni. Illetve, megtalálja majd magának a megfelelő kerékpáros programot az is, aki kifejezetten azt igényli, hogy valaki egy komplett csomagot kínáljon számára, és egy túravezető mutassa meg neki az adott balatoni kistérséget.

Bikemag: A külföldiek szempontjából sokszor felmerül, hogy hiányzik az információ. A sajtótájékoztatón szó esett új weboldalról és applikációról is. Mondana erről is pár szót?

Princzinger Péter: Ha lehet ilyet mondani, talán még az infrastruktúra fejlesztéseknél is fontosabb az a fejlesztési elem, amelynek a lényege egy weboldal és egy navigációs applikáció. Hogy mennyire igyekszünk a külföldieket is megszólítani, azt jól mutatja, hogy ez a weblap és applikáció hat idegen nyelven fog elkészülni.

 

MET Trenta Carbon fejvédő teszt

A MET Trenta Carbon fejvédő a márka alapításának 30. évfordulójára készült, tiszteleg a korábbi sikermodellek előtt, amely az olasz céget az ipar egyik legismertebb és -elismertebb sisakmárkájává emelte. Minden fejlett technikai megoldást felvonultat, amely jelenleg a MET tarsolyában van, felsorolásuk felérne egy főiskolai mérnöki kurzussal. A kérdés már csak az, hogy a legjobb „hozzávalók” és a jól bevált recept valóban a legjobb sisakot eredményezi?

Az olasz MET márka idestova 30 éve kínál kerékpáros fejvédőket, és az összegyűjtött rengeteg tapasztalat megmutatkozik minden egyes újonnan bemutatott modellben. A kerékpározás biztonságosabbá tétele az innovatív megoldásokról nevezetes gyártó szívügye, fejlesztőkapacitásuk jelentős részét fordítja új technikai megoldások kidolgozására. Ezt egészítik ki a gyártástechnológiában végzett fejlesztések, amely a minőséget, a megbízhatóságot és a dizájn hívatott elősegíteni. A MET fejlesztőcsapat a teljeskörű védelem és a dizájn mellett a sisakok kényelemére is nagyon ügyel, ezzel is motiválva a kerékpárost a mindenkori viselésére.

Az extravagáns dizájnt el is várjuk az olasz márkától, de ez még nem jelent garanciát arra, hogy a sisak kedvencemmé váljon. Nálam számos egyéb tényező előzi meg a megjelenést: ilyen az egész napos viseléshez elengedhetetlen kényelem (az adott szezonban több 24-órás MTB versenyen is részt veszek), a hatékony szellőzés, az alacsony tömeg és nem utolsósorban az aerodinamika. Igényeimnek akkor felel meg maradéktalanul egy kerékpáros sisak, ha a felsoroltak közül minden téren kimagaslik a mezőnyből. Ha emellett jól néz ki, az már csak hab a tortán!

Alkatomnál fogva számomra a hegyek jelentik az otthont, az emelkedők leküzdése a kerékpározás sava-borsa. A versenyek során is rendszerint itt kamatoztatom képességeim. Ennek megfelelően a sisak tömege és az általa nyújtott szellőzés fontosabb, mint a legtöbb bicajos esetében. A lefeléken pedig jól jönnek az esetleges aerodinamika előnyök.

A MET Trenta Carbon esetében a tömegadat S méretben mindössze 202 gramm, ami a piacon ma kapható egyik legkönnyebb fejvédőjévé avatja. A szellőzés terén ugyancsak számos fejlett technikai megoldást vetett be az olasz gyártó. Az In-mould polikarbonát héj az EPS maggal kiegészítve növeli az integritást, így nagyobb nyílások helyezhetők el a sisakszerkezetben. De a legjelentősebb innováció a 3K Carbon megerősítő szerkezet, amely tovább fokozza a szerkezet erősségét, így sem a nyílások mérete, se azok száma nem kompromittálja a biztonságot. Természetesen a sisak minden nemzetközi biztonsági szabványnak (certification CE AS/NZ, US) megfelel. Az alacsony tömeg, a szellőzés és a biztonság tehát kipipálva: látszólag a MET tényleg mérföldkövet állított a Trenta Carbon piacra dobásával!

Ha már a biztonságnál tartunk, érdemes megemlíteni a sisakra opcionálisan felhelyezhető, a csomagban megtalálható számos fényvisszaverő elemet. További biztonságfokozó opció a sisak hátuljára felcsatolható MET USB LED világítás, amely tölthető akkus, és tökéletesen illeszkedik a sisak formavilágába.

A kényelem terén is történtek fejlesztések, ami számomra ugyancsak üdvözítő. A rögzítés a MET által kifejlesztett Safe-T Orbital rendszert alkalmazza, ez szerepel a gyártó prémiumkínálatában, egyszerűen kezelhető, jól bevált technika. Még kioldott állpánt mellett is biztosan tartja a sisakot a fejen. További két kényelmet fokozó megoldás a mosható és cserélhető Air Mesh szivacspárnázás és a bélelt Air Lite pántrendszer. Ez utóbbi innovatív osztóval rendelkezik, egyszerű és gyors állítást tesz lehetővé, emellett érintkező felülete nyomáspontoktól mentes.

Le kell szögeznem, hogy a MET sisakoknál kényelmesebbet még nem találtam. Egy hosszú versenyen, edzésen nem mindegy, hogy a sisak észrevétlenül „ül” a fejen, vagy folyamatosan felhívja magára a figyelmet, ezzel befolyásolva a teljesítményhez szükséges összpontosítást. Talán nem véletlen, hogy az UAE Emirates World Tour sztárjai is ezt a sisakot választják!

Az aerodinamika terén is történt számos fejlesztés a MET háza táján. A Trenta hátsó része megnövelt hosszával simítja ki a légáramlatokat, megakadályozva a hátul keletkező – a haladást hátráltató – turbulanciát. Ezt egészítik ki a szellőzőrendszerbe épített csatornák, amelyek növelik a légáramlat sebességét, csökkentik az ellenállást, és még a fej hatékony hűtéséről is gondoskodnak. A gyártó szerint a korábbi csúcsmodellhez képest 7% aerodinamikai javulást sikerült elérni. 19 méretes nyílás található a sisakon, bizonyítva, hogy egy aerodinamikus fejvédő esetében sem szükséges kompromisszumot kötni a szellőzés terén.

Tapasztalatom szerint a sisak szellőzése átlagon felüli, ennek megfelelően mind lassabb tempónál, mind száguldáskor érezni a belső a légáramlatot. Elképesztő 35 fokos hőségben is versenyeztem a Trenta sisakban, ami teljesen más „élmény”, mintha hasonló időjárásban edzőkörre menne a kerékpáros. Versenytempó mellett a túlhevülés garantált, főleg az emelkedőkön. Őszintén szólva, a helyzet kevésbé volt súlyos, mint amire számítottam. Izzadtam, de nem éreztem, hogy a gutaütés elkerüléséhez vissza kell venni a tempóból a mediterrán hőségben.

A megjelenést hagytam utoljára, mivel az igen szubjektív, és számomra egyébként sem döntő szempont. Itt jön ismét a képbe az említett belső karbonmegerősítés. Ennek köszönhetően 20%-kal vékonyabb EPS mag is elégségesnek bizonyult a teljeskörű védelemhez, ami hatással van a sisak megjelenésére is. Alacsonyabban „ül” a fejen, nem tornyosul, így nem hosszítja a fejformát sem. Egy szó, mint száz, az én kissé hosszúkás formájú kobakomon a Trenta határozottan jól áll, amit mások is megerősítettek. Mindez a biztonságot és egyéb tulajdonságokat nem befolyásolja, így csak üdvözítő.

A MET-nek sikerült egy ”full-extrás” sisakkal ünnepelni a jeles évfordulót. A gyártó első sorban országúti kerékpározásra ajánlja, de ez nem jelenti azt, hogy a montisok számára közömbös. Jómagam ez utóbbiak táborát erősítem, és a Trenta nálam mindkét felhasználásra bevált. Az idő majd megmutatja, hogy a sisak mennyire lesz tartós a fokozott igénybevétel miatt, de jelenleg nem látom ennek jeleit. A montis versenyeken az alacsony tömeg és a hatékony szellőzés ugyanolyan fontos, mint országúton, és a hosszú maratonokon a kényelem is hozzájárul a motiváció fenntartásához. Még talán az aerodinamikai előnyök is kis mértékben növelhetik a teljesítményt – nem véletlen, hogy egyes MTB szakágakban terjed az aero fejvédők használata!

Tehát ha egy csúcskategóriás sisakra van szükséged, amely a piac egyik vezető márkájának legmagasabb szintű technológiáit egyesíti, akkor a borsos árcédula ellenére a Trenta Carbon tőlem egyértelmű ajánlást kap. A tetemes kiadást hamar el lehet felejteni, a kényelem, a teljesítmény és az élmény viszont minden utadra elkísér!

A Met Trenta Carbon-t az alábbi helyeken tudod megvenni:
Kattins IDE
Kattints IDE
Kattints IDE

Tour de Hongrie: Flandria Oroszlánjával érkezhet a belga csapat

Először köszönthetjük majd a Tour de Hongrie indulói között a Tarteletto-Isorex nevű belga kontinentális proficsapatot, amelynek technikai tanácsadója nem más, mint Flandria Oroszlánja, a káprázatos pályafutást befutó Johan Museeuw. Elképzelhető, hogy ő is elkíséri a csapatot Magyarországra…A belga egyesület 2010-ben alakult, 2017-ben vette fel mai nevét. Soraiban tizennégy belga mellett egy-egy albán, azeri, görög és holland bringás is található – az albán Ylber Sefa, az azeri Kirill Pozdnyakov és a görög Pilokronisz Corcakisz egyaránt hazájának aktuális országúti bajnoka, vagyis három nemzeti színeket viselő mezt is birtokol a Tarteletto-Isorex.

Pozdnyakov neve a „környéken” is ismerős, két éven át szerepelt az orosz prokontinentális RusVelóban, 2016-ban pedig ő nyerte a Székely Körversenyt. A Tarteletto-Isorex legrutinosabb versenyzője a harmincnyolc esztendős David Boucher, aki éveken át szerepelt az FDJ színeiben, de sokak számára ismerős lehet a korábban a BMC-ben profiskodó holland Floris Gerts vagy a Katyusa mezét is viselő Maxime Vantomme neve is.

A csapat menedzsere Peter Bauwens, a technikai tanácsadó pedig maga Flandria Oroszlánja. Johan Museeuw azután kapta ezt a becenevet, hogy harmadszor is megnyerte a legendás Flandriai Kört. Persze, kalandos pályafutása során nem ez a legkiemelkedőbb eredménye, hiszen 1996-ban országúti világbajnokságot nyert, három alkalommal is hazavihette a kockakövet a pokoli Párizs–Roubaix után, 1995-ben és 1996-ban ő lett a Világkupa-sorozat – az akkori World Tour – legjobbja.


Az egyik legendás győzelem, csaknem húsz esztendeje, 2000-ben

Johan Museeuw volt az igazi klasszikus egynapos menő megtestesítője, holott tizenegy alkalommal járta be a Tour de France aktuális útvonalát is (négy szakaszt is nyert a Francia Körversenyen). A világ legnagyobb csapataiban tekerhetett, a Lotto, a Mapei, a Domo és a Quickstep soraiban tekert több mint másfél évtizeden át, 2000-ben Bodrogi László klubtársa volt a Mapei-Quick Step együttesében.

A hírek szerint elképzelhető, hogy ő is elkíséri a csapatot Magyarországra…

Az idei Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik, az UCI 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba. Az érintett városokat és a viadal útvonalát március 12-én ismertetik majd az esemény szervezői.

Szigorúbban büntetik a kulacseldobást az országúti versenyeken

Az Astana menőit Franky-papagájos kulacsok röpítik majd

Tovább emelkedtek a kulacseldobásért járó büntetések díjai az országúti versenyeken, ráadásul az UCI ígéretei szerint a versenybírók még az eddigieknél is szigorúbban fogják betartatni ezt a szabályt.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség már évek óta fellép a felesleges szemetelés ellen az országúti versenyeken, ezt megerősítendő idén tovább növelte az ezért járó büntetési tételeket, 200 és 500 svájci frank (55-135eFt) közti büntetésre számíthat az a versenyző, aki vét a szabály ellen, sőt ha veszélyes cselekményként ítélik meg a kulacseldobást akkor 1000 frankos büntetést is kiszabhatnak érte.

Az UCI célja ezzel, hogy az országúti versenyek ne változtassák szemétdombbá a környéket, ami teljes mértékben érthető, hiszen a sport megítélésének is árt. Ezenfelül veszélyes is lehet egy kulacseldobás, pl elég csak belegondolni abba, hogy milyen sérülést tud okozni egy a nézők közé bedobott félig teli kulacs.

A hétvégi szezonnyitó versenyek, az Omloop Het Nieuwsblad és Kuurne-Brussel-Kuurne kapcsán ismét felhívták a versenyzők figyelmét a szabályokra és a versenyek főbírói is megígérték, hogy szigorúan fogják büntetni, ha valaki szemetel. Természetesen továbbra is megmarad annak a lehetősége, hogy a versenyzők eldobhassák a kulacsaikat, szemeteiket, de ezt csak az arra kijelölt zónákban tehetik meg.

A CCC Team versenyzője, Greg Van Avermaet is megszólalt az ügyben, elmondta, hogy nekik nem okoz problémát elvinni a szemetet az erre kijelölt zónákig, sőt Ománt is említette, ahol egyértelmű volt, hogy nem dobálják el az üres kulacsokat, hiszen nem állt néző az útszélén, aki összeszedhette volna azokat, tehát egyértelműen szemétként végezték volna a kulacsok. Ez alapján elmondható, hogy a profi versenyzők is értik és remélhetőleg be fogják tartani a szabályt.

Met Trenta Carbon helmet review

MET’s relentless effort to produce sophisticated helmets for 30 years is well-manifested every time they launch a new product. The Italian producers tries to live up to its reputation being an innovator in helmet segment, thus its team pays attention not only to develop its technical features but also to outpace their competitors by refined design and appearance. Certainly, protection and comfort are up there in the requirement specifications as well.

The MET Trenta Carbon Helmet has been made to mark the brand’s 30th anniversary. At the same time MET meant to put on display with Trenta some imbedded features and advanced technologies. MET’s ambitious goal to set new standards in quality and design begs the question; what are those features that makes the MET Trenta Carbon an outstanding helmet? It is obvious for an Italian helmet maker that the design “per se” is crucial. Nowadays it a challenge to combine pragmatic technical advantages like, lightness, comfort and aerodynamic with an appealing appearance. And it remains subjective, hence it’s pointless to judge it by its look.

Counting myself a climber, I tend to prefer rather light weight, reasonably ventilated helmets. As a result, aerodynamic aspects are a welcome side effect but not the highest priority. MET Trenta Carbon by its feather-weight of 202 grams, size S managed to surprise me greatly. I was incredulous at first because its construction and shape indicated something else. But it doesn’t stop there. When I was trying to find some short-cuts in order to for MET to lower the weight, my try ended unsuccessfully. Quite the opposite!

All usual and added ‘ingredients’ that make up a good helmet are there. A cushy Air Mesh comfort padding which is hand washable is integrated just like the Air lite straps and adjustable divider that are easily adjustable. It doesn’t even need to be fastened it too much to get it snug a secure. It ‘hugs’ your head firmly without any feel of constriction. MET calls it Safe-T Orbital fit system. As for the security standards, I expect every helmet maker to be certification CE AS/NZ, US compliant, let alone those manufacturers whit high reputation. So that’s the case here too.

MET applies an In-mould polycarbonate shell with EPS liner in conjunction with carbon cage which is embedded into liner as inner structure. To up the ante, the MET Trenta Carbon is delivered with reflective rear stickers and as an option a well-appreciated MET USB LED light. If you wish to swap your worn front pads for new one, a DualGel front pad is to be had separately as well.

The above mentioned lightness is just one of those attributes that started my affection for MET Trenta Carbon. Its minimalistic non-bulbous design is a very pleasing one in my books. No flashy wings and ridicules curves just for the sake of being different. Yes, MET built in a tube-shaped tail and internal channeling that promises to create up to 7% less drag compared to a more conservatively shaped road helmet. But it did a way that doesn’t compromise its general look. To meet other aerodynamic attributes, the Trenta has designed its front in a rather open way, compared to some aerodynamic designs on the market. But that’s fine with me as it features a measured blend of air cooling effect, and air-efficient features.

Overheating was rarely an issue. That’s probably because I used this road helmet at MTB races too, where very slow uphill speed is more the case than on the road. Add to that high air temperatures beyond 35 centigrade with almost zero wind speed and you wish you could stay away from a helmet for a while. A totally different scenario on the road though. Even on steep uphill where speed is laughably low, the ventilation with 19 vents was more than enough – let alone at higher speeds, despite at times very high Southern-Europe temperatures.

MET’s own Safe-T Orbital adjustable fit system contributed to the comfort factor even more. It allows an on-the-fly two-step, and so called occipital, four-step vertical adjustment. I wasn’t fussing around with it too much. I pre-adjusted it once prior to the ride, and if there was a need to fine tune it during the ride even more, there was still an additional micrometrical dial for fine adjustment.

MET’s flashiness is further heightened with its 3K carbon composition. MET’s goal was to reduce the EPS foam liner by 20%. That would suggest that the safety would been reduced as a consequence. Meaning a compromised impact energy absorption. I ought to believe MET’s statement that no compromise had been made. Verifying this, MET embedded an in-mould polycarbonate shell in order increased strength and durability. Again, it is a matter of trust and achieved test results this helmet was subjected to.

In the past I tested similarly equipped and sophisticated helmets, but much to my regret the lion part of them left a lot to be desired. There were a plenty short-cuts to be found in terms of final execution, quality and long term durability. Thus far MET didn’t let me down. I longer term test is needed to see whether the MET helmet has any chink in its armor though.

As hinted above, the MET Trenta Carbon Helmet is engineered for road usage in the first place. As often the case, mind you I tested it in dirt too, to showcase its multipurpose capabilities. What’s more, I come to love it even more while using it at MTB races, mostly due to its lightness, comfort and fresh appearance. Heat management was only a problem if a mix of high temperatures, wind-still, and slow speed came about.

The MET Trenta Carbon Helmet has plenty of characteristics that stands out of the crowd, admittedly though, one aspects that grown on me the most was its compact shape combined with lightness, without giving in regarding to comfort, safety and claimed aerodynamic. Would I recommend the MET Trenta Carbon Helmet? For long term, and frequent usage definitely yes. That way you would quickly forget the initial costs and enjoy the experience without regret.

For more information and prices
Click here
Click here
Click here

Balatoni Bringa Farsang – több mint 300-an tekerték le a balatoni „kiskört” a hétvégén

Nyáron mindenki tud bringázni, de télen… – így kezdődik a Balatoni Bringa Farsang kiírása, amire a balatoni bringás fejlesztéseket célzó program hivatalos aláírásának másnapján került sor.

Bebizonyosodott, hogy lelkes túrázókban nincs hiány, a nevezési lista a februári időpont ellenére is betelt, több mint háromszázan teljesítették a 78 kilométeres kerékpáros „kiskört”, komppal is átszelve a Balatont. A túra életre hívásával a szervezők hagyományt szeretnének teremteni, télen ilyen rendezvény eddig nem szerepelt sem a Magyar Kerékpáros Szövetség, sem egyéb eseménynaptárban. Pedig a Balaton ilyenkor is a kék és a zöld tucatnyi újabb és újabb árnyalatát mutatja, s persze a vízimadarak is hasonló érdeklődéssel sorakoznak fel a parton.

Mindenképpen szeretnénk folytatni ezt a kezdeményezést, egyelőre mi rendezők is tanuljuk, hogyan kell ezt csinálni télen. Reméljük, hogy lesz sok követőnk a profi túraszervezők között, hiszen egyfelől jó, hogy a balatoni főszezonban egymást érik ezek az események, de jó lenne, ha tavasszal és ősszel is lennének, most kiderült, hogy télen is meg lehet csinálni – mondta el Harangvölgyi András főszervező. A kerékpározás valóban olyan szabadidős tevékenység, ami nem csak a nyári hónapokban nyújthat felhőtlen kikapcsolódást, ráadásul a tavaszi, őszi (és téli) hónapokban a forgalom is sokkal kisebb a Tó körül, valamint az idegenforgalmi egységek sincsenek megterhelve.

A 78 kilométeres túrán főleg olyanok vettek részt, akik nyáron is bringáznak, a tömegsport rendezvényeket rendszeresen látogató hobbikerékpárosoktól kezdve az alkalomszerűen bringázókig, akiknek valódi kihívást jelentett a téli hőmérsékletben teljesítendő táv. A rajtra Balatonfüreden került sor, ahonnan a Tihany – kompátkelés – Zamárdi – Siófok – Balatonaliga – Balatonakarattya – Balatonkenese – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Alsóörs – Csopak kört megtéve tértek vissza a kerekesek Füredre, végig az ajánlott Balaton körüli kerékpáros útvonalat és a kerékpárutakat használva.

A túra útvonalán több frissítő és melegedőpontot is létesítettek, Siófokon, Balatonvilágoson, Balatonkenesén és Alsóörsön is várta meleg tea, pogácsa, nápolyi, fánk vagy zsíros kenyér a túrázókat, akik nemcsak a környékről, hanem szerte az országból – a Kiskunságtól a Fővárosig – érkeztek, sőt, külföldi regisztráló is volt.

A rendhagyó túrát így értékelte a főszervező:

Hála a gyönyörű szép napsütésnek és az időjárásnak, mindenki meg van elégedve, nyilvánvalóan nagyon széthúzódott a mezőny, valaki már beért Füredre, miközben a békésebben kerekezők még akkor indultak el Világosról. Szerencsére az indulók már tudják, hogyan kell készülni a hidegre, nem volt probléma a réteges öltözködéssel és a felkészüléssel. 304 rajtszámot adtunk ki, már múlt héten le kellett zárni a nevezést, hogy felférjünk a kompra. A MAHART-tól kaptunk egy különjáratot, amit utólag is nagyon köszönünk. A menetrendhez igazodva kellett a tempót és a frissítőállomásokat kitalálni, megszervezni. Volt több szervizautó, orvos, mentő, több száz liter tea és némi forralt bor is elfogyott, Füreden leves várta a beérkezőket. Le a kalappal mindenki előtt, akik bevállalták!

A szervezőknek is nagy kihívás ilyenkor egy 15 fős gárdával, hogy folyamatosan elöl-hátul menjünk és segítsünk mindenben. A legfőbb nehézséget az jelentette, hogy egyáltalán mi van nyitva télen, itt a Balaton körül kevés olyan objektum van, ahol mosdó és melegedő is nyitva van és a frissítő személyzetet is tudják biztosítani. Az első ilyen Siófokon a Matróz volt, Világosnál a kilátás miatt a magas parton rendeztünk be frissítőpontot, amiben az Önkormányzat segített. Kenesén a Vadkacsánál megy el a bringaút és a helyi vállalkozó miattunk kinyitott, Alsóörsnél a helyi turisztikai hivatal is segítségünkre volt, ők működnek télen is. Főleg mountain bike események szervezése után ez a téli túra egy külön műfaj szervezői szempontból is. Nagyon oda kell figyelni, mások az igények, tempó logisztika, de nagy boldogság, hogy a túrázókra lehet számítani, készülnek, tudják, mik az igényeik. Reméljük, hogy nekünk is sikerült felnőni a feladathoz.

Valter Attila 3. lett összetettben a Tour of Antalya-n

Összetett 3. helyével 25 UCI pontot szerzett Valter Attila a törökországi Tour of Antalya országúti versenyen.

Valter Attila jól kezdte az évet, a CCC Development Team-mel február 21. és 24. Törökországban a Tour of Antalya négy szakaszos országúti versenyen álltak rajthoz. Az első szakaszon a fiatal kerekesünk a 11. helyen zárt, majd a második sík etapon a győztessel azonos idővel a 23. helyen ért célba. A hegyibefutóval végződő 3. szakasz döntött a verseny végeredményéről, ahol Valter Attila 5.-ként haladt át a célvonalon, mellyel az összetett 3. helyre lépett elő.

A helyezése megőrzéséhez a 4. sík szakaszon lényegében már csak arra kellett figyelnie, hogy ne kapjon időhátrányt, amit végül sikeresen teljesített, csapattársai kíséretében a 111. helyen átgurulva a célvonalon, mellyel az összetett 3. helyet szerezte meg és 25 UCI pontot gyűjtött magának és hazánknak (ami az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos – szerk.)

 

Vitanika ELEMInátor Airport Budaörs első futam 2019

A második évadot indította február 23-án az ELEMInátor kombinációs utánpótlás MTB sorozat.

Egyben az év első up kerékpáros versenye is, mely a legjobb lehetőség arra, hogy a hosszú téli pihenő után a gyerekek technikailag, állóképességileg és mentálisan is felkészüljenek az XCO szezonra, versenyekre. Kis pihenő után március 16-án és március 30-án újabb futamok következnek, melyekre nevezni itt lehet.

Fotó: Bak Ferenc

Bár az időjárás nem kedvezett a versenynek, – hiszen újra visszatért a hideg tél- a szervezők ezzel mit sem törődve készültek fel a nevezők fogadására. A füves területen kialakított ügyességi pálya -ha már esel, puhára essél) és a számos akadállyal nehezített versenypálya igazi kihívás volt gyereknek-felnőttnek egyaránt.

Fotó: Bak Ferenc

A program az U5-ös korosztály futóbringás és első pedálosbringás futamaival indult, melyek lebonyolításában a rendezők, partner csapata a www.ovibringa.hu kapott fontos szerepet.

Fotó: Bak Ferenc

Az együttműködés lényege, hogy már az óvodás korban megszerettessék a gyerekekkel a játékos gyakorlás és versenyzés élményét. Nekik a szervezők ingyenes nevezést biztosítanak futamról-futamra.

A többi korosztály versenyszámai, annak rendje és módja szerint követték egymást.

Fotó: Bak Ferenc

Újdonság az ELEMInátor versenyeken, hogy más szakágak is bemutatkozhatnak. Jelen esetben Hegedűs László „HEGE” egész napot betöltő triál sulival fogadta az érdeklődőket. Az egyes versenyszámok pihenőiben a Hege köré gyűlt gyerekek tátott szájjal figyelték társaik, milyen ügyesek ebben a sportban is.

Az ELEMInátor csapata köszönetet mond azon egyesületeknek, szülőknek, gyerekeknek, szakvezetőknek, akik fontosnak tartják és látogatják a sorozatot.

Fotó: Bak Ferenc

Telki Bike Team, Crosskovácsi SKE, KTC SE, DVTK-FREERIDERZ, GreenRiders SE , KONTENT-DKSI Cycling Team, VGN NRG SE, Merida Maraton Team-CST

Külön köszönetet érdemel Specziár Viktor a KTC SE up csapatának vezetője , aki saját maga is indul a felnőttek versenyén, ezzel is inspirálva tanítványait.

Eredmények

fotók: Bak Ferenc

Előzetes a kisfilmből: Sós Bendegúz

Végezetül egy vélemény, mely Tóth Márk Martintól a Crosskovácsi SKE 13 éves versenyzőjétől hangzott el édesapja kérdésére:
„Apa!!!
Azért jó Eleminator versenyekre járni mert jók az ügyességi feladatok és van ugrató!!!!!
♀️
És jó a társaság!!!”

Lake MXZ 303 téli kerékpáros cipő teszt

Lake-mxz303

A hidegérzet megannyi tényező függvénye. Nehéz meghatározni, hogy az adott körülmények közt a személy hogy reagál a hőmérsékletre, a szélre és a csapadékra. A hőháztartás függ az aktuális testhőmérséklettől, a vérkeringéstől, a pulzustól és a vérnyomástól, befolyásolják olyan tényezők, mint a fáradtság, a hormonok és így tovább. Pontos recept nincs arra, hogy mi védi meg a kerékpárost a hidegérzettől, de egy valódi profi téli bicajos cipő egész biztosan megoldja a kellemetlen lábfagyás kérdését. A Lake MXZ 303 pedig az egyik legjobb ilyen modell, ami a piacon ma kapható.

A Lake nem tartozik a legismertebb kerékpáros ruházati márkák közé, ennek ellenére a speciális igények kielégítésére tervezett magas színvonalú termékeivel komoly hírnevet vívott ki magának, a kerékpárpiacnak meghatározó szereplőjévé vált. Az Illinois államban alapított több mint 35 éves múltra visszatekintő márka nem állt be a többi kerékpáros lábbelit kínáló cégek sorába. Már a kezdetek kezdetén elhatározták, hogy a mindent átölelő paletta helyett egy adott felhasználásra tökéletesített cipőkkel jelentkeznek. A cyclocross szakág számára tervezett CX 331 modelljük kész legendává nőtte ki magát, hasonlóképpen a fogcsikorgató hidegre szánt, a teljesség igényével kialakított MXZ 303 elengedhetetlen felszerelése azoknak, akik a fagyokban is biciklire pattannának. Ők aztán tudják, hogy mire van szükség a farkasordító hidegben, hisz’ székhelyük az amerikai préri északi csücskében fekszik. Ezek után alig meglepő, hogy most bemutatott MXZ 303 téli „bakancsban” Alaszka-átszelést is nyertek!

A Lake kínálat másik érdekessége, hogy a legtöbb cipőt két szélességben, illetve többféle opcióval kínálják. Szeretnéd a fent említett cyclocross cipőt extra széles belsővel Speedplay pedálhoz való 4 furatos rögzítéssel? Semmi gond, az iillinois-i cégtől ez a változatot is megrendelheted. A kerékpáros azt kapja, amire pontosan szüksége van, kompromisszumok nélkül! Melyik nagy kerékpáros cipőmárka kínálja ezt a rugalmasságot?

A MXZ 303 speciális modell, amelynek minden egyes részlete a láb hőérzetét szolgálja. A megfelelő vérkeringés biztosításához eme extrém téli cipő tágasabb belső teret kínál, akár vastagabb zokni mellett is biztosított a szabad véráramlás. A felső rész fokozottan víz-és szélálló Pittards WR100 bőrből készül, hőveszteséget csökkentő 3M Thinsulate béléssel kiegészítve. Maga a talpbetét Thermosol Composite típusú, kiválóan szigetelt típus. A szél és a nedvesség kizárását a magas neoprén szár, és a záródás felett elhelyezett szigetelő borítás biztosítja. Az oldalt elhelyezett BOA IP1 összehúzók ugyancsak csökkentik a hőveszteséget, mindazonáltal biztos lábfogást tesznek lehetővé. Végezetül a talp sem egyszerű kaucsuk, hanem jól szigetelő és ellenálló Vibram Mountain V típus. A legjobb összetevők és a kellő szakértelem egyesül ebben a profi téli bicajos bakancsban!

A Lake szerint a cipő belső tere a szokásosnál nagyobb, tehát keskeny lábfejemhez a szűkebb változatot választottam. Jól döntöttem, mivel így pontos rendkívül illeszkedést kaptam, „bejáratást” ez a cipő nálam nem igényelt. Az első menetek a tél elején tapasztalt szokatlan zord időjárásban folytak, így gyakran foglaltam imáimba a tervezők nevét, illetve azt a pillanatot, amikor rábólintottam az MXZ 303 beszerzésére. Egyik reggel mínusz 12 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, ami már nem játék, főleg olyannak, aki köztudottan lábfázós, és éppen egy ötórás edzőkörre indul a havas ösvényeken!

A leszállós, gyaloglós részeken rögtön feltűnt a Vibram talp szokatlanul jó tapadása. Pont annyira hajlékony, ami a biztos járáshoz még éppen elengedhetetlen, ellenben a hajtás során meglepően stabil és hatékony. A Lake ebben megtalálta az arany középutat. A felsőrész ugyancsak kellően rugalmas, így az MXZ 303 nem hat munkavédelmi bakancsnak, bár valószínűleg hasonló védelmet nyújt. A felület emellett rendkívül ellenálló, lévén semmilyen „külsérelmi” nyomot nem látni három hónap kemény téli használat után.

Most már az olvasó is kíváncsi lehet, hogy mennyire meleg a cipő – lévén ez a fő vonzereje! Ha valakinek meggyűlt a baja az évek során a láb lefagyásával, akkor az én vagyok. Próbáltam mindent az extravastag neoprén kamáslitól a speciális bicajos bakancsig, de mindeddig nem találtam meg a tökéletes megoldást. Jó hírem van: minden lábfázós felkiálthat, hallelúja! Melegérzet az első órában, majd a másodikban, ugyanolyan hőmérséklet a harmadikban, alig észrevehető hűlés a negyedikben, hasonló, még éppen jó hőérzet az ötödikben… és ezzel haza is értünk!

A kerékpárosok döntő része nem szenved ugyanabban a kórban, mint jómagam, de egy pár óra után csapattársaim lába is rendre kihűl. Ez részben a vérkeringés tökéletlensége, részben a jelentős méretű izmok hiánya a lábfejben, amiket különben se sokat mozgatunk. Ha hideg van, fúj a szél, vagy egy kicsit is átnedvesedik a cipő, menthetetlenül csökken a lábfej hőmérséklete.

Volt egy nagy aggályom a teszt előtt: hogy alkalmas lesz-e ezt a cipő cyclocross versenyzésre, edzésre? Hóban-fagyban megrendezett versenyeken szükségem lenne a hőszigetelésre, de azt sem jó, ha a magas szár lassít a futásban. A neoprén bokarész rendkívül rugalmas, így alig éreztem különbséget a montis cipőmhöz képest, legfeljebb a Lake cipő többlet tömege tűnt fel ahogy szedtem a lábam. Hajtás közben már alig volt észrevehető a kettő közti tömegdifferencia. De emiatt nem marasztalhatjuk el a MXZ 303 téli cipőt, hisz’ nem versenyre tervezett modell! Azt tudja, amivel felruházták, és ebben a tekintetben beleadtak apait-anyait!

A két prímán működő Boa damillal a cipőt a lábra rögzítjük, majd a borítást ráhajtjuk, a cipő hermetikus záródást kap. A neoprén bokarész rácuppan a lábra, a többi pedig jól felépített szigetelést kapott. Úgy tökéletes, ahogy van. A hőháztartást a zokni vastagságával lehet finomhangolni, ez egyénfüggő, nekem vékony zoknival a cipő még plusz 5-10 fokban is kényelmesnek bizonyult. Gyanítom, lesznek olyanok, akik ilyenkor a szokásos MTB cipőt választják vastag zoknival.

A bő egy évtizedes vesszőfutásom a lábfagyással eme cipővel látszólag véget ért. Nincs több para, amikor télvíz idején hosszú edzőkörre indulok. Nem kell többé 3 órára korlátozni a kilométergyűjtő edzéseket a mínuszokban, és az egyetlen hátrány, amit elszenvedek, az a többlet súly. Ugyanez mondható el a gumikülsőkkel kapcsolatban: ha nem akarunk télen defektet javítani, tegyünk fel kissé nehezebb, ellenállóbb köpenyeket!

A tél még javában tart mifelénk, éppen Svájcba indulok cyclocross versenyre, és természetesen csomagomban ott a Lake MXZ 303 téli cipőt. Pályát bejárni, bemelegíteni abban fogok, és majd a rajt előtt eldöntöm, hogy a versenyen miben hajtok. Van opcióm, és a lában garantáltan nem lesz fagyos!

Jellemzők:
Belső kialakítás:
– a lényegesen tágasabb belső elősegíti a vérkeringést, akár vastagabb zokni mellett is
Talp:
– ellenálló Vibram Mountain V típus
– Thermosol Composite hőszigetelő talpbetét
Felsőrész:
– Pittards WR100 bőr
– hőveszteséget csökkentő bélés
– 3M Thinsulate bélés az orr-részen
Záródás:
– Oldalt elhelyezett kétállású BOA IP1 felső szigetelő borítással
Stopli:
– SPD, két furat

A Lake MXZ 303 cipőről további információkat itt találsz.

 

 

Bemutatkozott az Epronex – BSS Oil 2019-es csapata

2019-ben az új szponzorok mellett új versenyzők is csatlakoztak az Epronex – BSS Oli Team-hez, melyek közül a legnagyobb név a pályakerékpáros EB ezüstérmes Lovassy Krisztián, de országúton a cyclocross magyar bajnok Vas Balázs is a csapat színeiben fog versenyezni.

Hazánkban nem megszokott módon, színvonalas sajtótájékoztatón mutatták be az Epronex – BSS Oil 2019-es csapatát, melynek a Porsche Buda Skoda szalonja adott otthont. Különleges esemény lévén a hazai országúti kerékpársport színe-java és a sajtó is tiszteltét tette a bemutatón.

Az új névadó szponzor bemutatása mellett megtudhattuk, hogy 2019-ben milyen új versenyzők igazoltak a csapathoz. Lovassy Krisztián az idei évben az Epronex – BSS Oil Team-ben folytatja pályafutását, számára a legfontosabb cél az olimpiai kvalifikáció omnium számban, melynek sikeres teljesítéséhez fontos, hogy országúton is versenyezzen. A DKSI-ből érkezett két tehetséges tavaly még U23-ban szereplő versenyző, Pápai Ádám és Gönczy Gergő, a Pannon Cycling Team-ből pedig Zathureczky Márk igazolt a csapathoz.

A friss elit cyclocross országos bajnok Vas Balázs is az Epronex – BSS Oil Team-et fogja erősíteni országúti versenyeken. Az eddig szintén másik szakágból ismert Buzsáki Virág is a csapat színeiben fog rajthoz állni, bár nála a prioritás az XCO, hiszen olimpiai kvótafutó.

A tervek kapcsán kihangsúlyozták, hogy mennyire fontos, hogy UCI besorolású versenyeken álljon rajthoz a csapat és a 2019-es évben a tavaly teljesített 50 UCI versenynapot is szeretnék túlteljesíteni.

Alább a csapat hivatalos bemutatkozó sajtóanyagát olvashatjátok:

[message_box title=”” color=”yellow”]

Az Epronex – Special Bikes magyar osztrák regionális kerékpáros csapat 2016-os év elején alakult. A csapat működéséhez szükséges feltételeket akkori szponzoraink teremtették meg: Epronex, Geberit, Ceglédi Autóház illetve a Gesubikewear, Mr-Wheel és a Pavé Bike&Cafe. Az osztrák támogatónk és névadó szponzorunk a Special-Bikes kerékpárüzlet volt. A csapat támogatói és szponzori háttere némileg átalakult, a Bike Hungary névadó szponzorként került fel a csapatruházatra, illetve a Soudal Magyarország is jelentős támogatást nyújtott 2017-ben. Új támogatóink a Primavera ásványvíz és a Nutridepo-SIS termékcsaládja lettek. A csapat céljai között szerepelt a helyi regionális versenyeken való eredményes megjelenés, illetve a UCI kategorizált egy/többnapos versenyeken való sikeres részvétel.

A kategorizált, UCI bejegyzésű versenyek sportszakmai szempontból elengedhetetlenek, mert ezek a versenyek jelentik a nemzetközi színvonal belépő szintjét, a nemzetközi elitbe kizárólag ezen a csatornán keresztül vezet út – természetesen ehhez szükség van a tudatos kitartó és jól megtervezett edzésmunkára, megfelelő stabil háttérre, és támogatásra. A csapat versenyzői összetétele változni fog a 2019-es szezonban. A csapat friss igazolásai közt a magyar válogatott keret számos tagja szerepel, többek között az olimpiai kvótafutó és korábbi olimpikon Lovassy Krisztián is csatlakozott hozzánk. Továbbra is Garamszegi László korábbi magyar bajnok lesz a csapatvezető és a fiatalok edzésmunkáját is ő fogja irányítani. László által vált lehetővé, hogy fiatal – U23-as versenyzők nevelő klubjává válhassunk, mert felkészítésük teljes odafigyelést igényel. Az új csapattól sok szép eredményt várunk mind a magyar bajnokságon, mind külföldi porondon.

A korábbi névadó szponzorunk, a Bikehungary helyét a BSS OIL Group fogja betölteni, míg a Bomba, mint egyik fő támogató állt kerékpáros projektünk mellé a 2019-as szezonra. A csapat gépjárműparkját -2 db SKODA Octaviát- a Porsche Buda biztosítja a szezonra. A kerékpársport egyre nagyobb figyelmet kap hazánkban – mind a rendezvények, mind a hazai kerékpáros élet dinamikus fejlődésnek indult; a Tour de Hongrie-t idén már az Eurosport is közvetítette. Úgy véljük , hogy a kerékpársport globálisan is pozitív üzenettel bír, a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében.

[/message_box]

Az Epronex – BSS Oil Team versenyzői: Solymosi Márton, Vas Balázs, Pápai Ádám, Király Levente, Durucz Miklós, Lovassy Krisztián, Kiss Gergely, Zathureczky Márk, Szarka Gergely, Cser Gábor, Buzsáki Virág, Gönczy Gergő, Patrick Dolleschal. Csapatvezetők: Garamszegi László, Köllő Zsuzsanna