Home Blog Page 358

HAMAX – Skandináv biztonság

A norvégiai illetőségű Hamax több mint 50 éves múltra tekint vissza, viszont a mi vonatkozásunkban „csak” 30 éve van jelen, ugyanis 1981-ben készült az első gyermekek szállítására alkalmas ülés. Tudni érdemes még róluk, hogy a Moss-ban lévő főhadiszállás leginkább a kereskedelemre fókuszál, míg a Hollandiában található részleg a termékfejlesztésre specializálódott. Hitvallásuk szerint a biztonság és a kényelem elsőrangú szempont, amit folyamatos belső és külső tesztelésekkel fejlesztenek, természetesen megfelelve a kérdéses Európai szabványoknak.

Három fő részre osztható palettájuk, amiből az egyik legfontosabb tétel a kerékpáros gyerekülések köre, a gyermekszállító utánfutók köre, illetve az ezekhez kapcsolódó gyermekek számára fejlesztett bukósisakok köre.

Gyerekülések

A lehetőségek skálája meglehetősen széles: az alap Kiss modelltől kezdve egészen a külön kategóriát képviselő Caress-ig elmerészkedhetnek azok, akiknek a gyermek maximális kényelme és biztonsága az első szempont és nem az ár. De lássuk hogyan épül fel a paletta:

Kiss: belépő modell a minőségi gyermekszállítás világába. Igény esetén pakkban is megvásárolható, kissé „felpimplelve” a gyerekülés kinézetét. Csak vázra szelhető konzollal elérhető. Ára önmagában 21 990 Forint, míg csomagban 28 990 Forint.

 

Sleepy: a Kiss modell tudása megfejelve egy 12,5 fokos dönthetőséggel. Ez előnyös tulajdonság, ha gyermek elfárad és elalszik bringázás közben. Ára 29 990 Forint.

 

Smiley: kissé masszívabb, merevebb széket kapunk jobb párnázottsággal. Talán legfontosabb extra, hogy az adaptere zárható, ami valljuk be igen praktikus extra. Ára 26 990 Forint.

Siesta: Akár a Kiss és a Sleepy esetében, azonos tudás a Smiley-val, de kiegészítve a dönthetőséggel. Ez a modell elérhető csomagtartóra szerelhető kivitelben is.  Ára 32 990 Forint.

Zenith: ugyanazt az elegáns dizájnt kapta, mint a csúcsmodell Caress, de jóval olcsóbban. Elérhető vázra szerelhető és csomagtartóra szerelhető kiadásban is. A csomagtartós verziók E-bike kompatibilisek is. Áruk 27 990 Forint (konzolos) és 29 990 Forint (csomagtartós).

Zenith Relax: Az alap modell kiegészítve a dönthetőséggel. Ebben az esetben is, a csomagtartós kialakítás E-bike kompatibilis. Ára 36 190 Forint.

Amaze: félúton a csúcs felé! Ez a modell már nem csak egy műanyag lap, hanem még biztonságosabb dupla héjszerkezetet kapott, élénk színei pedig minden modern kerékpárt jól kiegészítenek. Ára 41 190 Forint.

 

Caress: az abszolút csúcsmodell! Végignézve a palettát jól látszik, mit lehet elvárni egy 20 ezer forintos üléstől és mit lehet egy majd 50 ezer forintos üléstől. A csinos dizájn, a dupla héjszerkezet, a kényelem, a párnázottság, zárhatóság, 20 fokos dönthetőség, a jóval kényelmesebb használat mind adott. A csomagtartóra szerelhető modell is kapott rugózást, tehát az E-bike tulajok gyermekeinek is bőséggel juthat a komfortból. Ára 47 990 Forint.

Observer: zárszóként az előre helyezhető gyerekülések kategóriájában is versenyez a Hamax, ide egy felsőházas modellt hozott, amely dizájnja a Caress-t idézi, de minősége is ezt tükrözi. Gyermekünk egészen 15 kilogrammos súlyig szemünk előtt lehet. Ára 29 990 Forint.

 

Gyerekszállító utánfutók

Az utánfutók igen hasznos szerkezetek. Akár két gyermek szállítását is lehetővé teszik, közben a kicsik védve vannak az időjárás viszontagságaitól, látóterük kiszélesedik, miközben kényelmük és biztonságuk a legmagasabb szintre emelkedik. Az utánfutók úgy vannak tervezve, hogy egy esetleges esésnél sem borulnak fel. Ráadásként csomagszállításra is remekül használhatóak, hosszabb sétához, túrázáshoz is remekek.

Avenida One, Avenida Twin: 

Egy vagy két személyes variánsaiban élmény az utazás. Áttetsző oldalfalak könnyítik a kilátást, de két lépcsőben állítható napvédő megakadályozza a direkt napsugárzást. Beépítve találunk még egy bogárhálót, illetve egy esőhuzatot is. Reflektív felületei növelik a láthatóságot, összecsukhatósága pedig helytakarékos tárolást vagy szállítást tesz lehetővé. Kezelése egyszerű, semmivel sem bonyolultabb, mint egy babakocsi, anyukák is bátran nekiláthatnak. A háttámla fokozatosan dönthető, ötpontos biztonsági övvel van ellátva, hátuljában pedig méretes tárolórekesz található. Egészen biztos, hogy semmi nem fog otthon maradni hely hiányában. Az elgurulást egy parkolófék akadályozza meg. Ez a modell inkább a mindennapi használatot támogatja. Ára modelltől függően 179 990 vagy 189 990 Forint

Outback One, Outback Twin:

Az Outback modell sokkal inkább a sportos életvitel kiegészítését teszi lehetővé. Nem szükséges otthon hagyni a gyermeket sem kerékpározás, sem futás közben (sem sífutás közben, de ez nálunk nem jellemző), de természetesen alkalmas a mindennapi használat kielégítésére is. Ezen modellnek számos előnye van a kistesóval szemben: A háttámlája fokozatmentesen dönthető, futóműve rugózással van ellátva, párnázottsága elváráson felüli, miközben külső dizájnja még aerodinamikusabb, sportorientáltabb. Bármilyen terepen elboldogul, az alap parkolófék mellé futáshoz előre tárcsafék szerelhető (jogging kit). Ára 279 990 és 295 990 Forint között mozog kiviteltől függően.

Bukósisakok

Skydive: az első sisaknak szánt modell, mely InMold technológiával készül, bogárhálója integrált, jól szellőzik és széles tartományban állítható. Két méretben érhető el, az egyik az XS méret (45-50cm), a másik az S méret (50-55cm). Súlya mindössze 250 gramm a kisebb, és 265 gramm a nagyobb méretben. Ára 8 990 forint.

Thundercap: ez a modell már a junior kategóriát célozza, szintén InMold eljárással készül. Letisztult kinézete komolyságot sugároz. A legnagyszerűbb tulajdonsága a mágneses kapocs, amely könnyű kezelhetőségével valószínűleg hamar gyermekünk kedvence lesz. Két méretben (47-52cm, 52-56cm) és négy színben érhető el. Ára 13 490 Forint.

 

Zárszó? Ha valaki ad arra, hogy a gyermeke a lehető legjobb körülmények közt élje meg a mindennapi kerékpározás örömeit, az jó helyen tapogatózik, ha a Hamax palettáját nézegeti. Még hazai pénztárcával nézve is akadnak olyan termékek, amelyek bele kell hogy férjenek a büdzsébe, gondolva a több gyermekes kihasználásra, vagy a későbbi eladás lehetőségére, mert jó eséllyel a Hamax neve alatt készült kiegészítők másodkézben is népszerűségnek örvendenek.

A fenti termékek most egy speciális akcióban vesznek részt, melynek részleteiről ide kattintva olvashatsz, akár visszanyerheted a gyerekülés árát! További információkat szintén a forgalmazó honlapján érhetsz el ezen a linken keresztül.

A hegyi trikós nyert a Giro legkeményebb hegyét követően

Jó döntés volt kivenni a mai szakaszról a Passo di Gavia-t, a 2600 m magas hegyóriást. Enélkül is brutális hegyi etapot láthattunk, melyen a legendás Mortirolón osztották egymásnak a perceket az esélyesek.


A Gavia kivételével 194 kilométerre rövidült a Lovere és Ponte di Legno közötti táv. 30 kilométerre a céltól azonban a Giro d’Italia történetének egyik legrettegettebb emelkedője, az átlagban több mint 10% meredekségű, 12 km hosszú Mortirolo magasodott, és ez bőven elég volt, hogy különbséget képezzenek egymás között az összetett menők.

A nap szökéséből kiemelkedett a hegyi trikós, Giulio Ciccone (Trek-Segafredo), aki elvitte az összes hegyi hajrát és a szakaszért is megnyerte a sprintet a cseh Jan Hirt (Astana) ellenében, akivel a Mortirolo tetejére csak ketten maradtak az elmenésből. 4-5 perces előnyük birtokában már csak arra kellett vigyázni, hogy ne essenek el az eső áztatta lejtőn, hátulról nem veszélyeztették a szökevénysikert.

A Mortirolón a favoritok vívtak nagy harcot, Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) támadását követően az összetettben második Primoz Roglic esett áldozatul (Yates, Mollema, Zakarin is leszakadtak), a rózsaszínű trikós Richard Carapaz (Movistar) csapattársai segítségével visszazárkózott, és Nibalinak eszébe sem jutott támadni őt többet.

A veszélyes, fagyos-vizes lejtmenetben sem akart kockáztatni Nibali, a többiek is megelégedtek elöl azzal, hogy Roglicnak megint kiosztanak időkülönbséget. Miguel Angel Lopez (Astana) támadott a Mortirolo teteje előtt, el is szakadt kicsit az elmenésből visszamaradt Bilbaóval, de a lejtmenet után Nibaliék visszazárkóztak, a szintén a szökésből visszamaradt csapattárs, Caruso hathatós segítségével.

A célba elgyötörten érkezett mindenki, valószínűleg többek immunrendszerét megrengette a mai nap, ami nem várt hatással is lehet a későbbi formákra. Ma mindenesetre Carapaz és Nibali örülhet, Roglic pedig elveszítette az a lélektani előnyét is, hogy a veronai időfutamon megfordíthatja az összetett eredményt, 2:09 perces hátrányt már nem lehet ledolgozni Carapazzal szemben 17 kilométeres kronón.

Giro d’Italia 16. szakasz eredménye:

1 Giulio Ciccone (Ita) Trek-Segafredo 5:36:24
2 Jan Hirt (Cze) Astana Pro Team
3 Fausto Masnada (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 0:01:20
4 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:41
5 Hugh John Carthy (GBr) EF Education First
6 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team
7 Mikel Landa (Spa) Movistar Team
8 Joe Dombrowski (USA) EF Education First
9 Damiano Caruso (Ita) Bahrain-Merida 0:01:49
10 Mattia Cattaneo (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 0:02:03

Összetett állás:

1 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 70:02:05
2 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:47
3 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:02:09
4 Mikel Landa (Spa) Movistar Team 0:03:15
5 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:05:00
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:05:40
7 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:06:17
8 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:06:46
9 Pavel Sivakov (Rus) Team Ineos 0:07:51
10 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 0:08:06

 

A Giro d’Italia legmagasabb pontjáról képekben

A Giro d’Italia budapesti rajtját szervező Nemzeti Sportügynökség meghívására élőben követhettük a 102. olasz körverseny három szakaszát. Miután biztossá vált, hogy a 16. etapból kiveszik a Gavia-hágót hóhelyzet miatt, most már tudjuk: a megtekintett 13. szakaszon tekert fel a mezőny az idei verseny legmagasabb pontjára. Élményeinket a rajttól a célig készült képeken keresztül szeretnénk megosztani.

Pinerolo és Ceresore Reale között 196 kilométer a táv, három kategorizált heggyel, melyek közül kiemelkedik a 2247 magasan fekvő zsákfaluhoz vezető út. az utolsó kilométereken már hófalak között tekert a mezőny, az első hét folyamatos csapadékos időjárása után óriási szerencsénk volt, hogy megúsztuk változóan napos-felhős idővel.

Nem hágóról van szó, mint mondjuk a Mortirolo, a Stelvio, vagy a Gavia estében, nem vezet út a túloldalon. Ilyenkor sokkal nehezebb a logisztika és a megközelítés is. Nem véletlen, hogy szurkolóval is kevesebbel találkozunk egy ilyen etapon, ide csak a legelszántabb kerékpársportolók tekernek (vagy gyalogolnak) fel, autóval ugyanis a cél alatt 15 kilométerre lévő parkoló az utolsó állomás.

Mi a jól szervezett program keretében a rajttól, Pinerolo városától indultunk, ahol elvegyülhettünk a mezőnyt kiszolgáló STAFF, csapatkamionok és kiszolgálószemélyzet, valamint több ezer érdeklődő néző forgatagában.

Pinerolóban is, és később a verseny során minden kordonozott területen találkozhattunk a magyarországi rajtot népszerűsítő molinókkal, a rajt és a cél területen is volt a Grande Partenzát népszerűsítő sátor, a karavánban haladt egy #wowhungary matricázott kisbusz ajándékokkal, sőt, még egy nagy kék lufi is felbukkant itt-ott a pályán.

A Giro d’Italia-t és általában a kerékpársportot azért is szeretik a szurkolók, mert itt igazán közel kerülhetnek kedvenceikhez, akár kézfogásnyi távolságra, amibe az autogramok is beleférnek a rajt előtt. A képen látható Pascal Ackermann valóban olyan közvetlen és általában mosolygós, ahogy a közvetítésekből kiderül, s ez elmondható a teljes Bora-Hansgrohe csapatról, náluk mindig hangosan szól a zene a kamionból is.

Pedig Ackermann számára nem volt leányálom a Giro 2. hete. Legközelebb 6 órával később találkoztunk vele, amiikor a jobb oldaláról cafatokban leégett bőrrel, bekötözve tekert fel a 2247 méter magas hegyóriásra.

Visszatérve még a rajthoz és a mosolygós arcokhoz, egy kép Vincenzo Nibaliról aláírás közben. Kijelenthetjük, hogy a favoritok közül mindig a Cápa a legnyugodtabb, nyoma sincs rajta az esélyesek terhének. Egyszerűen teszi a dolgát, amibe az is belefér, hogy kedves a médiával, szurkolókkal, akikből nem kevés gyűlik össze minden reggel a Bahrain-Merida kamionjánál. Talán annyian várják, mint a mezőny többi versenyzőjét összesen.

A Giro d’Italia alatt a rajt és a célterület is rózsaszínbe öltözik, Pinerolóban az étterem fölötti erkélyen látható öreg Bianchi volt a kedvencünk.

Pár órás autózást követően egy médiabuszba ültünk át, ami felvitt a célhoz. a szűk szerpentinre már a csapatkamionokat és a karavánhoz tartozó legtöbb gépkocsit sem engedik fel, csak a legszükségesebb járművek parkolhatnak a célnál. Ahogy kiszálltunk, ismét bringák fogadtak, talán ezek a kis ajándéktárgyak voltak a legérdekesebbek a szokásos szuvenírerdőben.

Több óra van még a mezőny érkezéséig, akik már felértek az utolsó kilométert jelző tábláig nem izgulnak. Az időnként szikrázó napsütés hamar kiszárítja az izzadtságot a bringás ruhákból. Amikor persze a napfény helyét a felhők veszik át, érzésre rögtön 15 fokot esik a hőmérséklet.

Öröm látni, ahogy az utak mentén körülbelül ugyanannyi kerékpár van letámasztva, mint ahányan szurkolnak, a gyalogszerrel érkezők azonban több érdekes szpotot is találhatnak a verseny követésére. Ceresore Reale körül egyébként egy híres gyalogösvény is van 9 kilométer hosszan. A Giro d’Italián először szerepelt befutóként ez a hely, de igen meggyőző volt abból a szempontból is, hogy ide érdemes visszajönni turistaként.

A mezőny persze nem turistatempóban érkezett, élőben még mindig elképesztő szembesülni azzal, hogy a profik milyen sebességgel közlekednek a hatalmas, meredek emelkedőkön, legyen szó akár a gruppettóról.

A legjobbak persze nem nagyobb csoportban, sőt, szinte egyesével érkeztek. A győztes orosz Ilnur Zakarin (Kathusa-Alpecin) hosszú idő után ért el ismét nagy sikert, iszonyú fáradt volt, miután szökésben töltötte a szakasz döntő részét.

Nibali és Primoz Roglic (Jumbo-Visma) egymás kerekén futottak be. A Cápa meg is jegyezte, hogy ha Roglic hazáig szeretné követni, ám legyen, szívesen megmutatja neki a trófea-gyűjteményét.

Roglic egyébként az ellenkezője a szakaszok előtt és után Nibalinak. Láthatóan feszült, negyedik háromhetesén még messze nem rendelkezik azzal a rutinnal, mint olasz ellenfele. Ennek ellenére az is sugárzik róla, hogy akaraterőben nincs hiány.

Roglic honfitársa, Jan Polanck (UAE Team) a 13. szakaszon még nagy erőfeszítések árán megtartotta a Maglia Rosa-t, azaz a rózsaszínű trikót. Ekkor azonban már ő is tudta, hogy napok kérdése, hogy valaki „levetkőzteti”.

A holland Bauke Mollema (Trek-Segafredo) is teljesen kihajtotta magát ezen a napon, amivel visszakerült a játékba az összetett dobogóért. Iszonyú fáradt volt a levezetés közben is, ilyenkor látható az, ami a közvetítéseken keresztül nem: szinte borítékolható volt a formaesés a másnapi kőkemény hegyi etapra.

És akik még most is úton vannak a hegyre fölfelé… A gruppettón túl és innen érkezők már bőkezű segítséget kapnak a közönségtől is, hogy sikerüljön limiten belül abszolválni az adott napot. Miközben a legjobbak már a szállás felé tartanak.

Fotók: Takács Tamás

Neuzer Courier Adventure teszt – Kalandra fel!

A Neuzer tovább fejlesztette a népszerű fitness felhasználásra szánt Courier vázát, s a korábbi években belépő cyclo-cross, idén pedig méltán népszerű gravel bringát faragott belőle. Lássuk mit kapunk azért a kedvező árért, amin a gyártó kínálja nekünk a felnifékes és tárcsafékes kivitelben készülő kerékpárjait.

Kezdjük az alapokkal, a kerékpár lelkével, magával a vázzal. 6061-es alapanyagból készül, így a viszonylag kényelmesebb darabok közé sorolható, úgy ahogy a vázhoz társított acél villa sem lesz a grammhuszárok kedvence. Ellenben kapunk egy stabil és kényelmes futóművet, amivel a felhasználási területnek megfelelően dózerutakra kanyarodva is elégedettek lehetünk. Az anyagi tulajdonságoknak köszönhetően rengeteg a talaj felől érkező rezgést képes elnyelni. A fejcső félintegrált csapágyakat fogad, míg a nyeregcső a bevált 27,2mm méretet használja. Tengelyrögzítései hagyományos gyorszáras megoldások, de ebben az árkategóriában talán botorság lenne elvárni átütőtengelyt. A csőporfilok esztétikusan kialakítottak, a felsőcső elvékonyodása már-már kecsessé teszi a kerékpár egészét. Középrésze elég meggyőző, még kiállásnál sem érezni hajlongást, a hátsó villák csatlakozása pedig egy üreges profil, ami növeli a kerékbefogatás merevségét.

 

A váltás és fékezés vezérlése mind a Shimano megoldásaira támaszkodik: Claris 2×8 sebességes fékváltókarokat, első- és hátsóváltót kapunk, szintén a kék óriástól származó mechanikus tárcsafékekkel és féktárcsákkal. Az erőátvitelt a KMC lánca segíti a Shimano HG30-as fogaskoszorúján. Ezek működése igazából kifogástalan.

 

Ezen az árszinten meglepetés, hogy ugyan csak Prowheel hajtóműről van szó, ám integrált tengelyrögzítéses darabról, ami nagyban hozzájárul a minőségérzethez. Az OUNCE fantázianévre hallgató kar hozza az elvárt szintet, teljesen belepasszol a bringa összképébe.

Kerekei a kötelező köröket letudja, de extrát nem hoz. Remerx felnibe, fekete küllőkkel fűzött alumínium testű Assess (Quando) agyakon guruló, 35mm széles Mitas(Rubena) gumiban végződő kerékszettet kapunk.

 

Kiegészítői jelöletlen darabok, a kormány és a kormányszár rendben van, viszont a nyeregcső lemezfejes rögzítése hagy némi kívánni valót maga után. Szerencsére a forgalmazó megnyugtatott, hogy a szériagyártásba már normális nyeregcsővel kerül, így ez kihúzható a hibalistáról. A nyereg a Velo kínálatából érkező, általam kényelmesnek vélt darab, egész biztos nem a legolcsóbb megoldás, ugyanis cro-mo sínekkel rendelkezik.

 

Most, hogy ennyi szépet írtam a gépről joggal merül fel a kérdés, hol van a csapda? Őszintén, ha nagyon bele szeretnék kötni a gépbe, bele lehetne, de rápillantva az árcímkére, és realizálva a következő lépcsőfokot, semmi megbocsáthatatlant nem követ el ellenünk a kerékpár. Tekerhető, használható, sőt, mi több, szerethető szerkezet. Ezen az árszinten rá merném sütni a BESTBUY címkét. A forgalmazó készségesen fogadta az észrevételeimet és a jövőbeni darabok gyártásánál változtatnak a hátsó váltóbowden megakasztó szemének elhelyezkedésén és a kiszélesedő láncvilla hátsó ívén is. Amit még ezen felül fel lehetne róni, hogy gravel bringához mérten fukar módon bántak a csomagrögzítő szemekkel, szívesen látnék a villán és a támvillán is előkészítést. Lezárva, tisztes iparosmunka, én mindenkinek javaslom a kipróbálását, aki nem tud vagy nem akar a kétszázezres álomhatár fölé merészkedni.

A kerékpár elérhető fekete-türkiz-piros és fekete-zöld színösszeállításaban, illetve a későbbi tervekben szerepel 650b kerékméretű verzió kiadása is.

Specifikáció:

VÁZ: AL6061 ALU
VILLA: MEREV ACÉL/RIGID STEEL
ELSŐ FÉK: SHIMANO BR-R317
HÁTSÓ FÉK: SHIMANO BR-R317
HAJTÓMŰ: PROWHEEL OUNCE 522C 34/50T
ELSŐ VÁLTÓ: SHIMANO CLARIS 2 SPD
HÁTSÓ VÁLTÓ: SHIMANO CLARIS 8 SPD
VÁLTÓKAR: SHIMANO CLARIS STI 2X8 SPD
ELSŐ AGY: QUANDO ALU 32H
HÁTSÓ AGY: QUANDO ALU 32H
FELNIK: REMERX TAURUS 700C DUPLAFALÚ/DOUBLE WALL
KÖPENY: RUBENA V45 WINNER 700X35C
PEDÁL NÉLKÜL!

Ajánlott fogyasztói ár: 199 990 Forint

(mini v-fékes változat 187 990 Forint)

 

További képek:

Benkó Barbi blog – XCO Világkupa Nové Mesto

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

Hazánk legjobb mtb versenyzőnőjéről ismét rendszeresen olvashattok magazinunkban, a múltheti Albstadt-i XCO Világkupán történtek után most a Nové Mesto-i XCO Világkupa 40. helyezéséről ír nekünk Benkó Barbara.

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

Amilyen jól sikerült az első Világkupa Albstadtban, annyira rosszul a második Nové Mestoban. Ami legalábbis engem illet.
Nem jöttem haza a két verseny között, hanem tovább utaztunk a csapattal, hétfőn a Ghost HQ-ben tettünk látogatást, nagyjából ez az egyetlen időszak amikor közel járunk a gyárhoz és együtt van a csapat, így lehetőség nyílik a vezetőkkel és dolgozókkal találkoznunk a központban Waldsassenben. Külön köszöntöttek minket az albstadti csapatelsőség miatt, nagyon kedves gesztus volt tőlük.

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

Másnap kedden indultunk tovább Nové Mestoba, ahol együtt volt a csapat egész héten. A hangulat a jól sikerült első fordulónak köszönhetően még a szokásosnál is jobb volt, ez kicsit az én kedélyállapotomon is javított, mert valahogy egész héten nem éreztem magam jól, olyan volt mintha bujkálna bennem valami betegség csak nem tudna kijönni. És minden jel arra utalt, mert a pulzus sem nagyon stimmelt, de le mégsem betegedtem. Pont ezért készültem ahogy szoktam, short racen is elindultam, bár már ott sem brillíroztam, de azért rosszul sem ment és utána sem lettem rosszabbul. Szombaton megint jól éreztem magam a pályán, így mégha kicsit bizonytalanul is, de reménykedve álltam rajthoz vasárnap, hogy jól fogok menni a kedvenc pályámon a kedvenc Világkupámon. Hiszen erre készültem egész télen és itt szerettem volna jól menni. Minden stimmelt, a forma, a számok, a motiváció. Hát nem így lett…

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

Nem mondom, hogy meglepett, de mégis óriási csalódás volt és igazából még most sem tettem túl magam rajta, de a nap végén ez is csak egy verseny a sok közül és hosszú még a szezon… Csak nekem ez személyesen egy fontos verseny volt, így lelkileg kicsit nehezebb lesz feldolgozni ezt a totális off napot, de rajta vagyok. Most amúgy is egy kisebb pihenőt tartok, addig rendbe jövök és újult erővel, egészségesen vágok neki a szezon második felének, nekem nagyon korán kezdődött. És még hosszú is lesz… És én még jól jártam, olasz csapattársnőm akkorát esett, hogy eltörte a térdét, úgyhogy egy hónapig teljesen off, ahhoz képest én meg sem szólalhatok, csak hogy helyén kezeljem a dolgokat.

 

Sosem jó látni, ha más is szenved, de ilyenkor jó érzés a MTB családhoz tartozni és támogatni egymást a rossz napokon. Csak egy példa: Emily Batty és Annie Last is ott szenvedett velem a mezőnyben, ahová abszolút egyikőnk sem tartozik, Emily még mondta is nekem verseny közben hogy “Barbara, what the f…. is going on with us?” Én meg mondtam neki hogy fogalmam sincs, de ritka frusztráló. Aztán nagyjából együtt végigszenvedtük a versenyt és bíztattuk egymást hogy nem szabad feladni, ami mondjuk nekem amúgy is nehezen megy.

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

A többi csapattársam viszont megint iszonyú jól ment, Sina életében először állt elit Világkupa dobogón, így megint megnyertük a csapatversenyt, ami szuper érzés volt, még ha én kicsit könnyes szemmel is mentem fel a dobogóra, de nem az öröm miatt sírtam… Ezer köszönettel tartozom a csapatnak hogy mellettem állnak a nehéz időkben, ahogy Andy, az egyik segítőnk mondta: együtt nyerünk, együtt veszítünk!

Fotó: Andreas Dobslaff/ Irmo Keizer @attentionbuilders

[message_box title=”Magyar eredmények Nové Mesto-i az XCO Világkupáról:” color=”blue”]
Short Track:
Benkó Barbara 21.
Parti András 29.

XCO:
Vas Kata Blanka 8. WU19
Schmidel Regina 34. WU23
Fetter Erik 58. U23
Benkó Barbara 40.
Parti András 43.
Palumby Zsombor 99. [/message_box]

Egyre bővülő programválaszték a 12. Mapei Tour de Zalakaroson

Mapei Tour de Zalakaros

Idén a szokásos dátumnál egy héttel később, június 22-23-án kerül megrendezésre a Mapei Tour de Zalakaros kerékpárverseny. Idén azonban már a pénteki napon elkezdődik a bringás kavalkád Zalakaroson.

A már november óta nyitva álló nevezés adatai alapján egyre népszerűbb a céges hobby időfutam verseny, a Kis-Balatont körbejáró Szabadics Ride Company Challenge. Idén immár 50 csapat méri össze magát 33 kilométeren 2 kategóriában. A verseny egyre népszerűbb a hölgyek körében is, idén előreláthatólag 4 teljes női csapat is indul a versenyen.

A zalakarosi kerékpáros jamboree nemcsak a sportról szól, családoknak is tökéletes hétvégi program lehet. A 33 km-es Karos Spa Kis-Balaton családi túrán keresztül a 60 km -es Villtek Teljesítménytúrán át, a leghosszabb 137 km-es Bikestyle Zalakaros maratonig mindenki megtalálhatja saját kihívását. A 137-es táv tavaly új szakasszal gazdagodott – a Zalaerdő Zrt. jóvoltából felújított gyönyörű hegyi út idén is benne maradt az útvonalban, így 3 hegyi hajrában kell bizonyítani a leggyorsabbaknak.

A hosszú és középtáv a zalakarosi Gyógyfürdő térről indul és oda is érkezik vissza, míg a Termál-tó partján lesz kialakítva a családi túra befutója – itt gyönyörű környezetben tudják kipihenni a családok a túra fáradalmait. Eredményhirdetésre és a nyeremények kisorsolására vasárnap délután a megszokott helyszínen, a Gyógyfürdő téren kerül sor.

Idén a programkínálat egy teljesen újragondolt gyerekversennyel is bővül: szombat délután a Termál-tó körül kialakított pályán indul a Zobori Kid’s Ride a Zobori Élménypark támogatásával. Emellett a szervezők egy, a gyerekek előtt egész hétvégén nyitva álló, szakemberek által összeállított bringás akadálypályán is kipróbálhatják magukat.

A verseny előestéjén, pénteken pedig a Szabadics Zrt. támogatásában a New Level Empire ad ingyenes koncertet a Dísz téren.

A rajtcsomagok kiosztása péntek délután indul – új helyszínen, a Gránit Gyógyfürdő északi bejáratánál. Online előnevezésre június 10-ig van még lehetőség, ezt követően a helyszínen is lehetséges a nevezés minden futamra, kivéve a Szabadics Ride Company Challenge céges versenyre, ahol a rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően már nem lehet nevezni.

Díjazás

A Bikestyle Zalakaros Maratonon és a Villtek Teljesítménytúrán az abszolút első férfi és női teljesítőn felül a korcsoportok(-18, 19-39, 40-49, 50-59, 60-) első három helyezettjét is díjazzák serleggel, éremmel és tárgyjutalommal, ezenkívül a legidősebb és a legfiatalabb női, illetve férfi teljesítőt is díjazzák.
A maratoni távon egy különleges hegyi versenyre is sor kerül, a szervezők 4 hegyihajrát jelölnek ki a pályán, ahol az elsőként felérők 3-2-1 pontot gyűjthetnek, melyet a végén összeadnak és a legtöbb pontot gyűjtő külön serleget kap.

 

Az eredményhirdetést követően egy darab, 1.200.000,- Forint értékű CIPOLLINI RB1K kerékpárvázat sorsolnak ki a 137 km-es BikeStyle Országúti Maraton résztvevői között az országúti maraton névadó szponzora, Bebtó Zoltán (a BikeStyle kerékpárüzlet tulajdonosa) és a rendezvény kiemelt támogatója, a Macchiato Caffe Hévíz jóvoltából. A méret miatt sem kell aggódnod, a nyertesnek megfelelő méretűre természetesen kicseréli a támogató a vázat az eseményt követően.

Horvát – magyar közös tekerés

Zalakaros és a horvátországi Krizevci városa közös, a Magyarország – Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében számos kerékpárturisztikai fejlesztést valósított meg, amelyeket számos kerékpáros rendezvény is kísér mind a határ ezen, mind pedig a túloldalán. A jelenleg futó projekt lezárásaképpen a Kriz-Zal Bike Day keretében június 21-én egy közel 130 km-es nemzetközi kerékpártúrára kerül sor, ahol magyar és horvát bringások együtt járják be a két város összekötő, gyönyörű természeti környezetben áthaladó bringabarát útvonalakat. Péntek délután pedig a vállalkozó kedvű bringások egy rövid időfutam verseny keretében mérhetik össze gyorsaságukat a Gyógyfürdő térről fel a karosi kilátóba!

Találkozzunk és bringázzunk együtt tehát június 21-22-23-án a Kriz-Zal Bike Dayen és a MAPEI Tour de Zalakaroson!

További információ, nevezés és szállásajánlatok: www.tourdezalakaros.hu

Egyszerre stílusosan és sportosan – SPINAIR

Te is szeretsz stílusosan bringázni? És mi a helyzet a szemeid védelmével? Bemutatkozik a Rudy Project legújabb szemüveg-kategóriája, az Active Lifestyle!

Egyre többen keresnek olyan szemüveget, amit legfőképp a hétköznapok során viselne, de a könnyed sportoláshoz is hordaná. Erre viszont nem a legjobb választás a hagyományos napszemüveg, hiszen azok keret-kialakítása és a gumírozások hiánya miatt az aktív helyzetekben csúszkálhatnak arcunkon és nem annyira biztonságosak, mint egy sportkeret.

Ezen kialakuló igényekhez az olasz gyártó létrehozta a SPINAIR-családot, mely külső jegyeiben egy stílusos napszemüveg, belső tulajdonságai alapján pedig egy sportra alkalmas modell. Így például a keret a rendkívül rugalmas és erős Grilamid anyagból készült, és a szárak nedvességre is tapadó gumírozásokat kaptak. Ezeknek köszönhetően egy napszemüvegtől soha nem tapasztalt komfortot és személyre szabhatóságot kapunk.

Három különböző modell érkezik ebbe a kategóriába: a SPINAIR 56 kerek formájával, az 57 markánsan szögletes és telikeretes kialakításával, míg az 58 szögletes és félkeretes kivitelével hódít.

Minden SPINAIR modell rendkívüli szemvédelmet és tökéletes, zavartalan látást biztosít viselője számára, köszönhetően a kiváló minőségű lencséknek, melyek között megtaláljuk a lélegzetelállító vizuális élményt nyújtó Polar 3FX HDR változatokat is. A Polar 3FX HDR lencsék egyszerre kombinálják a Rudy Project utolérhetetlen polarizációs technológiáját, mely csökkentheti a zavaró és fárasztó csillogásokat és fénytöréseket, valamint a színkiemelő HDR-technológiát.

A SPINAIR szemüvegeket keresd a hazai forgalmazó webshopjában vagy a bemutatótermében, illetve partnereinél.

Topeak RideCase iPhone X / Xs – kedvenc almánk védelme

A Topeak RideCase sorozat tagjai közé megérkezett az iPhone X / Xs modellekhez passzoló tok, mely könnyebbé teheti mindennapi bringázásunkat akár sportolásról, akár városi közlekedésről van szó, miközben a bringán kívül is gondoskodik kedvenc kütyünk védelméről.

A csúszásmentes és karcálló tok ipari minőségű műanyag és gumi felhasználásával készült, mely úgy öleli körbe telefonunkat akár egy „exoskeloton”, vagyis külső váz. Természetesen ez a szoros szimbiózis biztosít rázkódás- és ütésvédelmet, miközben a CNC megmunkálású széles tartományban állítható tartó rezzenésmentesen fixálja előttünk a telefont. Állíthatóságának köszönhetően akár álló, akár fekvő tájolásban is használhatjuk, a ráhelyezett mobilt pedig pillanatok alatt le-, illetve felcsatlakoztathatjuk rá. Kreatívabbak használhatják fedélzeti kamerának is, de szükség esetén vészlámpaként sem utolsó a telefon beépített LED-je.

A beépített „kitámasztó” valószínűleg a mindennapokban fog hasznosnak bizonyulni, ez szintén mindkét orientációban működik, állóként az irodai asztalon lehet hasznos, míg fektetve az otthoni multimédiás és szórakoztató funkciókat lehet vele megkönnyíteni.

A tok használata esetén az egyik legfontosabb extráról sem kell lemondanunk, ugyanis kompatibilis a vezeték nélküli töltés lehetőségével.

 

Az extra védelem mindössze 32 grammot nyom, ami talán nem olyan súlyos extra, hogy a mindennapokban ne tudnánk elviselni. Ez egy elég szofisztikált súlyadat, valószínűleg még a gramm-mániások feje sem fog megfájdulni tőle. Külső befoglaló méretei 14.9 x 7.6 x 1.4 cm.

Ajánlott fogyasztói ára: 19 000 Forint (tok+konzol)

Giro d’Italia: Cápatámadás, Roglic bajban

A 15. szakaszon egy egész napos szökés végén Dario Cataldo haladt át elsőként a célvonalon, az összetett menők közül Roglicnak akadtak problémai, amit a többiek kihasználtak és adtak a szlovénnak jó pár másodpercet.

A Giro d’Italai 15. szakaszán 232 km volt a penzum a mezőny számára, ami csak a táv második felében tartogatott emelkedőket, pontosan két második és egy harmadik kategóriás hegyet, az utóbbit pedig már a Lombard Körről jól ismerhettek a versenyzők, kiváltképpen Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), aki már nyert itt versenyt.

A nap szökése gyorsan megalakult, Dario Cataldo (Astana) és Mattia Cattaneo (Androni Giocattoli-Sidermec) a 20. km környékén lépett el a mezőnytől. Előnyük lassan, de biztosan növekedett és mikor a cél előtt kb 40 km-rel felértek a második második kategóriás hegyre és az előnyük még mindig 4 és fél perc volt, sejteni lehetett, hogy akár a két szökevény még haza is érhet.

Az említett második kategóriás emelkedőn Primoz Roglic (Team Jumbo-Visma) kerékpárjával történt valami (egyelőre még tisztázatlanak a körülmények) és kerékpárt kellett cserélnie, viszont nem volt vele elöl segítő és a kísérőautó is kicsit hátrébb volt, ezért az egy bollyal hátrébb tekerő csapattársát várta meg, aki átadta neki a kerékpárját. A lejtmenetben a szlovén vissza tudott zárkózni, de kérdéses volt, hogy idegen kerékpárral, hogy fogja teljesíteni az utolsó harmadik kategóriás hegyet és az azt követő technikás lejtmenetet. Az emelkedőn az összetettben érdekeltek közül Simon Yates (Mitchelton-Scott) indított támadást, majd azt megkontrázta Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), akivel egyedül a rózsaszín trikós Richard Carapaz (Movistar Team) tudta tartani a lépést. Roglic próbált saját tempóban felzárkózni rájuk, de a hegytetőn 12 másodperc volt a hátránya.

A lejtmenetben megjósolható módon Nibali gurult el a többiektől, de túl nagy előnyt nem tudott szerezni, így Carapazék felértek rá a síkon. Roglicnak a lejtőn további gondjai akadtak, az egyik kanyart túlvállalta és a szalagkorláton végezte. Viszont annyi szerencséje volt, hogy lényegében komolyabb sérülés nélkül megúszta ő és a kerékpárja is az esetet, így tudta tovább folytatni a versenyt.

A szakaszgyőzelemért az egész napot szökésben tekerő duó hajrázott, melyet Dario Cataldo nyert. Túl sok előnyük nem maradt a végére, mert Nibaliék csoportja 11 másodperccel érkezett mögöttük. Roglic végül 40 másodpercet kapott Carapaztól és Nibalitól, így 47 másodperccel második az összetettben Carapaz mögött és kereken 1 perc előnye maradt Nibalival szemben. Hétfőn pihenőnap következik, de keddtől izgalmas utolsó hétnek nézünk elébe.

Giro d’Italia 15. szakasz eredménye:

1 Dario Cataldo (Ita) Astana Pro Team 5:48:15
2 Mattia Cattaneo (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec
3 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:11
4 Hugh John Carthy (GBr) EF Education First
5 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team
6 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida
7 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:36
8 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe
9 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida
10 Mikel Landa (Spa) Movistar Team

Összetett állás:

1 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 64:24:00
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:00:47
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:47
4 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:02:35
5 Mikel Landa (Spa) Movistar Team 0:03:15
6 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:03:38
7 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 0:04:12
8 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:05:24
9 Pavel Sivakov (Rus) Team Ineos 0:05:48
10 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:05:55

Mégsem lesz Gavia az idei Giro d’Italián!

A szervezők bejelentették, hogy a kedvezőtlen időjárási helyzet miatt a 16. szakaszból kiveszik az idei Giro d’Italia legmagasabb hegyét, a Gaviát.

A 2019-es Giro d’Italia legmagasabb hegye, azaz a Cima Coppi, eredetileg a 16. szakasz útvonalában található 2618 méter magas Gavia lett volna. Viszont a Giro rajtja óta folyamatosan megy a találgatás, hogy az évszakhoz képest hűvösebb időjárás miatt fel tud-e rá menni a mezőny. Az utóbbi időben több kép jelent meg az interneten a hágóról melyen óriási hófalak láthatók, ez már erősen sejtette, hogyha nagyobb csoda nem történik akkor a Gavia kimarad az idei programból.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

sprintcycling (@sprintcycling) által megosztott bejegyzés,

A szervezők végül 3 nappal a 16. szakasz előtt bejelentették, hogy kiveszik a Gaviát az útvonalból, ugyanis rossz időjárási körülményeket jeleznek elő, akár lavina vagy lefagyások is előfordulhatnának a szakasz során, és így túlságosan kockázatos felvinni a versenyt a hágóra.
Ezzel a helyzettel még egy esélyt vesztettek azok az összetettért harcoló versenyzők, akik a hegyeken erősek, viszont kevésbé jó időfutammenők.

A 16. szakasz új útvonala az alábbi képen látható: